Noha RM számított rá, hogy kicserélik, csak a szovjet–német megnemtámadási egyezmény ürügyén szabadult: az oroszok az 1848-as szabadságharcban zsákmányolt magyar zászlókat adták érte cserébe. 1940. október 30-án RM ráköpött a Csillag börtön küszöbére, és a szovjet követség által bérelt taxin jött fel Szegedről Budapestre. A sok mosolygás miatt megfájdulnak az arcizmai, éjszaka a puha ágy mellett, a földön alszik, szabadtéren hónapok múlva is tériszony fogja el.
November 2-án rabtársával, az 1925-ben vele együtt letartóztatott ifjú kommunista Vas Zoltánnal gyalog kelnek át a határon „Szovjetoroszországba” Uzsoknál, és tévedésből átadják velük a magyar detektívek bőröndjeit is. „Nincs szó, mellyel kifejezhetném hálámat a szovjet kormánynak, a Kommunista Pártnak és a nagy Sztálinnak!” – nyilatkozza, még nem a helyes sorrendben említve a címzetteket. Ujsoktól Moszkváig úgy köszöntik, hogy az orosz forra-dalom ünnepére érkezzen a fővárosba. Tömeg várja. Azon kevesek egyike, aki életfogytiglani börtön után tért vissza a mozgalomba. Múltja megszépült: már Lenin megbízásából építette a kommunista pártokat, és segítette a viták elsimítását a francia és az olasz pártban. Nem volt hát meglepő a Rákosi nyomdokain járó (Galilei Kör, KMP-alapítás, emigráció, magyar börtön, szovjet kicserélés), de nála hat évvel fiatalabb KI-munkatárs, Révai József kérdése:
„Nem jössz a Kijevi pályaudvarra pártunk vezetőjét fogadni?” A magyar párt életben hagyottjai nemcsak fogadták, hanem el is fogadták Rákosit. Az 1936–37-es „tisztogatásokon”
túl ennek is köszönhető, hogy Moszkvában, a magyar párt vezetésében nemhogy frakciózás, rivalizálás sem igen volt ekkor. A lényeg persze, hogy Sztálin „kiszabadította”. Harmadnap magához öleli őket az apparátus: a KI VB Titkársága. Majd orvosi kivizsgálás következik a vezérkar barvihai szanatóriumában, és pihenés az ugyancsak Moszkva közeli pártüdülőben hat héten át.
Ha Sztálin nem fogadta is, RM Moszkvában a kivételezettek közé tartozott. Először a vezető emigránsok hírhedt lakhelyén, a Lux Szállóban kapott szobát. (Moszkvai – vagy kommunista? – életkép: RM a portáról felszólt egy ismerősének, hogy hányas cellában lakik.) Hamarosan lakást kapott. Később kocsit, sofőrt és dácsát, ahol kertészkedett. Akik nem ismerték, láthatták, mennyire fontos a számára, hogy kiemelkedjék. Állítólag képes volt éjszaka kiszökni öntözni, hogy neki legyen a leghatalmasabb répája, krumplija.
Visszatérve a gyógyüdüléshez: itt kezdődött RM egyetlen „ismert” szerelmi története. A keleti köntösbe burkolódzó 38 éves ügyésznő, Fenya Fjodorovna Kornyilova előre köszönt a folyosón nekik. A bővérű Vas Zoltán lecsapott rá, de hiába. Végül bemutatta Rákosinak. Neki tetszett a „jakut kisebbség” lánya, az enyhén ferdevágású szem, hogy annyira más, mint az ő magyar anyja és a testvérei, de éppolyan molett és alacsony, mint ők. Csakhogy az asszony férjnél volt! Vergődését látva Vasné egyedülálló hölgyekkel ismertette össze, sikertelenül.
Kun Béla lánya, Ágnes szerint RM – aki hajdan „pesztrálta” – elpanaszolta neki, hogy a börtönben talán elvesztette a potenciáját, és dicsérgette, milyen gyönyörű asszony lett! A történet valószínűtlen, és pikáns is, hiszen mégiscsak a „lejtőre került” Kun Béla lányáról volt szó! Vagy a Szovjetunió gátlásos, agglegény hősét belekergette a szorongás – szeretheti-e valaki? – ilyen reménytelen próbálkozásba is? Szabad életében újból „téma a nő”.
Nem tudni, hogy a véletlen hozta-e össze újból Fenya Fjodorovnával, és azt sem, hogy az asszony vagy RM kezdeményezte a találkozást. Kapcsolatuk titkos és izgalmas lehetett, hiszen a párt zordabb volt az egyháznál, belesett a kulcslyukakon is. Az értelmiségi családból származó asszonyt vallásosan nevelték, csak huszonöt évesen, 1928-ban lépett be a pártba.
Férjét, a katonatiszt Pahomovot egyetemi évei alatt ismerte meg. Egy kínai forradalmi tábornokról Li-nek nevezett (majd Levre, becézve Ljovára oroszosított) kamasz fiukkal hármasban éltek. Az asszony több esetben, a hivatalában randevúzott Rákosival. Pahomov nem akart válni, de Fenya elköltözése, vagy valaki (netán a háború) jobb belátásra bírta.
Lehet, hogy már 1941-ben összeházasodtak, vagy az evakuálás miatt legkésőbb 1942-ben. Az esküvő formalitás volt a SZU-ban. Tény, hogy Fenya egyszer csak előkerült a semmiből, és RM a feleségeként mutatta be. (RM, 1945: „Moszkvában feleségül vettem a Bírák és Ügyészek Országos Szakszervezetének elnöknőjét, aki maga is ügyész. Tehát még a feleségem is azok közül került ki, akiktől életemben a legtöbbet szenvedtem. Ez azonban nem zavarja családi életünket.”)
Az asszonyt nem RM külseje vonzhatta, hanem a kvalitása. Mindkétszer „felfelé” házasodott, és először Moszkvába, aztán Budapestre, azaz egyre nyugatabbra. Az orosz katonatiszt szá-mára olyan parti, mint egy magyar lánynak egy német kereskedő, a magyar pártvezér meg Oljokminszkből nézve szinte maga Rockefeller. A lélektani teszt szerint lehet, hogy RM tuda-tosan alulválasztott. Fenya tisztelte, fölnézett rá, becsülte az eszét, a rangját, európaiságát.
Respektálta „nápocskáját”. (Lehet, hogy nem nápocskámnak, hanem lápocskának – nyuszika?
– szólította, ám ezt az oroszok csak bizalmas helyzetben használják.) Házasságuk majd’
harminc éve azt mutatja, szerették egymást. Rákosit nem dorgálták meg, amiért „elcsábított”
egy férjes asszonyt; igaz, egy vezérnek illett kísértésektől védettnek, nősnek lennie. Való-színűtlen feltételezés, hogy házasságuk mögött a szovjet titkosrendőrség állt. Ugyan miről értesülhettek volna RM tizedrangú magánéletéből? Fenyánál lényegesen többet tudtak róla vezetőtársai.
Mindketten egy fiút hoztak a házasságba. RM illegalitásban élő húgának, Hajnalnak a fiát, a hétéves Vlagyimirt közvetlenül a háború kitörése előtt csempészték át Jugoszláviából. A meglepett RM beadta őt egy árvaházba. Fenya fia is kollégiumban tanult. RM büszkélkedett vele, hogy Moszkvában Fenyával együtt nevelték fogadott fiukat, Vlagyimirt, ami azt jelen-tette, hogy az unokaöcs 1943-ban velük élt, aztán kollégiumba adták, talán azért, mert Li (Ljova) nem bírta a kadetiskolát, és ő költözött a Gorkij utcai lakásba. (Amikor Rákosiék 1945-ben Magyarországra jöttek, az asszony fia a Szovjetunióban maradt, és katonatiszt lett.
Vlagyimir Budapesten érettségizett, és a Szovjetunióban szerzett mérnöki diplomát. 1962-ben a nevelőapjával folytatott levelezés miatt pártfegyelmit kapott. Második felesége magyar, Budapesten élnek.)
RM 1941 elején kapcsolódott be a magyar párt munkájába, a Kominternben ő képviseli a KMP-t. Még titkársága sincs, ő veszi fel a telefont, amikor egy magyar felhívta a portáról, hogy felmenne hozzá. „Előzetes bejelentés nélkül?” – kérdezi megrökönyödve. (1945 után azt írja, „eredeti foglalkozása: hivatalnok”.) Ott folytatja, ahol majdnem húsz éve abbahagyta, noha időközben Moszkvából eltűntek elvtársai, és eltűnt a kétely is. Az utóbbi hagyján, de a tisztogatások rázúduló keservei, a „szörnyű panasznapok” összekuszálják. Az özvegyek, a hozzátartozók megrohanják, és rádöbbentik, hogy elveszett a magyar emigráció színe-java – titkossá vált a magyar párttörténet.
Moszkvai börtöncella 1937-ben:
– Hány évet kaptál?
– Huszonötöt.
– Miért?
– Semmiért.
– Hazudsz, semmiért tíz jár.
RM érthetetlennek tartotta, hogy az ellenség főképp a magyarokat szervezte be (a százezer magyar internacionalista mítosza a visszájára fordult). Főképp Kun Béla sorsa izgatta, akihez
„meleg baráti kötelék” fűzte. Ám a KI elnöke, Dimitrov nyugtatgatta, hogy a világszerte ismert Kun ügyét „jól megnézték”. Manuilszkij is azt bizonygatta, hogy Bélájuk a nép ellensége volt. RM két tűz közé került. Noha visszaemlékezésében az 1937-es letartóztatáshullámot már ő is „magában véve helyes intézkedés”-nek minősíti, ebben szerepe lehetett annak, hogy már a lecsukottak utáni „érdeklődés” is megharagítja a szovjet vezetést.
A belügyi népbiztos, Berija figyelmezteti, hogy az ellenség kiszabadítására specializálja magát. Két másik szovjet pártvezető másfél órán át leckézteti, mert bizalmatlan a szovjet rendszerrel, Sztálin elvtárssal szemben! Még a magyar külügybe is befut Moszkvából a hír, ha Rákosi sokat mozgolódik, „a kémgyanússág vádjával, avagy egyéb címen bekerül – mint annyi elődje – a GPU [a szovjet államvédelem] börtöneibe”.
Közben – netán figyelmeztetésül, talán a precíz Gerő javaslatára – elővették az 1925-ös rendőrségi vallomása miatt ellene indított fegyelmit. Sztálin állítólag azt mondta, jóvátette már a bűneit, hagyják békén. Lezárták hát a tizenöt éve porosodó aktát, és a megrovással segítették akklimatizálódását a sztálini pártba. A melegszívű Sztálin pedig RM közbenjárására szabadon bocsáttatta a filozófus Lukács Györgyöt. RM büszke volt erre. (RM, 1962: „Nekem közvetlen viszonyom volt Sztálinnal. Ami annyit jelentett, hogy esetleg én tudtam beszélni vele, én meg mertem neki mondani, hogy jó színben van. A többiek nem merték.” Tegyük hozzá, nem sokat hízeleghetett Sztálinnak, mert a számba jöhető húsz év alatt tucatnyi alkalommal ha találkoztak. Ehhez semmi köze az eltitkolt, majd túlértékelt fegyelminek vagy fogolyszabadítási kísérleteinek.)
Moszkvai titkárnője, Signe nem szerette őt, mert a háborús években is kincseket – cukrot, narancsot, kekszet, csokoládét – kapott, de sosem kínálta meg. Egy kétéves kisfiúnak, aki nem látott még narancsot vagy csokoládét, RM egy szem kockacukrot tett a szájába. Signe eltökélten bement hozzá, szóvá tenni a történteket. RM az ablaknál állt, és a lányt megelőzve közölte: tizenöt évig ültem börtönben, és tizenöt évig nem láttam gyereket!
Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót. A KI általános harcra szólít fel a németek ellen, ám Rákosiéknak nincs kapcsolatuk a hazaiakkal. Létrehozzák hát a Kossuth rádiót. Ez mindenkit ellenállásra buzdít, sztrájkot hirdet. Tanácsolja, hogy az asszonyok rejtsék el katonaköteles férjüket, gyermeküket, javasolja, dugják el az élelmet, a katonák lázadjanak fel tisztjeik ellen, és zászlóaljastul álljanak át. A német megszállás után pedig fegyverbe szólít. A „főmunkatárs” RM vasárnapi katonai témájú rádióagitkái üresek. Egyik jegyzetében például azzal vádolja a magyar katonatiszteket, hogy a szovjet fronton harisnyát lopnak. (Ezekből az írásaiból állítják majd össze az 1945-ös könyvnap „szenzációját”.) Cikkecskéi szerint őt is „a sztálini rövid gondolkodás” jellemzi, nem pedig az ellentmondásokat és kölcsönhatásokat figyelembe vevő gondolatmenet. Fejből tudta, ki az ilyen-olyan német vagy angol miniszter, kormányokat sorolt, ám tudása zömmel börtönben szerzett szénakazal-ismeret. Tizenöt év alatt egy emlékezőtehetségre hihetetlenül sok minden ragad, ám ettől még nem válik gondolkodóvá. (A börtönévek elején belekap a filozófiába, de fél év múlva rezignáltan írta: „Nem nagyot profitáltam belőle.”) Korlátozott elemzőkészség miatt írásai nem igazán mélyek. Intelligensen képzetlen idealista materialista. Egydimenziós.
Egy ügyű.
Jobb híján ekkortájt az egész moszkvai magyar pártvezetés „rádiózik”. Ha némileg belejönnek is az újságírásba, erőfeszítésük kevés haszonnal járt. Azért is, mert az adás Magyarországon alig-alig volt fogható (később a rádiókat is begyűjtötték), és az illegalitásba kényszerített, nemritkán éjszakáról éjszakára máshol meghúzódó elvtársaikhoz el sem jutottak mozgósító üzeneteik.
Már a szerkesztőségben összeáll a hírhedt négyes fogat: RM, Gerő Ernő, Révai József és Farkas Mihály. Ébernek kell lenniük, hiszen egy „Szovjetunió ellen harcoló állam” polgárai!
A szlovák pártból áthívott FM igyekszik mindig kéznél lenni, megmutatni, hogy RM mindenben számíthat rá. Ők ketten – a későbbi ÁVH-vezető, Szücs Ernő segítségével – szovjetellenességgel rágalmazzák és kifúrják az állásából a rádió főszerkesztőjét, a KMP egykori vezetőjét (Szántó Zoltánt). Ez az első közös ujjgyakorlat. Aztán hivatalosan is megalakul a KMP Külföldi Bizottsága (KÜB). Dimitrov a négyes fogatból állítja össze a
„magyar ügyekben intézkedni tudó” vezérkart. Ez a négy ember a párt irányítása után 1947–
48-tól kezdve Magyarország vezetését is megszerezte, és kisebb kitérőkkel 1956-ig minden hatalom a kezükben összpontosult. (Csak a bolgár és a német testvérpárt vezetésében érvényesült ilyen moszkovita fölény – ám a diktatúrák működésében ez lényegi különbséggel nem járt.) E négyes fogat tagjai hatalmi rendben: Rákosi Mátyás (sz. 1892, élt 79 évet), Gerő Ernő (sz. 1898, élt 82 évet), Farkas Mihály (sz. 1904, élt 61 évet) és Révai József (sz. 1898, élt 61 évet).
A Közép-Európában kiváltképp idegen testté vált Magyarország a múlt század harmincas-negyvenes éveiben szinte minden környező állammal ellentétbe, sőt háborús viszonyba került.
Részt vett Csehszlovákia feldarabolásában és Románia, Jugoszlávia megcsonkításában. A Szovjetunió elleni túl odaadó harca is hátrányára vált. Albánia és Jugoszlávia saját magát szabadította fel, ami lehetővé tette Titónak, hogy önszántából vezesse hazáját csaknem ugyanarra az útra, amelyre a többieket a szovjet befolyás vitte. A győztesek közé tartozott még a németek által lerohant és a szovjetek által felszabadított Lengyelország és Csehszlovákia. A lengyelek létrehozhatták hadseregüket a Szovjetunióban. Első emberük a nem moszkovita Gomułka erős ellenállási mozgalomra és antifasiszta érzelmekre is támaszkodhatott. Csehszlovákiában korábban is jelentős erő volt a kommunista párt.
Rosszabb helyzetben volt a náci szövetséges Bulgária, Románia és Magyarország. De Bulgáriában tradíciói voltak a kommunista mozgalomnak, a partizánok a baráti szovjet csapatokkal együtt vonultak be Szófiába. Az utolsó pillanatban Románia is kiugrott. A németek mellett mindvégig kitartó Magyarország szinte semmit sem tudott fölmutatni.
Moszkvában azt is számon tartották, hogy frakciói és árulói miatt 1936-ban fel kellett oszlatni a magyar párt vezetését. Nem beszélve arról, hogy az ellenállás még Németországban is erősebb volt, mint Magyarországon, ahol véres ütközetek, házról házra folyó kézi csaták várták a szovjet és az átállt országok csapatait. Ebben a helyzetben előny volt, hogy az MKP élén ismert ember áll, de az ország sorsában neki is osztoznia kellett. Hendikeppel indult tehát a nemzetközi mozgalom hőse (RM). Egyik kézírásos jegyzetéből kisír a mondat:
„Bebizonyítani a SZU stb. előtt, hogy mások vagyunk.” És végső soron e kompországnak is nevezett, a partok között oda-vissza evickélő, az előbbre jutásról mindig lemaradó kicsiny ország minden vezetője ezt akarta: Megmutatni, hogy mások vagyunk! Kínjában Rákosiból az is kibukott: „Ha az angolszászok 1942-ben ledobták volna Budapestre egytizedét az 1944.
júniusi bombáknak, az a magyar nemzeti ellenállásra úgy hatott volna, mint a májusi eső.”
Ami állítólag aranyat ér, és RM ábrándja szerint életre bombázta volna a nem létező partizánokat...
A német előrenyomulás miatt 1941 októberében a Kominternt és a Kossuth rádiót is Ufába telepítették. Az evakuálás elválasztotta Rákosit és Fenyát. Ötvenedik születésnapján az ekkor már valószínűleg nős Rákosit a Vas és Farkas család közös ufai faházában köszöntötték. Gerő Ernő a szerény ünnepen azzal a közismert ténnyel kívánt boldogságot neki, hogy Rákosi a magyar párt „természetes vezetője” – így ő a természetes helyettese. (1945-ben a debreceni állomáson Gerő fogadja a Moszkvából hazatérő Rákosit, és 1956-os leváltásakor ő búcsúztatja a repülőtéren. E tizenegy esztendőnek ő a kezdő- és ő a végpontja, és szinte minden percének másodhegedűse.)
Gerő (eredetileg Singer) Ernő tizedik gyermekként született egy újpesti vegyeskereskedő családjába. Gerő a párt komisszárja azért is, mert hetedik érzékszerve érzékenyen reagál a legkisebb moszkvai változásra is. Nagy aszkéta és titokzatos szfinx. Nem szerették, és ő sem szerette az embereket, két éven át mégis orvosnak tanult. A Tanácsköztársaság idején nincs említésre méltó szerepe (21 éves), mégis emigrál. 1922-ben hazaküldi a párt, bő fél év után elfogják, és 15 évre ítélik. 1924-ben őt is kiadták a Szovjetuniónak. 1925–28-ban a franciaországi magyar kommunisták vezetője. Négy nyelven beszél. A spanyol polgár-háborúban egy nemzetközi brigád parancsnoka, Pedro álnéven társai likvidátora (a
„barcelóniai mészáros”). Büntetése: bátor, okos, csúnya és rossz természetű felesége.
Miközben az asszony Franciaországban dolgozott, a szenvtelen férj rövid ideig együtt él egy nővel, aki fiút szül neki. Erzsébettől mégsem válik el. (Kapcsolatukról azt mondják: biztos az ágyban is szemináriumot tartanak egymásnak. Csak örökbe fogadott gyermekük volt.) A Kominternben a KMP képviselője, és a KI-titkár Manuilszkij jobbkeze. Kíméletlen szervező.
Itthon ez a rideg, mogorva és zárkózott ember az újjáépítés jelképe lesz. („Éljen Gerő, a hídverő!”) Tőle állítólag jobban féltek, mint Rákositól. Ez a botcsinálta gazdaságpolitikus lesz a nagy szovjet plánok magyar indigója, a hatalom főmérnöke, tiszteletbeli akadémikus, RM árnyéka, leghűbb támogatója és legfőbb buktatója – pár hónapig utóda. 1956-ban a forradalom elől ő is a SZU-ba menekült.
1942-ben RM annyira „természetes” vezető, hogy a Szovjetunióban már akkor hajót és gyárat neveznek el róla, és Budapesten is azt írják az illegális Szabad Nép fejlécére: „Rákosi Mátyás lapja”. Ez év őszén, a voronyezsi magyar frontszakaszon, „közvetlen harci akcióban” ő vezényel egy tüzérségi támadást ekképpen: „Hitler magyar bérenceire! TŰZ!” Pár hónap múlva – már a németek sorsfordító sztálingrádi veresége után – a Vörös Hadsereg áttöri a voronyezsi frontszakaszt is: a tizenhatezer fogoly katona többsége magyar. A skizofréniában szenvedő négyes fogat Rákosival együtt azt hajtogatja, kisülne a szemük, „ha kiderülne, hogy a magyar csapatok jobban harcoltak, mint a románok vagy az olaszok”.
A háborús „ki kivel és ki ellen” végképp ellehetetleníti a Kreml irányította Kominternt, és Sztálin 1943 nyarán taktikai okokból fel is oszlatja. A moszkvai magyar emigráció légüres térbe kerül. Magyarországon pedig szinte megszűnik a párt, mivel 1942-ben jóformán minden tagját letartóztatták. A KI feloszlatásának híre is hozzájárult, hogy a Kádár János vezette pártmaradék felvette a Békepárt nevet. A névváltoztatással szalonképessé akarták tenni magukat és az antifasiszta egységfront gondolatát. Ám ha a pártucatnyi szabadlábon lévő kommunista mindegyike szárnyas angyallá változnék is, akkor se tudtak volna életképes magyar ellenállást teremteni. (1942-ben állítólag 450 kommunista volt Magyarországon, ám később legfeljebb hetvenen maradtak kapcsolatban egymással.) Ellentétben Jugoszláviával, Lengyelországgal, Magyarországon nem alakult ki komoly földalatti mozgalom a német megszállás ellenére sem. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy a magyarok jó része hálás volt a németeknek a reménytelenségbe taszító trianoni békeszerződés jóvátételéért. A Délvidék, a Felvidék és Erdély egy részének visszacsatolásán túl az is befolyásolta a hangulatot, hogy a Tanácsköztársaság emlékei miatt is túl sokan tartottak a Vörös Hadseregtől, a szovjet rendszertől, bár tudták: a németek vesztésre állnak. A nagy múltú pártok részvételével megalakult Magyar Front 1944-es felhívása a népháborúra süket fülekre talál. A kommunistáknak Békepártként sincs hatása a magyar közéletre. De pragmatikus lépésük miatt a csőlátású Moszkva tüzet okádott rájuk. Dimitrov Rákosiék szemére vetette:
„Miféle pacifizmus ez? Folyik a háború, és maguk itt Békepártot csinálnak?”
Műfelháborodásukat jellemzi, hogy csak egy évvel a színlelt névváltás után kiáltottak árulást, mivel csak akkor tudták meg, hogy feloszlatták „az ország reménységét”,... Dühüket fokozta, hogy kiderülhet, azt se tudni, mi az a KMP. Hazai elvtársaikat hibáztatták azért, hogy a Kossuth rádió útmutatása ellenére sem változott az ország partizánfészekké. RM azt állította:
a kommunista párt feloszlatásának jelentékeny része van abban, hogy Magyarország Hitler utolsó csatlósa maradt. Így próbálta föloldozni magát, az emigrációt minden mulasztás,
ábrándozás stb. alól. (Emiatt gördült aztán végig Kádárék „árulása” a hatalomra került párt történetén. A Moszkvából először Budapestre érkező Gerő Ernő nyomban fegyelmit osztogatott a pártfeloszlatásért. A megrovással tudatni akarták Kádárékkal azt is, hogy ki az úr a házban. Ám erre semmi szükség nem volt, hiszen ők is úgy tekintettek Moszkvára, mint ahonnan az üdvözítés jő; számukra RM és a négyes fogat minden tagja maga volt a Messiás.) RM a magyar emigráció 1943-as moszkvai tanácskozásán arról beszélt: úgy készüljenek, hogy otthon a párt kormányerő lesz. Rászóltak: ácsi! Hajónévadóként szelheti a Volgát, de hogy miről ábrándozhat, majd megmondják! A „végső” elszámolásnál – a hatalmi szereposztásnál, de a határok meghúzásánál is – döntő súllyal esett a latba, hogy egy-egy ország, milyen erőfeszítéseket tett a németek ellen. A hadifogolytáborokban forgolódó Rákosiék szerették volna legalább kívülről megszervezni a magyar ellenállást, felállítani egy Vörös Hadsereg oldalán bevethető hadosztályt. 1943 elején 1200 magyar közkatona és tiszt kérte Sztálint, hogy megszervezhesse a magyar légiót. RM szeptemberben, a 27-es hadifogolytáborban megtartott Horthy a felelős! című beszédében a magyar katonák rémtetteit ecsetelte a hadifoglyoknak, és azt állította, hogy a mintegy negyedszázados Horthy-rezsim felér a tízéves Hitler-uralommal. (A beszéd brosúra formában már Ki a felelős?
címmel jelent meg.) RM azt terjesztette, hogy elsősorban a tisztikar miatt nem sikerült a lé-giót felállítani. Ez nem igaz. A magyar hadifogoly-hadosztály életre hívását – RM kérése
címmel jelent meg.) RM azt terjesztette, hogy elsősorban a tisztikar miatt nem sikerült a lé-giót felállítani. Ez nem igaz. A magyar hadifogoly-hadosztály életre hívását – RM kérése