Rajk-per: „gyanúsak a soványak”

Rajk László tragédiája elintézhető azzal is, hogy a „népszerűtlen gnóm”, a „nem magyar” RM nem tudta elviselni „a nőknek tetsző, szép szál magyar” közkedveltségét, ezért kivégeztette.

Ennél azért jóval többről volt szó.

Rajk László 1949-ben, negyvenéves korában, egy műper áldozataként vált világhírűvé. A székelyudvarhelyi csizmadia tizenegy gyermekének a becsvágy és az összetartás az öröksége.

Lajos orvos, Jenő mérnök, Endre és Gyula tisztviselő. Gyula 1924-ben Budapestre hozza a jó eszű, 15 éves Lászlót; és Endrével együtt taníttatják. László magyar–francia tanárnak készül, Franciaországba is kijut, hogy a nyelvet gyakorolja. Egyetemi évei alatt óraadásból, borítékcímkézésből, fordításból él. Endre azt írta róla: „lobogtak szemében az önérzet, a büszkeség és a makacsság lángjai”. Húszévesen fordul a baloldal felé. 1931-ben a kommunista ifjúsági szövetség és a párt tagja lesz. Több ízben őrizetbe veszik. Szerencsés testi- és lelkialkata, lelkesedése, elkötelezettsége, céltudatossága, szuggesztivitása népszerűvé teszi. A kötelességérzet fanatikusa. Az 1935-ös tömegsztrájk után, pártutasításra, külföldre menekül. „Firtos” László 1937-ben csatlakozik a spanyol polgárháború önkénteseihez. 1938 nyarán megsebesül, félig gyógyultan társai közé áll, fedezik a lakosság menekülését. A polgárháború után két évvel, 1941 nyarán szabadul francia fogságból. Németországi

munkára jelentkezett. Augusztusban hazaszökött, de már októberben letartóztatták. 1944 végén kiszabadították, és hamarosan a párt titkára, az ellenállás egyik szervezője. De-cemberben újból lebukik, de a rendőrség nem tudja, hogy ő a halálra keresett „Kirgiz”, így a nyilas államtitkárrá előlépett bátyja, Endre eléri, hogy ügyét polgári bíróság tárgyalja.

Életben marad, és az MKP büszkén köszönti őt, „aki a magyar kommunista becsületet társaival együtt mindvégig makulátlanul megőrizte”. Az egyenes derekú, vékony dongájú férfi RM egyik helyettese lesz. Művelt, céltudatos és puritán. Mongolos arccsontja, mélyen ülő szeme, nyílt mosolya megnyerő. Maximalista: beosztottai inkább tisztelik, mint szeretik.

Közülük a legnevesebb, a gondolkodó Bibó István kiemeli, hogy társaival ellentétben Rajknak

„emberformája volt”. Pedig keménykezű, fanatikus kommunista. Belügyminiszterként a nevéhez fűzik 50-60 ezer „reakciós” köztisztviselő elbocsátását, a Magyar Közösség

„felgöngyölítését”. 1948 júniusában azt vizsgálja, hogyan lehetne a falvakból eltávolítani „a reakciós elemeket”, de mielőtt célba érne, őt távolítják el a Belügyből. A külügyminiszterség bukás. 1949. május 30-án letartóztatják. A szeptemberi tárgyaláson hamis vádak alapján több társával együtt halálra ítélik, és október 15-én kivégzik.

Péter Gábor már az illegalitásban féltékeny volt Rajkra, mivel: „többet tart magáról, mint amennyit ér”. 1946-ban az önérzetes Rajk lett a belügyminiszter, és eszébe sem ötlött, hogy parazsat gyűjt a fejére, ha beleszól a rendőrség államvédelmi osztályának irányításába.

Foglalkozhatott volna a közigazgatással is, ám a hatalmi összecsapások idején fontosabb volt az ellenség fölszámolása. Ráadásul az államvédelmi osztály munkáját ő is – akárcsak Rákosi!

– minisztériuma gyönge pontjának tartotta. Ez is arra sarkallta, hogy segítsen az ÁVO irányításában. De utasításait PG úgy élte meg, hogy Rajk semmibe veszi őt, pedig csupán értékén kezelte. De a monománia Rajk éberségét is elaltatta. Egy miniszternek egy

„államellenes összeesküvés” esetén sem ildomos belekotyognia a vizsgálatokba. Fel kellett volna figyelnie rá, hogy a nyomozóknak tartott többórás eligazításairól Péter tüntetően távozik, az ÁVO szabotálja az utasításait és titkolózik előtte. Sőt Péter azt pedzegette, hogy

„Rajk ellenség”. Végképp meggyűlölte, mikor jelöltet talált a helyére, az ÁVO élére.

Rajk figyelmen kívül hagyta RM politikai rendőrséghez fűződő különleges vonzalmát is.

Pedig nem titkolta, hogy kedvét leli a detektívesdiben. Rajknak legkésőbb az 1947-es választások tájékán észre kellett volna vennie, hogy az ÁVO irányításában nem ő, hanem Farkas RM meghosszabbított karja. Az a Farkas, aki csak efféle bizalmi poszton válhatott nélkülözhetetlenné. Persze Rajk a világért sem akart a párt, vagy RM vonalától eltérő politikát érvényesíteni! Magyarországon nem volt semmiféle hatalmi harc. „Rajknak nem volt külön vonala” – ismerte el RM is (1962). A választás után második, harmadik emberként emlegették, és a féltékeny FM kezdett áskálódni ellene: „a belügy nincs a párt kezében”,

„idegen ez a Rajk a pártban”, és Péter Gábort uszította ellene. Az ármánykodásból RM sem maradt ki. Több alkalommal közölte Péterrel, miről döntöttek, mit fog majd Rajktól megtudni, és megígérte: „majd én elintézem, hogy maga altábornagy legyen”. Péter megértette, hogy többet megengedhet magának, mint más. Bár RM kedvelte, ha emberei áskálódnak egymás ellen, mégis leszidta Pétert a PB-tag belügyminiszter elleni intrikák miatt, mondván, hogy Rajk a „felelős az ÁVO munkájáért”. 1947 decemberében aztán Kádár a titkárság elé vitte a Rajk és PG konfliktusát. RM pártellenesnek ítélte Rajk magatartását, és felvetette, hogy le kellene váltani. Ezért FM tovább intrikált, Péter pedig leírta: Rajk „széthúzást kelt” az ÁVO-n, és kérte, válasszák le őket a belügyről. Majd egy újabb feljelentésben elpanaszolta, hogy minisztere a besúgók listáját napokig az aktatáskájában hurcolja, és „állandóan érdeklődik, ki informálja az oroszokat”!

Aztán 1948 júliusában Gerő, Farkas, Révai és Kádár jelenlétében RM váddá emeli PG jelentését: Rajk gátolja az államvédelem munkáját! Farkas kontrázik: „mi, akik Moszkvában

voltunk, tudjuk, hogy aki az állambiztonsági szervek munkáját gátolja, az ellenség”. Egyedül Révai nem hitt ebben. RM közölte Rajkkal, hogy „a párt” bizalma megingott benne, ezért kül-ügyminiszter lesz. (Rajk feleségét is leváltották a Nőszövetség éléről, mert a rossz elvtárs hozzátartozója szintén rossz; vagy azért, mert tudott arról, hogy az illető rossz, és hallgatott, vagy azért, mert nem vette észre.)

Rajk leváltásával elkezdődött a heterogén tömegpárt egységbe gyúrása. A Moszkvában készült „Életrajzi jelentés Rajkról” kész vádirat. Többek között azt állítja, hogy a SZEB megszüntetése után Rajk „követelte a Magyarországon működő szovjet ügynöki hálózat átadását”. Külügyminiszterré bukása után Rajk hazament pihenni a szülőföldjére. Tizenkilenc éves korában járt Erdélyben utoljára. Azóta már húsz év telt el, és a felesége gyermeket várt.

Bár érzik a nyomasztó légkört, gyanútlanok.

Aztán 1948 őszén történt valami, ami csavart egy kicsit talán a világtörténelmen is, de Kelet-Európa és Magyarország történelmén mindenképp. Sztálin finoman megérdeklődte Rákositól (is): „Magának nincsenek trockistái?” (A szovjet párttörténet szerint „a renegát Trockij” maga a sátán). RM tagadta, hogy Magyarországon lennének trockisták, ám hamarosan megtudta, hogy az ÁVH magyar „trockista csoportokról” készített jelentése nevek és esetek sorával hazudtolta meg. Rádöbbent, hogy az ÁVH nem csak az ő kinyújtott karja! (RM, 1962:

„Formálisan szabad kezem volt, de formálisan Péter Gábor megtagadhatta az én utasításaimat.”) Mindenekelőtt az izgatta, ki adta át az oroszoknak a jelentést? Kiderült, hogy szovjet megbízásból készült! A hír lebénította. Hónapokig semmit sem tett a trockisták felszámolására, inkább Péter Gáborral és helyettesével, Szücs Ernővel szeretett volna leszámolni, de nem mert. Az ÁVH jelentése szerint az újságíró Justus Pál a „magyar Trockij”, aki már 1946-ban azt mondta: „Csak egy pogrom hiányzik ahhoz, hogy Sztálin cárnak kiáltassa ki magát.” De RM tudta, nem nevettetheti ki magát azzal, hogy egy „firkászt” nevez a párt legfőbb ellenségének, még ha szocdem is! Justus kis pont ahhoz, hogy vele bebizonyítsa, híven áll a vártán! Csak előremenekülhetett. Főképp, hogy a Kominform magyar referense és a budapesti szovjet nagykövet megállapította: „a trockisták beférkőztek” a KV-ba (Justus KV-tag), és Rákosiék elnézők a Nyugatról hazatértekkel szemben!

Sztálin azt is mondta Rákosinak: „Különösen azokat nézzék meg, akik a jugoszlávokkal voltak összeköttetésben.” Vagyis útmutatást adott, csak épp nevet nem említett: a saját bűnöseit mindenkinek magának kellett megtalálnia! (Gerő, 1962: a Rajk-ügyet Farkas és Rákosi kezdeményezhette, Sztálin nemigen adott erre utasítást, „de jól ismerte a dolgot”. RM:

„[A Rajk-ügy] nem magyar dolgokból keletkezett. Ez nekünk eszünk ágában sem volt.”

Szuszlov, 1956: „A Rajk-ügy a Jugoszláviával való szakítás következménye, e nélkül nem történt volna meg.”)

Az 1949. május 12-én kezdődő perben az volt a vád a korábbi belügyminiszter ellen, hogy

„Titóval közösen összeesküvést szőtt a kormány megdöntésére, és meg akarták gyilkolni a párt vezetőit”. A vádlott beismerte, hogy már „a háború alatt az angol–amerikai kémszervezetek szolgálatába lépett”, és tőlük tudta meg, hogy „Tito titkos ügynök”, az ő utasításukra vette fel a kapcsolatot a jugoszlávokkal. Vigyázat, minden azonosság ellenére ez még nem a Rajk-per, hanem az ő letartóztatása előtt elkezdett albán Kocsi Dzodze pere!

(Utólag RM joggal mondogatta, nem kizárólag Magyarországon léteztek koncepciós perek.

Ám abból, hogy ilyen pereket másutt is rendeztek, nem következik, hogy akkor „ezek a világ legtermészetesebb ügyei voltak”. De ha Gottwald, Cservenkov, Bierut, Csojbalszán, és szinte mindegyik uralmon lévő kommunista párt vezére eltűrte – elkövette! – ugyanazt a bűnt, akkor elsősorban azzal a rendszerrel volt alapvető baj!)

RM fél év alatt döntötte el, hogy válaszol a trockisták miatt őt ért támadásokra. Bár Gerő internálást javasolt, ezt RM kevesellte. Ilyen súlyos vádnál Moszkva szemét nem lehetett kiszúrni ezzel. De ki legyen a vádlott? A képlet egyszerű: minél nagyobb súlyú ügyet akarnak, annál magasabb rangú vádlottra van szükség. Ha Rajk nem olyan megbízható, ha nem alkalmas belügyminiszternek, és nem akad bele PG botló-drótjaiba, másra kerülhetett volna a célkereszt. Perdöntő, hogy mozgalmas élete adataival ki lehetett tölteni a gyanú minden rubrikáját. Nem volt alternatívája. Túl sok ellentétet, másoknál több aktuális gyanút, előítéletet testesített meg; pöre nagyobb hozamú is lett, mint bárkié lehetett volna. Sokat hozott a konyhára, mert: 1. Nem élt Moszkvában, ott senkit sem kompromittálhatott, onnan senki sem szólt érte. 2. Az illegalitásban a rendőrséggel is „kapcsolatba” került. 3. Részt vett a spanyol polgárháborúban, „kalandozott” Nyugaton. 4. Járt Titónál. 5. Értelmiségi volt. 6.

Belügyminiszter. 7. Sovány. (Rákosinak gyanúsak a soványak. Egyszer ajánlotta is Rajknak, olvassa el Shakespeare Julius Caesar-ját, és akkor megtudja, miért.)

Rajkot Farkas és Péter Gábor kínálta fel Rákosinak, aki először hezitált, hiszen Rajk annyira olyan volt, mint ők! De hogyan sikerült Rajkot úgy vádolni, hogy a vádakat ő maga is vállalta? A követi tisztségről a Rajk-ügy miatt lemondó Károlyi Mihály így fogalmazott:

„Rajk csak a párt szolgálatában tudott élni... Mihelyt ez lehetetlenné vált számára, csak a halál maradt hátra.” Élete a világkommunizmusért folyó harcnak volt alárendelve. „Az én erkölcsöm a kommunizmus!” Emiatt vállalták a Rajkok, hogy szinte társszerzői lesznek a pernek. A csapda dupla fenekű. Ha elismeri, hogy ellenség, a Pártot szolgálja, ha viszont nem ismeri el, mindig is ellenség volt. Vagyis csak úgy marad tisztességes, ha vállalja, hogy tisztességtelen! Rajk és társai, meg a számtalan mellékpör szereplői kommunista hitük oltárán áldozták föl magukat. Vállalták, hogy elkövették a semmit, és az őket meggyilkoló pártot éltetve mentek a halálba. RM bízott Rajk elvhűségében! Tudta, másodszor is magához húzhatná a fejét, és arcon csókolva megismételhetné: „Csakhogy itt vagy, Laci!”

Ezek után szinte lényegtelenek a részletek, de a „finomságok” csak ismeretükben érthetők meg. Egy 1947-es „kémjelentés” meggyanúsította Szőnyi Tibort, a KV káderosztályának vezetőjét, hogy a háború alatt, a zürichi kórház idegorvosaként kétes személyekkel állt kapcsolatban. Ez a „kapcsolat” az volt, hogy a Svájcban élő kommunista emigráns csoport anyagi támogatást kapott egy amerikai unitárius segélyszervezettől. Ám az ÁVH szóhasználatában a „kapcsolat” azt jelentette, ha valaki szóba állt egy nyugati állampolgárral, akkor informált egy kémet, vagyis lényegében maga is kém! A sors fintora, hogy az említett unitárius szervezet vezetője (Noel H. Field) szovjet ügynök volt. Gyengécske ügynök, ezért is hagyták az oroszok, hogy a magyarok elrabolják. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a gyanúsítás hallatán FM és RM rögtön tudta: Szőnyi amerikai kém! Az ávósok szerint az ötlet a pártvezetéstől származik, Rákosiék szerint az ÁVH jelentette, hogy Szőnyi kapcsolatban állt...

A körgyanúsítás miatt tudott ez a gépezet sikeresen működni. Mindenki mutogathatott valaki másra, közben fogcsikorgatva küzdött az „ellenséggel”. Felelősségüket a körgyanú és a meggyőződés erodálta. (Hruscsov, 1957: „Sztálin... amikor törvénysértéseket követett el, mélységesen meg volt győződve, hogy a forradalom vívmányainak érdekében, a szocializmus ügye érdekében teszi ezt.” Farkas, 1957: „Mi abban a legjobb tudatban cselekedtünk, hogy az ellenség ellen harcolunk.”)

Magyarországon a krimiket elsősorban RM gyártotta. A sorsok szövésében Farkas a jobbkeze.

RM találta ki, hogy Fieldet Prágába csalják, és a szovjetek hozzájárultak, hogy a cseh-szlovákok elaltatva átadják az ÁVH-nak. Ez is egy kör. RM védekezhetne, hogy bár hivatalosan ő felügyelte, személyesen nem ellenőrizhette az ÁVH-t, nem is hallgathatott ki

senkit, mert a PB megtiltotta, hogy betegye az ÁVH-ra a lábát, nehogy ott valaki meglássa.

Pedig Fieldet álszakállban akarta felkeresni, de ezt sem engedték. Nem is volt rá szükség, mert Farkas Péterrel együtt a legbizarrabb elképzeléseit is igyekezett túlszárnyalni.

Field átadásával, tehát az oroszok beleegyezésével indult a lavina. Többnapi verés, koplaltatás után Field nem cáfolta, hogy Szőnyi – akire nem is emlékezett – Svájcban „amerikai ügynökké változott”. De mivel a vallomást visszavonta, ő – a koronatanú! – nem is állt bíróság elé. A „trockista” Szőnyit már Field „vallomása” előtt letartóztatták, sőt helyettesét, Szalai Andrást is (mert „tudnia kellett” főnöke ellenséges tevékenységéről). Mindenki ellen a saját életrajza a vád. És az életrajz kivédhetetlen, ha „átpolitizálják”, bárki biográfiájából vádirat fabrikálható. Csak nyomozni nem szabad a részletek után.

Verés után Szőnyi, kihallgatója kívánságára bevallotta, hogy nemcsak ő, hanem Rajk is kém...

Rajk úgy került szóba, hogy „körmönfontan” megkérdezték Szőnyit, kivel szimpatizált. Hát Rajkkal. Szimpátiájából Péter Gábor számára is nyilvánvaló volt, hogy „Szőnyinek Rajkkal volt kapcsolata”! RM azzal küldte Farkast Szőnyihez: „vallja be, hogy amerikai kém és közölje azt is, hogy ki volt itthon a felső kapcsolata”. E megbízás előtt RM még azt táviratozta Moszkvába, hogy a Kominform Titkárság ülésén Rajk képviseli az MDP-t, miközben már kezdték letartóztatni Rajk Nyugatról hazatért munkatársait! Sajtófőnöke, aki a háború alatt angol katona volt, „kapcsolatban” állt a jugoszlávokkal is – tehát egyszerre „imperialista és jugoszláv kém”! –, bevallotta, hogy Rajk a „felettese”... RM kitalálta: 1946-ban az amerikai hírszerzés átadta az egész hálózatát a jugoszlávoknak, és ettől kezdve Rajkot Belgrádból dirigálták. (Ez így szerepel majd a perben és az ítéletben is.)

Noha Szőnyi visszavonta, majd újból aláírta a Rajkra tett vallomását, ez nem keltette föl az éber RM gyanakvását. Az sem tűnt föl neki, hogy bármilyen gyanú ötlött is az eszébe, hama-rosan megkapta az azt beismerő vallomást. Nem tűnt föl, mondta később, mert ő csak akkor utasított, ha volt valamilyen „összefüggés”! A beismerések a veréssel voltak összefüggésben.

„A verés az ÁVH-nál szükséges eszköz és élni kell vele.” (RM) Az egyik verőcsoport vezetője szerint: vertek, mert az illető „a vizsgálat alatt is folytatni igyekezett az ellenséges tevékenységét” – vagyis tagadott. RM azért kiemelte: ő olyan óvatos volt, hogy felkérte a szovjeteket, ellenőrizzék Szőnyi vallomását! Mikor jelentik: „az ügy alaptalan”, RM megkérte Sztálint, hogy a tanácsadóik ne akadékoskodjanak!

Május 1-jén Rákosi és Rajk együtt üdvözlik a tribünről a fölvonulókat. A hónap közepén Rajkot még képviselőnek is megválasztják, de két hét múlva, 1949. május 30-án „eltűnik”:

letartóztatják. Miközben a Szabad Nép azt közli, hogy Rajk előterjesztésére létrehozták a Kultúrkapcsolatok Intézetét, arra utasították Péter Gábort, hogy addig üssék Rajkot, amíg el nem ismeri, hogy imperialista ügynök.

A Rajk elleni vádakat nem nyomozói, felderítői eredmények szülték. Klasszikus értelemben vett vizsgálat, nyomozás nem is folyt. A kihallgatásokról, a perekről leírt sok ezer oldalon szó sem esik elfogott kémjelentésről, tárgyi bizonyítékról, rajtaütésről, eredményes házkutatásról.

Ehelyett önéletrajzot írattak vele, velük újból és ismét. Még részletesebbet, még őszintébbet.

Ha Rajk valamit mondott, erre rákérdeztek a többieknél: az egyik gyanúsított vallomását a másik gyanúsított vallomásával „ellenőrizték”. A Rajk-ügy – de voltaképpen a koncepciós pe-rek – összes „nyomozati eredménye” néhány szerelmi kapcsolat felderítése főnökök és beosztottak között. RM és a „párt szeme” rátapadt minden kulcslyukra. Jól választott időpontban be is hívták a megcsalt férjet és feleséget, vagy mindkettőjüket, és közölték, hogy az ellenség gonosz ügynöke mit tett.

A Rajk-ügy nem féltékenységi dráma a hatalmi mániákus pártvezér és alvezére között.

„Rajkban semmiféle olyan adottság nem volt, nekem nem volt konkurensem” (RM, 1962).

Mégis belekerült a perbe, hogy 1941-ben az amerikaiak arra biztatták Rajkot, kaparintsa meg a pártvezetést, 1946-ban pedig az a feladata, hogy szervezzen frakciót RM ellen... Így épült föl a több változatban kiszámított politikai gyilkosság. Rajk éppolyan rituális áldozat, mint az albán Dzodze, a bolgár Kosztov és a többiek. A pereknek az imperialistákat, a cionistákat, az ellenséget kellett bemutatniuk, mindenekelőtt azt, hogy Tito áruló, imperialista ügynök stb. A pör legfőbb nyertese a Titót kiközösítő Sztálin, továbbá a legjobb tanítványává vedlő Rákosi, a riválisait félreállító Farkas Mihály... meg a béketábor. Sztálin politikai arzenáljában kulcsszerepe volt a pereknek, mert gyűlöletet ébresztettek, félelmet keltettek és csatasorba állítottak.

Május végén állítólag Belkin szovjet államvédelmi tábornok közölte Farkas Mihállyal, hogy

„Rajk egy Svájcban székelő, és az amerikaiakkal kapcsolatban álló trockista kémcsoport ma-gyarországi rezidense”. Ezt a szovjet államvédelem csak az ujjából szophatta, másodszor is jóváhagyva a politikai döntés szülte justizmordot (ezzel Szőnyi „sorsdöntő vallomása” is jelentőségét veszti).

A letartóztatás előtt RM még játszadozott az áldozatával. Legalábbis a Szabó József utcai Rákosi-villa gondnoka ezt állította: – 1949. május 28-án, szombaton Rákosi odajött, aludt egy órát, és velem költette fel magát. Közölte, hogy jön a külügyminiszter – nekünk mindenkit így említett, a rangjáról, és nem névről –, szóljak a fiúknak, legyenek a közelben, és senki ne zavarja őket! Ezelőtt soha nem mondta, hogy a testőrei legyenek a közelben, nekik a házban már nem volt dolguk, ezt az egy alkalmat kivéve mindig elmehettek. Rajk vagy két órát töltött ott, végül feldúltan elviharzott, és két nap múlva letartóztatták, amiről mi a fiúktól értesültünk.

Még nincs vége. Május utolsó vasárnapját Rákosiék a balatonaligai villájukban töltötték.

Délután leutaztak Aligára Rajkék is, és találkoztak Rákosiékkal, akik behívták őket. RM érdeklődött a kisfiuk után, megnézte a baba képeit, és megígérte, hogy csütörtökön meglátogatják a gyereket. A második szovjet jóváhagyás hírével RM után loholó Farkas–Péter duó még látta Rajkékat elmenni Rákosiéktól. És hétfőn reggel RM a „Titkárság kommunista tagjai” előtt felolvasta Field, Szőnyi meg a BM sajtófőnök vallomását, és Farkas, Gerő, Kádár, és Péter elfogadták RM javaslatát, hogy Rajkot le kell tartóztatni. (Az ítéletet hozó kompániának Farkas adta a „Titkárság kommunista tagjai” nevet. A Titkárságnak Péterrel ellentétben valóban tagja volt még Kovács István, Rajk, a beteg Révai, meg a volt szocdem Marosán és Szakasits.) Bár RM csütörtökön még gügyögni akart Rajk Lacikának, másnap ő maga szerette volna letartóztatni a gyermek apját, de erről lebeszélték.

RM izgult. Megbízta Kádárt, hogy vigyázzon Rajkra, nehogy a letartóztatás előtt gyanút fogva átlépjen a határon vagy bemeneküljön az amerikai követségre. Ezért Kádár – Rajk Lacika ke-resztapja – megbeszélésre hívta Rajkot a pártközpontba, majd egy sakkpartit ajánlott neki.

Rajkot végül a lakásáról vitték el éjfél előtt. PG azt mondta a válogatott legénységnek: Rajk őrizetbe vételével fontos szakasz kezdődik a hatóság életében... Csöngetésére az anyós nyitott ajtót. Rajk László az esti szoptatás után a négy hónapos Lászlót böfiztette. Az anyós bement hozzá: László, téged keresnek! Ő átadta feleségének a gyereket azzal, ha visszajön, leméri.

Rajkot végül a lakásáról vitték el éjfél előtt. PG azt mondta a válogatott legénységnek: Rajk őrizetbe vételével fontos szakasz kezdődik a hatóság életében... Csöngetésére az anyós nyitott ajtót. Rajk László az esti szoptatás után a négy hónapos Lászlót böfiztette. Az anyós bement hozzá: László, téged keresnek! Ő átadta feleségének a gyereket azzal, ha visszajön, leméri.