• Nem Talált Eredményt

A nagy kombinátor

1946 decemberében Farkas Mihály azzal örvendeztette meg Rákosit, hogy a katonai nyomozók valami ellenforradalmi szervezkedés nyomára bukkantak. RM nyomban javasolta, ne göngyölítsék fel a szervezetet, amíg el nem jutnak a központig! De elkésett, az ötvenöt vádlott zöme a szilvesztert már a börtönben töltötte. A miniszterelnök gyanút fogott, és utasította a honvédelmi minisztert, hogy beszéljen a foglyokkal, ám Pálffy tábornok saját miniszterét, főnökét nem engedte be hozzájuk! Erre a miniszter felfüggesztette Pálffyt az állásából, de a SZEB-től Szviridov altábornagy közölte, ha nem helyezi vissza, a szovjetek veszik át a nyomozást. Helyettük a letartóztatottakat és a vizsgálatot Péter Gáborékra bízták.

A minisztert persze az ÁVO-ra sem engedték be, a miniszterelnöknek bele kellett törődnie, hogy a politikai rendőrségeknek sem ő parancsol.

Beszámolójában a Reuters hírügynökség „állítólagos” összeesküvésről írt, a Szabad Nép viszont tévedhetetlenül közölte, hogy a „kisgazdák jobbszárnya szövetkezett a horthysta ellenforradalommal”. A Baloldali Blokk föl is szólította a Kisgazdapártot, döntse el, hogy „a horthysta összeesküvőkkel vagy a magyar demokráciával” tart-e. RM biztos volt a dolgában:

„Hogy képzelitek el, hogy összeesküvés volt Lengyelországban, Romániában és a többi országban, s ugyanakkor itt meg sohasem lesz összeesküvés?” Azt azért sajnálta, hogy csírájában elfojtották az összeesküvést, mert „emiatt jelentősége nem annyira nyilvánvaló” a nép előtt. Azon volt, hogy felfújják a különféle előzmények után a harmincas években szerveződött, nacionalista német- és szovjetellenes Magyar Testvéri Közösség baráti ábrándozásait, hozzanak csak ki belőle egy „köztársaság-ellenes összeesküvést”! Épp a machinációk miatt nem engedtek senkit a letartóztatottak közelébe. Amikor az FKGP javaslatára a parlament elfogadta, hogy vizsgálóbizottság kezébe adja az ügyet, RM kijelentette: ebből nem lesz semmi! Elfogadtatta a Parasztpárttal, majd az SZDP-vel is, hogy nem vesznek részt a vizsgálatban, és végül tényleg nem hajtották végre a parlamenti határozatot.

Ám az összeesküvés lázában az MKP PB hetenként kétszer, sőt háromszor is ülésezett. Ha akadt egy vád, rögtön kiterjesztették a „felső kapcsolatra”. RM: „Míg mi azon fáradoztunk, hogy a megrongált házak tetők alá kerüljenek... ők azon mesterkedtek, hogy fokozzák az elkeseredést.” A kisgazdapárti vezérkart Rajk tájékoztatta a nyomozás állásáról, és szemtől szembe gyanúba keverte főtitkárukat, Kovács Bélát! Mivel ő ismerte a gyanúsítottakat, úgyszólván résztvevője az összeesküvésnek! Azért esett rá a választás, mert az FKGP-ben ő volt a legkeményebb, a legelszántabb. Kijelentette, ha a kommunistáknak nem elég a hatalom és a felelősség 17 százaléka, fel kell mondani a koalíciót, és többségi kormányt kell alakítani.

Egy pártvezetői találkozón Tildy kifogásolta, hogy a kommunisták minden szabadabb megnyilvánulást ellenforradalomnak bélyegeznek. RM állítólag magából kikelve verte az asztalt: „Vegyék tudomásul, hogy én innen nem megyek még egyszer emigrációba!” Lehet, hogy őszintén haragudott, de inkább csak megjátszotta. Alapjában véve sem érzelmes, sem lobbanékony nem volt, tudott uralkodni az érzelmein, de képes volt akár dühkitörésre is, ha valamit elérhetett vele. Végül ő maga sem tudhatta, mikor színlel, mikor őszinte. Vérévé vált az alakoskodás. Ez esetben alapja is volt a felháborodásnak: nem kívánt a hatalomból nemhogy emigrálni, engedni sem.

A Magyar Közösség-ügyből is kibontható, hogy a szovjet „tartományban” miként születtek a hamis perek. Az eljárások lehetősége benne volt a felemás rendszerben. A háborús bűnösök

elleni perek Nyugaton tapasztalható rájátszásai is adtak némi biztatást. A világ felháborodásával a háttérben beleavatkozhattak ezekbe a perekbe is. Persze az igazi példa a szovjet „igazságszolgáltatás”! Már a koalíciós kormányzás kezdetén is rendeztek kisebb pereket agitációs céllal. A szociáldemokrata igazságügy-miniszter, Ries István elkeseredve mesélte barátainak, hogy a gazdasági rendőrség lefogott egy „feketézőt”, és a Szabad Nép halált kért rá, de szerinte az illető nem bűnös, le sem lehet csukni. Szavaira RM megvonta a vállát: felőle szabadon is engedheti, de záros határidőn belül ítéljenek el valakit feketézésért!

Révai először csak néhány miniszter lejáratása végett kezdte feszegetni az olimpikon Béldy Alajos altábornagy „ügyét”. Béldy a háború előtt az ifjúság honvédelmi nevelésének a felelőse volt, és az ő parancsára vitték nyugatra a magyar fiatalokat. Egy négy miniszterből álló bizottság – köztük a szocdem Valentiny – mégis igazolta. (RM: „sok szociáldemokrata milyen aljas”!) Farkas Mihály kezdett azon mesterkedni, hogy halálra ítéltesse Béldyt.

Felrakták a háborús bűnösök listájára, bebörtönöztették – és ötvenhét éves korában a börtönkórházban meghalt.

Noha RM fogadkozott, hogy itthon nem lesznek alaptalan perek, nem ismétlődik meg, ami a harmincas években, a SZU-ban történt, szép lassan ezek mégis „szokássá” váltak. A diktatúra spórái nem azért tűntek föl, mert RM és társai bűnözők voltak, hanem azért, mert meg voltak róla győződve, hogy a „bírósági előadások” is erősítik a hitet, erőt adnak céljaik eléréséhez. A mind nagyobb szabású bemutatókkal egyre nagyobb magasságokba kívántak rugaszkodni.

Egy 1947. januári PB-ülés: a Magyar Közösség pörének előkészítésével foglalkozott.

„Feltétlenül beszélni kell a tárgyalásvezető elnökkel és az ügyésszel is. Gondoskodni kell megfelelő népbírákról” – sőt válogatott hallgatóságról is. Februárban megbízták Rákosit, hogy tárgyaljon a köztársasági elnökkel Kovács Béla parlamenti kiadatásáról. (Fel sem merül, hogy ez a főügyész dolga lenne.) Ráveszik a szocdem igazságügy-minisztert, nyilatkozzon, hogy a kiadatás indokolt. És Kovács Béla hiába üzeni Rákosinak: az ország javáért együtt akar haladni velük, az összeesküvésben nem vett részt, és ha kívánják, visszamegy parasztnak. RM azt válaszolta: ismerje el a bűnösségét, és jelenjen meg a rendőrségen!

Mindenáron két vállra akarta fektetni a kisgazdapártot. Pártközi értekezleten RM közli: nem lehet ráolvasással elintézni a történteket, és megvárni az újabb összeesküvést. „Mi tényleg a vesénket és a tüdőnket kitesszük, hogy megegyezésre jussunk.” (A szívükről nem beszélt.) Eljött RM ideje, a csaták szezonja. (Visszaemlékezésében többet ír az 1945–48-as időszakról, mint a következő nyolc évről.) Nem csupán gátlástalan, kíméletlen volt, hanem élvezte is a harcot.

Noha bizonyíték nem volt Kovács Béla bűnösségére, és a mentelmi bizottság sem adta ki, a Szabad Nép három hasábon közölte: „Kovács Béla összeesküvő.” RM (Szakasitscsal együtt) rávette Nagy Ferencet és Tildyt, hogy átmenetileg küldjék szabadságra a főtitkárt. Majd amikor megtörtént, RM egy népgyűlésen kijelentette: „Ebből látszik: a Kisgazdapárt vezetői is tudták, hogy Kovács Bélával baj van.” Aztán február végén – RM tudtával – a szovjetek tartóztatták le Kovács Béla magyar képviselőt „földalatti, szovjetellenes, fegyveres terroristacsoportok alakításában és a Szovjet Hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében való aktív részvétel” miatt. RM megragadva az alkalmat azt kérte Sztálintól, hogy küldjenek állambiztonsági tanácsadókat, mivel az ávósok elvhűsége „nem párosul szaktudással”.

Egyébként az összeesküvés horderejét olyan apróságokkal is növelték, hogy Rajk mellé testőröket állítottak, és megszigorították RM őrzését is.

A Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Kovács Béla – és a történetünk szempontjából kevésbé jelentős Varga Béla katolikus pap – alkotta kisgazda vezérkarnak a messze legidősebb Tildy a

„lelkésze”. Három egymást ütő hivatása van: református pap, hírlapíró és politikus. Az FKGP egyik alapítója (Nagy Ferenccel együtt) és ügyvezető alelnöke, elnöke, 1945-től országos vezére, ismert közéleti személyiség. Már a háború előtt parlamenti képviselő. Jó

szónok, óvatos, befolyásolható, és akárcsak társai, a pártszervezésben és a közgazdasági kérdésekben járatlan. Családtagjai iránt rendkívül elfogult, amit korrupt és gátlástalan veje a maga javára kamatoztat. Tildy 1945–1946-ban miniszterelnök, majd 1948-ig köztársasági elnök. Nagy megalkuvó. Nem állt ki a letartóztatott Kovács Béla mellett, Nagy Ferenc lemondatása után tőle is elhatárolódott. Eljutott a szocializmus elismeréséig. RM mégsem szívelte. Vejének machinációi alkalmat adtak a lemondatására. 1956-ig házi őrizetben tartották, amiért szinte hálás volt. A forradalmi (második) Nagy Imre-kormányban állammi-niszter. Noha például nem szavazta meg a kilépést a Varsói Szerződésből, mégis hat évre ítélték. Egy év múlva szabadon engedték, nem sokkal később, hetvenkét éves korában elhunyt.

*

Nagy Ferenc, a héthektáros kisparaszt egy Habsburg-restaurációt elutasító újságcikkel tűnt fel 1929-ben, huszonhat éves korában. Írásaiban a paraszti érdekek szószólója, de kiáll a sajtószabadság vagy a titkos választójog bevezetése mellett is. Az általuk alapított Független Kisgazdapárt főtitkára, öt éven át parlamenti képviselője. A háború kitörése után fokozatosan ráébredt, hogy az ország a vesztes fél oldalán áll, és egyik szervezője lett a Hitler-ellenes erők összefogásának. Ő az FKGP második embere, és legnépszerűbb politikusa. 1945-től az ideig-lenes kormány minisztere. Nem akart miniszterelnök lenni. Amikor rábeszélték, a békekötésig – a szovjet csapatok remélt kivonulásáig – próbálta kerülni a konfliktust a baloldallal. 1947-ben RM mégis emigrációba kényszerítette. Az USA-ban a lemondatásáról írott cikkéért húszezer dollárt kapott, és ebből ott farmot vásárolt. Az 1956-os magyar forradalom kitörése után – az ország utolsó legitim miniszterelnöke – Európába érkezett. Ez lett az egyik

„bizonyítéka” annak a fikciónak, hogy az „ellenforradalmat” Nyugaton szervezték. 1977-ben azon kevés emigráns közé tartozott, aki támogatta, hogy az USA visszaadja az 1945-ben odakerült magyar koronát. Hetvenhat éves korában, 1979-ben haza készült, de szívroham végzett vele.

*

A csapatnak Kovács Béla a Benjáminja. 17 hektáros gazdaként 1939-től az FKGP főtitkárhelyettese, 1944-től kezdve országgyűlési képviselő, majd kisvártatva pártja főtitkára.

Hajlíthatatlansága, szókimondása, robbanékonysága miatt Tildy sem kedvelte. A kisgazdapártban ő a legkeményebb, RM az ő karrierjét töri először ketté. Annyi hajlékonyság azért van benne, hogy a szovjet vallatások során nem engedi magát agyonveretni. Aláírja, amit elé tesznek. Mégis 20 évi kényszermunkára ítélték. A szovjet fogságból lélekben megtörve került haza. 1956 tavaszán RM üzent neki, de ő, nem tudván feledni az előző éveket, nem is válaszolt a szakadék szélén billegő vezérnek. Pedig az ő útja is felfelé vezethetett volna, mint annyi szabadulónak. Fél év sem telt el, és a forradalmi kormány földművelési, majd államminisztere lett. Az akkor újjászerveződő Kisgazdapárt elnöke is. A megtorlásból kihagyták, parlamenti képviselővé választották. Alig múlt ötvenéves, amikor elhunyt.

Kovács Béla elhurcolása, elítélése egyértelműen jelezte, hogy a Szovjetunió saját

„érdekszférájának” tekinti az országot, és a látszatra sem adva beleszól a politika alakításába.

A hazai politikai erőknek tudomásul kellett venniük, hogy Rákosiékat nem korlátozza semmi, és a megszállók törvényenkívülisége is velük van. (A kisgazda miniszterelnök tiltakozásul lemondhatott volna, hisz sejthető volt, ő sincs biztonságban.) RM más pártokban a középszerű politikusokat támogatta, legtehetségesebb embereiktől minden úton-módon igyekezett megszabadulni. A fenyegetett vagy a népi demokráciától megcsömörlött politikusok közül sokan külföldre szöktek (köztük a Parasztpárt főtitkára, és a volt szocdem vezér, Peyer Károly is). Azért kaptak annyian lehetőséget a disszidálásra, mert RM tudta, ez jobban demoralizál, mint a letartóztatás – és kényelmesebb is.

A szovjetek Kovács Bélát, a kisgazda főtitkárt nem tudták olyan nyomtalanul eltüntetni, mint Bethlen István volt miniszterelnököt. A nyugatiak tiltakozására azt válaszolták: a magyar

baloldali pártokat nem lehet azzal vádolni, hogy kisebbségi diktatúrára törnek. Miért épp ez jutott eszükbe?

A parasztpárti vezetőket körüludvarolandó RM felkereste a lakásán Illyés Gyulát, a költőt, akivel még a húszas években, Párizsban ismerték meg egymást. 1926-ban egy francia újság megkérte Illyést, hogy a Rákosi-perben legyen a tolmácsuk. RM 1947-es látogatását egy mellékes esemény tette emlékezetessé. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor az igazi lényét titkoló RM véletlenül kitárulkozott. Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra – aki mestere, Szondi Lipót pszichológus tipológiai elemzéséhez gyűjtötte festők, írók, tudósok stb. Rorschach-tesztjeit – megkérte Rákosit, hogy „a politikusi arcélhez” csinálja végig a tesztet. És a rendkívüli önvédelmi reflexekkel megáldott főtitkárt lépre vitte a túlzott önbizalom és a hiúság. A teszt „tintapaca”-ábráit forgatva meg is jegyezte: „Azt hiszi, megtud rólam valamit?” A válasz akkor sem volt kétséges. (A Rorschach-tesztből a felvétel után négy évtizeddel készült az alábbi elemzés úgy, hogy az értékelő Bagdy Emőke professzor nem tudta, kiről van szó.)

RÁKOSI MÁTYÁS LÉLEKTANI SZEMÉLYISÉGELEMZÉSE

Szellemi képessége magas színvonalú. Intelligenciája érzelemmentes helyzetben tud képességeinek megfelelően működni. Érzelmi hatások rontják gondolkodása színvonalát.

Valóságszemléletében a gyakorlatiasság érvényesül. Céljainak elérésében gátlástalan. Nem a morális vagy etikai normák vezérlik, hanem gyakorlati szempontok és aktuális érdekek.

Önszempontú valóságmagyarázat és makacs öntörvényűség jellemzi. A magára kényszerített önuralom kényszerzubbonyként feszíti, és védi. Hiú, nőies lelki lágyságú, ezt azonban titkolja, a nyilvánosság előtti homlokzat erőt és hatalmat sugároz. Belső gyöngesége és kisebbértékűsége miatt nagyra értékeli az erőt. Erőszakosságra hajlik.

Fejlődési folyamata a kamaszlélek éretlenségében rögzült. Ennek egyik jele bekebelezési mohósága: nagy étvággyal képes magáévá tenni akár ételt, akár szellemi táplálékot. Amit az agya befogadott, azt megtartja, memóriája különleges kapacitású. Megtartó erejéből jellegzetes karaktervonások következnek: kapni kívánó, nyerésre vágyó, adni nem tudó, kicsinyes és makacs személyiség. Intelligenciája elsősorban reproduktív, hiányzik belőle az alkotó eredetiség. Sablonos utakon futó gondolkodása tipikusan dogmatikus.

Miközben kimagasló ismeretanyaggal rendelkezik – okos, logikus, gyors és éles észjárású –, ezt csak saját meggyőződési rendszerében képes érvényesíteni. Kivitelezési ereje gyönge. Ké-nyelmesség akadályozza a cselekedeteit, feltehetően a környezet mozgatásával pótolja saját tehetetlenségét.

Érzelmeiben óvatos. A környezet véleményére erősen figyel, hízelgéssel becsapható, dicséretsóvár ember. Noha másokhoz képest önmagát állandóan alulértékeli, ezt viselkedésével túlkompenzálja. Önképének hiányosságait dicséretekkel tölti fel, ebből ered szellemi vaksága a hízelgéssel, az álságos magatartással szemben. Önmagáról minden pozitívumot felnagyít, a világnak kizárólag ezt a képet mutatja magáról.

Türelmetlen és kíméletlen. Kegyetlenségének oka nem az agresszivitás, hanem a makacs igazságérzet, a dogmatikus öntörvényűség. Ennek szellemében nincs tekintettel senkire, aki

„igazságának” útjában áll, vagy abban kételkedik, az utóbbit nem is tudja elviselni.

Kórlélektanilag paranoid. Gyanakvása kóros mértékű. Senkiben sem tud bízni. Többszörös ellenőrzéssel védi magát a feltételezett veszélyek ellen. Fél, hogy kiderülnek belső gyen-geségei, így azt a vágyát, hogy biztonságban legyen, lelkileg soha sem képes elérni. Saját cselekedeteiben képtelen hibát találni, a történtekért mindig mások felelősök. Velük kíméletlen, hibáikat éppúgy gyűlöli, mint saját gyengeségeit.

Színészi készségei jók. Meg tud győzni másokat, el tudja hitetni a dolgokat, és ebben kedvét leli. Humorérzéket színlel, valójában képtelen a két- vagy többértelműségek kezelésére, így

könnyen melléfog a viccek, tréfák értelmezésében, mert azokat önmagára vonatkoztatja, és megtorolja.

Hajlamos a túlzott önszeretetre. Másokra nem képes tekintettel lenni, kíméletlenségét nem fékezik etikai vagy morális megfontolások. Életvezetése öntörvényű, hibabelátási képessége nincs.

*

A részletes tesztelemzés szerint gyanakvóan tartózkodik az önbemutatástól, tart attól, hogy kiszolgáltatja magát. Amikor enyhül a gyanakvása, kitűnik, hogy ambiciózus, törekvő, praktikusan okos, rámenős ember, akinek szándékai veszélyesek a környezetre. Gyanakvása ellenére kibúvik belőle a kamaszattitűd, a kamaszkori szalmaláng-típusú kötődés:

kapcsolódási kísérletek kudarcai bénítják a mélyebb érzelmi kötődést. Az önkép különössége, hogy abban karikírozza, nevetségessé teszi a helyzetet. Ez cyranói védekezés, amely mögött a személyére (külsejére, fellépésére) vonatkozó félelem húzódik meg. Az álcázási törekvés erős, hiszen a kisebbértékűség szüntelenül gyötri.

A gyöngeséget totálisan elutasítja. Hatalmi erő igényéből az erőszakos eszközök sem hiányoznak, bár használatukkal kapcsolatban bizonytalan. Helyzetmegítélési képessége kitűnő, de teljesen öntörvényű, véleményalkotása, döntései merőben szubjektívek.

Szexualitással kapcsolatban védekezése igen erős és nyílt elutasítással társul („Szexuális vonatkozásokról szabad szólni? Ha bolond volnék!”), ám erőteljes érintettsége miatt képtelen hallgatni. Számára a szexualitás komplikált téma, elégedetlensége megbénítja vágyait. A szexuális helyzetekben fellépő kisgyermeki riadalmait csak úgy tudja leküzdeni, hogy alulválaszt, érzelmileg csak semleges vagy lenézhető, megvethető személlyel képes férfias, izgalmi helyzetbe kerülni. Az érzelmi érintettséget azonban a siker érdekében kikapcsolja, ily módon „személytelen szexualitás” jellemzi a nemi életét. Sajátos az orális élvezeti áttétel, hogy a beszédben lel mámoros örömöt.

A pszichoszexuális fejlődés zavarának egyik kulcsmozzanata az anyához való kötődés tagadása, leértékelése, végül sommás ítélete a női nemről: a nők tyúkszerű, fejetlen, buta lények, akiket tárgyként kell kezelni. Magatartása védelem a félelem ellen, hogy őt önmagáért senki sem szeretheti. Védekezése összefügg az önmagát leértékelő önképpel, a férfiassággal kapcsolatos kisebbrendűségi érzéssel. A lekezelő magatartás védelmet is ad az érzelmi érintettséggel szemben. Az érzelmi élet elutasítása mögött szélsőséges szubjektivitás, érzelmi lágyság és gyengeség húzódik meg. Az egykor kislányosan puha érzelemvilágú gyermek önvédelemből elutasította a gyengeségként megélt érzelmeket, és felnőtt életéből kizárta azokat. Mivel az elvetés nem tökéletes, hajlamos az önző, öndédelgető ellágyulásra, olykor szentimentalizmusra vagy fellobbanó érzelmi kitörésekre.

Állandó irigységgel, féltékenységgel figyeli a környezetét, nehogy valaki túljárjon az eszén.

Nem érzi magát elég okosnak, holott képességei jók, de paranoiditása betegesen erős. Gya-nakvása az őt túlszárnyaló – vagy annak vélt – teljesítményekre van kihegyezve. Aki okosabb, jobb szellemi képességű nála, azt kíméletlenül meg is semmisíti szavakban, de tettekben is.

Életérzése negatív. Senkiben sem tud megbízni. Ezért erőszakosan felülkerekedik, ravaszsággal, meggyőzéssel vagy megfélemlítéssel. Folyvást színlel, mást mutat, mint amit érez, mást mond, mint amit gondol. Ezzel rokonszenvet és szeretetet akar szerezni, de ha szándékait akadály keresztezi, nyílt, durva erőszakra vált. Soha nem képes átélni a belső megnyugvást, hogy céljait elérte; soha nem érzi biztonságban magát.

Az Akadémia utca 17.-ben az egész első emeletet a titkárság foglalta el. RM hatméternyi hosszú dolgozószobájának ablakait zöldes golyóálló üveg védte, az íróasztal a két sarokablak között állt, takarásban. Saját páncélszekrénye volt. Egy alkalommal nem tudták kapcsolni a köztársasági elnököt, mivel a rossz telefon-ellátottság miatt nem volt vonal. Ezután került

többvonalas készülék a titkárságára, majd kiépült a politikai elit számára a külön vonalak hálózata (K-vonal, miniszteri és BM-vonal), később a közvetlen összeköttetés Moszkvával (Csajka-, azaz Sirály-vonal), így ekkor már négy-öt telefonkészülék állt RM asztalán. Városi vonala sem volt titkos, de mindenkinek azt mondták, nincs benn, és ha RM akarta, visszahívták az illetőt.

Szobája falán csak egy Lenin-kép volt, az asztalon kicsiny Sztálin-szobor. Jellegzetes darab a gömb alakú asztali óra. Ha ideges volt, ezt pörgette. Elmaradhatatlanul hozzátartozott a zsebszótár méretű, fekete fedelű notesz, amibe sok mindent feljegyzett. A notesz és a legendás memória nem mond ellent egymásnak, hisz egy bűvészmutatvánnyal felért, amikor a fejére olvasta valakinek, hogy tavaly októberben – közben lapozott – igen, október 24-én megállapodtunk, hogy...

– Reggel nyolckor kezdtünk – mondja egyik titkárnője. – Ő hazajárt ebédelni, utána lepihent – másfél órányit volt távol. Keresztnéven szólított, nem játszotta a főnököt. Tudásáért, mun-katempójáért rendkívül tiszteltük. Beszédeit maga diktálta gépbe vagy gyorsírásba. Olyan átéléssel diktált, mintha már szónokolna. Semmi jelét nem láttam annak, hogy alacsonysága zavarta volna. Egyszerűen öltözött, hózentráger és nyakkendő mindig volt rajta, az utóbbit le is ette. Délelőtt általában látogatókat fogadott, délután olvasott, vagy referáltak neki. Kön-nyen be lehetett hozzá jutni, főként azoknak, akik a házban dolgoztak. A koalíciós időkben

– Reggel nyolckor kezdtünk – mondja egyik titkárnője. – Ő hazajárt ebédelni, utána lepihent – másfél órányit volt távol. Keresztnéven szólított, nem játszotta a főnököt. Tudásáért, mun-katempójáért rendkívül tiszteltük. Beszédeit maga diktálta gépbe vagy gyorsírásba. Olyan átéléssel diktált, mintha már szónokolna. Semmi jelét nem láttam annak, hogy alacsonysága zavarta volna. Egyszerűen öltözött, hózentráger és nyakkendő mindig volt rajta, az utóbbit le is ette. Délelőtt általában látogatókat fogadott, délután olvasott, vagy referáltak neki. Kön-nyen be lehetett hozzá jutni, főként azoknak, akik a házban dolgoztak. A koalíciós időkben