• Nem Talált Eredményt

Sztálin, a tetszhalott

In document Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa (Pldal 157-163)

MÁSODIK FEJEZET

8. Sztálin, a tetszhalott

1952-re a minden bajra gyógyírt kínáló antiimperialista harc körül elfogyott a levegő. A koreai háború lecsillapodása és több békegesztus miatt még a Jugoszláviára szórt átkok is kiüre-sedtek. Új ellenség kellett. Ezt Sztálin a zsidókban találta meg. A moszkvai pártkórház

„cionista” orvosait megvádolták, hogy nyugati kémszervezetek ügynökei, akik a szovjet

vezetők meggyilkolására törekedtek. Budapesten is ráébredtek, hogy az eddigi perek elítéltjeinek a többsége „kispolgári zsidó”.

Az első magyarországi „cionista” perek nem is cionisták. Izraelben egy házaspár nem bírta kivárni a hazatelepedési engedélyt, és 1952-ben hazaszöktek. Bár az ÁVH képtelen volt rájuk bizonyítani, hogy kémek, nyolc hónapra ítélték őket. Társuk is repatriál, de itthon sem találta a helyét és disszidálni próbált – öt évet kapott. Egy kivándorlásra váró zsidó szintén ezt a büntetést kapta, ha jól értjük az abszurd indoklást, tiltott határátlépés gondolatáért, hiszen tettét az ítélet szerint „nem tudta végrehajtani, mert az útlevél kézhezvétele előtt letartóztatták”.

1952. december közepén betört a víz a szuhakállói bányába. RM rögtön tudta, hogy szabotázs történt, és ragaszkodott hozzá, hogy a helyszínt maga Péter Gábor vizsgálja meg. A szerencsétlenségről ekkor is csak késve, egy hét múlva adtak hírt – diadalmasan, hiszen 17 bányászt kimentettek... A bányában PG megfázott, napokig ágyban kellett maradnia. Még beteg, amikor letartóztatják.

PG egészségesen sem járt nyilvános helyekre. A szilvesztereket is többnyire otthon töltötte;

várta RM telefonját, hogy eldicsekedhessen vele: éjfél után először neki kívánt boldog új évet!

1953. január elsején is így zajlott minden, mert szilveszterkor RM még nem tudta, hogy Pétert le kell tartóztatnia.

1953. január 2-án RM a szovjet pártközpont küldöncétől kapta az utasítást, hogy fogassa le Pétert. RM: „Meg voltam győződve, hogy Péter Gábor hallatlan nagy dolgokat csinált.” A villájába hívatta hát, és testőreivel őrizetbe vetette. PG (1957): A Rákosi-villában, RM Farkas Mihály jelenlétében kezet fogott vele, majd az ávós testőrparancsnok megbilincselte (az ütőerét is odacsípve). RM felrendelte a villájába PG feleségét, Simon Jolánt is (gyors-írófüzettel), és – bár erre nem szólt az utasítás – őrizetbe vetette őt is. A homloküreg-gyulladással bajlódó Pétert kabát nélkül bevágták a villa fűtetlen óvóhelyére, ahonnan éjszaka vitték el. RM megengedte, hogy előrebilincseljék PG kezét, aztán majdnem öt hónapon át akkor is bilincsbe verve tartották, amikor a lázát mérték. RM elhíresztelte, hogy a „szerény”

Péter, aki mindig egy ruhában járt, otthon 12 egyforma öltönyt tartott. Sőt, találtak egy közös fényképet róla és Allen Dullesről, az USA európai hírszerző főnökéről! (PG 1945-ben a magyar háborús bűnösök hazaszállításáról tárgyalt – a Szőnyi Tibort is „megfertőző” – Dullesszel: ekkor készült a felvétel egy „beszervezésről”. Ha Sztálin ezt tudta volna!

Moszkvában csak az „derült ki”, hogy a Rajk-ügyet bonyolító Belkin angol kém, Sztálin erre fel javasolta Péter letartóztatását.) A házkutatás során, az öltönyökön kívül is bűnjelek sokasága került elő. Például: „1db Mein Kampf, bűnügyi szakkönyv” (Hitler), 2 db vadászfegyver, bizalmas anyagok – feljegyzés az olimpiai bajnok Novák Éva és P. Gérard esküvői fényképéről. Találtak egy PG-ről készült „bronzképet” is.

RM a negyedik napon tájékoztatta a Titkárságot, hogy a kémkedéssel gyanúsított Pétert, a feleségét, a szeretőjét és két bizalmasát – a cég főorvosát (Bálint István) és a gondnokát (Csapó Andor) – őrizetbe vették. Mint mindig, most is bizottságot állítanak fel az ügy kivizsgálására – Sztálin óhaján mit lehet vizsgálni? –, tagjai: RM, FM és Kovács István. Az ülés után letartóztatták PG szadista titkárát, továbbá a verőcsoport vezetőjét, a Gyűjtőfogház parancsnokát és másokat. Később veszik őrizetbe az intellektueleket, például a volt ávós igazságügy-minisztert.

PG bűnlistájának kitalálása olyan feladat Rákosinak, mintha másnak kellene nyakkendőt kötnie. Soha ennyi bizonytalanság. A jól előkészített Mindszenty-perben a letartóztatás után 2,5 hónappal születik meg az ítélet. Rajkéknál 4 hónap, a tábornokoknál 3 hónap, Grőszéknél

6 hét, Kádáréknál már 8 hónap kell ehhez. Péter Gáborék esetében majdnem egy teljes esztendő.

A Péter-ügy fordulópont a politikai rendőrség történetében. Háromszor annyi eljárást szüntetnek meg, mint ahány embert bíróság elé állítanak! Hátráltatja a vádemelést, hogy a

„mesterek” vádlottak, a tanítványok pedig tétovák volt főnökeikkel szemben. Sokan meghasonlanak. Kezdenek kételkedni abban, hogy minden cselekedetük helyes volt, a módszereikről nem is beszélve. Szücséket közösen verték agyon, most letartóztatták Pétert...

Már nem csak a pozíció van veszélyben! Jogász kollégájuk Szücsék agyonverése után azt mondta, őket fogják benne hagyni a pácban a törvénytelenségekért – és öngyilkos lett.

Néhányan egérutat keresnek, kiszállnak a kihallgatásokból. Aki szerencsés és beteg, le is szerelhet. A Péter-ügy „kivizsgálásában” amúgy is csak az „ártatlanok” vehettek részt. Ezt a vizsgálatot persze egy másik szervezetre kellett volna bízni. Ám ilyen nem létezett, hisz az ügyészség is az ÁVH kezében volt, többé-kevésbé az igazságügy-minisztériumot is az ő embereik vezették. A túlfejlesztés és tisztogatás miatt akárcsak a párt vagy a honvédség – vagy maga az egész rendszer – a Hatóság is nagy vérveszteségeket szenvedett: nincs elég káder.

Az ÁVH főorvosa letartóztatáskor még csak kávéskanalat nyel. Egy volt ávóstól megkérdezteti RM, hogy annó miért javasolta Péter Gábort a pártba, mire az illető szájba lövi magát. (Titkárnőjét lefogatja, hátha rendőrspicli.) A Szabad Nép-től az ÁVH-hoz irányított kádert – akit ő nősített meg – jobboldali szocdemnek bélyegzik, mire öngyilkos lesz.

Péter Gábort más fából faragták. Tudatában lehetett, hogy „csak” kínozható, de nem büntethető: amíg ez a pártvezetés létezik, addig az ő bűnrészessége sem deríthető ki. (Pétert és Farkast RM bukása, az 1956-os forradalom után sem lehetett bűnei szerint elítélni a Rákosi-és a Kádár-rendszer „jogfolytonossága” miatt.) RM tisztában volt a kockázattal. Meg is üzente Péteréknek, róluk nem beszélhetnek, mivel a pártvezetők „félre voltak vezetve”. Cetlijein RM az első pillanatban ilyen létfontosságú kérdések tisztázására utasította Farkas Mihályt Péterrel kapcsolatban: „1. Mikor az első ujjlenyom[at vétel?] (1931 v. 32)... 3. Milyen ország titkos szolg. volt beszervezni? 4. Hányszor járt titokban Jugóban? Milyen városban, kihez, milyen cél, mit hozott... 8. Az izraeli hírszerzés felderítésére mit tett, milyen eredménnyel? 9. Miről informálta a R[ákosi] titkárságból a felesége.” Aztán a szerető: „Patakiné lakása: hány telefon, hová, ki rendeltette. Mi volt P[ataki]né szerepe? Összekötő? Kém? Pné hányszor járt külföldön?” Utasította Farkast: hallgassa ki Brankovot és Kádárt is Péterről. És a baljós ukáz:

„Pontos életrajz a fővádlottakról.”

A vizsgálatot rövid ideig Farkas Mihály irányította. Brutálisan verték a nőket is. Péter kém voltát az is „bizonyította”, hogy hazahozatta Amerikából bátyját, a „titkos ügynök”

Eisenberger Sámuelt. (A PB csempésztette haza állítólag elmebetegsége miatt, mert kellemetlen lett volna, ha az USA-ban kiderül, kinek a testvére.) Sámuel egy szabónál dolgozott, és azt beszélik, nemegyszer meztelenre vetkőzött az utcán. Farkas úgy vallattatta, mint bárki mást. Sámuel elmondta: Amerikában valami intézetben volt, és ott tanították valamire. Ez a kémiskola! Dühöngései bizonyítják, hogy rafinált kém!

A hirtelen megvilágosodott PB elfogadta, szigorú párttitok minden (amíg RM próbálja elsöpörni a saját nyomait). Ha nem tudták – tudhatták is –, mi lesz a vád, kollektív önbírálatot tartottak. Farkas Mihály azzal kezdte, hogy ő is felelős, amiért ezt a „provokátort és többszörös imperialista kémet” nem sikerült korábban leleplezni; pedig ’43-ban részese volt a pártfeloszlatásnak! Kovács Istvánnak gyanús, hogy hány horthysta detektív volt Péter keze közt, és egyikből sem szedte ki az illegális párt besúgóit. RM, a nagy magánnyomozó stílszerű felszólítása: „Mindenki... legyen gyanakvó.”

Február elején kiderül, hogy (a véletlenül ugyancsak zsidó származású) Vas Zoltán és Kovács István nem bizonyult elég ébernek, ezért a PB-ből kizárják, és leváltják őket. A két történet merőben más. A „cionista” PG letartóztatása után Vas Zoltánt a komlói szénbányák élére röpítették. De itt sem nyugszik. Tudatja feleségével, hogy válni akar. Az excentrikus asszony feltehetően panaszkodik barátnőjének, Fenyicskának. RM felhívja Vas Zoltánt, és a szemére veti, hogy Vas Nyugatra szökött titkára is kém volt, osztályidegen titkárnője pedig a szeretője!

Vas kijelenti, hogy elveszi feleségül. RM: miatta bajba kerülhet, a nő a kapcsolata a Jointhoz!

Végül Vas megígéri, szakítanak, ha RM nem csukatja le az asszonyt. (Később feleségül veszi.)

Kirúgott sorstársa, Kovács István elhallgatta, hogy cionista a bátyja. RM, aki PG elmebeteg testvérét is lecsukatta, teleduruzsolhatta az amúgy is túl éber Kovács fejét, hogy jelentse fel a bátyját. Bár írásszakértővel is azonosíttattuk a kézírását, Kovács tagadja, hogy ő jelentette fel egy hatoldalas levélben a testvérét. Mivel a kor rávitt szülőárulásra is, hamisítványként is kordokumentum lenne a levél: „Kedves Rákosi elvtárs! ...Egész héten részt vettem a Péter Gábor kémbandának a vizsgálatában... s az e héten szerzett tapasztalatok alapján ma reggel rádöbbentem arra a szörnyű dologra, valószínű az én bátyámat is beszervezték és lehet, hogy ő is imperialista kém.

Rudolf nevű bátyámat alig ismerem. Kb. 53-55 éves lehet. Arra emlékszem, hogy 1919-ben vöröskatona volt, majd 1921 vagy 22-ben Romániába távozott... 1946 végén vagy 47 elején megjelent Budapesten... Azt mondta, hogy Romániában részt vett a kommunista mozgalomban, és hogy közvetlenül a háború kitörése előtt ment ki Palesztinába. Amikor Hitlerék megtámadták a Szovjetuniót, a párt utasítására többen bevonultak angol katonának.

Bátyám a fronton elvesztette a fél karját, amiért ő rokkantjárulékot kapott az angoloktól, és ezt itt, Magyarországon is fel akarta venni. Én mondtam neki, hogy ezt ne tegye, de úgy tudom, egy ízben mégis felvett valami átutalást – és most épp erre alapozom a gyanúmat...

1. Bátyámat rövid időn belül tartóztassátok le. Ha ártatlan, majd szabadlábra kerül. Ha valóban kém, kíméletlenül kapja meg méltó büntetését. 2. A P. G.-ügy vizsgálataiból azonnal hagyjatok ki, és alaposan ellenőrizzetek le engem is... Én nagyon bízom a pártban, és személyesen benned, Rákosi elvtárs. Bízzatok Ti is bennem... Elvtársi üdvözlettel Kovács István. Budapest, 1953. I. 10.”

Kovács Borsodban lesz megyei első titkár.

RM a járási titkárok előtt „énekelte be” magát a cionistákról szóló eszmefuttatásba (a beszédre ráírta: „ellen nem őrzött szöveg”). Eszerint ’45-ben a zsidóság többsége örült a felszaba-dulásnak, mert ha nem jön a szovjet hadsereg, kiirtják őket. Akkor a népi demokrácia hívei voltak. Amikor azonban kezdték szorongatni a tőkéseket, kereskedőket, nagyiparosokat, akiknek a jelentékeny része zsidó, rájöttek, hogy nekik nem igazán élvezet ez a népi demokrácia. Izraelbe azok mentek, „akik nem szeretik a szocializmust”, emiatt kapott a választáson az Izraeli Kommunista Párt csak 5 százalékot. Az itt maradt „kispolgári csirkefogók, beszervezett kémek” belopóztak a pártba... Ám a „kipróbált zsidó származású káderekkel” semmi baj! Majd egy nagy ugrás és egy különös logikai bukfenc következik: „a leghatalmasabb kémközpont kétségkívül a katolikus egyház”, de mivel a SZU-ban vagy Bulgáriában kevés a katolikus, „ellenben zsidók mindenütt vannak”, előtérbe került „a cionizmus”. Amikor az amerikai ügynök Mindszenty ellen léptek fel, az ellenség azt mondta, keresztényüldözés folyik, „most pedig, amikor az amerikai ügynök cionisták ellen megyünk, mi lettünk antiszemiták”. Az világos: minden ellenség amerikai ügynök!

Mivel PG csapatában letartóztatták a volt ávós igazságügy-minisztert is, ismét RM eszébe ötlik, hogy újra meg kell tisztítani a minisztériumot az ellenségtől. Noha egy szem ellenséget sem találnak, százakat menesztenek. Az új miniszter, a kétéves gyorstalpalón bíróvá ütött káder, megtudakolja Rákositól: igaz-e, amit egy ÁVH-százados mondott, hogy X. vádlottat 8 évre, a többieket kevesebbre kell ítélni? Mert az ÁVH a pártra hivatkozva mindig javaslatot tesz az ítéletre is, ám ez sok esetben nem szabható ki. Kéri, hogy őt kizárólag „Rákosi elvtárs tudtával” utasítsák. Fél évig marad miniszter. Az igazságügy vesszőfutása megerősíti Rákosiban, hogy még könyörtelenebbül, még keményebben! (Pedig 1950-től kezdve 1,2 millió esetben indítottak bírósági, és közel ennyi esetben kihágási eljárást. A felnőttek negyede, ötöde sorra került!)

1953. március 5-én délután 2 órakor és 4 órakor jelentést adtak ki Sztálin egészségi állapotáról, és este 21 óra 50 perckor Sztálin meghalt. A Szabad Nép különkiadása a halálhírt nem merte címbe foglalni. RM: „Törvényben kell megörökíteni Sztálin érdemeit hazánk felszabadításában; a magyar dolgozó nép soha el nem múló háláját Sztálin elvtárs iránt.”

Március 8-án, a temetés időpontjában ötperces országos munkaszünet; az utcákon is megállnak az emberek. A temetés után Rákosit a Kremlbe hívatta a szovjet vezérkar, hogy nincs-e valami kérése vagy közlendője.Mindkét tanácstalan felet az izgatta leginkább: hogyan tovább? Ezt azonban senki sem merte kimondani.

Tetszhalott, mondta Sztálinra a badacsonyi körorvos: mindenkinek tetszik, hogy halott. A szóviccért másfél évet kapott. Az „elhunyt Szovjetunió vezetőjének” (ÁVH) becsmérlése miatt Magyarországon 219 embert vettek őrizetbe, és izgatásért évekre ítélték őket, közülük 78-an még egy év múlva is ültek. Bár sokan megrendültek, sírtak Sztálin halálhírére, az élelmiszerhiány vagy a titkolt infláció jobban nyomasztotta az embereket, mint az ő

„nyalhatatlanságba költözése”. Pedig halála 1953 legfontosabb eseménye. A nyugati világgal végletes keménységgel szembeszegülő szovjet politika lassan, nagyon lassan versengővé válik: fokozatosan teret nyer a békés egymás mellett élés.

A Pravda sorsdöntő április eleji közleménye szerint a készülő orvos-per áldozatai ártatlanok.

És mások? A kiszámíthatatlan helyzetben RM nem veszi észre, hogy megrepedt a kárpit!

Utasítást ad, hogy a Péterék elleni vizsgálatot a Rajk-utóperek mintájára kell folytatni, bűncselekményeiknek „a régiek talaján” kell kinőniük. Az ÁVH eltájolt vezetői arról ábrándoznak, hogy a cionistaper súlyosabb lesz, mint a Rajk-ügy! Holott Rajk közéleti tényező volt, Péter nem. Más a nemzetközi helyzet is. Néhányan tudni vélték, hogy vádlott lesz Révai és Vas, esetleg Farkas is. RM gondolatai könnyen forogtak ilyen irányban, hisz legerőteljesebb kifejezési eszköze a politikai per, az általa celebrált justizmordok emlékezetesebbek, mint beszédei, írásai vagy egyéb tettei. Révai letartóztatása felvetődött már a Rajk-per kapcsán is. Az alacsonyabb súlycsoportba tartozó Vas Zoltánt úgy bekerítették, hogy bármelyik pillanatban le lehetett volna fogni. Farkas Mihály mondogatta, biztos letartóztatják, ha nem hal meg Sztálin; Kovács István is számított a letartóztatásra. (Utólag néhányan szinte megsértődtek, hogy RM nem csukatta le őket, mert ez kijárt volna nekik.) Bizonygathatnánk, hogy RM újabb látványos perre készült, ám a Kádár-ügy is megégette a száját. A Péterék letartóztatása utáni hónapok pedig megmutatták, senki sem hisz már igazán a sátánban. Egy szál ötlet sem akadt PG ellen a PB-ben, sőt a kipróbált Kovács és az ifjú KV-titkár Vég Béla ki is húzta magát az ügyből! Ilyen még nem volt. Tény, hogy RM a felszálló ágban sem nyúlt a Moszkvából jött vezetőtársakhoz; nem akart csapdába esni. Miért lett volna elszántabb 1953 átmeneti hónapjaiban? Találgatható, hogy Farkas, Vas, Révai vagy Kovács lett volna az „igazi” vádlott, ám ha a gondolat megfordult is RM fejében, ekkor már nem kívánta ő sem, Moszkva sem egy jelentős figura feláldozását. A törvénytelen ítéletsorozatok ellenére RM egyperes vezér maradt: a Rajk-művet megközelíteni sem tudta.

Kicsiben azért kézimunkázgat. Őrizetbe vetet ő is több orvost. A hírre egy orvos őrnagy rögtön jelzi, hogy a pártkórházban (Kútvölgyi) a sebész főorvos „Mindszenty pátriájából származik”. Feljelentőtársa szerint a Kútvölgyibe beépült az ellenség: a konyha vezetőjének a sógornője (?) nyilas katonatiszt, a diétás nővér apósa horthysta tábornok. Egy elmeosztályra beutalt beteg írja: azzal fogadták, „érezzem magam olyan bolondnak, mint a többi, itt már nem vagyok ávós”. Tiltakozott, hogy olyan csirkefogókkal legyen egy kórteremben, akik közül egy „politikai őrizetes” azt szavalta:

Itt nyugszik Rajk László, sírba vitte a vörös zászló,

akkor lesz a magyar nép boldog és hálás, ha mellette lesz Rákosi Mátyás.

Noha az illető „elmeállapota kifogásolható”, bejelentése nagyrészt igaz, állapítja meg a pártvizsgálat: „teljesen épelméjű” párttagok és ávósok is zárt osztályra kerülnek. Azt nem tudták bizonyítani, hogy az elmebetegek „demokráciaellenes kijelentéseket tettek”. A nagy RM ápolókat bocsáttat el. („Nem megbízható” RM új háziorvosa sem, mégsem engedi, hogy hozzányúljanak.)

1953. március 20., Szabad Nép: „Bűnös orvosok felelősségre vonása.” A Kútvölgyi Kórház elmeosztályának vezetőjét 19-én éjszaka vették őrizetbe. A vád: zárt osztályon épelméjű kommunista betegek tucatjait „indokolatlanul hosszú időn át elvonta az aktív politikai tevékenységtől” – ráadásul a Rajkkal együtt felakasztott Szalai András kamaszkori barátja volt. Végül négy évre ítélték a gyógyszerkészlet ellenőrzésének elmulasztása miatt...

A káderhiánnyal küszködő pártközpont 1953 elején itthon tartja a hároméves moszkvai pártiskola végzős hallgatóit, az ifjú-törököket. Egyikőjük – a PTO vezetőhelyettese – már több PB- tárgyalást végigült, amikor először vitt önálló jelentést a testület elé. RM bejelentette, hogy ő következik, mire az ifjú kirohant az ülésről... Másnap magához hívta Rákosi, és megkérdezte: ugye, hasmenése volt? Azért, hogy ilyesmi többet ne forduljon elő, tanácsolta, szokjon rá, hogy a vécén kezdi a napot. Az illető szabadkozott, hogy neki nem kell reggel.

RM atyáskodott: keljen csak fel, és addig üljön rajta, amíg nincs valami: meglátja, pár hét múlva úgy fog működni a bélrendszere, mint egy óra! Ő erre szoktatta magát, mondta, és nincs ilyen gondja. Meg fogom próbálni, ígérte az ifjú, de nem tette. Pedig 1953 tavaszán még sokan csodálták Rákosit.

In document Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa (Pldal 157-163)