Területi kötöttséget mutató váltakozások

Az é-vel szembeni í-zés szuffixumbeli változatával Sylvester János, Komjáti Benedek, Székely István nyelvjárási eredetű jelenségeként lehet találkozni. Syl-vester esetében a legerősebb, mindegyik művében, az összes é-t tartalmazó tol-dalékra (-ÉRT, KÉPPEN > -KÉPPEN, -NKÉNT, -KÉNT) következetesen jellem-ző. Komjáti következetlen í-zésének eredetéről már volt szó (l. 5.1.1.4.), nála a KÉPPEN>-KÉPPENsosem zárt. Székely István csak a megszilárdulóban lévő ragok esetében él í-ző alakokkal, a causalis-finalis nála középzárt. Az ő í-zése esetében a legvalószínűbb a másodlagos nyelvjárási hatás (l. uo.).

Több morfémát érintő jelenség a ragvégi nazális megnyúlása. A -LAN szuf-fixum esetében ez az egy váltakozás említhető, ezért csak itt foglalkozom vele.

A TNyt. a toldalákot a következőképpen aposztrofálja: „erősen korlátozott hasz-nálatú ragszerű elem” (KOROMPAY 1992b: 361). Kétféle használatát említi: az -ig ragot nyomatékosító, és a bizonyos lexémákra korlátozódó – tulajdonképpen adverbiumszerű – önálló előfordulásokat (UO: 366–7). A korpuszban ugyanilyen funkciókban mutatkozik meg, alakját tekintve csak a rövid nazálisra végződők váltakoznak a hosszúakkal. A 15 hosszú n-t tartalmazó alak Sylvester János műveiben található: „Dauidtul fogua az Babiloniai fog}aghiglaň tizennig' nem-zet}ighet tißen” (RMNy. I. 49. A3 r.), „io lelki e}mşretuel vi}eltem en magamot az i}tennek el#tte mind ez mai napiglaň” (RMNy. I. 49. dd r.), „Menye ydeigh mo}odaal. Olymynth eghyß orayghlann” (RMNy. I. 8. 59.), „Nem @ygyenledy the @amaar. Myth @ygyenlenyk. Ennye nagy ydeiyglenn alonnod” (RMNy. I. 8.

10–11.) stb. Mivel más nem használja így a toldalékot, ezért Sylvester nyelv-használatára jellemző idiolektális sajátosságnak tartható, az ő nyelvében megfi-gyelhető nazálisnyúlás részleteiről l. még alább.

A nazálisra végződő ragok és ragelőzmények (a -BAN, az -(IG)LAN, a KÉPPEN > -KÉPPEN, az -N superessivusi, ill. -N modalis-essivusi) nyúlásos jelenségeinek két típusát kell megkülönböztetni. Az első esetben kizárólag a nazális IS partikula előtti nyúlására van példa, ezt a fajtát egyedül a -BAN képvi-seli, az összes partikulával előforduló adatának mintegy a fele ilyen (ezért ezt a

jelenséget a ragról szóló fejezetben külön nem említettem meg). A többi rag v.

ragelőzmény nazálisa máskor is megnyúlhat (l. a megfelelő fejezetekben). Ér-demes részletesen megvizsgálni a különböző toldalékok nazálisnyúlásának mér-tékét és korrelációit az egyes művekben.

A korpuszban abszolút szóvégen az ň és az nn betűjelek valószínűleg [n:]

hangot jelölnek. Ebből az nn 11 esetben névszórag végén szerepel: „A@wthaann yke}enn le ewlly” (RMNy. I. 8. 40.), „a@ c iobb a@ k hel'énn” (RMNy. I. 77. B r.), „Menye ydeigh mo}odaal. Olymynth eghyß orayghlann.” (RMNy. I. 8. 59.) stb. Az idézett művekben nagyobb számban fordulnak elő a példák, míg egy műben (RMNy. I. 160.) egyetlen (talán nyomdahibából is származtatható) adat szerepel. Az adatok mind az -(IG)LAN, a superessivusi -N és a modalis-essivusi -N példái. Az RMNy. I. 8-ban és 77-ben előfordul még ez a jelölésmód főleg adverbiumokon vagy névutókon, amelyeken eredetileg szintén valamely névszó-ragot tartalmazták.

Az nn 44 adata az IS partikula előtt fordul elő, kivétel nélkül egybeírva, azaz voltaképpen nem abszolút szóvégi helyzetben: „az oeroekke valo bodog}agbannis keuaniuk oe fel}egeuel eggiut lakoznunk” (RMNy. I. 144. H3 v.), „S-nem találhatának penig ollian ßęp azßonijállatok mind az egéß f#ld#nnis”

(RMNy. I. 213. Cc3 v.), „Még az czuda teteleknec ideiebennis nem minden ha-lottat tamaztatot fel” (RMNy. I. 362. bbb r.), „Regennis az igaz prophetac ellen }oc hamis prophetac tamadtac” (RMNy. I. 362. 293 v.), „Kik % neki es vtannis ßolgalnak” (RMNy. I. 299. A2 r.) stb. Ezek mind a -BAN, és az -N rag vagy adverbiális alakulatok adatai, amelyekben a partikula hatására megnyúlt a nazá-lis. Mivel a 20 műből⁹⁸ egyetlen egyben (RMNy. I. 77.) szerepelnek partikula hiányában is megnyúló orrhangút tartalmazó ragos alakulatok, ezért bízvást ál-lítható, hogy kizárólag az intervokális és nyílt szótagbeli helyzet miatt követke-zik be a fenti esetekben a ragbeli nazális módosulása. Az RMNy. I. 77. nyúlásos alakjai azonban tendenciaszerű rövid-hosszú váltakozást tükrözhetnek.

Az ň jelölésmód abszolút szóvégen 384 adatban fordul elő. 378-szor az RMNy. I. 49-ben, ragokon, adverbiumokon és egyéb szófajú szavakon: „Meg vag'on irućň” (B v.), „Miheleň kedigleň meg talallatok, k#uet}igkippeň hozzatok meg ennękem” (A4 r.), „Es mikoroň itlen volt volna ott neg'uen napoň ęs neg'uen ijel, vigre meg ehezęk” (B v.), „az en lelki e}meretemet mindenkoroň tißtćň vi}ellem i}ten el#tt” (dd3 v.) stb. Mindössze hat példával megtalálható még az RMNy. I. 77-ben: „A@ i ęs a@ u con}onan}á léßen […] ill'en modoň” (A3 r.),

„meg e}merhetni a@oň, […] ahhol a@ pont nints” (B r.) stb. A jelölésnek egyetlen nem abszolút szóvégi (partikula előtti) példája is van: „}oc ezer bizony}aginc vadnac, Mint Chri}tus ideiebeňis az E}}eu}oc” (RMNy. I. 362. 280 r.), ez azon-ban a fentebb már említett intervokális nyúlásnak tudható be, nem a rag

98RMNy. I. 77., 125., 144., 151., 160., 171., 181., 194., 213., 260., 294., 299., 303., 328., 334., 340., 346., 353., 358., 362.

kezetesen így használt alakváltozata. A többi között mindegyik nazálisra végző-dő rag adatai szerepelnek.

A ragvégi nazálisok tehát csak bizonyos művekben nyúlnak meg következe-tesen: az RMNy. I. 8., 49. és 77. teljes bizonyossággal ide sorolható. Ezekben a művekben a -BAN rag kivételével mindegyik nazálisra végződő, már agglutiná-lódott vagy épp agglutinálódóban lévő ragunk hosszú n-nel szerepel abszolút szóvégen is. A három mű Sylvester János és Dévai Bíró Mátyás nevéhez köthe-tő, akik több éven át együtt tevékenykedtek. Minden bizonnyal valamelyikük – ez esetben az éveken át tartó, szoros kapcsolattal magyarázható a nyelvi hatás –, vagy talán mindkettejük nyelvjárási sajátossága volt ez a ragvégi nyúlás, amely a nyomtatványokban megmutatkozó mértéknél elterjedtebb lehetett. Ma elsősor-ban a székely és moldvai csángó nyelvjárásokelsősor-ban fordul elő a ragvégi nazális-nyúlás (vö. JUHÁSZ 2001: 304, 310), ám korántsem biztos, hogy ezen dialektu-sok hasonló jelenségei azonos eredetűek Sylvester és Dévai nyúlásával. Ezek a szerzők még a magyar nyelvű könyvnyomtatás korai szakaszában alkottak, ami-kor bizonyos nyelvjárási sajátosságok szabadabban megmutatkozhattak a nyom-tatványokban, ezért műveikben viszonylag következetesen jelölték is a hosszú n-eket bizonyos ragok végén.

A labialitás szerinti illeszkedetlenség a középzárt alakban is élő toldaléko-kat érinti. Ilyenek: a T/3. birtokos személyjel az egy birtokra utaló paradig-mában, az allativusi, a superessivusi és a multiplicativusi rag. Az ö fonéma kései megszilárdulása miatti archaikus illeszkedetlenség is megfigyelhető ezen toldalékok palatális alakjain. Az illeszkedetlen alakok egy része tehát archaiz-mus (l. 6.4.). Más részük esetében azonban kimutatható a nyelvjárási eredet is: a szuffixumbeli ö-zés miatt pl. a dunántúli szerzők egy részére jellemző az illabiá-lis tövön előforduló labiáillabiá-lis alakok nagyobb arányú használata (Tinódi Lantos Sebestyén, Méliusz Juhász Péter, Egyeduti Gergely). Enyhébb fokon Székely Istvánra is jellemző a toldalékbeli labiális elhasonulás.

Több toldalékot is érintő váltakozás a szuffixumbeli vokális zártságának a foka. Ide vonható az ősi jelek véghangzójának nyelvállása is. Ezek esetében északkeletre, valamint esetleg a székelyföldre lokalizálható nyelvjárási jelenség-nek látszik a középzárt megoldások előnyben részesítése. Főként Sylvester Já-nos, Komjáti Benedek és Székely István műveiben fordul elő. A T/1. birtokos személyjel középzártsága az északkeleti vidék mellett még a Kelet-Dunántúl esetében is valószínű, amit Ozorai Imre és Méliusz Juhász Péter műveinek adatai támasztanak alá. Az elativusi, delativusi és ablativusi raghármas zártságának mértéke igen színesen változó jelenség. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a kora-beli Erdélyre a középzárt formák jellemzőbbek lehettek. Ez utóbbi a fiatal sociativusi ragra is igaz.

A nyelvjárási jelenségek között utolsóként említhető az instrumentalis-comitativusi -val/-vel hasonulatlansága, amely főleg az északkeleti, valamint a

dél-délkelet-dunántúli vidékekre lehetett nagyobb mértékben jellemző, hisz az innen származó szerzők műveiben fordul elő.