A mintavétel hibájából részletesebben nem vizsgálható

2.3.2.1. A T/2. birtokos személyjel egy birtokra utaló palatális alakjának illesz-kedése

A toldalék a kései ómagyarban már három alakban élt, ám bizonyos kódexek következetes kétalakú (-tok/-tök vagy -tok/-tëk) megoldásokat használtak (vö.

KOROMPAY 1992a: 335). A korai középmagyar korpuszának kevés adatát is az illeszkedés szempontjából vizsgáltam meg.

A kisszámú adatból 16 műben 36 labiális palatális alak található. Ebből ki-lenc nyomtatványban (l. 3. táblázat) szerepel a labiális tőhöz járuló, azaz illesz-kedő forma 11 példája: „meg ne fogiatkozzéc az ti h%t#t#c” (RMNy. I. 320. I4 r.),

„Mert ßületęc ez nap nęktec Iduözitötöc” (RMNy. I. 353. z r.), „Kiralyoc leßnec neuel#t#c” (RMNy. I. 171. A2 r.) stb.

A művek

RMNy-száma Az illeszkedő

illa-biális példák száma Az illeszkedő labi-ális példák száma

3. táblázat: A T/2. birtokos személyjel illeszkedése

A nem illeszkedő, azaz illabiális tőhöz járuló 25 adat 11 műben (l. 3. táblá-zat) fordul elő: „ez által támad fel a' nap, és a' haynal czillag a' t% ß%uet#kbe”

(RMNy. I. 208. ><2 r.), „muta}}átoc meg házatoknál az t% ßerelmet#ket”

(RMNy. I. 324. T2 r.), „Touabba %du#}}eg#s ege}}egt#ket kiuanom” (RMNy. I.

109. aa2 v.) stb. A nem illeszkedő alakokat tartalmazó művek közül a kevés adat miatt csak Tinódi Lantos Sebestyén históriásének-gyűjteményéről (RMNy. I.

109.) lehet kijelenteni, hogy következetesen illeszkedetlen alakokat használ (hat adat ellenpélda nélkül). Ebben a mintában más szuffixumok esetében is kimutat-hatók a labiális tendenciák. Két mű mintáiban látszik ingadozónak a T/2. birto-kos személyjel labiális töveken előforduló alakjának illeszkedése: az RMNy. I.

186. és 208. számúakban, amelyek Heltai Gáspár és munkatársai bibliafordítás-sorozatának kötetei. Ezekben a több szerző különböző nyelvi megoldásai okoz-hatják a keveredést, ám az illeszkedő alakok nagyobb számban szerepelnek.

Heltai RMNy. I. 326. számú nyomtatványában szerepel az egyetlen példa a nem illeszkedő illabiális T/2. birtokos személyjelre: „Nagy bátor ß%uetec lám t%nęktec vagy€, A mellet er#tec gy#zhetetlen vagyon” (RMNy. I. 326. B r.).

A kevés adatból is látszik, hogy a következetes háromalakú illeszkedés több szerző esetében még ebben a korban, a könyvnyomtatás nyelvében sem valósul meg. A labiális palatális tövek viszonylag alacsony száma miatt azonban óvato-san kell megítélni a jelenséget, hisz bizonyos nyomtatványok nyelvében (RMNy.

I. 171., 353.) lehet feltételezni többé-kevésbé következetes illeszkedést, és több

minta esetében elképzelhető, hogy a mintavétel hibájából maradtak ki az illesz-kedő labiális alakok.

2.3.2.2. A főnévi essivus-modalisi rag alakjai

A primer ablativusi -L-ből keletkezett állapot- és módhatározói rag a kései ómagyarban felső és középső nyelvállású alakváltozatokból álló változót alkot (-ul/-ül ~ -ol/-öl), illetőleg a ragvégi l asszociatív nyújtó hatására kialakult hosz-szú magánhangzós változatok újabb változóértékekként jelentek meg (-úl/-űl ~ -ól/-ől – vö. KOROMPAY 1991b: 297., KOROMPAY 1992b: 375). A két szakiro-dalmi forrás nyelvjárási megoszlásról is tesz említést, de erről közelebbit nem mond. A fenti alakok a korpuszban is megjelennek, azonban a magánhangzók időtartamát még a korai könyvnyomtatás is csak elvétve különbözteti meg kö-vetkezetesen, ezért ez utóbbi változóérték csak korlátozottan vizsgálható.

(Mindössze hét példában szerepel nagy valószínűséggel hosszú magánhangzó, mind különböző művekben: „ot laknac a' S@áßoc, kiket Deákól Saxone}nec hinac” RMNy. I. 360. 6 r., „#magat meg valt}agúl adta mindenkért” RMNy. I.

308b N3 r., „az # ßent igireti ßerint nék%nc étel#l [!] es italúl ádgya magát”

RMNy. I. 334. A3 v. stb., ezért e jelenség részletes tárgyalására nem térek ki.) A zárt alakváltozatok túlsúlyban vannak a korpusz adatai között: „az % ann'a az Maria iege}%l adatott volna Io}efnek” (RMNy. I. 49. A3 r.), „Ki lehet ez f#ld#n kegyetlenb Farahonal, i}meg kit b%ntetet kegyetlenb%l nalánal” (RMNy.

I. 353. h4 r.), „Az ö neuét }egit}egül hija” (RMNy. I. 353. B2 r.), „a@okath ve@y }tulaydonythya _nn_mmaganak dichyretwl ęs dichy_}egwl” (RMNy. I. 13. P3 r.),

„Világo}}águl adtalac teg#det az Pogányoknac” (RMNy. I. 334. Q7 r.), „Annac akoron is nyauallyá}}ul vagyon dolga” (RMNy. I. 288. O2 r.), „Err#l mind Deakul Magyarul }okat irtunc” (RMNy. I. 229. E2 v.) stb., összesen 74 mű²⁶ 243 adatában.

A középzárt alakok 17 műben (RMNy. I. 13., 64., 77., 80., 125., 151., 156., 160., 194., 207., 264., 308b, 319., 334., 342., 346., 360.) mindössze 31 adattal képviseltetik magukat: „ahkit my magyarol egy haznak mondonk deiakul [!] ees g#r#g#l eccle}ianak mondatyk” (RMNy. I. 64. B6 r.), „Ez az I}tennec akarattia, hoĹ ßent#l élliet#c” (RMNy. I. 319. D6 v.), „az parazth męltatlanol meg werettet°k” (RMNy. I. 207. Dd4 v.), „Sion hegyénec adtam Kiralyol az Atya I}ten ßol a' Chri}tu}rol, az en népemnec er#s hadnagyol, hogy ellen}égt#l legyen otalmol” (RMNy. I. 160. P2 v.) stb. Ezek egyetlen műben ellenpélda nélküliek:

az RMNy. I. 342. két adata mellett nincsenek zárt példák.

A középzárt alakok tehát a zártakkal vegyesen fordulnak elő. A kisszámú példa miatt (28 mintában²⁷ egyáltalán nincs adat a ragra) nem lehet minden két-séget kizáróan eldönteni, hogy egy-egy mintában mely alakváltozat számít do-minánsnak. A rendelkezésre álló adatok alapján négy szövegben szerepelnek a zártaknál nagyobb arányban (RMNy. I. 125., 160., 319., 342.). További öt min-tában azonos vagy közel azonos arányban fordulnak elő (RMNy. I. 13., 64., 151., 207., 264.). Mivel ezen szövegek szerzői az ország különböző területeiről származtak, területi megoszlásra mindezek alapján nem lehet következtetni. A többi független változó elemzésével sem lehet az alakváltozatok megoszlásáról közelebbit mondani: a zárt példák időben egyenletes eloszlást mutatnak, többféle műfajba sorolható szövegekben, fordított és eredeti szövegekben, külfödi és hazai, keleti és nyugati nyomdákban jelennek meg.

2.3.2.3. Az essivus-formalisi -KÉNT változatai

A kései ómagyarban névmási alakokon megszilárdulóban lévő rag eredetében a finnugor kéj ~ kény primer locativusragos alakja (vö. KOROMPAY 1992b: 364).

A korpuszban két í-ző: „…mykynth a@ Romabelieknek yrth leueleenek argumentomaba megh ielentettem” (RMNy. I. 13. A6 v.), „lćtć az ßent lelket mikint egg' n#}tin' galambot, hog' le ßćllana” (RMNy. I. 49. B v.), és 33 é-ző alakváltozata van: „az id#k mikent folio vißek mulnak” (RMNy. I. 340. A2 r.),

„Irua vagion I}ten miként vyetya meg mind az egeß f#ldet” (RMNy. I. 194. Oo4 v.), „Mijkent bochatot engemet attijam wgij bochatlak enijs tijkteket” (RMNy. I.

16. h r.) stb. Az RMNy. I. 49. í-ző alakja Sylvester János anyanyelvjárásának a sajátossága, az ő műveiben következetesen, az összes í-ző toldalék esetében kivétel nélkül valósul meg. Komjáti í-zése az RMNy. I. 13-ban azonban szórvá-nyosnak mondható (eredetéről l. 5.1.1.4.).

Két kivétellel („A t#bbit ßent Palként az I}t®re hadgyuc” – RMNy. I. 160. A3 r., „Egieb kent # a' papiro}ra ki niomtatot kepeket nem gy%l#li” – RMNy. I. 246.

A2 v.) a már a kései ómagyarban is gyakorinak számító, és a rag kialakulásának első lépcsőfokát jelentő miként szóalakon fordul elő, autoszemantikus tövön az előző korszakban is kivételes volt (vö. KOROMPAY 1992b: 364). A látszólag essivus-formalisi korosként szóalak adatai valójában a distributivusi rag kialaku-lásának kérdéskörébe vágnak (l. 5.1.3.3.).

A tartalmas töveken még a korai középmagyarban is csak lassan terjedő, azaz a raggá válás kezdeti stádiumában lévő morféma fő realizációja a -ként forma, az í-ző alakok ez esetben is korai, í-ző nyelvjárást beszélő írók műveit közlő nyom-tatványokban jelennek meg.

27 RMNy. I. 15., 17., 98., 101., 154., 155., 158., 169., 171., 192., 218., 220., 222., 233., 243., 246., 260., 289., 290., 294., 304/1., 315., 326., 328., 341., 343., 358., 359.