Mindannyian tudjuk, hogy a '89-es kerekasztal-tárgyalások során mindazok a politikai erők, amelyek a parlament működésében ma meghatározó szereppel bírnak, meg-egyeztek az alkotmányos jogállamiság kereteiben, s megegyezésüket nagyban-egészében meg is tartották. Nos, e kereten belül a társadalmi konfliktusok kezelésére számos jogos lehetőség adódik — olyanok, amik a politikai és szociális konfliktusok feloldására elfogadható eszközöket biztosítanak. Ha olyan helyzetbe kerülünk, mint most, hogy egy adott társadalmi válsághelyzet megoldását kell keresnünk — s ráadá-sul úgy, hogy eközben a közös jövőnket sem kívánjuk szem elől téveszteni —, célsze-rű ebből kiindulnunk.
1. Néni állampolgári engedetlenség
Az állampolgári engedetlenség eredendően angol fogalom. Mindenekelőtt (s eredeti értelmében feltétlenül) nem jogintézménynek, hanem politikai intézménynek tekinthet-jük. Példaként említhetjük Indiában a MAHATMA GANDHI által vezetett tiltakozó moz-galmat, a '60-as évek Amerikájában a vietnami háború kapcsán kézbesített katonai behívók tömeges elégetését, de ugyanezt kell látnunk a nukleáris fenyegetés elleni fellépésnek vagy a környezetszennyező beruházások elleni tiltakozásnak a közterüle-tek elfoglalásával vagy a szállítás megakadályozásával történő kivitelezésében is. Az ilyen és hasonló társadalmi mozgások mélyen erkölcsi ügyet s átfogó társadalmi ér-dekeket szolgálnak — tehát távolról sem egyéni előnyök hajszolását vagy pusztán személyes törekvések érvényesítését. A polgári engedetlenség tiltakozó akcióiban résztvevőket nagyfokú önfegyelem és teljes erőszakmentesség jellemzi. Az ilyesmik-ben résztvevő polgárok következetesen, az összes jogkövetkezmény önkéntes vállalá-sával viszik végig nyílt szembeszegülésüket a fennálló alkotmányos renddel és az annak nevében hozott döntésekkel szemben — úgy (és ez a döntő mozzanat), hogy ezzel mintegy kihívják, egyenesen provokálják a hatalmat. Hiszen fellépésüknek ez a
* Első nyomtatott változatában ld. a megfelelő részeket a Reggeli Pesti Hírlapnak Hack Péterrel, Job-bágyi Gáborral, Rockenbauer Zoltánnal, Tallós Emillel és a szerzővel Enyedi Nagy Mihály vezetésében lefolytatott vitaüléséből a fuvarosblokád jogi megítéléséről: „Nem állampolgári engedetlenség — Közke-gyelmi törvény kell" I—II Reggeli Pesti Hírlap I (1990. november 12. és 13.) 179 és 180, 8. o. és 8. o.
73
lényege: „Nyíltan szembeszállók, mert erkölcsiségem erre kényszerít, a hatóság fel-adata viszont saját tudomásom szerint is az, hogy jogszerűen járjon el velem szem-ben. Ám mind e közben a hatóságnak azt is tudnia kell, hogy amennyiben engem eltávolít és megbüntet, tízek és százak, ezrek és tízezrek fognak majd az én helyembe lépni." Vagyis senki sem vitatja, hogy az állam közegeinek a rend védelmében fel kell lépniök. De a dolgok menetébe már eleve beépítették ennek következményét is. Azaz:
amennyiben az állam közegei a rend védelmében valóban fellépnek, úgy óhatatlanul olyan folyamatot indítanak el, amelybe az állami rendvédelem szükségképpen bele-roppan. Már pedig ha olyan helyzet áll elő, hogy maga az állami erőszakszervezet képtelenné válik feladatai ellátására, úgy ez további következménnyel jár, nevezete-sen az államba vethető hit is szükségképpen elenyészik.
Ami viszont Magyarországon a kérdéses október végi hétvégen történt, ettől elté-rő, egészen más logikát mutatott. A tömegkommunikáció egy méltatlan, iszonyatos helyzethez illő dermedt hangon számolt be arról a vérforralóan hallatlan eseményről, amikor péntek reggel az első bátortalan rendőr besétált a hidat eltorlaszolva blokádot alkotó autók közé, hogy felírja az utat elálló s ezáltal rendbontó járművek rendszá-mait. Ám beszámolt arról is, hogy az odamerészkedő közegek jogszerű cselekvése az őket fenyegetően körülvevő tömeges nyomásra pillanatok alatt ellehetetlenült, sőt jegyzetfüzetük is a felírt adatokkal — távolról sem saját kezdeményezésükre — a következő másodpercekben a Dunába repült. Azután alig telt el néhány óra, s máris hallhattuk a rádión é s televízión keresztül, hogy (még ugyancsak pénteken délelőtt) parlamenti pártokként bejegyzett ellenzéki erők már az — úgymond — „erőszakkal fenyegetődző" belügyminiszter eltávolítását kezdték követelni.
A polgári engedetlenségben korántsem az a lényeg, hogy polgár-e az elkövető vagy sem, hanem hogy a polgári létszférában, a polgár jogaiért folytatott küzdelemben ját-szódnak le az események. Tehát mindaz, ami bekövetkezik, semmiképpen sem ütközhet olyasformán a joggal, hogy csorbíthatná mások jogosultságait vagy jogos érdekeit. Pon-tosabban fogalmazva tehát: olyan személyes és különleges viszony jellemzi a tiltakozó és az állam között a polgári engedetlenségi összefüggésben kiépülő kapcsolatot (s így a tiltakozók magatartását), hogy ez fogalmilag eleve kizárja erőszaknak akár közvetlen, akár áttételes alkalmazását — tehát például blokád építését is.
2. Közkegyelmi törvény kell
Bevezetésül célszerűnek tetszik két általános megjegyzést tennünk. Elsőül azt, hogy úgy vélem, klasszikus értelemben vett állampolgári engedetlenségre Magyarország több mint ezeréves történetében nemigen találhattunk példát mindeddig.1 Második-ként pedig azt, hogy józan eszünk sugallata szerint is válságos helyzetben kap igazán értelmet a közös szabályok léte, így egyebek közt a társadalmi munkamegosztás.
1 Ilyen vagy olyan szempontból rokonítható múltbeli történések persze még s z á m o s érdekes vizsgáló-dás lehetőségét ígérik. A legújabb irodalomból Id. pl. Pál-Antal Sándor és Szabó Miklós Egy forró nyár Udvarhelyszéken Az udvarhelyszéki szabad székelyek és kisnemesek 1809. évi engedetlenségi mozgalma (Székelyudvarhely: Ilaáz Rezső Kulturális Egyesület 1995) 47 o. |Múzeumi füzetek 12],
74
Vagyis: tegye ekkor a politikus a dolgát, de tegye a jogász is — és mind a kettő anél-kül, hogy ezek összekeveredhetnének. Most, napjainkban, Magyarországon, válság van. Ha tehát e hazában vannak jogászok, úgy tegyék dolgukat és készüljenek fel szakmailag arra, hogy most és a jövőben — legalább a dolgok minősítésének a tekin-tetében — rendet kell teremteniük. Mindannyiunknak tudnunk kell, hogy miképpen kell eljárnunk a jövőben. A '20-as évek Magyarországának mintájára most legalább utólag meg kell találnunk a politikai válságmenedzselés jogi (vagy legalább is
„valamelyest jogi") formáit, hogy a jövőnkkel aztán majd bátran szembenézhessünk.
Persze nem arról van szó, hogy a jog elnyomjon vagy háttérbe szorítson más tár-sadalmi jelenségeket, hiszen a jogállamot sem valamiféle kíméletlen Gleichschaltung, vagyis maradéktalan egynemúsítés, a jog korlátlan és könyörtelen egyeduralma jel-lemzi. A jogállamiságban akkor támad csak baj, ha a jog relevanciája nem érvényesül és ezáltal elvész a jog által biztosított ésszerűség. Paradoxikusan kifejezve: minden-kinek „joga van" hát arra, hogy — például — bűncselekményeket kövessen el. Ugyan-ilyen paradoxikus kifejezésben csak egy dologhoz nincsen semmiféle joga: azt mon-dani, hogy az, amit tesz, nem bűncselekmény. Nem érvelhetünk tehát úgy, hogy azt mondjuk: mindenért kizárólagosan az állam felelős. Hiszen teremt a jog ugyan kerete-ket, de mindenekelőtt a következmények előreláttatásával hat. Már pedig az ún. ta-xisblokád napjaiban megvalósultak bűncselekmények, és ha a társadalomnak barmi okból nem lenne érdeke ezek megbüntetése, úgy kegyelem adását ki kell fejeznie, ráadásul jogilag korrekt formában. A polgári károkat pedig meg kell téríttetnie. Pél-dául a kamionokban rekedt vagy megromlott áruk után a nemzetközi biztosítók fizetni fognak ugyan, de ezt követően Magyarországhoz fordulnak majd kártérítésért, és az állam a kifizetés alól nem mentesülhet. A történteket tehát jogilag végig kell futtat-nunk. És látnunk kell, hogy a cselekmények egyébkénti jog szerinti minősítését kizáró-lag vagy a jog módosulása, vagy egy új, forradalmi rendnek a kikiáltása változtathatja meg. Ezért amennyiben a meglévő jogrend keretén belül maradunk s mégis vállaljuk az ellentmondást, úgy holnap és holnapután bármely szűk csoportocska elzárhatja majd városaink és országunk kapujait, s ráadásul még a büntetlenül maradásban is reménykedhet.
Azt kell tehát gondolnunk, hogy itt és most valóban közös jövőnk építése a felada-tunk. Ezért fontos kimondanunk, hogy a ius resistendi, vagyis az ellenállás joga — aminek gondolata sokakban felvetődött — az első pillanattól kezdve csakis egy zsar-nokkal szemben illeti meg az alattvalót. Már pedig taxisaink felbuzdulása kapcsán közel sem arról volt szó — s ezt egyetlen közreműködő sem merészelte állítani —, hogy egy elnyomó állami jogrend megdöntésére törekedtek volna. Valójában mégis az egész országnak totális blokád alá kényszerítése következett be. Ez pedig igen súlyos dolog. Olyan lépés, amelyre válaszul hatályos alkotmányunk értelmében a köztársa-sági elnök kihirdethette volna a szükségállapotot, összehívhatta volna a Honvédelmi Tanácsot, s bevethette volna a hadsereget.
Gondoljunk csak az Aranybullára: elképzelhető-e vajon, hogy az ellenállás joga a magyar jogrendbe beágyazódjék?
Azt kell hinnünk: a törvényesség megőrzését a bármilyen körülmények között beál-ló események sodrásában éppen azoknak a politikai erőknek kell biztosítaniok,
ame-75
lyek ennek intézményrendszerét alig néhány hónappal ezelőtt létrehozták. Egyetlen politikai erőnek sem áll jogában eszkalálni egy olyan kialakult helyzetet, amelyben immár bűncselekményt megvalósító magatartások váltak meghatározókká. Ilyen vo-natkozásban felettébb tanulságos, hogy a parlamenti széksorokból is ismert két veze-tő képviselőjüknek még péntek este a televízió nyilvánossága előtt feltették a kérdést:
nem zavarja-e őket, hogy az ország blokádban áll s ezáltal polgárok milliói fosztatnak meg mozgási szabadságuktól? Nos, e polgári létében is tiszteletreméltó két értelmi-ségi — gazdaságtörténész levéltárosi, illetőleg jogász erkölcsfilozófia-oktatási múlttal a hátuk megett — ldfejezett alkotmányi kötelezettségük ellenére sem határolták el magukat s a mögöttük álló s önmagukat liberálisként meghatározó pártjukat ezektől az eszközöktől. Csupán később, a válság megoldódásával tette a parlamentben ösz-szegyűlt összes politikai erő nyilatkozatában nyilvánvalóvá, hogy elhatárolják magu-kat a bekövetkezett eseményekben rejlő minden jogellenességtől. A jövőre nézve azonban ez még nem történt meg. Úgy kellene gondolnunk: a végleges rendezésnek múlhatatlan előfeltétele, hogy valamennyi parlamenti erő a jövőre nézve egyértelmű nyilatkozatban zárja ki annak lehetőségét, hogy valaha is bűncselekményt megvalósító eszközökhöz folyamodjék — akár politikai, akár szociális érdekvédelmi küzdelemről legyen is szó.
76