„A jog funkciói körüli szerepzavaráról értekezik BALLA PÉTER vezércikkében.1 Mindezt
„a taxisblokád után" véli érezni, mikor is „a legnagyobb kormánypárt jogászai akkurátusan kigyűjtötték azokat a törvényi tényállásokat, amelyeket azon a hétvégén egy fél ország valóban megszegett." Miközben „fel sem merült: a jog nem csodaszer, sikerrel csak alapvetően konszolidált élethelyzetekben használható."
A történeti pontosság érdekében hadd emlékeztessek arra, hogy a koalíció vezető pártja jogi bizottságának szakvéleménye az események sűrűjében, egy immár úgy-szólván kihalt fővárosra köszöntő szombati napnak kora délutánján készült.2 És egy olyan nap emlékeire válaszul, amikor az ország megbénítása immár teljessé lett; „A helyzet urai vagyunk!" diadalittas felkiáltása elhangzott; és különböző módokon, mélységben és hevességgel ugyan, de mindhárom ellenzéki párt a blokád mögé állott;
továbbá az „erőszak alkalmazásával fenyegetődző" belügyminiszter menesztésének sürgetése mellé immár a kormány lemondatásának a követelése lépett. Egyes politi-kai erők támogatása szervező munkában, újság- és rádióbéli megnyilatkozásban, röplapok általi úszításban is tettenérhető volt, másoknál esetleg csak az elhatároló-dástól való tartózkodásban fejeződött ki.
A véleményt, mely belső felhasználásra készült, tájékoztatásul kapta a Magyar Televízió két csatornájának híradószerkesztősége. így némi meglepetéssel is szolgált
— s tán nem is egyszerűen szimpátia magyarázta (és bizonyára nem is ürügy keresé-se ahhoz, hogy a ZÁPOLYÁénak mondott népen a szabaddemokrata Beszélő főszer-kesztője saját különkiadásának a kommentárjában elmélkedhessék) —, hogy másnap, vasárnap reggeli rendkívüli ldadásában — a hangulatkeltő (és általa hozzátoldott, befejezettséget s erkölcsi elítélést és megítélést egyaránt sugalló) Bűncselekmények és bűnök alcím hozzátoldásával — közölte azt a vezető ellenzéki orgánum.3
Annak vizsgálata, hogy volt-e, lehetett-e az itt vázlatosan jelzett jogászi állásfogla-lásnak hatása arra, hogy a pártok az események további eszkalálásától végül elálltak,
* Első változatában kl. „»A jog funkciói körüli szerepzavar«-ról" Magyar Nemzet LIV (1991. január 19.) 1 6 , 1 4 . o.
1 Balla Péter „A jog funkciói körüli szerepzavar" Magyar Nemzet Lili (1990. november 29.), 1. o.
2 Október 27-én.
3 „MDF Jogi Bizottságának szakvéleménye / Bűncselekmények és bűnök" Beszélő különszám (1990.
október 28.), 6. o. — |Kő|szeg [Ferenc] „Zápolya népe" (uo.) hangulatkeltő írásától kísérten.
83
nem lehet feladatom. A helyzet azonban, amint ezt BALLA PÉTER érzékenyen felismer-te, a maga kivételességével valóban mintha egyenesen kiáltana az után, hogy a jog funkcióin, a rendes és a rendkívüli társadalmi állapotokhoz való viszonyán eltűnőd-jünk. Hadd tegyem ezt az alábbiakban magam is.
A jog mindenekelőtt vonatkoztatási rendszer. Ugyanúgy, mint az erkölcs vagy általá-ban bármiféle konvencionális (tehát megállapodáson nyugvó) szabályösszesség. Vo-natkozási háló, melyet a valóságos élet valóságos helyzeteire vetíthetünk, hogy bár-mely helyzetnek a kérdéses rendszerben elfoglalt helyét megkeressük. Fogalmi osztá-lyozást céloz hát. S abban az esetben, amikor ez a háló normatív, egyúttal magában kell rejtenie a vitás helyzet normatív megítélését is.
Bármennyire mindennapi élettapasztalat is sugallja hát, hogy a joghoz bíróság, erőszakalkalmazás, börtön képzetét társítsuk, semmivel sem indokoltabb ez, mintha jognak mondanánk a gyümölcsöt, amit pénzünkért a piacon kapunk; vagy a hitve-sünkkel töltött évtizedeket, melyek előzménye házasságkötésünk volt. Mint ahogyan nem is az az erkölcs, hogy nők haját fényes nappal levágják az utcán (amint franciák tették honfitársaikkal, akik kapcsolatba elegyedtek a II. világháborús német megszál-lókkal); legfeljebb az erkölcsi megítélés egyik lehetséges következménye.
A jog persze döntő pontokon más, eltérő. Több, mint az erkölcs. Szigorúan forma-lizált — eljárásában és következményeit tekintve egyaránt. Mindenekelőtt: nem hajlé-kony, nem rugalmas. Csak a rendszer terminusaiban enged meg „igen" vagy „nem"
típusú válaszokat. Továbbá: minthogy eljárása normative rendezett, el is kell benne jutnunk egy igenlő vagy tagadó döntésig (pl. „amit elkövetett, lopás volt" / „amit elkö-vetett, nem volt lopás"), amennyiben valaki, aki eljárásindításra jogosult, ezt kezde-ményezi. Végezetül: vannak szervek benne (például az ügyészé), amelyeknek egyene-sen szigorúan meghatározott kötelezettsége, hogy eljárást kezdeményezzenek.
Hadd lépjünk egy lépéssel tovább is: Minden egyes normatív vonatkozási hálónak a logikával közös tulajdonsága az, hogy minden olyan tekintetben, amelyben releváns, egyszersmind érvényes is. De szemben a logikával, melynél a kérdéses összefüggés attól függetlenül „áll fenn" és „érvényes", hogy tudunk-e egyáltalán róla, a jogban ezt ilyen magától értetődően nem mondhatjuk. Részben azért, mert a jogban minden állítás szigorúan formalizált és eljárásilag meghatározott. Részben pedig azért, mert annak az előzetes kérdésnek a megválaszolása, hogy „Mi is a jog?", maga a jogi közeg részéről értelmezést előfeltételez. Tehát a válasz arra a kérdésre, hogy „»Mi van« a jogban?" és „Adott helyzetben »mit mond a jog«?", mindig a normarendszer körén belül, normative konstruálandó meg. Végső soron tehát kizárólag hatóság állapíthatja meg.
Látnunk kell ezért: a jogban — éppen azért, mert formalizált (és a feudalizmus meghaladása óta mindmáig ezt alapvetően vívmányként, a meghaladás eszközeként és feltételeként volt szokás értékelni) — nem váltogathatjuk szabadon a szempontja-inkat és játékszabályaszempontja-inkat. A jog a jog általi megítéltetésben működik. Ezt hagynunk kell tehát működni — már amennyiben a jogállamiság eszményét nem akarjuk sutba
84
dobni, vagyis ha azt akarjuk, hogy holnap is hátsó szándék nélkül, az erő pozíciója nélkül, úgy hivatkozhassunk a jogra, mint aminek fennállása, érvényessége, továbbá az, hogy mindannyiunk ügyeire egyformán érvényesen vonatkozik, kézenfekvő.
Látnunk kell ezért azt is, hogy amennyiben társadalmilag elő tudunk idézni egy olyan helyzetet, amelyben a jog időlegesen vagy egy adott ügy kapcsán nem kap szót, úgy nem egyszerűen jogsértést követünk el, de a jövőre nézve is egyetlen fundamen-tumát rúgjuk ki a jog alól — nevezetesen: érvényességét, mely pedig elvileg csupán jogilag korlátozható.
Ha pedig sikerrel állíthatnók, hogy a jog egy adott időben, ügyfajtában vagy konk-rét ügyben nem releváns, úgy ez — ha hallgatólagosan is — maga a bekövetkezett forradalom lenne. BALLA PÉTER példája, a Bastille ledöntése mint rombolás, pontosan ilyen összefüggésben vall a lényegről. Hiszen amennyire — forradalom után — a régi rend foglyai maradnánk, ha a rombolásként való minősítést végigvinnénk, ugyanany-nyira — forradalom hiányában — a rend folytonosságát tagadnánk meg, lia a rombo-lás kérdését nem engednénk felvetni. Már pedig — s ez itt a lényeg — e kettőn kívül más válasz nem adható: tertium non datur.
A jog relevanciája ellen tehát nem érvelhetünk. Nem hathatunk oda sem, hogy a jog egyáltalán ne kapjon szót. Mindez azonban önmagában nem jelent többet, mint csupán annyit, hogy a normatív vonatkozási hálót egy adott helyzetre vonatkoztatjuk.
Hiszen láttuk: önmagával azonos a jog, nem pedig a kényszeralkalmazás eszközeivel.
Már pedig tudnunk kell: általános alapelvektől konkrét részletszabályokig lebontva a jog sokrétű minősítési rendszerrel dolgozik. És valamely előzetes minősítésből a kö-vetkező minősítés automatikusan még nem következik. Vagyis jogsértés megállapítá-sa ellenére is juthatunk olyan belátásra, hogy bármely további gyakorlati válaszadás vagy következménylevonás (kártérítés, végrehajtás a polgári jogban; rendőr, vádlotti pad, börtön a büntetőjogban) szükségtelen, káros vagy éppen kizárt lenne. Persze ez utóbbit is csak jogrenden belüli érveléssel, a jogsértés megállapításának a talaján tehetjük. És erre is áll az, hogy más választ egyáltalán nem adhatunk: tertium non datur.
Mondták már sokan (politikustól újságíróig, néha jogászig), hogy a blokád ügye nem jogászi, hanem politikai állásfoglalást kíván. Amennyiben úgy értjük ezt, hogy társa-dalmi problémáink összetett válaszokat kívánnak, úgy7 teljes az egyetértésünk. Hiszen egyetlen kívánalom fontos csupán itt, nevezetesen hogy a jog szót kaphassék és a jog általi megítélés jogilag megfogalmazódhassék. Miközben persze az is lehetséges, hogy a jogi megközelítés csupán egyike a lehetséges megközelítéseknek. Olyan válasz, amely kereteket és formát kínál, érdemben azonban az sem feltétlenül szükséges, hogy magát a választ bármiféle kizárólagossággal vagy feltétlenséggel uralja.
Levonhatjuk ebből azt a következtetést, hogy a jog tényleg nem panacea, csoda-szer, sőt most már azt is tudjuk, hogy valójában sohasem volt az. Társadalmi hatáso-kat pusztán a jogtól várnunk valóban dőreség lenne. Mindezek megállapítása azonban korántsem a jog érvényét korlátozza: csupán hatásmechanizmusát írja le, ezt azon-ban egyre kevesebb illúziótól terhelten. Ami pedig a jog érvényét illeti, pontosan a
85
szocialista tapasztalat — a jog érvényességi körének változó politikai célszerűségek és szándékok szerinti megvonása (szűkítése vagy tágítása, felfüggesztése vagy aktua-lizálása) — vezetett annak állításához,4 hogy: a szocialista jog nem működik — és soha nem is működött — jogként. Következésképpen, társadalmi rendünknek ez az oly büszke vívmánya maga sem lehet más, mint valamiféle atavisztikus, csökött, vagyis jog előtti állapot. Mert jog csak az lehet, ami közvetít. Ami közvetíthet — azért, mert a küzdő felek között áll, bárkik legyenek is ezek és bárhol is álljanak. Hiszen ennek bármiféle tagadása — vagyis bármi olyasmi, amit bármelyikünk könnyedén zsebrevághat — legfeljebb látszat (vagy puszta emlék) lehet csupán, de bizonyosan nem jog.
Ugy vélem, ennek meghaladására kell a jövőben az összes lehetséges barikád ösz-szes elgondolható oldalán valamennyiünknek törekednünk.
4 Még 1988 tavaszán, arra készülve, hogy a nyár végén Edinburghben rendezendő jogfilozófiai világ-kongresszus plenáris ülésének felkért előadójaként tartsak majd előadást a nemzetközi szakmai nyilvános-ság előtt akkori jogi berendezkedésünk természetéről: vö. a szerzőtől „Mi kell a joghoz?" Valónyilvános-ság XXXII (1989) 3, 1 - 1 7 . o.
86