A szomszédos szláv nyelvek a honfoglalás kora óta, mond
hatjuk állandó hatással vannak a m agyar nyelvre* Természetes, hogy e hatás a keresztyénség első századaiban volt legerősebb, midőn a fóldmívelés és ipar, másrészt az állami és vallási élet új fogalmaival együtt az idegen szavak is tömegesen vétettek át.
A legtöbb szláv eredetű szó tehát ebből a korból való, s a nyelv, melyből átvették, minden valószínűség szerint az ó s z l o v é n nyelv.** Így nevezik azt a kihalt nyelvet, melyet a pannóniai szlo
vének beszéltek, a kik lassanként teljesen beleolvadtak a m agyar népbe.
* A szláv eredetű szavakra nézve főforrásunk még mindig M i k l o s i c h műve: D ie slavischen E lem ente im M agyarisclien (1. kiad. Denksehriften dér k. Akademie dér W issenschaften. P hil.-hist. Cl. 21. k. W ien. 1871. 2. kiad.
Wien und Tesehen, 1884-; ism. Ungarische Revue, XV. k.). Az átvételek koráról és fontosabb hangtani kritériumairól szól A s b ó t h O s z k á r értekezése: A szláv szók a magyar nyelvben (Értekezések a nyelv- és szép tud. köréből, XVI. k.
3. sz.). V. ö. m é g : Á s b ó t h O s z k á r t ó l , Szlávság a magyar keresztény termino
lógiában (N y. K. XVIII. k\).
** E szavakon gyakran egész világosan látjuk, hogyan történt a lassú alkalmazkodás a magyar nyelv hangalakjához ; így pl. az ószl. m ilo stí szó a HB. korában még változatlanul hangzott a magyarban : m iioszt, s csak később vált nyíltabbá az 0, s alkalmazkodott hozzá az első szótag m agánhangzója; az a ngyal szó az ószl. andjelű-ból lett, a nyelvemlékek gyakran így is írják:
angel HB. NémGl. Dóm. Tel. Sánd. e., ebből lett a hangzóilleszkedés hatása alatt előbb angyol, így olvassuk a KT. újonnan felfedezett töredékében; végül nyíltabbá válván az 0, lett angyal. Az ószl. nevulja szóból a magyarban is előbb nevolya Corn. Dóm. e., vagy az első szótag hangzójának illeszkedésével navolya Ehr. c. lett, végül nyiltabbá vált az 0 a mai n ya va ly a alakban.
168 Második szakasz.
Az ószlovén nyelv szavai oly korban ju to ttak a magyarba, midőn a nyelv hangalakja épen fontos változáson megy vala keresztül, főleg a rövid magánhangzók tekintetében ; az új szavak is belejutottak e hangváltoztató áram lat sodrába, s ezek is ugyanazon fejlődésen mentek át, mint nyelvünk eredeti szó
kincse. A rövid magánhangzók egy fokkal nyíltabbakká vál
tak, az ószlovén nyelvnek ú. n. irrationalis (ü és *) hangjai pedig, melyek a kiejtésben talán még rövid u és i hangnak hallatszottak, szó végén állva ugyanolyan sorsra jutottak, mint a m agyar nyelvnek tővégi magánhangzói, (melyek ekkor még szintén megvoltak), vagyis nyom nélkül eltűntek. E mellett az ószlovén nyelv szavai más tekintetben is alkalm azkodtak a m agyar nyelv hangalakjához ; a két mássalhangzós szókezdetet egyszerűsítette a m agyar kiejtés, s a szók vége is a magyar nyelvben szokásos alakot vette fel.
Az ószlovén nyelven kívül más szláv nyelvek is hatottak a m ag y arra; főleg a szerb-horvát, az újszlovén s némileg a tót és cseh nyelvek is. Ezeknek szavai akkor jutottak a magyarba, midőn mai alakja már megállapodott, s így nem is történtek velük ugyanazok a változások, mint az ószlovén nyelv szavaival, csupán alkalmazkodniok kellett a m agyar nyelv hangalakjához.
1. Hosszú magánhangzók.
A hosszú magánhangzók leggyakoriabbak a tő első tagiában;
ilyen helyzetben ugyanis az átadó nyelv rövid magánhangzó
ján ak is gyakran hosszú felel meg, s ezt sok esetben a hang
súly hatása okozhatta. így felel meg a szláv nyelvek d hang
ján a k rendesen á s az i-nek i. Minthogy azonban az á hangsúly
talan szótagban is előfordul (pl. ábráz, ószl. obrazü; apácza szlov.
opatica. ép úgy mint málna, szlov. malma stb .): Ás b ó t h nézete szerint a mi jövevényszavaink arra vallanak, hogy az ószl. a hang az átvétel korában hosszú volt.
Külön figyelmet érdemelnek az e-féle hangok, valamint az 6, ö története.
Az idegen eredetű szavakban nem beszélhetünk oly érte
lemben kétféle é hangról, mint az eredetiekben, noha használatra nézve ép oly különbség van köztük. Az irodalmi nyelvben
egy-aránt íí-vel írt szláv eredetű szavakat nyelvjárásaink majd a nyilt, majd a zárt e'-nek megfelelő hanggal ejtik, s ebben a tekintetben is majdnem teljesen egyöntetűen járn ak el nyelv
járásaink, csak néhány szóban ingadozó az é ejtése : répa, v. ö.
r'épa Ráb., de: rípa Ft.; széna v. ö. sziéna, Ráb., de: szína Ft.
A nyíltabb é hang néha az átadó nyelv rövid e hangjából lett:
szemét, ószl. sűmetí. De néha eredetileg is hosszú a magán
hangzó (é): bérmál, újszl. bérmati; déd-anya, ószl. dedit; kondér, ószl. honderű; pribék, ószl. prébégü. Mindig a nyíltabb hangot ejtik midőn az éhangzóilleszkedés útján keletkezett: cseléd, ószl. celjadí;
göröncsér, ószl. grínícarí; jércze, tót jarica; veréb, ószl. vrabij; zsellér, újszl. zéljar. íg y keletkezett a keresztyén és tömjén szók é-je is (ószl.
krüstijcmü, fímijanü), de ezeket í-vel is ejtik a szegíny, edíny-félék analógiájára: körösztíny, tömjín.
Az í-vel váltakozó é áll az ószlovén é hanggal, s én és ín az orrhangú g-vel szemben:
csép és csíp, újszl. cép | csév és csív, csíve, ószl. ceví \ lép és líp, ószl. lépű | méh és mi (uterus), ószl. méhü | mézga, újszl. mézga néma és níma, ószl. nemű \ német és nímet, ószl. nemící [ aczél és aczíl, ószl. océlü | ebéd és ébíd, ószl. obédű \ beszéd és beszíd, ószl. beseda szomszéd és szomszíd, ószl. snsedw I! menta és minta, ószl. m$ta \ pén
tek és pintek, ószl. p$tükü | pénz és pínz, píz, ószl. pénpzt.
Az átadó nyelv i hangjának állandó í felel meg a m agyar
ban: csíz, cs. c iz ; zsír, újszl. sir.
Az o szó belsejében rendszerint av, ov, néha ol szótagból fejlődött:
csóka, szrb. cavka | lócza, ószl. *lavica \ pólya, újszl. povijalo • póráz, ószl. povrazü \ pózna, v. ö. tót pavuz \ róna, ószl. ravínű | darócz, ószl. *deravící \ motóla, szrb. motovilo \ piócza, ószl. pijavica | pokrócz, ószl. pokrovtcí il csónak és csolnak, újszl. colnek \ pócz és polcz, újszl.
polica. Ugyanilyen eredetű az ö e két szóban: cső (és csév), ószl.
céví ; lőcs, tót Hévc, levca.
Szó végén a hosszú magánhangzók közül leggyakrabban ó áll s vagy rövid o, a hangból, vagy pedig av szótagból lett:
szajkó, szrb. sojka \ nyoszolyó (és nyoszolya), ószl. nosilo I! pondró, cs. pondrav \ poroszló (a régi nyelvben porosztó), szrb. pristav \ zászló (a régi nyelvben zászló), szrb. zastava.
Két szó végén az oj, aj diphthongusból é l e t t : gané (és ganaj), ószl. gnoj; karé (és karaj), ószl. kraj.
170 Második szakasz.
2. Rövid magánhangzók.
A szláv eredetű szavak átvételének régiségét bizonyítja az a körülmény is, hogy a rövid magánhangzók nagyrészt végig mentek azon a változáson, melyet eredeti szavainkban láttunk, t. i. egy fokkal nyíltabbá váltak. így lett az ószlovén o hang
szrb. pogaca, stl). — Néha az ószlovén o is változatlanul maradt, főleg l, r előtt: oltár, ószl. olütarí; bojár, ószl. boljaru;
moly, ószl. molí; morva ószl. morava. Nem vált nyíltabbá az or midőn n előtt áll, s ószlovén a-nak felel meg ezekben: bolond, porond; dorong, korong; abroncs* Továbbá változatlanul m aradt
a szó utolsó tagjában, annál is inkább, mivel ily helyzetben az eredeti szavakban sem vált nyíltabbá a magánhangzó. így maradt meg az o a következő szavakban: zálog (nyelvemlékeinkben több
nyire zálog, tehát a mai alakban az idegen hatásnak ismétlődése mutatkozik, v. ö. apustól, apostol s ma megint csak apostol);
okol, szobor stb.
Az e állandó e szavakban: megye, szrb. mcdja; pecsét, ószL peca tí; veder és vödör, ószl. vedro; továbbá a mély hangú szavak
ban: bSrena és borona, szrb. hrana; szerda, ószl. sréda; szecska, tót secka. Az ószl. q hangnak ön felel meg ezekben: gerenda, ószl. greda; szerencse, ószl. sunyta.
Az u is változatlan m aradt az újabb átvételekben: csuka, tót Scuka; duda, szrb. duda; dunyha, tót duhna; kucsma, ószrb.
kucím a; kukacz, horv. kukec; puska, szrb. p u s k a ; zubbony, szrb.
zubun stb. Az ószl. u megmaradt l előtt: kulcs, de Erdélyben köles, lcócs, ószl. kljucí; uccza, ószl. ulica, v. ö. wlcza Készt.
Kulcs. c. Az a hangból rendesen on, om lett a magyarban, de A; és (/előtt un (ill. wrj)-nak hangzik: munka, ószl. m aka; durung és dorong, ószl. drqgü.
Az ószlovén i hang rendszerint nem lett nyíltabbá ; pl. iga, ikra, ószl. igo, ikra stb.; pünkösd, újszl. binküsti, v. ö. pinkest Erdy c., pinkost Döbr. c.
A szláv nyelvek á hangjának, ha nem lett á belőle, mindig
« felel meg a magyarban, pl. gatya, szerb gace; háluska, tót hiduska; harisnya, tót harusna stb.
A mai rövid hangzók gyakran magánhangzóilleszkedés útján keletkeztek; így lett a szláv nyelvek e, i hangjából mély
* A sb ó th (Szláv szók a magyar nyelvben, 18. s köv. 11.) úgy magya
rázza ezt az o hangot, hogy az '<■ hang az ószlovén nyelvben orrhangú u volt, s a magyarban un, um alakban vétetett á t ; s ez az u magyarázza meg a mai o-t {v. ö. (jolumb N ySz.) A m un ka és d u ru n g szavakban e szorint az i]k, i\g hangkapcsolat csak megőrizte a/, u-1.
172 Második szakasz.
hangú szavakban o, s nyíltabbá válva a ; viszont az o, a hangból magashangú szavakban e, é; pl.
b o r o tv a , ószl. b r i t v a ; m o ln á r , szrb. m l i n a r : k o c so n y a , cs.
k o c e n in a ; c s o r o s z ly a , ószl. *créslo \ c s a lá d , ószl. c e l j a d i; c s a ta , ószl.
c e t a ; m a la s z t , ószl. m i l o s t í ; n y a v a ly a , ószl. n é v ö lj a ; v a c s o r a ószl.
■vecerja II ebéd, ószl. o b é d ü ; eczet, ószl. o c ítü ; je g e n y e , szrb. j a g n j e d stb.
Az ószlovén nyelvnek két orrhangú magánhangzója is volt:
a és g. Mivel a m agyar nyelvben orrhangú magánhangzók nincsenek, az ilyen szótagban magánhangzót és orrhangú mással
hangzót ejtettek, és pedig ajakhangok előtt m-1, foghangok előtt n-t, torokhangok előtt r-t. így lett az q hangból a magyarban om, on, orj, (néha am, úri)- az c-ből em, en, vagy en, de én is.
g o m b a , ószl. g a b a ; o tro m b a , ószl. t r q b a ; s z o m b a t, ószl. s q b o ta : s z o m s z é d , ószl. s q s é d ü ; to m p a , ószl. tá p t i ; \ g a la m b , ószl. g o la b ü I k o n c z
ószl. k q s ü ; k o n d o r , ószl. *kqrd r í ; bolond, ószl. b lq d ü ; \ p a r a n c s o l, ószl.
p o r a c i t i \\ d o n g a , ószl. d q g a ; k o n k o ly , ószl. k q k o lí | m u n k a , ószl. m a k a :
d u r u n g , ószl. d r q g ü .
g e r e n d a , ószl. g r ed a ; len cse, ószl. l? s ta ; p é n te k , ószl. p e tit lat,
r e n d , ószl. r § d ü ; szeren cse, ószl. s r c s ta ; sz e n t, ószl. s v e tü .
A szláv eredetű szavak első tagjának rövid magánhangzója igen gyakran úgy keletkezett, hogy a m agyar kiejtés könnyíteni ak arva a két mássalhangzós szókezdeten, vagy elébiik, vagy a mi gyakoribb, közéjük egy rövid magánhangzót tett. Ez a magán
hangzó eredetileg mindig a következő szótagéhoz hasonló lehe
tett (a szláv eredetű szavak kedvelik, hogy a két első szótag magánhangzója egyforma leg y en ; v. ö. malaszt e h. miioszt*, milaszt, ábráz e h. *obráz, abráz). De a régibb átvételekben a járulékhangzó idővel a többi hasonló magánhangzókkal együtt gyakran nyíltabbá vált, pl. az ószl. sluga-ból nyelvünkben előbb szuluga, szulga lett (1. NyK. X V III: 364), később pedig szolga.
Az e csak mély hangú szavakban áll. Példák :
a : o s z ta g , ószl. s to g ü ; a s z ta l, ószl. s to lü ; b a r á t, ószl. b ra ti), v. ö. b r a ty m HB.; d a r a b , újszl. d r o b ; g a n a j, ószl. g n o j ; k a lá s z , ószl.
k l a s ü ; k a la p á c s , v. ö. cs. k le p a c ; p a l á s t , ószl. p l a s f í ; p a r a s z t , ószl.
p r o s t ü ; s z a p o r a , ószl. sp o r ti.
o: bolo n d , ószl. b lq d ü ; b o ro n a (és b eren á ), szrb. b r a n a ; c so rb a ,
újszl. s e r b a ; d o lo g , ószl. d l ü g ü ; d o ro n g , ószl. d r q g ü ; g o n o sz, ószl.
g n u s ü ; g o ro m b a , ószl. g r q b ü , v. ö. g r o m b a MA. Gél.; k o v á s z , ószl.
k v a s ü .
e : c se ré p , ószl. c r é p ü; c se re s n y e , és cse ré s n y e , ószl. c r é s n j a:
g e r e b ly e , újszl. g r a b lje ; e g res, szrb. g r e s ; k elep cze, ószl. k lep 'tca ; v er éb ,
ószl. v r a b ij.
é: b éren a (1. o-nál); é s z k á b a , ószl. s k o b a ; e s z te r h a , ószl. s t r é l i a ; g e re n d a , ószl. g r n l a ; k e r e s z t, ószl. k r í s t ű ; s z e r d a , ószl. s r e d a ; sz er e n cs e, a régi nyelvben: sz e r e n c s a , ószl. sü rg s ta .
Néha i ez az ejtéskönnyítő hang, és pedig s, zs vagy sz előtt, bár ilyenkor is váltakozik e-vel: ispán, v. ö. espan Döbr. c;
istrázsa és éstrázsa; iszkába és eszkába; isztina és esztena. Állan
dóan l ez az ejtéskönnyítő magánhangzó akkor, ha a rá következő szótagban i van: giliszta, újszl. (/lista; hirip, cs. hfib;
kilincs, cs. klinec; zsilip, újszl. z lé b; továbbá ebben a szóban király, ószl. kralí, v. ö. kcral Zvon. stb.
Szó végén a m agyar nyelv a rövid magánhangzók közül csak az a-t és e-t kedveli; így tehát bármilyen magánhangzóval végződik a szláv szó, a magyarban a mélyhanguakban a, a magashangúakban e lett belőle. A szóvégi a-nak megfelelhet az átadó nyelvben a vagy o, az e-nek pedig e vagy a. Az ószl. ü hanggal szemben is néha a-t látunk a m agyar szó végén; ezekről azonban Asbóth (Szláv szók, 32. s köv. 11.) kimutatja, hogy a magyar a nem az ü hangból lett. Az ide tartozó szavak leg
nagyobb része melléknév: buja, drága, garázda, goromba, néma, puszta, ritka, szapora, tiszta, tompa; mindezekben az a a nőnemű vagy semleges alak a, o hangjából lett, tehát a inagy. néma nem a himnemű némü, hanem a nőnemű néma, vagy semleges némo alaknak felel meg. A koma és unoka főnevek szintén a nőnemű kutna, vnuka alakok másai.
Az a, e-re végződő szláv eredetű szavak közül példakép álljanak a következők:
c so rb a , újszl. s í r b a ; c s o r d a , ószl. c r é d a ; is z k á b a , ószl. s k o b a ; g o m b a , ószl. g o b a ; ta lig a , ószl. te le g a ; bolh a, ószl. b lü h a ; p a p r i k a , szrb. p a p r i k a ; — d é zsm a , szrb. d e z m a ; s z ik r a , ószl. is k r a || cso d a , ószl. c u d o ; ig a , ószl. i g o ; z a b o la , tót z u b a d lo ; sz én a , ószl. s é n o ; a k n a , szrb. o k n o ; té s z ta , ószl. tésto .
g e re b ly e , szrb. g r a b l j e ; p e c s e n y e , szrb. p e c s e n je ; p e r je , ószl.
* p g rije il b erk en ye, szrb. b r e k in ja ; c seresn y e, ószl. c r é s n ja ; d in n y e , ószl.
d á n ja ; g e rlic ze , ószl. g r t d i c a ; lencse, ószl. lehta.
3. Mássalhangzók.
A szláv eredetű szavak mássalhangzóival kevés változás történt, a míg a magyar nyelvben meghonosodtak.
Az s (= sz) hangból néha ez le tt: czlmbora, ószl. sebrü czirok, újszl. sirek; martalócz, újszlov. martolos. A szókezdő c-nek
174 Második szakasz.
pedig néha cs felel meg a magashangú szavakban: csecs, újszl.
■cec; cserfa, őszi. cerü; csép, újszl. cép; csév, őszi. cévl.
A szókezdő mássalhangzókkal a legfontosabb változás a miatt történt, hogy a m agyar nyelv nem tűr két mássalhangzót, a szó elején, míg a szláv nyelvekben igen gyakori az ilyen szó
kezdet. Ezen négyfélekép segít a m agyar kiejtés.
1. Elhagyja a két mássalhangzó egyikét, különösen akkor, ha spiráns áll explosiva előtt, így lesz az .sc-ből mindig c s : c s á v a , szrb.
s c a v a : c so rb a , újszl. s c r b a ; c su k a , újszl. s c u k a ; továbbá: g á n ic z a újszl.
z g a n e c ; k o p a s z , ószl. slco p íc t.
2. Egy magánhangzót tesz a két mássalhangzó elé (rendesen
s t elé): a s z ta l, ószl. s to lü ; o s z ta g , ószl. s to g ü ; (u d v a r , ószl. d v o r ű ? ) stb.
3. Egy magánhangzót tesz a két mássalhangzó közé, akkor, ha egyikük folyékony vagy orrhang: b a r á t, ószl. b r a t ű ; g a n a j, ószl.
</n oj: g ilis z ta , szrb. g l i s t a ; gereben , ószl. g r e b e n í stb.
Ez utóbbi esetben, kivált háromtagú szókban, idővel el is maradt, a második magánhangzó, ha utána csak egy mással
hangzó következett; tehát pl. ószl. sluga: szulw ja: szulga, szolga;
ószl. slama : *szalama : szalm a; ószl. sréda : szere.da: szerda. Az ilyenekben tehát látszólag hangátvetés történt, ha csak az ószláv alakot vetjük egybe, a mai magyar hangalakkal (1. Ás b ó t h, XyK. X V III: 364).
A szó belsejében álló mássalhangzókkal kevés változás történt; nagyobbrészt úgy változtak, mint az eredeti szókincs mássalhangzói. Tudjuk, hogy a magyar nyelv szótag és szó végén nem ejti a h - t; a szláv eredetű szavakban is elm aradt e hang.
habár az irott nyelv több esetben máig m egőrizte: pele, ószl.
pUhü, v. ö. peleh ACser., pelyh Pázm .; ugyanebből lett hangátve- téssel a pehely szó ; továbbá doh, moh, potroh, a kiejtésben így h angzanak: dó, mó, potró. A szó belsejében hangátvetéssel került a szótagvégi h a szótag elejére ezekben: dunyha, cs. tót duhna;
teher, terhes, ószl. * .ereim, újszl. trli.
Az s explosiva hanggá (ez) válik k előtt és n után : baraczk, újszl. breskva; lcoczka, cs. kostka; palaczk, ószl. ploskva; taraczk és taraszk, ószl. *tréskü | koncz, ószl. kasil. — Az ószl. sí-nek cs felel meg orrhang után : lencse, ószl. leéta; szerencse, ószl. süresta.
A szótagvégző v, mint láttuk, rendesen beolvad az előtte álló magánhangzóba.
I I I . Ném et eredetű szavak. •
A szláv hatással egyidejűleg kezdődhetett már a német nyelv hatása is a m ag y arra; ez azonban kezdetben sokkal gyen
gébb volt, a mit legjobban bizonyít az, hogy a régi s a m agyar nyelv egész területén elterjedt szavak közt sokkal kevesebb a német, mint a szláv eredetű. A régi nyelvben is sok ugyan a német eredetű szó; ezek azonban csak ideig-óráig éltek, s ma már nagyrészt az elavult szókincshez tartoznak. A mai köznyelv
ben ismét igen sok a német szó; ezek viszont újabb átvételek, s világosan meglátszik rajtuk az idegen eredet.*
A régibb német átvételek a királyság első' századaiból valók, s ép ezért hangalakjuk megfejtésére csak a legritkább esetben kell az ófelnémet nyelvhez fordulnunk. Az átvétel idejekor a németek a középfelnémet nyelvet beszélték, s így legfeljebb ezt kell a német eredetű szókincs magyarázatában figyelembe ven
nünk. Ennél is fontosabb a bajor-osztrák nyelvjárás bangalak- já n a k tekintetbe vétele, mert a magyar beszéd német szavai majdnem mind ebbó'l a nyelvjárásból jutottak nyelvünkbe. Ezek a szavak alkalmazkodtak a m agyar nyelv hangrendszeréhez, s majdnem csupán ez alkalmazkodás okozta változásokon mentek keresztül; csupán a legrégibb átvételekben vált nyíltabbá egy-egv rövid magánhangzó.
Az irodalmi nyelv sok német szót vett át újabban is ; ezek egyenesen a német irodalmi nyelvből jutottak át, s alakjuk alig is változott valamit. Az irott nyelv megőrzi az eredeti alakot, sőt néha a kiejtésben is változatlan marad az idegen hang:
krach, almanach stb. Ez újabban átvett szavak még a két más- salhangzós szókezdetet is m egtűrik: kristály, próza, trucczra, trom f stb.
1. Hosszú magánhangzók.
A tő első tagjában a németben is rendesen hosszú a magán
hangzó ; e mellett még a rövideket is hosszúvá változtatta gyak
* A német eredetű szavak rendszeres összeállítását a Nyelvőr XXV.
kötetében kezdi meg M e l i c h J á n o s . A német jövevényszavak kimutatásával foglalkoztak S im o n y i Z sig m o n d (Német szóvégek magyarosítása, Nyr. VII.), és S z a r v a s G -ábor számos szómagyarázatában. V . ö. még V i z o l y Z a k a r iá s , Germán elem ek a magyarban. (Déva, 1880.)
176 Második szakasz.
ran a magyarban az első szótagra eső erősebb hangsú ly; ily módon lett a német a ( = ó) hangból a magyarban á, az o-ból ó, M-ból ú, s az e-ből é.
áltány, n. altan; bál, n. ball; hárfa, n. harfe; ráspoly, n. raspel , kócz, n. kotze; kóstol, n. kosten \ czukor, és czúkor, n. zucker; csúz, 11. schuss | czéh, n. zecli; pék n. beck; spék, spékelni, n. speck.
A német eredetű szavak é hangja majdnem mindig a nyíltabb é-k közé tartozik, bármilyen eredetű. Legtöbb esetben rövid e vagy e felel meg neki a ném etben: érez, n. erz; héber, n. héber; prém (és perem-e) n. brame. Néha az ei diphthongusból lett a m agyarban é: ezégér, n. zeiger, de újabban már czáger alakban vették á t; mérföld, régi nyelvben mél-föld, n. melle;
ré f (és röf), n. reif. Sőt német i-vel szemben is állandó é áll e két szóban: ezérna, n. zwirn; példa, n. bűd. A gyémánt szó a kfn. diemant alaknak felel m e g ; a régi nyelv démont és dimant alakokat ismer. Az /-vei váltakozó é csak e néhány szóban v a n : czél és eztt, n. ziel, kfn. zil; rét és rit, n. ried, kfn.
rlet; kémény, a kfn. kémin alak b ól; s a régi nyelv glít, glét szavában, n. géléit. A szó utolsó tagjában a német nyelv hang- súlytalan el, er szótagjából gyakran ély, ér lett az él és ér végű főnevek analógiájára: bordély, kastély, fustély; erkély, rostély, pánczél; ezégér, gallér, gyömbér, ledér, sódér, tallér; s ezekhez
sorakoznak: borbély, n. barbier; fortély, n. vorteil; erszény, kfn.
a serin. A mélyhangú szavakban néha illeszkedett ez a végszótag s ár, ály lett belőle: boglár, kasznár, krajezár, polgár; mordály, muskotály.
Az ó szintén többféle eredetű; gyakran rövid o, vagy ö felel meg n e k i: módi, n. mode; mór, n. mohr; trón, n. trón stb.
E mellett az a M-ból is ó l e t t ; e diphthongusnak a kfn.-ben ren
desen ü felel m eg: pór, n. bauer, kfn. bűwaere, búr; sróf, n.
schraube, kfn. schrúbe, baj. schrauf; de a n. lauge szóból lúg lett. A német irodalmi nyelv á hangjának is ó felel meg néhány szóban; ezek a bajor-osztrák nyelvjárásból jöttek át a magyarba, s e nyelvjárás az á hang helyén a m agyar a-nál valamivel zártabb hangot, (i-t ejt, s ez hangzásra nézve a m agyar hangok közül az (5-hoz áll legközelebb: drót, n. draht; gróf, n. grá f;
hóhér, osztr. h(ilier; sógor, n. schwager; spórol, n. sparen; berdó, n. wer da.
Az a l, o l, u l szótagból is ó, az é l-bői pedig o lett, a mint ez az eredeti szavakban is gyakori: b ó k o n y , n. b a l k e n ; h ó d o l, h ó d ít, a régi nyelvben h o ld o l, h o l d í t, n. h o ld és h ű i d e n ; s ó d a r ,
v. ö. s o l d a r Gvad., n. s c h u lte r , s c h u ld e r \ c s ő d ö r , n. z e l l e r ; f ö l d
és f ö d , n. f é l d (régente magyarul is f é l d ) .
A német szók végén már a középfelnémetben csak rövid magánhangzó állhatott; így tehát hosszú magánhangzóval végződő szó nem jö tt át a németből a magyarba.
A szokatlan szóvégi e megnyúlt ezekben: p a r á d é , c s o k o lá d é , l im o n á d é (s analógiájukra s z a f a l á d é = c e r v e la t - w u r s t ) .
Két szóban a mássalhangzós végű tőhöz a magyarban ó já ru lt: k o h ó , n. k u c h e , a régi nyelvben k o h ; a mai k o h ó alak valószínűleg a ragos k o h o t, k o h o n és továbbképzett k o h o ln i ala
kok hatása alatt keletkezett; ugyanígy felel meg a ném. z a c k szónak a c sá k ó , melyet régebben mindig így használtak c s á k o s s ü v e g és c s á k ó s s ü v e g (Nyr. XII. 481).
2. Eövid magánhangzók.
A német nyelv rövid magánhangzói gyakran változatlanul jutottak a m agyarba, s az o-nak o, az w-nak u , az i-nek i felel meg. E mellett a régibb átvételekben gyakran egy fokkal nyíl
tabbá vált a rövid magánhangzó, s az w-ból o, az o-ból a lett:
boglár, n. buckler; font és funt, n.pfund; polgár, n. diai. purger;
pont, n. pvjnkt; torony, n. turm; ostrom, n. sturm, v. ö. strumlottak Szab. Viad. I| bak, n. bock; gallér, n. koller; lat, n. loth.
A német nyelv zárt e hangjának is legtöbb esetben nyilt e felel meg a m agyarban: e r s z é n y , e r k é ly , h e r c z e g , k e h e ly , m e s s z V ly , m e s te r , v e r s , c z e ll e r vagy z e l l e r ; de megmaradt az é a p e r s e l y , z s e m ly e szókban, valamint a m élyhanguakban: f e r t á l y , te a stb. A
g ö n c z ö l szó eredetije n. k ü n z e l (Nyr. XVII: 436), tehát ebben is nyíltabbá vált a magánhangzó.
A német a ( = « ) hangnak a régibb átvételekben rendesen a felel meg, s ebben is a bajor-osztrák nyelvjárás hatását látjuk, mely ezt a hangot #-nak ejti, s ez majdnem úgy hangzik, mint a m agyar a : b a k te r , n. w a c h t e r, baj. w á c h t e r ; továbbá: b a l
z s a m , f a r s a n g , h a r c z , k a s t é ly , k a s z á r n y a , k a s z n á r , p a l l é r , p a l lo s , s a l a k stb.
Az első szótag rövid magánhangzója a német eredetű
Az első szótag rövid magánhangzója a német eredetű