Az ugor alapnyelvben két folyékony mássalhangzó volt, az l és r, ezekhez járu lt a m agyar nyelv külön életében az ly, melyről tudjuk, hogy a mai élő nyelvben már kiveszőben van.
Az l és r legtöbb esetben változatlanul maradt, csak néha lett a szó elején r-ből l, szó belsejében viszont az Z-ből r, vagy pedig ly.
a) Szó elején.
Az l és r elég gyakori szókezdő mássalhangzók a m agyar
ban, az ly azonban csak két szó elején áll: lyány, lyuk. A lyány (illetőleg a mai kiejtésben já ny és lány) kezdő palatalis hangja az eredetileg őt követő i hatása alatt keletkezett: Hány és m a:
leány, v. ö. lyan Ehr. c., licuii Ap. Kaz. c. LevT. A lyuk szó Budenz szerint ebből lett Injuk-; m a i j u k és luk, továbbá: lik.
Az l és r rendesen ugor l, r-nek felelnek meg. Néha egyes ugor nyelvekben r áll a m agyar /-vei szem ben: liget, a r%ng-, rs9~ ,tegere‘ igéhez tartozik, v. ö. rejt; lohad, v. ö. rogy, rohan, ug. rHng-, lHng- ? Ezekben Budenz hajlandó már az ugor alap
nyelvben kétféle szókezdetet felvenni; de valószínűbb, hogy az r az eredetibb hang s ebből lett egyes nyelvekben, s a magyar
ban is l. Ez az r :l változás elég gyakori minden nyelvben. — Az l egy szóban n-ből le tt: lucsok, v. ö. cser. nocko, mord. nacka, lp. nuoslca.
A m agyar r-vel is némely ugor nyelvben l áll szemben (v. ö. a rajt, rejt czikkeket, Ug. Szót.), ez esetekben is való
színű, hogy r volt a szókezdő mássalhangzó.
122 Második szakasz.
bj Szó belsejében.
1. 1. A m agyar szók belsejében az l egyike a leggyakoribb mássalhangzóknak, s részint a tőhöz tartozik, részint a rag vagy képző része. (Gyakran úgy kerül az l a szó belsejébe, hogy képző vagy rag járu lt az l végű szóhoz, pl. állít, v. ö. áll; belé, belől, v. ö. bél; felé, felöl, v. ö. f é l ; élet, eleven, v. ö. él; fölött, v. ö. f ö l ; halál, halott, v. ö. hal; mellett, v. ö. mell; mulaszt, v. ö. m úl-; balog, v. ö. bal; kelt, kelevény, v. ö. kel.)
A magyar l a legtöbb esetben az ugor alapnyelvben is l volt, s a többi rokon nyelvben is ugyancsak l felel meg neki:
alsó, alacsony, tövük al- | áld, ug. j Hl- \ alít, ug. j Hl- \ bölcs, v. ö.
f. mieli | elegyít, *velegyít, töve ug. v%l- \ felejt, töve ug. \ háló, v. ö. vog. %ulép, osztj. yfllép \ halvány, ug. kgl- \ holnap és hold, tövük ug. kffl- | jelen, ug. jgl- | küld, ug. k^lg- | meleg, v. ö. osztj. mélek nyelv, ug. nglymg- \ ólom, ug. vHl^m \ olvad, ug. \ olvas, az l ere
detileg szó elején volt, e h. *lovas-, ug. lHgH- \ öltöz, ug. t^lg- | silány, töve ug. s„l- | talál, v. ö. f. tule- | talp, ug. tHlbH | teleped-, töve ug.
tgl$- | tolvaj, ug. tHlmH- | tulajdon, v. ö. f. tule- \ üldöz, ug. Vjjl- \ vala, volt, ug. V Hl y .
Az ugor alapnyelvben az l előtt vagy után gyakran még egy mássalhangzó állott, és pedig legtöbb esetben g (illetve ebből fejlődött j , v ); néha h, d vagy n. Az l-1 megelőző mássalhangzó eltűnése kétfélekép történhetett. Néha az előző magánhangzóba olvadt s diphthongust alkotott vele, mint a hosszú magánhangzók történetének tárgyalása közben gyakran tapasztaltuk ; az I tör
ténetére tehát ez a mássalhangzó nem volt befolyással: bólog, bólint, e h. *bovol | fa lu , ug. P a U y l - | koldus, kólái, ug. kHg-l \ lélek, ug- h'J-1 I nyolcz, ug. nHgHl.
De sok esetben a fejlődés nem így történt, hanem a mással
hangzó assimilálódott az l-hez s 11 lett belőlük. Egyes esetekben ez a kettős l idő folytán ismét megrövidült (v. ö. ül és üllő), főleg szó végén és mássalhangzó előtt. A mely szavakban ma ily mássalhangzó csoport helyén egyszerű / áll, az előző mással
hangzó a legtöbb esetben a magánhangzóba olvadt, csak néha sejthetjük, hogy Z/-ből lett a mai /; ellenben, ha a g az l után állott, mindenesetre kettős U-nek kellett a mai hangalakot meg
előznie :
cselekedik e h. *csevle-, v. ö. esetleg, czelleng | gyalog, gyaláz,
u g . jylg8- | gyűlöl, u g . sglgg- \ halad, u g . kHg-l, v. ö. haliad MA. | halk,
ug. sHlgH + k | lialgat (mai helyesírásunk szerint hallgat), v. ö. hal
lani | szalad, e h. szallad, ug. sHvl- \ szilánk, ug. sHlyH- | tilt, ug. t8lg- világ, v. ö. villog, ug. vKglH-.
Az assimilatio útján keletkezett kettős 11 sok esetben meg
m aradt :
esetleg, czelleng, e h. *csevle- | csillog, csillag, e h. *csivlo-, ug.
sHgl- | dülled, ug. dgvl- | ellen, e h. * elvén \ fullad, ug. p^g-l | hullik, hullám és kullog, ug. kHgyl \ illő, illik, e h. *jgvl- \ illő, illan, e h.
*jovl- \ kallódik, kallat, e h. *karl-, 1. NySz. (így korlow egy 1340-i oklevélben, id. Szamota NyK. XXV. k.) | pillant, e h. pivlo-, ug. Pyglx- sullog, ug. Syvl- \ szélied és széled, szélleg e h. *szélve- | ülleni (ünne
pet), de: ülni, e h. *üdleni \ üllő, e h. ünl- \ villám, villog, ug. vHglH.
A mai l hangoknak egy része ugor d-bői fejlődött, de csak az esetben, ha e d két magánhangzó között állott:
aluszik, álom, tövük ug. vHdH; ugyané tőhöz tartoznak: alko
ny odik, leáldoz; olt | elő, elöl, ug. sdg | nyaláb, ug. tHd8- \ szalag, ug.
sHdH- | tele, ug. tsgdy- | velő, ug. vgdgmg.
2. l y . Szó belsejében is ritka hang az l y ; az ugor alap
nyelvben vagy puszta / felel meg neki, vagy — a mi gyakoribb — az lg (néha gl) mássalhangzócsoportból fejlődött, melyből előbb Ij (illetőleg jl) le tt:
bolyog, ug. »%(</«- | hályog, e h. *kalgo | salyog, ug. sHlgH- sulyok, ug. sHgHl- \ süllyed, ug. s^ggl | széllyel, e h. széllel, *szélvel.
A szó belsejében álló ly legnagyobbrészt képző, és pedig részint ige, részint névszóképző, melyet más képzők követnek:
émelyeg, támolyog, tébolyog; hólyag; szupolyfea, boglya stb.
3. r . Az l mellett szó belsejében az r a leggyakoribb mássalhangzója a m agyar nyelvnek; egyaránt áll szótag elején, magánhangzó vagy mássalhangzó után, s szótag végén bármilyen mássalhangzó előtt. A többi ugor nyelvben majdnem minden eset
ben szintén r felel meg neki, s ez a hang volt meg már az ugor alapnyelvben is. Csak egy-két esetben áll a m agyar nyelv r-je régibb l helyett:
három, harmincz, eredetibb alakja *lcolme- | máringó, e h. má
im gó, v. ö. mái.
Két szóban a szókezdő r jutott a szó belsejébe: irtani, e h. rit- tani (Göcsej), ug. rHgH- t; és irtózni, e h. *rojt-, *rít-, ug. rHgt-.
A mai m agyar r-nek az ugor alapnyelvben gyakran gr hangkapcsolat, illetve gHr szótag felel meg. Ez a g a legtöbb esetben az előtte álló magánhangzóba olvadt; csak néha assimi- lálódhatott a g az r-hez. A kettős rr hangcsoport különben is
m
Második szakasz.a legritkábbak közé tartozik a m agyarban: virrad, e helyett
*virmad ill. *vvrvad j forral, forró, 1. fo r r \ varrás, 1. varr \ arra, erre, e h. *az-ra, *ez-re; merre e h. *mely-re.
Mint képző igen ritka az r ; csakis egyes igékhez járul, leginkább mint frequentativ, néha csak homályos értékű képző
( Bu d e n z, Ug. Al. 169. 1.): hunyorít, — háború, keserű, szomorú, sanyarú, nyomorú, fanyarú. Megvan a -rog, -reg frequentativ kép
zőben is (hóibarog, kódorog stb.); ez azonban, mint Budenz is sejti, valósziniileg az l képző helyett áll, v. ö. kótolog, fanyalog.
c) Szó végén.
1. 1. A szó végén álló l igen gyakran rag vagy képző, csak egytagú szavak végén tartozik néha a tőhöz. Ez esetben története ép olyan, mint a szó belsejében álló /-é, hisz midőn még a tő végső hangzója követte, ez is szó belsejében á llo tt; pl.
hal eredetileg *halu-. Tehát a szó végén álló /-nek az ugor alap
nyelvben részint l, részint d felel meg.
Eredetileg is l volt a következő szavakban: bél; él-; él (fn.), e h. *élle, élve; fal (fn.); fal-; fél (in.); fél-; fül, ug. pgljg; nyíl (in.);
nyel-; öl (fn.); öl-; szál (fn.), ug. tHglH; szél; szel-, ug. sglgg; tél; tol;
ül, e h. *ünl, *üll; kel-; hal (fn.); hal-; jel, ug. jglgg; nyúl; sül.
d helyett áll az / a következő szavakban: bal, ug. bgdg; el, ug. edg; lel, ug. Iggdg; mell, ug. mggdg; mái, ug. mHgdH; nyél, ug. ngdg.
A szó végén álló hosszú l mindig assimilatio útján jö tt létre, s benne az l legtöbb esetben már képző:
áll, e h. *áml vagy *ánl | éli, e h. *evle- vagy *ehle- | hall, frequ.
képzővel, e h. *halodol- \ kell-, e h. *kelve- \ kall-, e h. *karl- | száll (a mai kiejtésben: szál), ug. sHgl- | toll, e h. *tolva, v. ö. tolu, 1. Szó
tők—váll (ma: vál), ug. vHngHl \ vall, ug.
Az I szó végén gyakran képző, és pedig vagy ige, vagy főnévképző. így áll ugor /-nek m egfelelve: mint f r e q u e n t a t i v é r t é k ű k é p z ő számos igében részint egymagában, részint más képzőkkel tá rsu lv a : d öf öl, morzsol, töröl; marasztal, engesztel stb.
- 2. mint m o m e n t á n k é p z ő : fuvall, leheli, lövell; em el,felel;
és tovább kép ezve: sikolt, üvölt; — 3. mint c a u s a t i v é r t é k ű k é p z ő ; -a l,-e l; -fal, -lel: hizlal, érlel; aszal, nevet stb.
Ugor r/-ből lett az l denominalis igeképző : dobol, orvosol, szól, ebédel stb.; javall, kevesell, uralt, zöldell stb.
Mint d e v e r b a l i s f ő n é v k é p z ő szintén ugor d helyett á ll: lepel, m ell; — fonál, kötél stb.
Az ige ragjai közül az egyes szám 2. személye végződik az alanyi ragozás legtöbb alakjában /-r e : eszel, keresel; kértél, vártál; kérnél, várnál; kérjél, várjál stb. Ez a rag a 2. személyt jelölő ugor dg névmástőből lett.
A névragok közül a honnan kérdésre felelők végződnek l-re (-tói, -töl; -ról, -rö l; -ból, -bői), s ez az l az ablativus értékű ugor -d ragból lett. Ugyanez az l van az -ál, -ül ragban is; a -stúl, -stül rag egész külön szóból lett. Ugyancsak külön szóból m agya
rázható a -vei rag is. (Mindezeket 1. a Névragozásban).
2. l y . Néhány egytagú szó végén az ly ugyanolyan eredetű, mint a szó belsejében:
foly-, e h. *fojlo-, ug. p 8g„l,- \ mély, ug. mgglg | süly, ug. sgglg \ súly, ug. sHgn-l.
Lehet, hogy ezekben is képző már az b j; többtagú szavak végén pedig mindig képző, és pedig deverbalis főnévképző:
fogoly; akadály, szegély, veszély stb.
Hosszú ly hangzik egyes névmások vég én : illy, olly, melly, milly (s tovább képezve: Hlyen, ollyan, miilyen stb.).
3. r . A szó végi r ugyanolyan eredetű, mint a szó belsejé
ben álló; s rendesen ugor r-nek felel meg. Ha az r-t még g előzte meg, ez rendesen a magánhangzóba olvadt. Csak két eset
ben áll az r régibb l helyén: húr, ug. s^g^ly, és fú r , furdal, codexeinkben még sokszor fu ld al (v. ö. fu lá n k), ug. p 8gl-.
A hosszú rr igen ritka szó végén, s mindig assimilatio útján keletkezett: fo rr, e h. *forho y. *forvo, ug. p ifragH \ orr, e h. *orvo, ug. t8rb8 | varr, e h. *varha- *varva-.
A ma szó végén álló r után néha eredetileg még g á llo tt:
ember, Budenz szerint emb+erge (a második tagot illetőleg v. ö.
fé r j = fi-érj); ér-, ug. ggrgg; kor, ug. leurgs . E szavakban a szó
végi /v/-ből rj lett, a mint a //-bői különben is gyakran lett j ; ez a j azután elmaradt a szó végéről. (V. ö. eper és epérj, Eperjes, epörnye Szláv. nyvj.; szeder és szederjes, f ú r j és fü r .)
Főnevek és melléknevek végén az r rendesen képző: komor, éber; fehér, tündér, tölcsér; sugár, sudár, búvár stb. Az igék mellett leginkább frequentativ értékű képző az r : csavar, facsar, tipor;
126 Második szakasz.
csak néha tartozik a tőhöz: zavar, habar; mer, nyer, szúr, cár, ver. (V. ö. Budenz Ug. Szót.).
A névragok közül a -szőr, -szór és -kor végződnek r-re ; mindegyik önálló főnévből lett raggá.
I II. Zöngés (lágy) explosivák.
A lágy explosivák közül az ugor alapnyelvben megvoltak a b, d és g, a magyar nyelv külön életében fejlődtek ki a gy, ds, dz.
a) Szó elején.
A legtöbb ugor nyelv nem ejti szó elején a lágy explosi- v á k a t; a magyaron kívül csupán a zürjén-votják nyelv használ a p, t mellett b, d-t is mint szókezdő mássalhangzót. Azonban, mint Budenz kimutatja (Ugor Szót. 432.1.), az ugor alapnyelvben megvolt mind a két szókezdő explosiva; csakhogy a lágyak részint a megfelelő keményekké váltak, részint más irányban változtak.
Ez az oka, hogy a magyarban is aránylag kevés szó kezdődik d és (7-vel. (Budenz szótárában 15 (7-vel és 9 ^-vel kezdődő szótőt tárgyal.) Az újabban fejlődött gy elég gyakori szókezdő mással
hangzó, ellenben a ds és dz sohsem állanak eredeti szók elején.
1. b , d , g . E három mássalhangzónak az ugor alap nyelv
ben szintén lágy explosiva felel meg. A többi ugor nyelvben rendesen p, t, k áll velők szemben; pl. bal, votj. paljan; buj- észt puge-; domb, vog. tumb sziget; dug, észt tungi-; gőz, votj.
kvaz levegő, gazdag (a nyelvemlékekben kazdag), mordvin koza.
(E mellett megfelelhet a 6-nek v, a (2-nek s, & vagy l is, mely hangok szintén ugor b, ill. d-bői fejlődtek.)
A magyar 6-nek gyakran m felel meg a többi ugor nyelv
ben, s ez esetben ezt a hangot kell eredetibbnek tartan u n k : bagoly, v. ö. vog. mq,ngla | biz-, bizony, v. ö. f. maksa, lp. makse \ bogyó, ug. | bolyog, bolygat, ug. | bölcs, alapszava = f. mieli | büdös, bűz, büszke, v. ö. f. matii | bűn, büntet, ug. mgj-.
Néhány szóban eredetibb (--bői lett a b:
bán-, v. ö. f. vaino | bandsa, v. ö. mord. vaui, oszt. vant-, vandt.
2. g y . A szókezdő gy leggyakrabban /'-bői lett. A spiráns jí-ből könnyen lesz a képzés helyére nézve neki teljesen megfelelő
explosiva, s nyelvjárásainkban ez ma is gyakori hangváltozás:
jő és gyön, g y ü n ; j u t és g y u t; jere és gyere. Ilyen eredetű a szókezdő gy a következő szavakban:
gyalog, v. ö. ug. j HlgH-, f.jalka\ v. ö.jalog NySz.; ugyané tőhöz tartozik gyaláz, v. ö. megialászta Helt. | gyors, vog. jqr, oszt. jur ,erő‘ | gyökér, ug. jsgsrS I győz, f. jaksa, v. ö. iőz Lépes, Decsi | gyűl és gyűjt, a jő igéhez tartoznak, v. ö. iut Helt. [ gyógyul és gyógyít, a, jó tőhöz tartoznak, v. ö. a nyelvemlékekben (NySz.) yogeyth, iogit, iogolas, yogyul.
Ugyanígy fejlődhetett a gy néhány oly szóban is, melynek etymologiája még ismeretlen: gyak-, v. ö. yak Verancsics szót. | gyá
mot, v. ö. yámol Ver. | Ide sorozandó a gyárt ige is (habár Budenz szókezdő «-vel magyarázza és az ár-, árad- igével veti össze; Ugor Szót. 750. 1.), v. ö. kocsijártó, szijjártó, kerékjártó, és jártó Comenius:
Janua.
Néhány szóban a m agyar gy-nek s, t vagy d felel meg a rokon nyelvekben; ilyenkor az eredeti szókezdő' hang Budenz szerint dentalis explosiva volt és pedig d, s ebből fejlődött a megfelelő palatalis explosiva, a
gy-gyakor, v. ö. f. saura | gyér, ug. dgrg (1. Nyr. XII: 345) | gyopon, gyapon, gyapont; gyűl és gyújt, v. ö. tavasz, ug. tHb-, ill. dHb- \ gyűlöl (v. ö. Nyr. X II: 345).
Egy-két szóban a m agyar gy-ve 1 szemben n áll a szó elején egyes rokon nyelvekben. E szavakban ny-bői lett a m agyar gy is, s az ugor alapnyelvben is n felel meg neki: gyermek, v. ö.
oszt. vog. úaurem | gyomor, v. ö. oszt. numir, vog. nqmr | gyón, v. ö. oszt. nugom-, f. nuhtele-.
Egy esetben ugor gutturalis explosivával (k, g) állítja szembe Budenz a m agyar gy-1: gyönyörű, mord. kenarde; e nagyon is kivételes hangváltozást azonban csak kétséggel fogadhatjuk.
b) Szó belsejében.
1. b , d , g . Az ugor alapnyelvben e három explosiva mint szótagkezdő mássalhangzó egyaránt állhatott magánhangzó és mássalhangzó után; azonban a két magánhangzó között álló lágy explosiva a magyar nyelvben rendesen spiráns hanggá fejlődött.
Az explosiva csak az esetben m aradt meg, ha előtte még egy mássalhangzó, és pedig legtöbb esetben a képzés helyére nézve neki teljesen megfelelő orrhang állott. Az mb, nd, yg hangkapcso
128 Második szakasz. Nomen verbale képzővel bővült ezekben: birodalom, veszedelem.;
szurdék, szándék, nyomdok, ajándék. Szintén nd-bői lett a diminutiv mendegél; csatangol, vonagol; enged; adogat, veszteget.
S e t á l á * az elsorolt tó'szókban rg helyett csak r hangot állapít meg az ugor alapnyelvben, pl. tgrjgrg; azonban a magyar nyelv hangtörténete az r/g hangcsoportra mutat, mely megfelel az mb, nd kapcsolatoknak. E mellett tekintetbe veendő, hogy a
zőnek felel meg ezekben: rombol, tombol, zűrből; imbolyog, nyirbál, s ezek analógiájára lett a jp-ből b a czibál, ribál szókban (a czipál alak meg is van m ég); az ember szóban is, bármily magya
rázatát fogadjuk el, az m őrizte meg, vagy talán fejlesztette is a b-1. A gémberedik szóban, e h. *gémre, az m és a rákövetkező mássalhangzó között az átmenetet könnyítve lép fel a b (v. ö.
fönt éber); ugyanígy fejlődött m m ellett^ a régi nyelvben gyakori terem,pt, teremptő, teremptés szavakban || édes e h. *ébde- \ oldal, ebből *oyjdal j| az engem, névmás g-je az ugor k pronominalis képző, mely előtt az n-1 megőrizte a ragtalan én alak.
Egyes kivételes esetekben megmaradt az ugor b, d ma
gánhangzó után is. A czibál, ribál, habar, zabar (és zavar), tébolyog szavakban a mássalhangzóra következő -bol, -bál képzők analógiájára m aradt meg a b; a pudva szóban pedig a rá követ
kező v őrizte meg a d-1. Kivételes a d megmaradása a büdös és vides szavakban e m ellett: bűz és víz. (De már kétséggel kell fogadnunk Budenz m agyarázatát a kebel és liba szavakról.)
Szótag elején áll még a b a -ben, -be, -bői ragokban, me
lyeknek közös töve a bél főnév; s e ragok csak a XV. század folyamán kapcsolódtak a főnévhez. Szótag végén e hangok ren
desen az esetben állanak, ha a b, d, g-re végződő szóhoz rag vagy képző járul.
Kettős bb, dd, gg mai szók belsejében mindig csak újabb assimilatio útján jött lé tr e : abban, ebben e h. az-ban, ez-ben;
lábbal e h. láb-val; csobban, dobban, lobban, robban igékben a tőhöz (csob-og, dob-og stb.) ’an momentán képző járult, melynek elején h vagy v állhatott (1. Alaktan) || addig, eddig, v. ö. oda, ide, az, ez, | aggat, e h. ak-gat, v. ö.. akaszt; faggat, v. ö. fa k a szt; nyaggat, e h. *nyak-gat; rSg-gel e h. rég-vei. | j
2. g y - A gy rendesen szótagkezdő mássalhangzó, s legtöbb
ször íj hangcsoportból, néha tf-ből fejlődött. Az Ij hangcsoportból a magyarban előbb így, s ebből gy lett:
bogyó, e h. *molgyó, ug. mHrjH | egyenes, töve ug.jglgg: *elgye- | egy elit és vegyít, tövük *velgye, e h. *velje \ fegyelem, ug. pglgg' *pelje [ figyel, e h. *filgyel, a fii, fül szóhoz tartozik. — A felszólító mód j jeléből is gy lett egyes v tövű igék mellett: egye, igya, higgyen, legyen, vigyen (e h. *ev-je, *iv-ja stb.). A Dunán túl a lágy mással
hangzók után álló j helyett mindig gy hangzik: irgyon, vággyá, zsebgye stb.
S i m o n y i : Tü zetes M. N y elvtan. I. 9
130 Második szakasz.
Egyes esetekben úgy látszik d-ből fejlődött a mai g y : egyház, v. ö. id-nap, id-vöz | faggyú összetett szó ebből fagy-1- joli, s első része egy a fagy- igével, ug. pf!dH \ szégyen, tő szev-\-d | ugyan, töve ug. tHdH \ vigyáz, töve ug. %?í + frequ. d, e h. *vingy-.
A gyógyul, gyógyít szóban g-bői lett a gy, e b. jégül, bizo
nyosan a kezdő mássalhangzó assimiláló hatása alatt; v. ö.
gyogeyt, gyogét, giogit, gyógul NySz. — Budenz az igyekszik szó
<///-jét is <7-ből magyarázza.
Néhány biztos példában vogul nz, ns hangcsoportnak felel meg a mi gy-n k : agyar — anzer, húgy(oz) — kuné-, lágy- meleg, langyos — lanz- sich etwas abkiihlen. (Ezek alapján egyez
tette Munkácsi a magyar név előrészét a vogulok mansi nevével;
az utórész érj, a melyet már láttunk mint az ember és fé r j utó
tagját. L. Etbnograpbia 1:290.)
Szó belsejébe ju t a szóvégi gy azáltal is, ha hozzá rag vagy képző járul. E mellett a mai nyelvben az egymás mellé került d é s j kölcsönösen assimilálódik, s ilyenkor mindig kettős gy lesz belőlük: aggyá e h. ad-ja; maraggyon e h. rnarad-jon;
híggya e h. liíd-ja; vággyá e h. vad-ja.
3. d s , d z . E két mássalhangzó diphthongus szó belsejében is nagyon ritk a ; sőt a nyugati nyelvjárásterület egy része (Göcsej.
Őrség), továbbá az Ormánságban egyáltalán nem ejtik a ds-1, hanem cs áll helyette az idegen eredetű szavakban is: fincsa, láncsa (M. Nyszet V. 72. 80. 1.).
A ds még az idegen szavakban is csakis n után á ll ; eredeti szavaink közül pedig csak a bandsa, bandsal szóban ejtjük. Ebben a frequentativ s, cs képző van, melyet bizonyosan megelőzött a frequ. d, s e két képző összeolvadása hozta létre a ds-1.
A dz már gyakoribb eredeti szavainkban; ez is a d és z frequentativ képzők egyesüléséből fejlődött s mindig kettősen hangzik: takaróddzik, hallgatóddzik, fogóddzik, tekeröddzik; jácczik (játszik) mellett jáddzik ; denominalis ige : fiadzik, bimbódzik stb.
(1. az Igeképzést).
c) Szó végén.
A szó végén álló lágy explosivák története ugyanolyan, mint a szó belsejében álló k é ; tulajdonkép ezek is a szó
belse-jében állottak a tővégi magánhangzó elveszése előtt, s állanak
132 Második szakasz.
Néhány ige végén álló gy ugor g, illetőleg ebből lett j képzőből fejlődött, melyet rendesen szintén l előzött m eg; így magyarázza Budenz a vagy és hagy igéket (Ugor alaktan 40.1.), az előbbi e h. *valjo-; az utóbbi töve ug. kHdH-, s ebből lett
*hylH, s ebhez járu lt a fre<|ii. j . Ugyanígy kell magyaráznunk a többi szóvégi gy fejlődését is, melyekkel Budenz csak egyszerű d-1 állít szem be: fa g y , ug. p HdH s ebből * f J H + frequ. j | vágy, ug. vHHdH || n után állott a j a megy igében mén + frequ. j.
Egyes esetekben d-ből lett a gy, de csak akkor, ha más
salhangzó állott e lő tte : agy, ug. angHdK \ éggy, ug. zgdg | légy, ug. l^ndjf | nagy ug. mHndH.
A diminutiv képző ugor nd-bői is egyes szavakban gy le t t : ángy; Szilágy, Szilvágy, Egregy, Somogy. S az így, úgy, hogy határozó szók gy-jében szintén a pronominalis nd képzőt lát
hatjuk ; v. ö. ide, addig.
3. d z . Ez a mássalhangzó diphthongus csupán a dz végű igék felszólító módjának második személyében áll szó v é g é n : fogóddz, takaróddz stb.
I Y . Zönjíe n élk ü li (kem ény) exp losiyák .
Az ugor alapnyelv kemény explosivái v o lta k : p , t, k ; ez utóbbi mássalhangzó kétféle ejtésű volt, ép úgy, mint a mai m agyar nyelvben: mély hangok mellett hátrább, magas hangok mellett pedig előrébb eső helyen képezték (k). A magyar nyelv külön életében fejlődött a ty hang, valamint a két mással
hangzó diphthongus, a cs és ez.
a) Szó elején.
A kemény explosivák közül a t, le, valamint a cs gyakori szókezdő mássalhangzók a m agyarban, a p és ez ritkább (Bu
denz csak 15 pontban tárgyalja a jo-vel kezdődő szókat), a ty pedig csupán egy idegen eredetű szó elején áll (tyúk).
1. p , t, k . A mai m agyar szókezdő p, t, /r-nak az ugor alapnyelvben ugyané hangok felelnek m eg; e mellett e mással
hangzók — mint látni fogjuk — más irányban is fejlődhettek a magyarban.
A m agyar jj-nek egy-két esetben b, v felel meg a rokon nyelvekben ; ilyenkor b lehetett az ugor szókezdő hang, s ebből lett p : part, v. ö. votj. bord; peder, penderít, v. ö. f. vaanta, cser. vüdel, zürj. bidmal. — A pedig szóban k helyébe lépett a p, s a régi nyelvben gyakori is a kedig alak.
Egy-két szóban t-1 állít Budenz ugor /. -val szem be: telek
Egy-két szóban t-1 állít Budenz ugor /. -val szem be: telek