A m agyar nyelv kiejtése
5. A m agánhangzók használata
i . . .
.
A j a k b a n g z ó k :Felső nyelvállás . . . . ü ü u Ú
Középső nyelvállás . . . ö 0 0 Ó
Alsó nyelvállás . . . . — — a [á]
----E táblázatban [] között el van helyezve néhány olyan magán
hangzó is, melyet a mai köznyelv nem ejt ugyan, de megvoltak a m agyar nyelv történetének folyamán egyik vagy másik kor
ban, s nyelvjárásainknak egy része ma is ejti őket.
5. A m agánhangzók használata.
a) Magas hangok.
e . A nyelv alsó állásával, ajakműködés nélkül képezzük;
mélyhangú párja az a, melynek képzése alkalmával azonban az ajak kissé zárt. Ma általában mindenütt egyformán történik e hang képzése, csakhogy különbözőkép váltakozik az e-vel az egyes vidékeken. Két nyelvjárásterületünk, az északkeleti és a királyhágóntúli, a többi nyelvjárások e-je helyén is mindig e-t e jt ; ellenben a palócz vidéken, s egyes ragok előtt a székelyeknél is, gyakran lép e az e helyébe E két hang mai használata is gyakran eltérő ; ugyanazon szavakban is egyes vidékek e-t, má
sok e-t ejtenek. így pl. a Dunán túl tirm, a Dunától keletre nem hangzik (a HB-ben num áll, s ennek a mai nem felel m eg );
ép így kétféle az enyém, engem szók első' tagjának ejtése: a Dunán túl nyilt hangzóval ejtik, míg a Duna és Tisza között zártabb a magánhangzó (enyim, engem). Kétfélekép hangzik ez is: negy
ven és negyven, de negyedik mindig é-vel van, s a négy szó zárt e-jének ez az e felel meg. *
[é]. A mai irodalmi nyelv nem jelöli ezt a hangot, azon
ban majdnem minden nyelvjárásunk ejti. Leggyakrabban pótló- nyujtáskor hangzik, ha e után a szótagzáró l, r elvész: ément, k é n i; ere, mére. A Tiszától keletre eső vidékeken nem vész el az ilyen helyzetben álló l, r, hanem azért megnyúlik előtte az e;
ugyanilyen hatással van néhol az e-re a szótagzáró j i s : élment, kelni, erdő, fejni. A mai köznyelv nyíltabb eredetű e-je helyén ejti az PA néhány palócz nyelvjárás; s ez esetben régibb hang
alak m aradványát kell benne látnunk.
é . A nyelv középső állásával képezzük ajakzárás nélkül.
A hosszú hangok közül megfelel neki az é, bár ez szűkebb kép
zésű. Az ajakhangok között teljesen megfelelő párja az ö, s nyelv
járásaink közül némelyik rendesen ezt a hangot ejti helyette.
A mélyhangú magánhangzók sorában nincs teljesen megfelelő párja, legközelebb áll hozzá az ajakzárással képzett o, így aztán hangzóilleszkedés tekintetében ez áll vele szemben. Szó végén a mai m agyar kiejtés nem kedveli az e-t, s csakis néhány egy
tagú szó végén hangzik. Többtagú szók végén csak a Rába vidékén s egyes palócz nyelvjárásokban ejtik.
Az irodalmi nyelv elhanyagolta e hang megjelölését, azonban az élő nyelv — az északnyugati és a királyhágóntúli nyelvjárás
terület kivételével — pontosan megkülönbözteti az e-től. Általában mindenütt egyformán képezik ezt a han g o t; csak annyiban van különbség, hogy a Dunán túl kissé zártabb képzésű («), ellenben a m agyar nyelvterület keleti részén nyíltabbá vált s e lett belőle.
Mai nyelvjárásaink osztályozásában igen fontos szerep ju t annak a sajátságnak, hogy mikép változtatták a régi nyelv é hangját az egyes vidékeken. Nyelvjárásainknak egy része válto
* Az e és é használatáról érdekes összeállítást közöl Va d n a i Ru d o l f
„Nyelvünk hangolvadásáról“ ez. munkájában.
12 Első szakasz.
zatlanul őrizte meg ezt a hangot, ezek a z é z ő n y e l v j á r á s o k ; másokban a legtöbb esetben a megfelelő ajakhangzó, az ö lett belőle, ezeket nevezzük ö z ő n y e l v j á r á s ó knak ; végre a magyar nyelvnek egy harm adik területén e lett belőle, ezek az e z ő n y e l v j á r á s o k .
Az özés nem egyformán terjedt el az összes öző vidékeken;
legkövetkezetesebbek e hangtani sajátság tekintetéhen az alföldi nyelvjárásterület s a nyugoti székelység; e mellett bizonyos mértékben ó'ző a duna-tiszaközi s a két dunántúli nyelvjárás- terület. Az özés lassanként terjedt el mindezeken a területeken.
Az első lökést az egymás mellett álló ajakhangzós szótagok illesz
kedése adta, s az ö, ü után álló szótagokban lett az é-ből leg
először ö, p l.: jöttök, ültök (v. ö. kérték). Kedveli maga előtt az ajakhangzókat az l, s így lett a fe l, kall, télt stb. szókból: fö l, köll, tölt. Az ó'ző nyelvjárások folytatták ezt a hangcserét, s majdnem minden szó é-jéből ö lett, csupán néhány egytagú szó
ban (né, té, lé stb.), s a mélyhangú szavakban (flaszter, leány) m aradt meg az é.
Hasonlókép történt az é nyíltabbá válása az északkeleti és a királyhágóntúli nyelvjárásterületen. Itt már minden ö helyébe e lépett, úgy, hogy e vidék nyelvéből teljesen kiveszett az é, csupán néhol hangzik egy-egy mélyhangú idegen eredetű szóban.
é . A nyelv középső állásával képezzük ajakműködés nélkül.
A mai nyelvjárások többfélekép ejtik ezt a hangot; és pedig nemcsak azt tapasztaljuk, hogy az é helyén az egyik nyelvjárás egy, a másik nyelvjárás más hangot ejt, hanem a legtöbb nyelv
járás kétféleképen ejti az irodalmi nyelvben egyformán jelölt é hangot, A szavaknak egy részében nyíltabb, más részében zár
tabb hangot ejtenek nyelvjárásaink; így pl. a rábavidéki nyelv
járásban a nyíltabb hang 'é, a zártabb i, i; az északkeleti nyelv
járásterületen é (’é) és i, a palócz vidéken pedig leginkább é és é, í állanak egymással szemben. (V. ö. Alagy. Nyvjár. 112. s köv. 11.) S a különböző nyelvjárások majdnem mindig ugyanazon esetekben ejtik a nyíltabb és a zártabb magánhangzót. E körül
mény, egybevetve e hang történeti fejlődésének tanúságával (1. alább e hang történetét), azt bizonyítja, hogy tulajdonkép két különböző hanggal van dolgunk, mely néhány nyelvjárásban s az irodalmi nyelvben egybeesett.
i. A nyelv felső állásával képeztetik széles ajaknyílással.
A mélyhangúak sorában nincs megfelelő párja, ép ezért állhat mélyhangú szavakban is.
Az i képzésére nézve nincs különbség az egyes nyelvjárások között, használatára nézve is csak annyiban van eltérés, hogy a Dunától nyugatra eső nyelvjárások igen gyakran a hosszú í helyén is rövidet ejtenek, míg a Dunától keletre eső vidékek, főleg a Tiszán túl, a hosszú í-t kedvelik, s gyakran ejtik a köznyelvi rövid i helyén is.
í. A rövid i-től a képzés módját illetőleg csak annyiban tér el, hogy szűk ejtésű. Használatát illetőleg v. ö. a rövid í-t.
E mellett némely nyelvjárásban az é hang helyén is gyakran í-t ejtenek (1. az e-t).
c . Az £-nek teljesen megfelelő ajakhangú párja; ez is a nyelv középső állásával képeztetik s az e-től csak az ajakzárás tekintetében különbözik. A mélyhangzók sorában megfelel neki az o, melylyel a hangzóilleszkedés tekintetében váltakozik is.
Mai nyelvjárásaink általában egyformán képezik az tf-t; haszná
lata tekintetében azonban nagy az eltérés az egyes nyelvjárások között, mivel — mint láttuk — nyelvjárásainknak egy része gyakran, más része majdnem minden esetben ö-t ejt az ii helyén (v. ö. é). Szó végén a legtöbb nyelvjárás s a köznyelv nem ejti ezt a hangot, csupán a nyugati nyelvjárásterület s néhány palócz nyelvjárás ejti ajakhangzós szótag után: iitöttö, összö.
ő . A rövid ö-től képzés módja tekintetében csak annyiban különbözik, hogy szűk ejtésű. Néhány nyelvjárásunk (különösen a nyugati, palócz és felső tiszai nyelvjárások) diphthongust ejte
nek helyette, leggyakrabban ‘ó-t. A dunántúli és a nyugati nyelv
járásterület l előtt gyakran ü-t ejt helyette.
ü . A nyelv felső állásával képeztetik erős ajakzárással;
mélyhangú párja az «<, melynek a hangzóilleszkedés tekintetében megfelel. Nem ajakhangú párja az i, s különösen a palócz nyelv
járásokban sok szóban ejtenek i-1 az ü helyén. Használata tekin
tetében ugyanolyan eltérés van az egyes vidékek közt, mint az i-nél lá ttu k ; a Dunától nyugatra eső vidékek a rövid hangot ejtik a hosszú ü helyén is, ellenben a Dunától keletre, főleg a Tiszán túl, gyakoribb az ü.
14 Első szakasz.
íi. Képzés tekintetében a rövid w-től csak abban különbö
zik, hogy szűk ejtésű. Használatát illetőleg is v. ö. a rövid ii-t b) Mélyhangok.
a. A nyelv alsó állásával ejtjük gyenge ajakzárással. Ma minden nyelvjárás így ejti ezt a hangot, csak a palócz vidék- nagy részén hangzik helyette az ajakzárás nélkül képzett á. A dunántúli és a nyugati nyelvjárások á után zártabb «-t vagy o-t ejtenek helyette, a székely nyelvjárások pedig az á előtt ejtik a-nak.
Ez azonban mindkét helyen újabb fejlődés a szomszédos á hang hatása alatt.
[á]. Mai irodalmi nyelvünk nem jelöli ezt a hangot, noha a legtöbb nyelvjárás ejti ugyanolyan esetekben, mint az é-t.
Vagyis részint pótlónyujtás által keletkezett az a-ból, ha utána l vagy r veszett el, részint pedig a szótagzáró l, r, j előtt lett hosszúvá az a a Tiszától keletre eső nyelvjárásokban: fáira, áj tó. Némely palócz nyelvjárásban a köznyelv á-ja helyett ren
desen á-t, vagy a tőle csak az ajakzárás foka tekintetében eltérő á vagy á hangokat ejtik.
[á]. A mai m agyar nyelvnek nem rendes hangja ez az ajakműködés nélkül képzett d. mely teljesen megfelelő rövidje az á-nak. Hallható ez a hang az irodalminak nevezhető kiejtés
ben is egyes idegen szavakban. A latin nyelvből származó újabb jövevényszavakban ugyanis az a majd a-nak, majd á-nak hang
zik a beszélők a jk á n : algebra vagy algebra, akadémia vagy ákádémia. Ezen kívül a legtöbb palócz nyelvjárás az a helyén rendesen ezt a hangot ejti.
á . A nyelv alsó állásával ajakzárás nélkül képeztetik.
Nyelvjárásaink általában egyformán ejtik, csak a palócz nyelv
járások egy részében hangzik helyette az ajakzárással képzett á, vagy a kisebb ajakzárással ejtett g, néhol pedig az o-nak megfelelő ajakzárással ejtett
4
. Em lítettük már, hogy az á-nak megfelelő rövid hangzót, az ri-t, nem ejti a mai köznyelv, így azután az a és á állanak szemben mint a nyelvhasználatban egymásnak megfelelő rövid és hosszú hangzók. Az á hosszúsága állandó a mai nyelvben, csakis néhány szóban váltakozik a -v a l: ád — ad, hágy — hagy.o. Az ó'-nek mélyhangú p á r ja; szintén a nyelv középső állásával képeztetik s ugyanolyan ajakzárással. A hangzóillesz
kedés te k in te té b ^ ^ z ö és ö állanak vele szemben. Képzése módja általában egyforma, csak használatára nézve van annyiban kü
lönbség, hogy a királyhágóntúli nyelvjárásterület, főleg a tőszó
tagon túl, nyíltabbá változtatta s ct-t ejt helyette. Szó végén ép úgy nem kedveli a mai kiejtés, mint az é-t és ö -t; csupán a nyugati nyelvjárásterület változtatta o-vá a szóvégi a-1, ha az előtte álló szótagban á van (lábo, vártó).
ó. Az o-tól a képzés módja tekintetében csak annyiban kü
lönbözik, hogy szűk ejtésű; magas hangú párja az ö. Nyelv
járásainknak egy része, különösen a nyugati, palócz és felsőtiszai nyelvjárások diphthongust ejtenek helyette, leginkább aó-t. A dunántúli és nyugoti nyelvjárásterületen l előtt gyakran u, ú hangzik helyette.
ix. A nyelv felső állásával képezzük erős ajakzárással;
magas hangú párja az ü.
ú . A rövid w-tól a képzés módja tekintetében csak annyiban különbözik, hogy szűk ejtésű; magas hangú párja az ü. E két hangot nyelvjárásaink általában egyformán ejtik, használatukra nézve annyiban van eltérés, hogy a Dunától nyugatra eső vidékek a rövid hangot kedvelik a hosszú ú helyett is, ellenben a Tiszá
tól keletre mind több és több szóban ejtenek hosszú ;«-t a rövid hang helyén.