A m ássalhangzók használata

a) Orrhangú mássalhangzók.

Az orrhangú mássalhangzók közül az m, n, ny egyaránt állanak szó belsejében és végén, az y azonban csupán szó bel­

sejében állhat k és g előtt. Az egyes nyelvjárások szó végén majd az m-1, majd az ny-1 kedvelik legjobban s ejtik a többiek rovására is. Egy-egy kisebb vidéken a szótagzáró orrhang bele is olvad az előtte álló magánhangzóba s orrhangúvá változtatja.

la k a , szegi'. (V. ö. Magy. Nyelvjárások, 117. 1.).

Szó belsejében a szótagzáró orrhang rendesen illeszkedik a reá következő mássalhangzóhoz a képzés helyére nézve, csak az m állhat bármiféle mássalhangzó előtt (háromkor, kezemtől), bár ez is leggyakoribb az ajakhanguak előtt. Az n csakis fog­

hangú, az ny csak ínyhangú s az j csak torokhangú mással­

hangzók előtt áll. Ez az illeszkedő hajlam oly erős ezekben a mássalhangzókban, hogy pl. az s, zs, cs, ds vagy sz, z, ez, dz hangok előtt is nekik teljesen megfelelő helyen képzett orr­

hangot ejtünk' n és ny helyett (hányszor, vonzza; rontsa, findsa);

f , v előtt pedig dentilabialis orrhangot ejtünk [fonva, könyv).

Jg -9S9}C81J( A]9ÁU .ibáSbui Y

agyarmássalhangzóktáblázata.

22 Első szakasz.

b) F o ly é k o n y m á ssa lh a n g z ó k .

A m agyar nyelv folyékony m ássalhangzói: l, ly, r. Az l és r igen gyakran előforduló m ássalhangzók; egyaránt állanak szó elején, belsejében és végén. Azonban nyelvjárásainknak egy nagy része, különösen a Tiszától nyugatra esők, a szótagzáró l-1 (néha az r-1 is) elhagyják, megnyújtva az előtte álló magánhangzót.

Az ly hangot a magyar nyelvterület legnagyobb részén ma már nem ejtik, hanem helyébe a Dunától nyugatra l, a Dunától keletre,/ lé p : ilyen helyet illen vagy ijen, király helyett királ vagy kirój. Csupán a palócz nyelvjárások ejtik mint palatalis liquidát, sőt ezek a nyelvjárások tovább is terjesztették az ly körét, s pala- talisan ejtenek minden l-t i előtt (néha é, ő, ü előtt is), pl. télyi e h. téli, alyig e h. alig. Továbbá ly-nek ejtik az l-j kapcsolatát is ; hallya, kellyünk, másutt halla, kellünk vagy hajja, kéjünk.

Ámbár az a hang ma már csak ily kis területen él, az irott nyelv állandóan megőrzi ott, a hol régebben külön hang volt.

Hogy az ly régebben általánosabb, sőt valószínűleg egészen álta­

lános használatú volt, egyrészt az a körülmény bizonyítja, hogy nyelvemlékeink kezdettől fogva, több-kevesebb következetességgel, külön jegyet használnak e hang szám ára; másrészt az a jelenség, hogy a mai nyelvjárásoknak egymással szemben álló l é s j hang­

já t csak a közös eredeti ly magyarázza meg.

Az ly hang rendesen csak szó belsejében és végén á l l ; csupán a lyuk és néha lyány szóban irják szó elején, s ezeket majd l, majd j hanggal ejtik: luk és ju h , lány és jáiiy.

c) Pillanatnyi (explosiva) mássalhangzók.

a) Zöngés (lágy) explosivák.

A m agyar nyelv négy egyszerű zöngés explosivát e j t : g, gy, h, és két diphthongust ds, dz. Az egyszerű mássalhangzók állhatnak szó elején, belsejében és végén. A két diphthongus csupán szó belsejében áll (egy-két idegen eredetű szó kivételével, pl.: dsida); ekkor is a ds csupán n után áll, mint szótagkezdő mássalhangzó, a dz pedig csakis magánhangzó után.

A zöngés explosivák szó belsejében rendesen szótagkezdők.

s leginkább magánhangzók után állanak. Eredeti szavakban a

mássalhangzók közül csakis a képzés helyére nézve nekik telje­

sen megfelelő orrhang állhat előttük (mb, nd, nyyy, yg), vagy néha l, r. A szó belsejében, szótag végén csakis képző vagy rag előtt állanak ; ekkor is csak lágy mássalhangzók előtt ejtjük őket, a mennyiben kemény mássalhangzó előtt mindig a megfelelő kemény explosiva lép helyükbe, pl.: vágtam h. váktam, vad-tói h.

vattái.

P) Zönge nélküli (kemény) explosivák.

A zönge nélküli explosivák: k, ty, t, p, és a két diphthon- g u s : es, ez. Ezek a mássalhangzók egyaránt állanak szó elején, belsejében és végén, csupán a ty nem áll szó elején (az egy ttjuk szó kivételével). Szó belsejében rendesen szótagkezdők s majdnem mindig magánhangzó után á lla n a k ; mássalhangzó csak akkor áll előttük, ha a tő maga mássalhangzóval végződik s ehhez járu l kemény explosivával kezdődő rag vagy képző.

Ilyenkor sem állhat előttük más, mint liquida, orrhang, vagy szintén kemény m ássalhangzó; bármely lágy mássalhangzó ke­

mény explosiva elé kerülve a megfelelő kemény mássalhang­

zóra változik (észt e h. e zt; szaptam e h. szab-tam; etykor e h.

egy-kor). Az orrhangok közül a kemény explosivát is csak az előzheti meg, a melyik a képzés helyére nézve neki megfelel (lárjka e h. lány-ka; önijtyük e h. önt-jük; aram por e h. arany­

por); csupán az m állhat bármely explosiva előtt.

Szótag végén még ritkábbak e m ássalhangzók; leginkább csak akkor állanak, ha szó végére kerülve, mássalhangzóval kezdődő rag vagy képző következik utánuk.

d) Folytonos (spiráns) mássalhangzók.

a) Zöngés (lágy) spiránsok.

A m agyar nyelv lágy spiransai: j , zs, z, v. E hangok egy­

aránt állanak szó elején, belsejében és végén; csupán a J-t nem tekinthetjük szótag végén igazi mássalhangzónak, mert ily hely­

zetbe kerülve diphthongust alkot az előtte álló magánhangzóval (v. ö. magánhangzó diphthongusok). A Dunától keletre eső nyelv­

járások az ly helyett is mindig j - t ejtenek, sőt a Tiszán túl egyes szavakban az l helyébe is j lép (tajiga e h. taliga, pájinka e h. pálinka).

-24 Első szakasz.

A v, z, zs mint szótagvégző hang nem állhat kemény más­

salhangzó előtt, ily esetben mindig a megfelelő kemény spiráns lép az illető hang helyébe: éfszázad e h. év-század, ászt e h. az-t, keszte e h. kezd-te.

[5) Zönge nélküli ( kemény) spiránsok.

A m agyar nyelv kemény spiransai: s, sz, f , s ide soroz­

hatjuk a gége spiráns hangját, a h-1. Az s és sz igen gyakori mássalhangzók a szó elején, belsejében és végén is; az / szó végén ritka, leginkább csak idegen szavak végén áll. A h a , ma­

gyar kiejtésben csak szótagkezdő mássalhangzó lehet, s ha az Írásban elő is fordul néha a szó végén, a kiejtésben sohasem hangzik. A kemény spiránsok mint szótagvégző mássalhangzók csakis szintén kemény mássalhangzók előtt állhatnak; de pl.

idSsbik, ereszd el helyett azt m ondjuk: időzsbik, erezd el.

í). Hosszú és kettős m ássalhangzók.

A m agyar nyelvnek egyik jellemző sajátsága, hogy minden mássalhangzót ejthet hosszan és kettősen.

Hosszú a mássalhangzó akkor, ha képzése annyi ideig tart, mint két rövid mássalhangzóé, s e közben a hangképző szervek működésében semmiféle változás sem áll be, p l .: áss, aggy (adj), agg stb. A folyékony és a folytonos hangokat úgy ejtjük hosz- szan, hogy a beszélő szervezet két rövid hangnak megfelelő ideig marad változatlanul, s e közben az illető hang folyton hallat­

szik. A hosszú explosivákat képezve, a hang csakis egy pillana­

tig hallatszik, ép úgy mint a rövideknél, t. i. midőn az elzárt szájüreget hirtelen m egnyitjuk; azonban a képzésükre szolgáló zár tart annyi ideig, a meddig két rövid hangot lehetne képezni.

Tehát nem maga a hang, hanem e mássalhangzó képzésekor keletkező szünet hosszú.

Ily hosszú mássalhangzót a m agyar nyelv csakis szó végén ejt; a szó belsejében, két magánhangzó között, a hosszú mással­

hangzóból kettős mássalhangzó lesz, mivel két szótag között oszlik m eg: ás-son, agy-gyon (adjon), ag-gódik. Az ilyen kettős mássalhangzó képzésének módja ugyanolyan, mint a hosszúé; a

beszélő szervek változatlanul maradnak, míg a két hang kép­

ződik, csak a lehellet kibocsátásában történik némi változás, annyi t. i., hogy az illető hang második felét új lehelletkibocsá- tással képezzük, tehát mintegy újra kezdjük. Ily módon a mással­

hangzó első fele befejezi az első, másik fele pedig kezdi a máso­

dik szótagot..

Hosszú mássalhangzók a magyarban csakis szó végén, magánhangzó után állhatnak. Mihelyt az ily hosszú hang egy más mássalhangzó után kerül, mindig m egrövidül: erősebb, d e : erősb ; kevesebb, d e : kevesbedik; között, d e : közt; irott, d e : i r t ; Kolozs­

várott, de: Kolozsvárt. Ép így megrövidül ez a hosszú hang, ha utána még egy mássalhangzó ju t: lenn, de: lent; menny, de ragok­

kal így e jtjü k : menybe, menyről stb .; mell, de ragokkal így ejt­

jü k : melbe, melnek, meltől s tb .; egyy, mássalhangzón kezdődő szó előtt rövid yy-ve, 1 hangzik: egy bot. — Az l hosszú magánhangzó után sem hangzik hosszan; ezeket áll, váll így ejtjük: ál, vál.

Leggyakrabban ejtett hosszú mássalhangzók az l és a spi­

ránsok, ritkábbak a lágy explosivák s csak néha fordulnak elő az orrhangok és a kemény explosivák. A hosszú mássalhangzók használatát a következőkben állíthatjuk össze:

m . Sem hangzik hosszan egy szó végén sem.

n . Hosszú ezekben: lenn, fö n n s tb .; némely nyelvjárás hosszan ejti ezt is: azonn.

x i y . Hosszú ezekben : menny, szenny, könny; továbbá minden n, ny végű ige felszólító módjának 2-ik személyében: köszönny, menny, fo n n y (köszönj, stb.).

1. Hosszú ezekben: kell, kall, hall, vall, ell, hull, leheli, fuvall, lövell, mell, toll stb.

r . Hosszú csupán ezekben: orr, fo rr, varr; bár e szavak­

ban is inkább hosszú magánhangzó és rövid r h a n g z ik : őr, fó r, vár (és var).

b . Csak a középfok bb képzőjében hosszú: jobb, szebb.

d . Csak a d és v tövű igék felszólító módjának 2. sze­

mélyében, a tárgyas alakban, hangzik hosszan: add, védd, Védd stb.

g y . Hosszú az eggy szó v égén; továbbá a d és gy végű igék felszólító módjának 2. személyében: aggy, maraggy, haygy, fa g g y (adj, stb.) — és higgy.

26 Első szakasz.

g . Hosszú ezekben: függ, agg, r'égg.

d z . A dz végű igék felszólító módjának 2. személyében hosszan h ang zik: öveddz, takaróddz, fogóddz.

p . Hosszú e két szóban: csepp, topp.

t . Hosszú a helyhatározó rag b a n : itt, o tt; alatt, fölött, mellett, előtt; Győrött, Kolozsvárott stb., továbbá hosszan hangzik az igék befejezett cselekvésének s a nomen perfecti képzőjének tt-je magánhangzó u tá n : írott, olvasott stb.

t y . Hosszú ezekben: fü tty , petty, pitypalatty, Jityjiritty.

k . Csak néhány jövevényszóban hosszú, minők lakk, fra k k . e z , c s . A ez hosszú a d, t végű igék második személyé­

ben : tuccz, maraccz (tudsz, m aradsz); — és mcccz (metsz). — A cs csak a t végű igék fölszólítójában: füccs, taníccs.

v , z s . Nem hangzanak hosszan egy szó végén sem.

z . Hosszú a z végű igék felszólító módjának 2-ik szemé­

lyében : hozz, tűzz, húzz stb.

j . Hosszú e szóban ujj, továbbá a j végű igék felszólító m ódjának 2. szem élyében: vájj, bújj, f ú j j, fejj.

f. Nem hangzik hosszan, csak hangutánzásban: puff.

s z . Hosszú e szókban rossz, l'éssz; továbbá az sz végű igék felszólító módjának 2-ik személyében : válassz, szakassz, vadássz, heveréssz stb.

s. Hosszú az s és t végű igék felszólító módjának 2-ik személyében magánhangzó u tá n : áss, keress; vess, nevess stb.

K e t t ő s m á s s a l h a n g z ó k csak két magánhangzó között állhatnak, és pedig egyaránt rövid vagy hosszú magánhangzó után.

Kettősen ejthetünk bármely mássalhangzót ; így kettős az n ezekben: honnan, innen, onnan; — kettős ny hangzik a kö­

vetkezőkben: fonnyad, szunnyad, ennyi, annyi, könnyű; — kettős l : ellen, felleg, hullám, villám s tb .; — kettős ly (illetőlegjy vagy II): i Ilyen, ollyan, halljuk; — kettős r: virrad, forró, arra, zörren s tb .; — kettős bb: abban, ebben, lobban, dobban; — kettős d : addig, meddő; — kettős g y : faggyú, poggyász; —- kettős g : aggat, faggat, nyaggat; — kettős p : röppen, csöppen, toppan, koppan, kappan; --- kettős ty: lottyan, szottyan; — kettős t: kettő, retten, itten, ottan; — kettős k: bökken, csökken, rokkan, rekken, pukkad;

ekkor, akkor; mekkora, akkora, ekkora; — kettős ez, cs: ecczer (egyszer), hacczor (hatszor) stb.; mocczan; föccsen; — kettős dz:

peddzi, tekeröddzik s tb .; — kettős z : hozzá; izzad; — kettős j : lejjebb, fá jja , tojjon stb.; — kettős s z : össze, vissza; asszony, hosszú, bosszú, vessző; — kettős s : lassú; ásson, lásson stb.

Kettős mássalhangzó jön létre akkor is, ha a szóvégi hosszű mássalhangzó szó belsejébe j u t : szennyes, 'éggyet, függő stb.

Továbbá főleg a következő esetekben: 1. valahányszor a -vei rag mássalhangzón végződő szóhoz j á r u l : házzal, lábbal s tb .;

— 2. ha /-vei kezdődő rag kerül d. t, ty, sz, 2, s, J, £ u tá n : dg gyón. arasson, hág gyón. hozzon, vadászsza. süsse, bújjon, hajjon {haljon és halljon; a nyugati nyelvjárásterületen ez így hangzik:

halion); — 3. az, ez névmás ragozott és összetett alakjaiban:

ahhoz, ettől, erről, abból, annyi, affelől stb.; — 4. összetett szavakban, p l.: minnyájan (mindnyájan), ünnep, tennap (tegnap).

H>. A hangok kapcsolatai.

Az egyes hangok kapcsolataiból alakulnak a beszéd össze­

függő részei: a szótagok, szólamok és mondatok.

Beszéd közben az egyes hangok nem sorakoznak úgy egy­

más mellé, a mint őket külön-külön ejtjük, hanem az egymás után következő hangok bizonyos tekintetben alkalmazkodnak egymáshoz. A magyarban az egyik hangról a másikra rendesen a legrövidebb úton megy át a szervezet. E közben a következő átmenetek fordulnak e lő :

1. Két egymásután következő magánhangzó mindig két külön szótaghoz tarto zik ; mielőtt tehát a második magánhangzó képzése megkezdődnék, új lehelletkibocsátáshoz fogunk. E közben a zönge folyton tart, a míg a szájüreg az egyik magánhangzónak megfelelő alak helyett a másikat veszi fel. A mindennapi ki­

ejtésben ilyenkor a nyelv keresztül szokott menni az i vagy j-n e k megfelelő helyzeten, s a két magánhangzó között valóságos i vagy j hangzik: fijajim e h. fiaim, réjá e h. reá, kiját e h.

kiált, téja e h. tea; ilyen az átmenet gyakran még akkor is, ha a két magánhangzó két külön szóhoz tarto zik : ide jér (ide ér), írta jászt (írta azt).

2. Ha magánhangzó után zöngés mássalhangzó következik, vagy viszont, az átmenet ideje alatt folyton hangzik a zönge.

28 Első szakasz.

Ha ellenben a mássalhangzó zönge nélküli, a magánhangzó kép­

zésével egyidejűleg kezdődik, ill. végződik a-zönge.

3. Két egymás mellett álló mássalhangzó között az át­

menet különböző lehet. A m agyar nyelv ilyenkor is arra törek­

szik, hogy az átmenet az egyik hangról a m ásikra a lehető' leg­

rövidebb úton történjék, s ezért az egymás mellé került, de a képzés módja tekintetében egymástól különböző mássalhangzók lehetőleg illeszkednek egymáshoz. Állandó hatással vannak egy­

m ásra a kemény és lágy mássalhangzók. A m agyar kiejtés ugyanis egymás mellett vagy csak kemény, vagy csak lágy m ássalhangzókat kedvel; ha tehát különböző képzésmóduak ke­

rülnek össze, az egyik rendesen megváltozik a másiknak hatása alatt. Az illeszkedés iránya rendesen hátraható, vagyis az első hang változik meg a rá következőnek hatása alatt. Ennek oka az, hogy a második mássalhangzó mindig szótagkezdő hang, s mint ilyen erősebb hangsúlyú az őt megelőző szótagvégző hangnál. A mássalhangzók ezen illeszkedésének esetei a következők:

a) K e m é n y m á s s a l h a n g z ó e l ő t t c s a k s z i n t é n k e m é n y m á s s a l h a n g z ó á l l h a t , tehát ha lágy állana előtte, ez ugyanolyan képzésű kemény mássalhangzóra változik: b : p, dop-tam, hap-tól, zap-kenyér; — d : t , vat-kan, at-hat; — g : k, válc-ta, rák-tok; — g y : ty, vaty-tok (és mttok), ety-ház; — v : f, néf-télen, é f -könyv; — z : sz, asz-t, kösz-te; — z s : s, darás-fészek.

b) L á g y e x p l o s i v á k és z , zs e l ő t t r e n d e s e n c s a k l á g y m á s s a l h a n g z ó ál l . A lágy mássalhangzók assimiláló ereje már nem oly erős és nem oly általános, mint a keményeké, azonban még mindig elég gyakori, pl. k : g, lög-dös, lag-zi; — p : b, lob-dos, kab-zsi; — s : zs, ázs-d.

c) A k é p z é s h e l y é r e n é z v e csak az orrhangok illesz­

kednek, a mennyiben rendesen ugyanott képezzük őket, a hol a rá következő m ássalhangzót; pl. lány, de: lám-ba. láir-ka; torony, de toromba. (Y. ö. a mássalhangzók használatát.)

A m agyar kiejtés még más esetekben is egyszerűbbé teszi az átmenetet egyik mássalhangzóról a másikra. Ha d, t után zs, s vagy z, sz következik, rendesen a ds, cs ill. dz, ez mássalhangzó diphthongus lesz belőlük, vagyis a d, t a képzés helyére nézve teljesen a rá következő spiráns hanghoz illeszkedik: láccz (látsz), tarosa (tartsa).

Két egymásután következő explosiva képzésekor az elsőnek megfelelő zár csak akkor nyílik meg, midőn a második számára szolgáló akadály már megvan, mint pl. ebben kaptam; vagy leg­

alább az első zár megnyílása, s a másodiknak felállítása egy­

idejűleg történik, pl. ebben : raktam, patkó. Köz vetetlenül történik az átmenet akkor is, ba explosivára az ugyanazon helyen képzett l vagy orrhang következik. Az ilyen kapcsolatban : adlak, a nyelv a d képzésének megfelelő helyen marad, s úgy nyílik meg két oldalt a szájüreg. Ha pedig az explosivára orrhang következik, pl. lehetne, kap ma, az explosiva zárja változatlan marad, s csak a lágy íny megnyitásával képződik az orrhang. Lp így változat­

lanul marad a zár, ha orrhangra ugyanazon a helyen képzett explosiva következik : angyal, ember; ilyenkor a lágy íny bezárul, s a szájüreg megnyíltával már az explosiva hallatszik.

11. H angsúly.

Beszéd közben hangunkkal kétféle változás történhetik. Ha a tüdőből jövő levegőt hangok képzésére akarjuk fordítani, bizo­

nyos erővel kell azt onnan kilöknünk. Minél nagyobb ez az erő,, annál erősebben ütközik a kijövő levegő a hangszalagokba, a létre jövő rezgési hullámok annál nagyobbak, s a hang is annál e r ő s e b b , vagyis annál hallhatóbb. Másrészt a hangszalagok különböző feszültséggel állhatnak a kijövő levegő elé; minél feszültebbek a hangszalagok, annál több a létrejövő rezgési hullá­

mok száma, s annál m a g a s a b b a keletkezett hang. Tehát minden egyes szótagon, melyet kiejtünk, megfigyelhetjük a hang­

nak erősségét és zenei magasságát.

Beszéd közben hangunk erőssége és magassága nem marad egyforma, hanem szótagonként (néha még a szótagon belül is) változik. A hangnak ez a folytonos változása teszi beszédünket kellemessé és érthetővé; e nélkül a beszéd nemcsak a fülnek volna kellemetlen, hanem az érthetőséget is nagyon megnehezítené.

Hangunk erősségének és magasságának ezt a folytonos változását nevezzük h a n g s ú l y n a k . Tehát e névvel hangunknak kétféle sajátságát jelöljük, pedig e kettő nem já r mindig együtt. Nehogy tehát a szó kétértelmű használata zavart okozzon, külön kell

mindig megneveznünk az erősségi és a magassági hangsúlyt; az előbbit alkalmas szóval n y o m a t é k n a k is nevezhetjük.

A nyomaték, a melylyel az egyes szótagokat kimondjuk, nem egyforma beszéd közben, és különböző nyomatékú szótago­

kat kell megkülönböztetnünk; azonban, — s ezt ki kell emelnem

— olyan szótag nem fordul elő beszéd közben, a melyet semmi nyomatékkai se ejtenének, igy tehát hangsúlytalan szótagokról nem is beszélhetünk, mert hisz minden egyes szótagnak van valami

súlya, bármily csekély esetleg ez a súly.

A m agyar kiejtést vizsgálva, a nyomatéknak öt fokát kell megkülönböztetnünk; e fokok erőssége azonban nem különbö­

zik egymástól annyira, mint pl. a német vagy angol nyelv kü­

lönbözőkép kiemelt szótagjainak nyomatéka. Az öt különböző erősségű nyomaték elnevezésére a következő szavakat használom:

a legerősebben ejtett szótag e r ő s nyomatékú : a következő négy fokot számokkal jelölve, a legerősebb az e l s ő r e n d ű nyomaték, ezután sorban következnek a m á s o d - , h a r m a d - és n e g y e d ­ r e n d ű nyomaték.

A hang m agasságának változása gyakran szintén az értelem kifejezésére szolgál. Sokszor változik ugyan a beszélő hangjának m agassága a nélkül is, hogy az a jelentésnek valami külön módo­

sulását vagy árnyalatát fejezné k i ; ilyenkor ez főleg egyéni sajátság. G yakran tapasztaljuk ugyanis, hogy egyik ember be­

széde kedvesen csengő, behizelgő, mig a másiké unalmasan egyhangú, vagy pedig kiállhatatlanul éneklő ; mindez a hang ma­

gasságának kellemes vagy kellemetlen változtatásától függ. Tehát minden ember változtatja beszéd közben hangjának m agasságát;

a míg azonban ez a változás nem szolgál a különböző értelem kifejezésére, nem is tartozik vizsgálódásunk körébe. A magyar nyelvben a hang m agassága nem szolgál annyira a különböző értelmi árnyalatok kifejezésére, hogy a m agasságnak többféle fokát kellene megkülönböztetnünk. Elég, ha csak a hang magas­

ságbeli változásának irányáról szólunk s megkülönböztetünk m a g a s és m é l y hangot, s beszélünk a hang e m e l k e d é ­ s é r ő l és e r e s z k e d é s é r ő l .

3 0 Első

In document MAGYAR NYELVTAN (Pldal 40-51)