Hosszú m agánhangzók

A mai irodalmi nyelv hosszú magánhangzóinak történetét a következő sorrendben fogom tárgyalni: é; á; í; 6, ő; ú, ü.

1. é.

Az é hang mai használatáról szólva említettem már, hogy a mai nyelvjárások különbséget tesznek kétféle é hang között.

Egyes nyelvemlékeink pedig azt tanúsítják, hogy nyelvünk régibb korszakaiban is megvolt a különbség a nyíltabb és zártabb é között.* Noha codexeink és a régi nyomtatványok tökéletlen írásmódja ritkán jelöli meg az e és e'-féle hangok minőségét, mégis

* Az éhangnak e kétféleségét Buijenz vette először észre Heltai munkái alapján (A magyar nyelvben megvolt kétféle é-ről. Magy. Nyelvészet, V.). Azután szólt róla Sim o n y i Zsig m o n d (Nyr. I X: 7. s köv. 11.) és Szá n tó Kálm án ( u . o . 388. s köv. 11.).

56 Második szakasz.

legalább egynehány nyelvemlékünk pontosan megkülönbözteti a kétféle é hangot. A codexek közül csupán a Bécsi és Müncheni jelölik meg a zárt és nyilt hang különbségét, de nem jelölik az illető hang hoszszuságát; ugyanis az e és é szám ára az é, mig az é' és é számára az é jelet használják. Régibb Íróink közül legpontosabban jelölik a kétféle 6 hangot Erdősi Sylvester János (e és í), Heltai Gáspár és Dávid Ferencz (e és é), Sztárai Mihály (e és é), Telegdi Miklós (e, ee és §), Komjáthy Benedek (e. e és í).

Megemlíti a kétféle é különbségét Geleji Katona István is Magyar Grammatikáj á-ban. *

Az a kétféleség, melyet az é hangra nézve majdnem minden nyelvjárásunk többé-kevésbbé feltüntet, valamint említett nyelv­

emlékeink tanúsága kétségtelenné teszik, hogy nem gondolhatunk az é hangnak esetleges újabbi kettéválására, hanem valósággal két külön hanggal állunk szemben, melyek mindegyikének megvolt a maga külön története.** A nyelvjárásoknak egy — s mondhatjuk, aránylag kis — részében egyformává lett ez a két külön hang, s az irodalmi nyelv ezeknek a hangállapotát fogadta el. Azonban még ezeknek a nyelvjárásoknak egy-egy szaván vagy alakján is meglátszik a két hangnak eredeti különfélesége. Nekünk tehát, midőn a mai é hang történetét akarjuk vizsgálni, külön kell választanunk ezt a két hangot, s külön kell kutatnunk, milyen hangból fejlődött s milyen változáson ment keresztül a nyiltabb és a zártabb é hang. Ketté kell tehát választanunk azokat a szavakat, melyeket az irodalmi nyelv ma é-va] ejt; s e ketté­

választásban egyrészt a nyelvjárások, másrészt az említett nyelv­

emlékek tanúságára fogunk támaszkodni. E mellett a nyiltabb é

* „Az aeeentusok között-is felette szükséges volna az acutusokat a gra- visoktól, fő-képpen az e vocalis felett, m eg-különböztetni; mert a ’nak a’ Magyar nyelvben, mint szintén a Görögben, nagy ususa vagyon, mint sokak helyett ezekből a’ szócskákból meg-tetszik : ég, ardet, ég, coelum ; él, vivit, él, aeies ; fel, metuit, fél, m ed iu s; ér, valet, ér, véna ete. Mellyeket magam sem distingvál- hattain, nem lévén gravisos e-k, hanem csak aeutusokval kellett mindeniket signalnom .“ (Corpus Gramm. 3 0 4 1.)

** A kétféle é hangnak külön fejlődését még régibb időbe is visszakisér- hetjük; a vogul és osztják nyelvben ugyanis a nyiltabb é-vel szemben ö (oa), á, é áll, m íg a zártabb hangnak i, i, é felel meg. (V . ö. Mu n k á c s i, A magyar összehas. nyelvtud. jövő föladatai, Búd. Szemle, 71. köt.)

hang mellett bizonyít az is, ha az illető szó egyik vagy másik alakja máig megőrizte a nyíltabb magánhangzót.

AJ A nyíltabb é.

A legtöbb nyelvjárás ma e'-nek ejti ezt a hangot; nyíltabb S-t ejtenek helyette a palócz vidék nyelvjárásai, rövid e-t a göcseji s egyes szavakban az őrségi és hetési, valamint egyes palócz nyelvjárások. Diphthongusnak ejtik a Rába vidékén (*é),valamint a felsőtiszai nyelvjárás egy részén (eé). E különböző hangok arra mutatnak, hogy a nyilt hosszú é volt eredetibb alak juk ; ezt őrizték meg változatlanul a palócz nyelvjárások a tő első tagjában mindig (ész, kéz), s néha a másodikban is (tehén, levél); más nyelvjárások zártabbá változtatták a magánhangzót, de meg­

őrizték hosszúságát (kéz, tehén, levél, illetőleg k}éz, tetién, lev'él).

Egyes ragos és képzős alakokban megrövidült a magánhangzó, de m egtartotta nyíltságát (eszes, kezet, tehenek, levelem). A göcseji nyelvjárás a ragtalan alakban is nyilt, rövid e-t ejt (esz, fe l, kéz; tehen, levet); a palócz nyelvjárások némelyike szintén e-t ejt a második szótagban: keves, nehez, kerek, kötél, tehen stb. íg y tehát az eredeti é hangból az irodalmi nyelvben egyrészt é, másrészt e le t t ; *kéze-bői lett kéz és keze-1.

a) A tő első tagjában.

A tőszótagban áll a nyíltabb é a következő szavakban:

ég, eget; r,g ^{H e lt.} | éhes; ehés ^{D t.,*} 'ésíg ^{R á b .,} éhség ^{B C .,} $ség

M el. | él, éles; éles F t., 'éles R á b .; elő H e lt. | én, engem; én, éngem

F t., 'én R á b .; én MC. | ér, erek, eres; ‘ér R á b .; gr H e lt. [ ért, értelem;

ért F t ., ‘értenyi R á b .; ért B M C ., ertelem H e l t .; n e m v e t h e t ő ö s s z e az

ér- i g é v e l (B u d e n z M U g S z . 8 7 0 .), m e ly u g y a n é n y e lv j á r á s o k b a n í - v e l v a n | érez; 1érez R á b .; érzik B C ., grzeni H e lt. | bél, belet, belek, belső; Vél R á b .; b{l H e lt. | dér, deres (v . ö. dermed) ; dér H e lt. | fél, fele é s féle (efféle, afféle); fél, féle F t., pél R á b .; fél B C . föle H e lt. | fér-ni; fér ^{F t .,} f'ér ^{R áb .} | hét, heten; h'ét ^{R á b .;} hét ^{B C .} | hév, heves, hévül | jég, jeges; jég F t., j'ég R á b .; gy%g H e lt. | kérd, kérdez; kérdez

F t ., k'érdez ^{R á b .}; kérd ^{M C.,} kér gye H e lt. N e m ta r th a tó e g y tő b ő l

* Az idézett nyelvjárások rövidítései a következők: Ft. = Felsőtiszai n y v j.; Dt. = Dunántúli n y v j.; Ráb. = Kába-vidéki nyvj. A nyelvemlékeket és régibb Írókat a Nyelvtört. Szótár rövidítéseivel idézzük.

58 Második szakasz.

e r e d e t t n e k a kér- i g é v e l (B ú d . M U g S z . 2 3 .), m e ly u g y a n é n y e l v ­ j á r á s o k b a n í - v e l h a n g z ik | kés; k'és ^{R á b .}; kés ^{H e lt.} | két, kettő; két

F t .; kit B C ., két H e lt. | kéz, kezet, kezes; kéz P t .; kéz B C ., kéz H e lt. | lé, leves; lé ^{F t .,} l'é ^{R á b .} [ légy, legyet; légy ^{F t .} | név, neve, neves; név

F t., n'év R á b .; n%wB o r a . | nyél, nyele; nyel M á tr a v id ., ny'él R á b . |

rév, reves, redves; rév ^{F t .} \ sért, sérül; sért, sérül ^{F t.,} s'ért ^{R á b .;}

se,rt H e lt. | szén, szenes; sz‘én R á b . | tél, telet; tel H e lt . | térni (v . ö .

terjed) ^{é s} tér, teret; tér ^{F t .,} t'ér ^{R á b .;} térni ^{H e lt.}

Ide kell sorolnunk a következő szavakat is, melyeknek ugor eredete még nincs kimutatva, így tehát egyik vagy másik esetleg idegen eredetűnek is bizonyulhat:

béna ^{F t .,} b'éna ^{R á b .} | bérez ^{F t .} | czéda ^{F t.} | esélcsap ^{F t.} | gége

F t ., g'ége R á b . | mész, meszet, meszes; m'ész R á b . | pép F t. | vézna F t . | zsémbel, zsémbes ^{F t. (A} kén ^{é s} véka s z a v a k a t a r á b a v id é k i n y v j . n y í l ­ ta b b h a n g g a l e j t i : Mén, v'éka; e ll e n b e n a f e ls ő t is z a i í - v e l : kín, véka.) Itt kell megemlítenünk azokat a szavakat is, melyeknek első tagjában a legtöbb nyelvjárás rövid e-t ejt (tej, kel, verstb.), míg egyes nyelvjárások hosszú ('-vei ejtik. Ez az é főleg az északkeleti és a két erdélyi nyelvjárásterületen, valamint a Dunántúl egyes helyein d iv ato s: és (esik), f é j (fejni), kél, mér, nyél, nyér, szél, vér, vészig é k ; hél (hely) I)t., téj (te j); hé igekötő ; nékem, vélem stb., v. ö. nekem, vele Helt.

Tovább kutatva ez é hang eredetét, azt látjuk, hogy a rokon nyelvekben egyszerű magas hangzó felel meg neki, mely való­

színűleg eredetileg is nyilt és hosszú volt (a), bár Budenz csak egy-két szónál állapítja meg az eredeti hosszúságot: hét ug.

sabet: sut-; fé l ug. Pyglg-;* légy ered. Héde-. Némely szóban Budenz mássalhangzó csoport eltűnésével magyarázza a magán­

hangzó hosszúságát (1. két ug. k#lct%; sért ug. .%</>•-); ezt azonban nem fogadhatjuk el, mert mint alább látni fogjuk, a mással­

hangzóból keletkezett j-s diphthongusból nem é, hanem é lett.

E szavakban is — mint a legtöbb hasonló esetben — a két mássalhangzóból előbb kettős, azután egyszerű mássalhangzó lett ( k t : tt, v. ö. kettő; azonban a szó végén, hosszú magánhangzó után egyszerű t hangzik ; — ép így gr : r r : r). A magánhangzó hosszú­

sága pedig vagy eredeti, vagy pedig ugyanúgy fejlődött, mint a többi idetartozó szóban.

* A a jel a föltételezett eredeti szóalakokban határozatlan magas hangot, a « jel mély hangzót jelöl.

b) A töb b i szótagb an .

A 2. és 3. szótagban levő é legnagyobbrészt a raghoz vagy képzőhöz tartozik, csak néhány kéttagú szavunk van, melyeknek második tagja az eddigi elemzés szerint a tőhöz tartozik, bár lehetséges, hogy a későbbi kutatás ezeket is, vagy legalább egy részüket, képzett szónak fogja kimutatni. Ez az éhang is eredetibb é-ből fejlődött, melylyel ugyanolyan változások történtek, mint a tő első tagjában álló é-v el; vagyis a *tehene, * egére alakból lett egyrészt tehén, egér, másrészt tehene-k, egere-t. Az egyes nyelv­

járások is ép úgy ejtik ezt az e-t, mint a tő első tagjában állót;

csakhogy még gyakoribb a rövid nyilt e (tehen), mivel e szótag­

nak nincs oly nyomatéka, hogy mindenütt megőrizte volna a magánhangzó hosszúságát.

I ly e n n y ílta b b é v a u a k ö v e t k e z ő s z a v a k m á s o d ik t a g j á b a n :

egér, egerek, egerész^; egér ^{F t .,} eg‘ér R á b . | egyéb, egyebet; egyéb ^{F t . ;} egyéb H e lt. | fenék, feneke; fenék ^{F t.,} fen'ék ^{R áb . |} fövény ^{é s} föveny, fönenyes; föhfény: a z o n b a n a r é g i s é g b e n i l y e n a la k i s v a n : fuinnes

K n a u z , fővin K B é c s . | gyökér, gyökeret \ nehéz, nehezen; nehez ^{M á tra}

v id ., neh'éz R á b . | tehén, tehenet; tehén F t., teh'én R á b ., tehen G ö c s ., M á tra v id . | tenyér, tenyeres. A r á b a v id é k i n y e lv j á r á s t a n ú s á g a s z e r in t id e k e ll s o r o ln u n k a menyét (meny'ét), kövér (köv'ér) s a v a l ó s z í n ű l e g ö s s z e t e t t ösztövér ⁽ösztöv'ér) s z a v a k a t is , b á r a z é n e m r ö v id ü l m e g b e n n ü k .

A képzőkben és ragokban ritka a nyíltabb é ; ez a hang van meg néhány deverbalis névszóban: fedél,fed elet;föd {élRáb. | kötél, köteles; köt1 él Ráb., kötél Mátra vid.; kötél Helt.; | levél, levelek;

lev‘él Ráb., level Göcs. Továbbá néhány denominalis képzésű név­

szóban: kerék, kerekes, kereket; kér1 ékRáb., kerekMátra vid. | kevés, kevesen; kev‘és Ráb., keves Göcs. Mátra vid. Ezeknek eredetibb alakja szintén * fedele, * kötele, *keréke stb. volt. * A névragok közül csak a -nélhangzik nyíltabb e-vel; ez eredetileg mélyhangú volt (v. ö nálam), s az éhangzó-illeszkedés által jö tt lé tre ; ezért nem is váltakozhatik /-vei.

Az igék ragjaiban is gyakoribb a zártabb, mint a nyíltabb é.**

* ^Az -él, ^ill. -él deverbalis névszóképzőt Bü d e n z úgy magyarázza, hogy az e'-ben még igeképzés rejlik s az l a tulajdonképeni deverbalis képző (U gor-al.

•216. lap).

** A legrégibb magyar nyelvtanok közül az Orthographia Cracoviensis és Kr u ö s i Sy l v e s t e r nyelvtana következetesen megkülönböztetik az igeragozásban

60 Második szakasz.

A nyíltabb hang áll a második személy l ragja előtt a perfectum- ban s az im perativusban: estei, eheztel. Orth.Cr., szerettél, vettettél Sylv., estei, lőttel, ígértei Heltai, és leírtéi, szerettél F t .; szerettessél Sylv., essel, egyel, nevettessél H eít.; egyél, emlékezzél, szerettessél Ft.

Ez alakok többi személye nyilt e-vel van (kértem, kértetek, kértek és kérjek, kérjetek, kérjenek), s a 2. személyben is ennek a hang­

zónak kellene lennie (kértél, kérjél); a borsodi nyelvjárás így is ejti ez a la k o k a t: öregettel, nyertei, kértél, vettél; egyel, kérjél (ép úgy mint kötél), s a szlavóniai nyelvjárásban is hallhatók ily a la k o k : vetel (vetettél), kötél (kötöttél). Szinnyei szerint az l hatása nyújthatta meg a magánhangzót és pedig úgy „hogy az l elveszett, pótló nyújtást hagyva maga után (v. ö. tavai: tava, közel: közé):

vártai, leértei: * várta, kérte. A kétféle alakot vegyest használhatták, mint ma is a vártál és vártá, kértél és kerté alakokat s így könnyen megtörténhetett, hogy a kettőnek egymásra hatásából vegyiilék-alak állott elő, t. i. *vártal - f *vártá = vártál és kértél + kérte — kértél, s az utóbbiakból lett a mai vártál, kértél11.

(Nyr. XX. 237.) Valószínűbb azonban S e t á l á m agyarázata (Tem- pus- und Modusstammbildung, 142. 1.), hogy az -ál, -él végzet a többi l végű 2. személy analógiájára fejlődött (kérél, kérnél; irál, im ái). *

Ezeken kívül csak az ikes igéknél nyíltabb az é a felszólító és feltételes mód 3. személyének ragjában evék, ennék; v. ö. bizec, esnec Orth. Cr.; szerettetek, szerettetnek Sylv. Ez az -ék rag csak újabban fejlődött a teljesebb -éjék alakból s ezért nem lett belőle az íző nyelvjárásokban sem i. (V. ö. zarmazneyek, elmelkedneyek, imadkozneiek Lobk. c .; leernyewl metelthethneyek, fogattattneyek Pozs. c. s a göcseji nyelvjárásban: énneik.)

B) A zártabb é .

A másik é hang, mely a rövid e-vel nem váltakozik, a magyar nyelvterületnek egy részén épen úgy hangzik, mint az e'-ből fejlődött é, azonban nyelvjárásainknak nagyobb részében ettől

is a kétféle é-t ■ a nyelvjárások tanúságán kívül tehát főleg ezeknek segítségével állapíthatjuk meg az igeragokban előforduló é-k minőségét.

* L. Alaktanunkban a 2. személyrag tárgyalását.

határozottan különbözik. A nyugati és dunántúli nyelvjárásterület­

nek egy részén í'-nek, a göcseji nyelvjárásban ’V-nek hangzik;

/-nek ejti ezt a hangot még az északkeleti és a királyhágóntúli nyelvjárásterület i s ; a székelység egy része pedig az e-nél valamivel zártabb hangot, / - t ejt helyette.

Határozott különbséget tesz a kétféle é között az észak- nyugati nyelvjárásterület is, és pedig úgy, hogy ez a hangzó mindig valamivel zártabb az előbbinél.

A régibb irók közül azok, a kik különbséget tesznek a kétféle é között, ezt a hangot vagy e'-vel (e, ee) jelölik az f;-vel szemben, vagy pedig í-1 irnak helyette. Tehát az a különbség, melyet mai nyelvjárásaink tesznek az é ejtésében, ugyanígy megvolt már nyelvemlékeink korában is.

a) A tő első tagjában.

A tő első tagjában álló zártabb e-nek a rokon nyelvekben, ill. az azok segítségével megállapított ugor alapnyelvben, leg­

többször teljesebb alak felel meg:

égni, lg F t . R á b ., u g . a la k ja jgng- | élni, élet; ílek, (let F t ., u g .

Juh' I ének, ínek, v . ö. la p p . jána, jedna | ér-, érkezik; írek, írkezni,

F t., e b b ő l *jer- \ ért-, értek, ^{s a z} -ért ^{r a g ;} írtek, ezirt F t .; v . ö. v o g .

jer, ^{o s z t.} jir ^j év, ív, t ö v e u g . js y » ~ I émelyeg, ímeleg R áb ., e r e d .

*ejme- \ fék, fik, ^{eb b ő l} *feje-k \ fény, fényen; fínyes R á b ., t ö v e u g .

Pűjii" I férJ, férfi; fírje, fír fi, ö s s z e t é t e l e k é t s z ó b ó l *fij + érje \ kéj, kény, kényszerít, kínyes ^{R á b .,} kínyszerít F t ., t ö v e u g . kagg-, m e ly h e z

ny k é p z ő j á r u lt | lék, lík, u g . Iggg-k | lélek, lilék, t ö v e u g . l^gl- |

| lépni, lépés; lípek, lípís, ^{e r e d .} *lejep- | mély, mű R á b ., u g . m^g^l- ^f nép, níp; ö s s z e t e t t s z ó e b b ő l nej + pi \ néz, níz, t ö v e u g . e h h e z j á r u lt a z -sk k é p z ő | rémül, rémítő; rímsíges R á b ., t ö v e u g

r8!)S + ^m I r^s> n s > ^{e b b ő l} *rejes | részeg, ríszég R á b ., u g . rgjy-sz \ séd

(v . ö. siet) e b b ő l *sg-jed | szédül, szídül; t ö v e u g . t^gg- \ szék, a t o já s

szíktyé R á b ., e b b ő l *szejk \ véd, víd, ^{u g .} v^gg-d \ vélni, vŰemíny ^{R á b .}

e b b ő l *vejl- \ vésni, vísö, t ö v e u g . vgng^-sk || éh, énh, inli e b b ő l *jonh évad, ivad, t ö v e u g . jug^-, e b b ő l l e t t *jovod | dévaj (v . ö. diadal),

t ö v e *daj | hézag é s héjú, hiú (p a d lá s ), tö v ü k hHj H- \ vékony, víkony

t ö v e u g . vHj H-.

A most elsorolt esetekben az é mindig j -s diphthongusból fejlődött; a magánhangzó, mely a j előtt állott, vagy mélyhangú vagy magashangú, tehát a diphthongus vagy aj, oj, vagy ej, éj.

Az előbbi esetben a j assimiláló hatása előbb magashanguvá vál­

toztatta a mély hangzót (v. ö. paraj és paréj, taraj és taréj), s így

62 Második szakasz.

ebből is ej, ill. éj, é‘lett. Megjegyzendő, hogy a j legtöbbször ugor _</-böl fejlődött. (A szókezdő é-t legtöbb esetben megelőzte a j , s ebből a ja ,je szótagból lett évagy í.) Az így létrejött é*diphthongus azután különbözőkép változott a különböző nyelvjárásokban.

A nyelvterület egy részén é,míg másutt az e'-nél valamivel zártabb hang, vagy a még zártabb i lett belőle. A diphthongusnak ilyen egyszerű hanggá válása nyelvemlékeink korában már megtörtént, s már ekkor megvolt a különbség az *-ző és «-ző ejtés között.

E mellett bizonyít, hogy a HB.-ben is néhány alakban í áll az é helyén: scegin, lilkiert, szentii. ilezie, nugulmabeli. Egyes nyelv­

emlékeinkben szintén látjuk az /-zést; így a Döbrentei- (1508-ból) és a Lobkowitz-codex (1514-bŐl) rendesen i-1 irnak a zártabb éh e ly e tt: virós, ytilo, tigodet, torid stb. Döbr. c., igirted, dicsiret, f e y r (fehér), mine (méné) stb. Lobk. c. Állandóan i-t irnak e hang

helyén Sylvester és Komjáthy is.

így látva e hang történetét, nem helyes, ha eredeti alakjául

*é-t irunk, mert hisz a m agyar nyelvterületnek egy nagy részén ez a hang sohasem volt é; s a mai nyelvjárások különböző hang­

jain ak közös alapja az é*diphthongus.

Több szóra nézve, melynek első tagjában szintén a zártabb é hang van, nem mutatható ki a j -s diphthongus, de valószínű, hogy szintén ilyen eredetűek: félni, f ü ; késa, kisafa; kész, kísz, k íszte t; rész, rísz; vétek, viták.

Sok oly szóban, mely ilyen zártabb <?-vel van, a rokon nyel­

vek is zártabb i, é hangot m u tatn ak ; lehet, hogy ezekben is e‘

diphthongusból s azt megelőző aj, ej szótagból lett a zárt magán­

hangzó.

I ly e n s z a v a k : éber, íbred é s émette, imette v . ö. fin n Urna, v o g .

ilm ^| édes, ídés, e g y tő b ő l v a ló a z íz s z ó v a l | ék, ík ^| ép, épít; íp.

ípsíg, ípitt R á b .; v . ö . fin n ilpo, o s z t. elip \ évni, ívni \ féreg, fíré'g, | fészek, físzék; v . ö. v o g . pit’i, p it’a | gyér, gyír \ kégy, kéd, kígy; e

s z ó é-je n e m a s s im ila t io á lta l k e l e t k e z e t t , m in t B u d e n z v é li (M U g S z . 1 8 ), h is z m in t ö n á lló s z ó is g y a k r a n e lő fo r d u l a r é g i s é g b e n ; s e ll e n e s z ó l z á r ta b b é h a n g i s | kém, kim \ kér, kír \ kéreg, kírég ^\ lép, líp

(m ilz ) | mér, mírtík é s méltó, műtó | négy, nígy v . ö. v o g . nile, fin n

nelja, ^{m o rd .} nila, ^{c s e r .} nil ^| régi, rígén ^\ szégyen, szígyen ^| szél, széles, szil, szíles, v . ö . v o g . sél, sil, sell, o s z t. síi \ szép, szíp | tétova, títova,

e ls ő tagja a tg m u ta tó n é v m á s , m e ly z á r ta b b h a n g z ó v a l v a n e b b e n

is ily e n | tép , típ \ tév ed , té v ely e g , t ív e d ; v o g . tip y é l- , tip p é l-, Ip. tip te \ vég , v í g ; v . ö . fin n v iim e h e | vén , v ín \ v é r , v í r , v í r e s ; v . ö . v o g . v i r , vl"{ir, z ü r j. v i r , c s e r . v iir , v ir , finn v e r e . || N é h á n y s z ó b a n m e g ­

r ö v id ü l az é, s ily e n k o r e lé p h e l y é b e : étel, ítél és eszik \ létei, lítel

é s lessz | mégyen, mész, mígyen, mísz, min é s megyék | tétel, titel, títlen, jó tít ^{é s} tesz | téged, tíged ^{é s} te.

Az és, még kötőszók é-j& is e zártabb é ; Sztárai mindkettőt e-vel irja (v. ö. mig KBées, László); az ás-ből idővel is lett.

A rábavidéki nyelvjárás azonban a nyiltabb hanggal ejti ő k e t;

‘és, m'ég; Sylvester is így irja meg. A még kötőszó Simonyi szerint (Kötőszók I: 95) „a ma szónak -ig ragos alakja lehet, s ez esetben régebben *majég, vagy akár *má-ég, *ma-ég volt". Ez az eredet a zártabb hang mellett bizonyít.

A zártabb é van a következő szavakban is, melyeknek ugor eredetét az eddigi vizsgálódás még nem m utatta k i : dél (habár delet), díl dibe Ft. Ráb.; délczeg, dílezeg; ékes, íkés; kérkedik, hírhedik; kérődzik, k ifő z ik , R áb.; mén-ló, min.

B) A több i szótagb an.

A zártabb é néha összetétel útján került a szó második tag­

já b a : szélvész, sz'élvísz Ráb.; testvér, tesfír Ráb., tesvír Ft.; husvét, husvít Ráb.; vőfély, vő/ín Ráb.; ismét, ismít (és -f- még össze­

tételéből).

A tőhöz látszik tartozni, legalább eddig képzőnek, ki nem mutatható, a következő szavak második tagjában álló é: ágyék, ágyík; ágik Döbr. c. (agok Komj.) | kényér, kinyér és kinyír (de kenyeret) | kemény, kendny | személy, szémíl Ráb. | szemérem, szé- mírém Ráb. j tömérdek, tömírdék; aligha függ össze, mint Budenz hiszi (MUgSz. 861) a kövér szóval, melynek t;-je a nyiltabb hang, v. ö. köv'ér Ráb. | tajték, táj tik \ zsömlék, zsombík.

A szó belsejében álló é a legtöbb esetben képzőhöz vagy raghoz tartozik. A n é v s z ó k é p z ő k ben gyakori a zártabb é, s ez néha mélyhangú szókban is megmarad (akadék, árnyék, fa zé k játék, hajlékony). Ez az é van meg a következő deverbalis névszó­

képzőkben: -ékony, -ékeny: hajlékony, feledékeny; ----é k : maradék, hasadék, ajándék, m é r té k ;---ét, -éd : sötét, segéd;---énk: félénk;

- -ény: edény, remény, serény;---ély: veszély, seyély, szegély; — -é r: fehér, vezér, tü n d é r ;---és: evés, szedés, vetés; -ész: egész; — -rnés, -mény, -vény: kérémés, tünemény, vetemény, fösvény, kelevény, köszvény, örvény, törvény. Mindezekben a deverbalis j képző van

64 Második szakasz.

(v. ö. Ug. alaktan, 192. 1.), mely a tő végső hangzója mellé kerülve, alkotta az aj, oj, ej, ej diphthongust, s ebből ép úgy lett é{

és é, í, mint a tőszótagnak ugyanilyen diphthongusából. Az í-ző nyelvjárások ezeket a képzőket is. mind í-vel ejtik.

Ugyanígy fejlődött a zártabb éa diminutiv j képzőből néhány névszóban : árnyék, környék, lágyék, tájék, vidék; kevély, sekély;

legény, nőstény, sörény, szegény. Ilyen diphthongusból való a -ség képző e-je i s ; pl. szípsíg Ráb. Ft. (V. ö. mord. ói, si, finn sün, a. m. nap.)

A zártabb évan a következő n é v r a g o k bán : -ént és - in t:

szerént, szerint; részént, részint; -ként, -kint: akként, százanként, százankínt;---ég, - ig : mindég, m indig;---kép, -képen (ugyanaz.

mint a kép főnév): máskép, másldp, ekkippen; — -ért: búzáért, buzáír Ft., búzáit Göcs.; miért, mért, mír Ft.

Az i g é k r a g j a i b a n gyakori a zártabb é, s ezt az Ortb.

Crac. e-vel, Sylvester nyelvtana pedig i-vel irja. Ilyen az elbeszélő múlt e -je : késék, késéi s tb .; v. ö. valék, iűuétec Orth. Cl-., szeretic, szeretil, szer étink, szeretitek, szeretinek Sylv. Ez idő ragja az ugor -j (1. S e t a lá , Tempus, 101.1. és Budenz, Ug. al. 355.1.), mely az igető véghangzójába olvadt (*mondajk, *kérejk: *mondé'k, *kéréik), s az é, i a mélyhangú igék 1. személyében is m egm aradt: adék, láték. Ép így hangzik a feltételes mód e-je : olvasnék; szeretnék, szeretnél stb., v. ö. szeretnik, szeretnil, szeretniük, szeretnitek, szeretninek Sylv. A feltételes mód jele *naja, *neje, s ebből lett né1, né; S e t a l á (u. o. 102. és 158. 11.) ebben az alakban is elbeszélő múltat lát, vagyis a % conjunctivus képzőhöz a fentebbi -jjárult.

Az ikes igék megfelelő ragjai ugyan így hangzanak, csak a 3. sze­

mélyben (esék, esnék) van, mint fentebb már láttuk, a nyíltabb é.

Debreczenben a feltételes mód minden személye e-vel s nem /-vei hangzik : ennék, ennél, ennénk, ennétek, ennének; ezt csak úgy m agyarázhatjuk meg, hogy a debreczeni nyelvjárásban az -éjé- szótag egyszerűen összevonódott é-vé, akkor midőn az é‘ diph­

thongusból már í lett, tehát nem velük együtt tette meg a fej­

lődésnek ezt az útját.

Az ikes igék felszólító módjában szintén a zártabb é v a n : egyék, igyék; v. ö. egyik Ft., aggyík, hozzíkD ebr.; vettesséc, szentel- tessécOrth. Crac., szerettessikSylv. A tárgyas ragozás megfelelő alak­

jaiban szintén a zártabb éhangzik : szeretem, szereted stb., tenném,

tennédstb., kerjétek, kérjék; v. ö. szeretim, szeretid, szeretitek, szeretilek Sylv.; tűttétec, kerghettéc, tegétec, dicsérjétec Orth. Crae. Mindezek­

ben az alakokban a 3. személyre mutató -jrag volt,mely az igető végső magánhangzójába olvadva, hozta létre az éi diphthongust.

Szó belsejébe kerül az é akkor is, midőn egy evégű szóhoz rag vagy képző já ru l: gége, gégét; epe, epém; este, estére; szeme, szemét stb. E szavakban, mint látni fogjuk, az éaz eredetibb hang, melynek hosszúságát a hozzájárult rag vagy képző megőrizte, s története ugyan olyan, mint a szó végén álló é hangé. Bővebben e hangokról a szóvégi e-t tárgyalva fogunk szólani.

C) Szó végén álló é .

Az é, ha szó végén áll, mindig képző vagy rag ; a tőhöz csakis néhány idegen szóban tartozik. A névragok közül ide tar­

tozik a helyhatározó -é rag ezekben: belé, fö lé, felé, mellé, mögé stb.; ez az é az ugor lativus -ga rag m aradványa, melyből előbb -j lett, s úgy olvadt egybe az előtte álló magánhangzóval; — a -vé (-vá) rag eredetileg *velé volt s ebből lett -vé ép úgy, mint a belé-Wó\ bé (1. Simonyi, Magy. névrag. 31. 1.). Ugyan ilyen diph- thongusból (illetőleg ezt megelőzőleg a j dimin. képzőből) lett a nomen possessivuin képző é, mely egy az i melléknévképzővel ( Budenz, Ug. al. 267.1.): apámé, fiúé, övé. Az igeragok közül e-re végződik a tárgyas igeragozásban az elbeszélő múlt s a feltételes

tozik a helyhatározó -é rag ezekben: belé, fö lé, felé, mellé, mögé stb.; ez az é az ugor lativus -ga rag m aradványa, melyből előbb -j lett, s úgy olvadt egybe az előtte álló magánhangzóval; — a -vé (-vá) rag eredetileg *velé volt s ebből lett -vé ép úgy, mint a belé-Wó\ bé (1. Simonyi, Magy. névrag. 31. 1.). Ugyan ilyen diph- thongusból (illetőleg ezt megelőzőleg a j dimin. képzőből) lett a nomen possessivuin képző é, mely egy az i melléknévképzővel ( Budenz, Ug. al. 267.1.): apámé, fiúé, övé. Az igeragok közül e-re végződik a tárgyas igeragozásban az elbeszélő múlt s a feltételes

In document MAGYAR NYELVTAN (Pldal 75-101)