enni látja.
Igen ... Ma okvetlenül szól a gyereknek ... Nem vár az urára, aki pedig azt mondta, hagyja csak, ő majd jobban elintézi. Dehogy intézi. A férfiak nem tudnak tapintatosak lenni. Biztosan úgy nyúlna a dologhoz, hogy neki is kellemetlen lenne, meg a gyereknek is. Mert az biztos, hogy a gyereknek furcsa lesz kicsit egyszerre csak adni, amikor eddig mindig csak kapott.
Kitervezett hát mindent... Szépen ... Hogyha a gyerek hazajön és délután, mint mindig, lehevere- dik, hogy a cigarettáját elszívja, leül mellé és beszél vele. Megkéri, hogy kicsit járuljon hozzá a közös otthon fenntartásához. Hogy nem kényszeríti erre, csak kéri. Sajnos, azért kéri, mert a nyugdíj nagyon kevés és az élet nagyon drága. Nem hiszi, hogy meg nem értené. Hiszen jó fiú és tudja, nagyon szeretik.
Hogy mindig azon voltak, meglegyen mindene.
Különben is, míg középiskolás volt, mindig mondta:
— majd meglátod, anyu, milyen jó dolgod lesz, ha én keresni fogok. Járunk színházba és szép ruhákat csináltatok neked ... Igaz, akkor még ő is fiatal volt és szép. Ma? Alig negyvenöt esztendővel kész öreg
asszony. Megöregítette a munka. Az örökös harc az élettel. A főzés, a takarítás, a pihenés alatt végzett ruhajavítás. Az örökösen egyforma robot... Mert nem az évek öregítenek. A szürkeség öregít... A pókháló az élet felett, amely elfogja a nap, a vala
mennyire való gondatlanság ragyogását. A robot öregít, amelynek mindegy, ünnep van-e vagy hét
köznap, a munkát végezni kell. Az eseménytelenség öregít, amelyben az az esemény, ha a hús ára emel
kedett négy fillérrel.
Nem baj... Semmi se baj... A fiú hála Isten
nek keres már, most majd szebb és könnyebb napok virradnak rájuk.
54
Ahogyan elgondolta, délután leült a fia mellé és zavartan, keresett szavakkal — pedig hányszor végiggondolta — elmondta a helyzetet. A fiú hall
gatta. Nem szólt közbe egyetlen szót sem, csak az arca lett mindig felhősebb és a szája szorult össze mindig keményebbre. Annyira, hogy a cigaretta,
— finom egyiptomi cigaretta — mint a présben, állott az ajkai között.
Mikor az anyja végzett, megszólalt. Hideg, szinte ellenséges hangon.
— Szóval... adjak... Most, mindgyárt, alig
hogy a lábamra kezdek állni. Mondjak le mindenről, ne legyenek örömeim, ne élvezhessem a fiatalságo
mat, ne csináltathassak ruhákat. Ne tegyek semmit.
Adjak . .. Adjak ... Adjak ... Ránézett az anyja megdöbbent, könnyes arcára. Pillanatra lecsende- sült, de az önzés erősebb volt benne, mint az igaz
ságosság, jóság és hála. Folytatta hát tovább. — Én tudom, hogy egyszer kell adni. Meg is tettem volna, de nem most mingyárt. Azt mondod, csak a saját sze
mélyem eltartását könnyítsem meg. Hát ha eddig el tudtatok tartani és még ruházni is, most egyszerre nem tudtok? Most egyszerre könnyen akartok élni?
Belőlem. Csak magatokra gondoltok, rám nem? A saját eltartásom! Jó vicc... Pénzért más is eltart.
Pénzért más is ad lakást meg kosztot. Jobbat is, szeb
bet is, mint ti. De az ember a szüleitől mégis mást vár. Azt, hogy ne pénzért adjanak valamit neki, hanem szerétéiből... Azért, mert szülők ...
És beszélt... beszélt... beszélt... Mindig ke
ményebben, mindig kegyetlenebből. Hordta, dobálta a szavakat egymás mellé, védte a saját vélt igazát, belerészegítette magát a szavakba és bár látta, sőt érezte is, hogy komisz és becstelen dolgot cselekszik, hogy kést forgat meg az anyjában, hagyta, hogy az indulat egészen elöntse és mindig jobban hatalmába kerítse a bántani akarás.
55 Az anyja tágult szemmel, révülten nézte... Már régen nem ült mellette, már régen a szoba közepén állt. Állt, remegett a térde, a szíve mint bomlott óra vert a mellében, a szája széle fehér volt és a torka olyan szűkre szorult össze, hogy egyetlen csepp vizet sem bírt volna rajta keresztülerőszakolni.
Nézte a fiát... Nem ismerte meg... Keresett benne, rajta valami ismerős vonást. Egyet azokból, amelyek huszonhárom esztendő óta drágábbak, fél
tettebbek voltak neki, mint bármi más a földön. De nem talált... Egyetlenegyet sem talált... A fiú ült a dívánon, arca ismeretlen tűzben égett, szája, mint köveket, komisz, kegyetlen, igaztalan szavakat dobott az anyjára és máskor olyan szép, szelíd kék szemében hideg lángok égtek ... Megrázkódott. Hir
telen rájött, megértette, hogy akiről azt hitte eddig, az övé és ismeri minden gondolatát... végérvénye
sen elszakadt tőle ... Idegen lett... Messzi lett.. . Ismeretlen... S mikor megértette ezt, belül össze
csukott ... Érezte, leikéből elszállt a hit, lába alól kifutott a talaj.
Megfordult és kiroskadozott. De a szavak, a ke
gyetlen, gonosz, hideg szavak repültek utána és szí
ven verték.
— Ha pénzt akarok kiadni... máshol is lakha
tom ... — mondta a gyerek.
Lakott is... Másnap elköltözött hazulról...
A KESZTYŰ
Már a tizedik kesztyűs kirakat előtt állt és nézte, szinte éhesen nézte a kesztyűket. A vastag, sárga, kézzelvarrott disznóbőrkesztyűket, amilyenre régen és olthatatlanul vágyakozott.
Persze, aki könnyen megveszi, amit kíván, nem áll ilyen sokáig és ilyen sok kirakat előtt. Az be
megy az üzletbe, amely éppen eléje akad, öt perc alatt kiválasztja, amit akar, fizet és megy. Egyszerű a dolog. Nála azonban nem ilyen egyszerű. Ö kerek két hónapig takarékoskodott, lopta meg magát ciga
rettában, ebédben és főként vacsorában, hogy kis fizetéséből a tíz pengőt összegyűjtse. Igaz, vehetne olcsóbbat is. Hiszen a hatpengős kesztyű már na
gyon szép. De nem kell. Tízpengős kell. Ilyen szép, vastag, erős kesztyű kell, amelyen a sörték helyei szabálytalan összevisszaságban szántják keresztül a bőrt és amely — igen, hiába, a részietek ma fonto
sabbak a főbb dolgoknál — olyan előkelővé teszik megjelenést. Akkor is, ha felhúzza az ember és akkor is, ha csak könnyedén összegyűrve a kezében tartja a kalapja mellett. Lehet, hogy könnyelmű
ségnek hat ez a tízpengős kesztyű. De hát Istenem.
Valami könnyelműséget mégis csak szabad elkö
vetni az embernek huszonhat esztendős korában.
Még nézeget kissé Orosz Ferenc diplomás mér
nök, aki két esztendeje dolgozik már 120 pengő havi fizetésért és boldog, hogy dolgozhat, mert na
gyon sokan vannak, akik nem dolgozhatnak, azután mesterkélt természetességgel bemegy az üzletbe és megveszi a kesztyűt.
Másnap a hivatalban szinte többnek érzi ma
57