Az előzőek alapján egyértelműen látható, hogy a termelés szoros velejárója a költségek keletkezése. Ráfordítás nélkül nincs termelés. Az is tisztázásra került, hogy a költségek alakulása kihat a vállalkozások profitjára, ezért a költséggazdálkodás az egyik legfontosabb
69 gazdálkodási területe, gyakran neuralgikus pontja a vállalkozások életének, ezért ez a gazdasági elemző számára napi elemzési feladatot jelent.
A költségek elemzésének egyik területeként jelenik meg a költségek természetének, alakulásának vizsgálata. A vállalkozások működésének összes költsége sokféle elemi ráfordításból tevődik össze, hiszen a termelési folyamatban egyszerre és együtt használnak különféle erőforrásokat. Az épületek, a gépek, anyagok, a munkaerő csak együttesen, a vállalkozás egészébe integrálva képesek javakat és ezáltal jövedelmeket előállítani. Ezek eltérő módon viselkednek külön-külön és együttesen is a vállalati kibocsátási szintek eltérő, lehetséges értékeinél.
A termeléshez szükséges inputok között találunk olyanokat, amelyek a vállalati működés meghatározható szakaszán, a kibocsátás egy-egy intervallumán belül nem változnak, adott nagysággal vannak jelen. Ezeket állandó inputoknak nevezzük, a megszerzésükkel kapcsolatosan megjelenő költségeket pedig fix vagy állandó költségeknek2.
Azokat az inputokat, amelyek mennyisége változik a vállalati kibocsátással, változó inputoknak nevezzük, s a vállalati működés során ezek változó költségként kerülnek számbavételre.
A kibocsátás és a költségek közötti összefüggéseket vizsgálva, a szakirodalmak négy költségcsoportot definiálnak Ezek általános alakban a következőképp írhatók fel:
Qb
a C
ahol:
C= adott költségcsoportból a különböző kibocsátási szinteknél adódó költség értéke;
a= a vizsgált költségcsoport súlya egységnyi termék előállításánál;
Q= a kibocsátás mennyisége;
b= a költség rugalmasságát kifejező hatványkitevő.
Általános tapasztalat, hogy a költségek egy része egy meghatározott termelési intervallumban állandó marad, függetlenséget mutat a kibocsátás nagyságától (7.1 ábra), vagyis igaz lesz rá, hogy:
Qb
a
C , ha b=0.
Tipikus fix költségként (Fix cost, FC) jelenik meg az amortizáció, az üzem egészének működési és rezsi költsége, az alapbérek stb.
Tanulságos lehet az átlagos fix költségek alakulását bemutató függvény tanulmányozása.
Miután lényegében egy hiperbolikus összefüggésről van szó, a kibocsátás növekedésével a
2 A kibocsátás-költség kapcsolatok vizsgálata során nem kerülhetjük meg az időtáv problémáját. A rövid távra vonatkozó költség-vizsgálatok olyan helyzetekre vonatkoznak, amikor az erőforrások között egy vagy több input állandó, tartós lekötés formájában van jelen. Ilyenek jellemzően a gépek, berendezések, épületek. Ezek megváltoztatása nagy tőkeigényű, és nem valósítható meg egyik napról a másikra, illetve a változtatás hosszabb időt igényel. A hosszú távú vállalati működésnél nincs korlátozás a felhasználható erőforrások mennyiségében, így az állandó költségek nem értelmezhetők. Azt, hogy mi számít egy vállalkozás tevékenysége során rövid vagy hosszú időszaknak, a működtetett erőforrások jellege határozza meg leginkább, hiszen az időtáv azt fejezi ki, hogy a vállalat milyen gyorsan képes a megváltozó piaci feltételekre reagálni a termelésével az erőforrások változatásán keresztül. A kérdéskörrel a hallgatók mikroökonómiai tanulmányaik során részletesebben megismerkedhettek.
70
0 2 4 6 8
Kibocsátás (Q) C
0 2 4 6 8
Kibocsátás (Q) C
Q FC
FC
Q C
7.1 ábra. A állandó és az átlagos állandó költségek viselkedése a kibocsátás függvényében
Forrás: saját szerkesztés Balogh, 1994 alapján
kibocsátás-egységre jutó állandó költségek értéke folyamatosan csökken, amely jelenség magyarázza azt, hogy miért is jár általában a nagyobb volumenben történő termelés fajlagosan kisebb költséggel.
Az átlagos fix költség kibocsátás függvényében való viselkedése magyarázza továbbá azt is, hogy a vállalatok miért érdekeltek az általuk használt erőforrások kapacitásának minél magasabb kihasználásában, a kapacitáskihasználás növelésében.
A kibocsátással való összefüggés alapján a változó költségek (Variable cost, VC) alkotják a következő nagy költségcsoportot, melyek az ún. reagálási fok alapján a következők lehetnek:
(i) A proporcionális (vagy más néven arányosan változó) költségek az adott termelési intervallumban egy egységnyi kibocsátás növelésénél mindig ugyanakkora költségnövekedést mutatnak. Általánosa megfogalmazva igaz a költségcsoportra, hogy:
Qb
a
C , ha b=1.
Az ún. proporcionális költségek összege bármelyik kibocsátási szintnél a termékegységre jutó egységnyi költség és a volumen szorzataként határozható meg. E költségek növekménye a termelés adott intervallumában állandó és megegyezik a proporcionális egységköltségével (7.2. ábra).
0 2 4 6 8
Kibocsátás (Q) C
0 2 4 6 8
Kibocsátás (Q)
VC
Q C
Q VC
7.2. ábra. A proporcionális költségek jellemző viselkedése a kibocsátás függvényében
Forrás: saját szerkesztés Balogh, 1994 alapján
71 Az üzemek esetében a költségek jelentős része proporcionális költségként viselkedik. Így az anyagköltség, a közvetlen termelésben dolgozók bére stb. Nézzük egy nagyon leegyszerűsített példát: egy traktoros teljesítmény alapú bérezés mellett kerül alkalmazásra. Minden hektárnyi terület felszántásáért 1.000 Ft munkabért kap. Amennyiben az adott hónapban 110 hektár területet teljesített (jelen esetben ennyi most a „kibocsátás”), akkor ez az üzemnek 110.000 Ft bérköltséget eredményez.
(ii) A degresszív költségekre jellemző, hogy a termelés növelésekor csökkenő ütemben nőnek. Általános alakjuk:
Qb
a
C , ha 0 < b < 1.
Az állóeszközök karbantartási költségei, az üzemanyag és energiafelhasználás általában degresszív költségek. A nagyobb kibocsátáshoz vásárolt nyersanyagok esetében valószínű, hogy a mennyiségi árengedmény miatt csökkeni fog a beszerzés költsége (7.3. ábra). Ez esetben az előbbiekben tárgyalt, tipikusan proporcionálisnak tételezett anyagköltség degresszív költséggé változhat át.
0 2 4 6 8
Kibocsátás (Q) C
0 2 4 6 8
Kibocsátás (Q)
Q C
Q VC
VC
7.3. ábra. A degresszív költségek jellemző viselkedése a kibocsátás függvényében
Forrás: saját szerkesztés Balogh, 1994 alapján
(iii) A progresszív költségek egyre nagyobb mértékben nőnek a kibocsátás fokozásával. Általánosan kifejezve:
Qb
a
C , ha b > 1.
A szokásos vállalati működés során a progresszíven viselkedő költségek aránya jellemzően kicsi. Általában a túlórák díja az egyik tipikusan progresszíven viselkedő költség. A teljes kapacitáshoz, vagyis a vállalati teljesítőképességhez viszonyított magas termelési szinteken számos költség progresszívvé válhat. Ennek hátterében az ilyenkor jelentőssé váló selejt-arány növekedés vagy az eszközök nagyobb mértékű kopása húzódik meg. A kibocsátás jelentős növelése csökkenő megtérülést idézhet elő. Például a megnövelt kibocsátás piaci elhelyezésénél gyakran előfordul, hogy távolabbi piacokra kell szállítani. Emiatt megfigyelhető, hogy a disztribúciós költségek nagyobb mértékben emelkednek, mint maga a kibocsátás és értékesítés (7.4. ábra).
72
0 2 4 6 8
Kibocsátás (Q) C
0 2 4 6 8
Kibocsátás (Q)
Q C
Q
VC VC
7.4. ábra. A progresszív költségek jellemző viselkedése a kibocsátás függvényében
Forrás: saját szerkesztés Balogh, 1994 alapján
Általános gyakorlati tapasztalat, hogy a degresszív költségviselkedés van túlsúlyban egy normálisan működő vállalatnál, ami számára kedvező, ha a termelés bővüléséről van szó, ugyanakkor kedvezőtlen, ha termelés csökkenés következik be, mert a költségcsökkenés szintén degresszív (egyenes arány alatti), ami fordítottan hat. Vizsgáljuk meg tehát, hogy a megismert költségviselkedések hogyan hatnak a termelés költségeire a termelési méret csökkenése esetén:
Az állandó költség változatlan, a termék önköltsége (a fajlagos – termékegységre vetített – költség) nő;
A proporcionális költségváltozás esetén a termelési méret csökkenése közömbös az önköltségre, a fajlagos költség értéke változatlan marad;
A progresszív költségváltozás esetén a termelési méret csökkenése kedvezően hat a termék önköltségére, mert 1% termelési volumen csökkenés az önköltség 1%-nál nagyobb csökkenését eredményezi;
Degresszív költségváltozás esetén a termelési méret csökkenése kedvezőtlenül hat az önköltségre, mert 1% termelési volumen csökkenés esetén az önköltség 1%-nál kisebb mértékben csökken. Ez a költség-visszamaradás (költség-remanencia) jelensége.
Költség-remanencia jelensége tehát a termelés szűkülése esetén lép fel, amikor a termelési költségek a termelési volumen üteme alatti ütemben csökkennek. Ennek hatása például abban észlelhető, ha a vállalat árbevétele csökken, és az adózás előtti eredmény csökkenése azt meghaladó mértékű.
A kibocsátás-költség kapcsolatának elemzése kapcsán szólnunk kell még az ún. lépcsőzetes költségalakulás jelenségéről is. A fix költségekhez kapcsolódóan az a feltételezés, hogy azok a kibocsátás valamennyi szintjén állandóak, nem reális. A gyakorlati vállalati működés során ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a fix költségek a kibocsátás csak egy korlátos tartományában állandóak. Ennek a jelenségnek a magyarázatát adja, hogy a különböző termelési volumenekhez eltérő eszközállományra van szükség, ami az állandó költségek alakulására is kihat. Az eszközrendszerek termelési kapacitása nem folytonosan nő, hanem teljesítménylépcsőkben. Ennek megfelelően a létesítésük költsége is lépcsőzetesen alakul. Ez a lépcsőzetes költségalakulás jelensége (7.5 ábra).
Tegyük fel, hogy például egy mezőgazdasági vállalkozás a betakarított termény tárolására magtárat bérel. A magtár éves bérleti díja 1.000.000 Ft. Ez a bérleti díj állandó költségként