Mint azt már korábban említettük, a termelési szerkezettel kapcsolatos elemzések során alapvetően azt vizsgáljuk, hogy a vállalat pillanatnyi (tény) és az optimálisnak tekinthető (tervezett) termelési szerkezete között van-e eltérés, és ha igen, mekkora fedezeti (és így profit) többlet érhető el, ha a jelenlegi helyett az optimális termékszerkezetre tér át az üzem.
Az optimalizált termelési szerkezetre történő átállás üzemi szintű fedezetre gyakorolt hatása két megközelítésben számszerűsíthető:
(i) Az egyes ágazati (vagy termék) egységek fajlagos fedezeti hozzájárulásának ismeretében a terv és tény termelési szerkezettel meghatározzuk a realizálható üzemi szintű fedezetek nagyságát, majd ezt követően ezek különbségeként kifejezzük a változás mértékét, az alábbiak szerint:
FH0 és FH1 = a tény és terv termelési szerkezet melletti üzemi fedezet nagysága [Ft];
q0i és q1i = az i-edik ágazat tény és terv termelési volumenei [egység];
fhi= az i-edik ágazati egységére jutó fajlagos fedezet nagysága [Ft/egység];
ΔFH= az üzemi szintű fedezet változása [Ft].
(ii) A második lehetőség az, hogy elsőként ágazatonként kiszámítjuk a volumenváltozás üzemi fedezetre gyakorolt hatását, amely értékeket ezt követően összegzünk, az alábbiak szerint:
ΔFH= az üzemi szintű fedezet változása [Ft];
Δqi= az i-edik ágazat esetében a termelési volumen változása [egység];
fhi= az i-edik ágazat egységére jutó fajlagos fedezet nagysága [Ft/egység].
A számításokat célszerű táblázatos formában elvégezni, melynek ajánlott struktúráját a 4.1.
táblázat mutatja be.
Ez utóbbi megközelítés lehetőséget teremt a termelési struktúra-váltás hatásainak mélyebb elemzésére, szemben a korábbi aggregált megközelítéssel.
A jelenlegi és az optimalizált termelési szerkezet alávethető más jellegű vizsgálatoknak is:
bizonyos szempontból a termelési struktúrában rejlő kockázatot méri, hogy az üzem egyes ágazatai mekkora arányban részesednek az üzemi szintű fedezetből. Ugyanis egy olyan termelési struktúrára való áttérés, melyben egy-két ágazat adja az üzemi szintű fedezet döntő hányadát, rendkívüli kockázatokat rejthet magában, bizonyos kedvezőtlen piaci- vagy egyéb (kórokozók, kártevők, jégeső stb.) események hatására akár a vállalkozás léte is veszélybe kerülhet. Ilyen megközelítésben, a termelési szerkezetváltásban rejlő kockázat vizsgálható
43 egyrészt egyszerű megoszlási viszonyszámokon keresztül, valamin ún. Herfindahl-típusú mutatószámokon keresztül.
4.1. táblázat: Az optimális termelési szerkezetre történő átállás üzemi szintű fedezetre gyakorolt hatásának számszerűsítése
Megnevezés Ágazatok
Á1 Á2 Á3 … Án
Jelenlegi (tény) termelési szerkezet (q0) q01 q02 q03 … q0n
Optimális (tervezett) termelési szerkezet (q1) q11 q12 q13 … q1n
Terv-tény szerkezet közötti differencia (Δq) Δq1= q11 – q01
Ágazati egységre jutó fajlagos fedezeti
hozzájárulás (fhi) fh1 fh2 fh3 … fhn
Az optimális termelési szerkezetre történő
átállás hatása az üzemi szintű fedezetre
A termelési szerkezet váltásának kockázata az alábbiak szerint vizsgálható:
(i) Az egyes ágazatok üzemi fedezethez történő hozzájárulása arányának meghatározása megoszlási viszonyszámokkal:
FH fh%i fhi
ahol:
fh%i= az i-edik ágazat részesedésének aránya az üzemi fedezetből [%];
fhi= az i-edik ágazat ágazati szintű fedezeti összege [Ft];
FH= az üzemi szintű fedezet összege [Ft].
(ii) A közgazdaságtudományokban ismert Herfindahl index analógiájára (lásd pl.
Farkasné – Molnár, 2006), az összes ágazat üzemi fedezetből való részarányának négyzetre emelésével, és ezek összegzésével határozhatjuk meg a termelési szerkezet koncentráltságát, illetve kockázatos voltát, terv és tény relációban:
H0 és H1= jelenlegi és az optimalizált termelési szerkezet koncentráltsága [-];
fh%0i és fh%1i =a terv és tény termelési szerkezetben az i-edik ágazat részesedésének aránya az üzemi fedezetből, együtthatós formában [-].
A számított indikátorok értékeléséhez némi adalék: a mutató 0 és 1 között ingadozik, ahol a magasabb szám nagyobb koncentrációs fokra utal. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben a jelenleg alkalmazott termelési szerkezet H-értéke jelentősen alacsonyabb az optimalizálással előállított struktúra értékéhez képest, érdemes alaposabb megfontolás tárgyává tenni az optimalizálás eredményének gyakorlati megvalósítását, a megnövekvő kockázatokra figyelemmel.
44 A termelési szerkezet optimalizálás eredményeit célszerű kiegészíteni a fedezeti pont elemzésével is. Ugyanis nem árt tisztában lennünk azzal, hogy az egyes ágazatok esetében a nyereséges (értsd az állandó költségeket is fedező) gazdálkodáshoz mekkora fedezetre van szükség, és ez a fedezet az adott korlátozó feltételek mellett elérhető-e.
A fedezeti pont (break-even point) elemzés lehetőséget termet tehát arra, hogy megvizsgáljuk, az üzem eléri-e a kibocsátásnak azt a minimális volumenét és így az árbevételnek azt a szintjét, amellyel biztosítani lehet, hogy a keletkező költségek (változó- és állandó költségek) éppen fedezve legyenek. A fedezeti pontnál ugyanis az árbevétel és az összköltség éppen megegyezik. Mindezt grafikusan a 4.1. ábra szemlélteti.
Változó költség (Kv)
éééééé éééééé éézzzz zzzzzz zzzzzz zzzzzz
é Állandó költség (Ká)
Nyereség
Termelési volumen (Q) Nyereség
Árbevétel Veszteség
Összköltség (Ká+Kv) Á
K
QFP
FH
4.1. ábra. A fedezeti pont grafikus ábrázolása
Forrás: saját szerkesztés
A fedezeti pont kritikus volumenének meghatározására alkalmas összefüggés pedig:
A fedezeti pont termelési volumene (QFP)
=
költsége változó
egység egy
egységár
költségek állandó
Az ábrából látható, hogy a QFP pont előtti termelési volumeneknél az üzem ágazata veszteséges, majd azt követően válik nyereségessé. A termékszerkezet optimalizálásnak akkor van igazán értelme, ha az erőforrásait és a piaci viszonyait figyelembe véve legalább olyan árbevételre számíthat minden ágazat, amennyi a fedezeti pont eléréséhez szükséges [Sándor et al., 1997].
Összefoglalás
A vállalatok egyik alapvető célja, hogy a tevékenységük eredményeként, adott feltételek mellett maximális profitot realizáljanak. E célkitűzés megvalósulásának egyik sarkalatos eleme, hogy a piacon milyen termékekkel, illetve azok milyen összetételével jelennek meg. E kérdés megválaszolásához, vagyis az optimális – maximális profitot biztosító – termelési struktúra kialakításához a vállalatoknak alapvetően három tényezőt kell figyelembe venniük:
A piac helyzete, vagyis az egyes termékek relációjában mi az a minimális és maximális mennyiség, amelyet a piacra kell, illetve lehet vinni.
45
Az egyes termelni kívánt javak esetében hogyan viszonyulnak egymáshoz a bevételek és a költségek, vagyis a termékek/szolgáltatások milyen jövedelmi szint mellett állíthatók elő.
Milyen erőforrásokkal és azok mekkora kapacitásával rendelkezik a vállalat, valamint az egyes termékek milyen összefüggések mentén hasznosítják ezeket az erőforrásokat.
A vállalat erőforrásainak oldaláról nézve, a termelési szerkezet optimalizálása történhet abból kiindulva, hogy: a vállalat számára nincs belső erőforráskorlát (ez inkább csak elméleti lehetőség!); valamint további lehetséges esetek, hogy egy, vagy akár több termelést korlátozó erőforrás egyidejű figyelembevétele szükséges. Attól függően, hogy a vállalkozásra melyik lehetőség lesz igaz, az optimális termékszerkezet definiálásához használható módszertan is változik.
Amennyiben a vállalkozás nem rendelkezik szűkös belső erőforrással a termelés során, akkor közgazdaságilag minden pozitív fedezetű termék előállítása racionális, természetesen a piaci igényeknek megfelelő mértékig.
Amennyiben a vállalatra az a kikötés lesz jellemző, hogy a termelést alapvetően egy termelési erőforrás korlátozza, akkor az optimális (vagy ahhoz közelítő) termelési szerkezet meghatározására a gyártmánykarakterisztikákon alapuló egyszerű programozási modell lesz használható.
Több erőforrás-korlát egyidejű figyelembevételére a munkatáblázatos programozás és a lineáris programozási modellek kínálnak megfelelő alternatívát.
Fontos továbbá, hogy az optimalizálással előállított termelési szerkezetet további vizsgálatok tárgyává kell tennie az elemzőnek: egyrészt célszerű megvizsgálnia, hogy a jelenleg alkalmazott termelési szerkezetről való áttérés hogyan érinti az üzemi szintű fedezet (és így vállalati jövedelem) alakulását, de ki kell térnie az elemzéseknek többek között az új struktúrában rejlő kockázatok megítélésére, valamint a fedezeti pontok elemzésére is.
Ellenőrző kérdések:
1. Mi az optimális termelési szerkezet meghatározásának célja?
2. Milyen információkra van szükség a termelési szerkezet optimalizálásához?
3. Az erőforrások oldaláról nézve, milyen termékszerkezet optimalizálásának milyen alapesetei vannak, illetve az egyes esetekben milyen módszertan használható az optimalizálás során?
4. Milyen elemzéseket célszerű elvégezni az optimális termelési szerkezet meghatározását követően? Ismertesse ezeket!
Kompetenciát fejlesztő kérdések:
1. Korábbi, más tantárgyak keretében szerzett ismeretei alapján foglalja össze az ún.
munkatáblázatos programozás módszeréről az ismereteit!
2. Korábbi, más tantárgyak keretében szerzett ismeretei alapján foglalja össze a lineáris programozás módszeréről az ismereteit! Térjen ki az Excelben történő alkalmazás (Solver) lehetőségére is!
Források jegyzéke
Farkasné F. M., Molnár J. (2006): Mikroökonómia. Bp. Szaktudás Kiadó Ház. 320 p.
Sándor L., Sztanó I., Birher I., Pucsek J. (1997): A vállalkozások tevékenységének gazdasági elemzése. Bp. Perfekt Kiadó. 428 p.
46 Takács I. (2005): Elemzés. Egyetemi jegyzet. Gödöllő, SZIE. 169 p.
Terminológiai szótár
Optimális termelési szerkezet Gyártmánykarakterisztika Jövedelmi rangsor
Fedezeti pont elemzés
47 5. Piaci tevékenység elemzése: Értékesítés elemzése
A vállalkozások piaci tevékenységének kiemelkedően fontos mozzanata a termékek és szolgáltatások értékesítése, amely nagymértékben meghatározza a realizálható eredmény nagyságát, biztonságát (értsd ez alatt a realizálás kockázatát!). Az eredmény realizálásának kockázata nagyban csökkenthető a megfelelő vevők, értékesítési csatornák kiválasztásával, ezért az értékesítés kapcsán ennek a döntésnek a támogatása fontos elemzői feladat.