a fentebbi részek során részletesen elemeztem, hogy a migráns ápolói munka jellegét és a jóléti rendszeren belüli helyét a bizonytalanság, a képlékenység, a határok elmosódott-sága jellemzi. Ezek után nem meglepő, hogy a munkavégzők státuszáról is ugyanezek állapíthatók meg. Nincsen megfelelő terminus erre a foglalkoztatási formára, ezért nagyon különféle megnevezések és értelmezések kerülnek elő, magukon hordozva különböző történelmi korok nyomait, kulturális hagyományokat, családi mintákat, intézményes tapasztalatokat és egyéni innovációkat is. a gondozói migrációval fog-lalkozó társadalomkutatók figyelmében kiemelt helye van ennek a kérdésnek, sokat foglalkoztak már eddig is vele a skálát a rabszolgaságtól a családtagságig kiterjesztve.
Rhacel Salazar Parreñas elemzésében a Fülöp-szigeteki példa alapján az „olyan, mint egy családtag” jelenséget vizsgálja. Meglátása szerint ez egy kölcsönös manipu-lációs eszköz, amellyel az együttműködést igyekeznek jobbá tenni, valamint a saját érdekeltség irányába befolyásolni egymás hozzájárulását. a munkaadó érdeke, hogy az érzelmi munka előtérbe kerüljön, az ápoló több és jobb munkát végezzen, nagyobb odaadással lássa el feladatait, illetve célja még, hogy elfedje a gondozás fizetett munka jellegét, aminek következtében a munkakörülményekre vonatkozó alkufolyamatban gyengíti a jogok és jobb feltételek igénylésének lehetőségét. A munkavállaló érdeke pedig az, hogy háttérben maradjon az egyenlőtlenség és a szolgaminőség, vala-mint az, hogy az intimitást a materiális előnyök javára előmozdítsa és maximalizálja a nyereséget, ami ellensúlyozza társadalmi mobilitását. Ez egy kölcsönös függősé-gi kapcsolat, amelyben az „emberi”, „családi” bánásmód és a „jó munka” végzése oda-vissza hatnak egymásra az interakcióban részt vevő felek helyzetértelmezése szerint (Parreñas 2001, 179–188). Pei-Chia Lan ugyancsak ezt a státuszt járja körbe Tajvanban foglalkoztatott dél-ázsiai nők kapcsán. Értelmezésében a családtagság nem más, mint ironikus kombinációja a személyességnek és az aszimmetriának, egyfajta stratégiai személyesség. a munkaadók érdeke, hogy minimalizálják általa osztálybűntudatukat; csökkentsék otthonukon belül az egyenlőtlenségből fakadó rossz érzéseket; elkerüljék, hogy személyes terük hideg munkahellyé alakuljon át;
kifejezzék felsőfokú képzettségüket és előrehaladott gondolkodásmódjukat az emberi jogok hangsúlyozása által. Ugyanez a munkavállaló számára kvázi feudális előnyö-ket, patronális támogatást eredményezhet. Az üzleti alapú együttműködés viszont mindkét fél számára a magánélet és a munka minél jobb különválasztását célozza meg az előbbi védelme érdekében (Lan 2006, 199–236).
Helma Lutz azt emeli ki, hogy a posztmodern korban a család nagymértékben diverzifikálódott, és a háztartási típusok lehetséges köre kitágult. Mivel nincs nyelvi formája korunkban a háztartási alkalmazottnak, a családi és baráti terminológia kerül használatba egy elfogadható foglalkozási kategória megnevezésére, lingvisztikai meg-teremtésére. a kulcsproblémát a státusz megformálásában az intimitás és a távolság köreinek kijelölésében, valamint az ebben való egyensúlyozási mechanizmusokban
103
látja. a mindennapi interakcióban a szabályok a tisztaság és a kosz, a beavatott és a kívülálló, a káosz és a rend menedzselésére irányulnak (Lutz 2011, 31–153).
azt tapasztalhatjuk, hogy mind a szakirodalomban, mind az interjúkban a család kérdése igen hangsúlyos a migráns ápolókkal kapcsolatban. ezt nyilvánvalóan in-dokolja a munkavégzés helye, a munkavégzők neme és a munkafeladatok kapcsola-ta a reproduktívként értelmezett teendői körhöz. A háttérdinamikát nagymértékben befolyásolják a már említett ambivalenciák (érzelem versus munka, szeretet versus pénz, erkölcs versus érdek, fizikai intimitás versus társadalmi távolság), a háztartás és a család kategóriáinak összemosódása, valamint a család ideologizálása, melyekre az alábbiakban részletesen is kitérek majd. ezek egymásba fonódása és a határok el-homályosítása segíti az érintetteket az alkalmazkodásban, csökkenti az ellentmondások okozta nehézségeket, miközben a határok képlékenysége egyúttal feszültségek forrása is a mindennapokban.
A téma kibontását a szilágysági Irma szavaival kezdem: „Ők is tanulták ezt a helyze-tet, meg én is.” Kölcsönös átrendeződésről és egymáshoz formálódásról van szó, bár nem vitás, hogy a kölcsönösség nem jelent egyenlőséget is. A tanulás ugyanis nem azonos mértékű, de az egyértelmű, hogy kihívás az interakcióban részt vevő valamennyi fél számára. A befogadó családnak is, és a belépőnek is újra kell gondolnia határait, hogy a privát szférában való intenzív és tartós jelenlét kiegyensúlyozott és kezelhető legyen számukra. a szerepek kialakítása, az érintkezés típusa és mennyisége, a bevonódás mértéke és minősége igen sokféle lehet, szubjektív értelmezésük pedig még ennél is szélesebb körű, ami gazdag státuszrepertoárt eredményez.
Terepmunkám során azt tapasztaltam, hogy a gondozó státuszát az elvégzett feladatok köre nem befolyásolja. Azonos munkafeladatokat végző gondozók különféleképpen értelmezték helyzetüket. Az idősápolás szimbólumává vált fenéktörlés vagy pelen-kázás is igen eltérő munkaköri értelmezésekhez kapcsolódhat: a rabszolga pozíciótól a szak ápolói ellátáshoz asszociálva leképezheti az egész skálát. A munkavégző struk-turális jegyei is igen kevéssé befolyásolják státuszát: életkor, (származási országban szerzett) végzettség, foglalkozási előtörténet, társadalmi osztály, családi állapot, vallás, de még a foglalkoztatottság legális vagy nem legális jellege sem játszanak szerepet a gondozó pozicionálásában. Csak néhány tényező említhető kivételként: (1) az azonos etnikai csoportba való tartozás a migráns státuszát a pozitív tartalmakkal felruházott kategóriák irányába mozdítja el, (2) a befogadó országban szerzett ápolói képzés több-letjogosultságokat és így jobb megítélést biztosít a munkavállaló számára, illetve (3) a jelentős rurális hagyományokkal bíró származási közegből érkező munkavégzők értelmezési gyakorlatában a szolga–gazda paradigma nagyobb valószínűséggel kerül előtérbe, míg az urbánusabb közeg a liberálisabb vagy családiasabb terminusok hasz-nálatát részesíti előnyben.
szükséges megemlíteni, hogy a foglalkozásra használt hivatalos terminusok sincsenek hatással a státuszkijelölésre. inkább fordított a jelentéstulajdonítás: a szerepértelmezés alapján magyarázzák a hivatalos címke jelentéseit. Olaszországban a szerződésekben használt megnevezés a házi segítő/együttműködő (collaboratrice domestica), a hét-köznapi szóhasználatban viszont a badante kifejezés van forgalomban, amit a 2002-es
189-es törvény 33. paragrafusa alapján használnak jogi kategóriaként személyi segít-séget nyújtó bevándorlókra (Degiuli 2010, 774–775).46 Beszélgetőtársaim a badante olasz kifejezést magyarázták szolgaként és személyi ápolóként egyaránt. izraelben a metapelet terminussal illetik a külföldi házi ápolókat. A szó eredeti jelentése nevelő-nő, dada, jelentésköre az 1950-es években bővült, amikortól már nemcsak gyerekekre vigyázó nőkre vonatkozik, hanem általában mindazon személyekre, akik ápolással, gondozással foglalkoznak.47 Az interjúk során az előző példához hasonlóan különböző magyarázatokkal találkoztam, de mivel a kifejezést izraelben kizárólag külföldiekre használják, beszélgetőtársaim inkább a társadalmi hierarchia alsó rétegeihez kap-csolták jelentéskörét. a többi országban nem találkoztam társadalmilag sztenderdi-zált megnevezéssel, inkább a terminushasználat bizonytalansága a szembetűnő. Ez valószínűleg annak tulajdonítható, hogy a foglalkozás nem integrálódott a gazdaság formális részébe, ami – úgy tűnik – egységesítő hatással van a címkehasználati – de nem a címkeértelmezési – gyakorlatra.
a migráns gondozók pozíciójának kereteit és tartalmait az alábbi paraméterek be-folyásolják döntő módon:
– a migráns gondozói munka strukturális helye az ellátórendszerben, vagyis az inter-face – egyfajta határfelület – a formális és az informális ápolási rendszer találkozásánál;
– az érzelmi bevonódottság, az intimitásban való osztozás, a kapcsolat minősége gondozó és gondozott, gondozó és megbízó (amennyiben nem azonos a gondozottal) között;
– a monetáris értéke a munkának, a pénz hatása a munkakapcsolatra;
– illetve a munkavégző oldalán fontos tényező még a migráns ápolói tevékenység helye az egyéni életútban mint tágabb értelmezési mezőben, ami kijelöli a pálya ré-szeinek minősítési lehetőségeit.
A jó együttműködés és a konfliktusmentes együttélés kifejezésére általános nyelvi megoldás a családias terminusok használata. gondozott és gondozó viszonyát anya/apa – lány, nagymama/nagyapa – unoka, nagynéni/nagybácsi – unokahúg stb. mintázatok alapján, a megbízó és gondozó viszonyát pedig testvéri, unokatestvéri vagy egyéb rokoni előképekhez hasonlítva beszélik el. A tartós együttlét, az idő és a tér közös megélése és megosztása, az állandó jelenlét, a napi kommunikáció, a személyes történetekbe való bevonás, a családi kapcsolatháló megmutatása és részleges megnyitása, a testi közelség, a legprivátabb szférába való beengedés (például testi ápolás) természete-sen továbbvisznek a hideg munkaalapú kapcsolódáson, illetve egymás tárgyiasításán.
Gondozó és gondozott többnyire érzelmileg reagálnak egymásra rövid időn belül, ami nem feltétlenül vezet pozitív és mindkét fél számára előnyöket hozó kapcsolódáshoz.
A fizikai közelség és a társadalmi távolság/távolítás, a szeretet és a munka, bér, idő, tér, fogyasztás, személyes igények fölötti kontroll együttjátéka segíti és terheli az
46 A szó eredete az 1900-as évek elejére vezethető vissza, akkor állatokra vigyázó személyekre használták. Degiuli 2010, 775.
47 http://www.oxforddictionaries.com/definition/english/metapelet (letöltés ideje: 2016. au-gusztus 10.)
105
máshoz való viszonyulást. a családi tartalmak aktiválásának és a hétköznapi együttélés gyakorlatának tisztábban látásához vihet bennünket, ha rávilágítunk még két fontos szempontra, melyek az együttélés értelmezését mintázzák, formázzák. a család és a háztartás jelentései átfedik egymást, finoman összecsúsznak, és ez nehezíti a szerep-körök tisztázását: a közös háztartás tagjának lenni, a hétköznapok közös megélése, a mindennapi teendők közös lebonyolítása elég-e ahhoz, hogy egy kapcsolat család-tagságként értelmeződjék? E két kategória szétválasztása nyilvánvalóan problemati-kussá és nehézkessé válik idővel, főleg ha tartós együttélésről van szó. Hangsúlyozni szeretném továbbá azt is, hogy a migráns ápolók státuszának értelmezésére hatással van a család jelentéskörének idealizálása is – a fent említett szakirodalmat is beleértve.
Megfigyelhető egy alapfeltételezés, miszerint a családot az egyenlőségi viszonyok, az ellenőrzéssel ellentétben az önrendelkezés, a személyes igények figyelembevétele és a pozitív érzelmi kapcsolatok jellemzik. Ebből a meg nem kérdőjelezett tételből ki-indulva a háztartási alkalmazott státusza akkor válik „olyan, mintha családtag lenne”
jellegűvé, ha megfelel ezeknek a paramétereknek, illetve amennyiben ezek nem adottak, a cselédpozíció merül fel értelmezési keretként. Szeretném felhívni a figyelmet a család ezen definíciójának patetikus és idealisztikus jellegére, és hangot adni annak, hogy a társadalmilag és jogilag családként elfogadott egységekre csak részlegesen jellemzőek ezek a meghatározók, nem ritka a családon belüli hierarchikus rend, az aszimmetrikus viszony, az egyenlőtlenség, a kihasználás, a bántalmazás, a kontrollgyakorlás, a meg-becsülés hiánya, a visszaélés stb., illetve mindazon nehézségek, amelyeket a háztartási alkalmazottak panaszaiból megismerhetünk. azt gondolom tehát, hogy a családtagság kérdéskörének rejtett dinamikáját e paraméterek alapján nem érthetjük meg, ezért az alábbiakban nem is ezek szerint igyekszem feltárni a családszerű kapcsolódásokat a migráns háztartási alkalmazottra vonatkozóan.
A családtagérzés vagy inkább a családtagszerűség érzése a narratívákban az alábbi tényezőkből építkezik: bizalom, kedvesség, figyelmesség, érzelmek kifejezése, szemé-lyes igények és kérések tiszteletben tartása, közös tér- és időhasználat, közös étkezések, részvétel családi eseményeken, egymás családtagjaihoz való – valamilyen szintű, akár minimális – kapcsolódás, valamint az ajándékozás mint a szeretet materiális kifejezési módja.
nagy a bizonytalanság az interjúkban arra vonatkozóan, hogy családtagnak érzik alkalmazottjukat/magukat, vagy csak olyannak, mintha családtagok lennének. fe-szültségek és ellentmondások kerülnek felszínre.
a legtöbb családi/családias jeggyel feltöltött kapcsolatot a közép-európai régióban figyelhettem meg terepmunkám során. Ennek legmarkánsabb magyarázata, hogy az ugyanazon etnikai közösséghez való tartozás pozitív diszkriminációt és a pozitív tar-talmak aktiválását vonja maga után, illetve szerepet játszik a migráns házi ápolási munkaforma jogi és intézményes kodifikálásának hiánya is. Magyarországon és Ke-let-Ausztriában interjúkat készítettem erről a témáról megbízókkal és alkalmazottakkal egyaránt. ennek alapján világosan körvonalazódik, hogy a munkaadók határozottan elutasítják a feudális, premodern szerepviszonyokhoz való kapcsolódást saját státuszuk védelmében; törekednek arra, hogy személyes otthonuk/szülőjük otthona ne veszítsen
az otthonosság tartalmaiból; illetve a munkaalku könnyítésére és a munkaminőségre a garanciát az informális és minél személyesebb viszonyulásban látják. De vajon meddig jutnak el a folyamatban? Milyen családtaggá válik családjukban a házi ápoló?
Sándorék Budapesten apósa mellé vették igénybe egy erdélyi nő segítségét, mert a család már nem bírta a terheket, és nem tudták megoldani, hogy mindennap legyen valaki a hanyatló egészségi állapotban lévő idős férfi mellett. Nagy hálával és lelke-sedéssel idézi fel az akkori időszakot. Csak pozitív szavakat használ az ápolónő és a kapcsolatuk jellemzésére.
egy nagyon szimpatikus, tényleg, nyugdíjas hölgy volt, a marosvásárhelyi kór-házban volt a nővére, akivel hihetetlen gyorsan, szinte családtagként… Nem hogy szinte, hanem teljes mértékben családtagként, olyan kapcsolat alakult ki. […] Tehát olyan fantasztikus érzékkel bánt az apósommal, hogy fél perc alatt levette a lábáról, semmiféle gond nem volt. Tehát azok a problémák, hogy hogy lesz ő meg valakivel bentlakásba, egy idegennel, és ez még egy nő is, ez öt perc alatt eltűnt, megszűnt ez a probléma. […] Szóval hogy mondjam, tényleg, ez most képletesen öt perc után, mert lehet, hogy ez két nap volt, szóval egy totál elfogadás, semmiféle probléma a lakással, az ottani berendezéssel, az értékekkel vagy a nem értékekkel. szóval hogy mondjam már, egy az egybe, mintha ott élt volna. […] Teljesen… olyan, mint-ha a nem tudom, a testvérem lett volna ott vagy a… tehát semmiféle… semmiféle fenntartás, a teljes bizalom.
Az interjúban ugyanakkor azon túlmenően, hogy a kapcsolat nagyon jó volt közöttük, az is kiderül, hogy ápolójuk olyan családtag, olyan testvér, akinek pár évvel később a nevére sem emlékeznek már.
Tehát volt egy fantasztikus megnyugvás és egy nem tudom micsoda, egymásra találás… A nevére se emlékszünk ennek a hölgynek. Tehát nem azér nem mondom a nevét, mert nem akarom mondani.
Édesapja súlyosbodó egészségi állapota során Matild több fokozatot is átélt. eleinte eljárt apjához, és segített a napi teendőkben. Amikor ez nagyon fárasztó lett, és a gondozási igény is növekedett, úgy döntött, eladja saját és apja házát, ebből sikerült venniük egy nagyobbat, ahol együtt élhettek. Apja napközbeni rosszullétei egy idő után már nem voltak összeegyeztethetőek munkahelyi kötelezettségeivel, ezért úgy döntött, hogy erdélyi asszonyokat bíz meg az ápolás feladataival. egy házban éltek hárman, közö-sen főztek, közöközö-sen étkeztek, közöközö-sen látták el a házi teendőket. Az együttműködés harmonikus volt, az együttélés jó érzésekkel telített.
Megismertem őket, és én, én tényleg annyira megszerettem őket. Akkor már, ha az embernek valami baja volt, akkor már mondta nekik, panaszkodott. Úgy mentem haza a munkából, mint egy idegbeteg sokszor.
107
az elbeszélés során a hála kifejezése és jó történet mesélése közben az is érzé-kelhetővé válik, hogy Matild a nyitottságban és elfogadásban a határaihoz érkezik, amikor az ápoló szabadidejében, tehát a kapcsolat nem kontrollálható részében végzett pluszmunkájáról esik szó.
Hát az egyik néni a templomba kérezkedett. a másik meg inkább munkát vállalt a szabadidejébe. Úgyhogy ez kicsit rosszul is esett. […]
De mért esett rosszul? Mert hát a szabadidejében csinálta.
Hát jó, de a szabadideje az volt, amiért apa… Mondjuk nálam is pucolhatott volna ablakot addig. […] Azért, mert hogyha már én fizetem, akkor ne járjon el, csináljon nálam is, amit van mit csinálni.
nagyon hasonló a dinamika munkavállalói oldalon. a családias kapcsolódás ugyan más nehézségeken segíti át őket, de azt tapasztalhatjuk, hogy itt is korlátozott a család-tagság. Mindenképpen megkönnyíti a beilleszkedést, csökkenti a kiszolgáltatottság érzetét, biztonságosabbá teszi a más házában való tartózkodást, gördülékenyebbé teszi a gondozott intim terébe való belépést, oldja a feszültséget a privát szféra közössé tétele során, elviselhetőbbé teszi a korlátozott jogosultságokkal való együttélést a minden-napokban, mérsékeli a nagymértékű alkalmazkodás terheit. De milyen mértékben akarnak/hajlandóak azonosulni a családtag szerepével? Mennyiben és hogyan válik családjukká a gondozott és családja?
Angéla Kárpátaljáról érkezett Budapestre időseket ápolni. Felsőfokú végzettsége van, de otthon 47 évesen munkanélküli lett. két gyermeket nevel özvegyként. Mi-vel az ukrajnai gazdasági válság következtében több próbálkozás után sem tudott elhelyezkedni, úgy döntött, átjön Magyarországra, és innen biztosítja a megélhetést gyermekei számára. Több családnál dolgozott már, az interjú idején aktuális munka-viszonyáról így számolt be:
Most nekem nincsen [váltótárs], mert most már én egy családtag vagyok. A lánya, a lánya ott lakik, akivel most itt vagyok a néni mellett. Most ő munkába van, de utána jön haza, és most nincsen.
Az mit jelent, hogy családtag?
aztat, hogy mi mán annyira jóba vagyunk, olyan nagy barátságba, hogy a tavaly már a lánya nálunk volt vendégségbe, mer a tavaly nősült a fiam, esküvőn volt, a sógornője volt nálunk, jövő héten megint utazunk együtt haza Kárpátaljára. […]
Hányadik éve van itt?
ez már ötödik.
És mikortól vált ez ilyen családtaggá?
Ó, ez már vagy három éve, vagy három éve. […]
És miben jelentkezik még ez a családtagérzés?
Mibe? Hát mindenbe, hát… énrám… mit tudom én… ő megbízik bennem, mint a testvéribe. Ő, ha elmegy a munkába, én bármilyen probléma adódik… na, jó meg-kérdezem a véleményit, de tudok dönteni. Érti? […] Egyszer is, hogy eljön nálunk,
ő úgy érzi magát ő is, hogy otthon… Mit tudom én… Ki van nyitva előttem a hűtő, ki van nyitva előttem a… a konyha, a spájz… tudom, hol áll a… mondjuk, a kis költeni való pénz. Érti? Előttem semmi nincs eldugva. Én akkor úgy érzem magam, hogy éngem befogadtak. […] És most úgy érzem… és szívesen jönnek nálunk, bármilyen utat lemond, mert ő akkor jön Kárpátaljára, és szívesen jön, mondom, őtet szeretik.
a lányom itt volt a tavaly egy két hétig a kis unokámmal, be volt fogadva, szó se lehetett róla, hogy én fizessek valamit, vagy én vegyek: nem, nem, hát idetartozik, és kész. És persze, úgy érzem, hogy családtag vagyok, befogadtak.
a származási család és az új család mégsem teljesen egyenrangú angéla számára, ez az ünnepek munkarendje során válik láthatóvá.
Az ünnepeket hol szokta tölteni, a karácsonyt, húsvétot?
otthon, otthon. az nekem családi ünnep. Újév, karácsony, húsvét, az nekem családi ünnep. Meg pünkösd.
Azt mondta, hogy itt családtagnak érzi magát, meg azt mondja, hogy az családi ünnep, és hazamegy. Hogyha ezt a kettőt így egymás mellé tesszük…
Hát a családot… Nem lehet összehasonlítani!
Liza szintén kárpátaljai. szakmunkásként dolgozott a szovjetunióban huszonegy évig, de a korábbi rendszer felbomlása után ő is arra kényszerült, hogy más országba járjon át jövedelemforráshoz jutni. Nagy a felelősségérzete, igyekszik minél több mindenben a megbízói segítségére lenni. Rendszeresen méri ápoltja vérnyomását, figyeli teste működését, és ennek függvényében állítja össze az étrendet, tájékozódik a fűszerek gyógyhatásairól, utánaolvas gyógyszereknek, elmondja véleményét a családnak, dön-téseket hozhat gondozottjára vonatkozóan, az orvoshoz is elkíséri, nem hagyja magára betegét egyetlen órára sem, nem igényel szabadidőt, sőt még arra is odafigyel, hogy spóroljon a fogyasztáson a családnak. Megbecsülést kap odaadó munkájáért, elismerést, és sok ajándékot havi bérén felül, amivel a ragaszkodásukat fejezik ki iránta. ennek ellenére sem oldódik fel benne az ellentmondás: egyszerre érzi magát családtagnak és idegennek.
Én otthol érzem magam ott, ottan. nem bántanak, nem néznek le, és hogyha a na-gyinak valamit hoznak, akkor ugyanúgy hoznak nékem is zöldségbűl is, minden-be, mer nem mondják aztat, hogy én nem kapok abbúl, vagy nem szabad nékem
Én otthol érzem magam ott, ottan. nem bántanak, nem néznek le, és hogyha a na-gyinak valamit hoznak, akkor ugyanúgy hoznak nékem is zöldségbűl is, minden-be, mer nem mondják aztat, hogy én nem kapok abbúl, vagy nem szabad nékem