Randolph Silliman Bourne amerikai író az első világháború után Amerika etnikai sokszínűségén elmélkedve, 1916-ban fogalmazta meg először a transznacionális társa-dalmi berendezkedés koncepcióját (Bourne 1916). Nyilván akkor nem gondolta, hogy néhány évtized múltával széles társadalmi rétegek globális szinten tapasztalják majd a transznacionális életformát, és hogy a társadalomkutatások egyik kulcstémája lesz.
Természetesen akkor ő még nem is abban az értelemben használta, mint ahogyan a glo-balizáció kontextusában erről beszélhetünk, hiszen főként egy államapparátus (USA) keretei között megvalósuló nemzeti sokszínűség lehetséges formájaként értekezett róla mint a melting-pot (olvasztótégely) egyik (javasolt) alternatívája. Gustavo Cano a 2000-es évek elején a téma relevanciájának felmérése érdekében pontos számítást végzett arra vonatkozóan, hogy az 1980-as évek végétől 2003-ig csak a Social Science Abstracts Database (EBSCO) nyilvántartásában 1300 olyan tanulmány volt, melyek kulcsszava a transznacionalizmus, és kétharmaduk 1998 és 2003 között keletkezett.50 Ugyanezekkel a keresőszavakkal az elmúlt tíz évre (2007–2016) vonatkozóan tudo-mányos, lektorált folyóiratokban 8620 cikket találtam. bár ez csak részleges feltárása a tudományos publikációknak, jól mutatja az erősödő tendenciát a téma fontosságát illetően.
A transznacionalizmus kifejezés az 1990-es évektől összekapcsolódott a migráció jelenségével, a határokon átívelő mozgások és az ezeket kísérő hatásmechanizmusok megértése a megfigyelések fókuszába került. Stephen Castles és Mark J. Miller 1993-ban a migráció globalizálódását, felgyorsulását, differenciálódását és feminizálódását jósolták a következő húsz évre – szorgalmazva ezzel a figyelem nemzetközi népesség-mozgásokra irányítását (Castles–Miller 1993, 8–9). Ulf Hannerz az 1980-as évek végén közölt, híressé vált tanulmányában ugyan nem írja le a transznacionalizmus szót, hanem a világ kreolizálódási folyamatát elemezve a fejlett és fejletlen világrészek kölcsönös egymásra hatását mutatja be. Felhívta a figyelmet ugyanis arra, hogy a szüntelen kul-turális flow következtében a nyugat-európai és észak-amerikai nagyvárosok egyben a harmadik világ jelentős központjai is. A kulturális homogenitás és koherencia helyett inkább a jelentésmenedzsment – amely által a kultúrát generálják, fenntartják,
50 Steven Vertovec hivatkozik Cano 2005-ös konferencia-előadására. A konferenciára Chicagó-ban került sor: Annual Conference of the Midwest Political Science Association. gustav cano előadásának címe: The Mexico-North Report on Transnationalism. Vertovec, 2009, 1.
127
adják, befogadják, megmutatják, emlékeznek rá, vizsgálják és tapasztalják – megértése vált adekvát megközelítésmóddá. a modern kor világát a mozgások és keveredések korszakának tekinti, és a kreol kultúra koncepcióját véli a legjobb metaforának ennek kifejezésére (Hannerz 1987). Azért említem tehát ezen írások sorában, mert inspirálóan hatott a jelenségről való további gondolkodásra, és bizonyos értelemben igen korán kijelölte a későbbi kutatások értelmezési kereteit.
a Linda basch, nina glick schiller és cristina szanton blanc nevével fémjelzett Nations Unbound című könyv lett a továbbiakban a transznacionalizmussal foglal-kozó kutatások alapműve (Basch et al. 1994). Állandóan hivatkozott munka, mivel a terminusra adott definíciójukat kiindulópontként sokan használják. A nevezett szer-zők a transznacionalizmust olyan folyamatként határozzák meg, amelyen keresztül a migránsok többszálas társadalmi kapcsolatokat építenek és tartanak fenn, amelyek összekötik származási és befogadó társadalmaikat. Transznacionális társadalmi mezőket építenek, amelyek átnyúlnak földrajzi, kulturális és politikai határokon. a transzmig-ránsok cselekszenek, döntéseket hoznak, illetve olyan szubjektivitásokat és identitásokat fejlesztenek ki, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy olyan kapcsolathálózatok-ba ágyazódjanak, melyek két vagy több nemzetállamhoz kapcsolják őket szimultán módon (Basch et al. 1994, 8). Peggy Levitt kutatótársaival (külön publikációkban:
Nyberg-Sørensennel és N. Glick Schillerrel) továbbgondolva ezt a sokat idézett defi-níciót és koncepciót, a transzmigrációs gyakorlatokra helyezik a hangsúlyt. Úgy vélik, az első fontos analitikai megértés, hogy a migránsokat transznacionális terekben kell vizsgálni, melyek összetett és összefonódott kapcsolati hálózatok készletéből állnak, ezeken keresztül pedig gondolatok, gyakorlatok és források áramolnak, egyenlőtlenül cserélődnek, szerveződnek és transzformálódnak. Ez a felismerés segít egy következő lépés megtételére, mégpedig a migránsok mögötti világ bevonására a kutatásokba, aminek hátterében az a fontos felfedezés áll, hogy azok is részesei a határokon átívelő társadalmi hálózatoknak, akik nem mobilak, ám kapcsolódnak egy konstans gazda-sági és szociális áramláshoz – ezt pedig kulcsjelentőségűnek értékelik (Levitt–Søren-sen 2004; Levitt–Glick Schiller 2004). Peggy Levitt önálló kötetében már egyene(Levitt–Søren-sen transznacionális falusiakról (transnational villagers) értekezik, és hangsúlyozza, hogy ennek a létnek a milyenségét számtalan tényező befolyásolja, melyek közül kiemelendő a kapcsolatháló sűrűsége és többszintűsége a befogadó és kibocsátó társadalomban egyaránt, az integráltság mértéke és jellege (például intézményesültség szintje), va-lamint a transznacionális térben való mobilitás jellege (gyakran utazók, egy helyben tartózkodók, transznacionális térben élő nem migráns népesség). A transznacionális falusiak sajátosságait pedig az alábbiakban összegzi: a migráció nem szükségszerű feltétele a tagságnak; társadalmi hazautalásokban/transzferekben (ideák, viselkedések, társadalmi tőke) részesednek; határokon átívelő szervezeteket teremtenek; illetve el-lentétek megjelenítői (például anyagi jólét magas társadalmi áron) (Levitt 2001, 1–30).
A transznacionalizmussal foglalkozó írások ugrásszerű gyarapodása arra késztette alejandro Portes, Luis e. guarnizo és Patricia Landolt társadalomkutatókat, hogy fel-hívják a figyelmet a lehetséges buktatókra, illetve fontos distinkciókat fogalmazzanak meg. Többféle tipológiát is felállítanak: különbséget tesznek gazdasági, politikai és
szociokulturális transznacionalizmus között; jelzik, hogy eltérő a lentről és a fentről építkező transznacionalizmus; valamint részletezik az alacsony és magas intézménye-sülési szinttel rendelkező transznacionalizmus-típusok közötti eltéréseket. Ugyanakkor óva intenek attól, hogy mindezt új jelenségként értelmezzék, hiszen vannak történelmi előzmények is, bár nem vitás, hogy a kapitalizmus erősödése, illetve a kommunikációs és közlekedési technikai vívmányok következtében megsokszorozódott az országon átnyúló emberi kapcsolatok száma, valamint a csere fluiditása és sokfélesége is (Por-tes et al. 1999).
a 2000-es évekre a transznacionalizmusról való értekezés tovább árnyalódott, és új megvilágításban került megvitatásra: egyre nagyobb jelentőséget kapott a globalizáció kontextusában történő értelmezése. Ahogyan egyre intenzívebb kapcsolatba kerülnek országok már földrajzi távolságtól függetlenül is, illetve egyre rétegzettebbek lesz-nek ezek a kapcsolódások, úgy a transznacionális mező is egyre nagyobb erővel hat a nemzetközi dinamikák szervezésére. steven Vertovec meglátása szerint a társadalmi csoportok közötti transznacionális kapcsolódások a globalizáció egyik kulcsmanifesz-tálódását képezik. És ugyanúgy, ahogyan a globalizáció nem eredményezett határok nélküli, integrált globális rendet, a transznacionalizmus sem vonta maga után társadalmi képződmények és gyakorlatok következetes típusait. A szerző a transznacionalizmust társadalmi morfológiaként, öntudattípusként, a kulturális reprodukció módozataként, a tőke sugárútjaként, politikai szerveződési felületként, valamint „helyek” és lokalitások (re)konstrukciójaként értelmezi és elemzi. A migráció csupán egyik formációja, és mint ilyen, gyakorlatok és intézmények sorozatát képezi, amint embereket és szervezeteket köt össze a világ különböző pontjain. Ebben a fokozódó összefonódottságban az új – főként telekommunikációs – technológiák szociális ragasztóként (social glue) funk-cionálnak, összekötnek embereket, lehetővé teszik a transznacionalizmus hétköznapi megélését, illetve erősítik a transznacionális mintázatokat. A globalizáció folyamata és a transznacionális gyakorlatok tehát kölcsönösen stimulálják egymást, hozzájárulnak egymás növekedéséhez és valószínűleg kibővítéséhez is (Vertovec 2009).
ebben a gondolkodási paradigmában bontakozott ki a vizsgálatom tárgyát képe-ző társadalmi jelenség nemzetközi kutatása is. A háztartási szektorban dolgozó nők limitált térbeli és időbeli integrációt tudnak megvalósítani a befogadó társadalom-ban, folyamatos egyeztetésben vannak marginális helyzetükkel, összetett stratégiákat működtetnek a hovatartozásukkal kapcsolatban, családi elvárásoknak és belsővé tett morális kötelezettségeknek tesznek eleget, illetve új formáit kell kidolgozniuk ezek-nek a viszonyoknak a fenntarthatóság érdekében. a migrációba való belépéssel egy komplex folyamat kezdődik el számukra, hiszen ez több egyszeri döntésnél és egyszeri cselekvésnél, permanens alkusorozat transznacionális gyakorlatokon keresztül a réteg-zett kapcsolatháló (kibocsátó, befogadó és újonnan létesített közeg) minél előnyösebb vagy legalábbis problémamentesebb működtetése érdekében. Rhacel Salazar Parre-ñas azt emeli ki, hogy a diszlokáció lehetővé teszi a globális imaginárius közösségek létrejöttét – utalva ezzel a benedict anderson által megfogalmazott elképzelt nemzet koncepciójára (Anderson 1991). A migránsok folyamatosan átjárható hidakat alkotnak földrajzi távolságok összekapcsolására. Nem egyetlen helyhez kötődnek a továbbiak
-129
ban, hanem hétköznapi gyakorlataik által szimultán módon aktívak több irányban is. ennek következtében transznacionális intézményeket hoznak létre, mint például a transznacionális család, transznacionális háztartás, szülővárosi egyesületek, és Fü-löp-szigeteki nők kapcsán elemzi, ahogy közvetítenek a különböző egyenlőtlenségek között globális dimenzióban.
Az előző fejezetben azt láthattuk, hogy a migráns nők hogyan illeszkednek be a globális munkaerőpiacba, hogyan manővereznek pozíciójuk stabilizálása és előnyeik kidolgozása érdekében, milyen munkamorált és -stratégiát alakítanak ki egy új feladat-típus keretei között, hogyan igazítják helyzetükhöz hozott és vélelmezett elképzeléseiket, a társadalom egy adott szegmensébe integrálódva milyen alkufolyamatokba kerülnek az egyenlőtlenségekkel, stb. Vagyis: hogyan vannak jelen a kelet- és közép-európai nők a külföldi munkaerőpiacnak egy speciális részében? Ebben a fejezetben azt vizs-gálom meg, hogy a transznacionális térben milyen új élethelyzetekbe, hierarchiákba, emberi kapcsolatokba, diskurzusokba kerülnek egy idegen országban a nők, és mi-lyen válaszlehetőségek mentén reagálnak. Elemzem azokat a társadalmi csapdákat és többes szorításokat, valamint az új perspektívákat, amelyekbe belekerülnek, és amelyekkel együtt élni, amelyeket a terveikhez igazítani próbálnak. Vizsgálom azt is, hogy a transznacionális tapasztalás milyen új szubjektivitásokat munkál ki bennük, és a megváltozott társadalmi közeg milyen új/újszerű identitásmintázatokat formáz:
milyen mások lesznek egy más környezetben, és ez hogyan hat hétköznapi kapcsolat-szabályozó stratégiáikra. az említett témákat több közösség szimultán párbeszédében fogom feltárni, figyelmet fordítva a hátrahagyott család és társadalom, a befogadó kö-zeg, illetve a migráció során kialakított új kapcsolatháló vagy diaszpóra jelentőségére.