Transznacionális szerveződésben a társadalmi kapcsolatok komoly kihívásokkal szembesülnek, ezek közül is különösképpen a család, melyre vonatkozóan erőteljes elképzelések léteznek a földrajzi közelséget és a közös térben való osztozást illetően.
Bár egyre elterjedtebbé válik ez az új forma, sok bizonytalanság, konfliktus, kísér-letezés jellemzi, hiszen gyakorisága ellenére távol áll attól, hogy a jelen kutatásban érintett térségekben a normatív családmodell egyenrangú alternatívája legyen. kreatív megoldásokhoz és dinamikus koncepciókhoz kell tehát folyamodniuk az érintetteknek, hogy a családot és a családhoz való tartozást ebben a nem hagyományos formában is fenntarthassák. szembekerül egymással ideológia és gyakorlat, melynek feszültségé-ben újszerű konstrukciókat kell felépíteniük az egység, az intimitás, az összetartozás kategóriáinak, ami családmodellek és családtagsági identitások variánsait eredményezi.
A transznacionális család definícióját és a témáról való gondolkodás megalapozását a szakirodalomban Deborah bryceson és Ulla Vuorela megállapításaihoz kötik. a ter-minus értelmezési kereteinek a kijelölésében, azon túlmenően, hogy fizikailag külön élő családtagokról van szó, azt is kiemelik, hogy mindeközben együtt valósítják meg a közös jólét érzését és az egységet. Ebben a folyamatban a hibriditás nagy jelentőséget
kap. amellett érvelnek, hogy a relativitás fogalmát is mindenképpen be kell emelni az így megélt/fenntartott család értelmezésébe. a családok ugyanis szintén elképzelt közösségek, akárcsak a nagyobb csoportok. Az egyének eltérő módon materializál-ják ezt a képzeletbeli egységet, amely magában foglalja a szelektálási folyamatot az érzelmek és az anyagi kötődés megformálása során tértől, időtől, szükségképzetektől függően. A kérdés inkább az, hogy miért és hogyan lesznek/maradnak ezek a kap-csolatok mégiscsak családok, és mi az alapja ezeknek a fluid családi viszonyoknak.
Bár a határokon átívelően működtetett családi intézmény viszonylag új képződmény, a családtagok országon belüli különélésére számtalan példa van korábbi korszakokból, csakhogy erőteljes a hatása annak a nyugati perspektívának, amely szinonimaként ke-zeli a családot és háztartást, valamint a hétköznapi élet menedzselését és a részesedést a közös lakótérben (Bryceson–Vuorela 2002).51 Helma Lutz továbbviszi elemzésében ezt a kérdést, és rávilágít arra, hogy a családkoncepció, valamint az anyaságról és a gyermekkorról való gondolkodás nem univerzálisan érvényes meghatározásokat követ, hanem speciális kulturális mintákat. Így a családdefiníció alapját a polgári ideál adja, amely korántsem tekinthető egyetemesnek, de valószínűleg (már) általánosnak sem, ugyanis a hagyományos, klasszikus nukleáris családszerkezet visszaszorulóban van, napjainkban inkább a család intézménye diverzifikációjának lehetünk a tanúi.52 a posztmodern család referenciapontjának tehát a polgári nukleáris modell nem tekint-hető – s mint ilyen, a transznacionális család is nagymértékben eltér ettől a formációtól.
Lutz a strukturális megközelítéstől a dinamikus megértés felé irányítja a figyelmet, és inkább a család alkotásának (doing family) folyamatára helyezi a hangsúlyt. Úgy véli, a család valójában ideák, elképzelések és terminológiák konstellációja, ami arra szol-gál, hogy a hétköznapi élet aspektusainak házias/családias jelentéseket tulajdonítsunk (Lutz 2011, 111–119). Ez a felfogás jól illeszkedik az etnometodológiai paradigmába, ezért utalok itt a James Holstein és Jaber F. Gubrium által fémjelzett irányvonalra. Ők ugyanis a vélt és valós jelentéstulajdonítás felőli értelmezés mellett tették le a voksukat, amely szerint a család nem társadalmi objektumnak tekintendő, hanem egy folyama-tosan építés alatt álló jelentésklaszternek (Holstein–Gubrium 1995). Ez a koncepció tűnik a leginkább adekvátnak számomra is a transznacionális család vizsgálatára.53
51 clare Mcglynn az európai Uniós Jog és az európai Unió bíróságának gyakorlata elemzése során is hasonló következtetésre jut, és azt tárja fel, hogyan reprodukálják jogi szinten ebben a térségben a hagyományos nukleáris családi ideológiát és az ennek alapján felfogott normatív anyaszerepet. Mcglynn 2001.
52 Lásd még Peterson–steinmetz 1999. a családkutatások alapkönyveként megjelent kiadványt az alábbi gondolattal nyitották meg: „a nukleáris családok, két heteroszexuális partnerrel, bio-lógiailag kötődő gyerekekkel, fizetett munkaerőpiacon lévő apákkal és háztartásbeli anyák-kal, olyan mértékben estek vissza, hogy ma már csak kisebbséget alkotnak társadalmunkban”.
Peterson–steinmetz 1999, 2. Lásd még rapoport 1990, 53–70; gelles 1995, 5–6; Defrain–
olson 1999, 309–326; barbagli–kertzer 2003; castells 2006, 337–358.
53 A család koncepciójával kapcsolatos vitákat és a nézőpontok fokozatos átalakulását részlete-sen bemutattam egy korábbi könyvemben. Turai 2010, 59–65.
131
szükségesnek tartom kiegészíteni ezt a gondolatsort még néhány, a nukleáris csa-lád működési kereteire vonatkozó szakirodalmi megállapítással, melyeket ugyan nem a transznacionális család vonatkozásában állapítottak meg, de igen jó alapként szolgálnak ennek az életállapotnak az értelmezéséhez is. az antropológiai és szociológiai kutatások az 1960-as évektől értekeznek arról, hogy a külön élő családmagok között – akkor is, ha meg kellett küzdeni a területi mobilitás okozta nehézségekkel – továbbra sem szűnt meg az intenzív kapcsolat, illetve a kölcsönös gazdasági és szociális segítségnyújtás sem,54 ami tehát indokolttá tette – érvelt eugen Litwak – egy új terminus, a módosult kiterjedt család használatát (Litwak 1960, 9–21).55 Többen is amellett érvelnek, hogy mindezen változások ellenére, amelyek a család intézményének szétesése vagy diverzifikálása során kerülnek említésre, vagy sokszor éppen ezek miatt, a családi kötelékek nemhogy gyengülnek, hanem inkább megerősödni látszanak (Berger–Kellner 1984, 431–453;
Schulz 1985, 74–93). Bengtson és Silverstein szerint továbbra is a módosított kiterjedt család elmélete a legalkalmasabb az egyes családmagok viselkedésének leírására (sil-verstein–Bengtson 1997, 429–460), sőt, továbblépve, Bengtson látens hálóról beszél, amely védőburokként veszi körül az egyént és a családmagot, illetve szükség esetén könnyűszerrel aktivizálható a problémák megoldása és a nehéz helyzetek áthidalása érdekében (Bengtson 2001, 1–16). Attias-Donfut intrafamiliáris redisztribúciónak nevezi a folyamatos kölcsönös támogatást (Attias-Donfut 2000, 643–684). Martine Segalen szintén a családi kötelékek megerősödése mellett teszi le a voksot, és Bengt-sonhoz hasonlóan a multigenerációs szolidaritást és segítségnyújtást hangsúlyozza, ami a nagy strukturális és mentalitásbeli változások ellenére is folyamatos hátteret biztosít a társadalom tagjai számára (Segalen 2003, 350–376). Mivel ezek a kutatá-sok nem a globális térben zajló társadalmi tendenciákra reflektálnak, nyilvánvalóan megállapításaik mértékkel ültethetőek át a transznacionális családra vonatkozóan, de mindenképpen követendőnek vélem a családi működésre irányuló érvrendszer logikáját, és fontosnak tartom a családot nem nukleáris magként, hanem egy tágabb egységként és rendszerként kezelni, amely a transznacionális élethelyzet kihívásainak hatására képes rugalmasan aktiválódni és újraszerveződni.56
ezen gondolatok együttesen formálják a transznacionális család értelmezési ke-reteit és lehetőségeit. A kiscsaládot tehát nem kezelem referenciaértékűnek, inkább ideológiai síkon létező képződményként fogom fel, a társadalmi gyakorlatban észlel-hető hétköznapi családépítésre helyezem a hangsúlyt elemzésem során, és az alábbi kérdésekre keresem a választ: milyen tartalmakkal és szerepkoncepciókkal töltődik fel az új forma; hogyan változnak meg a családi elvárások, mintázatok és
54 Elsőként Sussman hívta fel erre a figyelmet. Sussman 1953, 22–28.
55 Hasonló módon érvelnek: Cole 1981, 78–95; Kerblay 1996, 450–457; Young–Willmott 1999, 43–47.
56 A nagycsalád jelentőségére Parreñas szintén kitér a Fülöp-szigeteki nők elemzése során. Ez ugyanis a kölcsönös segítés alapja a transznacionális feladatok ellátásában és a lehetőségek kiaknázásában. külön megnevezése is van ennek a morális elvnek az adott kultúrában: utang na loob, vagyis a ’lélek tartozása’. Parreñas 2001, 108–113.
kák; milyen megoldásokat dolgoznak ki a törések és a diszkontinuitás áthidalására a családi egység folyamatos biztosítása érdekében; milyen stratégiákat használnak a hagyományos értékek és feladatok nem hagyományos módon való fenntartására és ellátására; hogyan fér meg együtt és milyen feszültségeket generál mindaz, ami a korábbi és az új találkozásából lecsapódik a családi életben? Nagy ívű és messzire mutató kérdések ezek, alapproblémákat feszegetnek, de a megválaszolásuk sok ne-hézségbe ütközik, ezért a továbbiakban csak egy részleges kép felvázolására tudok vállalkozni. sok bizonytalanság, köztük érzelmi és morális tanácstalanság terheli/
övezi a család transznacionális gyakorlatát, ami megnehezíti a felvállalást, a véle-ményformálást és a személyes (esetleg az elvárásoktól eltérő) állásfoglalást. Jól ész-lelhetőek az interjúkban és az egymás között folytatott beszélgetésekben is a kétségek azzal kapcsolatban, hogy mi és hogyan beszélhető el/ki. Valamennyi téma közül ez bizonyult a legérzékenyebbnek: anyaság, házastársi kapcsolat, intimitás, válás, szülők iránti szeretet, elkötelezettség, gondoskodási morál, jövőperspektíva, magán-életi vágyak és kudarcok – mind olyan tárgykörök, melyek mélyen ágyazódnak az identitásban, és nagy hatással vannak kapcsolati környezetükre és életminőségükre.
egyéni megtapasztalásaik és helyzetük értelmezése mindemellett egy társadalmi szorításban formálódik, a hátrahagyott szűkebb és tágabb közeg ugyanis leginkább ezeken a tartalmakon keresztül igyekszik kontrollt gyakorolni a migráns nők fölött.
Ezek együttes játékának köszönhetően folyamatos a feszültség (kognitív, érzelmi, gyakorlati szinten egyaránt) a család kérdéseit illetően: megfelelési törekvés, belsővé tett morális imperatívuszok, imázsformálás/-fenntartás, hétköznapi életvitelből fakadó akadályoztatás egyaránt éreztetik hatásukat.
Feltűnő, hogy a család témája milyen erőteljesen tematizálódik épp a női migráció kapcsán. Nyilvánvalóan a férfiak elvándorlása is érintette és érinti a hátrahagyott csa-ládok működését, a figyelem fókuszába mégis a nők mobilitása során került. Parreñas és Lutz a családi szerepekbe kódolt társadalmi nemek és a távolba került nők fölötti ellenőrzés fenntartásának igénye felől véli ezt megmagyarázhatónak (Parreñas 2001, 116–150; Lutz 2011, 115–119). Helma Lutz és Ewa Palenga-Möllenbeck a társadalmi reakciók vizsgálata során megjegyzik, hogy amíg hárommillió ukrán férfi oroszországi tartózkodását „normálisnak” tekintik, addig egymillió nő nyugati migrációja ano-máliaként értelmeződik (Lutz–Palenga-Möllenbeck 2012, 27). A földrajzi távolság a család intézményét több szempontból jelentős kihívások elé állítja és általánosságban is próbára teszi, de az anya szerepe kerül leginkább az érdeklődés és a közbeszéd elő-terébe. Az apa távollétét korántsem érzékelik olyan tényezőnek, amely veszélyezteti a család egységét, vagy komolyabb rizikófaktor lenne a gyermekek nevelését illetően.
Ezzel ellentétben a nő hiánya olyan tartalmakat mobilizál, melyek nagymértékben az anya-gyermek relációból származnak. az anya/anyaság kategóriája biológiai jelentésein túlmenően társadalmilag erőteljesen meghatározott és kontrollált szerepkör, elvárások és normák által szabályozott keretben megvalósítható társadalmi pozíció, ami igen jól szemlélhetően feltárulkozik a női migráció kapcsán (Parreñas 2001, 80–115; McGlynn 2001; bryceson–Vuorela 2002, 3–30; Vuorela 2002, 63–82; erel 2002, 127–146; Tols-tokorova 2008; Lutz 2011, 112–119; Madziva–Zontini 2012).
133
Az ápolónők sajátos státusza szintén hozzájárul a női szerepkör és a család intézménye közötti kapcsolat megerősítéséhez, ugyanis családi környezetbe és családi feladatok körébe lépnek be. A társadalmi női szerephez kapcsolt gondoskodó munkát vállalják át bérezés fejében egy másik, anyagilag jobban szituált családban, ezáltal biztosítani tudják a reprodukciós teendők kontinuitását privát életükben. A migráns ápolónők tehát megmaradnak ugyanabban a jelentésmezőben, csak épp egy másik helyszínre átkerülve.
Megjegyzendő az is, hogy ez a külföldi idősgondozókat foglalkoztató munkakör épp azt teszi lehetővé, hogy a globális egyenlőtlenségi rendszerben materiálisan erősebb társadalmak idősei ne intézményekbe kerülve töltsék el betegséggel terhelt utolsó élet-szakaszukat, hanem saját otthonukban és családi környezetükben lehessenek a lehető legtovább. Több tényező is abban játszik közre, hogy a család és az azon belüli női felelősségek – többnyire kötelességként/elvárásként kommunikált/számonkért felelős-ségek – szorosan kapcsolódva kísérjék a nők mobilitásának jelenségét.
A női távollét a család és a háztartás fizikai közegéből eltérő módon hat pragmatikai és ideológiai síkon. Egyrészt szükségszerűen átalakul a hétköznapi gyakorlat: meg-változnak a kapcsolattartás formái, a feladatkörök, a működtetési stratégiák, a gondos-kodás mintázatai, az összetartozás kifejezésének eszközei, az intimitás megélésének lehetőségei. Másrészt viszont az figyelhető meg, hogy mindennek ellenére a családra vonatkozó koncepciók nem mutatnak rugalmasságot, sőt még inkább elmozdulnak az ideák felé, és a polgári nukleáris modell kerül az elvárások homlokterébe: a társadalmi nemi szerepek hagyományos elképzelése szívósan kitart, és további morális tartalmak-kal töltődnek fel a reprodukciós feladatok. A pragmatikai és az ideológiai dimenzióban zajló jelenségek egymástól való eltávolodása és elcsúszása pedig feszültségeket és konfliktusokat generál a transznacionalizmusban érintett családok tagjaiban.
családalkotás és -alakítás globális térben
„az ember a családjáér otthagyja a családját”
a European Journal of Women’s Studies külön tematikus számot szentelt a társadalmi nem és a transznacionalizmus együttes vizsgálatának, kiemelt figyelmet fordítva a csa-lád, a kormányzás és a társadalmi mozgalmak hatásmechanizmusaira, valamint az itt lecsapódó következményekre. az itt közölt írások közül roda Madziva és elisabetta Zontini tanulmányát emelem ki, akik a saját és a szakirodalmi tapasztalatok alapján összegezték mindazon tényezőket, amelyek befolyással vannak arra, hogyan érinti a transznacionalizmus a családokat és a nőket. Négy szempontot tartanak fontosnak kiemelni: a távozás kontextusa (kibocsátó ország, társadalmi nemi rendszer a szárma-zási országban, a migráció támogatottsága vagy ennek hiánya, a kivándorló migrációs tervei); a fogadó ország migrációs politikája, amely nagymértékben meghatározza a migránsok lehetőségét abban, hogy családként érkezzenek, illetve később család-egyesítést valósítsanak meg; a migráns munkatalálási képessége, amely a migrációs projekt sikerességének kardinális része; valamint a családi ellenálló képesség, amelyen a család azon kvalitását értik, hogy működtetni tudnak-e távolsági kapcsolatokat, és fenn tudják-e tartani az egységet, a közös célokat a földrajzi szétszakítottság
ellené-re is (Madziva–Zontini 2012). A kelet- és közép-európai nők részben illeszkednek a globálisan tapasztalt általános tendenciákba, ám azáltal, hogy a háztartási szektoron belül kialakították a cirkuláris migrációs gyakorlatot is, transznacionális mintázataik rétegzettebbek, így mindenképpen árnyalni szükséges a tartós külföldi tartózkodásra és az ingázásra berendezkedett távolléti formák és következményeik között. ezenfelül a felsorolt tényezők listáját szükséges kiegészíteni a migráns családi állapotával is, hi-szen egyedülállók, házasok hátrahagyott házastárssal, házasok migrációs célországban házastárssal, elváltak, gyerekesek és gyerektelenek a transznacionális család eltérő variánsait élik/teremtik meg.
a kelet- és közép-európai térségre összpontosító szakirodalomban Helma Lutz fog-lalkozik a család kérdéseivel a legkiterjedtebb vonatkozásban. The New Maids című munkájában ő is elsősorban a transznacionális anyaságot elemzi, akárcsak a legtöbb kutató ebben a témában. Németországban dolgozó kelet-európai nők körében vég-zett interjúk alapján megvizsgálja a legális, biológiai és morális ideákat az anyaságra vonatkozóan, elemzi a gyerekről való gondoskodás koncepcióit, bemutatja a családi kapcsolatokon belüli egyezkedési gyakorlatokat és kompenzációs stratégiákat stb., vagyis a családképzés (doing family) folyamatát az új, transznacionális körülmények között. Mindemellett kitér a szülőtárs, az apa szerepére, amit egy mély férfiasságvál-ság részeként értelmez (Lutz 2011, 111–153). A transznacionális családi életformából származó reprodukciós feladatok betöltésére alkalmazott megoldások lehetőségeit kutatja szerzőtársával, Ewa Palenga-Möllenbeckkel Lengyelországban (kibocsátó és befogadó országként egyaránt) és Ukrajnában. Azt vizsgálják, hogy a nők miként szer -vezik meg a gondoskodás helyettesítését, a szűkebb és a tágabb család tagjai hogyan vesznek ebben részt, milyen képet jelenít meg erről a média, illetve milyen szerepet játszik ebben az állam. Meglátásuk szerint számos posztszocialista országban ideoló-giai és intézményi re-familializáció zajlik, vagyis a gondoskodás felelőssége privati-zálódott és visszakerült a családokhoz. ennek következtében a migráns családok nem kapnak támogatást sem a kibocsátó, sem a befogadó országtól, befektetőként tekint rájuk a nemzetgazdaság, és a migráció társadalmi költségeit az egyének fizetik meg (Lutz–Palenga-Möllenbeck 2012).
A transznacionális család komplex kérdéskörén belül a legnagyobb figyelmet a hátra-hagyott gyermekek kapták/kapják a közbeszédben és a kutatásokban is. Úgy tűnik, a társadalmi elit őket ítéli meg a leginkább veszélyeztetett csoportnak a migrációs következményeket viselők közül, vagy a közösség és annak vélelmezett jövője számára legtöbb veszéllyel fenyegető problémaként. A szintén hátrahagyott idősek és a velük való gondoskodásban felmerülő hiányok alig érik el az aggodalmak ingerküszöbét, alig kerülnek említésre.
A dél- és kelet-európai régióra vonatkozóan Blaskó Zsuzsa végzett átfogó elemzést a hátrahagyott gyerekekről. A leginkább érintett országok Románia, Lengyelország, Bulgária, Moldova, Ukrajna, Albánia, Lettország, Litvánia és Észtország. Így az álta-lam vizsgált országok demográfiai helyzetéről is nyújt tájékoztatást. A rendelkezésre álló adatok szerint az állapítható meg, hogy a legtöbb hátrahagyott gyermek európán belül romániában él. bár a 2011-es hivatalos adatok szerint 85 ezer gyerek (egy vagy
135
mindkét) szülője él külföldön, a becslések ennél jóval nagyobb számot tartanak va-lószínűnek: egy 2007-es UNICEF-kutatás 350 ezer érintett gyerekről számol be, ami a kiskorúak 7%-át jelenti. Hasonló a helyzet Ukrajnában, ahol a statisztikák messze alábecsülik az érintettek számát, de pontosabb információk nem érhetőek el, sem Blas-kó nem tud erről beszámolni, sem Tolstokorova, aki a legtöbbet publikált az ukrajnai nők migrációjáról a család perspektívájából (Tolstokorova 2008, 2009). A Moldovai köztársaságról57 blaskótól azt tudhatjuk meg, hogy „a gyermekeknek körülbelül 17%-a él olyan családban, ahol legalább az egyik szülő külföldön dolgozik. A térségen be-lül Moldávia szélsőséges helyzetben van, ami a kivándorló szülők nemek szerinti megoszlását illeti. az érintett gyerekek 60%-ának ugyanis az anyja él külföldön, és csupán 30%-ban hiányzik az apa. A fennmaradó 10%-nak mindkét szülője külföldön él” (Blaskó 2016, 81).
Romániában a téma hangsúlyossága miatt több alapkutatásra is sor került, melyekből a számszerűségen túlmenően szélesebb kitekintést nyerhetünk a hátrahagyott gyer-mekek helyzetéről. A már említett 2007-es felmérés eredményeiből Georgiana Toth és alexandru Toth több társadalmi relevanciájú ismeretre is szert tettek. az otthon maradt család reprodukciós feladatainak újraosztásáról megtudhatjuk, hogy azokban a csalá-dokban, ahol az apa van külföldön, 94%-ban az anya gondoskodik a gyermekekről; ha az anya van távol, az apáknak csak 58%-a veszi át a gyermeknevelést, 45% esetében a nagymama lép be az anya szerepkörébe; amikor pedig mindkét szülő külföldön tar-tózkodik, a gyermekek 65%-a nagyszülőkhöz kerül, 24%-uk nagynénikhez és nagy-bácsikhoz.58 a transznacionális családok nagyobb felbomlási potenciálját az adatok nem igazolják vissza az általánosan elterjedt és a migráns nőkre irányuló diskurzust erőteljesen befolyásoló közfeltételezéssel szemben.59 A szerzőpáros azt állapítja meg, hogy az elvált szülőkkel rendelkező gyermekek között ugyan magasabb a külföldön élő szülők aránya, de nem azért, mert a migráció több válást eredményez, hanem sokkal inkább azért, mert a válás után a külföldi jövedelemforrás nyújt megoldást a csonka család anyagi nehézségeinek a rendezésére (Toth–Toth 2007). Alina Botezat és Fried-helm Pfeiffer tanulmánya az otthon hagyott gyermekek jóléti paramétereit vizsgálja.
Arra figyelmeztetnek, hogy a transznacionális családok gyermekei nagyobb mértékben küzdenek problémákkal mentális és testi egészségüket illetően, különösen a rurális régiókban élők. Az iskolai eredményekben viszont nem mutatható ki egyértelműen a hátrányos helyzet, sőt városi környezetben több időt fordítanak ezek a gyermekek a tanulásra és többen készülnek felsőfokú tanulmányok végzésére (Botezat–Pfeiffer 2014). Az említett tanulmányok fontos válaszokat adnak a transznacionális családdal kapcsolatosan kialakult morális pánikra: nem erősítik meg a nagyobb törékenységet
57 Moldovára vonatkozóan lásd még onica 2008.
58 A százalékszámok nem pontosak. A második esetben (anya van távol) a százalékok összege meghaladja a 100-at, míg a harmadik esetben alatta marad. Az előbbi nyilvánvaló hiba, az
58 A százalékszámok nem pontosak. A második esetben (anya van távol) a százalékok összege meghaladja a 100-at, míg a harmadik esetben alatta marad. Az előbbi nyilvánvaló hiba, az