a bevándorlók státuszának legális vagy illegális jellege, a papírok megléte, pontosab-ban: az ezek alapján képződő jogosultságok igen fontos keretek, mivel hatással vannak mindennapi életminőségükre és életvezetési lehetőségeikre. Beágyazottságuk a foga-dó ország jogi rendszerébe több paraméter alapján képződik, és többféle jogosultság megszerzésére van szükségük ahhoz, hogy a legális–illegális skála széles palettáján fenntartható módon manőverezzenek. Olyan rétegzett kérdésről van tehát szó, amely a tartózkodás lehetőségeiből, a munkavégzés formáinak szabályozásából és a jóléti szolgáltatások elérhetőségéből – így időnként az alapvető létfeltételek biztosításából – tevődik össze (lásd még Lutz 2011, 154–184).
a tartózkodás szabályai és a mobilitás rugalmas megoldásai
Az egyes államok migrációpolitikája jelentős mértékben meghatározza, hogy kik és milyen feltételekkel léphetnek be a területére, milyen formában és meddig maradhat-nak ott, illetve milyen mozgásteret biztosít jóléti ellátórendszerén belül a különböző jogosultságokkal ott tartózkodó, állampolgársággal nem rendelkező személyeknek.
A bevándorlók státusza több paraméterből tevődik össze, és ezek kombinációi hatá-rozzák meg a befogadó társadalmon belüli életük alapvető kereteit: az országba való belépés, az országban való tartózkodás és a munkavégzés legális vagy illegális jellege.28 A jogszabályok jelentősége és hatása az egyének helyzetére jól megragadható a jogi keretek változásának megfigyelése során. Erre a témára a fentebbiekben már részben kitértem, a munkaszervezést érintő aspektusokra ezért itt most csak utalni szeretnék.
a továbbiakban a tartózkodásra vonatkozó szempontok részletesebb kifejtésére kerül sor.
Mari háromgyerekes kárpátaljai özvegyasszony, a kisebbik fia még vele él. A szovjet időben a lakhelyén létesített gyárak nyújtottak számára megélhetést, de Ukrajna önál-lósodása után nagyon lecsökkentek a kárpátaljai térségben a munkalehetőségek, ekkor kezdett el megélhetési alternatívákat keresni a transznacionális mozgás által kitágult térben. eleinte piacozni járt és szezonmunkára Északkelet-Magyarország települései-re, akárcsak igen sokan még a falujából, majd sikerült belépnie a migráns gondozói szektorba – a kezdeti időszakban helyettesként, ahogyan korábban már idéztem ezt tőle, majd rendszeres munkavállalóként.
Hát itt tönkrement a munkalehetőség, úgyhogy itt nem lehetett. Itt határaztunk, határra járkáltunk, ott egy kis üzlet, de semmi olyasmi, hogy… nem volt ilyen, hogy munkalehetőség. És azér indult az ember Magyarba így dolgozni, ilyen ház-munkákat elvégezni, ami után adózni se adóztak. […] Ez olyan kis feketemunka az egész. Lakásokba ilyen idős hölgyek rosszat nem csinálnak, nem megyünk mulatozni vagy randírozni, na, de az idős bácsik gondozását el tudjuk végezni. Mert most is állok munka nélkül, és nem tudom, hogy ebből a 730 grivnyából hogy hogy tudjak kijönni, hogy gázt fizessek, most ment fel 50 százalékkal, újra megyen fel, és eb-ből, hogy gázt fizessek, villanyt, szóval, hogy mindent ellássak. Szóval nem tudok belőle kijönni, bele vagyok betegedve ebbe a helyzetbe. […] Mikor megszűnt ez a, itt a munkalehetőség, vízumkényszer bejött, minden, ugyi. Régen volt itt a határ mellett a cigerettabiznisz, az is feketén. na, de most már abból nem lehet megélni.
Régebben mindennel foglalkoztunk. Eleinte ruhaneműt, ágyrendbelit, edényeket, mindent vittünk, árultunk Magyarországon, rizsát, cukrot, mert nálunk olcsóbb volt, most hozzuk onnan átal, mert olcsóbb ott nálok. De ez így ment. És mikor mi válto-zott. És hogy már ezt se lehetett, elindultunk ilyen idősgondozásokra. […] 2003-ba már szóval az ilyen feketepiacok megszűntek. Mert eleinte jártunk Nyíregyházára,
28 Tapinos hat kategóriát különböztet meg ezek kombinációjából (idézi Düvell 2006, 15–16). Ezt egészíti ki Düvell az illegális migránsok gyerekeivel és a velük kapcsolatban felmerülő kérdé-sekkel (Düvell 2006, 15–16). Lásd még Lutz 2011, 158–162.
57
Battalorándháza [sic!], mehettünk, árulhattunk lábbelitől élelmiszert, italt, mindent vittünk. És aztán 2004… bevezették a vízumkényszert, és ez… 2002-be vezették a vízumkényszert vagy 2003-ba, hogy bevezették, és ez megszűnt. És azután in-dultunk el, ugyi, időseket gondozni.
A posztszocialista országokra jellemző 1990-es évekbeli, rendszerváltást követő átme-neti gazdasági krízis Ukrajnát jelentős mértékben érintette.29 borbély sándor a tiszaháti települések határ menti informális gazdasági tevékenységét vizsgálva megállapítja, hogy itt „az 1990-es évek elején az aktív korú népesség több mint 90%-a állami foglal-koztatott, azaz bérből és fizetésből élő kolhozparaszt, gyári munkás volt, az átalakulás következtében ezek aránya egy évtized alatt negyedére csökkent (2002-ben 27,3%), ami a helyi népesség nagyarányú elszegényedésével, gazdasági, társadalmi deprivá-ciójával járt együtt. Az állami foglalkoztatásból kiszorult, jelentősebb vagyon vagy mobilizálható pénztőke nélküli lakosság az átmenet éveiben olyan túlélési technikák – Böröcz József kifejezésével »tőkehelyettesítő intézményi megoldások« (Böröcz 1995, 33) – alkalmazására kényszerültek, amelyekben ismét előtérbe kerültek az informális elemek” (Borbély 2015, 230). Tanulmányában épp azt a területet vizsgálja, mely a je-len kutatás szempontjából is lényeges kibocsátó régiónak számít, illetve azt a hátteret, társadalmi-gazdasági struktúrát és hétköznapi stratégiakészletet elemzi, amely kitermeli a transznacionális lehetőségek felé való orientálódást. Bár érdeklődése fókuszában a ha-tárra járás és a határ közelében végzett informális gazdasági tevékenységek vannak, amitől kissé eltér a gondozói szektorban való munkavégzés, megállapításainak jelentős része hasznos párhuzamot képez az általam tapasztalt jelenséggel. konklúzióként azt fogalmazza meg, hogy a rendszerváltás utáni időszakban a lokális közösségből kifelé irányuló, heterofilikus kapcsolatok (migráció, határon átívelő kereskedelem, csempé-szet stb.) dominanciája figyelhető meg, illetve hogy a társadalmi kapcsolatoknak ehhez a típusához azok az instrumentális cselekvések tartoznak, amelyek a nem birtokolt, közvetlenül nem elérhető, tehát a lokális társadalmi struktúrán kívüli, új erőforrások megszerzésére irányultak (Borbély 2015, 239–240).
a magyar–ukrán határon való átjárás intenzívvé vált a kárpátaljai falvakból. Ma-gyarország európai uniós csatlakozásáig könnyű volt az átjárás a határ menti térségből, felváltva használhatták a kisútlevelet és a nagyútlevelet, vagyis az útlevél mellett ők még rendelkeztek kishatárátlépésre jogosító engedéllyel is. ez utóbbi ugyan csak a határ közelében való tartózkodást tett lehetővé, de mivel a bejutás után az ország területén igen ritka volt az ellenőrzés, nem tartották be ezt a megkötést. Az EU-s csatlakozásra készülés része volt, hogy 2003 novemberétől Magyarország megszüntette a kishatár-forgalmi egyezményeit a szomszédos országokkal, és ukrajnai állampolgárok számára
29 Az ország gazdasági teljesítménye (GDP) 1990 és 1994 között évi 10-20%-kal csökkent, az infláció mértéke 1993-ban elérte a 4835%-ot (sic!), míg az import a nyolcvanas évek 4-5 mil-liárd dolláros szintjéről 1,5 milmil-liárdra esett vissza, aminek következtében nagymértékű gaz-dasági, foglalkoztatási és szociális recessziót kellett megtapasztalniuk az állampolgároknak.
borbély 2015, 230.
bevezették a vízumkötelezettséget. Újabb változás 2007 decemberében következett be, amikor Magyarország a schengeni övezet részévé vált. a transznacionális csatorná-kat használó tiszaháti lakosok számára ez két beutazási formát tett lehetővé. Egyrészt a schengeni vízumot kérelmezték, főként a C típusú, rövid tartózkodásra jogosító beutazóvízumot, amely hat hónapon belül legfeljebb kilencvennapos magyarországi tartózkodást tett lehetővé az első beutazás időpontjától számítva. Emellett a 2007. évi CLIII. törvény ismét lehetővé tette a kishatárforgalmat, ami hasonlóan kilencvennapos tartózkodást engedélyezett fél éven belül.30 a keretek és a mozgástér tágítása érdekében ezeket kombinálták, ahogy erről Mari is beszámolt:
szóval kétszer 90 nap van egy évbe, a kishatáron és schengenivel meg 90 napot, és azokat szoktuk kihasználni, azokat a napokat. […] Nekem a testvérem ott lakott Csávolyba, és én címet tudok adni, hát a sógornőm. Volt úgy, hogy kértek onnan hivatalos hívólevelet, csak akkor kaptam meg a c típusú vízumot. elküldte nekem, mert közjegyző által kellett csináltatni, tanúkkal aláíratni. Hát ez egy kicsit költ-séges volt, de elküldte a sógornőm, úgyhogy… Ott van a testvérem is Csávolyba, baja mellett eltemetve.
a határon túli magyar közösségek mobilitásának könnyítése érdekében a 2007. évi ii.
törvényben bevezették a nemzeti vízum intézményét, ami hasonló időtartamokban rendelkezett, mint a schengeni vízumgyakorlat, de ezt már a helyi konzulátuson lehe-tett megszerezni (ellentétben a schengeni vízummal, amit Kijevben kellett igényelni), mégpedig egyszerűsített eljárás keretében.31 Ugyanezt a preferenciát és szelekciós elvet fejlesztette tovább a törvényhozás az 1993. évi LV. törvény 2010-es módosításával, ami lehetővé tette a határon túli magyar nemzetiségűek számára a kettős állampolgárság igénylését. Ezt követően jogilag szinte akadálymentessé vált a határon való átjárás, az útlevél- és vámellenőrzés procedúráján kell csak átmenni, ami a hatóságok sajátos szerepértelmezéséből fakadóan időnként önkényeskedő és a visszaélésektől sem mentes, de a két útlevél (ukrán és magyar) váltogatásával sikerül ezeket a kellemetlenségeket is minimalizálni, és minél inkább előnyükre formálni az éppen aktuális jogi lehetőségeket.
a határátjárással kapcsolatos változásokat a munkaadók is megérezték, és komoly rugalmasságot igényelt a részükről is az alkalmazkodás, valamint összetett logisztikára volt szükség, hogy biztosítani tudják a folyamatosságot az idősgondozásban.
ildikó végigpróbálta az ápolási szektor több elemét is. Édesanyját testvéreivel kö-zösen gondozták, majd segítséget kértek egy helyi szociális gondozótól, később pedig alkalmaztak egy erdélyi ápolót is. anyósát magukhoz költöztették, de mindeközben öt kárpátaljai asszony munkáját is igénybe vették.
Mindegyikkel jól megvoltam. Ők abszolút alkalmazkodtak a helyzethez, és nagyon…
nagyon kedves, rendes, dolgos asszonyok voltak. […] Nem az ukrán hatóság, hanem
30 http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0700153.TV (letöltés ideje: 2016. július 11.)
31 http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0700002.TV (letöltés ideje: 2016. július 11.)
59
a magyar. Ezt a magyar konzulátusra kell beadni, nem az ukránoknak. […] Hát volt, akit nem én hívtam meg, hanem megkértem x-et, y-t, hogy hívja meg, hogy ne legyen nagyon feltűnő, hogy öt embernek mi adjuk a mindent. Úgyhogy ez, persze, ezt így.
Volt olyan, akinek a gyerekei már itt élnek, az nem is tőlünk kapta a meghívó levelet, annak volt már a későbbiekben ötéves. […] Hát maximális időre kérték meg, csak aztán már később csak 90 napra adták, 90 napig lehetett elhasználni a 30 napot, amit… amit kaptak. […] Volt, amikor már egy évben csak 90 napot adtak, igen, és akkor azt kellett beosztani. […] Amikor ez még elkezdődött, akkor még ez nem volt, akkor úgy volt, hogy… hogy egy év… várjál csak… 180 napra kapott 90 napot, de ha lejárt a 180 nap, újat kérhetett, a 180 nap újraindult, és kapott 90 nap távol, tehát itt-tartózkodási lehetőséget. Aztán a 90-ből lett 60, aztán 30. Szóval mindenféle va-riációk voltak, nem volt könnyű ezt szervezni, megmondom őszintén, hogy ez elég komoly dolog volt, hogy ezt valahogy úgy szervezni, hogy tényleg mindig legyen itt valaki. De hát megoldottuk.
A román állampolgárok Európán belüli mobilitási szabályozottsága kedvezőbben ala-kult. Magyarországra az 1989-es rendszerváltást követően vízummentesen utazhattak.
1990 és 2004 között egyhuzamban 30 napot tartózkodhattak, ekkor elég volt átlépni a határt, azaz pecsétet szerezni az útlevélbe, és már jöhettek is vissza. a váltásos rend-szerben végzett ápolói munkát könnyen tudták ehhez igazítani, egy hónapnál többet nem maradtak. Ha a váltó nem tudott jönni, és szükségessé vált a hosszabb tartózkodás, akkor a probléma viszonylag egyszerűen áthidalható volt úgy, hogy a munkaadó elvitte erdélyi gondozóját a legközelebbi határátkelőhöz, néhány órát eltöltöttek a szomszé-dos országban, majd visszalépéskor ismét legálissá vált a magyarországi tartózkodás.
Tudom, hogy olyan is volt, hogy valahogy a váltótárs nem tudott jönni, és akkor a bátyám átvitte felvidékre, hogy átlépje a határt, mert akkor csak az kellett, hogy ő elhagyja az országot. És akkor kérdezték a határőrök, hogy hova mennek, és mond-ta a bátyám, hogy megyünk át sztrapacskát enni. És akkor átmentek sztrapacskát enni, és utána visszajöttek, és akkor megint elkezdett ketyegni – számol be erről az egyszerű és igen általánosan alkalmazott trükkről Zsuzsanna.
Jogi változás ebben a transznacionális térben akkor állt be, amikor Magyarország be-lépett az európai Unióba, de románia még nem. ekkor az ukrajnaiakhoz hasonlóan fél éven belül kilencven napot tartózkodhattak, de ők vízummentesen. Ez a mun-kaszervezésben igen kevéssé érintette a gondozói szektorban dolgozókat, mivel ők amúgy sem dolgoztak minden hónapban. Legfeljebb kis odafigyelést igényelt, hogy pontosabban számolják a külföldön töltött napokat. románia 2007-es csatlakozása óta viszont semmiféle korlátozás nem vonatkozik mobilitásukra, szabadon közlekedhetnek és bármeddig tartózkodhatnak.
Eltérő helyzettel kellett szembenézniük azoknak, akik Magyarországnál távolabbi országokba akartak eljutni. A román migrációkutatók az alábbi jelentős migrációs idő-szakokat különböztetik meg, melyeket nagyrészt a migrációs politikák alakítottak. Első
periódusnak az 1990–1993 közötti éveket tekintik, amire főként az etnikai elvándorlás (németek, magyarok, zsidók) volt a jellemző. Ezt követően egy úgynevezett felfedező időszak következett 1995-ig, amikor a román állampolgárok próbálkoztak a lehetősé-gekkel, különböző migrációs célpontokon igyekeztek kialakítani migrációs pályákat a helyi munkaerőpiacokon. Mivel a schengeni térbe való belépés vízumköteles volt számukra, és megszerzése szigorú feltételek alapján volt lehetséges, a távozók nagy része illegálisan hagyta el Románia területét. Az 1990-es évek közepén jelentős vál-tozás következett be: megindult a masszív áramlás Dél-európa irányába, különösen olaszországba és spanyolországba. erre a nyomásra válaszul mindkét említett fogadó ország szigorításokat igyekezett bevezetni, hogy korlátozni tudja a belépések mértékét, de ezt csak a legálisan érkezőkre tudta érvényesítni, a jelentősebb bevándorlás továbbra is az illegalitás térfelén zajlott. Az első könnyítés a románokra vonatkozóan az európai uniós csatlakozási tárgyalásokhoz köthető. 2002-ben sikerült a román kormánynak elérnie, hogy állampolgárai a schengeni övezetbe vízummentesen léphessenek be, és félévenként három hónapig turistaként legális legyen az ott-tartózkodásuk. ennek ered-ményeképpen a migrációs minták annyiban változtak, hogy a belépésük legálissá vált, tartózkodásuk (jelentős részük nem tért haza három hónap után) és munkavégzésük (turistaként dolgoztak az árnyékgazdaságban) a továbbiakban is az illegalitás területén zajlott. ezzel párhuzamosan a célország is barátságosabb migrációs politikára váltott, mivel a munkaerőpiac egyes területein szükségessé vált a migránsok jelenléte. Olasz-országban 2002-től, az úgynevezett Bossi–Fini-törvény érvénybe lépése óta évente legalizálnak megadott számú migránst, akik már az országban tartózkodnak.32 az igazi áttörést a legális versus illegális tartózkodás kérdésében románia 2007-es csatlakozása hozta meg, amikortól európán belül a belépés és a tartózkodás is legálissá vált (sandu 2006, 17–39; Şerban 2009; Şerban–Stoica 2007; Ciobanu 2004; Baldwin-Edwards 2008).
Nagy kiterjedésű és többéves terepmunkám során volt szerencsém találkozni vala-mennyi időszak képviselőjével. A kora kilencvenes évekre jellemző volt, hogy elsőként egy férfi családtag hagyta el az országot a zöldhatáron keresztül, és külföldre kiérkezve, valamelyest integrálódva már szerzett családtagjainak meghívólevelet, vagy küldött ő maga, ha rendelkezett legális munkahellyel. A csángó, sokgyerekes falvakban több olyan esetről is beszámoltak, hogy a fiútestvér vagy sógor ment el illegálisan, majd beindította a láncmigrációt családján belül. a kiáramlás tömegessé válása következ-tében a lakosság jelentős részének a kapcsolathálójában – ha nem is családon belül – volt olyan, aki már külföldön tartózkodott, és akitől lehetett segítséget kérni meg-hívólevél szerzése érdekében.33 Női interjúalanyaim közül senki nem említette, hogy zöldhatáron keresztül érkezett volna a schengeni területre, de voltak néhányan, akik hamisított iratokat használtak. Mintámon belül ennél nagyobb arányban vannak azok,
32 a legalizálásra megállapított kvóta változásairól lásd simonazzi 2009, 14–15.
33 a transznacionális hálózatok formálódásának idején gyakoribb volt a pénzért nyújtott segítség igénybevétele, majd a tömegessé válás során ezek helyét nagymértékben átveszik a rokoni, baráti alapú segítségformák. Erről az átalakulásról számol be Dumitru Sandu is (Sandu 2006, 22–23).
61
akik legálisan léptek be Olaszország területére, de a turista jellegű tartózkodásra jogo-sító időszak lejárta után státuszuk hamarosan illegálissá vált. Ezen a terhen az említett bossi–fini-féle legalizálási gyakorlat könnyített, vagy ritkán a munkaadó jelentette be és tette törvényessé gondozója ott létét. A 2007 után érkezők esetében már a külföldre jutás nem, csak a munkaszerzés jelentett nehézségeket.
Liliana azon kevesek közé tartozik, akit munkaadója legalizált. elbeszélésének elején sokszor számol be félelemről. Aggódott, amikor felfekvéses lett egyik betege, mert azt hitte, fel fogják jelenteni. kórházi munkáját is a félelem kísérte, amit korábban már idéztem tőle. Az utcán is szorongva közlekedett, figyelte a rendőröket, és igyekezett el-kerülni őket. Szerencséjére gondozottja lánya is aggódó típus volt, és mivel megkedvelte Lilianát, úgy döntött, nem vállalja az illegális alkalmazás rizikóját, hanem bejelenti őt.
Ő csinálta meg nekem először, annyira félt attól, hogy nem voltak papírjaim. És ami-kor hallotta, hogy az a család, ahova felvettek, iratok nélkül alkalmazott, és a lánya a rendőrkapitányságon dolgozik, felvett ő is. „Liliana, csinálunk egy próbahetet, meglátjuk, hogy jövünk ki egymással.” És utána, amikor látta, hogy szót értek az öreggel, „Ha börtönbe is tesznek, én nem engedlek el többet. Ti megmondjátok, mire van szükségetek, és én megcsinálok minden iratot, de én nem engedhetlek el, mert nem találok senkit, aki apámmal lakjon. És kész. Legalább ülhetünk nyugodtan.”
Az illegális külföldi tartózkodás és a rendőröktől való félelem már a múlté a romá-nok számára, a Moldovai köztársaság állampolgárai esetében viszont még aktuális probléma. Terepmunkám idején érkezett anconába Tamara. Hathónapos vízumot vett 3500 euróért, ezzel tudott belépni a schengeni területre. az összeg egy részét testvére előlegezte meg számára, 2000 eurót viszont uzsorakamattal tudott csak megszerezni.
Hétköznapjait a félelem kíséri. Alzheimeres gondozottja időnként nem ismeri meg, és kizavarja az utcára, bár neki a lakásban való tartózkodás/láthatatlanság jelenti a biz-tonságot. akkor is aggódik, amikor a néni kiabál, nehogy a szomszédok feljelentsék.
Munkaadójával szemben is kiszolgáltatottságot él át, alkupozíciója illegális státusza miatt igen gyenge. abban reménykedik, hogy sikerül legalizálnia magát, mint barát-nőjének, aki két és fél év után rendezte helyzetét, és végre hazautazhatott látogatóba családjához. Tamara, érkezése után néhány héttel, már megkezdte a tájékozódást a le-galizáláshoz szükséges iratokról, hogy készen állhasson, és az elsők között adhassa le kérelmét a kvótaszám kihirdetésekor.
az izraelbe való kijutás és az ott-tartózkodás szorosan kapcsolódik a munkavállalói vízum megszerzéséhez, így az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat ismertettem a munka-szervezés tárgyalása során.
a tartózkodással kapcsolatos szabálysértés törvényi következménye az adott ország területéről való kitiltás, de a legnagyobb kockázati tényező a migráns ápolónők esetében mégsem ez. Viszonylag kevés esetet találtam kitiltásra, ez a néhány példa izrael és az Amerikai Egyesült Államok gyakorlatára vonatkozik, Európán belül ilyenről nem szá-moltak be, még a régebben hazatértek sem. a legnagyobb rizikó a munkaviszonyban való alacsony alkupozíció, a kiszolgáltatottság fokozott megélése és a hétköznapokat
meghatározó félelem. a legnagyobb nehézsége az illegális tartózkodásnak pedig az, hogy hazautazásra nincs lehetőségük, és akár évekig is távol kell maradniuk szeret-teiktől, amíg ismételt belépésüket legalizált státuszuk lehetővé nem teszi, vagy esetleg úgy térnek haza, hogy többé már nem mehetnek vissza a befogadó országba.
Végül pedig megjegyzendő, hogy a legális tartózkodás nem jár együtt a munkavégzés
Végül pedig megjegyzendő, hogy a legális tartózkodás nem jár együtt a munkavégzés