KÖZÖSSÉGE / HISZ WAR ISKOLA DOLG. KÖZ
A SPORT SZEREPE A FŐISKOLAI HALLGATÓK KÖZÖSSÉGI SZELLEMÉNEK ALAKÍTÁSÁBAN
CSILLAG BÉLA
Főiskolai tanárképzésünk legfőbb célkitűzése kommunista gondol-kodású és magatartású, jól képzett általános iskolai tanárok nevelése.
Ebben a folyamatban egyike a legfontosabb feladatoknak a közösségi érzés és közösségi magatartás kialakítása; olyan pedagógus személyisé-gek formálása, akik nemcsak vallják, hogy az egyéni kiválóság m é r t é k e az, m e n n y i r e f e j t i ki egyéni képességeit a közösség szolgálatában, h a -nem. valóra is v á l t j á k szocialista t á r s a d a l m u n k n a k ezt az alapvető kö-vetelményét.
Teljes m é r t é k b e n e g y e t é r t ü n k Ágoston Györgynek azzal a meg-állapításával, hogy a „kommunista erkölcsi nevelés logikai tengelye a közösség" [1], amelyet a kollektivizmus eszméje és szelleme h a t át.
A kollektívizmus szellemének kialakítása összfőiskolai feladat, s mint ilyen, átnövi nevelő, oktató m u n k á n k egészét. Jelentős szerep j u t ebből a sportnak is, amely főiskolai i f j ú s á g u n k nagy h á n y a d á t fogja össze és a közösségi magatartásnak igazi gyakorló területe.
A sport nevelő hatását m á r az ókori görögök is ismerték. Solon pl.
így beszélt róla a szkíta utazónak, aki csodálkozva nézte a,,tornázó" i f j a -kat. ,, . . . az i f j a k kitartókká, b á t r a k k á lesznek, s nem fognak félni. Itt t a n u l n a k szigorú fegyelmet, itt tettek szert önbizalomra, i t t t a n u l t á k meg az összetartás érzetét, testvériséget, azt, hogy az emberi javak legnemesebbike a szabadság, s hogy mi az önuralom, az önbecsülés érzete." [2],
Ezt a több mint ezer éves felismerést, amely a testi hatásokon kívül a pszichikai, jellemformáló hatáseredményeket veti fel, nemcsak az alsóbb f o k ú iskolákban n e m szabad figyelmen kívül hagyni, de nem t é h e t j ü k ezt a főiskolákon, egyetemeken sem. A sport jellemformáló, nevelő hatását hasznosítanunk kell. Napjainkban a sport szinte k u l t ú r -igénnyé vált. Tudatformáló hatása nemcsak az aktív részvevőknél isme-retes, h a n e m hatást gyakorol a nézőkre, a szemlélőkre is. A televízió a szobába varázsolja messze földrészek sportpályáit, és ilyen f o r m á n milliók élvezhetik a nagyszerűbbnél nagyszerűbb sportversenyeket.
A szemlélődés természetesen nem marad hatástalanul: egy-egy jelentős
155^
sportesemény milliókat képes a televízió- vagy rádióközvetítéssel egyet-len nagy érzelmi közösségbe egyesíteni.
A sport ma az érdeklődés középpontjába került. A felnövekvő nemzedék figyelmét is fokozott m é r t é k b e n vonta magára. Hatását az i f j ú -ság fejlődésére m i sem bizonyítja jobban, m i n t az a tény, hogy arra a kérdésre, ki az eszményképe, a megkérdezettek 26 százaléka sportolót jelölt meg eszményképként [3].
A sport személyiségformáló hatását mindenekelőtt az bizonyítja, hogy funkcióját tekintve nemcsak egyszerűen mozgásanyag, hanem olyan gyakorlatok é s tevékenységek rendszere, amelyek a fizikai erő és a r á n y o s test alakítása mellett közvetlen kihatással vannak az egyén akarati, jellembeli és közösségi életére is.
Ettől a felismeréstől v e z e t t e t v e szocialista pedagógiánk megkívánja, hogy a szellemi és testi nevelésnek már az alsóbb f o k ú iskolákban meg kell vetni az a l a p j á t . Ennek az egységnek a megbontása természetesen helytelen lenne az egyetemeken, főiskolákon is. Ilyenformán a főisko-lai sportban n e m lehet csupán az a cél, h o g y a hallgatók csak az egyes sportágak mozgásanyagát sajátítsák el, h a n e m ezzel együtt a szocialista jellem, különösen pedig a közösségi m a g a t a r t á s elemeit is.
Főiskolánkon az egyes szakosztályok heti k é t alkalommal két-két órát, összesen n é g y órát edzenek. Ehhez kapcsolódik még a vasárnapi mérkőzés, verseny, mely alkalmanként kb. h á r o m órát vesz igénybe.
N e m nagyon sok az az időtartam, amelyet főiskolásaink sportolással tölthetnek, a h h o z azonban elegendő, hogy a közösségi élet alapvető készségeit gyakorolják és idegileg nehéz, gyors döntéseket kívánó hely-zetekben is megfelelő közösségi magatartásra n e v e l j ü k őket.
Ezék után nézzük meg, m i l y e n lehetőségek adódnak a nevelésre és hogyan oldódnak meg azok a sportklubon és az egyes szakosztályokon belül.
A témával kapcsolatos anyagot évek óta gyűjtöttem, egyfelől meg-figyeléseket végeztem, másfelől egyes szakosztályokban résztvevő hall-gatóktól g y ű j t ö t t e m adatokat. Megfigyelésre a kötelező testnevelési órá-kon is nyílt alkalmam. Mint aktív sportoló, főként sporttársaimat és ellenfeleinket, azok viselkedését, cselekedeteit figyeltem. Ötéves e d -zői működésem alatt a tapasztalatok szerzésének bősége állt rendelke-zésemre a hallgatókkal történő egyéni beszélgetések során is. Tapasz-talatszerzésre főleg a sportjátékokban nyílt sok lehetőségem, így a pél-d á k a t is nagyrészt o n n é t g y ű j t ö t t e m .
A fentieken kívül a kérdőíves módszert is alkalmaztam. Tizenegy kérdésből álló kérdőívet állítottam össze. Ezt három csapatnak adtam át kitöltés céljából, de olyan f o r m á n , hogy az egyik csapat a mérkőzés előtt válaszolt a kérdésekre, a másik vesztes mérkőzés után, a h a r m a -dik csapat pedig akkor, amikor győztesen hagyta el a játékteret. Ezen-kívül még h á r o m kérdésből álló kérdéscsoportra adtak választ a köte-l e z ő testneveköte-lésben résztvevő I—II. éves haköte-lköte-lgatók és a III—IV. éves
testnevelés szakosok.
A hallgatók megismerése és a sport
Közismert, hogy a nevelés egyik alapfeltétele a növendékek meg-ismerése. Ahhoz, hogy tudatosan nevelhessünk, meg kell i s m e r n ü n k a nevelendő személyek különböző tulajdonságait, a pozitív és negatív vonásokat. Ezek ismeretében a nevelőhatásokat oly módon érvényesíthetjük, hogy a meglevő értékes tulajdonságok továbbfejlődjenek, a k á -ros, értéktelen tulajdonságok pedig elsorvadjanak, elsatnyuljanak.
Tudott dolog az is, hogy a padiban ülő hallgatók jellembeli és egyéb tulajdonságainak megismerése akadályokba ütközik és meglehetősen egyoldalú. A helyhez kötött és hallgatásra kötelezett személyek egyes tulajdonságai r e j t v e maradnak, legfeljebb az arcok változásaiból követ-keztethetünk azokra. Ahhoz, hogy valakit alaposan megismerhessünk, különböző körülmények között, s lehetőleg tevékenység folyamatában szükséges vizsgálni. „Csak akkor t u d u n k egy embert igazán megis-merni, sőt megérteni, ha magatartásának m i n d e n összetevőjét ismer-j ü k " [4],
A sport, különösen a csapatjátékok éppen ilyen körülményeket teremtenek változatosságukkal, sokrétűségükkel. A hallgatók állandóan ú j meg ú j helyzetbe kerülnek, ú j szituációkat kell megoldaniuk, ennél-fogva sokszor teljesen ismeretlen jellemvonások t ű n n e k fel. Az egyes mozdulatokból, bizonyos szituációkban a cselekedetekből t u d u n k kö-vetkeztetni esetleges hibákra vagy e r é n y e k r e . Az a mód, ahogyan a játékos társai, ellenfelei, a játékvezető és a közönség különböző meg-nyilvánulásait tudomásul veszi, azokra reagál-e vagy nem, s ha igen, hogyan reagál stb., mind-mind olyan tényanyagot szolgáltatnak, me-lyek alapján lehetőségünk kínálkozik az emberek megismerésére.
FLEMING, a penicillin Nobel-díjas felfedezője erről a következő-ket mondotta hallgatóinak: „Meg kell érteni az egyént és ismerni az emberi természetet. És nincs jobb eszköz az emberi természet megisme-résére a sportnál és elsősorban a csapatban űzött sportnál" [5].
Mint aktív sportolónak sok alkalmam volt ilyen természetű tapasz-talatszerzésre.
Egyik mérkőzésen a csapatunk kétgólos vereséget szenvedett, bár egyik játékostársunk ezen a mérkőzésen kilenc gólt lőtt. Érzésem sze-rint azonban, ha önzetlenebbül játszik, n e m k a p u n k ki. Hogy ez a tár-s u n k önző módon vitár-selkedett, eleinte ctár-sak tár-sejtétár-sem volt. Ez a tár-sejtétár-s később, mikor szóba került ismét a kérdéses mérkőzés, bizonyossággá vált. Ekkor ugyanis így nyilatkozott góllövő t á r s u n k : „Engem nem ér-dekel, hogy kikaptunk, a lényeg az, hogy én kilenc gólt lőttem." A későbbiek csak megerősítettek, hogy társunk valóban önző a l a p t e r m é -szetű, aki csupán a maga egyéni dicsőségét mérlegeli. Ez a felismerés alkalmat adott a csapatnak arra, hogy t á r s u n k a t kezelésbe vegye és megfelelő ráhatással biztosítsa a közösség érdekeinek jobban megfelelő magatartást.
Egy másik alkalommal egyik, a bátorságával kérkedő, alapjában véve azonban gyáva sporttársat volt alkalmam megismerni. Ez a társunk
157^
g y a k r a n szabálytalankodott ellenfeleivel és váltig fitogtatta, h o f v nem fél senkitől, ugyanakkor vádolt bennünket, hogy mi gyávák vagyunk, s f é l ü n k a sérülésektől. Egyik heves iramú mérkőzésen közülünk min-denki tudása legjavát igyekezett n y ú j t a n i és az ellenfél durvaságai elle-n é r e is kitartóaelle-n játszottuelle-nk, s közel m e elle-n t ü elle-n k a cséphadaró m ó d j á r a védekező ellenfélhez, a bátorságával kérkedő játékostársunk azonban távol tartotta magát az összeütközésektől, s csak messziről kiabált.
Gyávasága így n y í l t a n lelepleződött. A közösség további élete és fejlő-dése szempontjából nyereség volt ez a lelepleződés, m e r t t á r s u n k a csapat egységes h a n g u l a t á t nem zavarhatta többé fennhéjázásával, sőt szerényebb m a g a t a r t á s r a kényszerülve, pozitív szerepet tudott a későb-biek folyamán betölteni.
A sport alkalmas arra is, hogy a jellembeli vonások mellett a sze-replés, a tevékenység motívumait, indító okait is megismerjük. A kö-zösség egységének megteremtése szempontjából ez is nagyon fontos.
Egyik játékosom ingadozó teljesítményt n y ú j t o t t a mérkőzéseken.
Néha „kirobbanó f o r m á b a n " volt. máskor azonban kezdőket is meg-hazudtoló, bosszantó hibákat vétett. Sokáig kerestem az okát, míg végül r á j ö t t e m . Az egyik sikeres mérkőzés végén g r a t u l á l t a m neki kiváló tel-jesítményéhez. Az elismerést ezzel a megjegyzéssel fogadta: „Tetszik tudni, t a n á r úr, m u s z á j volt csipkednem magam, mert. sokan voltak."
A nézőkre gondolt. Más alkalommal elújságolta, hogy kik gratuláltak neki a jó játék miatt. Nem kétséges, hogy ezt a játékosomat n e m az igazi játékszeretet, a j á t é k szenvedélyessége, vagy a közös ügy h a j t o t t a előre. Kissé hiú volt, bár ezt igen jól palástolta.
Sorolhatnám még a példákat, melyekből kiderül, hogy a sportban a mérkőzések, a versenyek, az edzések során ú j meg ú j szituációkban a játékosok alapvető, lényeges vonásai feltárulnak. Az egyének mintegy leleplezik magukat. Ez a lelepleződés azonban csak hasznára van mind az egyénnek, mind a közösségnek. Természetesen nemcsak a negatív tulajdonságok b u k k a n n a k fel, m i n t a fenti példákból látszik, hanem értékes tulajdonságok is, amelyek a közösségnek tartóoszlopai.
A továbbiakban a sport szerepét, a közösségi érzés és közösségi szellem alakítása szempontjából kívánom vizsgálni.
A közösségi érzés, a közösségért való kiállás, a közösséghez tartozás, a közösségért végzett m u n k a a szocialista ember alapvető t u l a j -donságainak egyike.
Ha vizsgáljuk a 18—22 éves fiatalok életét, azt tapasztaljuk, hogy a közösséghez tartozás létszükségletük. Keresik is e r r e az alkalmat.
Erről így nyilatkozott egy hallgató a .„Miért sportol?" kérdésre vála-szolva: „Szeretem a közösséget, társaságot, és ezt a sportolók körében találom meg igazán. Ügy érzem, a sport önállóságra, talapraesettségre nevel." Az is jellemző, hogy az általam megkérdezett hallgatók több m i n t f e l e veti fel a közösségi érzés szerepét.
A társaság keresése, a közösség utáni vágyódás, sajnos n e m mindig a jó közösségek felé tereli a fiatalokat. Akadnak, akik az úgynevezett
„galerik" felé fordulnak. De a kezdetben pozitívnak mondható baráti
társaság is „galeri"-vá válhat helytelen vezetés esetében, vagy tapasz-talt felnőttek irányítása nélkül.
Az egyes sportszakosztályok egy-egy közösséget jelentenek, ahol az edző, a szakvezető irányításával folyik a munka. A tapasztalat azt m u t a t j a , hogy bármilyen kiváló edző legyen az illető, b á r m i l y e n cso-dálatosan o k t a t j a a technikát, taktikát stb., ha n e m alakul ki a játéko-sok, a versenyzők között jó közösségi szellem, akkor nincs eredmény sem.
Egyik kiváló kézilabda szakemberünk, aki egyben pedagógus is, többek között így nyilatkozott, mikor megkérdezték, mi a csapatának titka, mi az, a m i a sikerek elérését lehetővé t e t t e : A csapat t a g j a i „egy-f o r m á n örülnek annak, akár ők, a k á r b á r m e l y társuk lövi a gólt, ezért szívesen készítik elő egymásnak a helyzeteket" [6].
A rossz szellemű csapat, a megbomlott közösség n e m képes egyenlő erőviszonyok mellett mérkőzést nyerni. Tapasztalataim alapján állítha-tom, hogy annál a csapatnál, amelyik sorozatosan minimális gólkülönb-séggel szenved vereséget, belső problémák vannak, bomlott a közösségi szellem. A f e n t i állítást alátámasztja számos példa, mely nemcsak alsóbb szinten, de magasabb osztályban játszó csapatoknál is előfordul.
Számtalanszor megtörténik, hogy egy csapat sorozatosan vereséget szenved, és még a gyengébb ellenfelekkel szemben is alul marad.
A. szakvezető számára a ténv teljesen érthetetlen, m e r t a fizikai, a technikai, a taktikai felkészítés semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. A felületes szemlélők szerencséről beszélnek. A dolog mélyén azonban rendszerint a közösségi szellem hiánya rejlik, m e r t ugyanaz a csapat szinte máról holnapra feltámad és sorozatban n y e r i mérkőzé-seit, ha a belső problémák megoldódnak még akkor is, ha a szakmai felkészítés semmit nem változott az előző időszakhoz képest.
A közösségi érzés és magatartás átütő szerepét igen jól k i m u t a t -h a t j u k olyan sportágaknál, amelyeknél egyéni és csapatverseny is le-hetséges. pl. a váltóknál. Itt a résztvevők általában jobb e r e d m é n y t é r n e k el, m i n t h a egyénileg versenyeznének. A közös cél és a közös küzdelem felfokozza a teljesítőképességet.
A csapathoz, közösséghez sok érzelmi momentum, érzelmi szál fűzi az egyént. A közös erőfeszítés gyümölcse a győzelem. A győzelem felett érzett örömet megosztják, de a vereség felett érzett b á n a t b a n sem m a r a d n a k egyedül. Egyik hallgatónk így öntötte ezt szavakba: „ . . . a csapatsportág jobb, m i n t az egyéni, mert vannak, akik az örömben is és a bánatban is megosztoznak velem" — hozzáteszi még, hogy — ,, . . ez a csapat összetartásától f ü g g . " Az a csapat, amelyik n e m t u d örülni a győzelemnek és n e m bánkódik a vereség fölött, csak „csapat", de semmiképpen n e m közösség, és az ilyen csapat nem képes jó eredmé-n y e k elérésére.
Egy másik hallgatónk azért választotta a csapatsportágat, mert m i n t mondotta: ,, . . . az összeforrott közösségben igazán élvezet spor-tolni." A megkérdezettek közül többen nyilatkoztak úgy, hogy a
csa-159^
patsportágban a z é r t szeretnek versenyezni, m e r t egyéni sportágban n e m éreznek elég tehetséget ahhoz, hogy e r e d m é n y e k e t érjenek el.
A közösségi szellem, közösségi érzés azonban \nera falakul ki magá-tól, m é g a csapatjátékokban sem. J ó pedagógiai érzékkel, körültekintő, szívós m u n k á v a l segíteni kell a kialakulását, meg kell teremteni erre a lehetőségeket.
Figyelembe kell venni, hogy a hallgatók e b b e n a korban m á r szeretnek önállók lenni. Ilyen f o r m á n a túlságos ajnározás, vagy a p a -rancsszerű utasítás n e m segíti a jó közösség kialakulását. A pedagógus, az edző töltsön be vezető szerepet a közösség irányításában, de n e n y o m j a el a fiatalok kezdeményező készségét. Helytelen az is, ha
cin-kosukká válik, s ,,a hallgatók uszályába" kerül.
A jó közösségi szellem, kialakulását sok esetben egy-két egyén renitenskedő, nem a közösséghez illő magatartása akadályozza. Néha ezek a megnyilvánulások csak a pályán b u k k a n n a k ki. Pl. a játékos önző módon m i n d e n hozzákerülő labdát k a p u r a dob, m e r t s z e r e t n e m i n d e n á r o n gólt lőni. A rossz helyzetből lőtt labdából rendszerint az ellenfél dob gólt. A játékosok joggal bosszankodnak ezen, s miatta az összjáték, a csapat jó közösségi magatartása veszélybe kerül. A játé-kosak ugyanis n e m nézik közömbösen az egyénieskedést és erőteljesen reagálnak rá. Ha az edző nem tesz megfelelő lépéseket, oda f e j l ő d h e t a dolog, hogy n e m adnak labdát az ilyen játékosnak még akkor sem, ha valóban jó, gólhelyzetben van. Ez viszont m á r káros a csapat szá-mára, m e r t értékes góloktól m a r a d el, s bajnoki pontokba kerül. Az ed-zőnek rögtön figyelmeztetnie kell a játékost és ha ez n e m használ, le kell cserélni.
A helyes intézkedés megkívánja, hogy az edző idejében figyeljen fel a csapat összjátékát veszélyeztető jelenségekre, de fontos az is, hogy tájékozódása alapos legyen.
Egy alkalommal az egyik játékost felelősségre kellett vonnom a sok „eladott" labda miatt. Az illető azzal védekezett, hogy ő sokkal kevesebb labdát lő el, mint a többiek, s ilyen f o r m á n n e m érzi magái hibásnak. Nem l e t t volna helyes, ha semmibe veszem szubjektív véde-kezését. Pontosabb bizonyítékokra volt szükségem, ezért a következő mérkőzésen jegyeztem valamennyi játékos k a p u r a lövéseit. Kitűnt, hogy az illető messze a legtöbb labdát lőtte el. Az is igaz, hogy a m é r -kőzés végén, még mielőtt az értékelésre sor k e r ü l h e t e t t volna, odajött hozzám és elismerte, hogy az e l m ú l t alkalommal n e m volt igaza. Az el-következő mérkőzéseken jobban ügyelt e r r e a hibájára, bár n é h a még figyelmeztetni kellett. Fejlődésében eljutott addig, hogy ha úgy érezte, hogy sokat rontott magatartásával, saját maga k é r t e lecserélését.
Nagy problémát szokott jelenteni csaknem minden csapatjátéknál a mérkőzés utáni hangulat. A játékosok a mérkőzés során feszült iz-galmi állapotba kerülnek, az érzelmi hullámok magasra csapnak, külö-nösen akkor, ha kétséges, szoros az eredmény. Ha a mérkőzést győz-tesen fejezik be, probléma n e m adódik, m e r t a győzelem felett érzett öröm feloldja az idegfeszültséget és a hangulat is kitűnő lesz.
A helyzet egészen m á s a vesztett mérkőzés után. A játékosok f e l zaklatott idegekkel h a g y j á k el a pályát és keresik a vereség okát. R e n d szerint a játékostársakban keresik a bűnbakot, és ezt kifejezésre is j u t -tatják. Az öltöző pillanatok alatt veszekedéstől hangos. Lányoknál gyakran sírás a szócsata vége. A pillanatnyi d ü h ü k b e n egymásnak mondott sértő szavak, mondatok, megjegyzések mételyezik a közössé-get, m e g b o n t j á k az összetartást és, ha ez a hangulat elburjánzik, vége az együttműködésnek.
A mérkőzés utáni viták elmérgesedését akadályozzuk meg, ha szükséges, hatalmi szóval is. Az edző m e n j e n be az öltözőbe, s tőle t e l h e -tően csillapítsa le a kedélyeket és akadályozza meg a veszekedést.
Szükség szerint a csapatkapitány segítségét is vegye igénybe.
A következő edzésen viszont feltétlenül beszéljük meg a kérdéses mérkőzésen felmerült hibákat, hiányosságókat. A megbeszélésen az edzőé legyen a vezető szerep. Gondosan ügyeljünk arra, hogy n e b ű n bakot keressünk a vereségre, hanem tárgyilagosan é r t é k e l j ü k a t e l j e -sítményt. M o n d j u k el őszintén a v é l e m é n y ü n k e t és ezt v á r j u k el, köve-t e l j ü k meg a jáköve-tékosokköve-tól is. Ilyenkor m á r nem áll f e n n a sérköve-tődés veszélye, m e r t a játékosok megnyugodtak, higgadtabbak és képesek tárgyilagosan értékelni a mérkőzés eredményeit.
Az értékelés során t á r j u k fel személy szerint is a 'hibákat, de az erényeket is. Tartsuk azonban szem előtt, hogy a vereség okozója á l t a -lában nem lehet egy személy. Ha kikapnak, a csapat kapott ki, ha győznek, a csapaté az érdem.
Amennyiben a játékosokat hozzászoktatjuk ehhez a módszerhez, akkor — véleményem szerint — nagy lépést tettünk előre a jó csapat-szellem, a jó közösség kialakulása felé.
Helytelen lenne azonban, ha a csapat csak a pályán és az öltöző-ben lenne közösség, a magánéletöltöző-ben n e m . Ahhoz, hogy a magánéle-t ü k b e n is egymáshoz magánéle-tarmagánéle-tozónak érezzék magukamagánéle-t a jámagánéle-tékosok, ennek kialakítására kitűnő alkalmat kínálnak a vidéki mérkőzések. A közös utazás, a közös kirándulás mindig élménydús, ha azt jól szervezzük.
Jó megoldás az, ha időt szakítunk pl. az illető város nevezetességeinek a megtekintésére. Ezzel kettős feladatot oldhatunk meg: egyrészről a játékosok figyelmét eltereljük a mérkőzésről, másrészről olyan isme-retek és élmények birtokába jutnak, m e l y e k a közösséghez tartozás
tudatát erősítik.
A f e n t i néhány gondolat és a felsorolt példák nem merítik ki a sport lehetőségeit a közösségi szellem formálásában. A jó közösség k i alakítása körültekintő, szívós és következetes munkát igényel a p e d a gógustól. Az kétségtelen, hogy jó közösségi szellem nélkül nem é r h e -t ü n k el e r e d m é n y -t egye-tlen spor-tágban sem, csakúgy, min-t az éle-t egyéb területén.
Természetesen, a közösségi szellem nem valami csodálatos dolog, amely feltétlen győzelemhez segíti még a képzetlen csapatokat is. Ez helytelen szemlélet, mint ahogy helytelen az az elképzelés is, hogy j ó közösség kialakítása .,fehér asztal" mellett, borozgatás, italozás közben
11 161
valósítható meg. A mi meggyőződésünk az, hogy a f e h é r asztal melletti találkozás jelentős segítséget adhat a csapat összekovácsolásához, való-jában azonban n e m itt, hanem a küzdőtéren, a fegyelmezett és cél-tudatos összjátékban alakul ki az egység.
A közös cél, az összetartozás érzése és a jó szervezés alapvető k ö v e telményei a helyes közösségi m a g a t a r t á s kialakításának. Hiába t e r e m t j ü k meg azonban e z e k e t a feltételeket, ha a közösség tagjaiból h i á n y -zik a fegyelmezettség, az önuralom, a küzdőképesség, a nehézségeken való győzni tudás, egyszóval, ha a csapat tagjai n e m rendelkeznek m e g -felelő akaraterővel. A lelkesedés, az összjáték csak nagy a k a r a t e r ő v e l párosulva vezethet s i k e r r e és biztosíthat stabilitást egyes csapatnak.
Számtalanszor hallani egyegy kiemelkedő sporteseményt k ö v e -tően, hogy a győzelem azért született meg, m e r t a játékosokban erős volt a győzni akarás és kiváló küzdőképességgel rendelkeztek. Az élet egyéb területén is rengeteg példa adódik, mely az akaraterő fontossá-gát, szerepének jelentőségét veti fel. Kardos Lajos helyesen m u t a t rá, hogy sok „ . . . esetben olyan cselekvési mód mellett kell döntenünk, melynek végrehajtása fájdalmas, kínos, unalmas, fárasztó, vagy örömökről való lemondást követel" [10]. A sportban is v a n n a k ilyen h e l y -zetek. Megoldásuk erős, kitartó a k a r a t és megfelelő önuralom n é l k ü l nem lehetséges. Különösen az előkészületek, a rendszeres edzés, aztán a közös küzdelem k í v á n nagy akaraterőt.
A közösség kialakításának igen fontos tényezője tehát a csapat küzdőképességének erőfeszítésekre, kitartó k ü z d e l e m r e való alkalmas-ságának kiművelése. A sportolás k i t ű n ő lehetőséget teremt főiskolá-sainknak a kollektív jellegű küzdőképesség kialakítására, az a k a r a t e r ő
„edzésére", s növelésére. A sportban ugyanis lépten-nyomon a d ó d n a k helyzetek, melyek az akaraterő megfeszítését igénylik a résztvevőktől.
A sport t e h á t a l k a l m a t kínál a nevelőnek, hogy tanítványai a k a r a t e r e j é t fokozza, fejlessze. Azt is m e r n é m állítani, hogy sportolni a k a r a t -gyengén, akarat n é l k ü l nem lehet. A versenyek, d e az edzések is erős elhatározást, önmegtartóztatást igényelnek a résztvevőktől.
Helytelen l e n n e azonban az a k a r a t e r ő túlhangsúlyozása ö n m a g á -ban. Az akarat teljesítőképessége ugyanis — Kardos Lajos szerint — n e m határtalan. Ha a sportolónak minden alkalommal a k a r a t e r e j é t kellene latba vetni, hogy edzeni t u d j o n , hogy a versenyen elinduljon, hegy legyőzze az edzések, versenyek során felmerülő különböző kelle-m e t l e n érzéseket (fáradtság, lustaság stb.), végül összeroppanna.
A isportoláshoz nem elég az akaraterő. Szükségesek érzelmi emocionális indítékok is. Ezek az indítékok sokfélék lehetnek. E m o t í v u -mok feltárása céljából az alábbi kérdéseket intéztem hallgatóinkhoz:
„Miért sportol?" „Az erőfeszítések, a nehézségek leküzdése, az a k a r a t erő szerepével kapcsolatosan, m i l y e n tapasztalatokat szerzett a v e r s e -n y e k e -n és edzéseke-n?" „ í r j a le egy sporttal kapcsolatos élmé-nyét!"
Az első k é r d é s r e adott válaszokból m á r e l ő t ű n n e k azok az érzelmi indítékok, melyek az a k a r a t megfeszítésének feltételeit résziben bizto-sítják. N é h á n y válasz így hangzik: „Azért sportolok, mert s z e r e t e m . "
. . . nagyon szeretek sportolni, hozzátartozik az életemhez." „Nagyon szeretem, mindenesetre nem szórakozásból." „Számomra létfontosságú dolog." „Szórakozást n y ú j t , felüdít." „A sport szórakoztat, érdekel, le-köt." „Tíz év múlva is fiatal akarok lenni, szervezetem igényli a
. . . nagyon szeretek sportolni, hozzátartozik az életemhez." „Nagyon szeretem, mindenesetre nem szórakozásból." „Számomra létfontosságú dolog." „Szórakozást n y ú j t , felüdít." „A sport szórakoztat, érdekel, le-köt." „Tíz év múlva is fiatal akarok lenni, szervezetem igényli a