Séták Old Peachem ükunokájával

A szobor agyagmintájával hamar elkészültem. Sokáig borogattuk vizes lepedőkkel, hogy össze ne száradjon, mert a gépkocsivezető egyre késett a beígért márvánnyal. Májusban végre elhozhatta, és én hozzákezdhettem a kifaragásához. Rossignolné büszkén mutogatta a szobrot ismerőseinek. Egyszer éppen akkor haladtam el az ajtajuk előtt, amikor valami sáska fejű nő azt kérdezte, hogy mit fizettem a gyereknek, amiért modellt ült. A nyugalmazott gyarmati altiszt helyeselte a gondolatot, és úgy döntött, hogy fizetnem kell, amiért a gyereket lemintáztam. A kis Pompone is ott volt, és hevesen ellenezte az ötletet, mire az öreg meghúzta a haját, és kizavarta a szobából.

- Ne fizessen semmit, Monsieur Pitipalati - mondta nekem halkan és szégyenkezve, amikor az udvaron meglátott. - Papa nem finom ember, hogy pénzt kér magától... Hát nem elég, hogy ilyen szép szobrot csinált rólam?... A papa mindig megver, ha megmondom az igazat... Ne adjon neki pénzt...

- Nem adhatok, Pompone, még ha akarnék is. Egy vasam sincs. Másnap munka közben Madame Rossignol megemlítette, hogy jó volna, ha a házbért ezután előre fizetném. Sokkal régebben élt már Párizsban, hogysem megmaradhatott volna annak a jóságos falat fekete kenyérnek, akinek a természet megteremtette.

- Akkor elmegyek - bólintottam a fejemmel. - Nem tudok fizetni...

- Elmegy - nézett rá a kis Pompone az anyjára. - Hallottad?... És akkor ki segít nekem a számtant megcsinálni?

- Nem maradhatok - ráztam a fejem, és valami jó kerekded hazugságot adtam elő, amelynek horizontján nagy pénzek dugták ki vitorláikat. Pompone félrevonta az anyját, és addig pusmo-gott a fülébe, amíg Rossignolné néhány heves kitörés után ellankadva kelletlenül belenyúlt a zsebébe, és előkotorta a pénzét. Keservesen leszámolt valami összegecskét az asztalra, és megfenyegetett az ujjával.

- De aztán megadja. És a férjem egy kukkot se tudjon róla...

Remek kis teremtés volt az a Pompone, nem tudom, mit pusmoghatott az anyjának, tény az, hogy pénz volt a zsebemben és elmehettem ebédelni. Ránevettem a gyerekre, és elsiettem. Az egyetlen szív volt Párizsban, amelybe belebotlottam. Ebédhez egy egész kenyeret elfogyasz-tottam. Úgy határoztam, hogy megfogadom annak az ismeretlen kávéházi alaknak a tanácsát, és még aznap leadtam kutyasétáltatói hirdetményemet.

Másnap két megkeresést is kaptam, az egyik pláne csőpostán érkezett. Sebesen jelentkeztem.

Az első helyen nem volt szerencsém, valami vizsgálóbíró külsejű hölgy fogadott, aki rossz kiejtésemet hallva azt kérdezte, hogy tudok-e óvadékot adni. Mert - vetette fel a kérdést - mi történik akkor, ha megugrom a kutyával és eladom? - Ön nem francia - tette hozzá magyarázatképpen.

Elgyalogoltam a másik címre. Itt is egy nő fogadott, de ez alacsony és széles volt, erősen rügyezett a szakálla. Kitartó és erélyes fajtának látszott, azok közül való, akik mukkanás nélkül vetették magukra két ízben is az özvegyi fátylat, s a legjobb formában vannak hozzá, hogy néhány férjet még meggyászoljanak. A pokolba is - adtam át magam személyes tűnődéseimnek -, micsoda rossz tréfa az, hogy a férjek rendszerint előbb patkolnak el, mint a nők? A férfit jobban megviseli az élet és a szerelem? Ezt a kutyatulajdonos hölgyet se a szerelem, se az élet nem nyűtte el, nagy étvággyal nézett lornyonján át a szemembe, hogy szinte émelyegni kezdtem. Aztán az alakomat is tetőtől talpig szemügyre vette. Viszketett a bőröm a tekintetétől. A terepszemle, úgy látszik, kellemes benyomással zárult, mert a hölgy hellyel kínált, és nyájasan megkérdezte, hogy vannak-e bizonyítványaim kutyapedagógiai

működésemre vonatkozólag. Vannak, bólintottam, Németországban hagytam őket, de ha óhajtja, írok majd érettük. Mielőtt azonban elszegődnék, látni akarom leendő tanítványomat, mert nem minden fajtát vállalok. Egy szobalány erre elővezette a kérdéses dögöt, és láttára homlokomon szakértő ráncok képződtek. Ilyen ronda állatot még nemigen láttam. Olyan volt, mintha rongyból és gyapotból állították volna össze, házilag. Valami unatkozó és ostoba bárányhoz hasonlított. Bágyadtan szétnézett a szobában, aztán szétterpesztette hátsó lábait, és megöntözte a földön heverő bokhara szőnyeg fonnyadt virágait.

- Haszontalan - korholta a hölgy némi gyönyörűséggel. - Semmit sem respektál...

Elismerően integettem a fejemmel. A szakállas nőnek jólesett integetésem, és félórás előadásban ismertette a kis dög ritka faji tulajdonságait. Bedlington-terrier - jelentette ki büszkén -, valódi northumberlandi származás. Az ősapának Old Peachem volt a neve, amit hiteles anyakönyvi és egyéb okiratok igazolnak. A szobalány előhozta az angol nyelvű okmá-nyokat, és én figyelmes bólogatások közben átolvastam őket, noha egy szót sem értettem belőlük.

- Két év előtt egy Bedlington-tenyésztőben dolgoztam - mondottam fölényesen.

- Vraiment?¹⁴ - örvendezett a nő. - Akkor hát vállalja az én kicsikémet?

Nagyjában rókázhatnékom volt a nőtől, kutyájától és attól a haszontalan gazdagságtól, amely körülvette, de dögrováson voltam már, mindennapi kenyerem forgott szóban, hát kegyesen belementem a dologba.

- Nem bánom - mondottam. - A kicsike spleenes egy kicsit, keményebb életmódhoz kell szoktatni... A tanfolyam hat hónapig fog tartani - tettem hozzá szakértően.

Az asszony örvendezve egyezett bele. Szemérmesen elárulta azt is, hogy a kicsikét a múlt hónapban összeismertette egy társaságbeli kutyával, természetesen Bedlington-terrier volt az is, northumberlandi származású, de Old Peachem ükunokája hallani sem akart a házasságról.

A dolog szerfelett aggasztó. A kicsike idegenkedik a férfikutyáktól!

- Bízza csak rám, madame - mondottam.

Rémülten nézett rám. Ó... csak nehogy valami szörnyűség történjék. Nehogy összeadja magát a kicsike valami idegen fajtával! Igazán borzasztó lenne! Leghelyesebb lesz, ha a kicsikével nem távozom el a Monceau-parkból, ott nem történhetik semmi baj.

Tudtam, hogy azért ragaszkodik a Monceau-parkhoz, mert a lakása ablakából távcsövével minden lépésünket figyelemmel kísérheti. Elfogadtam a feltételeit, és délután már együtt sétáltam Old Peachem ükunokájával a Monceau-park kavicsos útjain. Old Peachem ükunokája unatkozva ballagott mellettem. Kis kabátka volt rajta, afféle tavaszi felöltő, néha megállott, ásított egyet, aztán továbbtotyogott. Unta Párizst és a Monceau-parkot, unta az egész létet fontoskodva szaladgáló ebeivel és rossz szagú embereivel. A világ határozottan nem érdekelte, és a fákat s utcasarkokat sem szagolta meg. A többi, sétáló vagy dolga után siető kutya meghökkenve állott meg, ha szembetalálkoztunk. Nem tudták, hogy valami kimosott gyapjúkutyával van-e dolguk, amelynek mását kirakatokban látták, vagy valami elöregedett, göndör fejű buta báránnyal. Old Peachem ükunokája elképesztette őket nevetséges vonalaival, rongyszerű anyagával és totyogó mozdulataival. Egyszer meg akartam igazítani ezüst nyakláncát, és erre unatkozva a hüvelykujjamba harapott. Aztán, mint aki dolgát jól végezte, továbbtotyogott.

Két órát sétálgattam vele naponként a Monceau-parkban. Közben nevelésügyi előadásokat kellett neki tartanom, és főképpen arra törekedtem, hogy unatkozó ásításairól leszoktassam, és vidorabb életszemléletre oktassam. A nő távcsövével nézegetett olykor lakásának ablakából.

- Pompone, szereti a kutyát? - kérdeztem egy este a kis mulatt lánytól.

14 Valóban? (A szerk.)

Nagyon szereti, nekik is volt kutyájuk, egy lakójuk hagyta itt, de a papa elkergette, mert sokat evett. Elmondtam Pompone-nak, hogy egy furcsa kutyával kötöttem ismeretséget, soha ilyen ostoba és mulatságos ebet még nem láttam. Néhány mozdulattal és ceruzavonással bemutattam Old Peachem ükunokáját, és Pompone vidám kuncogással hallgatta előadásomat.

Ettől kezdve mindennap el kellett mondanom Old Peachem ükunokájának viselt dolgait, szigorú titoktartás mellett természetesen, mert sem a papának, sem a mamának nem volt szabad tudni arról, hogy közönséges kutyasétáltatónak állottam be. Kutyapedagógiai tevékenységemről a szállodában még csak Odüsszeusz tudott, az a fiatalember, aki nemrég költözött a szomszédságomba, a Lisette szobájába. Amolyan vegyes alak volt, álmok és valóságok tűrhető keveréke. Egy csomó fölösleges dologhoz értett, légpuska-gépfegyveren törte a fejét, meg más nagy horderejű dolgokon, alapjában véve azonban zenével kereste kenyerét egy homályos kocsmában. Görög volt vagy mexikói, nem tudom, engem nagyon a pártfogásába vett, és azt ajánlotta, hogy üssük együttesen agyon Old Peachem ükunokáját.

Azt mondta, hogy Afrikában sok vadkutyát látott, és be is mutatta, hogyan csaholnak a dél-afrikai bozótokban. Old Peachem ükunokája buta egy jószág volt, de mégis belőle éltem, sőt kezdtem is megbarátkozni vele, visszautasítottam tehát Odüsszeusz gyilkossági szándékait.

Sétálgattunk a Monceau-parkban, a kutya és én, és hogy pártfogoltam ismereteit hasznos dolgokkal bővítsem, megtanítottam rá, hogyan ugasson, ha gonosz külsejű embereket lát.

Egyszer egy szemüveges kutyával találkoztunk, amin aztán Old Peachem ükunokája is elcsodálkozott. Néha kiszöktünk a Monceau-parkból, de csak rövid időre, nehogy úrnőnk rajtakapjon. Aztán egyre nagyobb sétákat tettünk a parkon kívül, és így történt meg, hogy gyanútlan baktatásunk közben váratlanul szembetalálkoztunk Rossignollal, a házigazdámmal.

A nyugalmazott gyarmati altiszt meghökkenve állott meg, és csodálkozva fúrta előre hosszú tapírorrát. A gyarmatokon, úgy látszik, megtanulta a többi fenevadaktól, hogy szaglás útján sok mindenre rájön az ember. Megdöbbent, amikor látnia kellett, hogy harmadik emeleti lakója hivatásszerűleg űzi a kutyasétáltatást. Biccentés nélkül farolt tovább, nem is fogadta a köszöntésemet. Noha új foglalkozásom óta elég pontosan fizettem lakbéremet, este mégis keményen felkopogott a lépcsőn, hogy közölje velem felmondását.

- Kutyasétáltató még nem lakott a hotelemben - csattogta sértődötten. - Jó lesz, ha nem rontja tovább a hírnevünket, és elvitorlázik innen.

- Annyi bánat legyen, Rossignol apó. Ilyen egérhombárt még kapok vagy kétezret Párizsban, mint a maga piszkos butikja. De azért korántse higgye, hogy valami rühes alak vagyok, mert kutyát sétáltatok. Tudok én ennél alávalóbb mesterséget is. És vegye tudomásul, kutyával szívesebben vagyok együtt, mint gyarmati altisztekkel.

Az elköltözésemet Pompone akadályozta meg, aki fellopózott a szobámba, és kérlelt, hogy ne menjek el. Könyörgött, hogy ne hallgassak az apjára. Ő nagyon szereti a kutyákat, engem is nagyon kedves embernek tart, és bánatot okoznék neki, ha elmennék. Közben csomagoltam, és amikor látta, hogy mégsem hagyom abba, átfogta a nyakamat, és nedves száját, szemét az arcomhoz kente.

- Maradjon, Monsieur Pitipalati - kérlelt csendesen.

Ott maradtam, és meg kellett ígérnem neki, hogy a gondjaimra bízott ebbel egyszer meg-szököm, és elhozom a hotelbe.

A séták már a könyökömön nőttek ki. A nagy Párizsból, a mély Párizsból, amelyre oly kótyagosan vágyakoztam, félévi vendégszereplésem ellenére jóformán semmit sem ismertem meg. Egy buta fajkutyán, egy kis mulatt lányon és néhány bulváron kívül semmit sem nyújtott nekem Párizs. Sovány, szegény és kilátástalan kutyasétáltató voltam, ez volt minden, amit mérlegem mutatott. Az utak, bulvárok bekaptak, lenyeltek, egy morzsa sem maradt belőlem. No, Spornyák János, mélyen tisztelt számtantanárom, kinek volt igaza? Nekem, aki sehogy sem akartam beszedni a sinustételt, vagy Önnek, aki azt tartotta, hogy sinustétel

nélkül egy fabatkát sem ér az ember? Ott állottam Párizs közepén a sinustételemmel, és egy fabatkát sem értem. Ha elütött volna egy teherkocsi, ismeretlenebb halottat az Ismeretlen Katona sírjában sem találtak volna, mint amilyen én lettem volna a párizsi utca kövezetén.

Egyszer elsétáltam a kutyával egy nyitott ablak előtt. A szoba mennyezete fekete, tükröző lakk volt, a szobában két hölgy és két úr csevegett. Ez az - gondoltam. Ez az a Párizs, amelyben szerelmes férfiak házasságtörésre akarják rábírni a szédülő nőket, ez az a Párizs, amelyről a Bogdánné könyvkötészetében olvastam. A longchamps-i versenyek, bemutatók a Comédie Françaiseban, és reggeli lovaglások a Bois-ban...

Nagy gyönyöröket és nagy disznóságokat sejtettem a csinos barokk paloták falai mögött. A gyönyöröket nem láttam, de a disznóságokkal találkoztam. Odüsszeusz is sokat mesélt.

Állítólag több polgári nővel volt dolga, szerelemre éhes, igen tisztes lányokkal és asszonyok-kal, akik otthonukba is bevezették. A párizsi nő - jelentette ki - szereti a csókot, és a szerelmet sokkal jobban megbecsüli, mint más nők. Füleltem, mert a szerelem mindig érdekfeszítő téma, még akkor is, ha színültig hazugság, mint az Odüsszeusz meséje. Azt hiszem, lebujok mélyén szedte össze viharos tapasztalatait, beteg és szomjas kis nők köréből, akik, mint a bogarak, természetesnek találták, hogy nyilvánosan is áldozzanak a szerelem szertartásának.

Odüsszeusz sokat mesélt, ha délután nem aludt, átjött a szobámba, leült az ágy szélére, és egész panorámát fecsegett össze. Az Óperencián remek jachtja volt az öreg fiúnak, de a gazdasági válság fenékbe fúrta, és elsüllyesztette. Elmondta, hogy Borneo szigetén a nőknek gombaszaguk van, Hondurasban a szél halakat sodor az ültetvényekre, hogy nekem olyan szemem van, mint az antilopoknak, és hogy Párizs már egy misét sem ér meg.

- Ez a szobor - vetette oda csak úgy mellékesen -, ez a kis mulatt lány pénzt fog hozni a házhoz.

- Nem túlságosan izgat a dolog, Odüsszeusz.

Sütött a nap, egyenesben voltam. A kis Pompone-nal nagyokat táncoltunk a folyosón, Odüsszeusz a remek dzsiggelésre kidugta fejét a kalitkájából, és úgy találta, hogy hosszú lábaimmal nyugodtan elszerződhetnék egy bárba táncakrobatának.

- Gyűjtöm a ritka foglalkozásokat - feleltem neki -, de hogy kiálljak rugdalózni, az nagyon ronda dolog volna.

És folytattam a kis Pompone-nal az ugrándozást, aki remekül szedte apró lábait, és tele szívből nevetett szögletes mozdulataimon. Odüsszeusz kiállt az ajtóba, és onnan nézte vidámságomat.

- Mi lelte, apám? - röhögött ő is kedélyesen.

- Semmi, Odüsszeusz. Tavasz van, nem látja? Süt a nap. Én mindig elkuncogom magam jókedvemben, ha rám süt a nap.

Vállat vont, és értelmetlenül levackolódott a rozoga lépcsőn. Alulról aztán integetni kezdett, hogy hagyjam abba, mert mondani akar valamit.

- Ide hallgasson. Ha a szobor készen lesz, bízza rám, én elsütöm... Tegnap leszerződtem a Vidám Nyulacskához éneklő fűrésznek...

Old Peachem ükunokája változatlanul ásítozott. Beszéltem hozzá, magyarázgattam neki, de kutyába sem vette, amit mondtam neki. Illemtani leckéim falra hányt borsók voltak. Old Peachem ükunokája a Monceau-park bokrai helyett továbbra is a bokharai szőnyeg virágait tüntette ki látogatásaival. Néha, ha nagyon unatkozott, odasétált egy olvasgató öregúrhoz vagy horgoló nevelőnőhöz, és közömbösen beléharapott a lábába. Valaki egyszer belerúgott, mire a kutya megdöbbenve nézett rám. Hogyan? - jelentette a pillantása. - Ez is lehet? Hát miért vagy te kutyanevelő, ha nem azért, hogy megóvj engem az ilyen pimasz rúgásoktól?

Pompone egyre sürgette, hogy vigyem már el egyszer tanítványomat. Egy délután aztán ügyesen meglógtam Old Peachem ükunokájával, és elvittem a szállodába. A gyerek hangos ujjongásban tört ki, dédelgette, simogatta az unatkozó ebet, és megkért, hogy ő is sétálgat-hasson egy kicsit vele. A látogatást azonban rövidre kellett szabnom a szakállas hölgy miatt, aki már nyugtalanul kutatta át a Monceau-parkot látcsövével. Hazamenet, nem messze a szállodától egy büdös kis sikátorból háromlábú korcskutya rúgtatott elő, és orrával egyenesen Old Peachem ükunokájának tartott, mit sem törődve a jelenlétemmel. Mocskos bundájú, hetyke csavargó volt, mindenfajta anyák és elvetemült apák meg ükapák leszármazottja. A kanálisszag és a laza erkölcs már messziről illatozott lényéből. Egyik hátsó lábát megszokásból mindig a magasban tartotta, s csak akkor bocsátotta le, ha valami érdekes szagolni valóra bukkant. Ilyen érdekes szagolni valónak ígérkezett Old Peachem ükunokája is. Vártam, hogy tanítványom, akiről a szakállas hölgy különböző szűzies történeteket regélt a kutyakérőivel kapcsolatban, unatkozva nekiesik a sánta és mocskos csavargónak. De nem ez történt. Old Peachem ükunokája legnagyobb csodálkozásomra nem bántotta külvárosi gavallérját. Álmos pofája hirtelen megélénkült, és néhány apró, hisztériás szökelléssel meg kedvtelt szűköléssel jelezte, hogy a szerelmes közeledés nincs ízlése ellenére. Kacér bakugrásai és érzéki hangjai szöges ellentétben állottak múltjával és származásának előkelő követelményeivel. Sajnálkozva nézte, hogyan zavarom el a piszkos betyárt a közeléből, aki már azon volt, hogy minden késedelem mellőzésével beavassa Old Peachem ükunokáját a szerelem áldásaiba.

Védencemet a váratlan ismeretség egészen kihozta sodrából, másnap ő kezdeményezte a Monceau-parkból való szökésünket, és lépteit egyenesen a szálloda felé irányította. Pompone-t láPompone-togaPompone-tásunk nagyon megörvendezPompone-tePompone-tPompone-te, elkérPompone-te a kuPompone-tya pórázáPompone-t, és megséPompone-tálPompone-taPompone-tPompone-ta egy kicsiPompone-t az utcán. Old Peachem ükunokája szívesen vette a lányka barátságát, egyszer meg is nyalta a Pompone csokoládészínű fülét, ami hálás kitörésekre adott alkalmat. Ettől kezdve, hacsak lehetett, megszöktünk a Monceau-parkból, hogy hármasban együtt sétálhassunk a kis mulatt lánnyal, aki boldogan fogta a mulatságos eb pórázát. Két hét múlva aztán beütött a baj. Amíg egy dohánytőzsdében cigarettát vásároltam, Old Peachem ükunokája összetalálkozott az utcán háromlábú, mocskos gavallérjával, és pillanatok alatt megadta magát a heves ostromnak. A kis mulatt lány egyáltalában nem értette a dolgot, eleresztette a pórázt, és izgatottan sietett hozzám, hogy beszámoljon az idegen kutya vad támadásáról. Mire a helyszínre értem, késő volt. Old Peachem ükunokája egy külvárosi söpredék ebnek lett a kedvese.

A kis Pompone mit sem sejtett a történtekből. Néhány hét múlva kitudódik a dolog, és vége könnyű keresetemnek, kutyasétáltatói méltóságomnak, gondoltam nagyot füttyentve. Nem tévedtem. A szakállas hölgy egy szép napon gyanúsnak találta kutyáját, elvitte a kutyaklinikára, ahol mosolyogva közölték vele, hogy nincs semmi baj, a kicsike teherbe esett.

Néhány kicsiny és előkelő sikoly után, amelyeknek szerencsére nem voltam fültanúja, csak elképzeltem őket, a hölgy a szállodához rohant, hogy dühének és keserűségének színültig telt edényével nyakon öntsön. Idejében megugrottam előle, és ez más okból is szerencse volt, mert ahogy szedtem hosszú lábamat, egyszerre csak Kadarkutiba ütköztem.

Néhány tagolatlan hangot váltottunk. A felismerés és az öröm rövid jelei voltak. Nem volt azonban időm túlságosan örvendezni a viszontlátásnak, mert a hölgy végzett a rikácsolással, és éppen kocsira szállott. Kadarkutit behúztam egy kapu alá, s a veszély elmúltával megindultam, hogy felvigyem a szobámba, ahol jól kibeszélhettük magunkat. A kis Pompone minden tagjában reszketett még, mert a kutya úrnője rendőrséggel fenyegette meg az egész szállodát. A nyugalmazott gyarmati altiszt nagy patáliát csapott, és kijelentette, hogy késedelem nélkül kiröpít a hodályából. Nem törődtem vele, intettem a csodálkozó Kadarkutinak, hogy ő se vegye szívére a nyugalmazott fenevad kaffogásait.

Kadarkunnak mogyoróhéjban előadtam az esetet.

- Te is olyan ember vagy, Felméri - vigyorgott a balszerencsémen -, akinek a vajas kenyere mindig a vajas felére esik.

- Nem vettem észre - ráztam a fejem. - Egész jól megvoltam eddig. Igaz, néha felkopott az állam, de ez mit sem jelent.

Megmagyaráztam neki, hogy én az életet baleseteim ellenére is igen üdítő és tanulságos panorámának találom, s sehogy sem tudok kisded szamárságokért kétségbeesni. Igaz, nem megy olyan ragyogóan a dolgom, mint teszem azt, Morgannak, de ördög vigye, egyhangú tészta volna, ha ezt a gyönyörű földet csak pénztől böfögő jóllakottak népesítenék be. A leltárhoz mi is hozzátartozunk...

Ettől kezdve együtt nyaltuk az üvegen keresztül Párizs aranyszínű mézét. Együtt csavarogtunk, s a szobámat kineveztük közös műteremnek. Kadarkutinak volt lakása, de egy nő jóvoltából, s minthogy ilyen körülmények között otthon csak veszekednie és szeretkeznie lehetett, holmiját átköltöztette hozzám, és munka ürügyével nagyokat hortyogott.

- Szeretném a nőt lekapcsolni - közölte. - De nem tudok szabadulni tőle. Azt ígéri, hogy lelő, ha megugrom. Egész nap görög drapériákban mászkál, és hárfázik. Ezt nem lehet kibírni.

Csókolózás után rendszerint veszekedtek az ágyban, éspedig jó kiadósan, erőteljes szitkokat váltva egymással. Magam is úgy találtam, hogy ez a tény szöges ellentétben áll a görög drapériákkal és a hárfával. Aztán Annát is szóba hoztam, nem párhuzam okából, inkább lelki okokból. Mert az orromban állandóan benne volt az Anna szaga, mint a náthabacilusok, melyek mindig csak kedvező légköri viszonyokra várnak, hogy üzembe jöjjenek. A női rovat

Csókolózás után rendszerint veszekedtek az ágyban, éspedig jó kiadósan, erőteljes szitkokat váltva egymással. Magam is úgy találtam, hogy ez a tény szöges ellentétben áll a görög drapériákkal és a hárfával. Aztán Annát is szóba hoztam, nem párhuzam okából, inkább lelki okokból. Mert az orromban állandóan benne volt az Anna szaga, mint a náthabacilusok, melyek mindig csak kedvező légköri viszonyokra várnak, hogy üzembe jöjjenek. A női rovat