Nemcsak a „Ketteske” szűnt meg Reformváron, hanem a „Ko
vács apuka” , a „Kovács elvtárs” is. Ritkán hallani a „kezicsókolo
mot”, és rendre elmaradnak a címek és rangok: az ajtókról, a borí
tékokról, a fejfákról. A lakások névtábláin csak a nevek szerepel
nek, de a gyerekekéi is. Eltöröltetett a „nyugdíjas” cím is. „Nyug
díjas micsoda?” , kérdezik az idősebbeket a hivatalos helyeken, majd beírják a megfelelő rovatba: Tajti Nándor lakatos, az élet
korából kiderülhet, hogy nyugdíjas. Reformváron tehát nincs többé dr. Képessy Egon, hanem Képessy Egon ügyvéd van, nincsen dr. Pataki Ervin kandidátus, csak Pataki Ervin közgazdász van, az „igazgató” , a „főosztályvezető” helyére is a foglalkozás neve kerül, nemegyszer jókora bonyodalmat okozva, hiszen így nem mindig könnyű megállapítani, hogy megfelelő szintű-e a partne
rünk.
Hogy köszönnek Reformváron? Jó napot! Jó reggelt! Szervusz!
Egyre gyakrabban hangzik el az „Üdvözletem!”, mely „üdvözle
tem neked” és „üdvözletem Önnek” jelentésű is lehet. A város elöljárói most a „Barátom!” , „Barátaim!” megszólítással próbál
koznak. A templomokban is ez hallható a „testvérek”, „hívek”
helyett, „felebarát” jelentéssel is. Nem megy persze könnyen a
„barátkozás” . Sok vita folyik arról, hogy szólíthatja-e egy fiatal férfi „barátomnak” az idősebb hölgyet, a villanyszerelő az ügyfelet és így tovább.
Nem egyenlősdit akarunk, mondják a „viselkedésreformon” dol
gozó szakemberek. Az értéket jelentő egyediségek felszínre kerü
lését szorgalmazzák, a személyiség legalizálódását, amelynek csak akadálya lehet a személyt elfedő címekkel, a „nekijáró” megszólí
tásokkal és köszöntésekkel erőszakolt álmegkülönböztetés. „Tar
tózkodtunk a jelszavak kiadásától” , magyarázza a város egyik veze
tője, „három év alatt egy sem csúszott ki a szánkon, de egyet azért meghirdetnék: minden ember fenség!” Vallja, hogy össze kell rázni a reformváriakat, egyenlő helyzetbe hozni őket, „hogy aztán ked
vükre elgyönyörködhessenek másféleségükben” . Meg is hirdették, nem jelszó, hanem pályázat formájában, a viselkedésreformon dol
gozó szakemberek. Másfél ezren vettek részt. A pályázatokat meg
hirdetők reménykedtek ugyan, de nem lepődtek meg túlságosan, hogy ezzel a három válasszal találkoznak leggyakrabban: „Leg
főbb érték az ember” , „Az ember a teremtés koronája”, „Mindenki zsebében hordja a marsallbotot” . A Reformvár emberi dimenziójá
nak kibontakoztatásán fáradozó reformerek nem adták fel, követ
kezett a második forduló, a „Minden ember fenség, Észak-fok, titok, idegenség” megfejtésére kiírt pályázat. Ebbe már csak fél
ezren kapcsolódtak be. Sokan csak annyit írtak „Ez Ady” , de leg
alább ennyien, hogy „Ennek így már nincsen semmi értelme” és azt, hogy „Minek ezt bonyolítani?” , akik pedig „érdemben” vá
laszoltak, azok közül a legtöbben ilyesmit: „Az ember titokzatos, kiismerhetetlen, felsőbbrendű lény” . Az irodalomtanárok az isko
lákban, irodalomtörténészek a TIT-előadásokon, a papok a temp
lomokban és a katekézistermekben magyarázták, mint ezt később bevallották, nem annyira az embert, mint inkább Adyt. A „visel
kedésreformon” dolgozó szakemberek (félreértés ne essék, társa
dalmi munkásokról van szó!) ezután egy harmadik pályázatot írtak ki, ezúttal kutatók számára „Emberkép Reformváron” címmel.
Az összerázódás kitűnő lehetőségei az ünnepek, vallják Reform- vár vezetői, akik a kormánytól engedélyt kértek arra, hogy a hiva
talos ünnepeket évenként hárommal megtoldják. így vált zöld betűs (Reformvár hivatalos színe, Óvár régi címeréből) ünneppé két évvel ezelőtt az óvári csata emléknapja, az elmúlt évben a városalapítás napja, az idén pedig március 15-ike. Ünnepe volt még az elmúlt három év alatt Széchenyi Istvánnak, Albert Schvveitzernek, Balassi Bálintnak és Assisi Szent Ferencnek. Albert Schweitzer ünnepének fő színhelye az éppen kifestett kórház és pihenő volt, Széchenyi ünnepén a kereskedő Óvár és az egyre ügyesebben vállalkozó Re
formvár került előtérbe: vásárt rendeztek, külföldi résztvevőkkel.
Balassi Bálint ünneplésekor lovagi torna és dalnokverseny is volt.
Assisi Szent Ferenc ünnepén a pihenni készülő természetet búcsúz
tatták művészek, zenészek, öregek és gyerekek, ki-ki a maga mód
ján és műfajában, a madaraknak prédikáltak, majd felavatták a ferences kolostor maradványaiból kialakított romkertet. Zöld be
tűs ünneppé válhat majd az óvárkúti búcsú is, amelyet az idén szándékoznak húszéves Csipkerózsika-álmából felébreszteni. A kü
lönböző' életkorú, világnézetű és felekezetű tagokból álló előkészítő bizottság nehéz döntés előtt áll: az ízléses harsányságnak mely fo
kozata felel meg a hagyományoknak és a mai igényeknek.
A zöld betűs ünnepek feladták a leckét, illetve a város vezetőinek a pirosbetűs ünnepeket is meg kellett újítani. így lett április 4. egyben Reformvár megalakulásának ünnepe is, május 1. pedig igazi majális.
Reformváron május 1-én nincs tribün, de van felvonulás, reform
vári módra. A város vezetői zenekarok segítségével „ébresztik” az ünneplőket, értük mennek a külvárosokba, és ők vezetik a felvonu
lókat a főtérre, ahol „népgyűlést” tartanak, majd az ünneplők a vezetőkkel együtt a majálisok színhelyeire vonulnak. A karácsony és a húsvét elsősorban családi ünnep, de a nagyobb közösségé is.
A húsvéti és a karácsonyi „szeretetlátogatásokat” a vallásos reform- váriak kezdeményezték, de a nem vallásos családtagok, majd mások is átvették ezt a szokást. Ünneppé kezd válni a diákok által kez
deményezett múltnap és jövőnap. Ezeket - egy harmadikkal, a portyanappal együtt - ősszel és tavasszal egy-egy szabad szombaton rendezik meg. A múltnap programja: kirándulás különböző korok
ba, egy napig a kor szokásai szerint élve. Ezt az akciót újabban a Gyökerek-kör is támogatja, és egyre több szülő és nagyszülő vesz részt benne. A jövőnap is népszerű: utazás a jövőben, egy napig a jövő szokásai szerint élni. Ezen a város jövőjének tervezői is szíve
sen megjelennek, egyrészt a játék, másrészt az ötletek, harmadrészt az általuk irányított jelen hatásának érzékelése miatt.
Éppen ottjártamkor ülésezett a következő jövőnapot előkészítő munkabizottság. Amikor betoppantam közéjük, még javában zá
poroztak az ötletek: jövőételek a vendéglőkben, utópikus kréta- rajzok az aszfalton, jövőbeli hirdetések az égigérő vascsicsergőkön, üzenetek a jövőnek, utasok a jövőből (akiket meginterjúvolnak, és
akik őket, reformváriakat faggatják ki elképzeléseikről), kiállítás a város jövőjéről (az egyik teremben a fantasztikus, a másikban a re
ális elképzelések). Ekkor robban ki az első vita. Mi kerül az egyik, és mi a másik terembe? Ki dönti el, mi a reális, a rendezők vagy a nézők? Úgy döntenek, ezt az utókorra bízzák. Újabb ötletek kö
vetkeznek: sci-fi kiállítás és vásár a könyvtárban, előadás a nap
rendszer jövőjéről, „Isten országa Reformvár?” című kiállítás a katolikus templom előcsarnokában. Ez utóbbi Tóni javaslata. Ezt meg kell magyaráznia. „Ez egy kérdés” , válaszolja Tóni. Bólogat
nak, hümmögnek, fejüket csóválják a bizottság tagjai. Tóni kifejti elképzelését: ezt a kérdést híveinek teszi fel, és válaszokat vár min
denféle műfajban. Hozzáteszi még, hogy számára Isten országa nem afféle jámbor elvontság, hanem testvérek munkaközössége, akik már itt, Reformváron elkezdik művük megvalósítását. Arra kíváncsi roppantul, hogy azok ezt hogyan képzelik. Erre mindany- nyian kíváncsiak, és így aztán ez a kiállítás is bekerül - igaz, egy kérdőjellel - a forgatókönyvbe.
A halottak napja is elsősorban családi ünnep, de azért a városé is, alkalom arra, hogy a város a gyökerekre, az elhunyt reformerekre emlékezzen. „Akár a gyökerek napjának is nevezhetnénk” , mond
ta az egyik középiskolai tanár, aki ilyenkor kiviszi osztályát a teme
tőbe. A kinőtt és eljellegtelenedett temető is komoly gondot oko
zott a gyökerekre ugyancsak odafigyelő városi vezetőknek. A „te
metőkert” és a „kegyeleti park” gondolatát továbbfejlesztve szüle
tett meg a temetőerdő gondolata. A várost északkeletről övező Nagy
pagonyt jelölték ki az új temető helyéül, úgy, hogy meghagyták a fákat. Kirándulóhely is, elmélkedőhely is ily módon a „temető- erdő” . Kápolnáját a Budapesti Reformváriak Körének építész tagja tervezi a város megbízásából. (Társadalmi munkával épül majd fel.) Komoly fejtörést okozott a temetőerdő és a sírkőipar ellentétes esztétikai mineműsége. A város vezetői a Homálybogozó Bizott
ságnak adták át a reménytelennek látszó ügyet. A homálybogozók megtalálták a nem túl olcsó, de mégis megnyugtató megoldást:
bízza meg a város a sírköveseket jól fizető „profán” műkőipari
munkákkal (természetesen immár nem saját ízlésük, hanem tervek alapján), és szerepüket adja át iparművészeknek. Most már idegen- forgalmi látványosságot jelentenek a temetőerdő első fejfái.