A bedőhegyi pihenőháznál állt meg a busz. A reggeli előtt felsétál
tunk a kilátóba. „Igen, ez tényleg Reformvár”, erősítette meg a még mindig kételkedőket Pali. „Most még csak térkép, de így is érde
mes szemügyre venni, sőt tulajdonképpen minden várost így kelle
ne meghódítása előtt szemügyre venni”, magyarázta Tamás, és térképeket osztott ki nekünk, mindenkinek egyet. Megtalálták raj
ta, majd lenézve a valóságban is az iskolavárat, a temetőkertet, a csillagdákat, Betonbarcikát, a Hazai Tapírt, az Életmentő utcát és az Énházat is. Elmondták, hogy ugyanilyen térképeket kapnak a városba érkező turisták is, idegenvezető ugyanis már két éve nincs a városban. A város vendégeit a térkép és a reformváriak kalauzolják. „Tessék minket felfedezni”, mondják a reformváriak, és az ide látogatók kénytelenek szóba elegyedni a tisztaságfelelősök
kel, a gyerekekkel, a pávaőrökkel, az agórákon sétálókkal, az
akármire gyülekezőkkel. Az idegenforgalmi hivatal funkcióit a vendégfogadók és a könyvtárak vették át.
Tanulmányi kirándulásunk első napján ezzel a térképpel a ke
zünkben kóboroltunk kisebb csoportokban, párosával vagy magá
nyosan, hogy este ugyanitt találkozzunk, majd pedig a bedőhegyi pihenőházban kicseréljük egymással, Paliékkal és az oda érkező reformvári vezetőkkel tapasztalatainkat. Többen a piros biciklit is igénybe vették, és így sokfelé eljutottak. Mivel szabad szombat volt, sokféle eseményen vehettek részt: emléktábla-avatáson (a múlt századi Csengery Antalét helyezték el az iskolavár falán), pad- láskiállítás-megnyitón (a címe: „Szüléink emlékkönyvei”), pávaőr- felvételin (a felvételi tárgyak: pávaismeret és emberismeret), egy templomi esküvőn (ahol az anyakönyvvezető is megjelent a nem
zetiszín szalaggal, ahol a menyasszony és a vőlegény egy-egy sze
relmes verssel üdvözölte egymást), szombati szabadegyetemen (az iskolavárban rendezik, elsősorban az ott tanuló gyerekek szülei
nek), ökumenikus katekézisen (a téma az emberi méltóság volt).
Megfordultunk még piacon, pártkörzetben, csillagdában, temető
ben, sejtekben, lakásokban.
Az alsóvárosi pártkörzetben egy megyei kezdeményezésű fel
mérés reformvári vonatkozású adatait elemezték, s betekintést en
gedtek a vendégeknek is a „szigorúan közérdekű” (jellegzetes re- formvári mozgalmi zsargon) dokumentumba. A világnézet alaku
lását vizsgáló felmérés kezdeményezőinek előfeltevései csak rész
ben igazolódtak. Nőtt ugyan az „elbizonytalanodók” , de nőtt a
„meggyőződéssel rendelkezők” aránya is. „Akkor mi csökkent?” , kérdezték a vendégek. „A közömbösöké” , volt a válasz. Rögtön figyelmeztették a vendégeket, hogy ezek nem reformvári, hanem megyei kategóriák. Azt is regisztrálhatták, hogy egyaránt nőtt a
„marxisták” és a „vallásosok” aránya is. (Szintén megyei kategóri
ák.) „Érdekesebb, amit ezekkel a kérdőívekkel nem lehet kimutat
ni”, vette át a szót egy fiatal jogász, és elmondta, hogy egyre rit
kábban hallani Reformváron, hogy „mi marxisták” , „mi kommu
nisták” , „mi vallásos emberek” , „mi keresztények”3 és egyre gya
koribb a „mi is” és a „ti is” . Egyszóval több az érv, élénkebb a párbeszéd, türelmesebb a hallgatás, kevesebb a jelszó, a skatulya.
A vendégek csak akkor kezdtek el zsizsegni, amikor az árnyal
tabb kép felvázolásához (ők kérték, lelkűk rajta) nélkülözhetetlen reformvári kategóriák kerültek elő, ilyenek, mint a „dialektikus hedonista” , „moralista pozitivista” , „pragmatista szocialista” ,
„idealista kommunista” , „heroikus ateista” , „kálvinista marxis
ta” , „evilági keresztény” , „parttalan marxista”, „marxizáló feren
ces” . A jelenség létezett már Reformvár előtt is, de akkor nemigen fogalmazódhattak meg a nyilvánosság eló'tt ezek a hitek, beállító
dások, világnézetek. „Az az igazság” , summázta egy idősebb re
formvári pártoktató, „hogy eddig bizony többet törődtünk világ
nézetünk kalapjaival, mint alapjaival; ráadásul hosszú ideig az egyenkalapot erőltettük” .
Csaknem ezzel egy időben néhány portyázó Tónival, a pappal beszélgetett ugyanerről, vagyis a párbeszéd lehetőségéről Reform
váron. Tóni barátom első mondata annak ellenére meglepte őket, hogy már hallhattak és olvashattak róla, ugyanis azzal kezdte, hogy
„A hivők közötti párbeszéd a könnyebbik ügy, vagyis a valamiben hivők közötti párbeszéd” . Tóni hamar bebizonyította, hogy ilyen értelemben a tisztelt vendégek is hivők, így aztán nem volt aka
dálya egy rögtönzött párbeszédnek, amelynek során Tóni kifejt
hette, hogy a világért elkötelezetten cselekvő, magukat anyagelvű
nek vagy marxistának nevező hívőktől sokat tanulhat az istenhivő, aki - akár akarja, akár nem - hús-vér emberek közösségében él, amit társadalomnak neveznek, amely ráadásul történelem is. Tőlük, istenhivőktől - ha a szerint is élnek, amiben hisznek - sokat tanul
hatnak a magukat ateistának tartó marxisták és humanisták a személy méltóságát és erkölcsi szabadságát érintő kérdésekben.
Tóni barátom ekkor Rahnert idézte, aki szerint a teológiának és nemkülönben a teológusnak, közvetlen párbeszédet kell folytatnia a szociológiával, a szociálpszichológiával és a históriával, mert az ember és Isten viszonya sem merül ki a vallásgyakorlatban, sőt, és
Szent Pált idézte, „aki szereti felebarátját, az már teljesíti a tör
vényt” .
Többeket ugyancsak meghökkentve Tóni ezután azt kezdte fej
tegetni, hogy Reformváron is vannak olyanok, akik magukat ateis
táknak vallják, ám akiket ő preevangelizáltaknak, vagyis félig- meddig istenhivőknek tekint. Szó sincs arról, hogy meginogtak volna ateizmusukban, még kevésbé arról, hogy kettős életet élné
nek. Feltevése szerint abban hasonlítanak ők az istenhivőkre, hogy már - ő így érzi - túl lehetnek az alapvető, önzésük elleni döntésen.
Neveket is sorolt fel, köztük Paliét, Tamásét, Pistáét és Csengery Antalét is. Vendégei feszengni kezdtek, aztán valaki kibökte: „És ezt nekik be is tudja és akarja bizonyítani?” Tóni barátom neve
tett: „Eszemben sincsen! Ez az ő titkuk, és saját titkukat nekik kell felfedezni. Ezt én a híveimnek akarom bebizonyítani, hogy még jobban gördülhessen a párbeszéd, hogy érezzék, mit is jelent a fele
barát, különösképpen, ha az »álruhás« keresztény. Nehezebb dol
gunk, nekünk is, Paliéknak is, a nem hívőkkel van, de ez már közös feladat, a hívőké, akármilyen mezt is viseljenek! Egy szó mint száz, elég sokat beszélünk már a párbeszédről, de még kevesen akarjuk és műveljük. Miért? Mert információcserére, munkaebédre, egy
más meggyőzésére, erőfitogtatásra és demokráciásdira egyszerűsít
jük le, és nem vesszük figyelembe azt, hogy a párbeszéd alapvető feltétele az, hogy el tudjam képzelni, hogy a másik félnek igaza is lehet, szóval, amikor hallgatom, az igazát kell hallgatnom és az igazság képviselőjének kell tekintenem.”
A szerencse sem pártolt el tőlünk, hiszen két portyázó Döme bácsival is találkozhatott, aki másfél éve még az egyik legeredménye
sebb (és legagresszívebb) reformvári szekta prófétája volt. Eleinte sok borsot tört a városi vezetés orra alá, ugyanis rendszeresen fel
bukkant a péntek esti akármiken, és előadta a „mennyei otthonok”
tizenkét pontját, élesen kikelve az antikrisztusok, nevezetesen a párt, a nagyipar, az egyházak, az alkohol, a Magyar Televízió és a re
formvári televízió ellen, hangoztatva, hogy „a jövő atomháborúja el fogja törölni a modern világot, és csak a mennyei otthonok, az
Isten kormányozta kis falvak maradnak meg” . Jóval kevesebb gondot okozott, amikor a szeretetről prédikált, a szeretet mellett és a szeretetkorlátozó törvények (vagyis mindenféle törvény) ellen.
Jelenleg Döme bácsi nyugdíjas, de nem nyugdíjas próféta, csak nyugalmazott esztergályos. így szólalt meg az embertiszteleten is, kifejezett kérésre. Az történt ugyanis, hogy elkezdett fogyni a nyá
ja. Fiatalabb tagjai a sejtekbe, az idősebbek Tóni és Gábor nyájába, néhányan Tamás önkifejező művészeti csoportjaiba léptek be.
Amikor beindult az embertisztelet, Döme bácsi huszadmagára ma
radt. Nem volt mit tenni, téríteni indultak a városmegye kisebb településeire. Először éppen Sajószabadiba. Fél napot sem töltöt
tek itt, amikor Döme bácsi összeveszett híveivel. „Hát nem látjá
tok, hogy ezek itt már megcsinálták?” Nem látták. Elzavarta őket, és felajánlotta szolgálatait az ígéret Városának, vagyis Reform- várnak. Ráhagyták, munkát adtak neki. Még kétszer annyit kért.
Kapott. Végül a Gyökerek-körben talált nyugalomra, „mennyei otthonra” . „Ezek itt tulajdonképpen ugyanazt csinálják” , magya
rázta a tanulmányi kirándulás résztvevőinek, „csak éppen az atom
háborúval nem tudnak mit kezdeni, hiába olyan intelligensek, pe
dig higgyék el, nem ér semmit az egész e nélkül, mert a rosszat, ami azért itt is akad bőven, maguk is láthatják, valahogyan el kell töröl
ni, nem igaz?” Nem várta meg válaszuk, sietős léptekkel elindult a pávaőr-felvételire.
Nagy élvezettel reggeliztek, kávéztak, söröztek, ebédeltek, uzson
náztak, fagylaltoztak, sziesztáztak, kaszinóztak a látogatók a re
formvári vendéglőkben, kocsmákban, kávéházakban; zavartan heherészve, fejüket csóválva, homlokráncolva nézegették a Hülye
ségeink című kiállítást; körbefényképezték az égigérő vascsicser
gőket; meghökkenve, megrendülve, megbabonázva álltak meg az új szobor előtt, amelyet a reformváriak még a tervekkel ismerked
ve az Ismeretlen Ember szobrának neveztek el. Tamás ötlete volt.
Azt a képet ábrázolta a dombormű, amelyet a Pioneer-10 űrszonda vitt magával Carl Seagen professzor javaslatára, amely, ha eset
leg mégis akadna kinek, felvilágosítással szolgálhat arról, hogy hon
nan jött; amelyen a professzor feleségének rajza volt látható (amely azóta a reformvári tankönyvekbe is bekerült): a naprendszer váz
lata, a tejútrendszerhez való viszonya és két emberi alak, egy mezte
len férfi és egy meztelen nő, a férfi üdvözlésre felemelt karral.
,,Hogy értelmezik ezt a szobrot a reformváriak?” , tették fel a kérdést többen is vendégek közül Reformvár vezetőinek este a bedőhegyi pihenőházban. „Művészi alkotás a javából, így ter
mészetesen többféle helyes értelmezés is lehetséges” , válaszolt Fehér Károly első titkár és Tamásra bízta a többit. Tamás fel is idézett néhány értelmezést: Reformvár olyan messze van Magyar- országtól, mint az űrszonda a Földtől; Reformvárnak köze van a csillagokhoz; Reformvár üdvözli az emberszerű lényeket; Az Ember a reformokra szavaz.
Következtek a beszámolók. Reformvár vezetői is jegyzeteltek.
Felfedezőknek tekintették a jövőtábor tagjait, akik nekik is tudnak újat mondani. És tudtak! Egyik társunk, középiskolai magyarta
nár, a kisváros első számú nyelvésze kiselőadást tartott „Reform
vár a somogyborsodi szólások tükrében” címmel. „Elmehetsz Re
formvárra homályt bogozni” , „Ezt a reformvári adón hallottad?”
„Ezt add be a reformváriaknak, azok még meg is csinálják”
„Tudod, mikor? Ha majd Reformvárhoz csatolják a megyét” ,,
„Persze, Reformváron még helyi időjárás is van!” , így évődnek, többnyire a reformváriak rovására, ám olykor öniróniával a so- mogyborsodiak megyeszerte. Csengery Anti arra kérte a jövőtá
bor tagjait, hogy olvasna fel mindenki egy-egy mondatot a jegyzet- füzetéből. „Hülyét csináltak belőlem? Vagy itt mindenki köszön?” , olvasta egy népművelő. „Az égigérő vascsicsergőt feltétlenül ki
próbálni, de előtte egyeztetni a PB-vel, a VB-vel és a HNF-fel” , olvasta a kisváros tanácsának közigazgatási előadója. „Ki rendez
heti ezt a monstre filmet? Mennyibe kerülhet ez?” , olvasta in
gerülten az egyik általános iskola igazgatónője. „Utcát elnevezni Gertelendi Dénesről, Farkasházi Egonról, Kuty Ilonáról, dr. Vár
bíró Mátyásról, szoc. brigádot utópista szocialistákról” , olvasta lelkesen egy népfrontaktivista agrármérnök. „Ha ezt a főnököm
lá tn á ...” , olvasta lassan, tagoltan egy tanácsi csoportvezető.
,,Kell lenni valahol fenn egy Morus elvtársnak” , olvasta homlo
kára feltolt szemüveggel egy TIT-tisztségviselő sebészorvos. „Ho
vá fajul ez a tökély?” , olvasta fejét vakargatva a kisváros KISZ- bizottságának titkára. „A részegek itt mintha gusztusosabbak len
nének, vagy talán teljesen manipulálva lennék?” , olvasta egy jo
viális bányamérnök. „Az embernek itt lehetnékje támad”, olvasta egy eddig még meg nem szólaló könytárosnő, kissé kipirulva. A Mester, vagyis Gajdócs András tanácselnök elkérte szépen ezt a mondatot a reformvári tanácsháza homlokzatára, majd megeskü
dött, hogy nem vicc, amit bejelent. Egy vezetőképző tanfolyam irányítására kérte ki az UNESCO Palit fél évre. A tanfolyam részt
vevői egy kis afrikai ország kormányának tagjai lennének. „Majd egyszer valamikor a magyar kormány is sorra kerül” , tréfálkozik valaki.
Mint ezt előre sejteni lehetett, hajnalig beszélgettünk. A jövőtá
bor résztvevői már indultak volna folytatni a felfedező utat, de a város vezetői mosolyogva arra kértek bennünket, hogy legalább kilencig hagyjuk pihenni a reformváriakat, addig mi is szusszan
hatunk egyet. Reggel csoportokra oszlottunk, hogy alaposabban megvizsgálhassunk egy-két reformvári jelenséget. Az egyik cso
port Anti vezetésével az Énházba, majd Sajószabadiba indult, a másik Pali vezetésével az iskolavárba, majd a pártbizottságra, Ta
másék ugyancsak az iskolavárba, aztán egy reformvári családhoz*
majd egy erkélyszínpad előadását megtekinteni, mi pedig először ugyancsak az iskolavárba, aztán a Rendházba, végül a vasárnap délutáni embertiszteletre.