A tanácselnököt, népszerű nevén a Mestert (a polgármesterből) egy akármin ismertem meg. Hetenként tartják a főtéren, rossz idő esetén a tanácsháza aulájában. Olyan fórum ez, ahol akárki akár
mit bejelenthet, kérdezhet, kifogásolhat, bemutathat, javasolhat.
Egy éve - elsősorban az öregek miatt - a helyi tévé is közvetíti, de élőben sokkal érdekesebb. Azon az akármin, amelyen részt vettem, többen kutya- és macskakölyköket ajánlottak fel, valaki állatkert alapítását javasolta, az egyik animátor az alsóvárosban épülő isko
la vár programtervezetéhez érkezett észrevételeket ismertette, egy katolikus hivő azt javasolta, hogy higiéniai okokból vezessék be áldozáskor a szentostya tenyérbe helyezését, a Városi Könyvtár igazgatója régi erdélyi ételrecepteket tartalmazó könyvritkaságot ajánlott a vendéglősök figyelmébe, egy kisfiú elkezdett egy mesét, és kérte a résztvevőket, otthon folytassák gyerekeiknek, a pizsamás hegedűs pedig eljátszotta „hatodik intermezzóját” .
A Mester elmesélte, hogy már több munkahelyen és iskolában is bevezették az akármit, így elképzelhető, hogy az összvárosi akármi lassan elsorvad, és akkor a nyilvánosság új formáját kell kitalálni, mert „ezen áll vagy bukik minden” , teszi hozzá. Elmondja, végre sikeredik megértetni a reformváriakkal, hogy a demokrácia nem a különböző érdekek egyenlősdije, hanem azok nyilvánosságra jut
tatása, nyilvános ütköztetése, nyilvános eszmecseréje, akaratok ér
vényesítése, lehetőség a hatalom ellenőrzésére, vagyis az életesélyek demokráciája. Mit jelent az, hogy „sikeredik megértetni” ?, kér
dezem. Nevet. Elismeri, hogy rajtacsíptem, mert egyelőre ez még nemigen jelent többet, mint hogy nyilvánosságot kapott ez a de
mokráciafelfogás is, hogy szóbeszéd tárgya lett, hogy ízlelgetik,
vitatkoznak róla. Vitatkoznak róla ők maguk is, Reformvár veze- tó'i. Közülük többen, maga a Mester is, azt hangoztatják, hogy a demokrácia inkább feltétel vagy eszköz, mint cél. Feltétele, eszköze az emberi kiteljesedésnek, önmagunk túlteljesítésének. Ha cél lenne, akkor se lenne megvalósítható, csak megközelíthető', teszi hozzá egy kicsit szomorúan.
Próbálom kitalálni eredeti foglalkozását. Nem szociológus, nem politológus, nem történész, nem jogász, hanem - erdőmérnök.
Környezetvédelmi szakot is végzett, diplomamunkája a temető kör
nyezetesztétikája volt. (Világos, a temetőerdő!) Elmondja, hogy a győztes pályamű városvezetési modelljét és magát a várost egyfor
mán figyelembe vette „polgármesteri” tevékenysége megtervezése
kor. Mivel évekig egy fakitermelő brigád vezetője volt (más mun
kát nem tudott neki felajánlani Óvár!), mind a szervezésben, mind az emberi kapcsolatokban fontos tapasztalatokat szerzett. Sorra bekérette, felkutatta az elmúlt húsz év során félreértett, félbehagyott és elutasított terveket. Ha valami nem sikerült, addig nem nyugo
dott, amíg meg nem találtatta munkatársaival, hogy ,,mi a dolog hátulütője”, hogy ,,mi a jó selejtje” . Dr. Harmath gyűjtését alapul véve összeállíttatta és állandóan kiegészítteti a konfliktusok jegyzé
két (a péntek esti akármik is jól szolgálják ezt a célt).
Módomban állott áttanulmányozni dr. Harmath gyűjteményét, amelyből megtudtam, hogy igen gyakoriak Reformváron a szerep- konfliktusok, elsősorban az újfajta tisztségek viselőinél. Gyakran kerülnek konfliktushelyzetbe az átlagosnál tágabb keretek tovább- feszegetői, akik úgy érzik, hogy itt, Reformváron már mindent sza
bad, vagy akik ezt szeretnék. Néhányan a próbaházasság, mások a nudizmus, megint mások újfajta szerencsejátékok bevezetését szor
galmazták és próbálgatták. A hivők egy kicsi és hangos csoportja azt követelte, hogy nyilvánosan, a főtéren imádkozhassák el, reg
gel, délben és este az Ürangyalát. Egykori, magukat haladó szel
leműnek, de igazságtalanul mellőzőttnek érző katonatisztek a Kompország katonái című „tömörülést” (így!) kívánták volna lét
rehozni. Többen kérték hiába, a legkülönbözőbb okokból a
rehabi-litálásukat, még olyanok is, akik sosem voltak büntetve vagy hát
térbe szorítva. Konfliktusok állandó forrása az itt illegálisan adott vagy elfogadott borravaló. Rendszeresek a konfliktusok a „köz
életi” gyerek és a „privatizáló” (a legtöbb esetben egyszerűen csak fáradt) szülő, de a nyüzsgő öregek és a fáradt középnemzedék kö
zött is. Igen gyakori a gyarapodók (legyen az a legtisztességesebb is) és a másokért élők, vagy éppen egy személyen belül a közéleti- ség és a gyarapodás ütközése, horzsolódása. Rendkívül súlyos hely
zetbe kerültek néhányan éppen azok közül, akiken a lelki elsőse
gélynyújtó helyeken nem tudtak segíteni, vagy akik csodát vártak, és gyakran jutottak nehéz helyzetbe maguk a lelki elsősegélynyúj
tók, akik csak jótékonykodásra vagy lelkizésre számítottak, és
„középfajú drámák” helyett valódi tragédiák szereplőivé váltak.
Nehéz helyzetbe kerültek többen a megyeszékhelyen és más váro
sokban (különösen a közigazgatásban és a kulturális területen) dol
gozók, akik „reformvári reflexekkel” reagáltak Reformvár hatá
rain kívül is. „Várom, hogy leváltsanak” , mondogatják többen, akik ugyan megpróbálnak alkalmazkodni az „új módihoz” , de szoronganak vagy belefáradnak. „Ki szeretném pihenni Reform- várt”, közölte dr. Harmathtal az egyik fő reformer.
A gyors intézkedésekkel meg nem oldható problémákat, az úgy
nevezett „patthelyzeteket” rendre átadja az e célra alakított Ho
málybogozó Bizottságnak, amely afféle „vének tanácsa” (elég ala
csony átlagéletkorral), tanácsadó szerve a városi vezetésnek. A
„hábé” igen népszerű Reformváron (főleg azóta, amióta csapata elindult a minden évben lezajló „Ki mit nem tud?" vetélkedőn, és fölényesen nyert). Harminchárom állandó tagja van, a legkülön
bözőbb foglalkozású, korú, sorsú és nézőpontú reformváriak talál
hatók közöttük. Alkalmanként „országos” szakemberek vélemé
nyével erősítik a magukét, és segítségükre van a Budapestre elszár
mazó óváriak és reformváriak asztaltársasága is. A Homálybogozó Bizottság közreműködésével áll össze az évente megrendezett Hülye
ségeink című kiállítás, amelyet minden alkalommal a legilletékesebb, a tanácselnök nyit meg. A legutóbbi kiállítás katalógusában efféle
„hülyeségeket” találtam: könyvajándék a fiatal házasoknak az anyakönyvvezetőtől („Hülyeség volt mindenkinek ugyanazt a három könyvet adni” , magyarázza a Mester, majd hozzáteszi „Ta
lán több is mint hülyeség, lehet, hogy kulturális agresszió”), sze
metelésbérlet („Közel hatszázan váltották ki”, morog a Mester),
„Mindenki ültessen egy fát” mozgalom („Nem volt megszervezve rendesen”, bosszankodik a Mester, „összevissza ültettek minden
féle fát mindenhová, még olajfát is, ráadásul éppen a rendőrség elé”), a „barátnőm” megszólítás erőltetése („A feleségek sztrájk
kal fenyegetőztek”), a betonbarcikai „szocreál” házak kipingálása állatfigurákkal („Azokon a sörényes hangyász sem segített, oda kellett volna ültetni a fákat eléjük”, állapítja meg a Mester, az ötlet egyik legfőbb támogatója, rezignáltan), világhőmérő a főtéren („Hogy tudjuk, éppen hány fok van Fokföldön. De minek?” ), a
„polgártárs” megszólítás majdnem bevezetése („Ezúttal a barátnők tiltakoztak” ), a lóvasút visszaállítása („Ez majdnem sikerült, sze
rencsére a lovak nem vállalták”), reformkölcsön a békekölcsön mintájára („Fél év múlva kamatostul visszafizettük mindenki
nek” ), az „Egy család - egy klub” mozgalom („Nálunk a feleségem lett az elnök, és magas tagsági díjat követelt, de csak tőlem”), szépségverseny („A zsűri közben rájött, hogy ez hülyeség, és csak- azértis egy hatvanéves, csinosnak mondott hölgynek adta ki az első díjat”), állatkert („A Fővárosi Állat- és Növénykert ajándéka, egy nyugdíjas bölény ideérkeztében útközben megdöglött, a város saját halottjának tekintette, eltemette, vele az állatkertet is”).
A Mester a rend kedvéért megmutatja a kiállítás vendégkönyvét is.
„Nem is olyan hülyeség!”, sokan így vélekedtek, „Ezek után miért nem mond le a vezetőség?” , kérdezték többen is, „Hála isten, eze
ket is megúsztuk!”, írták bele jó néhányan.
Ha nem hirdette is meg mozgalomként, de minden erejével szor
galmazta a városi vezetés a Tegyük magunkat helyünkre elvet.
Óriási sértődéseket és szerencsétlen „beleválasztásokat” egyaránt termett ez az akció, de akadtak meggyőző eredményei is. így került a Városi Könyvtár igazgatója - előzőleg a megyei napilap főszer
kesztője - az azóta országos hírűvé váló Hableány étterem élére, mert szerencsésen kiderült, hogy mindig is ez volt titkos vágya, és a népszerű Könyvtári vacsorák sorozat is ennek szublimálása volt.
Ott még az egykori szerkesztő is megélemedett (1. Hablegény). így kapott egy kiváló növénynemesítőt az állami gazdaság, egy állító
lagos „idegroncs” biológiatanár személyében, akit az iskola veze
tése előbb a politechnika oktatására, majd a napközibe osztott be.
„Ez a helyretevés közelebb áll még az utópiához, de remélhető
en nem kerül a Hülyeségeink című kiállítás valamelyik tárlójába”, teszi hozzá a Mester, és sóhajt egyet. A sóhaj azt jelzi, lenne még egy-két ötlete. Később megtudom, hogy maguk a helyükre kerülni óhajtók is szép számmal felkeresték: egykori katonatisztek, diplo
ma nélküli tanár és feltaláló, függetlenített párttitkár. Elképzeléseik általában reálisak voltak, mégsem tehetett értük sokat a Mester, mert azok persze, akiknek a helyére a helyükre kerülhettek volna, véletlenül sem jelentkeztek nála.
Megtudom még tőle, hogy a reformváriak - az Elnöki Tanács engedélyével - már 14 éves koruktól fogva választópolgárok. Ha már tizenéves korukban pályájukról döntenek, párt választanak, miért ne dönthetnének közügyekben is? A választói és szavazói korhatár leszállítása egyik oka annak, hogy csaknem minden kör
zetben általában két-három jelölt is akadt. Nagy gondot fordítanak arra is a város vezetői, hogy a „megbukott” jelölteket ne tekintsék kudarcot vallott embereknek, és igyekezzenek bevonni őket a köz
ügyekbe, ellenőrző és ellenkező szerepben. Azt már egy csapostól tudtam meg, hogy a város vezető szervei gyakran vendéglőkben, kocsmákban tartják meg tanácskozásaikat, utána ott maradnak, elvegyülnek a törzsvendégekkel.