ANGELA MERKEL NÉMET KANCELLÁR SZÁZNYOLCVAN FOKOS FORDULATA*
„Minden idők legnagyobb szabaduló és a modern kor egyik legnagyobb előadómű-vésze”, írja a Wikipedia nem Angela Merkelről, hanem Harry Houdiniről. A mi-nősítésre pedig a német kancellár nagyobb eséllyel pályázhat, hiszen ő nemcsak feltörendő láncokkal, kalapból előhúzható nyulakkal játszik, hanem Európa törté-nelmével, kultúrájával is. Úgy, hogy sokan nem is látják, mi a probléma. A Spiegel cikkében Angela Merkel bűvésztrükkjéről ír, melynek lényege, hogy a kancellár a menekültpolitikában úgy tett száznyolcvan fokos fordulatot, hogy azt a közönség nem vette észre. A humánus bánásmódról értekező, unalmat sugárzó arcára néhány hónapra emberi érzéseket varázsoló kancellár visszatért a számító politikához, saját hatalmának egyensúlyozó megőrzéséhez, és már jó ideje nem beszél emberségről, befogadásról. Hallgat, miközben megszűnt a menekültek beáramlása, és úgy tesz, mintha ehhez semmi köze nem lenne. A színfalak mögött keményen dolgozik azon, hogy a közönség a látszatok rabja maradjon. Talán eljött az ideje, hogy Max Weber híres művét – A politika mint hivatás – újraírjuk?
A sisakrostély leeresztve
„Ismét hallgat. A sisakrostély megint leeresztve, újra a régóta ismert Merkel, aki-ről Joachim Gauck azt mondta, nem tudja igazán kiismerni. Nem magyarázza, nem indokolja politikáját – akár a Mindenható” – írja a Spiegel a visszatért, régóta megszokott látszatkommunikációról. (A következő bekezdésekben támaszkodom a Spiegelre). Ismét mindent a következmények felől, azaz a hatalmon maradás logikájával gondol végig. A német polgárok megint csak találgathatnak, mi lesz a következő lépés. Fogalmuk sincs, miről mi lehet a kancellár véleménye. Vajon a balkáni út lezárását még mindig hibásnak vagy már helyesnek tartja? Hiszen ő a legnagyobb politikai haszonélvezője, anélkül hogy bármit is kellene tennie. Mi le-het a véleménye arról, hogy Európa hirtelenjében nem érvényesíti a menekültjogot?
Senki nem tudja, hogyan gondolkozik Törökországról, és mi lesz a következő lépés.
De az sem tudható, „vajon sajátjának érzi-e még Németországot”.
A Spiegelnek megvannak a forrásai, így követni tudja a kancellár változásait.
Szűk körben a kérdésre, mi lesz, ha Olaszország megtelik menekültekkel, vállat
* Magyar Nemzet, 2016. június 6. 8.
http://mno.hu/velemeny/a-politika-mint-buveszet-1345758
149 vonva azt mondta, Ausztria lezárja majd a Brenner átjárót. Mintha már nem a hu-manitárius értékek, nem is a menekültek érdekelnék, hanem csak saját politikai eg-zisztenciájának mentése.
Hátra arc
Merkel zseniális bűvészmutatványt mutatott be. Hátraarcot vágott, miközben azt a látszatot kelti, hogy továbbra is kitart az emberies üdvözlőkultúra mellett. „Te-hetséges bűvész, aki ügyes trükkel lehetővé tette a lehetetlent”, írja a német lap.
Ugyanazt a politikát követi, mint Orbán Viktor, de suttyomban, mint a diák, aki fél a tanító nénitől vagy valamilyen felettes éntől. Megszegi a demokrácia éltető prin-cípiumát, a polgárokkal való nyílt kommunikáció elvét. Németország és Európa ki van szolgáltatva egy gondolatait elrejtő, szeszélyes, a kommunikatív cselekvésben még évtizedes hatalomgyakorlás után is járatlan vezetőnek.
Mindig azt állította hogy nincs felső határ a beengedhető menekültek számában, a német határok nyitottak, Európában nem engedhető meg a bezártság – de valami csoda folytán elapadt az áramlat. Még mindig úgy tekintenek rá, mint a menekültek védőjére, valójában már jó ideje következetesen elijesztésre játszik. Az a határo-zottság, amelyet még tavaly szeptemberben a magyar hatóságok részéről elfogadha-tatlannak nyilvánított, most embertelen brutalitássá változott a török–szír határon, éppen az ő kezdeményezésére, hiszen Erdogan az ő kérésére és ígéreteire tartóztatja föl az áradatot. „Meghúzta a hatalompolitikai vészféket”, miután pártja támogatott-sága tíz százalékkal csökkent.
A varázslás művészete
A bűvészmutatvány sikerességéhez azonban az is kell, hogy a közönség készsé-gesen hagyja magát. A német lap szerint Merkel azt adja az ország lakóinak, amit várnak tőle, önmaguk becsapását. Elhiszik magukról, hogy emberségesek, ezt de-monstrálják a világnak, miközben ugyanezen kancellár jóváhagyásával szállították a fegyvereket, melyekkel a menekülteket otthonukból elüldözték, és melyek árából a német fegyver gyártói és szállítói jól éltek. És ugyanezen kancellár támogatja a fegyveres török határvédelmet és közvetve a kurd falvak bombázását is. Ritkán látszik ilyen nyilvánvalóan az, hogy a politika valójában a varázslás, a látszatok művészete. Varázslás egy olyan korszakban, mely azt állítja magáról, hogy varázs-talanodott. A nagy népességű demokráciákban a választásokon kívül szinte lehe-tetlen a napi politikában az emberek részvétele, hát úgy kell trükközni, hogy azt higgyék, részt vesznek benne, és minden a morál, a korrektség törvényei szerint tör-ténik. A németek elhiszik, hogy ők a jók, csak éppen a környező világ rossz. Ezért aztán nem is kell további politikai kérdéseket megválaszolniuk. A varázstalanodott világban, a reálpolitikai ellehetetlenülés korában a demokráciát oda kell varázsolni.
A politikus úgy játssza a demokrácia zenéjét a közönségnek, ahogy Titanic zenekara is muzsikált süllyedés közben.
150
A varázsló kommunikációja nem uralommentes
Merkel korábban is kerülte, hogy döntései előtt nyilvános vitát folytasson, vagy akár az embereket, a választópolgárokat megkérdezze. Sors- és történelemfordító döntései után ennek nagyon súlyos ára lehet. Sem az atomenergiából való kilépés előtt, sem a gazdasági válság, a görög krízis idejében vagy a menekültek beenge-dését megelőzően nem kérdezte meg az országban élők, a teherviselők, az adófize-tők és a menekülteket gondozók véleményét. Állítólag attól fél, hogy a kérdések nyílt társadalmi vitája a pártjával és politikájával elégedetlenek helyzetét erősítené.
Az igazságot kereső diszkusszióktól való félelem a mindig is irracionális hatalom megtartására törekvők jellemzője. A racionális felépítésre alapuló demokráciának legnagyobb történelmi vívmánya épp a hatalom megosztása, korlátozása és ellen-őrzése, amely nyílt vitákkal érhető el. Ennek hiányában azonnal elkezdődik az ar-chaikus korokból ismert elnyomó hatalmi struktúrák kialakulása és megkövesedé-se. Ha a demokrácia körülményei közt ezt nem akadályozzuk meg, senki nem fog helyettünk gátat vetni az örökletes gazdasági-politikai hatalmi struktúrákba vagy a diktatúrákba való visszaesésnek. A tényleges politika világa hogy tévelyedhetett el a Jürgen Habermas által oly sokszor megénekelt uralommentes kommunikációtól?
Altatóporos populizmus helyett dehoudinizálás
Merkel mélységesen antidemokratikus magatartást ötvöz azzal a latens és altatópo-ros populizmussal, mely úgy zárja ki a polgárokat a döntéshozásra befolyást gyakor-ló véleménynyilvánítástól és a közös akaratképzésből, hogy azok közben jól érzik magukat. Német vezető konzervatív és liberális újságok nagy mellénnyel populis-taként jellemzik azt az Orbán Viktort, aki rendszeresen megkérdezi az országában élőket, miközben lapítanak, tapsolnak Merkelnek a demokráciát semmibe vevő, az egykori NDK-döntéshozókra emlékeztető lépéseinek, hogy aztán hónapok múlva óvatoskodva elemezgessék elszunnyasztó, áldemokratikus kommunikációját. Egy kívülálló akár azt a benyomást is nyerhetné, hogy egy önmaga történelmi bűnén túl-lépni nem tudó, bűntudatába belerokkant nép elnyúló eutanáziájának tanúja lenne.
Több mint fél évnek kellett eltelnie, hogy az egyébként kritikai beállítódására látszólag oly sokat adó Spiegel megfogalmazza kritikus szavait, habár a New York Timestól eltérően még mindig nem követeli a kancellár távozását. De legalább a vi-lágos beszédet hiányolja. „El kell fogadnunk, hogy az elmúlt ősz szándéketikai ma-gas repte véget ért. (…) Végre meg kellene nevezni a menekültpolitika dilemmáját, amely többé-kevésbé hamis kompromisszum… Európa, Németország és időközben Merkel valójában nem hajlandók mindazokat befogadni, akiknek a genfi menekült-egyezmény szerint védelemre lenne joguk nálunk.” A Spiegel már a menekültek beengedése és a „mi értékeink” közti konfliktusról is értekezik, miközben becslések szerint a menekültek közel hatvan százaléka a valóságnak nem megfelelő okokat és hamis indokokat adott meg, amikor a menekült státust kérvényezte. A békés
in-151 tegrációról pedig nagy a hallgatás. Houdini utódaira még sok feladat vár, míg el nem sodorja őket az ár. Addig is vizsgálható a kérdés, ki a hibás azért, hogy de-mokratikus berendezkedésű országok élén Houdinik állhatnak miközben maguk is houdinizálódnak. Vajon a demokrácia megújítása és fennmaradása érdekében nem kellene-e e társadalmakat dehoudinizálni, vagyis a hatalommegosztás finomrétegeit feltárni, és az alapító dokumentumokat újraírni?
152