• Nem Talált Eredményt

DEMOKRÁCIÁÉRT

In document ETIKA ÉS POLITIKA A (Pldal 52-55)

NOVEMBER VÉGÉN AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK  MINDEN ÉVBEN ÖNMAGÁT ÜNNEPLI 

Richard Rorty (1931–2007), a kaliforniai Stanford egyetem professzora a demokrá-cia egyik legfontosabb elemének a képzeletgazdag és bátor társadalmi vitákat tartja.

Szerinte maga az Amerikai Egyesült Államok is ilyen diszkussziók eredménye, és ezek feltétele, a szabad és nyílt beszéd tette naggyá, nagylelkűvé és a leginkább befogadó társadalommá (most inclusive society).

Jacques Derrida (1930–2004) hangsúlyozta, mintegy Rortyra rímelve, hogy az Egyesült Államok olyan ország, amely a világon mindenütt megmozgatta az embe-rek képzelőerejét, és ebbe az országba mindig sokkal többen akartak bevándorolni, mint onnan kivándorolni. Sajátos, ez így volt akkor is, amikor az Egyesült Államok országként és az egyes emberek szintjén nem volt olyan gazdag, mint napjainkban.

Feltehetjük a kérdést, milyen tanulságot jelenthet nekünk a modern történelem e valószínűtlenül sikeres országának képzeletgazdagsága és nyitottsága?

Az indokokat keresve sokan a jólétre hivatkoznak, elfelejtve, hogy a gazdagság nem az égből pottyant, és az inkább egyik, de nem kizárólagos kísérőjelensége az ott élő emberek beállítódásának, kultúrájának és életmódjának. A vonzerő szoro-san összefügg a legöregebb modern demokrácia nyitott és befogadó társadalomként való megalkotásával.

A modern demokrácia elvét, mint befogadást, az Amerikai Egyesült Államokban fogalmazták meg, a tizennyolcadik századi alapító iratban és a korabeli vitákban.

Az egyébként jólétben élő és hatalmas műveltséggel rendelkező politikai alapítókat a történelemben példátlan erkölcsi felelősségvállalás jellemezte. Tudatában voltak, hogy nagy lehetőségekkel rendelkező országot alapítanak, mintegy „zöldmezős be-ruházásként”, és ha nem megfelelő elvekre építik és nem szerencsés politikai struk-túrákkal ruházzák föl az országot, akkor rossz jövő vár nemcsak országukra, de az egész emberiségre is. Megfogalmazták, hogy soha előttük, és talán soha utánuk nem fognak országot úgy megalkotni, hogy azt a történelem legjobb hagyományaira és fogalmaira alapozhatják.

Az amerikai alkotmány a megvalósítandó legnemesebb eszmények felsorolásá-val kezdődik, mint Tökéletesség, Igazságosság, Béke, Jólét, Szabadság. A megfelsorolásá-való- megvaló-sítás egyedüli lehetősége és legjobb eszköze, egy jól megalkotott, mindenek előtt és fölött garantált és biztosítottan fennmaradó demokrácia. A demokrácia az egyetlen olyan politikai forma, melynek legfőbb elve a teljes és megalkuvás nélküli társadal-mi igazságosság.

Az alaptételek értékekről szóltak, melyeket antik görög gondolkodók fogalmaz-tak meg először, és amelyek az emberiség közös kincsévé válfogalmaz-tak. Politikai értelem-ben ezek az értékek alkotják a demokrácia polgárait. Mint az alapítók állították, ha

52

az eszmék minden ember történelmi tulajdonai, akkor nincs joguk az országot a benne élők számára kisajátítani. A demokrácia elveivel létrehozott első modernkori ország mindenkié tehát, nem csak az amerikaiaké, ez a demokrácia garanciája és le-hetősége egy újonnan megalkotandó világban. Ahol demokrácia van, ott befogadás van, nem csak a saját népé, hanem minden egyes emberé. Ebből ered az átfogó me-nedékjog, melyet a demokráciák azoknak garantálnak, akik a demokrácián kívül-ről érkeznek. Ezzel ellentétes diszkusszió és vélemény terjesztése vagy elterjedése mélységesen veszélyes a modern demokráciára, hiszen bensőleg rombolja azt, ami elvileg minden egyes tagjának szabad moralitására és nagylelkűségére, mint lehető-ségre, mint a jogalkotás alapjára épít.

Dewey (1859–1952), a pragmatizmus klasszikus filozófusa azt állítja, a modern demokratikus gondolkodás kiemelkedő feladata az amerikai alkotmány elemzése és érvényesítése. Legnagyobb követője, Rorty szerint arra kell törekednünk, hogy

„egyre több emberi lényt fogadjunk be közösségünkbe… a vendégszeretet az egyik olyan erény, amelyre a mi közösségünk a legbüszkébb. Ha azt mondjuk, az embe-ri jogok tisztelete követelte meg, hogy megmentsük a zsidókat a náciktól, vagy a bosnyák muzulmánokat a szerbektől, akkor csak azt mondjuk, hogy a beavatkozás elmaradása kellemetlen helyzetbe hozna minket önmagunk előtt, ugyanúgy, mint ahogy nem tudnánk tovább enni, ha tudomásunkra jutna, hogy gyermekeink vagy szomszédaink éheznek, miközben a mi asztalunk megterítve áll.” A demokratikus gondolkodás imperatívusza, hogy a fenyegetetteket minden moralizálás előtt be kell fogadni. A képzeletgazdag morális cselekvés megelőzi a demokrácia teóriáját.

Rorty kérdése magában hordozza a választ, „Jobbak-e a befogadó társadalmak a kizáró társadalmaknál?”.

Az európai kontinensen még kevéssé látszik, és kevesen hiszik el, hogy az alkot-mányos demokrácia lehetővé teszi és feltételezi a morális haladást anélkül, hogy az egyes embertől közvetlenül „jóságot” vagy „moralitást” követelne. Rorty kieme-li, „a morális haladást meggyorsíthatnánk, ha inkább arra a képességünkre össz-pontosítanánk, amely lényegtelennek mutatja azokat a kis dolgokat, amelyek el-választanak bennünket… további kis dolgokkal való összehasonlítás segítségével”.

A hétköznapi élet apróságairól van szó, ahol minden embert eleve elfogadunk, és ahelyett, hogy bármire is kényszeríteni próbálnánk, saját egyediségében tiszteljük – mindaddig, amíg nem fenyeget másokat.

Rorty szerint a demokrácia affektív, érzelmi és nem annyira vagy nem kizáróla-gosan az észre épül. A moralitás „az érzelmek kérdése”. Radikalizálva, a demokrá-cia nem az alapító nagy eszmék szolgai megvalósítása vagy megközelítése, hanem a képzelőerő és a nagylelkűség felszabadult növekedése. A kulturális és társadalmi fejlődés e vívmánya a múltnál gazdagabb jövőt csak a képzelőerő szabad működte-tésével hordoz és hoz el számunkra.

A demokrata és a hagyományos gondolkodás közti különbség, mint Rorty mond-ja, „a bezáródás és a nyitottság közti különbség – a változatlanság biztonsága, illetve az önmagát a megjósolhatatlan változás folyamatába belevető én… közti különb-ség. A jövőnek ez az apoteózisa, a készség, hogy a bizonyosságot a képzelőerővel, a büszkeséget a kíváncsisággal helyettesítsük, eltörli az elmélkedés és a cselekvés…

53 megkülönböztetését. Dewey szerint ez a megkülönböztetés az a nagy lidércnyomás, amelytől a nyugati intellektuális életnek meg kell szabadulnia… az emberlét új le-hetőségeinek feltalálásával kapcsolatos remény fontosabb, mint a stabilitás, a biz-tonság és a rend szükséglete.” E gondolkodásmódot és történelmi sikerét ünnepli az Amerikai Egyesült Államok minden polgára november végén, a történelmi „hála-adás” (thanksgiving) ünnepén. Ennek a gondolkodásmódnak az elsajátítása Európá-ban, és talán Magyarországon is – előttünk álló lehetőség.

54

In document ETIKA ÉS POLITIKA A (Pldal 52-55)