„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb em-bertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kom-munista ember számára. A komkom-munista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs ar-ról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. (…) Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldo-gulása így kívánja.”
Alekszander Iszajevics Szolzsenyicin (1918–2008) Lenint ne hanyagolja el – tanácsolta a Zeit szerint Lukács György tanársegédjének, Heller Ágnesnek a múlt század közepén. Sztálinról nem szólt, holott Lenin kivá-lasztott embere volt, ha hihetünk Stephen Kotkinnak, aki Londonban jelentette meg Sztálinról tervezett életrajza első kötetét (Stalin 1. Paradoxes of Power 1878–1928).
A huszadik századi gonoszság és elvetemültség csak Hitlerrel párhuzamba állítható alakja rémisztő, de igazából mára senkit nem érdekel. Holott tevékenységének ha-tásaival és utódaival ma is együtt élünk. Kotkin műve új perspektívából közelíti az első kommunista éveket, a mű megismerése különösen hasznos lehet a félrevezetett kelet-európai országokban. A cikk írása során felhasználtam Jörg Beberowskinak a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent recenzióját.
Egy mozgalom első évei és az alapítók élete, tettei visszaköszönnek utódaik, követőik viselkedési mintáiban, cselekedeteiben és szavaiban. Amikor eltűnik az alapító befolyása, a mozgalom is megszűnik. A kereszténységet és a keresztények viselkedését akkor értjük meg legjobban, ha az evangéliumokat, az Apostolok Cse-lekedeteit vagy az apostolok leveleit tanulmányozzuk. A kommunisták politikáját, az általuk létrehozott államok és az utódállamok működését, a későbbi korokra itt maradt egykori kommunisták (ma: úgynevezett szocialisták vagy liberálisok) visel-kedését, nyilatkozatait, cselekvési mintázatait, a kommunista marxisták által ránk hagyott romhalmazból való társadalmi, morális és gazdasági kilábalás elképesztő nehézségeit akkor érthetjük meg, ha a „kommunista apostolok” életét, tetteit, mon-dásait vizsgáljuk. Az angol szerző műve elfeledett és elfedett tényeket idéz föl az első évekből.
Sztálint a kíméletlen hatalomgyakorlás megtestesüléseként mutatja be. A könyv a bolsevikok hatalmának kiépítéséről és az ezzel együtt járó tébolyról szól. A cári Oroszországban teljes volt a káosz, a birodalmat a háború teljesen kivéreztette. Az
* Napi Gazdaság, 2015. június 27. 8.
http://magyaridok.hu/velemeny/lenin-embere-volt-az-eroszak-fopapja-490438/
115 elégedetlenkedők forradalmi szerveződéseket hoztak létre, de tanácstalanságuknál csak anarchikus beállítódásuk volt nagyobb, a jövőről nem volt elképzelésük, cél-talanság, a stratégiai gondolkodás hiánya jellemezte őket. Bizonytalanok voltak, senki nem látta át a katonai, politikai, gazdasági helyzetet. Az ország nagysága, az infrastruktúra fejletlensége nemcsak a cári, de bármilyen színezetű központi uralom bukásához vezetett volna. Amikor Lenin vezetésével a kormány megbuktatását el-határozták, valójában fogalmuk sem volt, hogy utána mi legyen. Egy pillanatra sem lehettek biztosak abban, hogy másnap nem őket zavarják-e el ugyanúgy.
Az új vezetők – Lenin, Trockij, Sztálin és Szverdlov – híján voltak az igazgatá-si gyakorlatnak. Börtön- és bujdosástapasztalatuk volt, emigrációs élményeik, de hogy miként kell államot szervezni és irányítani, erről fogalmuk sem volt. Retteg-tek, hogy bármikor újra az üldözöttek sorsára jutnak. A hivatalnokok megtagadták a földalatti szervezkedésből fölbukkanó bolsevikokkal való együttműködést. Az ut-cákon erőszak uralkodott, a német császári csapatok fenyegettek, senki nem tudta, ki fog győzni. A bürokratáknak jó tanácsot adott, aki óvatosságra intette őket. Rend-őrség nem volt, az utcák rablók és fosztogatók szabad terepe volt. Lenint 1918-ban kirángatták autójából, kirabolták, majd magára hagyták.
Kotkin dadaista hatalomgyakorlásként jellemzi ezt az zűrzavart. Szerinte Lenin állama az utca és az alvilág hatalmát lemásolva rabláson, megfélemlítésen, terro-ron, privilégiumok újraosztásán és jogfosztáson alapult. Nem törvény fegyelmezte a rablókat, hanem rablók határozták meg a törvényt. A rendőrség inkább rablóban-dához hasonlított, a hivatalok az utcai terrort általánossá tették. Minden problémát erőszakkal, elhallgattatással oldottak meg. A polgárháború kitörésekor gátlástalan-ságukkal, kegyetlenségükkel, ellenfeleik totális megsemmisítésével értek el sikere-ket. Kotkin kiemeli, a marxista bolsevikok és hatalmuk a polgárháború termékei, gondolkodásukat ez formálta, az államot a hideg polgárháború logikájára építették.
Hatalmuk teljében a Szovjetunióban és a környező országokban mindvégig a tár-sadalom elleni polgárháborút folytattak. Ez képezte politikai identitásukat, ennek köszönhették megszületésüket és fönnmaradásukat. A polgárháború intézményei-nek kiépítésével tudtak túllépni a dadán, ez adta politikai kultúrájuknak a sajátos és történetileg is összetéveszthetetlen formáját.
A társadalom modern átalakítása sok országban program volt a huszadik század első felében. Az amerikai gondolkodók John Deweyvel az élen figyelmeztettek, a társadalom elleni háború a társadalmi szövet pusztulását idézi elő, évszázadokra tartóssá teszi a válságot, és nem vezethet felvirágzáshoz. Az amerikai modernizáció immár több mint kétszáz évvel ezelőtt elkezdett útja ezen a belátáson alapult, az ot-tani gondolkodók a széles körű oktatás lehető legmagasabb színvonalát jelölték ki a szabadságra alapozott társadalom civilizációjának, életszínvonalának legbiztosabb előrevivőjének. Felismerték, hogy ezzel lehet öntudatos, saját életüket kézbe vevő, elnyomhatatlan, demokráciát létrehozó és fenntartó polgárokat nevelni – és nem erőszakos alávetéssel.
A marxista bolsevik hatalom „morális gerinctörésre” alapozott kiépítésének le-írása után lép föl Kotkin művében Sztálin. A tettek embere, mester az intrikák saját javára való felhasználásában, ellenfelek kikapcsolásában és az erőszak erkölcsi ag-gályok nélküli alkalmazásában, a gerincroppantásban. Rendkívüli hatékonysággal
116
tette, amiről mások csak beszélni mertek. Ilyen embereket keresett Lenin, aki a szerző szerint mindig is támogatta Sztálint – bár a marxista mitológia mást állít.
Sztálin gyorsan megértette, hogy annak van hatalma, aki a leghatékonyabban és leggyorsabban szövi maga körül a hálózatot a neki kiszolgáltatott személyekből és intézményekből. Ő építette föl saját céljainak megfelelően a párt szerkezetét, mely-nek ellenőrzését is kézben tartotta. Kotkin szerint Sztálin államának építőkövei a bizalmatlanság, a gyengeségből adódó kényszerek és az erőszak.
A Vörös Hadsereg az 1920-as évek végén még gyenge, ország védelemre kép-telen, Sztálin elhatározza, hogy a birodalom önerejéből építi föl hadseregét. Forrás hiányában hozzálát a vidék kifosztásához, a kollektivizáláshoz, a földművelők vá-rosba tereléséhez, kell a munkaerő a nehéziparba. Ha az állam döntést hoz, a falusi-ak soha többé ne tanúsíthassanfalusi-ak ellenállást. Sztálin megrázkódtatásként élte meg, hogy 1928-ban kiadott rendeletei visszhang nélkül maradtak. Amikor vonattal meg-érkezett Nyugat-Szibériába, a világproletariátus vezetőjének azt kellett látnia, hogy sem utak, sem autók, sem telefonok nem voltak. Szánkón vitték faluról falura, ahol szembesült a kunyhókban élő falusiakkal. Ilyen feltételekkel hogy lehetne kiépíteni a proletariátus világhatalmát? A terményeket be kell szolgáltatni, a mezőgazdaságot nagyiparivá kell tenni, az infrastruktúrát ki kell építeni, ha kell erőszakkal, adta ki az utasítást a nagyúr (korabeli álcanevén „elvtárs”).
A bolsevikok már a polgárháború alatt rettegésben tartották az embereket, ahol érték, kifosztották a falusiakat – ez a fosztogatás volt sikerük záloga. Miért is mond-tak volna le később az erőszakról, ha ezzel tudmond-tak hatalmat szerezni és megtartani?
„Sztálin az erőszak főpapja volt”, írja a szerző, a polgárháború gyermeke, aki álla-mot csak mint erőszakos elnyomó szervezetet tudott elképzelni. Rendszerét olyan alattvalókra építette, akiknek sikerült eltörni a gerincét – jól tudva, hogy az ilyen soha, még a rendszer eltűnése után sem fog többé kiegyenesedni.
A központi hatalom rablásra alapozott páratlan sikerű kiépítése a gerinctörés nar-kózisaként hatott, a marxista kommunisták mámorosan követték. Miközben aláve-tették magukat a mélyen gonosz embernek, maguk is azzá váltak, életük a pártban pokollá vált, az emberek életét is azzá tették, míg végül mozgalmukat és országukat is a történelmi léptékű pusztulásba rántották. Innen kellene felegyenesedni.
117