Pilinszky János : Hideg szél
Pályakezdő egyetemi oktatóként módom nyílt több olyan rádióműsor készítésére, amelyben legtehetsé-gesebb tanítványaimmal s egy vendéggel beszélget-tünk a kortárs irodalom jelenségeiről. Mások mellett Veres András volt segítségemre e munkában. Köszö-net érte. Az egyik adás Pilinszky munkásságával fog-lalkozott. – T. T.
Sosem került az elemzői érdeklődés homlokterébe, de nem is mellőzött vers a Pilinszky-recepcióban a Hideg szél, mely először az 1958. decemberi Vigiliában jelent meg több más költeménnyel együtt, majd az 1959-esHarmadnapon című kötetben kapott helyet. A vers szövege számos forrásból, az interneten is könnyen és megbízhatóan hozzáférhető, a Digitális Irodalmi Akadémiának köszönhetően egy kéziratfotója is rendelkezésünkre áll, itt és más felületeken pedig jól rendsze-rezve a szakirodalom tételei ugyancsak felsorakoznak, részint (főleg a legfrissebb munkák kivételével) azonnal olvashatóan. A vers szövege ez:
HIDEG SZÉL lakatlan kő, hever a hátam, emlékek nélkül, nélkülem, az évmilliók halott hamujában.
Hideg szél fújdogál.
A mű ismert Pilinszky-motívumok (hideg, szél, lakatlanság, kő, emléktelenség, énhiány, időnkívüliség, [halott] hamu, szélfújás) variatív, tömör megkomponálása a reménytelen diszharmóniaérzet, az időt és a személyt negligáló, transzcen-dáló bevégzettség, mitikus megmásíthatatlanság jegyében. Az itt egyes szám első személyű beszédmódból indító, rímmel is operáló alkotás részleges megfelelője – egy példa a felmerülő nem kevés közül – a töredékben maradt szövegek A három Karamazov cím alá iktatott, 1964-es keltezésű négysorosa (a verstervezet második egysége), mely nyelvtanilag az egyes szám harmadik személyt választja,
s szintén rímes: „Ökle mellé, a kimerült homokra / egy kéz esett. Üres keze: / egy tompa kő. Egy kő bukott. Feje. / A rongyhomokra teste rongya”. A meg-feleltethető motívumok (kő, az ego üressége/hiánya stb.) mellett a Hideg szél anyagával rokonítható, elmozdított képi referenciák tűnnek fel (heverés – esés, tompaság; személytelenül heverő hát – a testtől levált fej; hamu – homok stb.).
A metaforizálási tartomány viszonylagos belső és külső homogenitásának érzé-keltetésére a Pilinszkynél megfigyelhető egyik toposz-terrénum relatív fogalmi és nyelvi állandóságát bizonyítva, számos további párhuzam kínálkozna.
A versünket magába foglaló műfaj, versalak megnevezése érdekében nemegy-szer történtek lépések. Szaktudományos értelemben kevésbé fontos az orienta-lista költő, keramikus Terebess Gábor összeállítása a világhálón(Pilinszky János haiku-szerű verseiből), mely a keleti műformák iránti kötődésben érdekelten, de inkább csak ötlet- és jelzésszerűen egy regiment rövid Pilinszky-verset halmoz fel ahaikuszerűségkétséges égisze alatt, az egysorostól a nyolcsorosig majdnem valamennyi sor-szám képviseletében. Valószínű: haikuszerű darab ezek között egy sem található, de a sajátos antológia egy mérlegelhető irányt mégis megnyit.
Fülöp László, a Pilinszky-életmű úttörő érdemű kutatója kismonográfiájában (Pilinszky János, 1977.) már A négysorosok világa című alfejezet előtt, a Forma-nyelvi jellegzetességek lapjain is foglalkozott a „négysoros tagokból épülő vers-egész típusával”, a négysoros metszések (szakaszolások) uralkodó versépítő jel-legével (köztudomású, hogy a négysoros strófákra történő osztás eredetileg a később épp ezzel a szerkezettel szakítóApokrif elrendezését is megszabta volna).
„Valósággal ortodox jellegű szabályosság” érvényesülését észleli Fülöp a négy sor mint egység túlhatalmában. A tényleges négysorosok regnálását aTrapéz és korlát (1946) utáni időszakban mutatja ki. AHarmadnaponból azAgonia christiana, A harmadik, a Hideg szél, az Ama kései és a Négysoros címűeket helyezi egymás mellé, „elkülönített szemrevételüket” jelölve ki feladatul. Roppant határozott meg-állapítást tesz: „Nem kétséges, hogy aHarmadnaponidőszakában feltűnt négy-sorosok Pilinszky János líravilágának igen jelentékeny és költőisége alkatáról beszédesen valló, fölöttébb jellemző egységét alkotják”. Elismerve, hogy az addigi szakirodalom némileg vitázva szólt e verskörről, ő maga a gyökvers elnevezést javasolja: „Ezzel az alkalmi jellegű megnevezéssel ennek a verstípusnak egyik fő sajátosságára próbálunk utalni: arra, hogy a négysoros költemények a lírai kifejezés lehetőségeit végletesen redukálják, a közlendő élmény, a közvetíteni kívánt szemlélet esszenciáját formálják meg, együtemű szerkezetbe zárva a költői tartalmat. Bennük csupán az élmény magja van közvetlenül megformálva. Ez a struktúra, ez a »reductio ad essentiam« forma természetesen szigorú határok közé szorítja a művészi alakítást, a szélsőségig viszi a »művészet: elhagyás« elvét, s ily módon legalább annyit hárít az elhallgatásra, a kihagyásra, a csöndre, mint a verbális kimondásra, a látható szöveg üzenetsugárzó erejére”.
152
A szerző verdiktjei alapvetően ma is helytállóak, s bár a gyökvers kifejezés kevéssé honosodott meg, felemlítése nem ritka a Pilinszky-interpretációkban. A négysorosok verscsoportjának elkülönített vizsgálata is hagyománnyá lett, nem kis mértékben aFrancia fogoly, azApokrif és aHarmadnaponmellett a legismer-tebb Pilinszky-vers, a címével is deklaratívNégysorosigézetében. (Elkerüli viszont a kérdéskomplexumot Tolcsvai Nagy Gábor pályarajza:Pilinszky János, 2002. Ezt tárgyalásmódjának következetes ontológiai hangoltsága és poétikai értéksziszté-májának modern szókészletű frissessége, továbbá lehetőleg csak négy-öt témára és csekély számú kiemelt alkotásra koncentráló gyakorlata indokolja.) Az újabb közelítések sorából Sebők MelindaHalálmotívum Rónay György és Pilinszky Já-nos költészetében(2010) című gondolatgazdag könyvére hivatkozunk a leginkább Fülöp nevével fémjelezhető gondolkodás-tradíció követésében – s megújításában, hiszen nála a lét totális kilátástalansága és a végítélet torokszorító kétségessége a halálélmény, halálpillanat felől szemlélve jelenik meg. SebőkA négysorosok és a stációversek dermesztő tájacímű alfejezetben idézi is aHideg szélt. A „négysoros versmodell” e realizálódásáról többek közt így ír: „Az örök szenvedésre utal a Hideg szélharmadik sora is: »az évmilliók halott hamuját« magunk mögött tudva próbáljuk elfeledni az átélt szörnyűségeket, de »emlékek nélkül« is jelen levő a fájdalom”; „A vers egyértelműen jelen idejű, a hideg szélben örökké didergő ember jövőbeli szorongását is előrevetíti. A négysoros lírai darabban valamiféle mozgást csupán a hideg szél érzékeltet. A vers első sora – »lakatlan kő, hever a hátam« – inkább passzív mozdulatlanságra utal. A kő minden személyességtől eltávolítva, minden érzelmi drámától mentesen, az idő végtelenjében hever”.
Mivel e dolgozatnak nem elsődleges célja a verselemzés, csupán futólag jegyez-zük meg: nem elképzelhetetlen, hogy a megírás, közreadás idején, 1958-ban, 1959-ben, nem egészen másfél évtizeddel a II. világháború befejeződése után a hamu szó különösen a „halott hamu” jelzős szerkezetben a fentebb összegzett általánosságo-kon túl a holokauszt borzalmainak általánosságo-konkrétumait is magába sűríthette. Pilinszky mély holokauszttraumájának szembeforduló, sokszor hangoztatott és írásokká formált tiltakozó, elhatárolódó erkölcsisége – a majd az 1970-esNagyvárosi iko-nokban olvashatóArs poetica helyettlirizált prózájának téziseivel egybehangzóan – igencsak megengedi ezt a feltételezést, melynek az olvasás szinkronitásában, 1960 táján befogadói oldalról is feltételezhető a valószínűsége. Ezt a konkrétabb tragikus tartalmat a mai értelmező számára is felajánlja a költemény.
Minden eddigi szavunk azonban csak „bevezetés”.
A Hideg szélugyanis négy sorból áll, de – versalaki, műfaji jellegében – nem négysoros. Bár a Harmadnapon kötetben két négysorost (Agonia christiana, A harmadik)követ, és ezeket aNégysorostól is mindössze egy vers (a négyszer négy sorból állóEgy arckép alá) választja el, nem illeszthető zavartalanul a négysorosok körébe. Egyébként a Harmadnapon a harmincnégy vers között öt (ha a Hideg szélt is ide sorolnánk, hat) négysorost ölel fel (Fülöp a jóval korábbi, 1949-esA
tengerpartracíműt hagyta ki felsorolásából), ami valóban szembeszökő változás az egyetlen négysorost sem tartogató Trapéz és korlát után, főleg a rengeteg négysoros szakaszt, köztük néhány majdhogynem „önállósulót” is látva.
Már többen felhívták rá a figyelmet – legnyomatékosabban Csokits János, de épp a másik költemény érdekében –, hogy Pilinszky csak két versét kezdte kisbetűvel: aHarmadnapon versei közt harminckettedik helyre ékeltHideg szél címűt és ugyane kötetben a huszonhatodiknak soroltJelenések VIII. 7.-et. Utób-biban a bibliai parafrázisos jelleg, az „és”-es mondatkezdéssel sejtetett történeti és stílusbeli láncolatosság elégséges indok a szokatlan eljárásra („…és lát az isten égő mennyeket / s a menny szinén madarak szárnya-röptét / és látja mint me-rűlnek mind alább / a tűzkorongon átkerűlni gyöngék…”). A Pilinszky-zsengék és -töredékek dossziéiban ugyan fellelhetők további kisbetűs kezdésű forgácsok (Őszutói látomásstb.), de ezekkel valóban nem kell számolnunk.
AHideg szélautográf kézirata által is tanúsított kisbetűs verskezdés mintegy a vers első sora elé helyez legalább egy („nulladik”) virtuális verssort; esetleg többet.
Óhajtja és feltételezi egy megelőző, rávezető sor (versegység) létét, szavak nélkül is lehetséges olvasói megalkotását: a vers indítását a látható szövegtest előtti, nem látható és nem rögzített szövegbe kódolja. Valószínűtlen, hogy ez a potenciális sor a verscím lenne, a cím a szövegbe történő alászállása lehetne. Nehezen képzelhető el a sorok szótagszámát ugyan meglehetősen szabadon kezelő, de a jambikusság-ból nemigen engedő vers metrumziláló és a látszólagos azonosítással is súlyos értelmezői problémát gerjesztő hideg szél – / lakatlan kő, hever a hátam’, netán ,hideg szél, lakatlan kő, hever a hátam’ indítás. Ebben az esetben az összességében a vers sorai közé számító, de a „négysoros” elnevezés által abból épp kihatárolt cím belépne a versbe, az immár esetleg ötsorosba. Ha viszont nem vetjük el ezen „új”
négy sor feltételezett, de meg nem engedett képzetét, a vers a címét veszti. Holott a cím és a spáciummal különvitt „Hideg szél fújdogál” sor a mű fontos kerete, a szintagma bővítő továbbírásával (amelyben a fújdogál szó gyakorító képzője elemi erejűen titokzatos, hiszen kicsinyítő funkciót is ellát, s ez nem kevéssé meglepő az évmilliók, a hamu nyomatéka után). Az (egy vagy több) „zérósor” mint hiányzó (le nem írt), de versi értelemben létező előzmény terjeszti ki aHideg szélidőterét.
Hiánya lehetővé teszi, hogy mind az első két sor toldalékríme (hátam –nélkülem), mind az első és harmadik sor alliterációtól is telt ríme (hátam – hamujában) maradéktalanul hasson, összefogva az enigmatikus költemény első pillantásra-hallásra széttartó sorait, s épp a zárásban emelje ki az egyetlen nem rímelő sor, sorvég (fújdogál) összecsengés-hiányát. (A toldalékrím aza b a b vagy x a x a rímképlettel is leírhatóNégysorosban is fontos, hiszen ott a villanyt – véremet t-je parányi rímmel a harmadik és negyedik sort „külön”, egymással is rímközösségbe hozza.)
AHideg szélelérhető négy műfordítása közül három igyekezett megszabadulni a négysoros formát aláaknázó (sőt akár a közléskor nyomdahibának tűnő)
kis-154
betűs kezdéstől. Rácz Judit francia („Mon dos est touché – pierre inhabitée…”), Cikos Ibolja olasz („Nei millenni della cenere morta…), Sulyok Vince norvég („En ubebodd sten: min rygg…”) átültetése egyként nagybetűvel indít. Csupán N. Ullrich Katalin angol változata hű az eredeti tipográfiához („undwelt stone, my back lies around…”). Az természetes, hogy valamennyi fordító módosít többet-kevesebbet a szövegen, például sorok felcserélésével.
Négysorosnak azt a lírai művet szokás tekinteni, amelynek négy sora spácium nélkül egységbe forr. AHideg szélezt a kívánalmat sem teljesíti be. Ahogy a kez-désben a szöveg helyzeti energiájából fakadóan hív egy kvázi plusz előzménysort, úgy a spácium keltette mozgási energiával széthúzza a négy sort, a negyedik sor leválasztásával másodszor is bomlasztja önmagát mint négysorost. Új dimenziót vesz fel. Más olvasatot kér, mint például a kötetben közvetlenül előtte feltáruló Agonia christianaésA harmadik.
Nem kétséges: Pilinszkyt erősen foglalkoztatta a négysoros poétikája – mint versépítő egységé és mint önálló versé. A magyar lírai közkincs előkelő helyeinek egyikét betöltő Négysoros mellett még egy, töredéknek számító verse viseli a Négysoroscímet (az „Elmebeteg folyosó…” kezdetű). ANagyvárosi ikonok(1970) új anyagában három négysoros jelenik meg, de érdemes latolgatni, hogy a kötetnek címet kölcsönző költemény utolsó,Kórusjelzésű tétele, valamint a vele szomszé-dosVan Goghelső szekvenciája is karakterizálható önálló négysorosként.
ASzálkákban (1972), a Pilinszky poétikai fordulatáról tanúskodó gyűjtemény-ben egy négysoros jelenik meg, a következő és részint kapcsolódó kötetgyűjtemény-ben, a Végkifejlet (1974) lapjain három (abból az egyik, a Rembrandt a Két arckép részeként). Az ezerkilencszázhetvenes évek elején mégsem igazán adekvát vers-alak a költő kezén a négysoros. A jambustól, a kötött szótagszámú és valamely szabályossággal egymás után illesztett verssoroktól, a rímtől történő majdnem teljes elszakadás, a tömörség, kihagyásosság újfajta gondolati-nyelvi radikaliz-musa repeszesebb formákat eredményez. Szálkákat, szálkaverseket. A recepció, ha fenntartásokkal is, használhatja versalaki műszóként aszálkaterminust, elvonva azt a kötetcímből, lefedve általa a hosszabb-rövidebb, jobbára rímtelenül „hegyes”
végű sorokból szerveződő, tördeltebb, mondhatni prózaibb, alkalmanként az írás-képben is szokatlanabb rövid verseket.
E két kötetben válik jellemzővé az amúgy sem hosszú és gyakorta erősen metszett-osztott költemények utolsó egy, két, három sorának spáciumos külön szedése: summa, refrénszerű változat, enigma, kérdés, visszahajlás lesz a zárlat (mint aHideg szélben is). A korábbiaknál is sokkal célzottabban bukkan fel egy-azon versen belül a fokozó szerepű második, harmadik kimondás, illetve a tény-leges, olykor többszavas ismétlés. Például aSzálkáklegnagyszerűbb darabjainak egyikében (a most következő idézet előtti tíz sor is többszörös példa lehetne): „…és mégis, hogyha valamit tudok, / hát ezt tudom, e forró folyosót, / e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb / és egyre szabadabb a
tény, hogy röpülünk”(Egyenes labirintus).AHideg szél(a címmel együtt) tizenhét szava, mint láttuk, a cím és az utolsó sor egymásra mintázásával, valamint az
„emlékek nélkül, nélkülem” sorral, összesen hat-hét szóval (a versmatéria mintegy harmadával) nyújtja ennek bizonyságát.
A választott Pilinszky-vers egy bizonyos aspektusú mikrofilológiájával nem volt egyéb szándékunk, mint jelezni: a négy sorból álló vers nem fogható fel klasszikus négysorosként, s noha nem megokolatlan Pilinszky aNagyvárosi iko-nok publikálásáig íródott négysorosai között szólni róla – nem feledve műfaji sajátszerűségeit –, versalaki értelemben a Hideg szél a Szálkákkal kezdődő pe-riódus formavilágát ugyancsak megelőlegezi. Talán azt nézetet is alátámasztva, hogy a két alkotói korszak között nincs oly nagy különbség, mint sokszor az érték-szembeállítás szándékával is feltételezni szokták.
156