Egyetlen olyan hídról sem tudok, amelyről újabban annyit írtak és be-széltek volna, mint az új Duna-hídról, amely Pest és Buda között épül.
De az is bizonyos, hogy kevés híd van, amelynek a kivitelezésével kap-csolatban annyi rendkívüli politikai és fizikai akadály merült volna fel.
Valóban óriási munkáról van szó, és a magyarok nagy nemzeti vállal-kozásuknak tekintik. Így megéri a fáradságot, hogy külön figyelmet szenteljünk neki, annál is inkább, mert a híres Traianus nevéhez köthető orsovai híd után ez lesz az első, amelyik a folyó alsó és középső szaka-szán átível majd a Duna fölött.189
A Dunán – az oroszországi folyók kivételével – a legkevesebb híd épült Európában. Míg a kicsiny Temze fölött, annak fő ágán, 50 híd ível át, addig a Dunán, Ulmtól lefelé, kevesebb mint egytucatnyi híd találha-tó. A hídépítés legnagyobb fizikai akadályai közé tartozik a folyó rend-kívüli szélessége, a víz nagy sodra, kevéssé szabályozott folyása, és az emiatt bekövetkező nagy árvizek és jégzajlások, mindezen kívül az itt élő népek csekély készsége a közlekedésre.
Pest és Buda között a folyó átlagosan 250-300 öl széles,190 és mivel a két város korábban nem sokat törődött egymással, nem merült fel egy híd szükséglete. Még 75 évvel ezelőtt is kötél mentén közlekedő kompo-kon keltek át a Dunán. Csak 1767-ben készült el egy 50 pontonra épült híd a két város között, melyet II. József áthelyeztetett a mostani helyére, ezt 42 ponton tartja.
Ez a híd azonban teljesen elégtelen tákolmány. Télen semmit sem használ, mert decembertől márciusig szétszedik, és a part mellé tolják, vannak napok, amikor a két testvérváros teljesen el van szakítva egymás-tól, mert senki sem meri megkísérelni az átkelést. Amellett a híd a rend-szertelenül áthaladni akaró állatcsordák, nagy társzekerek vagy
katona-189 Kohl lábjegyzete: A Rajna alsó és középső szakaszán még egyáltalán nincs híd.
Napóleonnak ez a terve nem valósult meg.
190 Az öl régi hosszmérték, átlagosan 2 m, országonként, sőt tájanként 10-20 cm különbséggel.
ság átkelésére alkalmatlan, ehhez keskeny, így ilyenkor a forgalmat le kell zárni. Nyáron, ha a víz nagyon sekély, a híd középső része úgy lesüllyed, hogy a lovaknak úgyszólván fából rakott hegyre kell felkapaszkodniuk ahhoz, hogy a partra kijussanak, és már többször megtörtént, hogy nagy kocsik alatt átszakadt, és azok a pontonokba vagy a vízbe estek.
Ezeken a visszás állapotokon már többször elgondolkodtak, különö-sen ezelőtt 14-15 évvel. Az újságokban számtalan cikk hangsúlyozta egy pesti híd létrejöttének fontosságát, a kérdést több országgyűlés megvi-tatta. De csak amikor a lelkes, hazafias és befolyásos Széchenyi gróf állt a vállalkozás élére, és miután a gróf Angliába utazott, az ottani mér-nökökkel tárgyalt, és erről tudósítást adott ki, vette kezdetét a tervezés.
Végül sok vita után az utolsó országgyűlés elfogadta a tervet, mire a híd építése elkezdődött.
Nálunk alig lenne elképzelhető, hogy két város között létesítendő híd építése egy egész királyság érdeklődésének homlokterébe kerüljön, és hosszas országgyűlési viták tárgya legyen. Ez azonban egyrészt a hídnak az egész ország számára való fontosságából, másrészt költséges voltá-ból, harmadsorban pedig bizonyos hátráltató politikai körülményekből adódik.
Egy szilárd, állandó kőhíd elsősorban Budának és Pestnek válik majd hasznára. A rajta keresztül végbemenő közlekedés sokkal jobban ösz-szekapcsolja a két várost. Sőt nagyon valószínű, hogy a szilárd híd a két városnak egy egységes városközösségbe való egyesülését is előkészíti és előmozdítja. Nem is szólva arról, hogy az egész királyság egyik váro-sának javát sem kíséri olyan nagy figyelem, mint a fővárosét, Pestét és Budáét. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a Duna teljes magyarorszá-gi szakaszán, azaz mintegy 100 mérföld hosszan, egyetlen szilárd híd sincsen (Komáromnál és Péterváradnál csak hajóhidak, Pozsonynál és Esztergomnál pedig csak köteles átkelők vannak),191 így aztán, ha a Du-nán zajlik a jég, vagy ha a partjait úgy elborítja a víz, hogy nehéz, vagy lehetetlen rajta átkelni, az ország bizonyos értelemben véve két részre szakad, melyek egy ideig egymástól el vannak vágva. Így az egész or-szágnak érdekében áll, hogy valahol lehetőség nyíljon az állandó össze-köttetésre, és hol legyen ez, ha nem a birodalom szívében, Pest-Budán, melyen áthalad az egész kereskedelem ütőere.
Sok nehézséget okoznak még az építkezés költségei. Úgy vélik, hogy az új híd nem kevesebb mint 500 000 font sterlingbe kerülne, és egy olyan országban mint Magyarország, amely terményekben oly gazdag, de pénzben oly szegény, nem volt könnyű ezt az összeget előteremteni,
191 Kohl itt a második helyen Gratz helynevet ad meg, ami valószínű sajtóhiba Gran (Esztergom) helyett.
vagy abban megegyezni, hogy ezt honnan teremtsék elő. Így került arra sor, hogy egy bécsi tőkéshez, a Magyarországon is hatalommal rendel-kező Sina bankárhoz fordultak, aki elvállalta az építkezés anyagi oldalá-nak megszervezését.192 Persze sok magyar fel van háborodva, hogy ezt az ügyet egy idegenre bízták, és sokaktól hallottam: „Ó egek, miért nem indítottak inkább országos gyűjtést? Nem jegyeztem volna én magam is 100 forintot, és nem akadtak volna sokan, akik még ennél is többet örömmel adakoztak volna, annak megakadályozása érdekében, hogy az egész ország egy idegennek fizesse a kamatokat?” Annak fejében ugyan-is, hogy Sina báró a hidat saját költségén építi fel, csaknem 100 évre (pontosabban 85 évre) át kellett neki engedni a hídvám jövedelmét. Per-sze, e kérdésben nem tudnék dönteni. De aki tudja, hogy Magyarorszá-gon milyen kevés a mozgatható tőke, és milyen nehéz ilyen látszólag egyszerű ügyeket intézni, az talán nem egészen osztja azoknak a hazafi-aknak a szemrehányását, akik most olyan készségeseknek mutatkoznak a hídépítés támogatására.
A harmadik oka annak, hogy a hídépítés az országgyűlés elé került, azok a bizonyos előjogok voltak, amelyekről a nemességnek le kellett volna mondania. Az egész magyar nemességnek megvolt ugyanis az a privilégiuma, hogy a pest-budai híd gyalulatlan fenyőgerendáin át-járhatott, átkocsizhatott vagy átlovagolhatott anélkül, hogy egy garast is kellett volna fizetnie, miközben mindenki mástól, aki nem számított nemesnek, a híd fenntartására és a városok bevételének növelésére egy-krajcárnyi hídadót róttak ki. Az új híd építéséhez azonban Sina ban-kár, de egy másik tőkés sem volt hajlandó előleget adni, csak akkor, ha minden nemes, és bárki vele egyenlő, lemond erről az előjogáról, mert különben attól lehetne tartani, hogy a befektetett tőke nem térül meg.
Ez persze összefügg a nemesség többi privilégiumával is, amelynek bir-tokában a királyság összes hídján és útján, minden vámház mellett a ne-meseknek csak ki kellett jelenteniük: „Én nemesember vagyok”, és akkor máris adómentességet élvezett. Féltek tehát, hogy egyetlen, bár nagyon kicsiny előjoguk elleni támadás azt a kísérletet jelentené, hogy privilégi-umaik védőfalán egy kicsiny rést üssenek, ami által azonban az egészet kétségbe lehetne vonni. Ezért aztán egyesek sokáig és makacsul vona-kodtak, hogy ezt az engedményt megszavazzák. Ennek ellenére végül is sok felvilágosodott férfiú igyekezetének köszönhetően az indítvány,
192 A görög származású, de magyar nemességet, majd 1822-ben bárói címet nyert Sina Györgyről van szó (1782−1856), akinek a Lánchíd építése terén szerzett érdemeit a pesti hídfőn emléktábla örökíti meg. Sina és Széchenyi további együttműködésé-ről ld. Fónagy Zoltán: Sina György és Széchenyi István közös vállalkozásai. História, 34 (2012), 9−10. sz. 52−53.
hogy az új híd érdekében a nemességnek is engednie kell, keresztülment, így aztán az építkezési egyezményt meg lehetett kötni.
Ezzel mindenesetre a magyar nemesség adómentessége bizonyos értelemben megszűnt. Sajnos azonban a többi híd esetében továbbra is fennáll, és még bizonyára sokáig fog tartani, amíg a magyar nemesi privilégiumok várfalán ütött rést annyira ki lehet tágítani, hogy min-den becsületes ember minmin-den hídon és úton szabadon közlekedhessen.
Minden tisztességesen gondolkodó embernek becsületére válna, ha az előjogok felháborító alkalmazása ellen felszólalna. Ami engem illet, én nem tudtam őszinte ellenkezés és felháborodás nélkül a régi pest-budai hídon átkelni.
Képzeljék csak el: A híd mindkét oldalán egész csapat bajuszos fic-kó áll (sajnos, általában németül beszélnek), akik minden nemes előtt (a törvény szerint annak számítanak először is a valódi nemesek, aztán a szabad királyi város polgárai, valamint egy lassan érvényesülő szokás alapján minden jól öltözött, azaz tehetős ember) azonnal megnyitják a sorompót, miközben minden iparoslegényt, minden jogtalan koldust, minden zsidógyereket, egyáltalán minden zsidót, legyen gazdag vagy szegény, minden parasztot, végül minden szegényesebben öltözött ide-gent, ha már nem mutatja nekik messziről a vámpénzt, karon ragadnak, és fizetésre kényszerítenek. A hídőrök a hosszú idő során, mióta a híd-vámot felügyelik, különös ügyességre tettek szert abban, hogy minden embert állapota és méltósága szerint felbecsüljenek. Minthogy hiúzsze-mekkel lesnek mindenkire, aki a hídhoz közeledik, csaknem minden budai és pesti polgárt, azok alkalmazottait, gyermekeit házanépét stb.
személyesen ismerik, és tudják, hogy azok rendelkeznek-e a megfele-lő ea megfele-lőjogokkal. Az idegeneket azonban, akiket nem ismernek, azonnal felfedezik, és felbecsülik, hogy mi fán terem, anélkül hogy mint a bo-szorkányokat előbb vízbe dobnák vagy mérlegre állítanák.193 Ezért aztán nagyon ritkán tévednek, és nem kerülnek abba a helyzetbe, hogy egy ne-mesember kioktassa őket. Különösen vasár- és ünnepnapokon csodál-kozik az ember, amikor az iparoslegények majdnem ugyanolyan elegán-san öltözködnek, mint más tisztes emberek, ilyenkor aztán nagyon kell figyelniük. De felismerik ők első látásra az iparosokat és a zsidókat, még ha a párizsi Bouton öltöztetné is őket!194 „Hó, hó! Ide, ide, megállni!”, ki-abálnak rá minden szegényre, és többször tanúja voltam, hogy rongyos, szegényes zsidólegényeket lekergettek a hídról, mert nem tudtak fizetni.
A pesti gazdag zsidók azonban, hogy ne legyenek ilyen botránynak ki-téve, évente egyszer előre fizetnek egy összeget, aztán szabadon
közle-193 A boszorkány felismerésének népi módszerei: nem merül el a vízben és nincs súlya.
194 Híres párizsi divatszalon.
kedhetnek. Egyedül a cigányok, ahogyan egy nem egészen megbízható forrásból hallottam, azok a szegényemberek, akik, akár a nemesek, nem fizetnek hídpénzt. Nem tudom, hogy honnan van nekik ez a privilégi-umuk, talán mint ahogyan a francia közmondás szól: les extrèmes se touchent.195 Talán annyira nullának számítanak a polgárok szemszögé-ből, hogy mint a madarak szabadon röpülhetnek ide-oda.
Ezek a dolgok eleinte annyira felháborítottak engem, hogy az első napokban a vámosok szándéka ellenére is megfizettem a hídpénzt, mert az ember szívesebben csatlakozik önként az elnyomottakhoz, semmint az elnyomókhoz. Eleinte egyszerűen nem értettem, hogy az előkelő osz-tályokban, vagy legalábbis azok nemesebb részében miért nincs annyi nagylelkűség, hogy önként alávessék magukat ennek a kötelezettség-nek, hogy ezzel a mások botrányos elnyomásának, lealacsonyításának és megterhelésének szokását aláássák. De hát ilyen az ember, a nemtelen dolgok tűrését, sőt gyakorlását könnyen megszokja.
De ugyanilyen kevéssé, mint a kivételezetteket, tudom azt a népet megérteni, amelyik ilyen súlyos terhet hosszú éveken át megtűr anélkül, hogy megkísérelné ezt a láncot elszakítani, és urainak megmagyarázni, hogy miben állnak az emberek és állampolgárok általános jogai. Persze másutt is bírnak bizonyos előjogokkal az előkelőbbek az alacsonyabb sor-súakkal szemben. De ez ott jobban el van rejtve, nem annyira szembe-tűnő és nap mint nap megfogható, mint Magyarországon, nevezetesen ennek a hídnak az esetében, ahol a gazdag dukátokkal teli pénztárcájá-val szabadon áthaladhat, míg a szegényt feltartják, és utolsó krajcárját kell előkeresgélni rongyai közül, hogy aztán átadja.
Mint már mondottuk: Áldott legyen az új híd építése, melynek so-rán a jogok és kötelességek egyenlősége meg fog nyilvánulni, és áldott legyen ennek a hídnak az alapköve, amely egyúttal a magyar egyenlőség alapköve is lesz, és vele együtt az igazi szabadságé, melytől az egyenlő-ség elválaszthatatlan. Többször is felkerestem ezt az áldott hidat azzal a látogatási jeggyel, melyet a hídépítési hivatalnál lehetett megszerezni.
A híd ügyében folytatott levelezés, a pénzek kezelése és a vele kapcsola-tos ügyintézés ugyanis olyan jelentős, hogy külön hivatalt kellett létesí-teni számos alkalmazottal.
A régi köteles híd és az első hajóhíd messze lejjebb volt a Dunán, és a budaiaknak hosszú utat kellett odáig megtenniük. A mostani ha-jóhidat ettől jóval feljebb létesítették, az új kőhidat pedig még feljebb, a budai központ közelében építik meg. Feltűnő, hogy sem a budai, sem a pesti hídfő nem lesz összeköttetésben egy a város közepébe vezető szé-les úttal. Sőt a híd budai vége a meredek várhegy közelében szé-lesz, de azt
195 A végletes dolgok érintkeznek.
mondják, ezt azért nem lehetett elkerülni, mert a meder altalaja sem le-felé, sem felfelé nem lenne ilyen kedvező. Angolok vezetik az építkezést.
Minthogy megismerkedtem velük, a legjobb vezetőket nyertem bennük az építkezés megismeréséhez. Elkészítették ugyanis a híd modelljét, amin mindent pontosan tanulmányozni lehet.
A híd mintegy 250 bécsi öl, vagyis 1500 láb hosszú lesz. A híd ívé-nek viseléséhez, ami vasláncok rendszeréből fog állni, négy hídpillérre lesz szükség, amelyből kettő a part közelében, kettő a folyó közepén fog megépülni. A főláncok, amelyek majd a legnagyobb terhelést hordozzák, 42 000 tonnát nyomnak. Ezeket Angliában gyártják, mert Magyarorszá-gon ezek elkészítéséhez nincsenek meg sem a kohók, sem a szerszámok, de nincsenek olyan szerkezetek sem, amivel a lánc egyes részeinek szi-lárdságát meg lehetne vizsgálni, hogy kibírják-e majd a terhelést. Ilyen szerkezet legyártása magában is óriási költséggel járna, és csak Angli-ában, ahol ilyeneket gyakran alkalmaznak, éri meg ekkora befektetés.
Magyarországon a híd elkészülte után fölöslegessé is válna.
1840. május elsején kezdődtek meg a munkálatok, és ami azóta el-készült, az csupán a négy közül két pillér építéséhez szükséges két gát.
Ahhoz ugyanis, hogy ezt a két pillért a folyóba beépítsék, amelyek alul és közepükön mészkőből készülnek, felül és sarkaikon pedig gránittal veszik őket körül, nagy rekeszeket és gátakat kell a vízbe behelyezni, amelyekből aztán ki lehet szivattyúzni a vizet. Egyedül ezek a gátak óri-ási munkálatokkal járnak, amint az a következő adatokból érthető lesz.
A körül a hely körül, ahová a pillérek kerülnek, sűrűn egymás mellé, kettős sorban oszlopokat kell beverni. A két oszlopsornak vagy falnak 8 láb távolságra kell lennie egymástól. A folyami homokot, ami a mun-ka közben a két fal között összegyűlt, óriási merőa mun-kanalaka mun-kal, melyeket négy-négy ember kezel, és egyszerre 4-5 mázsa homokot fogadnak be, el kell távolítani, és helyébe vizet át nem eresztő agyagot kell bedön-gölni. Ezen a fáradságos és körülményes módon készülnek a vízhatlan rekeszek, amelyek elé, hogy a sodrásnak, nevezetesen a jégzajlásnak el-lent tudjanak állni, biztonságos jégtörőket kell építeni. Ezenkívül a reke-szeket, hogy szilárdabbak legyenek, minden irányba futó keresztgeren-dákkal is meg kell erősíteni. Minden hídfő gátjához nem kevesebb mint 2000, a középső pilléreknél pedig 1400, az egész hídhoz tehát összesen mintegy 7000 oszlopra van szükség, melyeknek mindegyike egy-egy ha-talmas fenyőfa törzse. Egész erdőket kellett emiatt kivágni. Mindegyik oszlop végét egy mázsa súlyú vasheggyel látták el, ennek következtében csupán ezáltal 700 000 fontnyi vas kerül a folyómeder aljába. Mindegyik oszlopot háromölnyire kell a folyó aljába beverni, az összes oszlop tehát 21 000 öl, azaz kb. 5 mérföld mélyre hatol a mederbe. Ezt az óriási távol-ságot vaspörölyök számtalan, fáradságos csapásával érik el, eleinte egy
csapással kétcollnyira, majd csak egy-, később fél- vagy harmadcollnyira tudnak egy oszlopot beljebb verni. Ha fél coll átlagot számítunk, akkor minden oszlopra kb. 400 ütést kell a vaspöröllyel mérni, ami az egész híd összes rekeszének esetében 5 millió ütést jelent. És mindehhez a gátak építése úgyszólván hiábavaló munka, mert ha a hídpillérek elkészültek, az egészből csak annyi marad meg, ami a meder talajában van. Az osz-lopokat ugyanis, miután megtették a magukét, a víz alatt lefűrészelik.
Hát mondhatom, semmi pénzért sem szeretnék ennél a hídépítésnél ács lenni, hogy miután agyondolgoztam magamat, azt kelljen látnom, hogy a kőműveseké lesz minden dicsőség.
A két hídfőbe aztán 24 lóerős gőzgépeket helyeznek el, amivel belse-jükből kipumpálják a behatolt vizet. A fenyőfák, amelyekből az oszlo-pokat faragják, Bajorországból érkeznek, a tölgyfát pedig, amire szintén szükség van, Szlavóniából hozzák, minthogy Szlavónia szállítja minden-féle célra Magyarországba a tölgyfát, Bajorország pedig a fenyőfaanya-got. Ha a munka úgy folytatódik, mint eddig, akkor minden nyáron egy gát elkészültével lehet számolni, és a hídépítéshez alkalmazott munká-soknak, amíg az egész elkészül, még jó pár évig nem kell aggódniuk, hogy munka és megélhetés nélkül maradnak.
Az építészeti hivatal néhány kormányzati épület ügyében, amelyeket le kellene bontani, mindeddig nem tudott a kormánnyal megegyezni.
Ez azonban minden bizonnyal meg fog történni, így azon az oldalon is megindulhat az építkezés.196
Az egyik vezető építőmesterrel kimentünk a Duna közepére az egyik pillérhez. Engem ugyanis rendkívül érdekeltek az ott dolgozó német, magyar, angol, szlovák munkások, akik mint a hangyák nyüzsögtek a fo-lyam közepébe beépített állványokon. Több mint húsz állványos döngö-lőt számoltam meg, melyek ennél az egy hídfőnél kerültek alkalmazás-ra, mint valami kalapácsműhelyben. Ezek a döngölők már sok munkást megnyomorítottak, karjukat vagy kezüket szétzúzták, mert bármilyen egyértelműen hangzik, hogy nem szabad a döngölő alá tenni a kezün-ket, ami 10 mázsa súllyal 30 láb magasságból zuhan le, mégis vannak, akik nem vigyáznak, és nem elég óvatosak. Az is többször előfordult, hogy a vassúlyokról az odacsapódáskor kis darabok leváltak, és a fejü-kön sebesítettek meg embereket. A Szent Rókus Kórházban megtudtam, hogy az első nyáron a hídépítésről különböző sérülésekkel és csonkítá-sokkal 15 embert szállítottak be. Ha minden nyáron ennyi lesz a sebe-sült, akkor 70-80 sebesülttel lehet számolni akkor is, ha nem történik valami rendkívüli szerencsétlenség.
196 Valószínűleg a pesti oldalról van szó.
Az angol munkások, akiket az építészek Angliából magukkal hoz-tak, a többi munkásnak minden egyes munkafolyamatnál az élén áll-nak. Rajtuk kívül még Triesztből és Velencéből olasz munkásokat is hozattak, mint akiknek a legnagyobb tapasztalatuk van a vízi építkezé-seknél. Aztán vannak még a pestiek, németek, magyarok és szlovákok.
Az angol felügyelő, akivel erről beszélgettem, nem sokra becsülte ezt a munkásosztályt, többször is mondta: a stupid people.197 A hazaiak kö-zül csak egyetlenegyet méltányolt, akit a szolgálatába fogadott, és a leg-nagyobb dicséretben részesítette mondván: Yes, yes, he is somewhat like an Englishman. There is some spirit about him.198 Hogy azonban milyen megbecsülésben részesül ez az egész pesti munkásosztály a többiekhez viszonyítva, azt hamarosan a munkabérek megszabásából megtapasz-talhattam. Az olaszok 25 bécsi forintot kaptak egy hétre, a németek és a magyarok pedig csak tízet. Megkérdeztem a kísérőmtől, hogy leg-alább a németeknek nem adhatna-e többet, de ebből nem engedett.
Kimásztam a jégtörő külső hegyére, és innen, a nagy folyam köze-pének kicsiny, szilárd pontjáról élveztem a pompás kilátást, ami a budai hegyekre és a pesti oldal háztengerére nyílott. Közben a pillér közelében több hajó úszott el, amelyek ismertetőjelként a magyar címert viselték.
A múlt télen a jégtörőt és a pillérrekeszt a jégzajlás miatt nagyon fél-tették a pestiek. Attól féltek, hogy a jégnek nem tudnak ezek az épít-mények ellenállni, mert az angolok nem tudják elképzelni, hogy mi-lyen hatalmas erejük van az itteni jégzajlásoknak. Az angolok diadalára azonban minden állva maradt, bár a kételkedők azt mondták, hogy ez tiszta szerencse volt, mert ezúttal a jég nagy tömege a budai part mentén ment le, és a hídépítőknek még sok iskolapénzt kell fizetniük. Némelyek még abban is kételkednek, hogy egyáltalán sikerrel járhat-e a hídépítés.
A múlt télen a jégtörőt és a pillérrekeszt a jégzajlás miatt nagyon fél-tették a pestiek. Attól féltek, hogy a jégnek nem tudnak ezek az épít-mények ellenállni, mert az angolok nem tudják elképzelni, hogy mi-lyen hatalmas erejük van az itteni jégzajlásoknak. Az angolok diadalára azonban minden állva maradt, bár a kételkedők azt mondták, hogy ez tiszta szerencse volt, mert ezúttal a jég nagy tömege a budai part mentén ment le, és a hídépítőknek még sok iskolapénzt kell fizetniük. Némelyek még abban is kételkednek, hogy egyáltalán sikerrel járhat-e a hídépítés.