Augusztus utolsó, szeptemberre virradó éjszakáján a nagy dunai árvíz-ről álmodtunk, amiárvíz-ről annyit meséltek a pestiek. Amikor a következő reggel, négy órakor ágyúlövésre ébredtünk, első gondolatunk az árvíz-veszély volt. Az Angol Királynőből kiszaladtunk az utcára, és csakugyan, az egész partot elárasztotta a nagyra nőtt folyó. Százával menekültünk a szállónk közelében horgonyzó gőzhajó fedélzetére, és a magunk részé-ről elhatároztuk, hogy elhagyjuk az árvíztől fenyegetett Pestet, és elindu-lunk Törökország felé.
Öt órakor húztuk fel a horgonyt. Még szinte éjszaka volt, és a hold még nem tudta eldönteni, hogy átadja-e a helyét a tiszta égbolton a kö-zelgő napnak. A hajó orrán, egy padon foglaltam magamnak állandó helyet, és onnan néztem le a széles Dunára. A folyó Pest és Buda között a legkeskenyebb (mintegy 250 öl), hiszen a parti sávok, melyeket most, szeptember elsején ellepett a víz, ősidők óta a mederhez tartoznak. Köz-vetlenül Pest alatt, ahogy kilép a Gellérthegy szorításából, csaknem há-romszor olyan széles lesz, de a város fölött is ennyivel szélesebb. Ennek a körülménynek különös jelentősége van, mert a pest-budai folyószű-kület kétségkívül nagy befolyást gyakorolt az éppen e helyen létrejött népek közötti találkozásra – a folyamon való átkelésre – és ezáltal a két város létrejöttére.
Mindjárt Pest alatt átér a folyó arra a második nagy magyar síkság-ra, amely a középhegységtől a szlavóniai és szerbiai hegyekig húzódik.
A budai Gellérthegy az utolsó hegy, amely ennyire megközelíti a Du-nát. Közötte és a pesti oldalon lévő dombok között a két város mint valami hatalmas kapuban terül el. A látványt szépnek lehet nevezni.
Éppen a kapu közepén látható a Várhegy a maga pompás épületeivel.
A Várhegy még sokáig a kép point de la vue-jét képezi.263 Minél jobban közeledett a napfelkelte, annál jobban vált minden láthatóvá, és ami-kor végül ragyogva a horizont fölé emelkedett, megvilágította a tőlünk már jócskán eltávolodott Gellérthegy és Várhegy csúcsait, mintha az
el-263 Point de la vue (francia): a látvány közepe.
tűnő tablót a maga teljes szépségében még egyszer meg akarná mutat-ni és emlékezetünkbe vésmutat-ni. Végül Pest és Buda, a maga 90 000, illetve 30 000 lakosával együtt, a habokba merült. Ó, a boldogok! Nem éreztek semmit, mert még nyugodtan aludták reggeli álmukat.
Ahogyan a pozsonyi kapun kijőve a Duna a kis magyar alföldre ér-kezik, és mintegy az így elnyert nagyobb szabadságának örülve a lapos vidéken, melyet árvíz idején közel s távolban eláraszt, több ágat alkotva, új, nagy területeket hódít meg, ugyanígy jár el Pest alatt is, ahol két nagy ágra oszlik. Így keletkezett itt a Csepel-sziget, ott pedig a Csallóköz. Hét mérföldet tettünk meg ennek a szigetnek a partjai mellett, melynek neve a ’csép’ szóból származik.264 Az elnevezés talán azokkal a termékeny szántóföldekkel függ össze, amelyek a szigeten találhatók. Rétek, erdők, szántók és falvak váltakozva borítják a szigetet. A gőzhajóval való utazás gyorsasága azonban nem engedte, hogy sokáig élvezhessük a vidék vál-tozatosságát. A középső magyar Duna-medence első fejedelme, Árpád főleg ezt a szigetet választotta legfontosabb tartózkodási helyének, és 907 óta itt, hódításainak központi helyén, a Duna két ágától körülzárva fekszik sírjában.265
A Dunának a magyar középhegységtől a határig, azaz a Szerémsé-gig, Belgrádig és a szerbiai hegyekig húzódó szakasza a folyó völgyének legjelentéktelenebb része. Miközben Belgrádtól kezdve az oláh Duna, azaz az Ister, híres városnevekkel dicsekedhet, és a történelemben jelen-tős szerepe volt, miközben Belgrád és Viddin történelmi jelenjelen-tőségén túl a természettudományok számára is nagy fontossággal bír, addig az előbb említett szakasz, amely a pannóniai−dáciai pusztán halad keresz-tül, minden tekintetben jelentéktelennek mondható. Partjai mentén nem találkozunk jelentős hellyel, csak kisebb-nagyobb falvak rejtőznek a parti löszfalak mögött, sehol sem emelkednek festői hegyek, tágas, vé-geláthatatlan lapos vidékek terülnek el, fűzfabokrok végtelen sorai, egy-hangú, puszta síkságok szegélyezik az agyagos partokat. A folyó jobb partja, a pannóniai part, Valéria hercegnő tartománya, jóval magasabb, mint a bal. Falvakat és településeket (Földvár, Tolna, Báta, Mohács) így inkább ezen az oldalon lehet látni. Ezek közel fekszenek a parthoz, míg a szemben lévő part általában teljesen kopár, mocsaras, bokros síkság.
Az itteni városok, Kalocsa, Baja, Zombor, Bács, mind távolabb esnek
264 A helynév eredete vitatott, talán a népnyelvi cseplye – csepely ’sarjadék erdő, bok-ros, cserjés hely’ szóból származik. Vö. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára.
Budapest, 1980.
265 Árpád szállásterületéről és bizonytalan temetkezési helyéről vö. a Korai magyar történeti lexikon. (Főszerk. Kristó Gyula). Budapest, 1994. ’Árpád’ címszavát.
a parttól. Ezért a Pestről Szlavóniába vivő Duna menti postaút is a jobb oldali, magas part mentén megy végig.
Ahogyan az emberek, úgy a madarak is többnyire a Duna jobb partján ütöttek tanyát. A magas agyagos partokban ezernyi lyukat lát az ember.
Ezek bejáratok különböző madarak fészkeihez. Leginkább olyan madarak laknak itt, amelyek többé-kevésbé alkalmazkodtak az emberekhez, így pl. a különböző fajtájú fecskék, különösképpen a parti fecskék, magyar elnevezésük a ’fecsegni’ szóból származik, mert folyton csicseregnek.
A gólyák is, mint az emberek települései, elsősorban a jobb parton te-lepedtek meg, főleg a nagy réteken látni őket, amelyek a magas partok lehasadásai közötti síkságokon képződtek.266. Egy ilyen nagy gólyate-lep, egy magyarországi híres gyülekezőhelye ezeknek a madaraknak pl. a Tolna melletti nagy réten van. Ősszel, mielőtt, mint a keresztes ha-dak, Egyiptomba vonulnának, nagy rajokban, ezrével gyülekeznek itt a Duna mentén. Sajnos már későn érkeztünk Tolnához, hogy mint kül-döttek részt vehessünk ezen a pannóniai madár-országgyűlésen, mert az idén, ahogyan egy idevalósi ember állította, a gólyák már augusztus 20-án elhagyták az országot. Nagyon korainak tűnt nekem ez a dátum, de el kellett hinnem, mert a helybeli ember, aki szűkebb hazáját jól is-merte, teljes bizonyossággal állította: „Augusztus 20-a óta nincs gólya, szeptember 8-tól kezdve pedig nincs fecske Magyarországon!” A falvak szélén libák, kacsák, pulykák csapatosan legelnek, miközben az elvadult bal parton vadmadarak fészkelnek és költenek. Időnként kisebb csapat-nyi kövér daru húz el alacsonyan a puszta felett, a mocsarakban állítólag húsz szalonkafajta tanyázik, időről időre bölömbika harsány hangja hal-latszik, néha gém repül el a nádak bugája felett. A nádas vadonban akkor sem bízhat meg az ember, amikor csendesnek látszik, mert ilyen helye-ken tanyázik leginkább a nádi farkas. Meg kell ugyanis különböztetni a Kárpátokban található hegyi farkast a folyami árterek nádi farkasától.
A Duna folyása mint Ariadne fonala vezetett minket a bokrok és pusztaságok labirintusán keresztül. Egy nagy folyamtól vitetve a puszta-ság közepén sem eshet kétségbe az ember, ez lehetne a legszebb szim-bóluma a bizakodó reménységnek. Bizonyosak lehetünk, hogy nem tévesztjük el az utat, meg lehetünk róla győződve, hogy pályánk nem ér véget, különösen, ha gőzhajóval megyünk, amely folyamatosan ha-lad, hajón nem kell előfogatot váltani, nem kell pihenőt beiktatni, ahol a messzire vágyakozó utasnak az a megnyugtató érzése lehet, hogy meg-tette a magáét, megebédel, megpihen, alszik, kávézik, sétál egyet, és ahol mindig elmondhatja: „Istennek hála, éjjel is szorgalmas voltam, tizenöt
266 Kohl lábjegyzete: A római helynevek (Intercisa, ’bevágás’, Földvár latin neve;
Alta Ripa ’magas part’ Tolna neve) is a part ilyen jellegére utalnak.
mérföldet tettem meg”, vagy: „Míg ebédeltünk, két mérfölddel értünk tovább.”
Unatkozni aztán nem lehet egy ilyen úton! Egyesek szerint 400 utas volt a fedélzeten (a kapitány 350-et mondott), ezenkívül olyan sok kocsi, árubála, hogy a fedélzeten annyira össze kellett ezeket zsúfolni, hogy csak oldalt maradt egy keskeny közlekedő út, szabad tér nem is volt.
Nagyrészt piacozók, kereskedők, hivatalnokok, magyar kisnemesek, szerbek, illírek, a középső és alsó Duna-szakasz mentén lakó különböző fajtájú népek utaztak, akik a nagy pesti vásár után hazaigyekeztek. Jobb-ra is, balJobb-ra is különböző kikötőkben osztogattuk szét őket, akik odavaló-siak voltak, vagy onnan akarták lakhelyüket elérni. De volt még néhány oláh bojár is a hajón, akik európai kirándulásból tértek haza a hazájuk-ba, voltak spanyol zsidók is, akik Thesszaloníkiba igyekeztek, bosnyák ferencesek, néhány konstantinápolyi lakos, franciák, németek, akik tö-rök vidékekre mentek szerencsét próbálni, egyszóval mindazon tarto-mány és ország lakosainak választéka, akik Pesttől délre egészen a „fehér tengerig” élnek.267 Csak egy pillantást kellett vetni hajónk populációjára, hogy azonnal fel tudjuk mérni mindazokat a kapcsolatokat, amit a dél-nek tartó Duna a környező országok között létrehoz. Ezt a képet oly tanulságosnak és érdekesnek találtam, hogy itt némileg elidőzöm, és a Duna-parti kedves tájképek hiányában, hajónk közvetlen környezetét mutatom be.
Mint ahogyan a délvidék Duna menti magyar városai lakosságának összetétele visszaadja közel s távolban az egész tájnak viszonyait, úgy hajónk utasai is ugyanezt tükrözték vissza, és én hajónk fedélzetét ma-gamban egy dunai város építkezési és népességi viszonyaival hasonlítot-tam össze.
Ahol mi ültünk, a hajó hátsó fedélzetén, az első kajütök bejáratának közelében, ott volt úszó városunknak fő- és kastélytere. Itt ült tanácsot – a legfontosabbakon, a kormányosokon kívül – először is néhány ma-gyar főnemes, közöttük a híres követ és szónok Batthyány, aki az utol-só országgyűlésen tűnt fel, egy kicsiny, de igényesen viselkedő férfiú.268 A mi tanácsunkban keveset beszélt, láthatóan gondolataival volt elfog-lalva, vagy a legújabb pesti újságokat olvasgatta. Egyszerűen volt öltözve, magának való embernek látszott, amilyen keveset beszélt, olyan keveset evett. Pestről jött, egy üzleti útról, és a vidéki szép napokat, melyek még a nyárból hátravoltak, birtokán akarta tölteni. „Látta már Batthyányt?
Ő is itt van a hajón!” − mondták többen is, amiből arra következtettem, hogy ez az ember nagyon népszerű lehet Magyarországon.
267 Kohl feltehetőleg az Adriát érti ez alatt.
268 Kohl csak a név kezdőbetűjét írta ki.
Aztán itt voltak az oláh bojárok, hollófekete hajuk, kerek arcuk is el-árulta őket. Londonból, Párizsból jöttek, sok szép dolgot összevásároltak, pisztolyokat, bizsukat, divatos bécsi ruhákat, órákat, ezekkel utaztak haza.
Mindegyik tudott annyit németül, hogy a pincérrel megértesse magát, némelyikük folyékonyan is beszélte ezt a nyelvet. De a hátsó fedélzetkö-zi társalgásban inkább a franciát részesítették előnyben. Ehhez a körhöz tartozott még egy francia úr is, aki egy párizsi cég megbízásából Iaşi-ba tartott, hogy valamiféle kereskedelmi összeköttetéseket hozzon létre.
Sok pesti polgár, urak és hölgyek, utaztak velünk, akik vidéki roko-naik meglátogatására indultak, csupa kedves, német népek, azután még néhány vidéki magyar asszonyság, akik férjeikhez tértek haza. Egyikük-nek, egy feketébe öltözött, különösen csinos, barátságos, okos hölgynek a francia utasunk olyan tolakodóan udvarolt, hogy energikusan védel-mére keltem, amihez azon a réven is feljogosítva éreztem magamat, minthogy a hölgy már régi ismerősöm volt. Mindeddig ugyan szem-től szembe soha sem láttam, de Pesten az Angol Királynőben a szom-széd szobában lakott. Így aztán ismertem a hangját, a járását, hallottam a szomszédból, hogyan üdvözli barátnőit, hallottam, hogyan köszörüli a torkát, megfigyelhettem azt a szokását, hogy ujjával az asztalon dobol, monológjaiból megismertem érzéseit, titkos gondolatait, egyszóval na-gyon jól ismertem, csak a külsejét nem láttam még eddig. Most, a ha-jón pillanthattam meg először. Ott ült egy padon, és ujjával a korláton ugyanolyan ritmusban dobolt, amit már az Angol Királynőből ismer-tem. Megszólítottam, és csakugyan, a torokköszörülés, a hang, ez ő volt!
El kell árulnom, hogy én minden ismeretlen nőbe, akinek halk lépteit egy szomszédos szobából hallom, már eleve egy kicsit beleszeretek, és most egyáltalán nem kellett csalódnom, mert benne egy csendes, ne-mes, szeretetreméltó lényre találtam. „Ön lakott az Angol Királynőben a harmincas szobában?” − szólítottam őt meg. „Igen − mondta −, ott laktam”. „Ó akkor hát engedje meg, hogy tudtára adjam, hogy én már régóta nagy figyelemben részesítettem Önt”. Elmeséltem neki, hogy ez miben állt. Társaságunknak egész este ő állt a középpontjában, amíg csak estefelé le nem szállt Baján, hogy ott férjével találkozzon, és to-vábbutazzanak Szabadkára.269 A franciánk a beszélgetés közben, mialatt tette neki a szépet, ujjhegyeivel megsimogatta a hölgy csupasz tarkóját, erre aztán én és egy másik úr, akik alig akartunk hinni a szemünknek, jól megmondtuk neki a magunkét. „Comme vous êtes vous allemands!270 Bolond idealisták vagytok, csak kerülgetitek a kását, nem értetek hozzá,
269 Kohl az akkori Monarchiában használatos Theresiopolis helynevet használja.
270 Magyarul: Hogy milyenek vagytok ti németek!