Ahhoz, hogy Pestre érjek, két lehetőség közül választhattam: vagy a már említett mészáros- és postakocsiúton Tatán keresztül megyek, vagy gőz-hajóval a Dunán. A választás nem esett nehezemre, az utóbbi mellett döntöttem, jóllehet ez elég időigényesnek bizonyult. A gőzhajó ugyanis nem jön föl Győrbe, hanem tőle két mérföldnyire Gönyünél,107 délután két órakor köt ki, ennél a kis Duna menti helységnél, amit Győr előváro-sának is lehetne tekinteni. Ahhoz, hogy ezt a két mérföldnyi utat megte-gyük, napkeltekor fölvertek az álmunkból. Mondták, egy kis vadászhajó fog minket a győri Duna-ágon odavinni, amit Mosoni-Dunának vagy Kis-Dunának is neveznek. De vagy fél nappal hamarabb értünk a győri hajókikötőhöz, mint kellett volna. Mert amire a zöldre festett jacht meg-telt ládákkal és kosarakkal, árukkal, útipoggyásszal, gyerekekkel és kövér asszonyságokkal, németekkel és magyarokkal, mégpedig annyira tele, hogy már majdnem becsapott a víz, és amikor a hajósok végre azt mond-ták, hogy elég, most már indulhatunk, mindez nyolc óra hosszat tartott.
Így aztán sok mindenre jutott még időnk. A városból a kereskedelmi kikötőhöz az ún. vízikapun át lehet eljutni. Azt mondják, ezt a kaput vették be először a törökök, amikor a várost ostromolták, és ezen át tör-tek be a városba. A kapu köveiben még sok ágyúgolyó nyomát láttuk, az egyik mélyedésbe, mint egy hitetlen Tamás, bele is helyeztem a kezemet, hogy meggyőződjek róla, valóban ágyúgolyótól származik-e, mert egyre inkább előfordul velem, hogy a régmúlt történeteiben, amiket nem lát-hattam, nem hiszek.
Ha a kapu alatt megáll az ember, érdekes látvány tárul elé, akár a város felé, akár a víz felé fordítja tekintetét. A kapuból a város felé az utca két oldalát kofák foglalták el, és olyan látványt nyújtottak, mint a színház-ban az árusok A portici néma második felvonásáa színház-ban.108 Nagy bőségben kínálták a legkülönbözőbb ízletesnél ízletesebb gyümölcsöt, méghozzá csaknem olyan olcsón, mint amilyen olcsón az opera színpadán
a szí-107 Kohl: Gönyö (ejtsd: gönjö).
108 Daniel François-Esprit Aubert La Muette di Portici c. operájáról van szó.
nészek kapták a műgyümölcsöket. Jóformán mindnek csak látszóla gos ára volt, pl. két nagy dinnyét egy krajcárért, 70 szilvát vagy 40 uborkát ugyanannyiért kínáltak. Egy pár csirke 12 krajcárba került. Most már teljesen megértettem, hogyan ronthatták el magyar királyok gyümölcs-csel úgy a gyomrukat, hogy belehaltak. Corvin Mátyás ugyanis néhány friss füge elfogyasztása után, Adalbert császár és király pedig a Duna melletti Neßmühlben dinnyétől betegedett meg, és ettől mindketten éle-tüket is vesztették.
Ha a vízikapun a másik irányba lép ki az ember, elébe tárul a győri kikötő elég jelentős áru- és utasforgalma. Sok nagy hajó horgonyzott itt, mellettük a kis ladikok.109 A fő kereskedelmi útvonal a környékből ugyanis nem a Duna széles főágán, hanem azt elhagyva, a kis győri Du-na-ágon halad. A Nagy-Duna Győr és Pozsony között tele van szigetek-kel, homokpadokkal és zátonyokkal. A nagy sodrás miatt a felfelé köz-lekedő hajók is elkerülik inkább a nagyágat. A Kis-Duna ezzel szemben inkább csatornára emlékeztet, keskenyebb, mélyebb és nyugodtabb, bár okoz kényelmetlenségeket, pl. a számos kanyarulata miatt. A nagy dunai hajók azonban ezen az ágon csak Győrig tudnak feljönni. Itt kirakod-nak, és ami áru még tovább, Mosonba, Pozsonyba és Bécsbe tart, átrak-ják kisebb hajókra és ladikokra, amelyek Mosonig közlekednek.
Errefelé főleg szarvasmarhával és gabonával kereskednek. A marhá-kat részben a mészárosok útján hajtják föl, másrészt a Dunán a gőzhajók által húzott, erre a célra készült uszályokon szállítják. Ha a gőzhajók ál-latszállító flottillájukkal fel tudnának jutni Bécsig, biztosan nem rakod-nának ki Győr közelében. A legtöbb állatot aztán elhajtják Sopronba, a gabonát pedig leginkább Mosonba viszik, onnan aztán mindkettőt kü-lönböző osztrák városokba irányítják. Nem volt számomra világos, hogy a vízi gabonakereskedelemnek miért Moson a végállomása és miért szállítják az árut innen országúton tovább, ahelyett hogy hajóval szál-lítanák tovább Pozsonyba és Bécsbe. Valaki azt mondta, hogy ez rész-ben abból adódik, hogy a bécsi malmok a város környékén szétszórva, akár 4-5 mérföldnyire, sőt a magyar határ közelében fekszenek. És mi-vel az országúti szállítás Magyarországon hallatlanul olcsó, a molnárok ragaszkodnak hozzá, hogy Mosontól magyar parasztok szállítsanak, és ne kelljen Pozsonyba, vagy akár Bécsbe küldeni szekereket a gabonáért.
De talán ennek nem ez az egyetlen oka. Lehetséges, hogy Moson fölött a Kis-Duna már kevésbé alkalmas a hajózásra.
A Győr alatti Duna-szakaszon a fő hajósok a rácok, aztán a magyarok.
A rácok mindig pokoli ricsajt csapnak, ha lentről, többnyire a Bánátból, megérkeznek. Úti céljukat, a várost számtalan üdvlövéssel köszöntik, de
109 Kohl: Hajós… Ladiks (mindkettőhöz német szómagyarázatot fűz).
akkor is folyton durrogatnak az ágyúikkal, amikor elhagyják. A rácok magában Győrben is, ahol nagyszámú kolóniával rendelkeznek, a leg-jobb gyümölcs- és állatkereskedők. Különben ezek a rácok kereskedelmi levelezésüket gyakran németül intézik, mert az általános kereskedelmi nyelv egész Magyarországon a német. Mikor a Bánátban jártam, ott is láttam győri rácoktól németül fogalmazott üzleti leveleket, persze he-lyenként elég érthetetlen németséggel megírva.
Kis hajónk végre színültig megtelt emberekkel, állatokkal és árukkal, mire a hajósok bejelentették, hogy indulhatunk. Hosszú kötélen egy lo-vacskát fogtak a hajó elé, amely a parton ügetett. Győr kikötője lassan eltűnt a szemünk előtt, és hajónk csobogva úszott fölfelé a keskeny fo-lyón, melynek egyik oldalát Győr megye magas partjai, másik oldalát az
„arany gyümölcsöskert”, a Szigetköz zöld, termékeny lapályai szegélyezték.
Felmásztam a hajó kátrányos zsindellyel fedett tetejére, voltak itt már többen is, akik inkább akartak kissé kényelmetlenül ülni, mintsem a fe-délzeten, a tömegben összezsúfolva hiányolják a friss levegőt. A tetőre telepedett társaságot rendkívül érdekesnek találtam. Volt köztük sok fia-tal, bajuszos kereskedő, lakáj, pincér, raktári munkás, írnok, németek és magyarok (Magyarországon mindenki bajuszt hord), győri kereskedők, néhány buzgó hazafi, egy fiatal osztrák nemes és jómagam. Alig teleped-tünk le és indult meg a beszélgetés, minden aktuális téma szóba került, amelyek élénk vitát eredményeztek: a nyelvkérdés, az alkotmány, az új-ságok, az irodalom, ahogyan Magyarországon mindig is tapasztaltam, ha bárhol találkozik hat, négy, három vagy még kevesebb ember, ezekről a témákról azonnal fellángolnak a viták.
A magyarokkal szemben éppenséggel nem voltak ellenérzéseim – ho-gyan is lehetne egy etnográfus elfogult bármiféle néppel szemben –, el-lenkezőleg, sokkal inkább kész voltam, hogy ennek a népnek sok kiváló, nemes tulajdonságát megismerjem, így aztán a vitában, amely elég he-vesen folyt a fiatal osztrák nemes és a jelen lévő magyarok között, a pár-tatlan mérleg nyelvét igyekeztem képviselni. Az osztrákok Magyaror-szágon általában minden fölött fel vannak háborodva, mindennek csak az árnyoldalát látják, mégpedig a legsötétebb színekben. A magyarok hasonlóképpen viselkednek Ausztriában, számukra a rendőrség, a vám, az útlevél-ellenőrzés és a hasonló dolgok elviselhetetlenek, ezért ők is hajlanak arra, hogy Ausztriának ne a fényoldalait lássák meg.
Így aztán mindkét fél folyton rám hivatkozott, rám, mivel sem ma-gyar, sem osztrák nem vagyok. A magyarok tudni vélik, hogy az oszt-rákoknak nyugati irányba, a mi Németországunk felé ugyanolyan visz-szatartó, hátráltató szerepe van, mint kelet felé, hazájukra nézve, és hogy itt is, ott is sok ellenségük van. Ezért aztán nagy bizalommal fordulnak
felénk, nyugati németek felé, miközben az osztrákok irányában minden-ben bizalmatlanok.
Miután egy ideig csöndben méregettük egymást a tetőn, az osztrák rákezdte. Nem tudta megállni, hogy kifejezésre ne juttassa nemtetszését a magyar paraszt helyzetét illetően, ahogyan azt az országban megfi-gyelhette. Hosszasan, élénk színekkel ecsetelte, hogy azok milyen mély szolgaságban nyögnek, jóllehet az utolsó országgyűlés már enyhítő ren-delkezéseket hozott. Ezután felvázolta azt a képet, hogy milyen, a tör-vények által szabályozott jólétben élnek az osztrák parasztok. A magyar paraszttal szemben a legalacsonyabb rangú nemesnek is igazat adnak, sőt igazság és igazságtalanság ebben a helyzetben nem is vitatható. Az osztrák paraszttal szemben azonban maga Ferenc császár sem tehet semmit, ahogyan ezt ő maga panaszolta, ha egyszer az igazság a pa-raszt oldalán áll. Szabadságot! Szabadságot! Hangoztatják a magyarok, de csak mintegy százezernyien, a nemesek élhetnek vele, akik sokszor a legkegyetlenebb zsarnokokként milliókat nyomnak el. Az ausztriai né-met paraszt sokkal jobb fából van faragva, mint a magyar, mert nem tűri az önkényt, de a törvénynek aláveti magát. Ha az osztrák parasztnak azt mondják: ez a törvény, akkor ez neki elég, még akkor is, ha a tör-vény valami jogtalanságot kíván tőle. A saját akaratnak a töra tör-vény alá való rendeléséről a magyaroknak fogalmuk sincs. A paraszt csak az erő-szaknak engedelmeskedik, a nemesember pedig senkinek és semmilyen törvénynek. Persze azt be kell vallania, hogy Ausztriában is sok mindent meg kellene változtatni. Így pl. nagy igazságtalanság, hogy a nemesek mentesülnek a katonai szolgálat alól, és egyébként is, a parasztok szá-mos terhet egyedül viselnek. Minden művelt osztrák már képviseleti alkotmányt szeretne. „Igen,” erősítette meg, „ha erről esik szó, minden osztrák szívből helyesli. Minden, amit a bécsi utcákon virágnyelven és versekben kívánnak, az mindnyájunk szívének prózai vágya. De addig is, amíg nincs meg a képviseleti szabadság, abszolutista kormányunk sokkal inkább őrzi jótékony szívében a minden ember számára érvényes törvényt, mint itt Magyarországon.”
A magyarok hevesen védekeztek, és azt mondták, hogy a parasztok helyzete eddig valóban elég nehéz volt, de az utolsó országgyűlés teljesen szabaddá tette őket, és most már jobban megy majd a soruk.110 Azon- kívül sok jó nemes van, akik valóban atyjai a parasztoknak.
A zsarno-110 A reformtörekvések a magyar nemesség liberális szárnyától indultak ki. Ferenc császár (1792−1835) és miniszterei, valamint a magyar főrendek a francia forradalom hatása alatt azonban idegenkedtek minden újítástól. Végül az 1840-es országgyűlés tet-te lehetővé az úrbéri tet-terhek örökös megváltását. A jobbágyság intézményét az 1848. évi 9. törvénycikk szüntette meg.
koskodók nagyon kevesen vannak. A botbüntetést még fenn kell tartani, amíg a nép olyan, amilyen. Ez a fajta büntetés gyakran nagyon jótékony.
Az állam és a nép alapvető életfeltétele a szabadság kell hogy legyen, felülről lefelé. A legfelső helyen nem állhat egy zsarnok. Ausztriában mégis ez a helyzet, ahol a császár minden megtehet, amit csak akar. De Magyarországon ez nem így van. Amint osztrák földre lép az ember, úgy érzi, hogy százféle lánc köti gúzsba. Amint azonban Magyarország-ra ér, máris szabadon lélegzik, itt azt mondhat és tehet az ember, amit akar. Ez a legfontosabb minden polgár számára, ebből származnak majd természetes következményként a politika többi jótéteményei és az állam jól működő intézményei. Már sok minden történt ebbe az irányba, en-nek egyik fő megnyilvánulása a magyar nyelv megtisztítása az idegen, nevezetesen a német, latin és szláv szavaktól, ami olyan eredményesen halad. A saját nemzeti lét fő éltetője a szabadság igénye és a tökéletesen kifejlesztett nemzeti nyelv.
A magyarok nyelvfejlesztési igyekezete fölött is csak kissé gúnyosan mosolygott az osztrák, és hozzám fordulva megjegyezte: ha a magyarok még nem eléggé keletiek, úgy most aztán teljesen azok lesznek. A latin és a német nyelv ugyanis mindeddig összekötötte őket egész Nyugat-Eu-rópa kultúrájával, és ebből most kiesnének, ha beburkolódznának saját ázsiai nyelvükbe. Ahogyan pedig a magyarok más népekre akarják rá-kényszeríteni saját nyelvüket, az hallatlan és barbár eljárás.
A nyelv, és annak fejlesztése, és új szavak gyártása pillanatnyilag a magyarok legkedveltebb ideája, amit, ezt nyugodtan elmondhatjuk, bizonyos fanatizmussal igyekeznek megvalósítani. Amikor tehát osztrák utastársunk így nyilatkozott, általános lett a felháborodás, és mindenki ellene fordult. Néhányan, akik a hajó tetejének szűk volta miatt nem tud-tak az osztrák közelébe kerülni, egymásnak magyar nyelven mondták a magukét, amiből én semmit sem értettem, csak néhány latin szót, amit a magyarok, még a mai nyelvújítók is, időnként még mindig használ-nak, mint quaestio, disputatum, ratio és még néhány latin kifejezést.111 Sőt egy fiatal kereskedő is, aki eddig csendben ült egy keresztrúdon, és izlandi színdarabokat olvasott elmélyülten n é m e t ül (!), felkapta a fe-jét, és magyarországi sváb nyelvjárásban megszólalt: „Na ne! Ez magától értetődő. Egy nemzeti nyelvnek csak kell lennie! Rendben van ez így!
Majd csak megtanulják a horvátok is a magyart, ahogyan mi németek már megtanultuk.”112
111 A latin szavak jelentése: kérdés, vitatott, értelem.
112 Kohl nyelvjárásban beszélteti a hazai németet: Ih ne, des versteht sich. Ane nationalische Sproache muß doch sein. Das isch gut. Und die Kroaten werden das
„Igen, így van − ismételte egy harmadik útitársunk −, kell egy nem-zeti nyelvnek lennie. De – fűzte hozzá – attól a sok szótól, amit a pestiek kisütnek, időnként már zúg a fejem. Én már nem tanulom meg mindet, majd talán a gyermekeim.” Ez is magyarországi német volt. „Mit mon-dott? Hogy nem akarja az új szavakat megtanulni? Hát mindig német (»sváb«) akar maradni?” Szólította meg őt ugyanabban a nyelvjárásban egy újabb társunk.
Idéztek nekem néhány Pesten született legújabb szót, pl. a szipa szót a cigarre helyett,113 ami valamiféle levegőt áteresztő sodrott tárgyat jelent.
A szipa – mondták – már a dohányárudákból is kiszorította a cigarre szót. A magyarok sokkal nagyobb örömüket és kedvüket lelik saját ha-zai, igazi magyar szavak képzésében, mint a többi más európai nemzet, akik a cigarre szót nyugodtan használják. Az ember azt gondolná, hogy a külföldről érkező áruk idegen nyelvű elnevezése helyénvaló, és ilyen jelentéktelen dolgok esetében, mint a cigarre, nem kellene törődni vele.
Hasonló a helyzet az Apotheke új elnevezésével, a gyógyszertárral,114 amit eddig Magyarországon Patikának neveztek, ez is áll minden szótár-ban, és a magyar patikák nem voltak és lesznek rosszabbak vagy jobbak az új névtől. Az ilyen új szavak azonban rendkívül gyorsan terjednek el Magyarországon, amint azokat a pesti Tudós Társaság jóváhagyja, és a közönség is értelmes szóalkotásoknak találja. Nálunk Németország-ban is megvolt az idegen szavak szenvedélyes németesítésének a korsza-ka, ez azonban csak néhány szűk tudós körre szorítkozott. Magyarorszá-gon azonban mostanában minden azonnal a nép közé kerül, mert ezt az egész nyelvmozgalmat a nép szellemében végbemenő nemzeti mozga-lom irányítja, ami a németség és a szlávság ellen irányul. A régi patika elnevezés így aztán rövid idő alatt eltűnt a cégtáblákról, és helyébe az új gyógyszertár került.115 Sőt még azokon a bécsi üzleteken, is melyekbe fő-ként magyarok járnak, ez a „hazafias” kiírás olvasható a megvetett görög helyett.
„Minden tudományág elvesztette görög elnevezését”, mondta az oszt-rák, „legközelebb talán a múzsákat is átkeresztelik magyarrá, jóllehet mi európaiak valamennyien minden múzsának és tudománynak szívesen meghagyjuk a görög nevét, bizonyára már csupán a régi, nemes görögök iránti kegyeletből is, akiknek annyit köszönhetünk. A Philosophie példá-ul eddig magyarpéldá-ul is filozófia volt, ahogyan azt Párizsban, Madridban,
Ungrische auch schon lernen, wie wir Deutsche es bereits gelernt haben. – A vitatkozók továbbra is nyelvjárásban beszélnek.
113 Cigarre a. m. szivar.
114 Kohl: gyógysertár (ejtsd: jotjschertaar).
115 Kohl megmagyarázza az új szó jelentését: Heilmittelniederlage (’gyógyszerlerakat’).
Londonban, Rómában és Bécsben nevezik. De most a bölcselkedésitan nevet kapta.116 Adja Isten, hogy a magyar filozófia ne váljon Európától oly idegenné, mint a neve. A teológia számára még nem találtak megfe-lelő elnevezést, mert a javasolt, Isten nevéből származtatott istenész szót nem hagyták jóvá.”117
Az egész évben javasolt és jóváhagyott szavakat a pesti Tudós Társa-ság által kiadott újTársa-ságban összegyűjtik, és publikálják. Ennek az újTársa-ság- újság-nak Gyalulat a címe,118 ami a gyalulni igéből származik. Nomen est omen, lehetne mondani. De el kell ismerni, hogy általában ügyesen „gyalul-nak”, és a szavakat nagyon értelmesen rakják össze. Egyetlen ügyefogyott szóalkotást sem találtam köztük, amilyeneket időnként Németország-ban bizony létrehoztak.
Mióta Pesten alkotják az új szavakat, Magyarországon nem járnak már az emberek concertre, hanem hangversenyre.119 És puncsot sem isz-nak, amit azelőtt bizonyára megtettek, hanem zagyvát.120 Ezt ma már minden kocsmában megértik, mert mindenki örömét leli az új szavak-ban, és igyekszik azokat terjeszteni. A zene is új szó, és kb. annyit jelent mint ’hangzás’ (Geschalle).
Miközben más népek, mint a franciák, az idegen nyelveket, pl. a gö-rögöt, nagyon alkalmasnak találják, hogy abból képezzenek új sza-vakat, amelyek az új dolgok elnevezésére szükségesek lesznek, mint pl. a pyroscaphe,121 vagy chilogramme és ezer más kifejezés (ez talán a francia nyelv szegénységére vall?), vagy ahogyan mi németek minden új tudományosan megalapozott tan számára a görög vagy a latin nyelv szelleme szerint alkotunk szavakat, addig a magyarok minden új jelenség számára, amit megismernek, magyar nevet adnak. Így pl. a pyroscaphot gőzösnek nevezik, ami a gőz szóból származik.122
Még a doktori címet, ezt a tiszteletreméltó európai címet is, amelyet az egész világon használnak, és amelynek a Tűzföldtől az Északi-sarkig megbecsüléssel és tisztelettel adóznak, most a tanári szóval helyettesítik.
És ha majd egyszer egy sem németül, sem latinul nem tudó tanár érke-zik hozzánk, annak, még ha tízszer is elmagyarázza, hogy a tanár a tan
116 Kohl: böltzselkedvesitan (ejtsd: böltschellkedveschitan) szava bizonyára félreér-tésen alapult, hozzáfűzött szómagyarázata: Weisheitsliebe (’bölcsességszeretet’).
117 Kohl: istanécz (ejtsd: istanehz).
118 Kohl helyes szómagyarázatot fűz hozzá.
119 Kohl szómagyarázatával.
120 Kohl: zagywa (ejtsd: satjwa), a. m. ’folyékony keverék’, ami a zagywalni, a. m.
’összekeverni’ igéből származik.
121 Régies francia szó: ’gőzhajó’.
122 Kohl szómagyarázataival.
(a. m. tudomány) szóból származik, akkor sem hisszük el, hogy őt a mi doktorainkkal egyenlő jogok illetik meg.
De még kis tollkéseinket sem hagyták békén, amiket a zsebünkben hor-dunk, és egyébként penicilusnak neveztek. Most ezeket tollmetszőkésnek hívják.123 – Magyar barátunk erre bizony joggal mondhatná: „Az ördög tudja ezt mind megjegyezni! Aki nem utazik évenként Pestre, vagy nem szerzi meg az új szótárakat, azok pótlékait és toldalékait, és naponta nem olvas újságot, amelyben először használják az új szavakat, az lassan meg sem érti az újmódi magyart, végül pedig már magyar könyveket sem tud olvasni.” Gyakran láttam olyan magyar öregurat a kávéházban, aki a szomszédjától kérdezte meg egyik vagy másik magyar szó jelentését.
Egyszer láttam, hogy valaki mérgesen az asztalra csapta az újságot, mi-közben lekapta az orráról a szemüvegét, mondván: „Már nem lehet ki-bírni ezt a sok új szót! Minden sornak az értelmén el kell töprengni!”
Miközben minderről beszámolok, semmiképpen sem akarom azt su-gallni – már most tiltakozom ellene! –, mintha én az egész folyamatot elvetném. Természetes, hogy minden újítás, akár helyes, akár helytelen, eleinte nehézségeket okoz, és ellenségeket szerez magának. Erre az érde-kes témára a továbbiakban még többször visszatérek.
Ilyen beszélgetések közepette haladtunk lefelé a Kis-Dunán. Lovacs-kánk szorgalmasan trappolt a parton. A táj gyakran kellemes benyomást keltett. Aztán lassan kiértünk az Öreg-Dunára, ahol egy lóerős hajócs-kánkat egy hatvan lóerősre szándékoztunk felcserélni.
A hatalmas folyam látványa, amint méltósággal hömpölygött tova, örömmel töltött el bennünket. Hajócskánk orrára ki volt írva: Isten ve-lünk, a hátulján így hangzott a válasz: Senki ellenünk.124 Ilyen jótékony mondások bizony hasznunkra válhattak a nagy folyón, minthogy ha-jónk olyan rosszul volt összetákolva, hogy minden nagyobb lökésnél szét akart esni. Egy kisebb ütközést azonban el tudott viselni, amint ha-marosan megtapasztalhattuk. Isten ugyanis valóban velünk volt, amint azt jósorsban és balsorsban egyaránt sokszor lehet tapasztalni, de egy nagy vontatókötél ellenünk volt. Amint ugyanis a Nagy-Dunába beka-nyarodtunk és a part mentén haladtunk, egy jókora, ötven ló által húzott
A hatalmas folyam látványa, amint méltósággal hömpölygött tova, örömmel töltött el bennünket. Hajócskánk orrára ki volt írva: Isten ve-lünk, a hátulján így hangzott a válasz: Senki ellenünk.124 Ilyen jótékony mondások bizony hasznunkra válhattak a nagy folyón, minthogy ha-jónk olyan rosszul volt összetákolva, hogy minden nagyobb lökésnél szét akart esni. Egy kisebb ütközést azonban el tudott viselni, amint ha-marosan megtapasztalhattuk. Isten ugyanis valóban velünk volt, amint azt jósorsban és balsorsban egyaránt sokszor lehet tapasztalni, de egy nagy vontatókötél ellenünk volt. Amint ugyanis a Nagy-Dunába beka-nyarodtunk és a part mentén haladtunk, egy jókora, ötven ló által húzott