IMPORTANCIA, BIOLOGÍA Y CONTROL INTEGRADO DE MALHIERBA DE DIENTE DE LEÓN
(TTTTARAXACUM ARAXACUM ARAXACUM ARAXACUM OFFICINALEOFFICINALEOFFICINALEOFFICINALE G.H.WEBER EX WIGGERS)
Hemos determinado que las semillas después de la matura germinan en proporción muy alta. Las semillas no tienen dormancia primaria. La germinación decrece significativamente después de dos años. La germinación % de semillas decrece en concentración grande de cloruro de sodio y potencial de ósmosis. Las semillas no germinan debajo de 5°C y sobre de 40°C. El extracto de acetona y de alcohol de raíz y de brótano de Taraxacum officinale disminuye la germinación de diferentes cespedes (Lolium perenne, Arrhenatherum elatius, Dactylis glomerata, Poa pratensis, Festuca rubra, Bromus inermis, Bromus erectus) y especies de Fabaceae (Lotus corniculatus, Trifolium repens, Trifolium fragiferum). Hemos detectado muchos hongos de diferentes familias sobre las semillas. Major parte de la germinación ocurre entre 0-3 cm de capas del suelo. Más profundo de 5 cm ya no hay germinación. La capacidad regenerativa de las raices fue alta en meses de otoño e invierno. Fue baja en meses de primavera y verano. Examinamos el cambio de tres elementos nutritivos (nitrógeno, fósforo, potasio) de las raices y brotanos de diente de león durante un año. Hemos examinado el índice de área foliar (IAF), área foliar especifíca (AFE), tasa de crecimiento absoluto (TCA), tasa neta de asimilación (TNA) y tasa de crecimiento cultivo (TCC). Césped inglés es más competitivo que diente de león. Alfalfa tiene la misma habilidad competitiva que la hierba. EPTC, metribuzina y linuron fueron más efectivo contra la malhierba en aplicación de pre-emergente. 2,4-D sal amina, fluroxipir, glifosato, glufosinato-amónico, clorsulfuron-metil+tifensulfuron-metil fueron lo mejor contra la plántula de Taraxacum officinale. 2,4-D sal amina, fluroxipir, glifosato y glufosinato-amónico fueron los más efectivos contra la hierba perennial de diente de león.
II BEVEZETÉS
Gyomok okozta károsításról, bántalomról beszélünk, ha egyes növényfajok vagy fajok egy csoportja zavarja az ember termelőtevékenységét, befolyásolja egészségét vagy pihenését (FRYER 1979). A „gyom”
fogalma nem tudományos fogalom, hanem köznyelvi kifejezés, és a növényeknek széles körét értik alatta (WELLS 1978). Nemcsak azokat a növényeket tekintik gyomoknak, amelyek zavarják a mezőgazdasági termelést, hanem azon fajokat is, amelyek csúnyák, szúrósak, tüskések, stb.
A gyomnövények tudományos definícióját tekintve számos próbálkozás történt, azonban több nehézség is felmerült.
A felmerülő nehézségek közül az első a szubjektív álláspont, amely alapján a vegetáció egyes fajait értékeljük. Ez megnehezíti az objektív, minden körülmények között érvényes meghatározást. Az emberek előítéleteik alapján választják ki a vegetáció tagjai közül azokat, amelyeket gyomnak neveznek. A fogalom minden esetben haszontalanságot, nem kívánatos, negatív jelleget takar.
A definíciót megnehezítő második körülmény a közelmúltból ered. Az emberiség, létszámának rohamos emelkedése miatt, igyekszik minél több földterületet művelés alá vonni és így egyre több növénnyel kerül
„konfliktusba”, vagyis egyre több növény kerül a gyomnövények listájára (WELLS 1978).
A gyomnövényeket termőhelyi előfordulásuk szerint is csoportosítjuk. Így beszélünk szántóföldi, kertészeti, ruderális és erdészeti, továbbá vízi gyomokról, vagyis minden növény lehet gyomnövény attól függően, hogy az ember annak tekinti-e vagy sem (WELLS 1978). A gyomnövények definíciójának kérdésével többen is foglalkoztak (RADEMACHER 1948;HARLAN.DEWET 1965;KING 1966;NUMATA 1976;EGGERS -NIEMANN 1980; HOLZNER-NUMATA 1982). A gyom fogalmát tekintve szubjektív és ökológiai meghatározások különböztethetők meg. Hazai szakirodalomban megtalálható szubjektív gyomdefiníciók a következők:
PETHE FERENC (1805): „Dudva alatt most minden olyan palántát értünk, mely az önként termesztett palánta között, a neki szabott helyen magában vadon terem, legyen bár az a leghasznosabb palánta magában”.
BALÁS ÁRPÁD (1876): „Gyom, gaz, dudva alatt olyan növényeket értünk, melyek művelt növényeink között akaratunk ellenére megjelenvén, azokból tért és tápanyagot elfognak és rendszeres növekedésüket gátolják”.
CSERHÁTI SÁNDOR (1899): „Gyomnak mondunk minden olyan növényt, mely akaratunk ellenére fordul elő ott, ahol valamely növényt termelünk. A gyom károsítja a termést, mert csökkenti a hozamot és esetleg rontja a minőséget”.
WÁGNER JÁNOS (1908): Azok a növények, melyek bárhol a mi akaratunk ellenére tenyésznek, melyeket öntudatosan nem vetettünk és amelyek az elvetett növények kárára vannak, legalább annyiban, hogy azt a helyet foglalják el, amelyet egy szándékosan ültetett és jelen céljainkra szolgáló növény elfoglalhatott volna, ha máskülönben nem is mérgesek, nem is ártalmasak: gyomoknak hívjuk”.
UJVÁROSI MIKLÓS (1957): „Általános értelemben azokat a növényeket, amelyek az ősi természetes növényzetben nem fordulnak elő csak kultúrterületeken, vagy az ősi vegetáció tagjai, de kultúrterületeken alkalmazkodásuk következtében teret hódítottak, gyomnak szoktuk nevezni”. „Szántóföldeken gyomnak nevezünk minden növényt, melyet nem vetettünk, hasznot nem hoz és jelenléte káros azzal, hogy a vetett növény elől elfoglalja a helyet vagy felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét. Ez a meghatározás érvényes a kerti és szőlőkultúrákra is”.
UBRIZSY GÁBOR (1962): „A gyomnövény fogalmának legtágabb értelmezése szerint minden olyan növény, mely mezőgazdasági művelés alatt álló területeken szándékos vetés nélkül lép fel, jelenlétével a műveleti teret és fényt foglal el, felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét, hasznot nem hoz: gyomnövény”.
HUNYADI KÁROLY (1974): „Gyomnövénynek nevezünk bármely fejlődési stádiumban lévő olyan növényt vagy növényi részt (tarack, rizóma, hagyma, hagymagumó, stb.), amely ott fordul elő, ahol nem kívánatos”.
Az ökológusok a gyomokat a bolygatáshoz (talajművelés stb.) legjobban alkalmazkodó növényeknek tekintik. Ökológiai megközelítés szerint „a gyomnövények a másodlagos szukcesszió pionír fajai, ahol a szántóföld egy speciális terület” (BUNTING 1960). HOLZNER (1978) a pionír tulajdonságot az emberi tevékenységhez kapcsolja: „A gyomok az emberi termesztési tevékenységhez legjobban alkalmazkodó növények és azt jelentősen befolyásolják”.
Szerte a világon foglalkoznak növénytermesztéssel és a gyomok jelenléte, valamint az általuk okozott károk mindig problémát jelentenek.
A termesztendő növényre, két egymástól jól elkülöníthető tényező hat:
· abiotikus: időjárás (szélkár, belvíz, árvíz, jégkár, stb.)
· biotikus: ide sorolandók a kórokozók (vírusok, gombák, baktériumok; melyek által okozott kár mértéke 12%), az állati kártevők (nematódák, rovarok, atkák, rágcsálók, vadak, stb; az általuk okozott károk mértéke eléri a 14%-ot) és a gyomok (magról kelő egy-, és kétszikűek, az évelő egy-, és kétszikű valamint az élősködő gyomfajok tartoznak ide. Kártételük mértéke eléri a 9%-t)
Földünkön megközelítőleg 200000 növényfaj él, és mintegy 6700 gyomnövény (3,35%) befolyásolja a mezőgazdasági termelést. 200 azon fajok száma, amelyek világviszonylatban gondot okoznak és fontos gyomnövénynek tekinthetők (HOLM ET AL.1977). Ez mindössze csak 0,1%-a a fajok számának.
A felhasznált peszticideknek megközelítőleg 50-60%-t a herbicidek képviseltetik, ez is mutatja, hogy a kártételük nem elhanyagolható. A gyomok kártétele (közvetett és közvetlen) a következőkben jelentkezik:
· talaj hőmérsékletének csökkentése
· talaj tápanyagkészletének csökkentése
· talaj vízkészletének kimerítése
· termelési költségek növelése
· termés minőség és mennyiség rontása
· állati kártevők tápnövényei
· növényi kórokozók gazdanövényei
· élősködő gyomfajok
A rendszeres herbicid használat, a vetésforgó hiánya, a talajművelési rendszerek megváltozása, a nagymértékű műtrágyaadagok, valamint a nagy növényszám hatására a gyomösszetétel és gyomvegetáció jelentős változásokon ment keresztül az 50-es évektől kezdődően.
Vannak olyan fajok, melyek jobban elterjedtek, míg mások egyre háttérbe szorultak. A nem elhanyagolható költségek mellett jelentkezhetnek a túlzott vegyszerezésből eredő káros hatások és az egyes rezisztens fajok elszaporodásából eredő újabb vegyszerezési problémák stb. is. Ezenfelül a világproblémává kiszélesedett környezetvédelem is azt követeli, hogy a vegyszerezés mértékét a legszükségesebbre korlátozzuk.
Mai tudásunk szerint a gyomvegetáció ismeretében a rendelkezésre álló agrotechnikai lehetőségek maximális kihasználása a szükséges kémiai gyomirtással együtt adja meg azt a gyommentességet, ami a nagy termések eléréséhez szükséges. Ehhez pedig a gyomnövények ismeretén túl a művelt területek gyomösszetételének, az irtandó gyomok ökológiájának és egyes kultúrák ökológiai viszonyainak ismerete szükséges (UJVÁROSI 1973).
Munkánkban célul tűztük ki, hogy a Taraxacum officinale gyomnövényről szóló biológiai ismereteinket gyarapítsuk, további hasznos adatokat kapjunk. A kitűzött cél érdekében a következő vizsgálatok végeztük:
· Csírázásbiológiai vizsgálatok
· Regenerálódás vizsgálatok
· Tápelemtartalom vizsgálat
· Genetikai vizsgálatok
· Növekedés analízis vizsgálatok
· Kompetíciós képesség vizsgálatok
· Herbicidérzékenységi vizsgálatok
III IRODALMI ÁTTEKINTÉS