Biológiai módszerek – növényevők, betegségek, paraziták

Emlősök közül, beleértve házi-, és vadállatokat a nyúl, macska, mókus, földi malac, jávorszarvas, pocok, préri kutya, fekete és barnamedve, grizzly előszeretettel fogyasztják a Taraxacum officinale leveleit (ELLISON AND ALDOUS 1952;POWELL 1972;ANGIER 1980;JACKSON 1982;SWIHART 1990). Kiváló takarmány a tejelő szarvasmarháknak, javítja a tejelválasztást és annak minőségét (JACKSON 1982). Mindezek ellenére a szerves trágyában életképes kaszatok lehetnek, melyek aztán potenciális gyomosodás forrásként szolgálnak a kijuttatott területen (MT.PLEASANT AND SCHLATER 1994). Háziállatok, mint a kecske és sertés megeszik a kaszatokat (POWELL 1972).

Madarak és egyéb gerincesek is fogyasztják a Taraxacum officinale kaszatjait. Kanadában mintegy 12 énekesmadár (közönséges házi pinty, aranypinty és veréb, stb.) fajt írtak le, melyek elfogyasztják a kaszatokat (JACKSON 1982; ANGIER 1980; LONGYEAR 1918). Leveleit, virágzatát és kaszatjait előszeretettel eszik a tyúkok, kacsák, libák, nyírfajdok, fogoly, fácánok, préri tyúkok, fürjek és pajzsos cankók (ECKERT ET AL. 1973;ANGIER 1980;JACKSON 1982). Madarak, hangyák és rágcsálók pusztítják a magvait, csökkentve ez által a magok számát valamint a kelő csíranövényeket is egyben (READER AND BEISNER 1991).

Korai virágzásának és gazdag nektár készletének köszönhetően sok rovarnak, többek között pillangóknak, méheknek, dongóknak, molylepkéknek tápanyagforrásként szolgál (JACKSON 1982). JUDD

(1971) 152 rovarfajt gyűjtött be a Taraxacum officinale fészekvirágzatáról a Collembola, Thysanoptera, Hemiptera, Homoptera, Coleoptera, Diptera és Hymenoptera rendekből.

A Phanacis taraxaci (Ashmead) gubacsokat képez a fiatal, fejlődő levelek fonákján. Ez a gubacs befolyásolja a fotoasszimiláták megoszlását azáltal, hogy a szénforrást elvonja az egészséges, gubacsmentes levelek felől (PAQUETTE ET AL.1993;BAGATTO ET AL.1996). Az európai pitypang levélgubacs szúnyog (Cystiphora taraxaci Kieffer) első feljegyzése Észak-közép Saskatchewanban történt (PESCHKEN ET AL.1993).

Ez a szúnyog lilás-vöröses gubacsokat képez a levéllemez felszínén (NEUER-MARKMANN AND BEIDERBECK

1990). Ezen felül gazdanövénye a Pholetesor ornigis (Weed) fajnak, mely parazitoid tulajdonsága révén megtámadja a kanadai alma ültetvények károsítójának, a levélaknázó-molynak (Phyllonorycter blancardella Fabr.) a lárváját (HAGLEY AND BARBER 1992).

Számos levéltetűnek is gazdanövénye. Kanadában az Aphis knowltoni Hottes&Frison (WOOD-BAKER

1980) míg japánban az Aphis taraxacicola (Börner) fajt találták meg (SUGIMOTO AND TAKAHASHI 1996). Az USA-ban a nyár folyamán másodlagos gazdanövénye a zöld őszibarack levéltetűnek (Myzus persicae Sulzer) (KAAKEH AND HOGMIRE 1991). Egyesült Királyságban természetes gazdanövénye a saláta gyökér levéltetűnek (Pemphigus bursarius (L.)) (GANGE AND BROWN 1991).

Amerika Egyesült Államokban a Ceutorhynchus punctiger Gyllenhall pusztítja a gyomnövény virágrügyeit, kaszatjait és leveleit. Éppen ezért aztán azt feltételezték, hogy potenciális biológiai fegyver lehetne a Taraxacum officinale ellen (MCAVOY ET AL. 1983). Egy másik zsizsik, a Barypeithes pellucidus (Boheman) a leveleken felszínesen táplálkozik, azonban a tőkocsányát intenzívebben pusztítja (GALFORD 1987). További zsizsik fajok, melyek a Taraxacum officinale növényen élnek és táplálkoznak, az Anthonomus grandis Boheman, a gyapot kártevője (HAYNES AND SMITH 1992), valamint az Otiorhynchus sulcatus (Fab.) (MASAKI ET AL.1984;GANGE ET AL.1994).

További rovarok gazdanövénye az USA-ban, melyek között szerepel a Trichoplusia ni (Hübner), a Spodoptera ornithogalli (DUSSOURD AND DENNO 1994) és a Diacrisia virginica Fabr. (DETHIER 1993).

A paradicsom levélbolha (Empoasca fabae Harris) nimfái a gyomnövényen fejlődnek a felnőtt egyedek pedig itt is élnek és szaporodnak tovább (LAMP ET AL. 1984). A levélbolhát hatékony biológiai gyomszabályozás elemeként feltételezték, azonban elvetették. Kerültek feljegyzések tücskökről is, melyek a Taraxacum officinale növényen táplálkoznak, ilyen az Allonemobius allardi (Alexander&Thomas), többek között (JACOBS ET AL.1992).

A Popilla japonica Newman és a Cyclocephala lurida Bland lárvái, közönséges néven csak fehér hernyónak nevezik őket, a Taraxacum officinale gyökerén élnek és táplálkoznak, csökkentve ezzel a gyökér biomassza tömegét (CRUTCHFIELD AND POTTER 1995).

A Coccinella crotchi (Lewis) számos növény fészekvirágzatában él, beleértve a Taraxacum officinale gyomfajt is (HOSHIKAWA 1995). Felnőtt ganajtúró bogarakat, mint pl.: az Anomala octiescostata Burmeister odavonzza a virágzata és falánk, mohó táplálkozásra készteti (LEAL ET AL.1994). Ezt a vonzást, táplálkozást és viselkedést is egyben egy kémiai vegyületnek tulajdonítják, a kairomonnak (LEAL ET AL.1994).

Németországban és Svájcban a Taraxacum officinale a legfontosabb tápnövénye a cserebogaraknak, pontosabban a Májusi vagy Júniusi cserebogaraknak (Melolontha melolontha L.). Nemcsak táplálkozás szempontjából, hanem a nőstények közkedvelt tojáslerakó helye is, mivel a gyökérzónájában a talajállapot közkedveltebb, mint egyéb más növények esetében (SCHÜTTE AND HAUSS 1985;KELLER 1986;SCHÜTTE

1996). VON HOFSTEN (1954) a következő rovarokat említi, melyek előszeretettel táplálkoznak a gyomfajon:

Paroxyna tessellata Loew., Dolycoris baccarum L., Cotizus hyoscyami L., Stictoplereus crassicornis L., Carpocoris pudicus Poda., Polomena pracina L. és Hepiolus humili L..KUUSI ET AL.(1984) további fajokat (legyek, molylepkék és bogarak) írt le, melyek kapcsolatban állnak a Taraxacum officinale gyomfajjal, a Delia floralis Wied., Mamestra brassicae L. és a Meligethes aeneus-t F.

Két fonálféregnek gazdanövénye a pongyola pitypang, a Xiphinema americanum Cobb és a Xiphinema riversi Dalmasoo, melyek vírus vektorként is tevékenykednek a gazdanövényen (GEORGI 1988A, B). A Meloidogyne fajok közül is néhány faj előszeretettel látogatja táplálékszerzés céljából úgy, mint a Meloidogyne incognita (Kofoid

& White), Ditylenchus destructor Thorne és Pratylenchus penetrans (Cobb) (ANONYMOUS 1960;CONNERS 1967).

További gerinctelen állatok, mint a csigák, meztelen csigák és földigiliszták számára is igen közkedvelt gazdanövény a Taraxacum officinale gyomnövény. A Deroceras nemzetségbe tartozó fajok számára nagymértékben étvágygerjesztő a pongyola pitypang, mint azt számos táplálkozási kísérletben is igazolták (DUVAL 1971; DIRZO 1980;COOK ET AL. 1996; HANLEY ET AL. 1996). A fiatal csíranövényeket nagy étvággyal fogyasztotta a Deroceras reticulatum (Müller) faj (HANLEY ET AL.1995). A Deroceras reticulatum és egy másik csiga faj, a Arion lusitanicus (Mabille) kárt okoz a repcében és egyéb szántóföldi kultúrában Európa egyes országaiban. Táplálékválasztási kísérletekből igazolták, hogy a Taraxacum officinale sokkal vonzóbb tápnövénye volt az Arion lusitanicusnak, amíg a repcét alig rágták meg (FRANK AND FRIEDLI 1999). További európai tanulmányokban kimutatták, hogy a pongyola pitypang közkedvelt tápnövénye a Helix aspersa (Müller) és a Lumbricus terrestris L. fajoknak.

Több gombát írtak le, melyek megtalálhatók a Taraxacum officinale növényen, többek közül egyik legfontosabb a Puccinia taraxaci Plowr., egy rozsdagomba, mely számos, parányi sötét barna hólyagot képez a leveleken (LONGYEAR 1918;CONNERS 1967). Egy másik gomba, a Synchytrium taraxaci de Bary & Woronin, amely hasonló tüneteket vált ki a növényen. Apró dudorokat, gubacsokat idéz elő a leveleken, melyek aztán részleges satnyuláshoz, elhaláshoz vezetnek (LONGYEAR 1918;GINNS 1986).

További gomba fajokat izoláltak és írtak le a Taraxacum officinale növényről, melyek a Sphaerotheca fuliginea (Schlect. Ex Fr.) Poll., a S. humili var. fuliginea (Schlect.) Slam. és a S. macularis (Wall.:Fr.) voltak (CONNERS 1967;

GINNS 1986).

Ontarióban a Phoma exigua (Desm.) és a P. herbarum (Westend.) biológiai gyomszabályozás hatékony elemeként számon tartott fajai (NEUMANN 1998;NEUMANN AND BOLAND 1999,2002). A Phoma taraxaci fajról ugyanez elmondható, azonban Svédországban használják a Taraxacum officinale elleni integrált gyomszabályozás keretében (VON HOFSTEN 1954).

Kanadában a Sclerotinia fajokat tesztelték biológiai védekezés kifejlesztése céljából (RIDDLE ET AL.1991).

Gyep és pázsit területeken a Sclerotinia sclerotiorum (Lib.) de Bary és S. minor Jagger fajok hatékony gyomszabályozási módszereknek bizonyultak. Mindkét faj izolátumai csökkentették a növény szárazanyag tartalmát, valamint a növényszámot füves területeken.

S. sclerotiorum tünetei a levéllemezen (WAIPARA ET AL.1993) és a gyökérnyakhoz közeli alapi részen jelentkeztek 1-2 cm hosszan fellépő nekrózis formájában, mely a későbbiekben defóliálást követő regenerálódásban és hajtásképzésben gátolta a Taraxacum officinale növényt (BURPEE 1992). A S. minor szintén jelentős biológiai fegyver a pongyola pitypang ellen (CIOTOLA ET AL.1991;BRIÉRE ET AL.1992;SCHNICK

2002). Gyepterületeken kiváló gyomszabályozási eredménnyel alkalmazzák anélkül, hogy a fűben bármi kárt is tenne. Preemergens és posztemergens kijuttatás keretében 17 illetve 2%-os csírázást, kelést eredményez a Taraxacum officinale kaszatokon. A fűfajok csírázásában, kelésében és a csíranövények megtelepedésében nem okoz kárt (ABU-DIEYEH AND WATSON 2007).

Pseudomonas syringae pv. tagetis Hellmers apikális klorózist és nekrotikus levél foltosságot okoz a Taraxacum officinale növényen (RHODEHAMEL AND DURBIN 1985). Agrobacterium tumefaciens (SMITH AND TOWNSEND) Conn a gyökéren gubacsokat okoz, sokszor a leveleken is (STERK ET AL.1987).

Több mint 20 vírus képes a Taraxacum officinale-t megfertőzni enyhe tarkulás vagy levél deformációs tünetek kíséretében természetesen. A pitypang sárga mozaik vírus (DYMV) sárga tarkaságot (klorotikus gyűrűk és foltok a levélen) okoz a gyomnövényen, azonban a salátát is megtámadja (KASSANIS 1947;BOS ET AL.1983). A vírus levéltetvek segítségével terjed (KASSANIS 1947;BOS ET AL.1983) és nagyon hasonló a paszternák sárga pettyes vírushoz (MURANT 1988).

IV ANYAG ÉS MÓDSZER