Az 1918-as polgári forradalom során létrejött új hatalom már Ady Endre éle-tében kiemelkedő személyiségként méltatta a költőt. 1918. november 18-án, a kormány hozzájárulásával, a Nemzeti Tanács Hock János vezette küldöttsége fel-kereste a beteg Adyt és átnyújtotta neki a Nemzeti Tanács és a kormány üdvözlő iratát. E szerint
„főleg benned, ki elöl jártál időben és zseniben, benned él Ady Endre Magyarország szellemi egy-sége. […] A benned nyugvó szellemi egység Magyarország fizikai egységének immár egyetlen bi-zonyítéka.
Mutass könyveidre Ady Endre! Mutass szívedre Ady Endre! Mutass hitedre Ady Endre! Mu-tass a magyar lélek birodalmára, a te szellemi országodra, amelyet nem száll meg sem cseh, sem oláh, sem szerb, sem német s mely a jövendő magyarok örök országa. Ebben az országban a te uta-don akarunk járni s kívánjuk Ady Endre, testvérünk, barátunk, drága jó Bandi, hogy mihamarébb gyógyultan, sokáig járhasd velünk azt a nyílt utat, melyet te törtél, melyen, mint hív csatlósaid, boldogan járhassunk, mint oly rég megszoktuk, utánad, mindig csak utánad.”7
Ady 1919. január 27-én bekövetkezett halála után a kormány „a nemzet halottjának” nyilvánította a költőt és elhatározta, hogy temetéséről az állam gondoskodik.8 A gyászszertartást a kormány megbízásából a Vörösmarty Aka-démia rendezte.9 A búcsúztatás megszervezésének részleteire Hatvany Lajos így emlékezett vissza:
„A halál napjának délutánján a Pesti Napló szerkesztői szobájában egybegyűltek: Jászi Oszkár, Ba-bits Mihály, Móricz Zsigmond és a kultuszminisztérium kiküldöttje: Czakó osztálytanácsos. Föl-jegyzem e morbid konferencia jellegzetes apróságait: A tanácsos úr kezében egy nagy kék árkus papír volt: a Mikszáth temetéséről szóló akta: »ehhez a költségvetéshez tartsuk magunkat«. Ebben a 6 Ld. ehhez: Kalla Zsuzsa: Búcsúsorok – sírszalagok. In: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti
tanulmányok. Szerk. Kalla Zsuzsa. Bp., 1997. 112–122.
7 Ady Endrét üdvözli a Nemzeti Tanács. Pesti Napló 1918. nov. 19. 5.
8 A politika eseményei. Pesti Napló 1919. jan. 28. 1.
9 Ady Endre temetése. Világ 1919. jan. 30. 4.
percben jelentkezett a pompes funèbres embere, aki kijelentette: »Én tudom, hogyan kell csinálni az ilyet.« Görgeyt is a múzeumból temették, meg Justh Gyulát is. […] Jászi Oszkár kifejezi azt a tapin-tatos és bölcs óhajt, hogy a temetés a mai időkhöz méltóan, azaz a Mikszáthénál kisebb pompával folyjék le. Most a pompes funèbres-ember egy költségvetést olvas fel. Minden egyes tételnél külön megállunk. […] Majd a beszédek sorrendjét állapítjuk meg s egyszersmind azt is, hogy a díszsírhely helyének felkeresésére Babitscsal, Móriczcal kimegyek másnap a temetőbe.”10
A főváros adott díszsírhelyet a költőnek a Kerepesi úti temetőben.
Ady holttestét a Nemzeti Múzeum gyászdrapériás előcsarnokában ravata-lozták fel. A ravatalhoz küldött koszorúk között ott volt a kormányé (nemzeti színű szalagján „A magyar népköztársaság kormánya az új Magyarország köl-tőjének” felirattal), a szociáldemokrata párté és a polgári radikális párté is (lásd a XXXVII. képet). A január 29-ei temetésen megjelent Berinkey Dénes minisz-terelnök, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, Nagy Vince és Szende Pál miniszterek, továbbá Hock János, mint a Nemzeti Tanács küldöttségének a vezetője.11
A szertartás kezdetén a Magyar Nemzeti Operaház énekkara énekelt, majd Haypál Benő református lelkész után a költőt Kunfi Zsigmond, közoktatásügyi miniszter búcsúztatta „a forradalomból megszületett magyar népköztársaság kormányának a nevében, a forradalmi megújhodást szomjazó magyar nép ne-vében”, és kijelentette: Adynál „tüzesebb, gyújtogatóbb csóvákkal senki sem járt az alatt a nagy grófi szérű alatt, amely a régi Magyarország volt”. Az ese-ményhez kapcsolódóan, stílusosan Ady-versekből vett fordulatokkal törekedett Kunfi a költő alakjának és műveinek felidézésére, ugyanakkor értelmezte is a szövegeket: „a grófi szérű” itt immár a letűnt rendszer metaforája. S míg a Rohanunk a forradalomba című versében Ady Tisza Istvánt támadva nevezte őt a „gyujtogató, csóvás ember”-nek (Tiszát, aki sokak számára halálával egyér-telműen a bukott rendszer jelképévé vált12), Kunfi jelzőivel („tüzesebb”, „gyúj-togatóbb”) mintegy „rálicitálva” a költő minősítéseire, jelentőségében Tisza István fölé emelte őt, jelképévé is téve az új világnak. Figyelemre méltó a két Ady-szöveg összekapcsolása: míg A grófi szérűn-ben a tűz pusztítása egyértel-műen veszteséget jelent, a Rohanunk a forradalomba című versben pedig „Hunnia úri trágyadombja”-nak „összehamvadását”, Kunfi beszédében a költő gyújtotta tűz a megtisztulás, az újjászületés elősegítője. Mert a miniszter a továbbiakban így értékelte Adyt: „a forradalom egyik nagy magvetője, a lelkek fölgyújtója, bátor cselekvések és akaratok ébresztgetője”. A szónok Ady tanítványainak tekintette az új Magyarország képviselőit, köztük magát is. „A második ma-gyar forradalom Petőfijétől kell most elbúcsúzni” – folytatta, és az Ady által alkalmazott Ady–Petőfi-párhuzam felidézésével 1918 forradalmát az 1848-assal egyenrangúvá tette, így is hangsúlyozva az őszirózsás forradalom történelmi jelentőségét. Beszéde végén pedig a szónok Ady alakjának és a Fölszállott a páva
10 Hatvany Lajos: Ady Endre temetése. Hű riport. Keleti Ujság 1925. nov. 13. 2.
11 Ld. Ady Endre a ravatalon. Az Est 1919. jan. 30. 4.; Ady Endre temetése. Budapesti Hirlap 1919.
jan. 30. 4.; Ady Endre temetése. Pesti Napló 1919. jan. 30. 4.
12 Ld. ehhez: Tisza. Népszava 1918. nov. 1. 7.; Czillich Anna: Naplója. Bp., 1925. 42.
sorainak felhasználásával is igyekezett legitimálni az új vezetés törekvéseit, ugyanakkor jellemezni a forradalmi átalakulás hatalmas arányait:
„Az a kormány, amely azzal a bús és nehéz föladattal tisztelt meg, hogy a részvét és kegyelet szavait tegyem le Ady Endre koporsójára, igaznak érzi azt, amit a népnek és nemzetnek, művészetnek és forradalmi akaratnak ez a nagy halottja prófétás szavakkal hirdetett:
Vagy bolondok vagyunk és [így!] elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.”
A kormányban részt vevő Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevében Vincze Sándor mondott gyászbeszédet, aki – felhasználva Ady Véres panorámák Tavaszán című versének részleteit – ekként méltatta az elhunyt költőt:
„Gyújtsatok meg elvtársak minden mécset a beborult magyar ég alatt, éjesebb gyász sose ülte meg még egünket, soha szebbet, soha jobbat nem vesztettünk el. Bárhova vigye törékeny testedet az élet nagy törvénye – Ady Endre itt maradsz velünk, amit írtál és sírtál, amit láttál és akartál, azért továbbra is állunk és élünk és rátesszük lábunk a magyar rögre és esküszünk, mozdulni fog ez is és minden eddigit jobbal pótolunk, vagy minden vész itt, – ámen, – mindörökre.”
E fogadalomtételhez Vincze csaknem szó szerint vette át az 1913-ban kelet-kezett Ady-vers befejező sorait, ám az eredeti „S minden mostanit jobbal póto-lunk,” sorból a „mostanit” szót kicserélte „eddigit”-re – nem akarván azt, hogy éppen Ady szavaival ítélje el a forradalom eredményeit.
A Nemzeti Múzeumban Kunfi Zsigmondon és Vincze Sándoron kívül több szónok is búcsúztatta a költőt – például Móricz Zsigmond a Vörösmarty Akadé-mia képviseletében,13 Babits Mihály a Nyugat nevében,14 Jászi Oszkár a Társa-dalomtudományi Társaság nevében beszélt15 –, majd a koporsót és a koszorúkat kiszállították a Kerepesi temetőbe. Miközben a koporsót levették a gyászkocsi-ról, az Általános Munkásdalárda énekelt, majd a radikális párt nevében Kernstok Károly mondott beszédet Adyról, mint a párt egyik megalapítójáról. További beszédek elhangzása és a pap imája után, a Munkásdalárda gyászéneke mellett elföldelték a koporsót.16 (Lásd a XXXVIII. képet!)
Nem egy kortársnak feltűnt, hogy az Ady-temetés rendezői számos olyan elemet alkalmaztak e gyászszertartásnál, amilyenekkel még 1918 előtt búcsúz-tatta a hatalom az általa különösen kiemelkedőeknek tekintett személyiségeket.
13 Móricz Zsigmond: Ady Endre. Pesti Hirlap 1919. jan. 30. 2.
14 Babits Mihály: Ady temetésén tartott beszédem. In: Babits Adyról. Dokumentumgyűjtemény.
Vál., szerk. Gál István. Bp., 1975. 72–74.
15 Ady Endre temetése. Világ 1919. jan. 30. 4.
16 Ld. Ady Endre temetése. Népszava 1919. jan. 30. 5–6.; Ady Endre temetése. Pesti Napló 1919.
jan. 30. 4., továbbá: „Mindenki ujakra készül…” Az 1918/19-es forradalmak irodalma. (Szö-veggyűjtemény). II. (A polgári forradalom publicisztikája és irodalmi élete). Szerk., jegyz. Jó-zsef Farkas. Bp., 1962. passim.
Ezzel kapcsolatban a Vágóhid című lap Forradalmi költő nyárspolgári temetése című cikkének szerzője így írt: „És ezt a szegényes magyar mértékkel alig mérhető különleges nagyságot, az összeroskadt roppant forradalmi energiát [tudniil-lik Adyt], úgy temették, mint valami nyárspolgárt. Rábízták az entreprízre, hogy csináljon neki egy szép pesti temetést. Nemzeti Múzeummal, Arany-szoborral, azzal a jól bevált sablonnal, ahogy a hivatalos halottaknak dukál.”17 Az Uj Idők cikkírója azonban másként vélekedett e jelenségről: „A Nemzeti Múzeumból temettük [tudniillik Adyt], s a ravatala ezen a helyen szimbolikusan intézte el azt a kérdést, amelyért életében annyi vita folyt, hogy a költő kié, hová tarto-zik, kinek írt és kiket szeretett. Párt és irányzat akarta és próbálja lefoglalni, ez azonban teljesen sohasem fog sikerülni, mert Ady Endre a nemzeté.”18 A költő temetésén az egyes szónokok részéről megmutatkozó azon törekvéseket, hogy az általuk képviselt csoport nézeteinek, céljainak legitimálására használják fel Ady alakját, munkásságát, az Április című humoros lap karikírozta egyik írásá-ban. Ebben például „A kormány képviselője” így méltatja az elhunytat: „A Köl-tő nem halt meg. A KölKöl-tő örökké élni fog a mi szívünkben. A KölKöl-tő a nemzet halottja. A kormány hálásan ismeri el a Költő nagyságát, mert aki a sorok között olvasni tud, az kiolvashatta a Költő verseiből, hogy ő már régen hirdette a mai koncentrációs kormány jogosultságát, érkezését … stb. …”19
A „nagy ember” temetésének számos eleme, mozzanata („a nemzet halott-ja”-értékelés, a Nemzeti Múzeum, mint a szertartás helyszíne, a kormánytagok megjelenése, a miniszter gyászbeszéde, az operaház énekkarának közreműkö-dése stb.) tehát túlélte az 1918-ban megbukott rendszert – éppen koncepcionális egységességben történő alkalmazásukkal20 azonban a szertartás kifejezésre juttat-hatta azt, hogy a korábban gyakran hazafiatlansággal vádolt költő, akit a nemzeti forradalomban létrejövő új rendszer már életében méltatott, majd elbúcsúztatott, valóban a nemzeté. E temetéssel Ady alakja „hivatalosan” bekerült a „nemzet panteonjába” – ugyanakkor a hatalom képviselői igyekeztek a költő alakját, mű-veit a saját politikai törekvéseik igazolására is felhasználni. Elsősorban a konkrét politikai erőviszonyokat tükrözte a szociáldemokrata munkásmozgalom képvi-selőinek hangsúlyos szereplése a temetésen: Kunfi miniszterrel, mint a kormány szónokával és az Általános Munkásdalárda közreműködésével – noha ez értelmez-hető volt utalásként is Ady világszemléletére, politikai kapcsolataira.21 Az Ady-te-metés jól mutatja, hogy egy forradalom közvélemény-formálói, politikai céljaik érdekében, korántsem utasítják el azoknak a propagandisztikus eszközöknek az alkalmazását, amelyeket az általuk megtagadott rendszer(ek) illetékesei is fel-használtak, természetesen a saját törekvéseik megvalósításához.
17 K. M.: Forradalmi költő nyárspolgári temetése. Vágóhid 1919. febr. 4. 10.
18 Dömötör István: Ady Endre. (1877–1919.) Uj Idők 1919. febr. 9. 107.
19 Szenes Béla: Temetik a Költőt. Április 1919. febr. 5. 5.
20 Glatz F.: A történettudomány i. m. 86.
21 Ld. ehhez: Hatvany L.: Ady i. m. 2., továbbá még: Csunderlik Péter: Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták. A Galilei Kör (1908–1919) története. H. n., 2017. 179–184.; Rockenbauer Zoltán: Csinszka, a halandó múzsa. (Ady özvegye, Babits szerelme, Márffy hitvese). Bp., 2017. 13–15., 357.