1918. október 31-ei naplófeljegyzéseiben Füst Milán, többek között, azt az ész-revételt rögzítette a forradalmi Budapestről, hogy „Ugyanazon nóták, mint a háború első napjaiban, ugyanaz az ujjongás.”1 Az író e megállapítása arra hívja fel a figyelmet, hogy nagy társadalmi-politikai változások idején forgalomba kerülő folklóralkotások: dalok, vagy például álhírek és mondák is (amelyek kö-zös jellemzői: a szóbeliségben és a többféle változatban létezés, a szerzőtlenség, a kisebb-nagyobb közösségek által való létrehozás és továbbadás, a különfé-le hagyományekülönfé-lemek használata2) kapcsolódhatnak a megelőző, sőt a későbbi időszakokban is megjelenő és terjedő, rokon jelenségekhez.
Füst Milánt, idézett véleményének kialakításában minden bizonnyal befo-lyásolta a még az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején keletkezett Kossuth-nóta különböző időszakokban eltérő szövegekkel énekelt variánsainak meghallgatása és felismerése is.3 A „Kossuth Lajos azt üzente…” kezdetű dal 1902-ben még a következő szöveggel látott napvilágot nyomtatásban:
„Kossuth Lajos azt üzente, Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer azt üzeni,
1 Füst Milán: Naplórészlet. In: A diadalmas forradalom könyve. A népkormány tagjainak, a for-radalom szereplőinek és 75 magyar írónak önvallomása. A forradalmi napok hiteles krónikája.
Szerk. Gellért Oszkár. Bp., [1918.] 49. Ld. még: Uő: Teljes napló. I. Sajtó alá rend. Szilágyi Judit.
Bp., 1999. 398., továbbá e munkám 3. jegyzetét!
2 Ld. ehhez pl. Katona Imre: A folklór és a folklorisztika általános problémái. In: A magyar folklór.
Szerk. Voigt Vilmos. Bp., 1998. 15–37.; Mikos Éva: A folklór fogalma(i) avagy a kifejezés nehéz-sége. In: Folklór és nyelv. Szerk. Szemerkényi Ágnes. Bp., 2010. 59–68., az álhírekről: Dobos Ilona: Paraszti szájhagyomány – városi szóbeliség. Bp., 1986. 213–216.
3 A Kossuth-nótáról ld. pl. Katona Imre: Kossuth-nóta. In: Magyar néprajzi lexikon. III. K–Né.
Főszerk. Ortutay Gyula. Bp., 1980. 284–285.; Tari Lujza: A szabadságharc emlékezete a nép da-laiban. Magyarország nagy vitézség. Bp., 1998. 23–46.; Landgraf Ildikó: „Ferenc Jóska – még én is annak a katonája vótam” – Ferenc József-folklór, Rudolf-mondák és az I. világháború. A Had-történeti Múzeum Értesítője 2011. 12. sz. 109–110.; Szabó Dániel: Ferenc József a ceglédi nótában.
1914. július vége–augusztus eleje Magyarországon. In: Emlékezés egy nyár-éjszakára. Interdisz-ciplináris tanulmányok 1914 mikrotörténelméről. Szerk. Kappanyos András. Bp., 2015. 282. Egy 1914. augusztusi naplófeljegyzésében pedig Füst ezt írta: „Kossuth Tivadarnak milyen érzése lehet, ha hallja, mennyire megváltoztak az idők 40 év alatt: apja himnuszát most lelkesen ellenfe-lének énekli a nép; minden felejtve van: Ferenc József azt izente.” Füst M.: Teljes napló. I. I. m. 49.
Mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza!”4
Egy 1916-os közlés szerint az I. világháború idején énekelt, a szerző neve nélkül közzétett nagyszalontai katonanótában Ferenc József alakja került Kos-suthé helyére és a korábbi szöveg szerkezete is átalakult, az aktuálpolitikai szempontok, törekvések kifejezésre juttatása érdekében:
„Ferencz Jóska azt izente, elfogyott már a türelme, masirozzunk Szerbiába, orgyilkosok országába, éljen a haza!
Ha még egyszer azt izeni, mindnyájunknak el kell menni, Karagyorgyét elkergetni, a szerbeket jól elverni, éljen a haza!”5
Az 1918. október végi budapesti tüntetéseken Az Estnek A Károlyi–Kos-suth-nóta című tudósítása szerint pedig már ezzel a szöveggel énekelték a dalt:
„Kossuth Lajos azt üzeni, Károlyinak kell most jönni, Mert az ország menten elvesz, Ha Károlyi rendet nem tesz.”6
Míg az I. világháborús katonanótánál Ferenc József figurája Kossuthé he-lyére került, az 1918. őszi változatban Károlyi Mihály alakja Kossuthéval együtt szerepel: egyfajta forradalmi „hagyományépítéssel”7 a 20. századi politikus
4 Kossuth Lajos azt üzente… In: Kossuth-album. Hírneves magyar zeneszerzők legszebb Kos-suth-dalainak gyűjteménye énekhangra és zongorára. Kossuth Lajos százéves születése emlé-kére. Összeáll. Huber Sándor. Bp., [1902.] 5.
5 Z. L.: Szalontai katonanóták. Magyar Figyelő 1916. I. k. 465–466. Ld. ehhez: Szabó Dániel: A ma-gyar háborús lelkesedés az első világháború kitörésekor. In: 1918. Sfărşit şi început de epocă.
Korszakvég – korszakkezdet. The End and the Beginning of an Era. Coord. dr. Cornel Grad–
Viorel Ciubotă. Satu Mare–Zalău, 1998. 80–81., továbbá e munkám 3. jegyzetét!
6 A Károlyi–Kossuth-nóta. Az Est 1918. okt. 29. 8.
7 Ld. ehhez pl. Hajdu Tibor: Károlyi Mihály. Politikai életrajz. Bp., 1978. 196–199., 232., 259., 570.;
Landgraf Ildikó: „Emléközzünk Kossuth Lajosra…” Valóság és költőiség a Kossuth-hagyomány-ban. In: Az Idő rostájáKossuth-hagyomány-ban. Tanulmányok Vargyas Lajos 90. születésnapjára. III. Szerk. Nagy Ilona–Landgraf Ildikó. Bp., 2004. 347–372.
a 19. századi vezetőtől kapja a felhatalmazást a cselekvésre.8 A Károlyi Mihály személyével, lehetőségeivel kapcsolatos felfokozott várakozásokat, reménye-ket9 jelzi az is, hogy míg az 1902-es és az 1916-os dalszövegekben Kossuth, il-letve Ferenc József üzenete az egész népet („mindnyájunk”) fogja mozgósítani, az 1918-as nótában Károlyinak egymagának kell cselekednie – ám, e szöveg szerint, ő képes is az ország megmentésére. Mindezt kifejezendő, e szöveg is jelentős mértékben eltér a legfontosabb 19. századi–20. század eleji változatok-tól10 – a Budapestnek az 1918. október 31-ei, fővárosi eseményekről tudósító be-számolójában közölt dal viszont csak fél sorral különbözik jelentősen az 1902-es szövegtől. A cikk szerint
„Ünnepi hangulat lepett meg mindenkit. Munkáscsapatok, katonai csapatok sűrű egymásutánban vonultak fel trombitaszóval, tárogatóval, énekelve az új forradalmi dalt, amely 1848-ban is hősöket nevelt a gyávákból.
Kossuth Lajos azt üzente, Elfogyott a regimentje.
Károlyi is azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság!
Éljen a Haza!”11
A 3. sor átalakításával Károlyi alakja Kossuthé mellé került, a „Ha még egyszer” > „Károlyi is” szövegcsere pedig azt érzékeltette, hogy a 20. száza-di politikus felhívása voltaképpen a 19. százaszáza-di forradalmár másoszáza-dik üzene-te – e „hagyományépítéssel” a dal erőüzene-teljesen hangsúlyozta Károlyi Mihály személyének, tevékenységének jelentőségét. Az előzőleg idézett Kossuth-nó-ta-változattól eltérően ez az ének nem csupán Károlyit ábrázolta az ország megmentőjeként, hanem közönsége egészét mozgósította. Figyelemre méltó az is, hogy az idézett cikkrészletben nemcsak az ének szövege hozott létre párhuzamot az 1848-as és az 1918-as forradalmak között, hanem a tudósítás szerzőjének azt megelőző, bevezető mondatai is, rendkívül pozitívan ábrá-zolva a dal hatását.
A Kossuth-nóta egy további változata – a Vágóhid 1919. április 1-jei számá-nak cikke szerint – a következő magyarországi rendszerváltás, a tanácsköztár-saság időszakának elején is forgalomba került:
8 Ld. ehhez: Dávidházi Péter: „És ki adta néked ezt a hatalmat?” In: Uő: Per passivam resistentiam.
Változatok hatalom és írás témájára. Bp., 1998. 9–26., 363–364.
9 Ld. ezekről pl. Hajdu T.: Károlyi i. m. 281., 282., 285–286.
10 Ld. Katona I.: Kossuth-nóta. I. m. 284.; Tari L.: A szabadságharc i. m. 23–46., továbbá e munkám 4. jegyzetét és a hozzá kapcsolódó főszövegrészt!
11 Győzött a magyar forradalom. Budapest 1918. nov. 1. 6. Ld. még: Kemény Ferenc: A tengerészek a forradalomban. In: A diadalmas forradalom i. m. 191.
„A napokban talán megszületik a vörös toborzónóta. Addig is, míg ez elkészül, a katonák maguk csináltak egyet a Kossuth-nóta mintájára:
Pogány Jóska azt üzente, Vörös lesz a regimentje, Nem kell kétszer azt üzenni, Éljen doktor Szamuelli És doktor Pogány!”12
Míg a Kossuth-nóta idézett változatainak szerzői ismeretlenek, az ősziró-zsás forradalom idején az eseményekben résztvevők énekelték műdal: Lányi Ernő: Ne sirj, ne sirj Kossuth Lajos! című alkotásának aktualizált variánsát is. Az eredeti, „Kossuth Lajosnak ajánlva” megjelent dal szerint:
„Tavasz elmult, a rózsának Lehulott a szép virága.
Ne sirj ne sirj Kossuth Lajos, Lesz hazádnak szabadsága.
Mi neked fáj nekünk is fáj Könnyűnket viselni bajos, De Istenünk segitni fog, Ne sirj ne sirj Kossuth Lajos!”13
A Magyarországnak a budapesti forradalmi eseményekről szóló leírásában pedig az olvasható, hogy „Egyszerre felhangzik a »Ne sirj, ne sirj Kossuth La-jos« melódiája ezzel a szöveggel:
Tavasz elmult, a rózsának Lehullott a szép virága … Ne sirj, ne sirj Kossuth Lajos, Lesz Hazánknak szabadsága.
Mi neked fáj, nekünk is fáj, Könnyünket viselni bajos.
De Károlyi segitni fog, Nyugodj békén Kossuth Lajos!
12 Dalol a vörös gárda. – A Vágóhid eredeti gramofonfelvétele –. Vágóhid 1919. ápr. 1. 5. Vö. még:
Szabó Viktor: A Magyarországi Tanácsköztársaság propagandája. PhD-értekezés kézirata, Eger, 2016. 256–257.
13 Lányi Ernő: Ne sirj, ne sirj Kossuth Lajos! In: A legszebb 101 magyar népdal. Allaga Géza, B.
Bánffy Gy., Dankó Pista, Gaal Ferenc, Káldy Gyula, Lányi Ernő, Székács Gyula, Szentirmay Elemér, Volny Vilmos stb., stb., zeneszerzőktől eredeti kiadásban. Bp.–Lipcse, é. n. 37.
A férfiak levett kalappal, ihlettel éneklik a dalt, az asszonyok ájtatosan, mint az imádságot…”14 Az új szöveg nemcsak azzal hangsúlyozza Károlyi je-lentőségét, hogy, forradalmi „hagyományépítéssel” Kossuth művének folyta-tójaként ábrázolja a politikust, hanem azáltal is, hogy az eredeti dal 7. sorában segítőként megjelölt „Istenünk” helyére illeszti a nevét – ami jól mutatja a vele kapcsolatos hatalmas reményeket, elvárásokat. A cikkírónak a dal énekléséről tudósító mondata pedig arra enged következtetni, hogy az „Istenünk” > „Káro-lyi” szócsere az egykorú résztvevők számára korántsem szüntette meg az ere-deti mű vallásos vonatkozásait, hanem mintegy beillesztette azokba a politikus figuráját, ezáltal érzékeltetve személyének, ugyanakkor cselekvési lehetőségei-nek nagyságát is.
Más típusú szöveg: jelképértékű politikus meggyilkolásáról szóló álhír ter-jedéséről a még 1918 végén napvilágot látott A diadalmas forradalom könyve című munkában ezek olvashatók: „A forradalom reggelén már szájról-szájra járt a hír Budapesten: Tiszát letartóztatták. Tiszát agyonlőtték. Még nem volt igaz.
Még élt. De halálos ítélete már alá volt írva.”15 E téves információk sorozatának egyfajta folytatásaként, 1918. november 1-jén délután terjedt el Budapesten az az álhír, amely szerint Károlyi Mihályt meggyilkolták. A korabeli újságok e köz-lés különböző változatait rögzítették: például az Uj Hirek cikke arról tudósított, hogy az „egyik rémhír szerint Károlyi Mihályt agyonlőtték”;16 a Magyar Hirlap szövegében ez áll: egy „hír megint arról regélt, hogy Károlyi Mihály minisz-terelnököt ismeretlen tettesek meggyilkolták”;17 a Világ beszámolója szerint a
„hír arról szólt, hogy Sándor János volt belügyminiszter, aki Tisza István sógora, felkereste volna Károlyi Mihályt és – agyonlőtte. Egy pillanat alatt újból elborí-totta az embereket a tegnapi izgalom. Fájdalom és vad elkeseredés pírja csattant ki az arcokra. Tömegek verődtek össze az utcákon, szónoklatokat tartottak és kicsendült az a határtalan rajongás, amellyel a nép Károlyi mellett áll.”18 Az utolsó álhír-variáns összetettségében már a mondákkal mutat rokonságot és megfigyelhetők benne az ezekben nemegyszer érvényesülő, „bűn büntetés nél-kül nem marad”, „halálért halál” elvek:19 ezek szerint a Károlyi Mihály vezette forradalom során, október 31-én agyonlőtt Tisza Istvánt bosszulta volna meg
14 (K. L.): Képek Budapest forradalmi éjszakájából. Magyarország 1918. nov. 1. 9.
15 J. J. [Jákó János?]: Tisza István végzete. In: A diadalmas forradalom i. m. 184. Jászi Oszkár pedig ezeket állította 1920-as könyvében: már Tisza „meggyilkolása előtt tele volt a főváros, sőt a vi-dék is kósza hírekkel, hogy Tiszát megölték. S a legtöbben hitelt is adtak nekik, annyira megfe-lelt a közhangulat lincselő igazságszolgáltatásának ez a katasztrófa.” Jászi Oszkár: Magyar kál-vária, magyar föltámadás. A két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai. Bécs, 1920. 51.
Vö. még: Ifj. Bertényi Iván: A gyűlölt Tisza István. In: Tisza István és emlékezete. Tanulmányok Tisza István születésének 150. évfordulójára. Szerk. Maruzsa Zoltán–Pallai László. Debrecen, 2011. 22–23., 34–40.
16 A kenyérmezei oroszok békés vándorlása. Uj Hirek 1918. nov. 3. 2.
17 A rend helyreállítása Budapesten. Magyar Hirlap 1918. nov. 3. 6.
18 A 30 000 orosz meséje. Rémhírek Budapesten felfegyverzett oroszokról. Világ 1918. nov. 2. 6.
19 Az álhírek és a mondák kapcsolatáról ld. Dobos I.: Paraszti szájhagyomány i. m. 213–214., a
„bűn büntetés nélkül nem marad” és a „halálért halál” elvek mondai érvényesüléséhez: Land-graf Ildikó: XIX. századi hősök és hőstípusok a magyar történeti mondahagyományban.
(Kos-ugyanazon kivégzési mód alkalmazásával rokona, Sándor János, agyonlőve azt, aki végül is felelős hozzátartozója haláláért. A Nemzeti Tanácsban és az új kor-mányban résztvevő polgári radikálisok napilapjának cikkírója ugyanakkor arra is felhasználta az esetet, hogy azt mutassa be: „a nép” rajongással áll Károlyi Mihály, a forradalom vezére – tehát voltaképpen a forradalom – mellett, ezzel igyekezve legitimálni az eseményekben vezető szerepet játszó politikai erők te-vékenységét, törekvéseit.
Az álhírek (köztük a Károlyi meggyilkolásáról szóló információ) terjesz-tése ellen, az ország belső rendjének biztosítása érdekében a korabeli közvéle-mény-formálók határozottan felléptek: például Az Est cikkének címe azt indítvá-nyozta, hogy Statáriálisan büntessék meg a rémhírek terjesztőit;20 az Alkotmány írása szerint „Az ilyen bűnös hírterjesztések esetét szigorú nyomozás és vizsgálat tár-gyává kell tenni, mert ki tudja, nem rejlik-e mögötte nemzetárulási szándék is?”21 A Világ idézett cikke azzal fejeződött be, hogy „Arra kérjük Budapest népét, visel-kedjék a forradalmi időkhöz méltó komolysággal és higgadtsággal és ne üljenek fel minden kósza hírnek, amelyet esetleg ellenforradalmárok terjesztenek, hogy a kitört pánikot felhasználhassák a forradalom eredményeinek megdöntésére.”22 Vezető politikusok meggyilkolásáról szóló álhírek pedig a következő magyaror-szági rendszerváltás után: a tanácsköztársaság idején is kerültek forgalomba Bu-dapesten. Egy 1919. május 7-ére vonatkozó feljegyzés szerint „Szamuelyt széttép-ték Csepelen a vasasok és a felbőszült asszonyok”;23 egy másik beszámoló arról informált, hogy június 16-án, este „A Rákóczi úton és a körúton beszélik: Vágó Bélát a parlamentben tegnap lelőtte egy tengerész katona”.24
A Világ idézett cikkében ismertetett álhírhez képest sokkal összetettebb, mondának tekinthető szöveg is forgalomba került Károlyi Mihályról 1918 őszén.
A Rudolf-hagyományok25 közé is illeszkedő alkotás előzményei közé tartozik az az eset, amelyről a Közművelődés egy 1915. novemberi cikke így tudósított:
suth Lajos és a Habsburgok). Kandidátusi értekezés kézirata, Bp., 1997. 24., 26.; Uő: „Ferenc Jóska – még én is annak a katonája vótam” i. m. 108.
20 Statáriálisan büntessék meg a rémhírek terjesztőit. Az Est 1918. nov. 3. 6.
21 Rémhírekkel zaklatták a közhangulatot. Alkotmány 1918. nov. 3. 11.
22 A 30 000 orosz i. m. 7. Ld. még: Vörös Boldizsár: Kommunikáció a válságban – válság a kom-munikációban? „Oroszpánik” Budapesten az őszirózsás forradalom idején. In: A történettudo-mány szolgálatában. Tanultörténettudo-mányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére. Szerk. Baráth Magdol-na–Molnár Antal. Bp.–Győr, 2012. 575–584., ld. a tanulmányt e kötetben is: 117–127.
23 Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 721. f. 1. cs. 278. ő. e. 9.
24 Uo. 24.
25 Ld. erről pl. Landgraf I.: XIX. századi hősök i. m. 171–194.; Uő: Emlékezet és elbeszélés. Való-ság és típusteremtés a Rudolf-hagyományban. In: Mir-susnē-xum. Tanulmánykötet Hoppál Mihály tiszteletére. I. Szerk. Csonka-Takács Eszter–Czövek Judit–Takács András. Bp., 2002.
222–238., 1 melléklet.; Uő: „Ferenc Jóska – még én is annak a katonája vótam” i. m. 110–112.;
Magyar Zoltán: Halhatatlan és visszatérő hősök. Egy nemzetközi mondatípus Kárpát-medencei redakciói. Bp., 2001. 168–184., 221–222., 234–240.; Uő: A Habsburgok a magyar néphagyomány-ban. Narratívtípusok és történelmi emlékezet. Bp., 2006. 137–189.
„A harctérről jövő katonák, tehát »hiteles tanúk« széltében-hosszában beszélik, hogy Hindenburg tu-lajdonképpen nem más, mint Rudolf trónörökös. Ismeretlenül élve, a világháború kitörése alkalmával fegyvert fogott, hogy segítsen rajtunk és hű szövetségesünkön. Szép, de különös megnyilvánulása ez annak a szeretetnek és ragaszkodásnak, amellyel volt trónörököse iránt viseltetik a magyar nép.”26
Egy 1917–1918 körüli szegedi gyűjtés során az adatközlő azt állította Ru-dolfról, hogy „Most még csatázni köl neki, aszongyák ű a Hindenburg, ezé köl neki csatázni.”27 A Szalontai Lapok 1918. november 13-ai számában pedig megje-lent egy bihari református lelkész írása arról, hogy egyik presbitere ekkoriban lelkendezve újságolta neki: „megjött Rudolf királyfi”. A „presbiter titokzatosan, a mesemondók hangján beszélt a fehér táltosról, amely a doberdói hegyeken átrepült, véres mezők és árkok fölött a királyfival, akit a tengerekről küldött haza a magyarok istene. Mert veszedelemben a határ és az országot meg kell menteni. És Rudolf királyfi még jókor érkezett, hogy megszabadítsa a gonosztól a hazát.” De „nem jöhet az a tulajdon maga nevén, amíg a németnek része van ebben az országban. Károlyi Mihály képében van itten. […] Hát ki volna más gróf Károlyi, mint szegény, hajszolt Rudolf, akit az Isten mindig elküld, ha szép Magyarország fölött meggyülekeznek a fellegek.”28 E szöveg a Rudolf-monda-kör számos fontos elemét magába sűrítette és aktualizálta: a királyfi halhatatlan és visszatérő hősfigura, aki egy távoli helyről (a „tengerek” kifejezés minden bizonnyal arra a hagyományelemre utal, amely szerint Rudolf a 19. században nem halt meg, hanem elutazott Amerikába29), más alakjában érkezik vissza, hogy megsegítse a súlyos helyzetben lévő magyarságot. Az 1918. november legelején Budapesten tartózkodó Henry Charles Schmitt pedig arról számolt be feljegyzéseiben, hogy a Gizella téren beszélt egy öreg paraszttal, aki azt mondta neki: csak azért jött a fővárosba, hogy lássa Rudolf trónörököst. A parasztember szerint vidéken pontosan tudják, hogy az egész forradalom csak Rudolf trónörö-kös műve, akit eddig IV. Károly király fogságban tartott, aztán kiszabadították és most „gróf Károlyi” néven meg akarja csinálni a köztársaságot.30 A Szalontai Lapokban közzétett mondaváltozattól eltérően, minden bizonnyal nem függet-lenül az 1918 őszén megnyilvánuló uralkodóellenes, köztársasági nézetektől, az utóbbi elbeszélés IV. Károly ellen is irányult, Rudolf–Károlyi konkrét célja-ként pedig a köztársaság létrehozását jelölte meg. Károlyi ilyen beillesztése a Rudolf-hagyományba ugyanakkor sajátos módon jelzi a 20. századi politikus személyével, cselekvésével kapcsolatos hatalmas reményeket, elvárásokat is.
A korabeli közvélemény-formálók közül a Szalontai Lapokhoz az esetről szóló beszámolót küldő református lelkész egyfajta jóindulatú elnézéssel kezelte
26 A legendás Hindenburg. Közművelődés 1915. nov. 20. 6.
27 Idézi: Magyar Z.: Halhatatlan és visszatérő hősök. I. m. 179.
28 Megjött Rudolf királyfi. Falusi fantázia. Szalontai Lapok 1918. nov. 13. 2.
29 Ld. ehhez pl. Landgraf I.: XIX. századi hősök i. m. 180.; Uő: Emlékezet i. m. 228.; Uő: „Ferenc Jós-ka – még én is annak a Jós-katonája vótam” i. m. 110.; Magyar Z.: Halhatatlan és visszatérő hősök.
I. m. 172., 175–176.; Uő: A Habsburgok i. m. 147–148., 178–179.
30 Henry Charles Schmitt: Die fünf ersten Tage einer Revolution. Bern, 1919. 47–48.
ezt az elképzelést, így zárva írását: „És én most tépjem szét nagyképű papi böl-cselkedéssel ezt a bájos legendát?”31 A budapesti Rendkivüli Ujság november 25-ei számának cikkírója viszont a forradalmi, köztársasági szemlélet jegyében egyértelműen kárhoztatta e jelenséget:
„A diadalmas forradalom elsöpört mindent, aminek köze volt a Habsburgokhoz, de a Rudolf-mí-toszt az sem tudta széjjeltépni, sőt életre keltette ismét. Egy szalontai újságban olvassuk, hogy a hajdúsági és biharsági falvak népének száján már újra kivirágzott a régi legenda a királyfiról, aki visszajött az ismeretlen világból, hogy kibontsa a forradalom lobogóját és szétzúzza elárult népe bilincseit. Károlyi Mihály gróf alakjában támadt föl a halott királyfi. […] szomorú fölgondolni, hogy a magyar nép szíve évszázadok alatt már úgy teleitta magát a lojalitás álomporos borával, hogy már a forradalmat sem tudja elképzelni királyfi nélkül.”32
Nem a Rudolf–Károlyi-azonosítás volt az utolsó elem azon magyarorszá-gi hagyományok sorában, amelyek szerint egy 20. századi történelmi személy alakjában Rudolf trónörökös jelenik meg. A hagyománykör zsidókkal kapcsola-tos vonatkozásai miatt terjedhetett el az az elképzelés, hogy Hitler azonos a ki-rályfival. Egy 1966-os csákvári gyűjtés során az adatközlő ezt mondta: „Olyant is hallottam, hogy nem halt meg Rudolf. Már olyant is hallottam, hogy az lett volna Hitler.”33
A fentiekben ismertetett-elemzett jelenségek jól mutatják, hogy egy törté-nelmi személyiség alakja körül – összefüggésben a vele kapcsolatos, éppen ak-tuális reményekkel, elvárásokkal, vagy esetleg éppen félelmekkel – viszonylag rövid idő alatt is létrejöhetnek folklóralkotások. Ezek azonban, minden bizony-nyal kialakulásuk gyors voltával is összefüggésben, nagymértékben kapcsolód-hatnak különféle, olykor egymástól igencsak távol lévő hagyományelemekhez:
a Károlyi-nóták a Kossuth-dalokhoz, a Rudolf–Károlyi-azonosítás a trónörökös mondaköréhez – és, amint a későbbi példák mutatják, maguk is ilyen típusú jelenségek előzményeivé válhatnak. Mindehhez, általánosabb érvénnyel is, ér-demes idézni Gyáni Gábor, illetve Ian Kershaw-nak a Hitler-mítoszról megfo-galmazott nézeteit:
„A politikai kultuszok keletkezése és mégoly időleges fennmaradása egyáltalán nem intézhető el te-hát azzal, hogy egyedül csak a kultusziparosok ügyes mesterkedéseit lássuk bennük. Nem
„A politikai kultuszok keletkezése és mégoly időleges fennmaradása egyáltalán nem intézhető el te-hát azzal, hogy egyedül csak a kultusziparosok ügyes mesterkedéseit lássuk bennük. Nem