Krúdy Gyula közli velünk, hogy az utóbbi napokban számos felszólítást és leve-let kapott a társadalom minden rétegéből, hogy a pesti utcák új elnevezésénél legyen tekintettel a legutóbb lejátszódott szabadságharcokra. Sokan indítványoz-ták, hogy a Gizella teret, ahol a nemzeti eseményeknek legjelentősebb mozzanatai történtek, a közeljövőben nevezzék el Károlyi Mihály térnek. Mások a Ferenc József teret nem akarják többé látni az élők sorában, ahol a forradalmár tömeg közé az utolsó sortűz dördült el a régi világ puskái csöveiből. Kérik, hogy a Ferenc József teret ezentúl Október 29-iki térnek nevezze az utcakeresztelő bizottság. Nagyon so-kan vannak olyanok, akik nem szívesen látják a Vilmos császár körutat, a Ferdi-nánd bolgár cár utat, de a Mehmed szultán utat sem. Panasz érkezett az Albrecht útra, a Lipót körútra, a Ferenc körútra és még számos pesti utcára, amelynek el-nevezése a régi szomorú Magyarországra emlékezteti a járókelőt. Krúdy Gyula azt írja nekünk, hogy előterjesztésében, amelyet legközelebb (november 5-én)65 nyújt be az illetékes bizottságnak, elsősorban az elmúlt gyönyörű napoknak, a vértelen magyar szabadságharcnak igyekszik emléket állítani a pesti utcák s terek új elnevezésével.
(Megjelent: Magyarország 1918. nov. 3. 12.) A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1918. évi november hó 19-én tartott ülésének jegyzőkönyve (részlet)
Jelenti az elnök,66 hogy azokon a tárgyakon kívül, amelyek a meghívóval közölt tárgyjegyzék szerint az ülés napirendjén szerepelnek, még egy ügyet kíván a ta-nács elé terjeszteni, mégpedig a többi tárgyak előtti sorrendben az alábbiakban:
A történelmi idők rohamosan érkeznek nagy fordulókhoz; pillanatról-pilla-natra fejlődnek az események és alakul ki az új korszak.
A történelmi nagy átalakulás, a nagy idők korszakalkotó eseményei, az ál-lamforma megváltozása és a vezéregyéniségek megörökítése külső kifejezést kí-vánnak fővárosunk út-elnevezéseiben is.
Foglalkozni kell tehát az eziránt megnyilatkozó feladat megoldásával.
Előterjesztést tett ez irányban a műszaki osztály, kérést intézett a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósága, javaslattal lépett elő a Főváros Barátainak Társa-sága részéről Krúdy Gyula is, de kifejezésre jutott a Nemzeti Tanács kebelében is eziránt a kívánalom.
Az Elnök konkrét javaslatot terjeszt a tanács elé, ezúttal, mint legsürgősebb-re, csak néhány tér és útvonal nevének a megváltoztatására szorítkozva, mert
65 Krúdy nov. 5-ei előterjesztéséről nincs tudomásom; mindenesetre az e cikkben ismertetett el-gondolásokat az író felhasználta 1918. nov. 19-ei (az e munkámban is idézett) javaslatához.
66 Polónyi Géza, 1918–1920 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke.
egyfelől más egyéb, megváltoztatásra váró mai útnevekre nézve bevárni óhajtaná a Nemzeti Tanács kebeléből kifejezendő kívánalmakat, másfelől pedig nagyobb számú változtatásnak egyszerre való foganatosítása a postai forgalomban zava-rokat idézne elő.
Javaslata az, hogy az Országház tér neveztessék el Köztársaság térnek, a Fe-renc József tér Október térnek, a Gizella tér Károlyi Mihály térnek, a Ferdinánd bolgár király út neve állíttassék vissza Vámház körútnak, a Mehmed szultán úté Múzeum körútnak, a Károly király út neveztessék el Népakarat útjának, a Vilmos császár út neve állíttassék vissza Váci körútnak és a Zita királyné út neve Várkert rakpartnak.
Forbáth Imre dr.67 tanácstag a Gizella térnek élő személyről való elnevezé-sét – a tanács ez irányú elvi határozatára utalva – elvileg nem helyesli, teljesen kikapcsolva a jelen esetben az egyén személyiségét, mert mindig híve volt és most is híve gróf Károlyi Mihálynak. – De amikor a tanács a nagy átalakulás után most első ízben tartja ülését, más dologra kíván utalni: magának a ta-nácsnak szerepére az új helyzetben. Az 1870-es évben bölcs előrelátás hozta létre a közmunkák tanácsát, amelyre akkor szükség is volt; ma az egyesített főváros teljesen kinővén a régi keretekből, a tanács hivatása és működése be-fejezettnek tekintendő.
Az elnök megszakítva a felszólalást, tájékozásul szükségesnek találja kije-lenteni, hogy maga az élő törvény kötelességünkké teszi annak végrehajtását, de a felszólalás semmi összefüggésben sincs a már tárgyalni megkezdett na-pirend tárgyával; – ezenfelül felvilágosítja a felszólalót, hogy a legilletékesebb kormányhelyen annak idején nyomban eljárván, azt a direktívát kapta, hogy a tanács változatlanul folytassa a törvényekben megszabott működését.
Forbáth Imre a felvilágosítást tudomásul veszi; a felszólalással csak annak akart kifejezést adni, az új kornak első ülése alkalmával, hogy a főváros auto-nómiája teljesen biztosítandó s reméli, hogy az illetékes tényezők gondoskodni fognak megfelelő módon annak a megvalósításáról.
Joanovich Pál68 a Károly király út megjelölésére a Népakarat útja helyett meg-felelőbbnek tartja a Nép körút egyszerűbb és kifejező nevet s ennek az alkalma-zását javasolja.
Az elnök ezek után határozathozatalra feltévén útvonalanként a kérdést:
a tanács, mindenik útvonalra nézve egyhangúlag, a következően határoz:
az V. kerületi Országház teret „Köztársaság tér”-nek, az V. kerületi Ferenc József teret „Október tér”-nek, a IV. és V. kerületbe eső Gizella teret „Károlyi Mi-hály tér”-nek, a IV. és IX. kerületbe eső Ferdinánd bolgár király utat „Vámház kör-út”-nak, a IV. és VIII. kerületbe eső Mehmed szultán utat „Múzeum körkör-út”-nak, a IV. és VII. kerületbe eső Károly király utat „Nép körút”-nak, az V. és VI. kerületbe
67 Forbáth Imre (1875–1952), mérnök, egyetemi tanár, 1913–1920 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja.
68 Joanovich Pál (1860–1934), állami főtisztviselő, majd politikus, 1913–1934 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja.
eső Vilmos császár utat „Váci körút”-nak, az I. és II. kerületbe eső Zita királyné utat „Várkert rakpart”-nak nevezi el.
Felkéri a székesfővárost, hogy az új elnevezéseknek gyakorlati alkalmazása iránt intézkedni szíveskedjék.
(Ld. Budapest Főváros Levéltára II. 1. a. 52. FKT XIX. 4252/1918. sz.)
Kultúrpropaganda a Vörös Hadseregben Budapest művészi dísze május elsején
Szamuely Tibor közoktatásügyi népbiztos nyilatkozata (részlet)
– Meg akarok emlékezni a május elsejére tervezett vörös ünnepélyről is, mely-ről már ma merem állítani, hogy pompája mindent el fog homályosítani, amit Budapest hasonló téren eddig látott. Különösen művészeti szempontból nyúj-tunk sokat és nagyszabású dolgokat. Mindenekelőtt el fogjuk tüntetni városunk-nak összes régi rossz szobrait. A Körönd négy idétlen szobra helyett négy szo-borcsoportot létesítünk, amely talapzatául fog szolgálni egy kilenc méter átmérőjű lángoló földgömbnek, mely az úttest közepe fölött fog lebegni. Az Andrássy út végén lévő Millenáris emlékmű közepét vörös obeliszkké alakítjuk át. A körülötte lévő oszlopsorokat is megfelelően feldíszítjük. Az ott elhelyezve volt csúnya szob-rok helyett ebből az oszlopcsarnokból a munka allegorikus szobra fog alakulni. Az obeliszk előtt pedig felállítjuk Marx Károlynak nyolc méter magas szobrát, kétol-dalt két munkásalakkal. A városban több helyen valamivel kisebb, ötméteres méretben ugyancsak felállítjuk Marx Károlynak, továbbá Leninnek, Szabó Ervinnek, Liebknecht Károlynak és Engels Frigyesnek szobrait. A városligeti Iparcsarnokot tel-jesen vörösbe burkoljuk, frízekkel és ornamentikai dísszel látjuk el. Az Országház téren Andrássy szobra el fog tűnni, fölötte a Munka görögstílű temploma fog felépülni.
Különböző díszműveket helyezünk el még a Várban a Gellért-hegyi citadellán, valamint az Anker-palota előtt. Mindezekkel a munkálatokkal kettős célt szol-gálunk: egyfelől emeljük vele az ünnepély jelentőségét és műélvezetet nyújtunk az abban részt vevő proletártömegeknek, másfelől pedig néhány hétre munka-alkalmat adunk a munkanélküliek tetemes részének.
(Megjelent: Fáklya 1919. ápr. 20. 2–3.)
Lowetinszky János József69 naplója, 1919. május 1. (részletek)
Az utcán ünnepi hangulat, villamos, valamint kocsi sehol sem járt, csak a rende-zőség automobiljai száguldottak teljesen vörös díszben imitt amott, az úttesten a menetben résztvevők nagy csapata haladt, a postások víg zeneszóval indultak kijelölt helyükre. Elmentünk az Aréna úton az Andrássy úti Millenáris emlékig, amely teljes vörös pompában díszelgett, a Szépművészeti és Műcsarnok vörös-ben, lobogókkal feldíszítve, egy óriási Marx és Lenin szobor70 gipszből. Az And-rássy út 3 úttestén a küldöttségek és menetek már javában haladtak a liget felé énekelve, kalapot, zsebkendőt lengetve, közben a zenekar is intonálta az Interna-cionálé inkább deprimáló, mint lelkesítő hangjait, fel-felharsant a Marseillaise is.
Az úttestet kedélyeskedő és cigarettázó katonakordon vette körül. Így nézegettük a különböző meneteket, le-levéve a kalapot, ha az Internacionálét fújták. A me-netben rengeteg volt a nő. Érdekesebbek voltak: a mozisok hat fehér ló vonta alle-góriai csoportja, a húsvágók hat derék, nagyszarvú, fehér magyar ökör vonta sze-kere, a hentesek csoportja, a malommunkások csoportja nagy kenyér-, perec- és óriási sós kiflivel, a hadsereg egy szakasza rohamsisakkal, vörösre festett ágyú- és gépfegyverrel, az élén is skarlát palástba öltözött lovassal, meguntam az álldogá-lást s lassan előrehaladtunk, a II. Oktogonon71 cigányzenészek karai voltak elhe-lyezve, akik az Internacionálét húzták felváltva a Marseillaise-szel, 16 bőgőt ol-vastam csak itt meg, jött a MÁV gépgyár menete párhuzamosan a csepeliek óriási menetével, a MÁV gépgyár egy kocsija lokomotívot, a másik gépet, a harmadik hidat hozott, egy kocsin kovácsok csengették nagy vígan, messzire hallatszóan az üllőt, a gazdasági csoport egy cséplőgépet hozott, melyet jelmezes aratóleányok és legények énekszóval kísértek, a csepeliek lovassal nyitották meg a menetet s nagyszerűen voltak ellátva lobogókkal, gyermekeiket vörös díszítésű szekereken hozták, zenekaruk is volt, mely nagyszerűen fújta az indulókat. A zuglóiak cso-portja a burzsoátemetést ábrázoló két koporsót hozott. A színházak csocso-portjai kü-lön jelzőtáblák alatt, az Operaház színészei gyönyörűen énekelték a Marseillai se-t, sok öreg, deres fej volt köztük, akik úgy haladtak, mint haladhattak a római caesa rok diadalmenetében a fogoly fejedelmek, a színésznők egyike-másika ri-adtan nézte a nekik szokatlan tömeget. A színházi munkások külön csoportot al-kottak, a cseléd naccságák nagy zsivaj között vonultak fel, az intelligencia félsze-gen haladt a menetben, a zsidó fruskák azonban fajuk temperamentuma szerint a szertelenségbe csaptak. Ismerem Budapestet és népét, de annyi polizeiwidrig pofát még életemben nem láttam. A II. Oktogon is teljes vörös díszben pompá-zott, a négy szobor tetején négy óriási földgömb terpeszkedett s tele volt tűzdelve vörös májusfákkal, a házak az Andrássy úton többé-kevésbé gazdagon vörössel
69 Lowetinszky János József, Pest vármegye 53 éves tisztviselője néhányadmagával bejárja az 1919. máj. 1-jei Budapestet. Lowetinszkyről ld. még pl. Vörös Boldizsár: Egy vármegyei hivatal-nok az 1917-es oroszországi forradalmakról, avagy eszközök az eligazodáshoz a világtörténe-lemben, e kötetben: 107–116.
70 Lowetinszky téved: a szobor Marxot ábrázolta, két munkással.
71 Értsd: a Köröndön.
díszítve, ami, őszintén megvallva, ijesztőleg hatott, sehol más szín, csak vadító vörös szín, szerencse, hogy nincs már marhánk, mert felöklelnének bennünket.
Nagy nehezen felevickéltünk az Oktogonig, amely szintén pazarul volt feldíszít-ve vörössel [...] 1 órakor kanyarodott be a menet vége az Andrássy útra a Teréz körútról, iszonyatos és egyszersmind félelmetes tömegű ember volt ez, amennyit még életemben nem láttam, pedig már sok tömeget láttam. Az Operaház ízlé-sesen volt feldíszítve, 2 nagy vörös koszorúja is volt az ablakokban, hm, nem jó szimbólum ez. A Fürdő utca bejárata is pazarul volt vörössel díszítve. [...] átbal-lagtunk a Lánchídon és Alagúton át a Vérmezőre, amelynek közepén egy katafalk állott vörösben és vörösben boldogult Martinovics Ignác & társai vesztőhelyén, ez is satisfactio, a Vérmező fái piros dísszel vannak feldíszítve, nyílt színpadok voltak felállítva, az istenadta nép, míg a hideg májusi szélben didergett a zöld füvön, melyet katonáik annyi éven át óvtak tőle katonáikkal. Lekanyarodtunk az Eskü téri hídhoz. Szt. Gellértet elbújtatták egy nagy büdös sárga paraván mögé, lenn pedig egy ostoba mázolmány akarta vélünk érthetővé tenni a Paradicsomot.
A nép ernyedten kullogott jobbra-balra, 200 vízcsap ontotta nedűjét, de nem is volt itt semmiféle lelkesültség, mint hajdinában-danában, sem egy kurjantás, sem egy lelkesülő, örömteli arc, mindenfelé gyanakvás és szorongó érzés mutatkozott az arcokon. Nagy nehezen döcögtünk haza 3 órára.
(Kézirat, ld. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény B 0910/209. 1918–19.: 1919. máj. 1. sz. n. – Az e napról készített feljegyzéseit Lowetinszky piros tintával írta.)
Horthy Miklós kiáltványa a budapestiekhez Budapest népéhez!
Magyarország legszégyenteljesebb korszaka után a fővezérségem alatt álló nem-zeti haderő részei bevonulnak Budapestre, hogy ősi, szívünkhöz forrott nemnem-zeti színeinket kitűzzük Buda várára.
Csapataim oltalma alatt minden igaz magyar nyugodtan végezheti és kell, hogy végezze azt a munkát, mely összességében újraépíti Magyarországunkat.
Én és csapataim főfeladatunknak tekintjük, hogy Budapest sokat szenvedett népén segítsünk, főleg, hogy az előttünk álló nehéz telet számára elviselhetővé tegyük.
Aki jó magyar, örömmel fogad bennünket, de a hivatásos bujtogatók és rendbontók óvakodjanak, mert irgalmatlanul fog bűnhődni az, aki Budapest meggyötört népének hőn óhajtott nyugalmát rosszakaratúan megzavarni igyek-szik. Bűnhődni fog az is, aki az újraszületett magyar nemzeti haderő szeplőtlen zászlaját merné hazug rágalmakkal meggyalázni.
Akiknek hibájából országunk a pusztulás szélére sodródott, tanuljanak meg bűnbánóan a minden bűnök legnagyobbikáért vezekelni. Ez az, amit a haza ma tőlük jogosan megkíván.
Erőszakoskodásokat, felvonulásokat, rendzavarásokat semmi esetre sem tűrök, s ha ilyenek előfordulnának, úgy ezeket a legszigorúbb eszközökkel torol-nám meg.
Viselkedjék mindenki nyugodtan és fegyelmezetten, járuljon mindenki egy szívvel-lélekkel hozzá, hogy a nagy jelentőségű nap valóban Magyarország új fel-virágzásának hajnalát jelentse.
Horthy Miklós s. k.
fővezér.
(Ld. Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szöveges plakát 1919/1. sztl.) Tormay Cécile beszéde a Nemzeti Hadsereg bevonulása alkalmából
Katonák! Testvéreink!
Hajnal van ma! Ti hoztátok – és mi asszonyok, mint kétezer év előtt a Szentírás reggelén, a Golgota tövében, eljöttünk, hogy köszöntsük a feltámadást.
Magyar hajnal és keresztény feltámadás a Ti hazatéréstek, egy szörnyű, vé-res kálvária után, melyben Károlyi, a magyar Júdás Iskariot és démoni cinkosai elárulták, megkínozták, kifosztották és megcsúfolták a magyar nemzetet.
Történetünk legsötétebb éjszakája volt ez és most olyan ígéretes a reggel, mert eljöttetek. A reménységet fél esztendő óta Horthy Miklósnak hívják Magyar-országon és most ő vezérelt ide benneteket, hogy visszafoglaljátok a keresztény Magyarország számára megtévedt, de bűnbánó fővárosát, hogy az emberiség be-csületében magasra emeljétek újra Szent István ezeréves koronáját.
Jelentőségteljesebb és sorsdöntőbb hazatérte még nem volt hadseregnek e világon. Ti nem csak fővárost foglalni, országot hódítani jöttetek! Nem csupán a magyarságnak a Duna–Tisza völgyéből kisarjadt fiatal hadinépe vagytok, de Ti vagytok a Nemzeti Hadsereg, melyre négyszáz éve vár a nemzet, hogy a sír szé-lén érje meg és újraéledjen általatok. Reménységünk, jövőnk, mindenünk vagy-tok – még múltunk is, mert hiszen Ti vagyvagy-tok azok a hősök, akiktől 1914 őszén búcsúztak el a magyar anyák, a magyar hitvesek. Akkor ment el a mi hadsere-günk és azóta nem tért vissza. Jöttek rokkant hősök a csataterekről, szenvedő ha-difoglyok a szomorú rabságból, sőt jöttek a múlt őszön lázadó ezrek, de a magyar nemzet dicsőséges fegyveres ereje nem tért haza.
Öt év után ma jön vissza. Bennetek térnek meg Gorlice és Limanova legen-dás hősei, azok, akik győztek a szent Kárpátokon, erdélyi havasokon, a Duna szerb partjain, az Adria kék vizei felett és tizenkétszer győztek az Isonzónál és az Alpokon.
Nagy múltunk és nagy jövőnk, melynek élén Horthy Miklós jár, hajoljon meg előttetek minden zászló az országban, szólaljon meg minden harang. És vi-gye a szél magyar zászlók suhogását, keresztény harang zúgását azokhoz, akik
nincsenek itt, azokhoz is, akik messze kicsiny fakeresztek, hullámsírok alól most hazafigyelnek.
Élő hősök és az elesettek megdicsőült serege, halljátok meg! Asszonyok szólnak hozzátok a magyar főváros felszabadult földjén, és hű zálogul felétek nyújtják zászlójukat. Az elmúlt rémuralom hiába ítélte halálra a nemzet büszke színeit, mint egykor a Rákóczi tárogatóit hiába égette el máglyán a gyűlölet, újra feltámadtak és szárnyra keltek egy új ezer év felé.
Vegyétek a zászlót és ne nyugodjatok, míg bele nem tükröztétek képét négy folyónk vizébe, míg vissza nem emeltétek a három halmok fölé.
Vegyétek, asszonyok keze áldotta meg, szentelje fel dicsőségben a Ti férfi-kezetek.
(Ld. Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár 1919/33. sztl. – A lap túloldalán, ismeretlen személy kézírásával: „Tormay Cécile beszéde Horthy Miklós fővezérhez 1919. nov. 16-án”.) A tanulmány először megjelent: Budapesti Negyed 2000. 3–4. sz. 144–172.
1918. november 16-án: szimbolikus helyfoglalás térben és időben
Politikai erők, eszméik terjesztése, hatalmuk érzékeltetése és legitimálása érde-kében nemritkán alkalmaznak szimbolikus térfoglalási eljárásokat, amelyekkel egy-egy közösség életében kulcsfontosságú területek: így például egy ország fővárosa, illetve legfontosabb közterületei, épületei jelképes birtokbavételére törekednek. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy e politikai erők nemcsak a teret akarják ilyenféleképpen meghódítani, hanem, hasonló megfontolásokból, azzal párhuzamosan, az idő egyfajta sajátos birtokbavételét is igyekeznek vég-rehajtani: bizonyos történelmi események saját maguk előzményeiként, egyes történelmi személyek saját elődeikként történő felidézésével – ezzel együtt pe-dig más események és figurák határozott bírálatával, elutasításával. Mindezen célok megvalósítására sokféle eszköz kínálkozik: így, többek között, a különféle politikai jelképek (képek, szobrok stb.) használata; középületek birtoklásának hangsúlyozása; szimbolikus súlyú közéleti beszéd tartása (amelynél különö-sen fontos az időpont és a hely); jelképértékkel bíró közösségi rendezvények, tömeggyűlések szervezése, lebonyolítása; továbbá új ünnepek kijelölése, már meglévők átértékelése vagy eltörlése. Egyes esetekben a politikai erők ezen esz-közök közül egyszerre többet is alkalmazhatnak céljaik érdekében.1 A magyar köztársaság 1918. november 16-ai kikiáltása alkalmával lezajlott rendezvény és a Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadsereg pontosan egy évvel későbbi budapes-ti bevonulási ünnepsége jól szemléltebudapes-tik a fenbudapes-tieket, elemzésük során pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy e nagy akciók egymás ellen is irányulhatnak – akár úgy is, hogy, éppen a hatás érdekében, a másik rendezvény által kifejezett né-zetrendszert elutasítandó, rokon jellegű eszközöket alkalmaznak.
A köztársaság kikiáltásának előkészületei során a Nemzeti Tanács 1918. no-vember 15-ei ülésén – a Pesti Napló tudósítása szerint – a következőképpen ala-kította át a politikai ünnepek korabeli sorozatát:
„Ünnepnap lett már ma a november tizenhatodika és nemzeti ünneppé deklarálták a Nemzeti Tanács mai ülésén a forradalom kitörésének felejthetetlen napját, október harmincegyedikét. Eltörölték, mint 1 Ld. ehhez ált. pl. Bodó Julianna–Biró A. Zoltán: Szimbolikus térfoglalási eljárások. In: Miénk a
tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban. Szerk. Bodó Julianna. Csíkszereda, 2000.
9–42.; Nikitscher Péter: Tér, hatalom, szimbólumok: hatalmi önreprezentáció és szimbolikus tér-foglalás Budapesten a városegyesítéstől napjainkig. In: Tér-rétegek: tanulmányok a 21. század térfordulatairól. Szerk. Dúll Andrea–Izsák Éva. Bp., 2014. 77–102., kül. 77–80.
ünnep napokat a király és királyné születésnapját, Ferenc József halálának napját, április tizenegyedikét, szóval mindazokat az ünnepeket, amelyek a régi rendszerre emlékeztethetnek. Nemzeti ünnep a ré-giek közül csak kettő marad: március tizenötödike és augusztus huszadika, Szent István napja, amelyet egyházi ünnepnapnak tekintenek.”2
Az új hatalom tehát, saját eszmerendszerének kifejezésre juttatása érdeké-ben radikálisan megváltoztatta az ünnepek rendszerét: újakat hozott létre (ok-tóber 31., november 16.); megerősített egy meglévőt (március 15.);3 átértelmezett egy már létezőt (augusztus 20.);4 többet pedig eltörölt (a Habsburg-uralkodók-kal kapcsolatos ünnepeket).5 A Nemzeti Tanács ugyanezen ülésén – Fritz János, a testület jegyzőjének 1920-as emlékirata szerint – megállapította a képviselőház november 16-ai ülésének napirendjét és ezzel kapcsolatban foglakozott Tisza István halálával. Ekkor Hock János azt javasolta, hogy „Tisza István halálát be se jelentsék, ne parentálják, bízzák a történelemre”6 – feltehetőleg azért, hogy a meggyilkolt, sokak számára jelképértékű politikus7 különféle megítéléseinek esetleges vitája ne zavarja meg a köztársaság kikiáltásának ünnepélyességét.
Tisza alakjának efféle kiiktatása a rendezvényből szintén az új hatalmat volt hivatott erősíteni.
Az ünnepségre a szervezők a Parlament elé hatalmas tömeget vonultattak
Az ünnepségre a szervezők a Parlament elé hatalmas tömeget vonultattak