Az egyik kutya borjúnál is nagyobb volt, fényes, fekete, a pofája nyálhabos, előre meredő, felső metszőfogait fenyegetően villogtatta; maradj, Csö-pi!, kuss már, Csöpi!; egy betörőbandát is visszahő-költetne, s még amikor rövid időre el-elcsendese-dett, kényszeredetten lefeküdt a földszinti vörös márványpadlós nappali közepére, akkor is mor-gott; mint ahogy rengés vagy tűzhányó kitörése-kor a Föld gyomra kitörése-korog. A másik masnis öleb, ka-parászó-nyüszögő kis idétlenség; jól van, nagyon jól van, nincs semmi baj, ó, te butus, csak pár szót beszélget mami a bácsival, ej-ej, Gyönyörű, kis bu-tusom, hát hogyan lehetsz ennyire féltékeny?; az asszonya térdén hevert, hagyta, hogy a nő hosszú, bordó körme kávészínű bundájában matasson, hogy a mereven tartott ujjak a nyakát meg a hasát simítsák; a kutya alatt rés támadt, a combok köze tágult, összébb húzódott és megint tágult, alig ész-revehető lüktetéssel, anélkül, hogy a nő közönsé-gesen fészkelődött volna, de a nedves orrocska, a játék-karmok ingerlő érintéseitől valami moccant a csaknem élettelen arcon; nézze, nem is érdemes másfelé tájékozódni... ilyen igényes bérlő nyilván csak a követségek... esetleg a multinacionális cégek képviselői körében akad; az épület főbejárata mel-lett bal felől télikert, jobbra üvegfalú madárház;
légkondicionálók, kazánok, vízforgatók, permete-zők zúgtak – vagy talán nappal is hallható a világ-űr; a város zajából mindenesetre semmi.
147
Az ölebet a melléhez szorította, míg végigjárták az emeleti meg az alagsori termeket. Csöpi nem szállhatott a liftbe, de mire a hálószobákhoz értek, úgy csaholt, mintha új betolakodóra figyelmeztet-ne; kushadj, Csöpi!; és lent, a tornagépeknél, a fe-szített víztükrű úszómedencénél megint támadás-ra készen vátámadás-rakozott. Ez ugyanaz a dög? Előbb ideért? Hogy a francba? A kávészínű pamacsot meg a ragadozóforma böhömöt – bizonyára tökéle-tesen fajtiszták, tip-top a pedigréjük, s mind a ket-tő különös, ritka példány – a hallhatatlan neszek és a láthatatlan foltok is nyugtalanították; a kicsi vinnyogott és az asszonya testébe furakodott, a nagy csaholt és a nyálát csorgatva vicsorított; kus-hadj, Csöpi!; csak egymással nem törődtek. A leg-kevésbé sem érzett, hogy egyáltalán észreveszik a másik hangját, mocorgását, lihegését, vagy hogy a nő kegyeiért versengenének. Idegbeteg állatok, millió vezetőszállal a világegyetembe kötve, és rángattatva a távoli folyóáradásoktól meg a falra vetülő fényjátéktól, porszemek libegésétől és talán őseik éhségétől is – de egymás iránt érzéketlenek.
Erre idomították őket? Lehet azt? Egyetlen szálat átmetszeni, hogy az összes többi még vadabbul vibráljon? Ha Csöpire szürke munkazubbonyt húznának, zászlót neki... Vonulj, Csöpi, lázadj, Csöpi, az istenedet, lázadj már!...
Valami gombot, csengőfélét megnyomhatott a nő, valahogy jeleznie kellett, hogy kimennek a házból – ház? kastély inkább, vagy palota, vagy rezidencia; mindegy –, ki a kertbe, hogy a hülye kis ingatlanközvetítő-fullajtár a saját szemével meg-nézhesse: van úszómedence a szabadban is, lehet
148
továbbá teniszezni és golfozni is; no de lehet-e lo-vagolni?; hangtalanul csöngethetett a személyzet-nek, mert a földszinti konyha felől – mint színpad-ra – bóbitás-kötényes lány lépett be, biccentett, mintha pukedlizett volna – vagy az már merő kép-zelődés? de hát csak az képkép-zelődés?; átvette az öl-ebet; menj, Gyönyörű, menj szépen, mindjárt jön a mami; a kutya egyszeriben összeesett, ócska és gusztustalan rongycsomónak látszott a lány kezé-ben, az asszony egy pillanatra a saját arcára ta-pasztotta megüresedett tenyerét; magába szívta az állat illatát, aztán hosszú lépésekkel szelte a kertet, gúnyosan fordult balra, mintha kérdezné: tud kö-vetni?; minden szerdán szakképzett kertész dolgo-zik itt... meg is látsdolgo-zik, igaz?
Csöpi előttük, mellettük loholt a sóderes ösvé-nyen, egy japánakác töve mellől agyonrágott, piros pöttyös labdát hozott a szájában; hagyj most, Csö-pi! hagyjál!; a kemény harapás engedett, a labda letottyant. Most felvegye és eldobja?, kacsintson a kutyára, próbálja meg játékba hívni?; dögölj meg!;
csak ment a nővel, nem kérdezett már, egyszer-egyszer bólintott; havonta legalább hatezer dollár bérleti díjat akarnak; legalább; az elvben reális, s ha sikerül egy három évre szóló szerződés, az első havi díjat az iroda kapja... aztán persze többet is, de az első havit mindenképpen, és annak a fele... A kutya megtorpant, pofáját felfelé fordította, szima-tolt, és őrjöngve ugrott a kerítéshez, hihető volt, hogy átugorja vagy átharapja a téglafaldarabok közötti sötétkékre festett, hegyes végű kovácsolt-vasat; elég volt, Csöpi, elég!; még lendületesen-vadul visszavágtatott, de hirtelen ájulást utánozva
149
oldalára dőlt, aléltan elfeküdt; ilyen nincs, ájult vagy szívszélhűdéses kutya nincsen; a nő látta, de nem törődött vele; a pusztulását se bánná?; a kutya fektében megmutatta a sebét: a hasán hosszú, ró-zsaszínen maradt vágás hege; a nő észrevette, hogy ő figyeli, de amit mondott, nem magyarázat volt, inkább felháborodott megjegyzés; tavaly megkéselték... már mindent végigcsinált... meg-mérgezték, petárdát robbantottak a lába előtt, csúzlival terítették le... ez ilyen világ... és a nyomo-rult így emlékszik... vagy nem is tudom, talán en-gem emlékeztet a történtekre... mindig úgy csinál, mintha meghalna... Nos, látott mindent?
Nem volt miért visszamenni a házba; a kapu mellett megtalálja a csengőt... elboldogul egyedül is; elboldogult. A sóderes úton még akármit felfe-dezhet: vérnyomot, töltényhüvelyt, maradványo-kat... különféle maradványomaradványo-kat... akkor visszalopa-kodik, a bóbitás lány sikkant... mért késelték meg a kutyát? ki késelte meg? higgye el, nem érdemli meg, hogy maga falazzon neki... Állj!, ez nem mo-zi!; jól tudja közben, hogy pontosan úgy, olyan gyermekdeden figyelmezteti magát, ahogy botcsi-nálta detektívek a moziban. A legmagasabb igé-nyeket kielégítő... exkluzív... nagyköveti reziden-ciának is kiválóan alkalmas... Frászt. Őrült kutyák, őserdei papagájok... a vitrin-nő legalább nincs a bérleti díjban... a többi sincs. Mindegy. Semmi ért-elme kitenni a cédulát a kirakatba... „Bocsásson meg, nem tudom biztosan, elfogadható-e az ajánla-tom... hogy egyáltalán szóba jön-e csereféle... ne-kem ugyanis van egy takaros kis lakásom... A Her-nád utcában. Közel a Keleti pályaudvarhoz.
150
Második emelet, körfolyosó... a folyosón jó... sőt, nyugodtan mondhatom, kitűnő állapotban van a rács, és a hagyományos szoba-konyhás lakást én évekkel ezelőtt felújítottam... a konyhában ülőkád is van... majd eljön és mindent megnéz, de nem tudom, elképzelhető-e, hogy ezt beszámítják, mert akkor engem érdekelne a luxusvilla bérlése... a há-ziak talán rám bízzák a kutyusokat is... talán rám bízzák”.