SURÁNYI Dezső
NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Kutatási Állomása, 2700 Cegléd, Szolnoki út 52. suranyi.dezso@cefrucht.hu
Abstract. The medlar (Mespilus germanica L.) its origin and dissemination. The medlar of the Balkan Peninsula to Turkestan is native in mixed oak-forest and escape too. The Celtics had prominent role in spreading.
These peoples of La Tene culture Halstatt created many types and forms species, so western and north-western Europe have medlar cultivation center, facing Small and Central Asia. Pannonia known Celtic artifacts medlar seeds, and after a long pause – XIVth century written sources indicate knowledge. The monotypic species is despite the narrow genetic diversity, more local cultivar. The Hungarian Renaissance was popular motif in art, probably in line with consumption. We estimate that the world’s medlar of tree maybe 7–800 thousand. Its cultivation is justified, because in many ways can be used (fresh, jam, sauce, juice, cheese, beer, wine, timber and ornamental trees).
Keywords: origin, dissemination and history of medlar
EREDETE ÉS SZÁRMAZÁSA
A naspolya méltatlanul elhanyagolt gyümölcsfaj a Kárpát-medencében, pedig termesztésének semmiféle akadálya sem lenne biológiai és ökológiai értelemben; viszont léteznek az ökonómiai és társadalmi problémák. A szerzők nagy többségének véleménye megegyezik abban, hogy a faj areája Kisázsia, Transzkaukázus és Irán területe, ami esetleg DK-Európát is magába foglalta (MOHÁCSY 1946, SOÓ 1966, TERPÓ 1974, ROACH 1985, SZABÓ T. 1998, SURÁNYI
1985, 2010); viszont származása és elterjedése ennél vitatottabb. LINNÉ-től (1753) kapott latin neve német eredetre utalhatna, viszont DNy-Ázsiában és Dk-Európában őshonos, továbbá a Fekete-tenger partvidékén. BROWICZ (1972) pedig arra a következtetésre jutott, hogy az igaz hazája a Balkán-félsziget DK-i része, Kisázsia, a Kaukázus vidéke, továbbá a Krím-félszigeten, Észak-Iránban, esetleg a Türkméniában található a géncentruma (1. ábra). Lehetséges, hogy már 3000 éve termesztik a Kaszpi-tenger melletti régióban, Észak-Iránban (ROACH 1985, SURÁNYI 1985). Hellaszban Kr. e. 700, a rómaiaknál Kr. e. 200 körül ültették.
Fontos gyümölcstermő növény volt a római és középkori időkben. Xerotherm és elegyes tölgyesekben (2. ábra), erdőszéleken, cserjésekben, egyaránt honos Közép-Ázsiától a Kaukázus déli lejtőin (TERPÓ 1974, SURÁNYI 2010), a Fekete-tenger vidékén (galaták!) bizonyosan vadon termő volt (MOHÁCSY 1946, ROACH 1985, SURÁNYI 1985, SZABÓ T. 1998). A naspolya terjesztésében és termesztésében elsősorban a kelták szerepe igazolható. A Bronzkor ún. Halomsíros kultúra és Urnamezős kultúra voltak a kelták elődei, ahogy a szkíták Kelettel kapcsolták össze
a Kárpát-medence területét, úgy a kelták Nyugattal: a Dunántúl az illír-pannon törzsekkel, az Alföld a szkíta műveltséggel, Erdély pedig a dák néppel keveredtek, ami az anyagi kultúrájukat is érintette (SZABÓ M. 1971). E nép az Ibériai félszigettől a Brit-szigetekig, É-Itálián át az Elba vidéke, Gallia s a Kárpát-medence az Al-Dunáig mindenütt élt. Kisázsiában ugyancsak megtelepedtek, s a Duna völgyében egyes csoportjaik visszatértek Nyugat-Európába. Kr. e. 200 – Kr. u. 100 között nagyrészük római uralom alá kerültek, romanizálódtak, s az V. században eltűnik a kontinens nagy részéről, kivéve Wales, Cornwall, Skócia, Man sziget, Írország és Bretagne vidékét. A vaskor Halstatti és La-Têne kultúráját adták (SZABÓ M. 1971).
Hozzájuk fűződik a kerekes eke, vas ekepapucs és a fazekas korong használata; a gabonafélék, a cseresznye és naspolya termesztését is elősegítették – valószínűleg a kisázsiai népcsoportjaik révén (SURÁNYI 2010). A Kr. e. 276 nevezetes időpont volt a naspolya elterjedésében, ugyanis a Dunán hajóval közlekedő kelták ekkor már mindenképpen magukkal vitték és meghonosították a kelták lakta területeken (LÁSZLÓ 1985). A naspolya magleletek és írásos emlékek bizonyítják mind Nyugat-Európában, mind a Kárpát-medencében is termesztését. ROACH (1985) a naspolya nyugat-európai térhódítását, illetve a legrégibb fajtáinak eredetét elemezte. A domesztikácójának s elterjedésének egy másik lehetséges iránya korábbra tehető, eszerint az asszírok kezdték termeszteni, THEOPHTASZTHOSZ (1968) a naspolya levelét a madárcseresznyével hasonlatosnak nevezi. Majd a görögöktől a rómaiak átvették, de még nem termesztették Cato idején (idézi PLINIUS 1967). Ő a következőket írta róla: a gyümölcsei alma és körte alakúak. Három fajtája ismert:
Anthedon, Setania és a Gall naspolya. A Setania nagyobb és világosabb barna színű, kevésbé finom ízű; más fajták gyümölcse kisebb, sokkal illatosabb és tovább is eltarthatók. A naspolya nagy széles, szétterülő koronát nevel, az őszi lombszíne változása után lehull. A gyökerei pedig mélyre hatolók és »férgeknek« ellenállók.” A Setania és a másik, de kisebb gyümölcsű a Nápolyi naspolya lehet. A Gall francia naspolya (valószínűleg azonos a Holland óriással) és az előbb említett Setania a Setin-mocsártól kapta a nevét, az Anthodon fajtanév kétségtelen egy görög város nevére utal. Nyugat-és Dél-Európában – bizonyára a kelták lakta vidékek révén az angol, francia, holland és német fajták dominálnak a mai napig. ROACH (1985) a naspolya nyugat-európai térhódítását, illetve a legrégibb fajtáit feldolgozta.
Magyarországra a naspolya valószínűleg olasz közvetítéssel került, MOHÁCSY (1946) feltételezte, hogy olasz közvetítéssel került hozzánk, ami csak részben lehetséges, mert több hazai kelta, majd római régészeti lelet ismert, amelyeknek mellékleteként is előkerült a magja; valószínű, hogy ezek a gyümölcsök nem importból származhattak, hanem helyben, Pannóniában termesztették. A naspolya, Mespilus germanica L. monotipikus faj, ennek ellenére géncentrumában, s másodlagos termőhelyein is relatíve nagy a genetikai és morfológiai alakgazdagsága.
Elvadulhat egyedei xerotherm és elegyes tölgyesekben, települések körüli cserjésekben, esetleg legelőkön a leggyakoribbak. A kora középkori határjárásokban is megemlített naspolya bokrok valószínűleg már szubspontán fejlemények voltak, kérdés, hogy a nálunk honos galagonya-fajokkal spontán hibrideket alkotott-e. A honfoglalás idején Alpár-Pusztaszer között nagy kiterjedésű gyümölcsény
(galagonyás-vadkörtés) pusztai erdő létezett (ANONYMUS 1980) – esetleg vad, vagy elvadult naspolyákkal (?)…
A FAJ LEÍRÁSA
A naspolya, Mespilus germanica L. kelet-mediterrán, monotipikus faj, kis termetű (3–6 m) fa vagy cserje, kromoszóma-száma: 2n=68. Közömbös kémhatású, száraz, laza szerkezetű talajokon él. Gyapjas vesszei barnásak vagy vöröses-barnásak, akárcsak a törzs héjkérge A vad formák (var. silvestris) hajtás-rendszere tövises. Levelei sötétzöldek, lándzsásak (5–12 cm), ép vagy fűrészes, megnyúlt visszás-tojásdadok, fonákuk molyhos; levélnyele rövid. Ősszel előbb sárga, majd vöröses bordó színre vált (TERPÓ 1974). A rövid hajtásokon ülő virágok fehérek, nagyok (3–5 cm), magánosak, a kultivárok többnyire öntermékenyülők, május-júniusban virágzik. Porzószámuk 30 körüli, ritkán 35–40 egyes fajtáknál, portokjaik pirosas színűek. A vad formák termései 2–3, a fajtáké 5–
7 cm nagyok, a rajta maradó csészelevelek eltérő nagyságúak, nincs összefüggés a mérete és a termés formája között. Kezdetben kemény és fehér a húsa, az utóérés során barna, sárgás- vagy vörösesbarna, változó alakú termései éretten folyóssá puhulnak, ízletesek. Az üreges almatermésben 5 lapított aszmag található. Levele, vesszeje, héjkérge és éretlen termése tanninban gazdag, aszmagja vesekő ellen használatos; a héjkérge szürkésbarna, mély repedésekkel és nagy darabokban válik le. Tősarjat hozhat, a magcsírázása nagyon hosszadalmas, bonyolult folyamat (ROACH 1985). Hajlamos elvadulásra, amelynek történeti forrásai ismertek, de ugyanígy Nyugat-Európában és Bulgáriában is. Fája változatos élettartamú, részben az élőhely, részben az oltott példányok alanya függvényében; 40–50 évet él, de Németországból ismertek (3. ábra) évszázados példányok is (ROACH 1985, SURÁNYI 1985). Az egybibés galagonyával keverék-fajt alkot (Crataego-mespilus grandiflora BEAN) (SOÓ – JÁVORKA 1951, SURÁNYI 2010). A naspolya alakjai közül ismertebbek a provar. (var.) macrocarpa DC. 3 subprovar.-szal: a) subprovar.
maliformis és b) sub-provar. pyriformis, c/ továbbá a platiformis. Egyes fajtái magvatlanok, amelyeket a provar. (var.) apyrena DC-be sorolják (4. ábra).
TERMESZTÉSE
A naspolyát 40–60 cm-es törzsön bokorrá, illetve bokorfává nevelik, telepítésekor 5×4, illetve 6×4 m-es sor- és tőtávolság javasolt. A koronája 2–3 év alatt kialakítható, éves vesszők visszametszése kerülendő, mert azok végén hozza virágait és termését. A termőkorú fákat, bokrokat csupán ritkító metszésben részesítik, s szükség szerint végeznek termőrész ifjító metszést. Mivel sekélyen gyökeresedik, ezért talaját csak 10–12 cm mélyen művelik. Ökológiai igényeiben a szakirodalom ellentétes adatokkal szolgál, párásabb, melegebb klímát kedveli, viszont szárazabb körülmények között is termeszthető (5–6. ábra). Rendszeresen bőven terem, a magas mésztartalom érzékeny, ami terméscsökkentő; fényigénye közepes, a félárnyékos viszonyok között is jól terem (TÓTH T. 1990). Edzett, téltűrő, a tavaszi fagyoktól nem szenved. A farontók rajzásakor célszerű védekezni,
mert a fás részeket a kártevő lárvája károsíthatja. Nálunk inkább házi kertekben termesztik. A naspolya alanyaként a termesztett naspolyák magoncát, cseregalagonyát, s leginkább birset használnak. A naspolyát késő ősszel, az első dér után kezdik szedni. A zöldes barna, még éretlen gyümölcsöket keményen szedik le.
Fogyasztásra csak utóérlelés után alkalmas, az utóérlelés alatt a gyümölcs húsa megpuhul, szotyósodik, s kialakulnak a naspolyára jellemző sajátos íz-, illat- és aromaanyagok. Magyarországon a meghatározó génanyag forrásai a közel-és régmúltban termesztett fajták, s utódaik, esetleges mutánsaik. A vizsgálatokat nemcsak a kedveltség hiánya, hanem elvadulási készsége is nehezíti. Főleg a Dunántúlon és ritkán az alföldi belső kertekben találkozhatunk egészen lapos változatokkal („Lasponya”), vagy spontán fejlődő egyedekkel. A naspolya valaha megbecsült gyümölcsfajunk volt, művészeti forrásokban is ezért gyakori.
Évszázadok során kialakultak tájfajták (Szentesi rózsa, Gödöllői óriás, Noszvaji naspolya, Alsoki (Pannonhalma) lasponya, Fehérvári lapos naspolya és Somogyi), amelyről részletesen egy másik tanulmányban foglalkozunk (SZABÓ T. 1998, SURÁNYI – SZANI 2015, in press). Az utolsó kataszteri felmérését 1935-ben végezték, akkor mintegy 70 ezer fát írtak össze. Somogyban mára szinte teljesen eltűnt, de Fejérben, Eger és Győr környékén – és főleg Pest, Csongrád és Békés környékén még mindig kedvelt házikerti gyümölcsünk maradt. A naspolya pedig mindenütt termeszthető lenne hazánkban; a klíma-igénye a szakirodalomban ellentmondásos (TÓTH T. 1990, G. TÓTH 1997, SZABÓ T. 1998), ugyanis a feltételek tulajdonképpen mindenütt megvannak. 70 éve az Alföldön volt a faállomány közel a kétharmada, amelynek nagy része Csongrád, Békés és Pest megyére koncentrálódott; a Dunántúlon Baranya és Somogy ill. északon Heves megye emelhető ki. A két világháború között is – Szentes állt a vezető helyen.
Furcsa ellentmondás a gazdag nyelvészeti és kultúrtörténeti forrásanyaga. Az első írásos adata egy XIV. századi jegyzékben található (SURÁNYI 2010) (1. táblázat).
ROACH (1985) szerint a naspolyát már 800 táján termesztették Angliában is, a Németalföldön, majd Francia-és Németországban kapott nagy figyelmet.
Lényegében ez jelentette azt a termesztési övezetét, ahol a ma ismert főbb fajták alakultak ki. De a „Román Pomológia” szerzői a Közép-és Nyugat-Európa, a Balkán, Kisázsián át a Kaukázus vidékéig, Közép-Ázsiában (Irán, Irak, Turkesztán) termesztését emelik ki, így érintett országok (USÁ-val együtt) fajtáinak ismeretében – lehetséges csak a naspolya fajta-diverzitását meghatározni (vö. BORDEIANU et al.
1964). Keleten elsősorban a nagy szárazságtűrésű alakokat használták fajta előállításhoz, így Iránban, Törökországban, Irakban vagy Türkméniában a főfajták nálunk aligha lennének sikerrel termeszthetők. A kínai és USA-beli naspolyatermesz-tés ugyancsak sajátos jellemzőket takar (ROACH 1985, ZHANG
XIU-MEI et al. 2011).
GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE ÉS FELHASZNÁLÁSA
A naspolya csekély gazdasági jelentősége abban is mérhető, hogy a legtöbb gyümölcstermesztési tankönyv nem is foglalkozik vele, ezért magyar nyelven
MELIUS JUHÁSZ (1578),APÁCZAI CSERE (1653), LIPPAY (1667), NADÁNYI (1669), majd BÉL (1730 körül, kéziratban maradt) munkáiban írottak adták a naspolyára vonatkozó legfontosabb ismereteket évszázadokon át. BÉL Mátyásnak MATOLAI
néven említett munkatársa a naspolya igényeit így összegezte: „meleg helynek örvend, ha nedves az, de hidegen is boldogul, jó fejlődik tapasztalás szerint tölgyesekben, almáskertekben és gesztenyésekben.” Hasonlóan az előbbi szerzők-höz, általában csak két alakját említik: vad és kerti naspolyát (LIPPAY 1661 és 1667, NADÁNYI 1669, KRÜSSMANN 1977). A naspolya táplálkozás élettani jelentőségét a téli hónapok adják, mert igen magas a C-vitamin tartalma, fogyasztási érettsége ide-jén más hazai gyümölcs már ritkán található. A naspolya gyümölcse utóérő, kora tlen, a fán is beérhet, főleg ha 2-3 alkalommal megcsípte a dér, akkor gyorsabb az é-rési folyamat. A reformkonyha ma szívesen készít belőle ivólevet; a régi fajták alkal-masak bornak és likőrnek (LIPPAY 1667,NADÁNYI 1669,ANGYAL 1925,MOHÁCSY
1946, S. G. TÓTH 1997, SZABÓ T. 1998), de Németalföldön ma szokás sört is főzni belőle. A fája kemény és szívós, az ipar és a szobrászat számára értékes alapanyag.
LIPPAY (1667) és NADÁNYI – MIZALD nyomán – (1669) könyvükben minden fontos ismeretet leírtak a naspolyáról, alig tudunk ma többet róla a hazai kultúrflórában. „Régi” ellensége a fájának, bokrának a nagy (Cossus cossus Linné) és kis (Zeuzera pyrina Linné) farontó, ami a faértéket is, az életkorát is befolyásolja. A bundásbogár (Epicometis hirta PODA) főleg erdő közelében (ANGYAL 1925) oko-z(ott) gondot, de újabban a baktériumos tűzelhalás (Erwinia amylovora (BURRILL) WINSLOW et al.) az igazi gond lehet. A régi szerzők több fajtát ismerték, bár BODOR (1812) még csak általánosságban említi a naspolyát – így valószínűleg a házi naspolya egyik alakját kínálta a vevőknek. Nálunk a naspolya fogyasztása nagyon egysíkú, leginkább frissen fogyasztják, akik nem idegenkednek tőle. Ivólevet, ször-pöt, bort, befőttet, lekvárt, zselét, sajtot, krémet és parfét is készítenek belőle, mert sok pektint tartalmaz; ritkán ugyan de főznek belőle sört, vagy párlatot iskészítenek belőle. Értékes gyümölcsfaj, főként a nyugati országokban a konyhák kedvelt nyersanyaga, előszeretettel használják vegyesen alma, körte, esetleg a birs húsával.
NASPOLYA A MŰVÉSZETEKBEN
A népvándorlás idején és az elkövetkező századokból csak szórványosan ma-radtak meg magleletek Európában, elsősorban Anglia, Franciaország és Németor-szág területéről. A VIII–XI. század után valószínűsíthető a naspolya iránti érdeklő-dés visszaesése, majd a mórok Andalúziában ismét foglalkozni kezdtek vele (GÉCZI
2003). Nyugat Európában a fordulópont Nagy Károly (Charlemagne) uralkodása i-dejére (742–614) esik, amikor is szívesen kezdik ismét termeszteni. A román és gótikus korban halványult a naspolya népszerűsége, de a reneszánsz kori tudomány és művészet népszerűsítette, a fájának nagysága miatt a kertművészetben is jól tudták használni, szimbolikus jelentését ismerve. Itáliában különösen kedvelték, va-lószínűleg innen kerültek el hozzánk (újból) azok a főbb fajták, amit – főleg a pro-testáns egyetemeken tanuló diákok – németalföldi, francia és német fajták behoza-talával tovább gazdagítottak. Külföldön és itthon a népéletben megfigyelhető egy különbség a szimbolográfiai jelentésben. Ez nemcsak a fogyasztásának
népszerűsé-gében, hanem a képzőművészeti alkotások, valamint irodalmi művek naspolyáinak ábrázolásából ugyancsak levezethető. Viszont azt is megfigyeltük, hogy a képzőmű-vészetben ugyancsak megvan a hasonlóság, azaz a termései egyértelműen erotikus tartalmat viselnek (SURÁNYI 2010). Mátyás korabeli reneszánsz díszítések – többek között – naspolyával kapubélleten Budavárban (7. ábra) és kútkáva töredéken Vise-grádon másként nem értelmezhető, mint a papi tisztaságot szimbolizáló Unicornis – naspolyafával egy falikárpiton (8. ábra). Ugyanez a kettősség érezhető számos festményen, csendéleteken is (pl. A. COOTE: Naspolyás csendélet). Bizonyosan William SHAKESPEARE angol drámaíró, költő és színész tette a legtöbbet a naspolya népszerűsítéséért (a XVI. sz. fordulóján), ugyanis több színművében találkozhatunk a naspolyával. Az Ahogy tetszik-ben Rozalinda szakértő kertész módjára nyilatkozik:
„…aztán lasponyát oltottam belé, mert akkor a legkoraibb gyümölcsöt fogja teremni…” Vagy másutt Shakespeare hercegének egy „szotykától” lesz törvény-telen gyermeke (Szeget szeggel 4. felv. 3. szín 135. s.).
Árulkodó a Rómeo és Júlia egy részlete, ami magyarázatot sem kíván, Mercutio szavai (2. felv. 1. szín 38-40. sk.): De hogyha vak, meg nem találja célját.
Egy naspolyafánál most azt kívánja,
Főleg a hazai prózában ugyancsak gazdag skálán sorolhatók a példák, oly-kor természettudományos, olyoly-kor pajzán felhanggal. Nem is lehet azon csodálkoz-ni, hogy Émile Zola Mouret abbéjának vétke megvan Jókai Mór (Álmodások Rómában), Mikszáth Kálmán (Asszonyi álnokság), Krúdy Gyula (Rákóczi harangja) vagy Kosztolá-nyi Dezső (Esti Kornél) munkáiban is. A magyar és a világlírában pedig szinte meg-becsülni sem lehet, milyen gazdag a naspolya jelenléte (SURÁNYI 2010). A rene-szánsz drámairodalom legnagyobbjának, Shakespeare-nek az időskori megállapo-dottságát is tükrözi a portréja: utalás a szeretett nőkre és egyúttal az „idők múlására” (9. ábra)…
FELHASZNÁLT IRODALOM
ANGYAL D. (1925): Gyümölcstermesztés II. köt. Pátria Nyomda, Budapest, pp. 186–187.
ANONYMUS (1980): Gesta Hungarorum. Ford. PAIS D. Magyar Helikon, Budapest. pp. 113–114.
APÁCZAI Csere J. (1653): Magyar encyclopaedia. Off. J. Waesberge, Utrecht.
BÉL M. 1984): Magyarország népének élete 1730 táján. szerk. Wellmann I. Gondolat Kiadó, Budapest.
BODOR P. (1812): Eladó válogatott gyümöltsfa-oltoványok laistroma. Kolozsvár.
BORDEIANU, T. et al. (red.) (1964): Importanta culturii si aria de raspindire. in: Pomologia RP Rom. III. Parul – Gutniul – Musmonul – Scorusul. Ed. Acad. Rep. Popul. Rom., Bucuresti. pp. 715–725.
BROWICZ, K. (1972): Mespilus L. – In: DAVIS, P. H. (Ed.), Flora of Turkey and the East Aegean Islands.
Edinburgh University Press, Edinburgh. Vol. 4, pp. 12–137.
GÉCZI J. (2003): Természet-kép. Művelődéstörténeti tanulmányok. Krónika Nova, Budapest.
G. TÓTH M. (1997): Gyümölcsészet. Primom Alapítvány, Nyíregyháza.
KRÜSSMANN, G. (1977): Handbuch der Laubgehölze. Paul Parey Verlag, Berlin-Hamburg Vol. II. pp. 319–320.
LÁSZLÓ GY. (1985): Recensions. D. Surányi: The amazement of a passionate gardner. Acta Agron. Hung. 34(3–4):
423–425.
LINNÉ, K. (1753): Species plantarum. L. Salvius, Stockholm.
LIPPAY J. (1661): Calendarium oeconomicum perpetuum. Pozsony.
LIPPAY J. (1667): Gyümölcsös kert. Cosmerovius Máté, Bécs.
MELIUS JUHÁSZ P. (1578): Az faknac fvveknec nevekröl…Heltai Gáspárné, Kolozsvár.
MOHÁCSY M. (1946): A gyümölcstermesztés kézikönyve. Pátria Nyomda, Budapest. pp. 18.
NADÁNYI J. (1669): Kerti dolgok leírása. Veresegyházi Szentyel Mihány, Kolozsvár.
PLINIUS, C. S. (1967): Natural History VIII-XIX. trans. Rackham, H. Academic Press, London.
ROACH, F. A. (1985): Cultivated fruits of Britain. Their origin and history. B. Blackwill Inc., New York-London.
SOÓ R. (1966): A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve. Akadémiai Kiadó, Budapest.
II. köt. pp. 119
SOÓ R. – JÁVORKA S. (1951): A magyar növényvilág kézikönyve. Budapest. I. köt. pp. 249.
SURÁNYI D. (1969): A csonthéjasok termékenyülési viszonyainak mutatója: a virág index. Botanikai Közlemények 57(2): 135–138.
SURÁNYI D. (1985): Kerti növények regénye. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. pp.
SURÁNYI D. (2010): Az „elfelejtett” naspolya jövője Magyarországon. Kertgazdaság 42(2): B/2. + 36–45.
SURÁNYI D. – SZANI ZS. (2015): Egy monotipikus faj diverzitási és hibridizációs korlátai: naspolyafajták- és hibridekről. (in press)
SZABÓ M. (1971): A kelták nyomában Magyarországon. Corvina Kiadó, Budapest.
SZABÓ T. (1998): Naspolya. in: Soltész M. (szerk.): Gyümölcsfajta-ismeret és-használat. Mezőgazda Kiadó, Budapest. pp. 196–199.
THEOPHRASZTOSZ (1968): Enquiry into plants I and II. trans. Hort, L. A. Academic Press, London.
TÓTH T. (1990): Naspolya. In: Gyuró F. (szerk.): Gyümölcstermesztés. Mezőgazdasági Kiadó,. pp.535–536.
ZHANG XIU-MEI –YANG LI-LIN –LIU XIAO-JING –JI QING-JU (2011): New medlar cultivars Yanqi’and‘Haiqi’.
Acta Horticulturae Sinica 38(1): 197–198.
1. táblázat A naspolya a legrégebbi magyar dokumentumokban
Forrás Szóformák Időpont
Besztercei szószedet espulus 1395 k.
Schlägli-szójegyzék nespula 1405 k.
Murmelius-szójegyzék mespilum, nospola 1533
Lencsés György: Ars Medica mespilus 1570 k
Melius Juhász Péter: Herbarium nyospollyafa 1578
Beythe István: Stirpium nomenclator Pannonicus mespilus 1583 Carolus Clusius: Rariorum aliquot stirpium per Pannoniam mespilus 1584
Calepinus szótára apimelis, mespilus 1585
Apáczai Csere János: Magyar encyclopedia nyoszpolya 1590
Lippay János: Calendarium nyospola, mespilus 1661
Lippay János: Posoni kert nyospola, nespola, mespilus 1667
Nadányi János: Kerti dolgoknak leírása naszpolya 1669
Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis mespilus 1690
Diószegi Sámuel– Fazekas Mihály: Magyar füvész könyv nászpolya 1807
1. ábra Naspolyás erdőségek (eredeti)
2. ábra Xerotherm tölgyeserdő naspolyával elegyesen
3. ábra Évszázados naspolyafa (Baden-Württenberg
4. ábra Magvas (Szentesi rózsavirágú) termése és magjai
5. ábra Régi magnélküli naspolyafajta
6. ábra Az Unicornis naspolyafával gobelinen (Metropolitan Museum tapisserie-sorozatának részlete a XV. század vége – XVI. eleje, New York, Múzeumi katalógus)
7. ábra Shakespeare kezében naspolyaággal (SURÁNYI 2010)
"SALVE ROSA PIETATIS" – A RÓZSA ÉS SÁROSPATAK KERTMŰVÉSZETE – "SALVE ROSA PIETATIS" – ROSES AND