A szabadságvesztésbüntetések végrehajtása
9. Munkáltatás
I. A rabnevelés tényezői közül a munkához szok
tatást illeti meg a legelső hely a büntetésvégrehajtás ke
retében.1
A munka — mint szellemi és fizikai erőkifejtés az em
beri boldogulás feltételeinek létesítésére, javak előállítá
sára és fenntartására — nemcsak eszköz, hanem cél is az életküzdelemben, melyet jövőjük biztosításáért folytatnak az emberek. A rendszeres foglalkozás ugyanis technikai jelentőségén kívül döntő súlyú etikai érték is, mely a hala
dásvágy ébrentartásával és folytonos kielégítésével elhall
gattatja az elérhetetlen vágyakat s féken tartja a bűnös hajlamokat. A szorgalom — a szokás folytán tartóssá erő
södött munkakészség — úrrá lehet többé-kevésbbé a leg
szilajabb indulatokon és szenvedélyeken is ; ilyen módon biztosítja a lelki erők egyensúlyát és az etikai vagy jogi exigenciáknak megfelelő magatartást. Képessé teszi tehát erkölcsileg az egyént a társadalom szolgálatára és ezáltal saját létfeltételeinek megszerzésére is.
A morális züllés kezdete rendszerint a munkakerülés vagy a munkahiány folytán beálló tétlenség ; az erkölcsi fölemelkedés r u g ó j a a munkaalkalommal párosuló munka
készség.
De a szorgalom kifejlesztésén kívül a munkához szok
tatás — épúgy, mint a napirendben és a házszabályokban megállapított összes kötelességek kikényszerítése —
álta-1 „Az organizált munkakényszer a szabadságvesztésbüntetés lényege és;
lételeme." (Liszt: „Die Gefángnisarbeit" 5. lap.)
Iában az akarat erősítését, a kötelességérzet meggyökerez
tetését is célozza, hogy az elítélt a szabad életben ellenálljon a bűnre hajtó motívumoknak.
Minthogy pedig a szorgalom, mint morális tényező, csak megfelelő munkaképességgel — technikai készséggel — érvényesülhet a gazdasági küzdelemben, szükség esetében ki kell képeztetnünk a letartóztatottat valamely önálló munkanemre (instruktív) munka, amely szabadulása után biztosítja megélhetését és megakadályozza a visszaesést.
A munkához szoktatásban tehát, amivel szabadságá
nak hasznos felhasználására neveljük az elítéltet, egybe
olvad az erkölcsi és a szaknevelés.
Figyelemmel kell lenni ezeken felül a rabmunkáltatás terén az államkincstár érdekére, vagyis arra is, hogy a
büntetés végrehajtás költségeit a lehető legnagyobb mérv
ben fedezze a rabmunka jövedelme. Igazságos ugyanis, hogy ezek a költségek ne csak az adófizetőket, hanem azokat is terheljék, akik okozói voltak. A munkának tehát lukratív-nak kell lennie. (Ez a jogosult törekvés — mondja Kriegs-mann — könnyen eredményezheti a rabnevelés érdekeinek
— főleg az instruktív iránynak és az egyénítésnek — el
hanyagolását ; ilyen áldozatot azonban a kincstári érdekek nem követelhetnek a börtönügytől.)
Sokan vannak a letartóztatottak között, — különösen a személy elleni bűntettek miatt elítéltek —, akik munkához szoktatásra egyáltalában nem szorulnak. Ám a munka-kényszert ezekkel szemben sem lehet mellőzni és pedig nem
csak a munkaerő kihasználását követelő közgazdasági és a rabtartási költségek megtérüléséhez fűződő kincstári ér
dek miatt, hanem azért sem, mert különben henyéléshez szoktatnók azokat is, akik a börtönön kívül szorgalmasak voltak. Tétlenség mellett, ami tiltott érintkezésre, a sza
bályok kijátszására irányuló összebeszélésekre, szökés elő
készítésére stb. sarkalhatja a letartóztatottakat, a rab
fegyelem is nehezebben tartható fenn ; ebből a nézőpont
ból a munkáltatás egyszersmind biztonsági intézkedés is.
(A tapasztalat szerint a legtöbb fegyelmi vétséget a pihe
nésre szánt időben követik el az elítéltek.)
Nélkülözhetetlen végül a rendes foglalkoztatás a leg
több letartóztatott szellemi épségének és lelki egyensúlyá
nak fenntartása érdekében is. Az egyéni hajlamoknak és ké
pességeknek megfelelő munka vigasz és szórakozás a sza
badságától megfosztott embernek ; csak addig terhes, amíg meg nem szokta azt. Minthogy a mai szabadságvesztés-büntetésben a munka többé nem a megtorlás, hanem a nevelés faktora, nem is szabad fölöslegesen fárasztónak vagy egészségrontónak lennie ; elég ha teljesen igénybe veszi a letartóztatott munkaerejét (lásd lent). Ilyen munka pedig inkább kedvezmény, mint büntetés. (Ennek tekintik rendtartásaink is, amikor a magánelzárás első heteiben meg
tiltják a rabok és fegyencek foglalkoztatását és a fegyelmi büntetést munkaelvonással szigorítják.)2
II. Munkakötéleselc. A foglyok és a rabok viszonyaiknak megfelelő munkára vannak kötelezve ; az illető fogházra vagy börtönre megállapított munkanemek közül azonban
— amennyiben a munkaviszonyok megengedik — szaba
don választhatnak. (Btk. 37., 40. § ; foghr. 39. §, börtönr.
28. §.) Magánelzárás alá esők természetesen csak a magán
zárkákban végezhető munkanemek közt választhatnak.
Szabadban folyó külső munkákra, ami csak kedvezmény
ként engedélyezhető a jóviseletűeknek, nem terjed ki a munkaválasztás joga. A fegyencek az igazgatóság által kijelölt munkát kötelesek "végezni (Btk. 29. §) ; munkájuk nemét tehát Inem^valá^thaltyák" meg.
Rabok a büntetés elején két (visszaesők három), fe
gyencek ugyanakkor három (visszaesők négy) hétig nem részesíthetők semmiféle foglalkozásban. (Börtönr. és fegy-házr. 12. §.)
2 A fegyházr. 29. $-ának azt a rendelkezését, hogy a fegyenc munkája
„az első időben fárasztó legyen", méltán helyteleníti Tauffer Emil („A sza
badságvesztés különféle nemeinek végrehajtása"), mert odiózus munkával a letartóztatottat szorgalomra nevelni nem lehet.
Azokat a letartóztatottakat, akik betegség, aggkor vagy egyéb ok miatt munkaképtelenek, a munka alól természete
sen (ha a rendtartások nem is mondják ki) fel kell menteni.
A keresztény letartóztatottak felekezeti ünnepeiken, az izraelita vallásúak pedig kérelmükre minden szombaton, továbbá húsvéti ünnepükön négy (Niszámhó 15., 16. és 21. és 22.) pünkösd és újévi ünnepükön két-két, hosszú-napkor egy és sátoros ünnepen négy napon át szintén fel
mentetnek a munkától. Az izr. foglyok vasárnap és a ke
resztény általános ünnepnapokon csöndes munkát végez
hetnek, ha ez nem zavarja a házi rendet. (Foghr. 144., börtönr. 24., 25., fegyhr. 25., 26. § ; 9655/1891.)
A fogházra ítélteket a bíróság ítéletében különös te
kintetre méltó okoknál fogva felmentheti a munka alól.
(Btk. 41. §.)
III. A rabmunka kellékei. Szorgalomra nevelni, mun
kához szoktatni csak olyan munkanemmel lehet, amely al
kalmas a munkakedv, a haladásvágy felkeltésére és ébren
tartására s mely egyéni értékének felismerésére képesítvén az embert, önbizalmát is fokozza. A megélhetést pedig olyan fajta foglalkozás biztosítja, mely az egyén társadalmi hely
zetével és a gazdasági lehetőségekkel ellentétben nincsen.
Ennélfogva a rabmunkának elsősorban hasznosnak, ja
vakat termelőnek kell lennie. A meddő munka (kőhordás, malomtaposás stb.) elkedvetleníti, a produktív munka, melynek eredményét látja, kitartásra sarkalja az embert.
A munkának igénybe kell venni az egyén teljes munka
erejét, mert képességeinek kellő kihasználására és gazdasá
gos foglalkozásra csak így szoktathatjuk az elítélteket.
(Nem fegyházba való pl. a tollfosztás, papírzacskókészítés stb. ; ilyen munka jobb hiányában legfeljebb a magán
elzárás alatt volna megengedhető.)
Szükséges végül, hogy a munka megfeleljen az egyén hajlamainak, képességeinek és külső életviszonyainak. Az egyénítésnek talán sehol sincs akkora jelentősége, mint a rabmunkáltatás terén. Férfit és nőt, szellemi és fizikai