Mennyiség és minőség

A korábbi megkülönböztetések, az ideális szféráján belüli, az előbbi alfejezetekben felsorolt törésvonalak, már mind előreutaltak valamilyen formában a most elemzendő, Kant kategóriaelméletében már kifejezetten felsorolt, és Hegel fogalomtanában is hangsúlyos helyet elfoglaló kategóriákra: nevezetesen mennyiség és minőség kategóriáira. A korábban felsorolt, és az ideális transzcendenciája tekintetében bizonyos fokig alárendeltnek tekinthető (amennyiben nem fő transzcendenciaforma, hanem már az ideális szféráján belül jelentkezik) kategóriapárok esetében mind azzal találkoztunk, hogy a transzcendencia két oldala (azonos és különböző, általános és konkrét) bizonyos módon szintén egymásra támaszkodik, összekapcsolódik egymással; és általában ez a helyzet az ideális szféráján belül felbukkanó összes többi, viszonylagos (az ideális transzcendenciájára vonatkoztatott) vagy részleges transzcendenciával. Bizonyos módon ezek a transzcendenciaformák feltételezik egymást, és a többi transzcendenciaformát is. Az, hogy a korábbi kategóriapárok már előreutaltak a jelenlegire, konkrétan azt jelenti, hogy azonos és különböző, általános és különös már magukban rejlik a mennyiségi és minőségi differenciára vonatkozó utalást. Azonos és különböző, általános és egyedi rögzítése szükségképpen egy mennyiségileg és minőségileg differenciálódott tapasztalati és ontikus sokaságot ad eredményül.

419 Ehhez: Marosán 2020a: 251sk.

183

Mennyiség és minőség fogalmai tehát, ahogy mondtuk, Kant kategóriatanának alapvető témáit képezik. Kant filozófiáját – ahogy bizonyos szempontból Hegelét is – a jelen értekezés keretei között annak kifejezett tapasztalatelméleti, tehát erőteljesen protofenomenológiai törekvései tüntetik ki. Kantnál kategóriák az értelem alapfogalmaira, a gondolkodás legfőbb, tiszta funkcióira vonatkoznak. Szabályok, amelyek révén a szubjektum elrendezi és értelmes, összefüggő egésszé szervezi az érzékiség sokféleségét. Kategóriaelméletét Kant A tiszta ész kritikájának Transzcendentális analitika c. részének elején, a Bevezetésben és a rész első fejezetében vezeti fel, és fejti ki először részletesen. Azután a Dedukció-fejezetben – mely talán az egész könyv legnehezebb része – tesz kísérletet arra, hogy bebizonyítsa az értelem alapfogalmainak objektív érvényességét, és általános érvényességüket a tapasztalat vonatkozásában; ami Kant tapasztalatelméletének és metafizikai törekvéseinek egyik legfontosabb célkitűzése.⁴²⁰ A kategóriáknak, az értelem alapfogalmainak az objektív érvényességét Kant részben magának a tapasztalatnak a faktumára alapozza, mondván, a kategóriák objektív érvényessége teszi lehetővé egyáltalán a tapasztalatot, részben pedig az appercepció vagyis az öntudat eredeti szintetikus egységéből vezeti le.⁴²¹

Kant a kategóriákat két nagy csoportba osztja: a szemlélet és a létezés kategóriái, másképpen matematikai és dinamikai kategóriák.⁴²² Mennyiség és minőség az első csoportba tartoznak. Ezek nála mindenütt a tárgyi megjelenésre vonatkoznak, a tárgyi megjelenés szerkezetét írja le velük. Minden egyes fő kategória tulajdonképpen egy kategóriacsoportot ölel fel; minden ilyen fő kategória alá három kategória tartozik. Az ellentéteknek egy magasabb egységben történő dialektikus egyesítése a tézis-antitézis-szintézis mozgáson keresztül, ami ebben a módszertani tisztaságban Hegel által vált igazán ismertté és Hegel után – annak vulgarizáló megismétléseiben és továbbviteli kísérleteiben (pl. vulgármarxizmus) – bizonyos fokig elkoptatottá, Kantnál már teljesen kiforrott alakjában megtalálható.⁴²³ A mennyiség

420 A kanti dedukció szinte felmérhetetlenül szerteágazó és gazdag irodalmából itt pusztán pár szöveget szeretnék kiemelni. Mindenekelőtt Szegedi Nóra áttekintő fejtegetéseit: A magában való dolog fenomenológiája. Egy klasszikus kanti probléma Husserl transzcendentális fenomenológiájának perspektívájából. Budapest:

L’Harmattan kiadó, 2007: 115-132. Továbbá: Ullmann 2010: 21-55. Szeretném még kiemelni Horváth Zoltán kiváló könyvét, amelyben a szerző Kant kategóriaelméletét egészen Kant disszertációjáig (Az érzékelhető és az értelemmel fölfogható világ formájáról és elveiről) követi vissza: Kant prekritikai fordulata. Budapest:

L’Harmattan kiadó, 2020: 233-240.

421 Vö. Szegedi Nóra 2007: 116-120.

422 Kant 2009: 129.

423 A triászok vagy triádok gondolati formájáról van szó, mely a kereszténységen és a keresztény miszticizmuson keresztül (mindenekelőtt: Nicolaus Cusannus) az újplatonizmuson át (Plótinosz) egészen az ókori görög filozófiáig és speciálisan a preszókratikusokig (pl. Hérakleitosz) nyúlik vissza, s amelynek a filozófián kívül az egyetemes kultúrában is a legkülönbözőbb megjelenési formáival találkozunk a néphitben, a vallásokban és különféle mitológiákban (Szentháromság, isten- és istennő hármasságok, stb.).

Ehhez: Fritz-Peter Hager: Trias; Triaden. In Historisches Wörterbuch der Philosophie, Bd. 10. Basel: Schwabe.

1998: 1429sk. Christoph Horn: Trias. In Christoph Horn, Christof Rapp (szerk.): Wörterbuch der antiken

184

főkategóriája alatt ez a hármasság úgy jelenik meg, mint először egység és sokaság ellentéte, majd ezen ellentét egyesítése az egységként felfogott sokaság mint totalitás gondolatában. A minőségnél a kiinduló tézis egyáltalán valamilyen tulajdonság vagy minőség realitásának az állítása, az antitézis pedig a szóban forgó minőség vagy tulajdonsága tagadása. A kettő egységbe foglalása pedig a lehatárolt minőség vagy tulajdonság lenne, egy adott minőségi megjelenés határainak tételezése (limitáció). Érdemes itt röviden összevetni Kant pozícióját minőségi és mennyiségi tulajdonságok (elsődleges és másodlagos minőségek) viszonyát illetően részben Locke-kal (valamint a hozzá hasonlóan gondolkodókkal), részben pedig Hegellel. Kantnál minőség és mennyiség viszonya kiegyenlítettnek, szimmetrikusnak mondható. Mindkét főkategória egyaránt fontos tagja a kategóriák táblázatának. Ehhez képest a minőségi tulajdonságok Locke-nál (Galileinél, Descartes-nál) derivatívnak számítottak, Hegelnél pedig éppen ellenkezőleg: a minőség számított a létezés és megismerés rendjében az elsőnek a mennyiséghez képest. Ahogy korábban mondtam: a megfelelő pozíció (hogy az ellentétpár melyik tagját tekintjük kitüntetettnek a másikkal szemben, vagy éppen hogy szimmetrikus viszont feltételezünk közöttük) jelentős mértékben függ a kiinduló pozíciónktól, a választott megközelítési módtól.

Hegelnél, ahogy az előbb jeleztük, az első a minőség kategóriája; Hegel bírálta a kategóriák közti kiegyenlített viszony kanti elképzelését, illetve különösen azt a módot, hogy Kant a mennyiséget a minőség előtt határozza meg. Mint Hegel írja: „Csak azt lehet talán megjegyezni, hogy egyébként a mennyiség meghatározása megelőzi a minőséget, [mármint Kantnál – M.B.P.]

mégpedig – mint legtöbbször – további megokolás nélkül. A minőség és mennyiség összehasonlításából könnyen kitűnik, hogy a minőség természet szerint első. Mert a mennyiség már negatívvá vált minőség; a mennyiség az a meghatározottság, amely többé nem egy a léttel, hanem már tőle különböző, a megszüntetett, közömbössé vált minőség”.⁴²⁴ Hegelnél az első egy konkrét létbeli megjelenés, mely már eleve valamilyen minőséggel rendelkezőként jelenik meg vagy válik hozzáférhetővé. A számosság, mint nála valami alapvetően külsődleges és

Philosophie. 2., überarbeitete Auflage. München: Beck. 2008: 454. Jens Halfwassen: Hegel und der spätantike Neuplatonismus. Bonn: Bouvier, 1999. Dermot Moran: The philosophy of John Scottus Eriugena. A Study of Idealism in the Medieval Ages. Cambridge: Cambridge University Press, 1989. Ebben az összefüggésben szeretném kiemelni Markscheid-Szabó Ádám kiváló szakdolgozatát: Hegel és Proklosz. Az újplatonizmus utóélete a német idealizmusban, 2018.

Ami speciálisan a hegeli triadikus módszert és modellt illeti, fenomenológiai tekintetben, itt csupán Heidegger vonatkozó tanulmányára szeretnék utalni, melyben amellett érvel, hogy Hegel számára a mintakép a dialektikus szemlélet megfogalmazásához és kidolgozásához, magának a tapasztalatnak a szerkezete és mozgása volt.

Heidegger: „Hegel tapasztalatfogalma”. In uő.: Rejtekutak. Budapest: Osiris kiadó, 2006: 103-182. Fordította:

Ábrahám Zoltán.

424 Hegel 1979a I: 55sk.

185

negatív viszony (mint „negatívvá vált minőség”), csak a minőségi meghatározottság után jön.

Ez azonban nem szükségszerűen van így.

Amikor egy és sok viszonyát tárgyalja, Hegel ugyan hangsúlyozza, hogy ezek egymásra utalt fogalmak, és hogy az egyet nem képzelhetjük el önmagában, egy sokaságtól elkülönítve – hogy tehát az egynek ilyen elképzelése Hegel szerint téves, sőt, egyenesen káros elképzelés.⁴²⁵ Mégis újra és újra nyomatékosítja, hogy szerinte a minőség az önmagában és önmagáért véve első, és a mennyiség először csak a minőség limitációjával keletkezik.⁴²⁶ Hegel kategoriális elemzéseit keresztül-kasul uralja a minőségnek a mennyiséggel szembeni elsőbbsége és fölénye.⁴²⁷ Ez az értelmezés a megjelenés szerkezetében nagyon is találhat magának fogódzót, illetve alátámasztást, de véleményem szerint nem az egyetlen lehetséges és jogosult megközelítés.

Ha a tapasztalat egy differenciálódás előtti állapotára kérdezünk vissza, melyet a jelen könyv első részében Közegnek neveztünk, akkor ott egy eredeti differenciáló aktusra vagy eseményre van szükség, mely által egyúttal azonosság és különbség, de mennyiség és minőség differenciája is keletkezik. Ebből a szempontból mennyiség és minőség egymásra vannak utalva; csak együtt tudnak megjelenéshez jutni. Első pillantásra, ha csak ezt a semleges Közeget tartjuk szem előtt, úgy tűnik, mégis csak Hegelnek van igaza, és csak neki. Elvégre, ha mégoly meghatározatlanul is, de mégis csak különböző minőségeket gyűjt magába ez a Közeg.

Mennyiség akkor keletkezik, ha konkrét minőségi egységek válnak ki ebből a Közegből. A kulcsszó azonban a „meghatározatlan”. Ahogy a meghatározás által generálódnak a Közegből a konkrét mennyiségi viszonyok (melyeket tehát a Közeg a meghatározás előtt elvont módon magában rejt), úgy konkrét minőségi realitás is csak a meghatározás révén tud létrejönni a Közegből.⁴²⁸ Úgy tűnik, mennyiség és minőség konkrét, meghatározott fogalmai csak a tapasztalati differenciálódás folyamatában egymással szorosan összekapcsolódva és szorosan

425 Hegel i.m. 145. „Az önállóság, ha a magáért-való egyet a végletekig kiélezzük, az az elvont formális önállóság, amely maga semmisíti meg magát, a legfőbb, legmakacsabb tévedés, amely a legfőbb igazságnak tartja magát – konkrétabb formákban mint elvont szabadság, mint tiszta én, és azután tovább mint a gonosz jelenik meg”.

426 Hegel i.m. 214. „Már az első megszüntetés, a minőség negációja általában, amely által a kvantum tételeződik, magánvalósága szerint a negáció megszüntetése – a kvantum megszüntetett minőségi határ, tehát megszüntetett negáció – de egyúttal csak magánvalósága szerint az”.

427 Hozzá kell ehhez tenni, hogy Hegel Logikájában (A logika tudománya) a mennyiséget a minőséggel összekapcsoló rendkívül fontos fogalom a mérték. Egy kompozit egészen belül a mennyiségi változások a minőségi viszonyok megváltozását vonják magába; (úgy is mint a „mennyiség átcsapása minőségbe”). A mértéket viszont egy reflexív aktus, illetve reflexív fejlemény állítja be vagy tárja fel Hegelnél.

428 Persze tudatában vagyunk annak is, hogy korábbi leírásunk értelmében igazából potencialitás és aktualitás is csak ennek az eredeti egységnek a megbontása révén tud keletkezni a Közegből, tehát egy differenciáló esemény vagy reflexiós aktus révén. Tehát az az állapot, amellyel kapcsolatban meghatározatlan minőségi és mennyiségi viszonyokról és adottságokról beszélünk a Közeg vonatkozásában, még nem is a Közegnek a legeredetibb vagy legeredendőbb állapota, hanem már olyan, amelyben egy kezdetleges differenciáció vagy reflexiós esemény már elindult vagy elindulóban van.

186

egymásra utalva tudnak megjelenni; és a tapasztalati differenciálódás tekintetében egyik sem korábbi vagy elsődleges a másikhoz képest.

Vegyünk egy konkrét tapasztalati példát: a mély, álom nélküli alvásból való ébredést.

Ahogy magunkhoz térünk színek, hangok, szagok, tapintásérzetek (forgolódunk az ágyunkban), esetleg ízek kezdenek beáramlani a tudatunkba. Ez egy differenciálatlan tapasztalati mező, amely – ahogy lassan térünk magunkhoz (esetleg gyorsabban, mert mennünk kell valahova, és az első, amit hallunk, az az ébresztőóra csörgése; kényszerítve vagyunk, hogy gyorsan összeszedjük magunkat, stb.) – fokozatosan válik artikulálttá és letisztulttá. Mennyiségi és minőségi viszonyok itt egymással karöltve, egymásra utalt kapcsolatban tisztulnak le.

Hegeliánus szempontból valaki talán ezt mondaná: arról beszéltünk, hogy a felébredés után színek, hangok, szagok, stb. áramlanak be a tudatba. Tehát van egy első vizuális, akusztikus, olfaktórius (szaglószervi), stb. érzet vagy élmény; vagyis egy első minőségi lét vagy megjelenés. Erre azonban – azt hiszem – azt a választ lehetne adni, hogy az első lét vagy megjelenés már soha nem az első, hanem mindig a sokadik (tehát már egy mennyiségi sokaságot előfeltételez); mégpedig több szempontból is. Először is: ezt a bizonyos első megjelenést csak egy utólagos reflexió tudja feltárni ilyenként; a valóban első még egy éppen differenciálódó tapasztalati közeg meg nem különböztetett elemeként bukkan fel. Másodszor:

ha ilyenként is fogadjuk el ezt az első tapasztalati bejelentkezést – tehát elsőnek –, ez mégsem az abszolúte első, hanem csak az öntudatlan állapothoz való különbségben tud fellépni, az álom nélküli álom abszolút sötétjéhez képest. Harmadszor pedig: az ilyen első, minőségileg meghatározott megjelenések csak a különböző érzékszervi módoktól való különbségükben tudnak meghatározottként megjelenni vagy fellépni, tehát mint hallás és nem látás, mint látás és nem szaglás, mint külső (exteroceptív) és nem belső (interoceptív) érzékelési mód stb. Ez pedig szintén mennyiségi viszonyokat von maga után.

Az tehát, hogy szimmetrikus vagy aszimmetrikus viszonyt feltételezünk minőség és mennyiség között, illetve, hogy aszimmetrikus viszony esetében melyiket tüntetjük ki a másikkal szemben, nagyban függ a filozófiai vagy fizikai tekintet irányától, az alkalmazott megközelítési módtól. A tapasztalat differenciálódásának folyamatában a köztük lévő viszony megint csak billegőnek tűnik; és amit biztosan megállapíthatunk, hogy a saját jogukon létező, redukálhatatlan kategóriákkal van dolgunk, amelyek a transzcendencia saját jellegét mutatják;

az ideális transzcendenciájának alárendelt módon. Mennyiség és minőség mindenesetre visszautalnak a korábbi kategóriapárokra: azonosság és különbség, általános és különös kategóriáira. Azonosság és különbség kategóriáival megjelenik egy és sok kategóriája is. Ahol sokaság van, ott szempontok kínálkoznak az összehasonlításra, hogy miben egyeznek el és

187

miben térnek el az egyes egységek, vagyis általános és különös kategóriái is előtűnnek. A sokaság mennyiségi viszonyt jelent; a megjelenő lét avagy a tapasztalati megjelenés viszont mindig bizonyos mibenléttel, minőséggel rendelkezőként járul a szemünk – avagy egyéb érzékszerveink – elé. Tehát a korábbi kategóriapárokkal összefüggésben szükségszerűen jutunk el mennyiség és minőség viszonyaihoz, kategóriáihoz is.

Mennyiség és minőség kategóriái visszautalnak továbbá az előző alfejezetben említett különbségtételre is, nevezetesen elsődleges és másodlagos tulajdonságok vagy minőségek közti különbségre, ami helyett, azért, hogy az újkori természettudományos megközelítést terhelő metafizikai elfogultságot ellensúlyozzuk, az „intrinzikus” és „relacionális” tulajdonságok közti megkülönböztetést javasoltuk. Az interszubjektivitást megelőző – ebből a szempontból tehát bizonyos fokig szolipszistának mondható – tapasztalati pozícióban azután a szubjektív és tisztán minőségi megjelenés teljesen elsődlegesnek tűnik; pontosan úgy, ahogyan Berkeley tette problematikussá elsődleges és másodlagos minőségek megkülönböztetését, vagy ahogy Husserl is gondolt a szubjektív és minőségi viszonyok kitüntetettségére az életvilágon vagy a teória előtti tapasztalaton belül. Amikor egy differenciáltabb interszubjektív megközelítéssel dolgozunk, ott már szembeötlőbb bizonyos tulajdonságok variábilis vagy éppen invariábilis volta. Az, hogy pl. egy bizonyos dolog más színűnek tűnik nekem, mint Neked. De ha lemérjük az asztalt, akkor a megfelelő mérőeszközzel ugyanolyan nagyságúnak bizonyul az asztal nekem is, Neked is.

A szubjektumfüggetlenség értelmében vett invariabilitásuknál (vagy intrinzikus jellegüknél) fogva a mennyiségi viszonyok a természet működésének feltárásában tesznek nagy szolgálatot. A kifejezetten vagy primer módon minőséginek tekinthető adottságok vagy viszonyok egy egészen más vonatkozásban bizonyulnak alapvetőnek és redukálhatatlannak: a szubjektum és speciálisan a tapasztalat immanens tartományának tekintetében. Ha ez vagy az a dolog más és más színűnek is tűnik az egyik vagy másik szubjektum számára, azért még maga a szín (a vörös az egyik szubjektum szemében, a zöld a másikéban) bizonyos módon abszolútnak (relatív abszolútumnak) bizonyul; egy redukálhatatlan adottságnak, amely a tapasztalat eredendően minőségi karakterének redukálhatatlanságára utal. Vedd el a minőséget – megszünteted a tapasztalatot és magát a szubjektivitást is.