Általános és különös

Amit a fejezet elején az „ideális transzcendenciájának” mondtunk, az tulajdonképpen az általánosra, a dolgok általános és bizonyos tekintetben formális tulajdonságaira vonatkozik. Az általános transzcendenciájának megragadásához a konstitúció husserli elméletére hagyatkozunk: úgy jelenik meg az általános, mint egység a sokaságban, amikor sok egyes dolog valamely közös vonása felé absztraháló tekintettel fordulunk, és csak a közös, általános tulajdonságot tartjuk szem előtt; ezt tekintjük a tekintet különös és egyetlen tárgyának.³⁹⁷ Az általános rögzítésének az az előfeltétele, hogy a fenomenális mezőben a sokaság egyáltalán előálljon, hogy tehát a fenomenális mező legalább numerikusan megkülönböztethető egységek sokaságaként jelenjen meg, illetve ilyenként artikulálódjon. Azonban maguk az egységek is azáltal tudnak konkretizálódni, jól azonosítható és megkülönböztethető egységekként megmutatkozni, hogy bizonyos általános vonásokat, tulajdonságokat mutatnak, melyek révén egyes egységekkel összevethetők (és ezáltal alapot nyújtanak valamilyen típusazonosság rögzítése számára), más egységektől viszont – nem csak numerikus tekintetben, de éppígy általános vonásaik révén – megkülönböztethetők. A konkrét, illetve a különös (az analitikus filozófia szóhasználatában: a partikuláré) csak általános tulajdonságok rendszereként válhat

396 Walter Benjamin: „A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában”. Kurucz Andrea új fordítását átdolgozta: Mélyi József. http://aura.c3.hu/walter_benjamin.html (Utolsó letöltés ideje: 2021. 04. 09.).

397 „Egység a sokaságban” – ez Husserl stratégiája az általános tárgyak magyarázatában is. Vö. Varga-Zuh 2011:

67-74. Ld. továbbá: John Drummond: Husserlian Intentionality and Non-foundational Realism. Noema and Object. Dordrecht: Kluwer Academic Publishers, 1990.

175

azonosíthatóvá ilyen és ilyen konkrét tárgyként – a térben és időben elfoglalt helyén túl, ami bizonyos szempontból, megint csak az általános jellegével bír.

Az általános megragadásában és értelmezésében a jelen filozófiai vállalkozás számára irányadó fenomenológiai attitűd, és speciálisan Husserl filozófiája, itt is megfelelő tájékozódási pontnak számít. Husserl mindenekelőtt a Logikai vizsgálódásokban, azon belül is különösen a második Logikai vizsgálódásban tesz szerteágazó és szisztematikus kísérletet arra, hogy az általános mibenlétét tisztázza, és hogy az általános sajátos jogait védelmébe vegye a mindenféle empirikus és nominalista redukcionista kísérletekkel szemben; mégpedig olyan módon, hogy az számára a későbbiekben is mérvadónak számított az ideális tárgyakról, illetve a lényegekről, eidoszokról alkotott elméletében. Különös jelentőséggel rendelkezik e tekintetben, úgy vélem, a második Logikai vizsgálódás 7. paragrafusa: „Az általános metafizikai és pszichológiai hiposztazálása. A nominalizmus”. Ebben Husserl annak a véleményének ad hangot, hogy az általánossal szemben két lényeges tévedés, két alapvetően téves megközelítés merülhet föl: az, ha azt gondolnánk, hogy az általános reálisan létezik az elmén belül, illetve, ha azt állítjuk, hogy az általános reálisan létezik az elmén kívül. Az előbbit mondja az általános metafizikai hiposztazálásának (platonizmus), az utóbbit pedig a pszichológiai hiposztazálásnak (Locke és követői).³⁹⁸ Husserl szerint az általános egyáltalán nem létezik reálisan, sem az elmén belül, sem azon kívül; az általánosnak csupán „ideális fennállása” vagy „érvényessége van”. Később úgy fogalmaz: az általános tárgyak konstituáltak, csupán a konstitúció szempontjából van létezésük, illetve fennállásuk.

Az ideális érvényesség vagy fennállás elméletében Husserl kifejezetten Hermann Lotze elképzeléseire támaszkodik; hogy egyúttal elkerülje a metafizikai platonizmust, másfelől hogy megvédje az általános tapasztalatát és létjogosultságát a redukcionista próbálkozásokkal szemben.³⁹⁹ Lotze-nél találjuk meg azt a felfogást – amit Husserl továbbvisz és filozófiájának meghatározó elemévé tesz –, hogy az idealitás nem egy külön létszférában gyökerezik, hanem a tudatnak azon képességében, hogy potenciálisan végtelen számú alkalommal, ugyanolyan módon térjen vissza a tárgyakhoz.⁴⁰⁰ Husserl érett konstitúció-elméletében pontosan ez lesz az általános tárgy tapasztalatának és megragadásának magyarázata: az általános azon alapul, hogy

398 Vö. Marosán 2017: 168.

399 Dermot Moran szerint az általános egyfajta arisztoteliánus ihletettségű értelmezéséről van szó Husserlnél.

Moran: “Introduction”. In Husserl: Logical Investigations. Volume 1. London & New York: Routledge, 2001: liii sk. Translated by John Niemeyer Findlay.

400 Ld. Varga: „A Logikai vizsgálódások filozófiai álláspontja és annak átalakulása a mű első kiadását követően”.

In Varga Péter András és Zuh Deodáth (szerk.): Husserl és a Logikai vizsgálódások. Ismeretfilozófia és fenomenológiai filozófia. Budapest: L’Harmattan kiadó, 2009: 226-274; itt: 249.

176

képesek vagyunk lehetőség szerint végtelenszer identikus módon hivatkozni ugyanarra a tárgyra, vagy tárgyak meghatározott mozzanataira, tulajdonságaira.

Az általános elmélete, állítja Husserl, nem alapozható mondjuk a dolgok közti hasonlóságra, mintegy a „hasonlóság köreire” („Ähnlichkeitskreise”, „circles of similars”) mint Hume és egyes más empiristák állítják.⁴⁰¹ A hasonlóság feltételezi egy szempont azonosságát, mely szerint a különböző dolgokat összehasonlítjuk – és ezzel máris túlléptük az individuális tárgyak határát, és individuális entitásokon átívelő azonosságról kell, hogy beszéljünk. Az általános, illetve – az analitikus filozófia szóhasználatával – egy típus azonosságáról. Az általános szerinte nem eredeztethető pusztán a pszichológiai műveletnek tekintett absztrakcióból sem.⁴⁰² Csak ott tudunk absztrahálni, ahol van valami, ami felkínálja magát a lehetséges absztrakciónak. A dolgok különböző vonásai, tulajdonságai és szerkezeti mozzanatai csak azért ragadhatóak meg az absztraháló tekintet számára, mert az absztrakciónak konkrét, tárgyi, objektív alapja van; és ez az alap a figyelmes tekintet számára félreérthetetlenül mutatja meg magát az eleven tapasztalatban és a gyakorlatban.

Ahogy arra fentebb utaltunk, Platóntól és Arisztotelésztől kezdve, a középkori (az általános tekintetében) realista filozófusokon át egészen Husserlig és a kortárs, legalább mérsékelten realista álláspontot képviselő filozófusokig mindezek a szerzők arra utaltak, hogy minden tapasztalat, gondolat, megismerés és kommunikációs aktus az általános közegében mozog, és csak az általános által válik lehetségessé. Az általános azonban, legalábbis a konkrét tapasztalat szintjén válik megragadhatóvá, mint konkrét dolgok tulajdonságai vagy viszonyai. Azonban maga a konkrét, egyedi dolog is csak az általános révén ragadható meg vagy fogható fel. Erre figyelmeztetett Hegel is, A szellem fenomenológiájának az érzéki bizonyossággal foglalkozó fejtegetéseiben, mondván, hogy csak általános fogalmak által mondhatunk bármi tartalmasat vagy konkrétat a dolgokról; és az érzéki bizonyosság által oly nagyra becsült, puszta rámutatás gesztusa is éppenséggel a legáltalánosabb és ezáltal legüresebb gesztus.⁴⁰³ Marxnak korábban, mottóként idézett szavai, szintén ezt az elképzelést fejezik ki, és az imént hivatkozott hegeli gondolatokra támaszkodnak: „A konkrét azért konkrét, mert sok meghatározás összefoglalása, tehát a sokféleségnek egysége”.⁴⁰⁴ A jelen kontextusban a nagy kérdés az, hogy általános és egyedi (vagy különös) hogyan viszonyulnak egymáshoz?

401 Husserl 1984: 120, 193.

402 Moran 2001: liii.

403 Hegel 1973: 57-64. Ld. még különösen: 65. „Ezt a tárgyat mármost közelebbről kell meghatározni, s ezt a meghatározást röviden ki kell fejteni abból az eredményből, amelyhez eljutottunk; a részletesebb kifejtés nem tartozik ide. Mivel elve, az általános, a maga egyszerűségében közvetített elv, azért a tárgynak ezt mint saját természetét kell kifejeznie; ezáltal a sok tulajdonsággal bíró dolognak mutatkozik”.

404 Marx 1965: 167.

177

Ezeket az általánosra vonatkozó, egészen Platónig és Arisztotelészig visszanyúló belátásokat igyekezett Husserl a fenomenológia eszközeivel új alapokra helyezni, még pontosabb formába önteni. Ebben az összefüggésben találkozunk nála egy Hegelnél is megtalálható hármas megkülönböztetéssel: általános, különös és egyedi. Erre az Eszmékben egy arisztotelészi kifejezést használ a végső, egyedi szubsztanciára (a tulajdonságok és a róluk tett ítéletek tárgyi pólusára): „” – „ez itt”.⁴⁰⁵ Husserl úgy gondolta, hogy ez a kifejezés az „individuális” terminusnál jobban visszaadja az előttünk álló dolog egyszeriségét, megkerülhetetlen egyediségét, tömör és szubsztanciális realitását. Ezen az egyedi dolgon ragadjuk meg az általánost; a megragadott általánosra Husserl ekkor, az Eszmékben az eidosz vagy lényeg szót használja, arra a képességünkre pedig, ami által a lényeget megragadjuk az egyesen, a lényeglátás, lényegszemlélet vagy eidetikus szemlélet kifejezéseket.⁴⁰⁶

Az érzéki tárgy mint tárgyi pólus jelenik meg Husserlnél, mint egy konkrét egység a különféle megjelenések és perspektívák sokaságában. Ez a tárgyi pólus nála – logikai és fenomenológiai tekintetben egyaránt – a tulajdonságok hordozójaként jelenik meg, arisztotelészi értelemben vett szubsztanciaként. Körültekintésre törekedve bár, de Husserl kifejezetten a „szubsztancia” terminust használja az egyedi, különös dolog megjelölésére. A dolog tulajdonságait ezen a dolgon ragadjuk meg vagy fogjuk fel. Husserl a tulajdonságok (és viszonyok) két nagy típusáról beszél. A Logikai vizsgálódásokban ezekre formális és materiális kategóriák elnevezéssel hivatkozik, az Eszmékben egzakt és morfológiai lényegekről beszél.⁴⁰⁷ A formális kategóriák vagy egzakt lényegek egy dolog tisztán formális és matematikailag is leírható tulajdonságaira és viszonyaira vonatkoznak. A materiális kategóriák, illetve a morfológiai lényegek konkrétabb, tartalmasabb tulajdonságokat jelölnek; illetőleg a tárgyakat mint egy bizonyos konkrét tárgyrégió elemeiként teszik megközelíthetővé, megtapasztalhatóvá és megismerhetővé; (mint az élő vagy élettelen természet, vagy éppen a kulturális világ tárgyai, adottságai, stb.). Husserlnél az, hogy egyes tárgyak ebbe a bizonyos tárgytípusba vagy tárgyrégióba tartoznak, vagy egy másikba, éppen azt jelentette, hogy az adott tárgy milyen alapvető tulajdonságokkal rendelkezik. Az eidetika pontosan azt a célt szolgálta nála, hogy egyes tárgytípusok legfontosabb tulajdonságait meghatározzuk; speciálisan azokat a

405 Husserl 1976a: 33sk. [§14].

406 Ehhez: Marosán 2017: 46, 232-238.

407 Vö. Marosán 2017: 235sk.

178

tulajdonságokat, melyek révén egy tárgy egy bizonyos kategóriába vagy típusba tartozik, és nem egy másikba.⁴⁰⁸

További alapvető megkülönböztetés általános és egyedi, a dolog és tulajdonságai viszonyában az „elsődleges” és „másodlagos” tulajdonságok, illetve minőségek közti, különösen az újkorban elterjedt különbségtétel, mely azonban modernkori elterjedésekor már rendelkezett bizonyos, egészen az ókorba visszanyúló előzményekkel.⁴⁰⁹ A különbség, mint ismeretes, mindenekelőtt a matematikailag megragadható és nem megragadható tulajdonságok vagy minőségek között húzódott. A megkülönböztetés megszilárdulásának, széles körben történő elterjedésének különösen kedvezett a modernkori természettudományos világkép lényegileg matematikai orientációja, melynek egyik fő proponálója Galileo Galilei volt. Az ezzel kapcsolatos elméleti megfontolások fő hangadói az újkorban, Galilei mellett, Descartes, Isaac Newton és John Locke voltak.⁴¹⁰ Az általuk nyújtott értelmezési keret szerint a másodlagos minőségek vagy tulajdonságok pusztán szubjektív, érzéki minőségekként kell értenünk, melyek az önmagukban létező dolgok ránk gyakorolt hatásainak a következményei,

408 Ebben az összefüggésben további fontos adalék, hogy magának a valóságnak bizonyos objektív tulajdonságai és összefüggései alapozzák meg azon módszerek hatékonyságát, amelyek révén ezeket a tulajdonságokat és összefüggéseket megragadjuk, illetve feltárjuk.

Husserl az Eszmék első kötetében három ilyen módszert is kiemel (ld. Marosán 2017: 233sk): formalizáció – mely a dolgok tisztán formális, minden tartalmas jellegtől mentes tulajdonságait igyekszik kiemelni –, generalizáció – egy adott tárgytípus vagy species leglényeges vonásait próbálja meg hozzáférhetővé tenni – és végül az idealizáció – mely a dolgok tisztán matematikai, illetőleg matematizálható adottságaira van tekintettel. (Husserlnél 1976a:

31skk, 158).

Kantnál a dolgokat szintén csak azáltal tudjuk bizonyos tárgytípusokba besorolni, hogy maguknak a jelenségeknek vannak bizonyos objektíve meghatározott tulajdonságai és összefüggései. Ahogy Az ítélőerő kritikájában: csak azáltal tudjuk a természetet klasszifikálni, hogy a természet pedig a maga részéről valamilyen elv szerint számunkra specifikálja magát. (Kant: Az ítélőerő kritikája. Szeged: Ictus kiadó. 1997: 35. Fordította: Papp Zoltán).

409 Az ókori atomizmusra, és sajátosan Démokritoszra szeretnék itt utalni, aki az atomok és egymáshoz való viszonyaik objektivitásáról, és a szubjektív érzéki tapasztalatok szubjektivitásáról beszél. A 9. töredék szerint:

„Közmegegyezés szerint édes – mondotta –, közmegegyezés szerint keserű, közmegegyezés szerint meleg, közmegegyezés szerint hideg, közmegegyezés szerint színes: valójában viszont atomok és üresség”. Fordították:

Cziszter Kálmán és Steiger Kornél.

Kirk, Raven és Schofield, a preszókratikusokkal foglalkozó klasszikus művének megfelelő – XV. – fejezete ehhez a töredékhez a következő megjegyzést fűzi: „Vonzónak tűnik a másodlagos minőségek démokritoszi tárgyalását az 549-ben [ez a 9-es töredék – M.B.P.] ennek fényében magyarázni: a jelenségek egymásnak ellentmondó volta, amelyet a példánkban a szél esetével illusztrálunk, nem azt mutatja, hogy a jelenségek valakihez viszonyítva igazak, hanem inkább azt, hogy részünkről hidegnek vagy melegnek nevezni a szelet csakis önkényes döntés lehet.

Mindenesetre az 549-550 (l. még fr. 117) széleskörűen alátámasztja azt, hogy – mint Arisztotelész és Sextus Empiricus állítja – Démokritosz messzemenő szkepticizmusra kötelezte el magát az érzékek megbízhatóságával, sőt, talán egyáltalán bármiféle megismerés lehetőségével szemben”.

G.S. Kirk, J.E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok. Budapest: Atlantisz kiadó, 1998: 581.

Fordították: Cziszter Kálmán és Steiger Kornél.

A modern elsődleges-másodlagos tulajdonságok distinkció ókori előzményeit illetően ld.: Christoph Durt: The Paradox of the Primary-Secondary Quality Distinction and Husserl’s Genealogy of the Mathematization of Nature. Disszertáció, kézirat. 2012: 57-62. Hyperlink:

https://www.academia.edu/32101145/The_Paradox_of_the_Primary_Secondary_Quality_Distinction_and_Huss erls_Genealogy_of_the_Mathematization_of_Nature (Utolsó letöltés ideje: 2021. 04. 16.).

410 Ehhez: Forrai Gábor: A jelek tana: Locke ismeretelmélete és metafizikája. Budapest: L’Harmattan kiadó, 2005:

151-165.

179

és amelyek nem léteznek magukkal a dolgokkal való érzékszervi kapcsolatunkon kívül. Ezt a distinkciót már maguk a kortársak is kritizálták, többek között Berkeley, Hume és Kant.⁴¹¹ Az ellenérvek fő csapásiránya az volt, hogy a tapasztalat immanens tartományának a vonatkozásában nincs sok alapja vagy értelme az elsődleges és másodlagos minőségek közti különbségtételnek. Ettől függetlenül az újkorban széles körben elfogadottnak számított ez a megkülönböztetés.

Husserl legkésőbb az Eszmék első kötetétől kezdve, az Első filozófiáról szóló kurzusán keresztül, egészen a Válságig kíméletlenül és kitartóan kritizálta az elsődleges és másodlagos tulajdonságok közti ezen különbségtételt.⁴¹² Fenntartásait a Válságban fogalmazta meg a legérettebb és legrészletesebb formában; de kritikus elképzeléseinek lényegi magva, mint azt Christoph Durt a témának szentelt doktori értekezésében megmutatta, már jelen van az Eszmék első könyvében is.⁴¹³ Kritikájának lényege, hogy ez a megkülönböztetés, ahogyan az az újkorban kibontakozott, megszilárdult és elterjedt, az újkori módszereszmény, a matematikai módszer szülötte. A természet matematizálása a természetet magánvalóságában vélte megragadni, mint az „igazi”, „szubjektumfüggetlen” valóság. A matematikai módszer azonban nem „magát a világot” nyújtja, ahogyan az önmagában, minden szubjektumtól függetlenül létezik, hanem egy technikai eljárás, amely egy mesterséges konstrukciót nyújt. Mégpedig olyan technikai eljárás, amely egy eredetibb valóságon nyugszik, egy olyan valóságon, melyet a modern kor filozófusai és tudósai elfeledtek és megkerültek: az életvilágon; a mindennapi szubjektív tapasztalás szféráján, amelyen végső soron minden módszer és igazolt tudás nyugszik. Az újkorban bevettnek számító sorrend – a másodlagos minőségek, mint az elsődleges tulajdonságok okozatai az elmében – Husserlnél megfordult. Az életvilágban a szubjektív-viszonylagos az elsődleges; a szubjektív, korábban másodlagosnak gondolt minőségek. Ezek alapozzák meg az újkori gondolkodók által objektívnak tekintett, ténylegesen a matematikai módszer révén előállított minőségeket vagy tulajdonságokat.

A husserli kritika felől nézve tulajdonképpen csak az elsőbbség kérdéses. Fenomenológiai tekintetben is tudunk olyan megközelítést találni, amely felől nézve ez a megkülönböztetés releváns és legitim. A dolgoknak vannak olyan tulajdonságaik, amelyek a tapasztaló

411 Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről és más írások. Budapest: Gondolat kiadó, 1985.

Fordították: Faragó Szabó István, Fehér Márta, Vámosi Pál. Hume: Értekezés az emberi természetről. Budapest:

Gondolat kiadó, 1976: (különösen) 309. Fordította: Bence György. Kant: Prolegomena minden leendő metafizikához, amely tudományként léphet majd fel. Budapest: Atlantisz kiadó, 1999: 49-51. Fordították: John Éva és Tengelyi László.

412 Husserl 1976a: 82sk (§40). Uő.: Erste Philosophie (1923/4). Erster Teil: Kritische Ideengeschichte. The Hague, Netherlands: Martinus Nijhoff, 1956: 94sk, 112skk. 1998/I: 41-85.

413 Durt 2012: 128, 185.

180

szubjektum vonatkozásában alapvetően variábilisnak mutatkoznak, és vannak olyanok is, amelyek – mindenekelőtt a formális tekintetbevétel számára – invariábilisak. Az invariábilis, formális tulajdonságok bizonyos módon a jelenségek intrinzikus jellemzőinek bizonyulnak, ami itt azt jelenti, hogy a megfelelő eljárást követve valamennyi szubjektum ugyanúgy képes feltárni őket. Más tulajdonságok pedig relacionálisak, amennyiben feltárulásuk tartalma és mikéntje jelentős mértékben függ a tapasztaló szubjektum testi konstitúciójától és a körülményektől is (pl. a megvilágítás). Az itt relacionálisnak mondott tulajdonságok sem önkényesek vagy esetlegesek azonban, amennyiben esetükben kifejezetten valamely reláció szükségszerű jellemzőiről van szó.

Kérdés, hogy mi alapozza meg egy dolog relacionális – tehát szükségszerűen bizonyos konstitúcióval rendelkező szubjektumokra vonatkoztatott – tulajdonságait? Az újkor természettudományos orientációjú és alapvetésű gondolkodóinak válasza erre az volt: részben a dolog szerkezete és kauzális tulajdonságai, részben pedig az ember fiziológiai konstitúciója, és e kettő kölcsönhatása. Ez egy – metafizikai implikációkkal rendelkező – természettudományos hipotézis, melyet viszont a vonatkozó, pozitív tudományos kutatások, főbb vonalakban igazoltak. A tudatban vagy a tudat számára megjelenő konkrét vörös szín – a vörösbor, a vér vagy a vörösrózsa konkrét, sajátos árnyalatú vörös színe – a konkrét, megtapasztalt tárgy fizikai szerkezete és tulajdonságai, valamint a látószerv és a megfelelő idegrendszeri feldolgozó központok (látókéreg és kapcsolódó idegrendszeri részek) közti, fény által közvetített kölcsönhatás következménye. Ez a helyzet a többi relacionális tulajdonsággal, specifikusan érzéki minőséggel. A tapasztaló szubjektum neurofiziológiai konstitúciója, valamint a megtapasztalt tárgy vagy esemény fizikai szerkezete és tulajdonságai – látás esetében fizikai közvetítő közeg, mint a fény. Ezek kölcsönhatásának objektív szerkezetét tükrözi a megtapasztalt érzéki minőség sajátos, konkrét jellege. Bármennyire is a fenomenológiától távol állónak, sőt, némelyek számára talán egyenesen

„fenomenológiátlannak”, „anti-fenomenológiainak” hangozzék ez a leírás, mégis megalapozható a fenomenológia által. Husserl szerint minden igazolt, legitim vagy akárcsak nem bizonyított, de értelmes, tudományosan szakszerűen megfogalmazott pozitív tudományos, vagy specifikusan természettudományos hipotézis megalapozható fenomenológiailag, amennyiben az mégoly sok közvetítésen keresztül is, de visszavezethető a teljesítő szubjektív forrásokig, az eredeti módon prezentáló tapasztalati evidenciákig. Nincs ez másképp intrinzikus és relacionális tulajdonságok megkülönböztetésének esetében sem.

A végső alap továbbra is a szubjektív tapasztalat, illetve az életvilág, csupán az erre az alapra ráépülő teoretikus attitűd és tudományos tekintetbevétel által képesek vagyunk rá, hogy

181

tulajdonságok két nagy csoportja között különbséget tegyünk; ezen tulajdonságok mibenlétének hozzáférhetővé tételük módjának a tekintetében. Az interszubjektív tapasztalat horizontján, még a preteoretikus és praktikus szinten is jól megkülönböztethető a tulajdonságok ezen két nagy csoportja, a szubjektumra vonatkoztatott variabilitásuk vagy éppen invariabilitásuk szerint.

Az analitikus filozófián belül három fő álláspont általános és egyedi viszonyával kapcsolatban: a nyalábelmélet, a szubsztrátumelmélet és a szubsztanciaelmélet.⁴¹⁴ A nyalábelmélet szerint a konkrét, egyedi dolog, egy fizikai tárgy, nem más, mint tulajdonságok nyalábja (klasszikus megfogalmazásban: pl. George Berkeley). A szubsztrátumelmélet szerint a tulajdonságokat valamilyen önmagában is fennálló, viszont az általa hordozott tulajdonságokon túl megismerhetetlen alap hordozza (klasszikus megfogalmazásban: pl. John Locke). A harmadik megközelítés, a szubsztanciaelmélet, a vonatkozó arisztotelészi elmélet felelevenítése, annak a modern terminológiában és kontextusban való újrafogalmazása. A szubsztanciaelmélet képviselői szerint a tulajdonságok nélküli, megismerhetetlen hordozó, a szubsztrátumelméletben szereplő „alap”, nem egy értelmes és konzisztens fogalom.⁴¹⁵ Ezért inkább a nagyon is megismerhetőnek tartott „szubsztancia” fogalmát javasolják az egyes, konkrét létező megnevezésére és jellemzésére. A szubsztanciaelméletet leginkább három tézissel lehet jellemezni: 1) „A fizikai tárgyak (legalábbis bizonyos fizikai tárgyak) természetes fajta-univerzálék instanciái”, 2) „A fizikai tárgyaknak az univerzálék nem alkotóelemeik”, 3)

„A fizikai tárgyak ontológiailag alapvetõ entitások”.⁴¹⁶

Husserl, bizonyos helyeken legalábbis, a „szubsztancia” arisztotelészi fogalma mellett kötelezi el magát ebben a tekintetben (különös és általános viszonyában) – ezért a husserli

Husserl, bizonyos helyeken legalábbis, a „szubsztancia” arisztotelészi fogalma mellett kötelezi el magát ebben a tekintetben (különös és általános viszonyában) – ezért a husserli

In document Kontextus és fenomén III. (Pldal 174-182)