• Nem Talált Eredményt

A megye viránya

Tavak, mocsárok

6. A megye viránya

Ebenhöch Ferenctől.

D a c á r a szűk h a t á r o k á l t a l k o r l á t o l t csekély t e r ü l e t é n e k és csakis déli részén emelkedő szerény d o m b l á n c o l a t a i n a k , m e g y é n k v i r á n y a elég változatos ; mert m í g nagy részben homokos, s a h á r o m folyó (Duna, Rába, R á b c a ) t á j á n vizjárta, sőt a Marcal partjain mocsáros talaja fitkább v i z i és homoki növényekben igen is b ő v e l k e d i k : addig m á s ­ részt a havasalji fajokat sem n é l k ü l ö z i teljesen. A z é r t az a l á b b k ö v e t ­ kező növényjegyzék — h a b á r t á v o l áll a teljesség igényétől, — m i u t á n 3sak a pannonhalmi és koroncói adatok n y o m á n k é s z ü l t — mégis a szél-tiben m ű v e l t növényeket is ide számítva a z e d é n y e s n ö v é n y e k s o r á b ó l 439 növényfajt — 1000 válfajon j ó v a l fölül tartalmaz ; melye­

i é t Hazslinszky Frigyes „ M a g y a r h o n edényes növényeinek füvészeti i é z i k ö n y v é " - b e n k ö v e t e t t rendszer és elnevezés szerint osztályoztam, n á r csak azért is, mivel irodalmunkban az egyetlen m ű , mely e k e l l e -n e s t u d o m á -n y mai szí-nvo-nalá-n áll ; m u -n k á l a t o m fogyatkozásait igyrészről a szükséges segédeszközök és adatok h i á n y á n a k , m á s részt a d d o l g o z á s r a eno-edett idő rövidséo-ének számítsa be a szives olvasó.

M e g y é n k n ö v é n y t a n i r i t k a s á g a i közül következőket vélem kiemee n d ő k n kiemee k : Hkiemeelianthkiemeemum fumana M i l l , d i s c u t a lupuliformis K r o c k -3nosma echioides L . Phlomis tuberosa L . Lycopus exaltatus L . V i l l a r s i a îymphoides Vent. Chlora perfoliate L . Gentiana pneumonanthe L . jralium pedemontanum L . Senecio paludosus L . A r t e m i s i a austriaca Tacq. Aster acris. L . Plantago maritima L . Plantago arenaria W . K . 3aphne Cneorum L . Polygonum arenarium W . K . Kochia arenaria iV. K . Corispermum n i t i d u m W . K . Populus canescens Smith. Salix

epens L . Stratiotes aloides L . I r i s variegata L . I r i s graminea L . I r i s ,renaria L . Gagea pusilla Schult. Salvinia natans Hoffm.

Győrmeg-ye és város círyot. leírása. 7

Ezek közül az I r i s arenaria L . az 1844-ben t ö r t é n t t a g o s z t á l y óta teljesen kiveszett, eke alá k e r ü l v é n akkor a koroncói B ő s z e - d o m b homokos talaja, hol addig tenyészett, mint ezt az egyetlen — M i l k o v i t s ur n ö v é n y g y ű j t e m é n y é b e n fennmaradt p é l d á n y tanúsítja. A kiveszés-hez közel van egyetlen G e n t i á n á n k , mely a koroncói r é t e k e n ezelőtt is csak k é t helyen fordult elő ; G . pneumonanthe L . , melyet m á r 5 év ó t a nem észleltem h a t á r u n k b a n . A Marcal folyónak és n á d a s a i n a k 1863-ik évi teljes kiszáradása a S a l v i n i á t is valószínűleg s z á m ű z t e m e g y é n k t e r ü l e t é r ő l , mert azóta ismételt szorgos k u t a t á s o m dacára sem leltem azt n á d a s a i n k b a n . Ellenben a távol keletről a 16-ik és 17-ik századi t ö r ö k táborozások a l k a l m á v a l hozzánk k ö l t ö z ö t t M y a g r u m perfoliatum L . és Daphne Cneorum L . most is b u j á n tenyészik nálunk, s ez u t ó b b i a g y ő r i piacon mint kedves illatú tavaszi v i r á g nagy k e l e n d ő s é g n e k örvend, hol is a szt.-iváni h o r v á t menyecskék á l t a l májusban á r u l v a : s z t . - i V á n i v i r á g n é v e n ismeretes.

E m e g y é b e n g y ű j t ö t t n ö v é n y t á r a k tudtommal csak k ö v e t ­ kező helyeken l é t e z n e k :

1. P a n n o n h a l m á n , a főapátsági k ö n y v t á r b a n , B a l l a y V a l é r főapáti h e l y n ö k á l t a l a negyvenes években Sopronban kezdett, majd K a j á r o n folytatott s u t ó b b P a n n o n h a l m á n jeles szakismerettel és kiváló ü g y s z e r e t e t t e l b e v é g z e t t s Reichenbach rendszere szerint osztályozott n ö v é n y t á r , melynek adatain e közlemény j o b b a d á n alapszik.

2. K o r o n c ó n bold. M é h k e r t i M i l k o v i t s J á n o s közbirtokos á l t a l a harmincas és negyvenes években nagy gonddal és szenvedélylyel g y ű j ­ t ö t t — Diószegi s Fazekas k é z i k ö n y v e szerint m e g h a t á r o z o t t s L i n n é nemi rendszere n y o m á n osztályozott n ö v é n y t á r 10 k ö n y v a l a k u fadoboz­

ban K o r o n c ó vidékének v i r á n y á t tartalmazza, melyhez függelékül mintegy 400 növényfaj kikopácsolt s a l i g h ü v e l k n y i papirdobozokban k e t t ő s ü v e g közé rakott m a g g y ü j t e m é n y e van csatolva. Jelenleg az elhunyt özvegyének b i r t o k á b a n van.

3. D r . R ó m e r F l ó r i s az ötvenes években g y ő r i főgymnasiumi tanár és m u z e u m ő r á l t a l e m e g y é n e k főleg szigetközi részében, G y ő r vidékén és a Bakony t á j á n g y ű j t ö t t jeles n ö v é n y t á r , mely csere folytán mintegy 3000—4000 fajra szaporodván, a buzgó g y ű j t ő á l t a l 1863-ban nagylel-k ü l e g a pesti nagylel-k i r . á l l a m g y m n a s i u m n a nagylel-k lőn ajándénagylel-kozva.

4. A g y ő r i főgymnasium n ö v é n y t á r a , melyet 1858-ban D r . Róme]

F l ó r i s a l a p í t o t t , s mely u t ó b b Tomek A n a s z t á z t a n á r és Ballay Valói á l t a l a s z t . - m á r t o n v i d é k i — á l t a l a m pedig a koroncóvidéki növé­

nyekkel g a z d a g í t v a , jelenleg Decandol szerint van osztályozva.

5. V é g ü l saját k o r o n c ó - v i d é k i n ö v é n y t á r a m , melyet 1863-ban ezdettem újból összeállítani, s K o c h szerint o s z t á l y o z n i ; m i u t á n ugyan­

kkor m é g a negyvenes években G y ő r ö t t kezdett, u t ó b b K o r o n c ó n foly-itott és c s e r e p é l d á n y o k k a l vagy 2300 fajra szaporodott r é g e b b i o v é n y t á r a m a t a g y ő r i kisebb p a p n ö v e l d é n e k a j á n d é k o z t a m egy rovar- és y á s g y ü j t e m é n y n y e l e g y ü t t . M é r y E t e l g y ő r i t a n á r s m u z e u m ő r ser-entésére s u t a s í t á s a szerint a g y ő r i főgymnasium t a n u l ó i ugyan éven-int t ö b b kisebb nagyobb n ö v é n y t á r t á l l í t a n a k k i G y ő r és v i d é k é n e k irányából ; ezen g y ű j t e m é n y n e k azonban amily szerény k e l e t k e z é s e k , D oly ephemer és ismeretlen későbbi sorsuk. K í v á n a t o s , hogy e m e g y é t -.akértők egész kiterjedésében n ö v é n y t a n i l a g á t k u t a s s á k s flóráját

biz-adatok n y o m á n rendszeresen és híven összeállítsák.

I . REND. PILLANGÓSAK. PAPILIONACEAE.

' h a s e o 1 u s vulgaris L . ( K ö z ö n s é g e s Paszuly) valamint válfaja P h . nanus L . M i n d e n ü t t m ű v e l v e ; — P h . coccineus L . ( N a g y v i r á g u P.) s válfaja P h . multiflorus L . Kertekben m i n d e n ü t t ,

» n o b r y c h i s sativa L a m . ( T a k a r m á n y Csacsöröm.) K o r . és S z t . M á r -ton napos dombjain,

i o r o n i l l a varia L . (Tarka K o r n i l l a . ) M i n d e n ü t t .

> r o b u s vermis L . (Tavaszi Lednek.) I l l a k i , écsi s kor. erdő ; — O. niger L . ( F e k e t e d ő L . ) P. sz.-páli erdő.

* a t h y r u s sativus L . (Szeges B ü k k ö n . ) L ó f o g u borsó néven i t t ott m ü v e i v e ; L . —tuberosus L . ( M o g y o r ó B . ) Őszi közt m i n d e n ü t t ; — L . pratensis L . (Pallagi B . ) K o r . és sz.-m, r é t e k e n ; L . palustris L . ( M o c s á r i B . ) K o r . V a j d a - r é t .

r i c i a pisiformis L . (Borsóka Babó.) I l l a k i és sz.-páli erdő ; — V . dumetorum L . (Csere B . ) I l l á k ; — V . Cracca L . ( K a s z a n y ü g B . ) sz.-m. utak szélén, Paradicsom; — V . tenuifolia R o t h . ( I n a s l e v e l ü B . ) I l l á k , Paradicsom ; — V . villosa R o t h . (Szőrös B . ) K o r . s ü r ü bokrokban ; — V . Faba L . (Bab B . ) M i n d e n ü t t m ű v e l v e ; — V . lathyroides L . ( P i c i B . ) K a j á r i s kor. homokon; — V . s a t i v a L . ( A b r a k B . ) M i n d e n ü t t m ű v e l v e ; — V . lutea L . ( S á r g a B . ) S z t . - M . v e t é s e k közt ; — V . Pannonica Jacq. (Pannoni B . ) K o r . vetések közt ; — V . sepium L . ( G y e p ű B . ) I l l á k , K o r .

I r V u m Lens L . ( F ő z e l é k Lencse.) I t t - o t t m ű v e l v e ; — E . h i r s u t u m L . (Borzas L . ) Paradicsom. V i c i a hirsuta K o c h .

*) A leihelyeket illetőleg leggyakrabban fordul elő Koroncó és Sz.-Márton, iért is e két helyet rövidítve Kor. és Sz.-M. betűkkel fogom jelelni.

P i s u m arvensc L . (Mezei vagy cukor Borsó.) Kertekben vagy szőlőkbei m ű v e l v e ; — P . sativum L . ( V e t e m é n y B.) M i n d e n ü t t m ű v e l v e . A s t r a g a l u s glycyphyllos L . ( E d e s l e v e l ü Bóka.) I l l á k , K o r . ; —

A . Cicer L . (Bagolcsa B . ) K o . ; — A . exscapus L . ( S z á r t a l a n B . Sz.-iváni homok; — A . austriacus Jacq. ( O s z t r á k B.) S á g i domb

— A . vesicarius L . ( H ó l y a g o s B . ) Sz.-M. sági domb ; — A . Ono-brychis L . (Csacsöröm B.) sz.-m. kor. homokdomb; — A . arenarius L ( H o m o k i B . ) Sz.-iváni homokdomb.

C o 1 u t e a arborescens L . ( P u k k a n t ó D u d a f ü r t . ) K o r . pagonyban elva­

dulva, m ű v e l v e kertekben.

R o b i n i a Pseudacacia L . ( A l a k á c Robinia.) Széltében m ű v e l v e , kor. ? e g y e b ü t t mint erdő ; — R. hispida L . (Rózsás R.) Kertekben m ű v e l v e ; — R. Caragana L . (Bokros R.) és R. viscosa L . (EnyvesR.) m i n d a k e t t ő kertekben.

G a 1 e g a officinalis L . ( K e c s k é r e Galga.)Kor. Ravazd, nedves helyeken, G l y c y r r h i z a glabra L . ( É d e s Higvirics.) I t t - o t t a. szőlőkben

m ű v e l v e .

D o r y c n i u m suffruticosum V i l i . (Cserjésedő P o f a s z á r n y . ) K i s b a r á t i , sági domb.

L o t u s corniculatus L . (Szarvas Kerep.) M i n d e n ü t t ; — L . uliginosus Schk. (Mocsári K . ) Sz.-M. B á l i n t - r é t , K o r o n c ó V a j d a - r é t ; — L . siliquosus L . (Becős K . ) K o r . és Sz.-M. r é t e k .

T r i f o l i u m agrarium L . (Zörgő L ó h e r e . ) K o r . I l l á k ; — T . filiforme Koch. (Cérna L . ) I l l á k ; — T . ochreleucum L . (Vajszin L . ) K o r . I l l á k , écsi erdő ; — T . arvense L . (Herehura L . ) M i n d e n ü t t t a r l ó ­ b a n ;— T . striatum L . ( K a r c o l t L . ) P . - s z . - p á l i e r d ő ; — T.

fragiferum L . (Eper L . ) Szt.-M. K o r . nedves r é t e k : — T. pratense L . ( R é t i L . ) M i n d e n ü t t r é t e k e n és m ű v e l v e ; — T . montanum L . ( H á r o m f e j ű L . ) K o r . pagony; — T. h y b r i d u m L . (Korcs L . ) Szt-M.

K o r . nedves r é t ; •— T . repens L . ( G y ö k e r e z ő L . ) K o r . nedves rét.

M e l i l o t u s officinalis Desr. ( S o m k ó r ó M é z k e r e p . ) M i n d e n ü t t szántó­

f ö l d e k e n ; — M . alba Desr. ( F e j é r M . ) K o r . Sz.-m. dombon; — M . coerulea Desr. ( K é k M . ) Kertekben, m ű v e l v e s komló helyett használva k e n y é r b e .

M e d i c a g o falcata L . ( S á r k e r e p Csigacső.) M i n d e n ü t t r é t e k e n , dom­

bokon; — M . sativa L . (Lucerna Cs.) M ű v e l v e s vadon is m i n ­ d e n ü t t ; — M . prostrata Jacq. (Cseplesz Cs.) K o r . homokon;

M . lupulina L . ( K o m l ó s Cs.) M i n d e n ü t t r é t e k e n dombokon ; — M . orbicularis A l l . ( K a r i k á s Cs.) S á g i domb, r i t k a ; — M . minima Desr. ( P i c i Cs.) K a j á r i , szemerei, sz.-páli, k o r . homok.

I n t h y l l i s vulneraria L . ( N y u l Szapuka.) Sz.-M. kor., sz.-páli dom­

bokon, pagonyban.

J y t i s u s Laburnum L . ( F a i Zanót.) Kertekben m ű v e l v e .

C. nigricans L . ( F e k e t e d ő Z . ) I l l á k , kor. pagony ; — C. austriacus L . ( O s z t r á k Z . ) S z t . - M . szőlők, utak, kor. pagony ; — C. supinus Cr.

C. ratisbonensis SchaefF. (Henye Z . ) P á z m á n d i horog oldalain; — C. capitatus L . (Gombos Z . ) T é n y ő i erdő ; — C. hirsutus L . (Borzas Z.) T é n y ő i erdő.

j r e n i s t a pilosa L . (Szőrös Rekettye.) Ecsi e r d ő ; — G . tinctoria L . ( N y u l R.) S á g i domb, kor. pagony és Paradicsom.

o n o n i s spinosa L . ( T ö v i s e s I g l i c . ) L e g e l ő k ö n , utak mellett m i n ­ d e n ü t t .

I I . REND. M A N D O L A F É L É K . AMYGDALEAE.

a m y g d a l u s communis L . (Csemege Mandola.) M ű v e l v e kertek­

ben; — A . nana L . ( H á n y a M . ) kertekben.

3e r s i c a vulgaris. M i l l . ( Ő s z i Barack.) K e r t e k - és szőlőkben.

I r m e n i a c a vulgaris L a m . (Tengeri Kajszin.) u. o.

D e r a s o p h o r a dulcis F I . W e t t . (Cseresnye M e g g y ) u . o.; — C. acida F l . W e t t . ( B o r i z ü M . ) u . o. ; — C. Chamaecerasus Jacq. (Csep-lesz M . ) P á z m á n d i és sági horog.

P r u n u s spinosa L . ( K ö k é n y Szilva.) E r d ő n , utszéleken m i n d e n ü t t ; — P . instititia L . ( K ö z é p Sz.) Kertekben, szőlőkben ; — P. domestica L . ( K e r t i Sz.) u . o.

P a d u s vulgaris Host. (Gerezdes Zelnice.) Kertekben, kor. pagonyban vadon ; — P. Malialeb L . (Saj Z.) kor. pagony.

I I I . REND. RÓZSAFÉLÉK. ROSACEAE.

l o s a gallica L . (Farkas Rózsa) I l l a k - e r d ő ; — R. pimpinellifolia L . ( T o m p a l e v e l ü R . ) Sz.-M. szőlőkerítések s horog oldalai; — R. canina L . (Csipke R . ) Szt.-M. Szemere, kor. utszélek.

R u b u s Idaeus L . ( M á l n a Szeder). Kertekben m ű v e l v e ; — R. caesius L . (Hamvas Sz.) K o r . pagony, g y ő r - d u n a i szigetek, Szt.-M.

szőlőkeritósek ; •— R. fruticosus L . ( S e r e g é l y Sz. u . o.)

? r a g a r i a collina L . ( C s a t t o g ó Szamóca.) I l l á k és écsi e r d ő ; — F . vesca L . ( F ö l d i eper Sz.) u . o. s kor., s z t . - p á l i - e r d ő ; — F . ela-tior E h r . ( K e r t i Sz.) Kertekben művelve s I l l á k , meg écsi-erdő.

3o t e n t i l l a supina L . (Henye P i m p ó . ) G y i r m ó t h sebesi major; — P.. anserina L . ( L i b a P.) K o r . r é t e k , kis-écsi s. a. t. legelőkön közönséges ; — P. T o r m e n t i l l a Scop. ( T i m p ó P.) I l l a k - e r d ő ; —

P. rep tans L . ( T e r j e d ő P.) K o r . , Paradicsom, S z t . - M . ávko, legelők ; — P. verna L . (Tavaszi P.) K o r . legelők, Szt.-M., likóc puszta dombok ; — P. argentea L . ( E z ü s t ö s P.) K o r . utszél, Sz.-A sági domb ; — P. inclinata V i l i . (Buglyos P.) S z t . M . k á l v á r i a ; -P. recta L . (Egyenes P . ) u . o.; — -P. opaca L . ( C é r n á s -P.) Szt.-]V gyümölcsösök, s z t . - p á l i erdő.

A g r i m o n i a Eupatorium L . (Bojtorjános P á r l ó . ) Erdőszéleke m i n d e n ü t t .

A l c h e m i l l a vulgaris L . ( K ö z ö n s é g e s B o k á i ) . S z t . - M . r é t e k . S a n g u i s o r b a officinalis L . (Orvosi Vérfő.) Nedves r é t e k e n m i i

d e n ü t t .

P o t e r i u m Sanguisorba L . (Vérfő Csabair). Szt.-M., S z t . - P á l s. a.

r é t e k .

G e u m urbanum L . (Szegfüszagu C i k l á s z ) . I l l á k , K o r o n c ó , Szt.-P<

s. a. t. erdők.

S p i r a e a Aruncus L . ( S z a k á l l a s Bajnóca). I l l a k - e r d ő ; — S. F i l i p e i dula L . (Koloncos B.) S z t . M á r t o n , kor., s. a. t. r é t e k ; -S. U l m a r i a L . ( L e g y e z ő B.) Szt.-M. B á l i n t - r é t , kor. Paradicson

I V . R E N D . A L M A F É L É K . POMACEAE.

C i d o n i a vulgaris P. (Közönséges Birs.) Kertekben, szőlőkbe m ű v e l v e .

P y r u s communis L . ( K ö z ö n s é g e s K ö r t v é l y ) u. o. erdőn vadon ; — 1 Malus L . ( A l m a K . ) u. o.

S o r b u s domestica L . ( F o j t ó s Berkenye). Szőlőkben m ű v e l v e ; — í aucuparia L . (Veres B.) Kertekben, utak mellett.

C r a t a e g u s Oxyacantha L . (Csere Galagonya.) Szt.-M. keritésel G y i r m ó t h , erdő ; — C. monogyna Jacq. (Egymagu G.) Sz.-]\

B á d i horog, K o r . V a j d a - r é t , S z . - P á l , erdő.

M e s p i l u s germanica L . ( B o r i z ü Naszpolya). Szőlőkben m ű v e l v e . V . R E N D . FÜZÉNYFÉLÉK. L Y T H R A R I E A E .

L y t h r u m Salicaria L . ( R é t i F ü z é n y ) Sz.-M., G y ő r , kor. á r o k , nádaí ban ; — L . virgatum L . (Vesszos F . ) u. o. ; — L . Hyssopifolia I (Alacsony F . ) P á z m á n d , K o r . nedves földeken.

V I . R E N D . TENGERFÜRTFÉLÉK. HALORAGEAE.

H i p p u r i s vulgaris L . ( L ó f a r k U s s z a k á l . ) Szt.-M., K o r . mocsárokba]

M y r i o p h y l l u m verticillatum L . ( G y ű r ű s T ó b o r o s t a . ) K o r . , Marci és m a l o m á r o k ; — M . spicatum L . ( F ü z é r e s T . ) u. o.

V I I . REND. CSÉSZEKÜRTFÉLÉK. OENOTHEREAE.

O e n o t h e r a biennis L . ( L i g e t é k e C s é s z e k ü r t ) . Szt.-M., a P á n z s a mentében, kor. pagony.

E p i l o b i u m augustifolium L . (Keskeny Csővirics.) I l l á k , szt.-páli erdő ; — E . hirsutum L . (Piros Cs.) Ravazdi r é t , Paradicsom ; — E . parviflorum Schreb. (Szőrösödő Cs.) Ravazdi rét ; — E . mon-tanum L . ( H e g y i Cs.) I l l á k , sz.-páli erdő ;— E . palustre L . ( D e r é c e Cs.) K o r . m a l o m á r o k és n á d a s ; — E . roseum Schreb. ( R ó z s a v i r a t u Cs.) Ravazdi rét.

C i r c a e a lutetiana L . ( V a r á z s S z i r o m p á r . ) S z t . - p á l i e r d ő . V I I I . REND. JÉZSAFAFÉLÉK. PHILADELPHEAE.

P h i l a d e l p h u s coronarius L . (Korona Jézsafa.) Kertekben m ű v e l v e . X I . REND. GERELYFÉLÉK. GERANIACEAE.

E r o d i u m cicutarium L ' H e r i t . ( B ü r ö k A r o r r ) M i n d e n ü t t utak-, á r o k ­ partokon.

G e r a n i u m sylvaticum L . ( L i g e t i Gerely) K o r . pagony; — G. sangui-neum L . (Rózsás G.) S á g i domb; — G.pusillum L . ( A p r ó G.) Sz.-M.

K e r í t é s e k mellett, K o r á r o k p a r t ; — G. columbinum L . (Galamb G.) Sz.-M. dombok; - G. molle L . (Puha G.) Sz.-M. Csajderkut félé; — G. robertianum L . ( B a k b ü z ü G.) Sz.-M., K o r . á r n y é k o s helyeken.

X I I . REND. L E N F É L É K . L I N E A E .

L i n u m catharcticum L . ( B é k a Len.) K o r . , Sz.-M. nedves r é t e k e n ; — L . f l a v u m L . ( S á r g a L . ) S z . M . T é n y ő , szőlők szélén; — L . h i r s u t u m L . (Borzas L . ) u. o.; — L . tenuifolium L . ( Á r l e v e l ü L . ) Sz.-páli e r d ő ; — L . usitatissimum L . ( H á z i L . ) m ű v e l v e ; — L . perenne L . ( É v e l ő L . ) T a r j á n puszta, G y ő r , P á n z s a p a r t ; — L . austriacum L . ( O s z t r á k L . ) S á g i dombok.

X I I I . R E N D . TEREBINTHOSIAK. TEREBINTHINEAE.

T r i b u l u s terrestris L . ( S ú l y o m Szurdancs.) K o r . K a j á r , homokon, G y ő r , K i s k ú t felé.

D i c t a m n u s albus L . ( K ő r i s Ezerjó.) I l l á k , sz.-páli erdő, szemerei kutyor.

R h u s Cotinus L . ( S á r g a SzömÖrcse.) Sz.-M. liget,kertekben m ű v e l v e ;

— R. typhina L . ( V i r g i n i a i Sz.) K o r . pagonyban fél vadon, kertelt-ben művelve.

E u t a graveolens L . (Szagos Ruta.) M ű v e l v e kertekben.

J u g 1 a n s regia. L . ( P o m p á s Diófa.) u. o.

X I V . REND. HÁRMASGUBÓCUAK. TRICOCCAE.

E u p h o r b i a Chamaesice L . (Verhenyes F ü t e j ) K ó r . t a r l ó b a n ; — E . L a t h y r i s L . ( N a g y s á r F . ) I t t - o t t falun kert- ós szőlőben m ű v e l v e m i n t láz-ölő ; — E . platyphylla L . ( N a g y l e v e l ű F . ) Sz. M . kertben, K o r . t a r l ó b a n ; — E . epithymoides Jacq. (Borzas F . ) Ravazdi e r d ő ; — E . palustris L . ( T a v i F . ) G y ő r - p r a t e r ; — E . helioscopia L .

(Napraforgó F . ) Sz.-M. K o r . s e g y e b ü t t , kert- és szollőkben ; — E . Gerardiana Jacq. ( P a r t i F . ) u. o. utak mellett; —• E . amygdaloides L . ( B a r a c k l e v e l ü F . ) Ecsi erdő ; — L . Cyparissias L . (Farkas F . ) M i n d e n ü t t ; — E . Esula L . ( K i s s á r F . ) G y ő r , városrét, K o r . á r o k ­ part; — E . virgata W . k. (Vesszős F . ) K o r . M a r c a l - r é t e k , Paradi­

csom; — lucida W . k. ( F é n y e s F . ) K o r . s g y i r m ó t h i M a r c a l - r é t e k ; — E . falcata L . (Sarlós F . ) V e t é s e k k ö z t ; — E . exigua L . ( A p r ó F . ) u. o.

M e r c u r i a 1 i s annua L . ( E g y n y á r i Szélfű.) Kertek-, szőlőkben.

B u X u s sempervirens L . (Télizöld P u s z p á n g . ) Kertekben művelve.

X V . REND. EBSEFÉLÉK. FRAGULACEAE.

I l e x A q u i f o l i u n i L . ( T é l i Magyal.) Sz.-M. kertben művelve.

R h a m n u s catharcticus L . ( V a r j ú t ö v i s Benge.) K o r . Paradicsom ; — R.

Frangula L . ( K u t y a B . ) u. o. és Marcal-part.

E v o n y m u s europaeus L . (Csíkos K e c s k e r á g ó . ) I l l á k , écsi erdő, K o r . pagony ; — E . verrucosus Scop. (Bibircses K . ) I l l á k , écsi erdő.

S t a p h y l e a pinnata L . (Mogyorós H á l y o g f a . ) Sz.-M. kertben.

X V I . REND. CSÉSZESZÁRNYFÉLÉK. POLYGALEAE.

P o l y g a l a major L . (Nagyocska Csészeszárny.) Sz.-M. homokdomb.

K o r . — P. vulgaris L . (Pacsirta Cs.) u. o.

X V I I . REND. SZAPPANFAFÉLÉK. SAPINDACEAE.

A e s c u l u s Hyppocastanum L . (Gesztenye Bokrétafa.) M ű v e l v e m i n ­ d e n ü t t .

X V I I I . REND. JUHARFÉLÉK. ACERINEAE.

A c e r Pseudoplatanus L . (Juhar J á v o r . ) Sz.-M. s ravazdi e r d ő ; — A . platanoides L . ( J ó k o r i J.) u. o. ; — A . campestre L . (Fodo J.) u . o.

X I X . REND. MÉZGATERMŰK. GUTTIFERAE.

H y p e r i c u m quadrangulum L . ( N é g y s z ö g ű L i n k a . ) I l l á k , K o r . S á r -dos-ér mellett; — H . perforatum L . (Csengő L . ) K ö z ö n s é g e s m i n ­ d e n ü t t ; — H . montaniim L . ( H e g y i L . ) I l l á k , sz.-páli erdő ; — H . hirsutum L . (Borzas L . ) u. o.

X X . REND. SZÙDOKFÉLÉK. T I L I A C E A E .

T i l i a grandifolia E h r . ( N a g y l e v e l ü S z ó d o k ) I l l á k ; — T . parvifolia Ehr. ( K i s l e v e l ü H á r s Sz.) u. o.

X X I . R E N D . M Á L Y V A F É L É K . MALVACEAE.

H i b i s c u s Trionum. L . (Dinnye H i b i k . ) K o r . k a p á s növények közt.

A l t h a e a officinalis L . (Mahola Z i l i z . ) K a j á r , K o r . á r k o k - és vízjárta helyeken.

L a v a t e r a thuringiaca L . ( T h ü r i n g i a i Lavatera.) K o r . V a j d a - r é t , Szemere, Sz.-M.

M a l v a crispa L . (Bodros M á l y v a . ) K o r . kertben félvadon ; — M . sylvestris L . ( E r d e i M . ) K o r ; — M . rotundifolia F r . (Kerek M . ) K o r . Szt.-M. ; — M . vulgaris F r . (Közönséges M . ) u. o.

X X I I . REND. SZEGFŰFÉLÉK. CARYOPHYLLEAE.

C u c u b a l u s bacciferus L . ( B o g y ó t e r m ő Kukuba.) I l l á k . Paradicsom.

A g r o s t e m m a Githago L . ( V e t é s i K o n k o l y . ) M i n d e n ü t t vetések közt.

L y c h n i s Coronaria L . (Rózsás M é c s v i r á g . ) Kertekben művelve ; — L . Viscaria L . (Szurkos M . ) Sz.-M. K i s b a r á t i , r é t e k e n , bokrokban ;

— L . Flos cuculi L . ( K a k u k M . ) u. o. s K o r . ; — L . vespertina Sibth. (Esti M . ) u. o.

S í l e n e inflata Sm. ( H ó l y a g o s Sziléne) Sz.-M. dombok, Paradicsom, K o r . ; — S. conica L . ( K ú p o s Sz.) K o r . t e m e t ő , K a j á r , vetések k ö z t ; — S. Otites L . (Fodorszirmu Sz.) K o r . pagony s t e m e t ő . Sz.-M. ; — S. viscosa Pers. (Enyves Sz.) Sz.-M. kert, K o r . á r o k p a r t ;

— S. noctiflora L . ( E s t i Sz.) K a j á r , s z á n t ó f ö l d ; — S. dichotoma Ehr. ( K é t - k é t á g u Sz.) G y ő r , v á r o s r é t ; — S. A r m e r i a L . (Szegfű Sz.) I l l a k - e r d ő ; — S. nutans L . ( K ó n y a Sz.) Sz. M . domb, Paradi­

csom, K o r .

S a p o n a r i a officinalis L . ( T a j t é k z ó Szappanfű.) K o r . S z . - P á l , á r o k ­ ban; — S. Vaccaria L . ( V e t é s i Sz.) G y ő r , Sz.-M. K o r . vetések k ö z t . G y p s o p h i l a muralis L . (Gyepi Dercefű). K o r . Sz.-M. dombos h e l y ;

— G. fastigiata L . (Sátorozó D . ) K a j á r , homok; — G. paniculata L . (Buglyos D . ) Szemere, K o r . homok.

T u n i c a saxifraga Scop. ( K ő t ö r ő É k f ü . ) Sz.-M. dombos hely.

D i a n t h u s plumarius L . (Tollas Szegfű.) S z e n t i v á n , K o r . homok ; -D . Caryophyllus. L . ( P o m p á s Sz.) Kertekben művelve ; — -D . pro lifer L . ( A s z ú Sz.) K o r . homokon ; — D . velutinus Guss. (Borza Sz.) Sz.-páli erdő ; — D . Carthusianorum L . ( H á r o m i n u Sz.

Sz.-M. K o r . dombokon ; — D . A r m e r i a L . (Szeplős Sz.) I l l á k . M a l a c h i u m aquaticum F r . ( V i z i L á g y o d a . ) Kor., Sz.-M. árokban

nedves r é t e n .

C e r a s t i u m glomeratum T h u i l . Csomós M a d á r h u r . ) K a j á r , szán tóföld ; — C. semidecandrum L . (Béna M . ) K o r . K a j á r , földeken

— C. glutinosum Fries. (Enyves M . ) u. o. ; — C. triviale L i n k (Pongyola M . ) K a j á r , s z á n t ó f ö l d e k e n ; — C. arvense L . (Pallag M . ) Sz.-M. szántóföld szélén, K o r .

S t e l l a r i a media L . (Gyenge C s i l l a g h ú r . ) Sz.-M. m i n d e n ü t t ; — St. graminea L . ( P á z s i t Cs.) u. o. K o r . ; — St. Holostea L . (Olo-csán Cs.) I l l á k .

H o l o s t e u m umbellatum L . ( E r n y ő s Olocsán.) M i n d e n ü t t Sz.-M..

G y ő r , K o r .

A r e n a r i a serpyllifolia L . ( K a k u k Homokhur.) Kor., Sz.-M. homokon.

A l s i n e setacea W . K . ( S e r t e l e v e l ü L u d h u r . ) S z . - M . ; — A . Jacquinii Koch. (Csomós L . ) u. o. ; — A . verna B a r t l . (Tavaszi L . ) K o r . homokon.

S c l e r a n t h u s annuus L . ( E g y n y á r i S z e k l á r . ) K o r . homokon.

X X I I I . REND. PORCSINFÉLÉK. PORTULACEAE.

P o r t u l a c a oleracea L . ( K ö v é r Porcsin) Sz.-M., K o r . szőlők — kertekben.

X X I V . R E N D . T Ö K F É L É K . CUCURBITACEAE.

B r y o n i a alba L . ( B ü d ö s Gönye.) Sz.-M., K o r . s e g y e b ü t t , kerítések mellett ; — B . dioica Jacq. ( K é t l a k i G.) Sz.-M.

C u c u m i s Melo L . ( S á r g a d i n n y e Ugorka.) M ű v e í v e m i n d e n ü t t ; — C. sativus L . ( S a v a n y í t ó U . ) u. o.

C u c u r b i t a Lagenaria L . ( L o p ó T ö k . ) M ű v e l v e a szőlőhegyekben ;

— C. Pepo L . ( U r i T.) M ű v e l v e m i n d e n ü t t ; — C. Melopepo L . ( K o r o n á s T . ) szintén ; — C. Citrullus L . ( G ö r ö g d i n n y e T . ) szintén.

X X V . REND. V I O L A F É L É K . V I O L A R I E A E .

V i o l a tricolor L . ( H á r o m s z í n ű V i o l a . ) M i n d e n ü t t szántóföldeken ; — V . odorata L . (Szagos V . ) Sz.-M., Kor., P i n n y é d árnyékos

helye-k e n ; — V . hirta L . (Borzas V . ) Sz.-M., K o r . száraz d o m b ; — V . arenaria D C . (Homok V . ) Ravazd ; — V . canina L . ( S o v á n y V . ) I l l a k - e r d ő . K o r . pagony; — V . sylvestris L . ( E r d e i V . ) u. o. ; — Persicifolia Roth. (Kajszinlevelű V . ) Mogyorós erdő, G y ő r , városrót.

X X V I I . REND. SZUHARFÉLÉK. CISTINEAE.

H e l i a n t h e m u m Fumana M i l l . ( K a c s k ö r ö s Tetemoldó.) K o r . pagony­

ban száraz h o m o k b u c k á n ; — H . vulgare Gaertn. (Közönséges T . ) I l l á k , K o r . pagony.

X X V I I I . REND. NIMFAFÉLÉK. NYMPHACEAE.

N y m p h a e a alba L . ( F e h é r Nimfa.) a Marcalban m i n d e n ü t t , G y ő r -Szigeth ; — N . minor D . C. u. o. koroncói h a t á r b a n .

N u p h a r luteum Sm. ( S á r g a Nufar.) u. o. G y ő r - S z i g e t h . X X I X . REND. R E Z E D A F É L É K . RESEDACEAE.

R e s e d a lutea L . ( S á r g a Rezeda.) Közönséges m i n d e n ü t t ; — R. odorata L . (Szagos R.) Kertekben m ű v e l v e ; - R. luteola L . ( S á r g á s R.) Sz.-M. réteken, K o r . B a k o n y é r töltésein.

X X X . REND. KERESZTESEK. CRUCIFERAE.

R a p i s t r u m perenne A l i . ( É v e l ő R e k e n y ő . ) Sz.-M. szántóföldek.

R a p h a n u s sativus L . ( K e r t i Retek.) M ű v e l v e ; — R. Raphanistrum L . (Repcsén R.) Sz.-M. K o r . s e g y e b ü t t tavaszi közt.

D i p l o t a x i s tenuifolia DC. ( K e s k e n y l e v e l ü Ikrend.) G y ő r , házfalak mellett ; — D . muralis DC. (Kőfali I . ) Sz.-M. szántóföldeken.

E r u c a s t r u m elongatum Rchb. (Haraszt Nyulyga.) Sz.-M. e g y e d ü l a S á g r a vezető horogban.

S i n a p i s arvensis L . ( V e t é s i M u s t á r . ) Kor., Szt.-M. szántóföldeken ;

— S. alba L . ( F e h é r M . ) u. o.

B r a s s i c a oleracaea L . ( F ő z e l é k K á p o s z t a . ) M ű v e l v e m i n d e n ü t t ;

— B . Napus oleifera L . (Öszi Repce.) M ű v e l v e ; — B . Rapa L . ( K e r é k r é p a K . ) szintén — Rapa a) campestris L . Sz.-M., S z á n ­ tóföld.

M y a g r u m perforatum L . ( Á l t a l n ő t t Légyfogó.) K o r . tavaszi föl­

deken.

N e s l i a paniculata Desv. (Pallagi Neslia.) Sz.-M. vetés közt, K o r . pagony.

I s a t i s tinctoria L." ( F e s t ő Csülleng.) N y u l i h a t á r b a n az o r s z á g - u t mellett.

L e p i d i um campestre R. B i \ (Mezei Zsázsa.) Szt.-M. a főmonostor k ö r ü l , Koroncó, u g a r f ö l d ; — L . Draba L . ( D a r a v i r á g Zs.) M i n ­ d e n ü t t alkalmatlan gaz ; — perfoliatum L . ( F e l e m á s Zs.) K i s m e -gyer ; — L . ruderale L . (Mecsek Zs.) Sz.-M. a k ö n y v t á r falánál, K o r . plób. udvar; — L sativum L . ( K e r t i Zs.) Vetve kertekben.

C a p s e 11 a Bursa Pastoris L . ( P á s z t o r Tarsolyfü.) Sz.-M., K o r . m i n ­ d e n ü t t ; s) integrifolia DC. u. o.

C a m e l i n a sativa Cr. (Magvas Gomboska.) Kor., Sz.-M. á r o k ­ parton.

E r y s i m u m canescens R t h . ( S z ü r k é s Szegecs.) Sz.-M. á r k o k o n . K o r .

— E . repandum L . ( F ü r t ö s Sz.) Sz.-M. szántóföld, K o r . á r o k p a r t ;

— E . cheiranthoides L . ( I b o l y a k é p ü Sz.) I l l a k - e r d ő , K o r . b á b o t a ;

— E . A l l i a r i a L . ( H a g y m a s z a g ú Sz.) Sz.-M. bokrokban.

S i s y m b r i u m Thalianum Gaud. ( T h a l . Zsombor.) K a j á r , szántóföld; — S. I r i o L . ( I r i ó Zs.) K o r . s z á n t ó f ö l d e k e n ; — S.Columnae L . (Hamvas Zs.) Sz.-M. á r k o k , utak, k e r í t é s e k mellett ; — S. pannonicum Jacq. (Pannoni Zs.) K a j á r i erdő. K o r . á r o k p a r t ; — S. officinale Scop. (Orvosi Zs.) Sz.-M. utak mellett, K o r . szérűn : — S. Sophia L . (Zsófia Zs.) K o r . utak mellett, s z ü r ü n ; — austriacum Jacq.

( O s z t r á k Zs.) I l l a k - e r d ő ; — S. Loeselii L . (Borzas Zs.) Sz.-M.

á r k o k p a r t j á n .

T h 1 a s p i arvense L . ( V e t é s i T a r s ó k a . ) Sz.-M. utak mellett ; — T h . perfoliatum L . ( G a l l é r o z ó T . ) u. o. törmeléken.

C o c h l e a r i a Armoracia L . (Torma K a l á n f ü . ) Kertekben m ű v e l v e , K o r . nedves r é t e n félvadon.

D r a b a muralis L . (Kőfali D a r a v i r á g . ) Sz.-M., Kisécs ; — D . verna L . (Tavaszi D . ) M i n d e n ü t t ugarföldon, legelőkön.

A 1 y s s u m calycinum L . (Csészés Ternye.) K o r . pagony, Sz.-M. dombos helyeken ; — A . montanum L . ( H e g y i T.) u. o. ; — A . minimum L . ( P i c i T.) p á z m á n d i domb.

F a r s e t i a incana R. Br. ( F e h é r Farsetia.) K o r . S z . - M . s e g y e b ü t t utszéleken.

B e n t a r i a enneaphylla L . ( K i l e n c l e v e l ü Fogasir.) K o r . Sz.-M. liget ;

—• D . bulbifera L . ( G u m ó t e r m ő F . ) u. o.

C a r d a m i n e pratensis L . ( K a k u k F o s z l á r . ) K o r . Sz.-M. r é t e k ; — C. amara L . ( K e s e r ű F . ) Sz.-M. á r k o k b a n .

A r a b i s hirsuta Scop. (Borzas I k r a p i k . ) I l l a k - e r d ő ; — A . T u r r i t a L . Torony I . ) u. o. ; — A . auriculata L . ( F ü l e s I . ) Sz.-M. á r k o k b a n . T u r r i t i s glabra L . * (Kopasz Toronyszál.) K o r . Paradicsom, I l l á k ,

sz.-páli erdő.

B a r b a r e a vulgaris R. Br. (Közönséges T o r m á n c s . ) Sz.-M. B á l i n t - r é t ;

— B . praecox R. B r . ( K o r a i T . ) u. o.

N a s t u r t i u m amphibium R. B r . (Iszap R é z s u k a . ) Ravazdi t ó , kor.

n á d a s o k ; — N . austriacuni. Cranz. ( O s z t r á k R.) K o r . nedves r é t e k e n ; — N . palustre. D . C. ( T a v i R.) Sz.-M. B á l i n t - r é t ; — N . sylvestre R. B r . ( B e r k i R.) u. o. utak mellett.

• X X X I . REND. M Á K F É L É K . PAPAVERACEAE.

F u m a r i a officinalis L . ( F o l d F ü s t i k é . ) Sz.-M. kertekben, K o r . pagonyban.

C o r y d a l i s solida Sw. ( T ö m ö r K e l t i k e ) I l l á k .

G 1 a u c i um corniculatum Curt. (Szarvas S z a r u m á k . ) Sz.-M. vetések közt, K o r . á r o k p a r t o n .

C h e l i d o n i u m május L . (Cinadonia Gódirc.)(3ryŐr, Szt.-M. cserjék á r n y á b a n .

P a p a v e r Rhoeas L . (Pipacs M á k . ) V e t é s e k közt m i n d e n ü t t ; — P. dubium L . ( K é t e s M . ) K o r . t e m e t ő á r k á n , P. S z t . - M . kert á r k á n ;

— P. somniferum L . ( A l o m h o z ó M . ) M ű v e l t e t i k m i n d e n ü t t . X X X I I . REND. BORBOLYAFÉLÉK. BERBERIDEAE.

B e r b e r i s vulgaris L . (Sóska Borbolya.) Sz.-M. liget, K o r . pagony.

X X X I I I . REND. SZIRONTÁKFÉLÉK. RANUNCULACEAE.

P o e o n i a officinalis L . (Rózsa Bazsál.) Kertekben m ű v e l v e .

D e l p h i n i u m Consolida L . ( S z a r k a l á b S a r k v i r á g . ) V e t é s közt m i n ­ d e n ü t t ; — D . Ajacis L . ( K e r t i S.) Kertekben m ű v e l v e .

A q u i l e g i a vulgaris L . (Harang C á m o l y . ) Kertekben m ű v e l v e . N i g e l l a arvensis L . (Mezei K a n d i l l a . ) M i n d e n ü t t vetés k ö z t ; — N .

damascena L . ( K é k K . ) Kertekben m ű v e l v e .

C a 11 h a palustris L . ( M o c s á r i G ó l y a h i r . ) Nedves helyeken m i n d e n ü t t . C e r a t o c e p h a l u s falcatus P. (Sarlós F u l á n c s . ) Sz.-M. á r k o k o n ; —

C. orthoceras D G ( S u d á r s z a r v u F . ) u. o.

R a n u n c u l u s aquatilis L . (Tavaszi S z i r o n t á k . ) Sz.-M., P á n z s á b a n , K o r . , Marcalban; — R. L i n g v a L . ( N á d i Sz.) K o r . n á d a s o k b a n ; — R. Ficaria L . ( S a l á t a Sz.) Sz.-M., K o r . s e g y e b ü t t ligetekben, á r o k p a r t o k o n ; — R. illyricus L . (Selymes Sz.) K o r . t e m e t ő , föve­

nyes és s ó s k a - d o m b ; — R. repens L . ( B o g l á r k a Sz.)- M . , K o r . nedves r é t e n ; — R. bulbosus L . ( G u m ó s Sz.) K o r . pagony; — R. sceleratus L . (Torzsika Sz.) Kor., R á b a - S z . - M i h á l y , Szemere, á r k o k b a n ; — R. arvensis L . Mezei Sz.) Sz.-M., K o r . s e g y e b ü t t

vetések k ö z t ; — R. acris L . ( R é t i Sz.) Kor., Sz.-M r é t e k e n ; — R. lanuginosa, L . (Gyapjas Sz.) I l l a k - e r d Ő ; — R. auricomus L . ( V á l ­ tozó Sz.) K o r . Paradicsom, ravazdi e r d ő .

A d o n i s aestivalis L . ( N y á r i H é r i c s . ) V e t é s e k közt m i n d e n ü t t ; — A . flammea Jacq. ( L á n g s z i n ü H . ) u. o. Sz.-M., K o r . ; — A . vernalis L . (Tavaszi H . ) Sz.-M., sz.-páli erdő, szemerei szőlő.

A n e m o n e Pulsatilla L . ( L e á n y K ö k ö r c s i n . ) Sz.-M., k i s b a r á t i , t é n y ő i hegyekben; — A . pratensis L . (Mezei K . ) T a r j á n puszta, kor.

Bősze-domb, K i s - á r p á s , t e m e t ő ; — A . sylvestris L . ( E r d e i K . ) Sz.-M. árnyékos helyen; — A . nemorosa L . ( L i g e t i K . ) sz.-páli e r d ő b e n ; — A . ranunculoidis L . ( B o g l á r K . ) K o r . pagony.

T h a l i c t r u m flavum L . ( S á r g a V i r n á n c z . ) S á g ; — T h . angustifolium Jacq. ( S z ű k l e v e l ü V . ) G y ő r , városrét, kor. pagony; — T h . galoides Nestl. (Galaj V . ) I l l a k - e r d ő ; — T h . május L . S á g i domb.

C l e m a t i s integrifolia L . ( E p l e v e l ü Bérese.) Kor., G y ő r , Sz.-M. s m á s u t t rendes r é t e k e n ; — C. recta L . ( L ó t o r m a B.) Torda-sziget; — C. V i t a l b a L . (Iszalag B . ) Sz.-M. sövényekben.

X X X I V . REND. RIBISZKEFÉLÉK. RIBESIACEAE.

R i b es Grossularia L . ( P ö s z m é t e Ribiszke.) M ű v e l v e m i n d e n ü t t ker­

tekben; — R. rubrum L . (Veres R.) u . o.; — R. n i g r u m L . (Fekete R.) u. o.; — R. aureum L . ( A r a n y R.) u. o.

X X X V . REND. K Ö T Ö R F É L É K . SAXIFRAGEAE.

S a x i f r a g a bulbifera L . ( R ü g y h a g y m á s K ő t ö r . ) Sz.-M. liget, sz.-páli erdő.

X X X V I . REND. POZSGÁRFÉLÉK. CRASSULACEAE.

S e m p e r v i v u m tectorum L . (Rózsás F ü l f ü . ) I t t - o t t h á z t e t ő k ö n s tűzfalakon.

S e d u m maximum Sut. ( B a b l e v e l ü Szaka.) Kor., sz.-páli erdő, sebesi major; — S. acre L . (Borsos Sz.) Sz.-M. dombok lejtje, K o r . á r o k p a r t o k o n .

X X X I V . R E N D . F A K I N F É L É K . LORANTHACEAE.

L o r a n t h u s europaeus L . ( E u r ó p a i F a k i n . ) I l l á k , sz.páli erdő, t ö l g y -s körtefákon.

V i s c u m album L . ( F e h é r F a g y ö n g y . ) I l l a k - e r d ő .

I l l

X X X V I I I . REND. SOMFÉLÉK. CORNEAE.

] o r n u s mas L . ( H ú s o s Som.) I l l á k , Paradicsom, e r d ő - s kertekben; — C. sangvinea L . ( V e r e s e g y ü r ü S.) u. o.

X X X I X . R E N D . SZÖLŐFÉLÉK. A M P E L I D A E . •

V i t i s vinifera L . ( B o r t e r m ő Szőlő.) M ű v e l v e hegyekben s kertekben;—

V . sylvestris C m . Vadon a kor. pagonyban s Paradicsomban.

A . m p e l o p s i s hederacea M i c h . ( B o r o s t y á n Venyige.) M ű v e l v e ker­

tekben G y ő r , K o r . sat.

X L . REND. A R A L I A F É L É K . A R A L I A C E A E .

H e d e r a H e l i x L . ( R e p k é n y B o r o s t y á n . ) G y i r m ó t h , sebesi e r d ő . X L I . REND. ERNYŐSÖK. UMBELLIFERAE.

B i f o r a radians M . B . ( S u g á r z ó Pokilincs.) Sz.-M. vetések közt.

C o n i u m maculatum L . (Foltos B ü r ö k . ) O m l a d é k o k o n s k e r í t é s e k mellett m i n d e n ü t t .

C h a e r o p h y l l u m bulbosum L . ( M o g y o r ó s Baraboly.) Sz.-M. bok­

rokban; — Ch. aureum L . ( A r a n y B . ) I l l á k , erdő szélén.

A n t h r i s c u s Cerefolium. Ploffm. (Zamatos Turbolya.) K o r . malorn-tÖltés, á r o k p a r t o k ; •— A . trichosperma Schult. ( S e r t é s m a g u T . ) Sz.-M. k e r í t é s e k mellett ; — A . vulgaris P. (Közönséges T . ) u. o.

utak mellett.

T o r i l i s helvetica Gmel. (Svájci T ü s k e r n y ő . ) Sz.-M., G y i r m ó t h , v e t é ­ sek k ö z t ; — Torilis Anthriscus Gmel. (Turbolya T . ) K o r . pagony s Paradicsom.

C a u c a l i s daucoides L . ( V i g á l y i Borzon.) K o r . , Sz.-M. vetések k ö z t . D a u c u s Carota L . ( S á r g a r é p a M u r o k . ) Kertekben m ű v e l v e s vadon

a r é t e k e n m i n d e n ü t t .

T o r d y l i u m m a x i m u m L . (Durva Magtaraj.) Sz.-M. k o p á r dombok.

H e r a c l e u m Sphondylium L . (Medvetalp T á p s i r . ) Sz.-M. rétek.

P a s t i n a c a sativa L . ( K e r t i P á s z t i n á k . ) R é t e k e n m i n d e n ü t t .

À n e t h u m graveolens L . ( N e h é z s z a g u Kapor.) M ű v e l v e kertekben s i t t - o t t félvadon is.

P e u c e d a n u m Cervaria L . (Szarvas Kocsord.) Sz.-M. homokdomb.

K o r . belső r é t e k ; — P. Oreoselinum M ö n c h . (Citrom K . ) K o r . pagony; — P. Alsaticum L . (Buglyos K . ) u. o. V a j d a - r é t , bok­

rok közt.

A n g e l i c a sylvestris L . ( E r d e i Angyelika.) Sz.-M. g y ü m ö l ­ csösök.

S i l a u s pratensis Bess. ( R é t i Silaus.) u. o. rétek.

L i b a n o t i s Montana A l l i o n . ( H e g y i T ö m j é n i 11 a t . ) u. o. bokros dombok.

S e s e 1 i coloratum Ehr. (Szines Gurgulya.) K o r . t e m e t ő , S z . - M . k á l v á r i a : S. glaucum L . ( F a k ó G.) u. o.

F o e n i c u l u m officinale A i l . (Orvosi Fenik.) Kertekben m ű v e l v e . A e t h u s a Cynapium L . ( Á d á z E b z e l l é r . ) Sz.-M. K o r . tarlóban.

O e n a n t h e fistulosa L . ( O s t o r i n d á s Haramag.) K o r . nedves r é t e k e n , Nagy Ecs; — Oe. Phellandrium L a m . (Bösövény H . ) Kor., R.-Pa-tona, R . - S z . - M i h á l y álló vizben, á r o k b a n .

B u p l e u r u m falcatum L . (Gacsos Szingallér.) Sz.-M. K o r . dombok ; — B . longifolium L . ( H o s s z ú i é v e l ü Sz.) Ravazdi e r d ő ; — B . r o t u n d i -folium L . Sz.-M. vetés k ö z t ; — B . tenuissimum L . ( G i n d á r Sz.) K o r . falulegelő ; — B . Gerardi Jacq. (Gerárcl Sz.) T é n y ő , szőlők felett.

S i u m latifolium L . (Széleslevelü Bolonyik.) Ravazdi erdő, K o r . n á d a ­ sok; — S. angustifolium L . ( K e s k e n y l e v e l ü B.) K o r . n á d a s o k , Sz.-M. á r k o k .

P i m p i n e l l a magna L . (Nagy Pimpinella.) Sz.-M. r é t e k ; — P. saxifraga L . ( K ő t ö r P.) u. o. K o r . dombos helyek.

C a r u m Carvi L . (Konyha K ö m é n y . ) Sz.-M. K o r . r é t e k e n .

A e g o p o d i u m Podagraria L . (Bigecsi Baktopp.) Sz.-M. K o r . á r n y é ­ kos helyen.

F a l c a r i a R i v i n i Host. ( R i v i n Sarlófű.) M i n d e n ü t t vetések közt.

T r i n i a vulgaris DC. (Közönséges T r i n i a . ) K o r . Pagony; — T . K i t a i -belii. M . B . ( K i t a i b e l T . ) Sz.-M. az Á m á n d - s z ő l ő melletti horog.

A p i u m Petroselinum L . (Petreselyem Zeller.) Kertekben minde­

n ü t t ; A . graveolens L . (Nagyszagu Z.) u. o.

C i c u t a virosa L . ( M é r g e s Csomorika.) Ravazdi tó.

E r i n g i u m campestre L . (Mezei I r i n g ó . ) L e g e l ő k ö n utak mellett m i n d e n ü t t ; — E . planum L . (Lapos J . K o r . mesterföld, G y ő r , v á ­ rosrét, P á n z s a táján.

X L I I . REND. HANGAFÉLÉK. ERICACEAE.

P y r o l a c h l o r a n t h a Sw. ( Z ö l d v i r a t u k ö r t i k e . ) K o r . pagony, erdei fenyvek alatt. A hangafélék rendjéből csakis ezen egyetlen p é l ­ d á n y t t a l á l t a m m e g y é n k t e r ü l e t é n , s ezt is csak legújabban — m á ­ jus 20-án leltem teljes v i r á g z á s b a n .

X L I I I . REND. K A N K A L I N F É L É K . PRIMULACEAE.

n a g a 11 i s arvensis L . (Mezei Tikszem.) Kor., Sz.-M. szántófölde­

ken; = A . coerulea Schreb. ( K é k T.) u. o.

y s i m a c h i a Nummularia L . ( F i l l é r Lizinka.) I l l á k , K o r . belső r é t e k ; — L . nemorum L . ( L i g e t i L . ) K o r . Paradicsom; — L . punctata L . (Pettyegetett L . ) G y ő r - S z i g e t h ; — L . vulgaris L . ( F ü z é n y L . ) K o r . n á d a s , á r k o k b a n .

y c 1 a m e n europaeum L . ( L i g e t i T ü r t s z i r o m . ) Ravazdi erdő.

n d r o s a c e maxima L . (Nagy Müköcs.) S z t . - P á l , S z . - I v á n , K o r . földeken.

X L I V . REND. RENCSEFÉLÉK. UTRICULARIEAE.

t r i c u l a r i a vulgaris L . (Közönséges Rencse.) G y ő r , v i z á r k o k b a n , Kor., álló vizben.

X L V . REND. SZÁNDORFÉLÉK. OROBANCHEAE.

r o b a n c h e ramosa L . ( E l á g a z ó S z á d o r . ) Kismegyer, K o r . kender­

földek, kertekben; — O. coerulea V i l i . ( K é k Sz.) Sz.-M. k á l v á r i a ; — O. E p i t h y m u m DC. (Demutka Sz.) u. o.; — O. G a l i i Duby.

(Galaj Sz.) K o r . Paradicsom.

X L V I I . REND. T Á K A J A K F É L É K . SCROPHULARINEAE.

[ e 1 a m p y r u m nemorosum L . ( K é k - ü s t ö k ü F i n t o r . ) Ravazdi, kis­

b a r á t i erdő ; — M . pratense L . ( G ú n y o l ó F . ) u. o. ; — M . crista-tum L . (Taréjos F . ) u. o. K o r . Paradicsom; — M . arvense L . (Csor-molya F . ) szántóföldeken m i n d e n ü t t ; — M . barbatum W . K . (Szakállas F.) Sz.-M., K o r . vetések közt.

h i n a n t h u s Alectorolophus P o l l . (Csörgő Lapor.) Sz.-M. vetések k ö z t ; — R. minor Ehr. (Kisebb L . ) Sz.-M. K o r . r é t e k e n ; — R. major Ehr. (Nagyobb L . ) u. o.

u p h r a s i a officinalis L . ( S z e m v í d i t ó S z á l k a c s é k . ) I l l á k , K a j á r , r é t e n ;

— E . Odontites L . (Fogancs Sz.) K o r . r é t e k , Sz. M . dombok.

e r o n i c a spicata L . (Macskafark Szigoraik) Sz.-M. kálv., K o r . Paradicsom; — V . nitens Host. (Kopasz Sz.) Kor., Paradicsom; — V . longifolia L . ( H o s s z ú l e v e l ü Sz.) K o r . belsőrétek, G y ő r , prater; — V . spuria L . ( K é t e s Sz.) K o r . szántóföld; — V . latifolia L . (Széles levelű Sz.) I l l á k ; — V . prostrata L . ( L e c s e p ü l t Sz.) Sz.-M. B o l ­ dogasszony, K o r . u g a r o n ; — V . dentata Schm. (Fogas Sz.) Sz.-páli e r d ő ; — V . Anagallis L . ( P ó l é Sz.) Sz.-M., K o r . iszapos r é t e k ; — V . Beccabunga L . (Deréce Sz.) P á n z s a , K o r . M a r c a l ; — V .

scutel-Gyúrmetrye és v í r o s egyet, leírása. ü

lata L . (Paizsos Sz.) K o r . mocsárok; — V . Chamaedrys L . (Cser Sz Sz.-M. kálvária, K o r . r é t e k e n ; — V . Officinalis L . (Orvosi Sz Illák, K o r . gyepekben; — V . serpillifolia L . ( K a k u k Sz.) K o Paradicsom; — V . arvensis L . (Ugar Sz.) Sz.-M. hoszpodár-szőh K o r . ugarfold; — V . praecox A l l . ( J ó k o r i Sz.) Sz.M. dombok; -V . triphyllos L . (Ujjas Sz.) u. o.; — -V . venia L . (Tavaszi Sz Sz.-M. gyepes á r o k p a r t , K o r . luccrnaföld; — V . agrestis I (Mezei Sz.) S z . - M . u g a r f ö l d ; — V . h e d e r i f o l i a L . ( B o r o s t y á n l e v e l ü S z Sz.-M., K o r . kert és ugar; — V . austriaca L . ( O s z t r á k Sz.) Sz.-IV!

Bold.-Asszony, K o r . templomdomb.

G ra t i o 1 a officinalis L . (Orvosi Csikorka.) K o r . nedves r é t e k , G y ő r , pratei D i g i t a l i s purpurea L . (Piros G y ű s z ű v i r á g . ) Kertekben m ű v e l v e . A n t i r r h i n u m május L . (Nagyobb P i n t y ő . ) u. o.; — A . Orontiur

L . ( G ú n y o s P.) Sz.-M. vetések k ö z t .

L i n a r i a genistifolia M i l l . ( R a k o t t y a l e v e l ü G y u j t o v á n . ) Sz. M . k á h K o r . pagony; — L . vulgaris M i l l . (Közönséges Gy.) u. o.árokpar s utak m e l l e t t ; — L . minor Desf. ( K i s Gy.) Sz.M. szántóföld; -L . Elatine M i l l . ( -L á t o n y a Gy.) u. o. és K o r . ; — -L . spuria M i l l (Korcs G y . ) Sz.-M. szántóföld.

S e r o p h u l a r i a Scopolii. Hopp. (Scopoli T á k a j a k . ) B a r á t i e r d ő ; — Sc. nodosa L . (Göcsös T . ) Écsi erdő, K o r . Paradicsom.

V e r b a s c u m phoeniceum L . ( V i o l a k é k F a r k k ó r ó . ) Sz.-M. liget, K o r pagony, sz.-páli erdő ; — V . Blattaria L . ( M o l y ü z ő F . ) K o r . ugar Sz.-M. á r o k p a r t ; — V . nigrum L . (Fekete F . ) I l l a k - e r d ő ; — V . L y e h n i t i s L . ( M é c s F.) u. o. sz.-páli e r d ő ; — V . Thapsus L ( Ö k ö r F . ) K ö r . ugarfold, utak mellett; — V . Thapsiforme Schrad ( K e s k e n y l e v e l ü F . ) Sz.-M. ugar.

X L V I I I . REND. CSUCSORFÉLÉK. SOLANACEAE.

L y c i u m barbarum L . (Pongyola F a n z á r . ) K o r . Sz.-M. s e g y e b ü t m ű v e l v e s elvadulva.

L y c o p e r s i c u m esculentum M i l l . ( M e g e h e t ő Paradicsomalma.

M ű v e l v e kertekben.

S o 1 a n u m tuberosum L . ( K o l o m p é r Csucsor.) M ű v e l v e az egész megyé­

ben; — S. Dulcamara L . ( K e s e r é d e s Cs.) K o r . pagony, Paradicsom M a r c a l r é t e k ; — S. nigrum L . (Fekete Cs.) U t a k m e n t é n , kerítései mellett, á r n y é k b a n m i n d e n ü t t ; — S. miniatum Bernh. K o r . pagony C a p s i c u m annuum L . ( E g y n y á r i Paprika.) M ű v e l v e kertekben.

P h y s a 1 i s A l k e k e n g i L . (Piros P á p o n y a . ) Sz.-M. Szőlőkerítések G y ő r , újvárosi töltés mellett.

l y o s c i a m u s niger L . (Bolondító Csalmatok.) M i n d e n ü t t m ű v e l t és rom-talajon.

N i c o t i a n a Tabacum L . (Közönséges D o h á n y . ) I t t - o t t mint az előbbi művelés m a r a d v á n y a ; — N . rustica L . (Kapa D . ) M i n t az előb-beni, főleg földművesek kertjeiben.

D a t u r a Stramonium L . (Maszlagos R e d ő s z i r o m . ) M i n d e n ü t t alkal­

matlan gaz.

X L I X . REND. POLEMONIUMFÉLÉK. POLEMONIACEAE.

3o l e m o n i u m coeruleum L . ( K é k Polemonium.) Ravazdi malom.

L . REND. SZULÁKFÉLÉK. CONVULVULACEA.

Du s c u t a E p i t h y m u m L . (Démutkafojtó Pippany.) Sz.-M., K o r . r é t e ­ ken; — C. europaea L . ( E u r ó p a i P.) u. o. csalánon és l u c e r n á n ; — C. lupuliformis Krock. ( K o m l ó k é p ü P.) K o r . füzeken és pongyola­

fanzáron.

C o n v o l v u l u s sepium L . (Nagy S z u l á k . ) Kor., Sz.-M. e g y e b ü t t k e r í t é s e k mellett; — C . arvensis L . ( K i s Sz.) u. o. vetések közt, u g a r f ö l d .

L I . REND. ÉRDESLEVELÜEK. ASPERIFOLIACEAE.

3 c h i n o s p e r m u m Lappula. (Bojtorján S ü l m a g . ) Sz.-M. Bold.-A.

K o r . á r o k p a r t , u g a r f ö l d .

V s p e r u g o procumbens L . (Henye M a g i s z á k . ) Sz.-M. Kor., kert­

k e r í t é s .

U y n o g l o s s u m officinale L . ( O r v o s i Á r n ő . ) S z . - M . , K o r . p a r l a g , ugar­

föld, á r o k p a r t .

B o r a g o officinalis L . (Orvosi B o r a g ó . ) I t t - o t t kertekben, szőlőkben vadon.

S y m p h y t u m officinale L . (Fekete N a d á l y t ő . ) G y ő r , K o r . s e g y e b ü t t nedves r é t e k e n ; — S. tuberosum L . ( G u m ó s N . ) Ravazdi,

t é n y ő i erdő.

M y o s o t i s palustris R o t h . ( M o c s á r i M i s z ó t . ) G y ő r , prater, K o r . n á d a s ; — M . silvatica Hoff. ( E r d e i M . ) I l l á k , sz.-páli e r d ő , Paradi­

csom; — M . intermedia L i n k . ( K ö z é p M . ) I l l á k ; — M . hispida.

Schlechtd. (Borzas M . ) Sz.-M. v e t é s e k ; — M . stricta L i n k ( S u d á r M . ) K o r . pagony, b á b o t a i ugarok; — M . sparsifloraMikan. ( Z i l á l t -v i r a t u M . ) I l l á k .

i n c h u s a officinalis L . (Orvosi A t r a c é l . ) M i n d e n ü t t utak szélén romtalajon.

L y c o p s i s arvensis L . (Mezei N y a k ó . ) Sz.-M. vetések.

N o n n e a pulla D C . (Gyászoló Nonnea.) U . o. K o r . s e g y e b ü t t utak mellett.

L y t h o s p e r m u m officinale L . ( G y ö n g y k ö l e s K ő m a g . ) I l l á k , K o r . pagony; — L . purpureo-coeruleum L . ( B i b o r k é k K . ) Sz.-M. liget, G y i r m ó t h , sebesi e r d ő ; — L . arvense L . (Mezei K ő m a g . ) Minde­

n ü t t vetések közt.

P u l m o n a r i a officinalis L . (Pettyegetett G á Ina.) Ravazdi e r d ő ; — P. mollis Wolff. ( T ü d ő G.) Sz.-M. liget, sz.-páli, tényői erdő.

E c h i u m rubrum Jacq. (Vörös Kigyószísz.) Ravazdi r é t ; — E . vulgare L . (Terjőke K . ) M i n d e n ü t t utak mellett.

Ó n o s m a echioides L . (Szúrós V é r t ő . ) S z . - i v á n i , likócsi homok, kis­

b a r á t i erdőszél.

C e r i n t h e minor L . ( K i s Szeplén.) M i n d e n ü t t r é tek, vetések, á r o k ­ partok.

H e l i o t r o p i u m europaeum L . ( E u r ó p a i Kunkor.) K o r . G y ő r , N y a l k a ugar, á r o k p a r t .

I L I I . REND. GALAMBÓCZFÉLÉK. VERBENACEAE.

V e r b e n a officinalis L . (Szaporafű Galambóc.) U t a k mellett, á r o k ­ partokon m i n d e n ü t t .

L U I . REND. GUBÓVIRÁGFÉLÉK. GLOBULARIEAE.

G l o b u l a r i a vulgaris L . (Közönséges G u b ó v i r á g . ) S á g i domb.

L 1 V . REND. AJKASAK. L A B I A T A E .

A j u g a Chamaepitys Schreb. (Kalinca Kacskanyak.) Sz.-M. K o r . ugarok; — A . reptans L . ( O s t o r i n d á s K . ) S z . - M . r é t e k ; — A . genevensis L . (Genfi K . ) u. o. K o r . l i g e t - e r d ő .

T e u c r i u m Chamaedrys L . (Ganiandor Tarorja.) Sz.-M. K o r . dombok ; T . Scordium L . ( H a g y m a s z a g ú T.) K o r . mocsárok ; — T . montanum L . ( H e g y i T.) U . o. rét, pagony.

P h l o m i s tuberosa L . (Csicsókás Bundi.) Sz. M.-B.-Asszony.

B a l l o t a nigra L . (Fekete Pesztercze.) Romtalaj m i n d e n ü t t .

M a r r u b i u m vulgare L . (Közönséges Pemet.) K o r . Sz.-M. utak szé­

lein; — M . peregrinum L . ( F e h é r P.) u. o. K o r . pléb. domb; — M . peregrino-vulgare Reichb. K o r . plób.-domb s mester udvar.

S i d e r i t i s montana L . ( H e g y i B i b e t y ü . ) Sz.-M. k á l v á r i a . B e t o n i c a officinalis L . (Orvosi Bakfű.) I l l á k , sz.-páli erdő.

i t a c h y s germanica L . ( N é m e t H u n y á s z.) S á g i domb, G y ő r , P á n z s a , S z . - P á l ú t s z é l e n ; — S. sylvatica L . ( E r d e i H . ) P a r a d i c s o m - e r d ő ; — S. palustris L . ( S e p p e d é k i H . ) Kis-écsi r é t , K o r . belső r é t e k , n á d a ­ sok; — S. annua L . ( E g y n y á r i H . ) K o r . Sz:-M. vetések, ugarok; — S. recta L . (Tisztes H . ) S á g i domb.

C l i n o p o d i u m vulgare L . (Közönséges P e r e s z l é n . ) sz.-páli erdő.

G a 1 e o p s i s versicolor Curt. ( T ö b b s z i n ü Vajfü.) Écsi e r d ő ; — G . Ladanum L . (Vörös V . ) S z . - M . vetések, sz.-páli erdő. K o r . pagony; — G. pubescensBess. (Szörösödő V . ) Sz.-M. szántóföldek szélein; — G . Tetrahit L . (Tarka V . ) Sz.-M. vetések, sz.-páli erdő.

K o r . pagony.

C h a i t u r u s Marrubiastrum Reichb. (Pemet K a j t á r . ) K o r . romtalaj.

L e o n u r u s cardiaca L . (Szúrós G y ö n g y a j a k . ) Sz.-M. K o r . utak szélein, romtalaj.

L a m i u m amplexicaule L . (Szárölelő T á t k a n a f . ) Sz.-M. K e r t , K o r . utszél, á r o k p a r t ; — L . purpureum L . (Piros T . ) u . o.

M e l i t t i s Melissophyllum L . (Melisszalevelü M o z s á r v i r á g ) I l l á k , k i s b a r á t i erdő.

D r a c o c e p h a 1 u m Moldavica L . (Pettyegetett Pofóka.) K a j á r i kert.

G l e c h o m a hederacea L . ( K é t i k s R e p k é n y . ) Sz.-M., K o r . s e g y e b ü t t k e r í t é s e k alatt, á r o k p a r t : — G . hirsuta W . K . (Szörösödő R.) T é n y ő i erdő.

N e p e t a Cataria L . (Macska Csipkepity.) Sz.-M. K o r . s m á s u t t k e r í ­ tések, utak mellett.

S c u t e l l a r i a galericulata L . ( K u c s m á s C s u k ó k a ) Ravazdi erdő, K o r . pagony; — S. hastifolia L . ( D á r d a l e v e l ü Cs.) Sz.-M. K o r . á r o k p a r t . P r u n e l l a grandiflora J acq. (Nagyviratu B é k a v a r . ) S á g i domb. K o r . pagony; — P. vulgaris L . (Közönséges B . ) u. o. Sz.-M. r é t e k e n ; — P. alba P a l l . ( F e h é r B . ) S á g i d o m b /

M e l i s s a officinalis L . (Citromszagu Melissa.) S z . - M á r t . k e r t k e r í t é s mellett.

S a t u r e j a hortensis L . (Borsos Szátorja.) Kertekben m ű v e l v e . C a l a m i n t h a Acinos Clairv. ( F ü r t ö s Csombor.) S z . - M . , m é l y u t , K o r .

pagony.

T h y m u s Serpyllum L . ( K a k u k f ü D é m u t k a . ) Sz.-M. K o r . s e g y e b ü t t dombos helyeken; — T . vulgaris L . (Közönséges D . ) Kertekben m ű v e l v e .

O r i g a n u m vulgare L . ( K ö z ö n s é g e s M u r v a p i k k . ) I l l á k , sz.-páli, kis­

b a r á t i erdő, szemerei szőlőhegy; — O. Majorana L . ( M a j o r á n a M . ) Kertekben művelve.

S a l v i a Aethiopis L . (Szerecsen Zsálya.) I l l a k szëlén; — S. Sclare;

L . ( S k a r l á t Zs.) K a j á r i szőlők, szemerei e r d ő ; — S. austriaca Jacq ( O s z t r á k Zs.) Szt.-M. k e r t ; — S. glutinosa L . (Enyves Zs.) Ravazd e r d ő ; — S. verticillata L . ( G y ü r ü s Zs.) K o r . pagony, Sz.-M. dom­

b o k ; — S. pratensis L . (Mezei Zs.) u. o. utak szélén; — S. sylvestri:

L . ( E r d e i Zs.) u . o. K á l v á r i a s p l é b . domb; — S officinalis L (Orvosi Zs.) Kertekben művelve.

L y c o p u s europaeus L . ( E u r ó p a i Peszérc.) K o r . á r k o k b a n ; — L . exaltatus L . (Magas P.) Zámoly, falu végén á r k o k b a n .

P u l e g i u m vulgare M i l l . (Csombor Putnok.) K a j á r , m a l o m á r o k , K o r á r k o k b a n .

M e n t h a crispa L . (Fodor Menta.) Kertekben m ű v e l v e . ; — M . Sativt Sm. ( V e t é s i M . ) u. o.; — M . arvensis L . ( T a r l ó i M . ) Sz.-M. szán­

tóföldek szélén; — M . aquatica L . ( V i z i M . ) K o r . Sz.-M. vizenyős helyeken; — M . sylvestris L . ( E r d e i M . ) u. o.

L a v a n d u l a vera D C . (Igaai Levendula.) Kertekben művelve.

H y s s o p u s officinalis L . (Orvosi I z s ó p . ) u. o.

L V . REND. TARNICSFÉLÉK. GENTIANEAE.

V i l l a r s i a nymphoides Vent. (Elecke Villarsia.) Zámolyi tó, Rába-patonai cinér.

M e n y a n t h e s trifoliata L . ( V i d r a f ű Elecke.) Sz.-M. iszapos r é t . C h 1 o r a perfoliata L . ( Á l t a l b u v ó K l ó r a . ) Hecsei erdő.

E r y t h r a e a Centaurium. (Százforintos földepe.) I l l a k - e r d ő , K o r . belső r é t e k ; — E . pulchella F r . (Csinos F . ) Sz.-M. K o r . homokos rétek, G e n t i a n a Pneumonanthe L . ( K o m i s T á r n i c s . ) K o r . K u r u c r é t s ha­

t á r é r i domb.

L V I . REND. K R É P I N F É L É K . ASCLEPIADEAE.

V i n c e t o x i c u m vulgare. Schult. ( F e c s k e g y ö k é r Méregölő.) I l l a k -erdő, Paradicsom.

A s c l e p i a s Cornuti. Decoisn. (Pamut K r é p i n . ) K o r . pagonyban félvadon.

L V I I . REND. APÓCINFÉLÉK. APOCYNEAE.

V i n c a minor L . (Bőrvén M e t é n g . ) K o r . pagony.

L V I I I . REND. O L A J F É L É K . OLEACEAE.

L i g u s t r u m vulgare L . (Vesszős Fagyai.) I l l á k , K o r . pagony.

S y r i n g a vulgaris L . (Orgona L i l a . ) Sz.-M. K e r i t é s e k , kor. pagony.

i1 r a X i n u s excelsior L . (Magas Kőrisfa.) I l l a k - e r d ő ; — F . Ornais L . ( V i r á g o s K . ) Sz.-M. Kertben m ű v e l v e .

L I X . REND. LONICERAFÉLÉK. LONICEREAE.

V i b u r n u m Opulus L . ( K á n y a Bangita.) K o r . pagony, Sz.-M. liget ; — V . Lantana L . ( O s t o r m é n B.) sz.-páli erdő, Sz.-M. horgok oldala.

í a m b u c u s nigra L . (Fekete Bodza.) K e r í t é s e k , á r o k p a r t o k m i n ­ d e n ü t t ; — S. Ebulus L . ( F ö l d i B.) Á r k o k b a n m ű v e l t talajon m i n d e n ü t t ; — S. racemosa L . ( F ü r t ö s B . ) Kertekben m ű v e l v e , i t t - o t t k e r i t é s e k mellett vadon.

j o n i c e r a Caprifolium L . ( J e r i k ó i Lonicera.) Kertekben m ű v e l v e ; — L . Xylosteum L . ( Ü k ö r k e L . ) Écsi erdő.

L X . REND. BUZERFÉLÉK. RUPIACEAE.

h e r a r d i a arvensis L . ( U g a r i Sherardia.) S z t . - M . kor. vetések közt.

. s p e r u 1 a odorata L . (Szagos M ü g e . ) Ravazdi erdő ; — A . Arvensis L . ( U g a r i M . ) S z t . - M . v e t é s e k ; — A . cynanchica L . (Ebfojtó M . ) u. o. horog, K o r . pagony.

a H u m Aparine L . ( R a g a d ó s Galaj.) S z t . - M . k e r t k e r i t é s e k , K o r . P a r a d i c s o m - e r d ő ; — F . tricorne W i t h . ( H á r o m s z a r v u G.) Szt.-M.

K o r . vetések á r o k p a r t ; — G. uliginosum L . ( P o s v á n y G.) Szt.-M., B á l i n t - r é t , K o r . M a r c a l - r é t e k ; — G. boréale L . ( É s z a k i G.) I l l á k , Paradicsom erdő ; — G. verum L . (Tejoltó G.) u. o.; — G. Mollugo L . (Puha G.) u. o. ; — G. sylvaticum L . ( E r d e i G.) u. o. ; — G. vernum Scop. (Tavaszi G.) Paradicsom ; — G. criiciatum L . (Keresztes G.) I l l á k , écsi erdő, K o r . pagony; — G. pedemontanum M . B . (Piemonti G.) K o r . V a j d a - r é t .

L X I . REND. CSENGETYŰFÉLÉK. CAMPANULACEAE.

a m p a n u l a sibirica L . (Szibiriai C s e n g e t y ü k e . ) Szt.-M. l e j t ő j e ; — C. glomerata L . (Csomós Cs.) Szt.-M. liget ; — C. Trachelium L . (Éleslevelü Cs.) u . o. bokrok közt ; — C. rapunculoides L . ( R a p o n c k é p ü Cs.) u. o. dombokon ; — C. bononiensis L . (Boíogni Cs.) u. o. szt.-páli e r d ő n ; — Rapunculus L . (Raponc Cs.) sz.-páli erdő ; — C. persicitblia L . ( B a r a c k l e v e l ü Cs.) u. o. écsi erdő ; — G patula L . (Terebélyes Cs.) Szt.-M. gyümölcsös, K o r . Paradicsom, szt.-páli e r d ő ; — C. rotundifolia L . ( K e r e k l e v e l ü Cs.) S z t . - M . horgok, szt.-páli erdő.

L X I I . R E N D . FÉSZKESEK. COMPOSITAE.

H i e r a c i u m Pilosella L . ( E g é r f ü l H ö l g y o m á l . ) K o r . dombos helyei Szt.M. l e j t ő ; — H . A u r i c u l a L . ( N y u l f ü l H . ) S z t . M . K o r . r é t e k ; -H . murorum L . (Kőfali -H . ) I l l a k - e r d ő ; — I I . pratense Tauscl (Bogernyős H . ) S á g i domb. K o r . pagony ; — H . umbellatum I ( E r n y ő s H . ) I l l a k - e r d ő , K o r . pagony.

C r é p i s foetida L . (Bűzös A s z á s z } Szt.M. Kor., utak m e l l e t t ; -C. biennis L . ( K é t n y á r i A . ) u. o. r é t e k ; — -C. tectorum 1 (Hamvas A . ) u. o. ; — C. pulchra L . (Szép A . ) Szt.-M., B.-Asz szony; — C. praemorsa Tausch. ( C s o n k a g y ö k e r ü . ) K i s b a r á t i - h e g y T a r a x a c u m officinale W i g g . (Pongyola Pitypang) Szt.-M., K o r . é e g y e b ü t t m i n d e n ü t t ; — T . laevigatum D . C. Szt.-M. a főmonosto körül, K o r o n c ó , legelők ; — T . serotinum Poir. ( K é s ő P.) P á z m á n d dombok.

C h o n d r i l l a juncea L . ( K á k a K á k i c s . ) Szt.-M., K o r . s. a t . legelőkön szántóföldeken.

L a c t u c a muralis Gaertn. (Kőfali S a l á t a . ) K o r . Paradicsom ; — L . scariola L . (Keszeg S.) Á r k o k b a n , k e r i t é s e k mellett min­

d e n ü t t ; •— L . saligna L . (Szálaslevelü S.) Sz.-M. á r k o k b a n , szán­

tóföldek szélein ; — L . sativa L . ( K e r t i S.) M ű v e l v e kertekber m i n d e n ü t t .

S o n c h u s oleraceus L . (Dudva Csorbóka.) Á r k o k b a n , k e r í t é s e k melletl m i n d e n ü t t ; — S. asper V i l i . ( É r d e s Cs.) S z t . - M . k e r t ; — S. arven­

sis L . (Mezei Cs.) u. o. szántóföldek.

P i c r i s hieracioides L . ( H o l g y o m á l k é p ü M a g v a r ó t t . ) I l l a k - e r d ő , kor, V a j d a - r é t .

P o d o s p e r m u m Jacquinianum Koch. (Jacquin N y é l k a s z a t . ) Kor., b r á n y i r é t e k ; — P. laciniatum DC. (Sallangos N y . ) Szt.-M.

l e j t ő ; — P. calcitrapaefolium D . C. K o r . falurét.

S c o r z o n e r a humilis L . (Alacsony Pozdor.) Szt.-M. r é t e k , K o r . nedves r é t e k ; — S. parviflora Jacq. ( K i s v i r a t u P.) K o r . b a r n a r é t ; — S. purpurea L . (Piros P.) K i s b a r á t i - h e g y ; — S. hispanica L . (Spanyol P.) Kertekben m ű v e l v e .

T r a g o p o g o n major. Jacq. (Nagy Kecskedisz.) K o r . á r o k p a r t , szán­

tóföld szélén ; — T. pratensis L . ( R é t i K . ) u. o. Szt.-M. r é t e k ; — T . orientális L . ( K e l e t i K . ) K o r . r é t e k .

H y p o c h o e r y s maculata L . (Foltos P o l y v a h o r d ó . ) I l l a k - e r d ő . L e o n t o d o n hastilis L . ( D á r d a f o g u Oroszlánfog.) Szt.-M. liget, kor.

pagony ; — L . autumnalis L . (Őszi O.) S z t . - M . rétek.

C i c ho r i u m Intybus L . (Mezei K a t á n g . ) R é t e k e n m i n d e n ü t t ; — C. Endivia L . (Endivia K . ) M ű v e l v e kertekben.

L a p s a n a communis L . (Közönséges V á l u p i k . ) I l l a k - e r d ő .

C a r t h a m u s tinctorius L . (Sáfrán Szeklice.) Kertekben, szőlőkben müveive.

S e r r a t u l a tinctoria L . ( F e s t ő Zsoltina.) I l l a k - e r d ő , kor. r é t e k . J u r i n e a mollis Reichb. (Puha Jurinea) Szt.-M. r é t e k , sz.-páli erdő.

L a p p a major Gaertn. ( K e s e r ü l a p u Bojtorján.) M i n d e n ü t t ; — L . minor D C . ( K i s B.) u. o. ; — K . tomentosa L a m . (Molyhos B . ) K o r . m a l o m á r o k p a r t .

C i r s i u m lanceolatum Scop. ( L á n d z s á s Barcs.) Sz.-M. kor. legelők; — C. eriophorum Scop. (Gyapot B.) Szemerei ú t , kor. V a j d a - r é t ; — C. palustre Scop. ( T a v i C.) G y ő r , prater, kor. nedves r é t e k ; — C. arvense Scop. (Mezei B . ) Szántóföldeken m i n d e n ü t t ; — C. pan-nonicum Gaud. ( P a n n ó n i a i B . ) K o r . V a j d a - r é t ; — C. heterophyllo-acaule Koch. K o r . füzéki rét ; — C. oleraceum Scop. ( H a l v á n y B.) Sz.-M. B á l i n t r é t .

C a r d u u s nutans L . (Bókoló Bogács). U t a k mellett, ugarföldön m i n ­ d e n ü t t ; — C. acanthoides L . ( A k á n t k é p ü B . ) u. o.; — C. hamulosus E h r . Sz.-M. utak mellett.

O n o p o r d o n Acanthium L . ( F e h é r h á t u Bordon). U t a k mellett m i n ­ d e n ü t t .

C e n t a u r e a solstitialis L . (Sáfrányos C s ü k ü l l ő ) . K o r . szérűben; — C. Calcitrapa L . (Sulymos Cs.) likócsi l e g e l ő ; — C. paniculata Jacq. ( B u g á s Cs.) Szt.-M. K o r . utak szélén ; — C. Scabiosa L . (Sikantyu Cs.) u. o. ; — C. Jacea L . (Imola Cs.) u. o. r é t e k ; — C. montana L . ( H e g y i Cs.) k i s b a r á t i hegy ; — C axillaris W i l l d . u. o. ; — C. Cyanus L . ( B ú z a v i r á g Cs.) vetés közt m i n d e n ü t t . C a r l i n a acaulis L . ( S z á r t a l a n Körfény.) Szt.-M. T é n y ő , száraz

legelőkön ; — Ç. vulgaris L . (Közönséges K . ) I l l a k - e r d ő , K o r . . pagony.

X e r a n t h e m u m annuum L . ( E g y n y á r i V a s v i r á g ) Szt.-M. K á l v á r i a , K o r . utak szélén.

C a l e n d u l a officinalis L . (Orvosi P e r e m é r ) . Kertekben művelve s félvadon.

E c h i n o p s Sphaerocephalus L . (Gömbös Labdaborz). I l l á k széle, szemerei csonkás szélén.

S e n e c i o paludosus L . ( P o s v á n y Ü s z ö g ö r ) . K o r . n á d a s , G y ő r , prater; — S. Jacoboea L . (Berzedt Ü . ) Szt.-M. K o p á r dombok, K o r . r é t e k , utszélek ; — S. Vulgaris L . (Aggófü Ü . ) . M i n d e n ü t t .

C i n e r a r i a pratensis Hoppe. ( R é t i Dugasor.) Szt.-M. nedves r é t e k K o r . pagony.

F i 1 a g o germanica L . ( N é m e t Fonálfii). Szt.-M. K o r . szántóföldek ; — F . arvensis L . (Gyepi F . ) u. o.

G n a p h a l i u m uliginosum L . ( I s z a p G y o p á r ) . K o r . m a l o m á r o k p a r t ; — G. arenarium L . (Homok Gy.) Szt.-iváni, K o r . homok, Szt.-M ; — G. dioicum L . (Parlagi Gy.) ravazdi, k i s b a r á t i , tényői hegy ; — G. sylvaticum L . ( E r d e i G y . ) S z t . - p á l i erdő.

T a n a c e t u m vulgare L . (Gilisztaüző V a r á d i c s . ) Ravazdi á r k o k , kisárpási, ráb.-patonai töltések ; — T . balsamita L . (Bazsamint V . )# kertekben m ű v e l v e .

A r t e m i s i a A b s i n t h i u m L . ( F e h é r Ü r ö m . ) Szt.-M. K á l v á r i a ; — A . Abrotanum L . ( A b r u t Ü . ) kertekben művelve ; — A . austriaca Jacq. ( O s z t r á k Ü . ) K o r . Paradicsom; — A . vulgaris L . (Fekete U . ) m i n d e n ü t t ; — A . campestris L . (Mezei Ü . ) Szt.-M. dombok ; — A . scoparia W . K . ( S e p r ű Ü . ) P á z m á n d i t e m e t ő , K o r . pagony ; — A . Dracunculus L . ( T á r k o n y Ü . ) kertekben m ű v e l v e .

C h r y s a n t h e m u m m o d o r ú m L . ( I l l a t t a l a n A r a n y virág.) Szt.-M.

v e t é s e k közt ; — Chr. corymbosum L . (Sátoros A . ) I l l á k erdő ; — Chr. Leucanthemum L . ( Ö k ö r s z e m A . ) u. o. K o r . rétek.

M a t r i c a r i a Chamomilla L . (Orvosi Szikfü.) M i n d e n ü t t szerükön, udvarokon.

A c h i l l e a M i l l e f o l i u m L . ( E g é r f a r k Cickóró.) M i n d e n ü t t gyepekben á r o k p a r t o n ; — A . lanata Spreng (Gyapjas C.) K o r . pagony.

A n t h e m i s tinctoria ( F e s t ő M o n t i k a ) S z t . - M . K á l v á r i a , T é n y ő ,

û eg y ; A . austriaca Jacq ( O s z t r á k M . ) Szt.M. K o r . s z á n t ó -földek ; — A . arvensis L . ( P a l i á g i M . ) u. o. ; — A . Cotula L . (Bűzös M . ) u. o. és utak mellett.

B i d e n s t r i p a r t i t a L . (Farkasfog Villamag.) Nedves helyeken m i n ­ d e n ü t t ; — B . cernua L . (Bókoló V . ) u. o.

H e l i a n t h u s annuus L . (Napraforgó Nap v i r á g ) . M ű v e l v e szántóföl­

deken m i n d e n ü t t ; — H . tuberosus L . (Csicsóka N . ) u. o.

X a n t h i u m strumarium L . (Szúrós Cimpaj.) Nedves helyeken m i n d e n ü t t ; — X . spinosum L . (Tövises C.) U t a k mellett m i n d e n ü t t . B u p h t h a 1 m u m salicifolium L . ( F ű z l e v e l ü Ö k ö r s z e m . ) I l l a k - e r d ő . I n u l a germanica L . ( N é m e t Sertecsék.) Szt.-M. szántóföldek kor.

pagony ; — I . ensifolia L . ( K a r d l e v e l ü S.) u. o. szőlők kerítései mellett ; — I . salicina L . ( F ű z l e v e l ü S.) K o r . Szt.-M. á r k o k ; — I . squarrosa L . u. o. I l l a k - e r d ő , Paradicsom ; — I . britannica L . ( B r i t t S.) Sz.-M. á r k o k , kor. pagony; — I . Conyza DC. ( K o n i z s S . )

u. o. ; — L Pulicaria L . (Balha S.) K o r Sz.-M. á r k o k b a n ; — I . disenterica L . ( R é t i S.) u . o. r é t e k .

L i n o s y r i s vulgaris Cass. (Közönséges A r a n y f ü r t ) I l l a k - e r d ő . S o l i d a g o V i r g a aurea L . (Aranyos R i t k a r é j . ) Szemerei hegy, I l l a k

-erdő.

E r i g e r o n acris L . (Bóbitás K ü l l ő r o j t . ) S z . - M . dombok, kor.

pagony ; — E . canadensis L . (Seprence K . ) M i n d e n ü t t .

B e l l i s perennis L . (Százszorszép Rukerc.) Gyepekben, nedves helye­

ken m i n d e n ü t t .

A s t e r acris L . (Pettyegetett Gerebesin.) K o r . Paradicsom ; — A . T r i p o l i u m L . ( P o z s g á s G.) S z . - M . B á l i n t - r é t ; — A.pannonicus Jacq.

( P a n n ó n i a i G.) K o r . á r o k b a n ; — A . Amellus L . ( M e l l a p a r t i G.) Szemerei szőlőhegy, I l l a k - e r d ő ; — A . Salignus L . ( F ü z G.) Kertekben m ü v e i v e s i t t - o t t vadon.

E u p a t o r i u m cannabinum L . (Kender P a k ó c a . ) Ravazdi t ó , kor.

pagony á r k á b a n .

P e t a s i t e s officinalis Mönch. (Kalapfű Szattyu.) Ravazdi t ó k ö r ü l . T u s s i l a g o Farfara. ( L ó k ö r m ü S z a m á r l a p u . ) Sz.-M., Ecs s. a. t. hor­

gok, kor. pagony árka.

L X I I I . REND. MÁCSONYAFÉLÉK. DIPSACEAE.

S c a b i o s a columbaria L . (Galamb Sikantyu.) Sz.-M. kor. r é t e k ; — S. ochroleuca L . (Vajszinü g. S.) u. o.

S u c c i s a pratensis Mönch. ( R é t i Varfű.) Sz.-M. kor. r é t e k . C e p h a 1 a r i a transilvanica Schrad. ( E r d é l y i G ö m b v i r á g . ) u. o.

I ) i p s a c u s sylvestris M i l l . ( E r d e i Macsona.) Sz.-M. g y ő r i P á n z s a mellett á r o k p a r t o k o n ; — D . laciniatus L . ( H é j a k u t M . ) Sz.-M. kor.

á r o k p a r t ; — D . Fullonum L . ( T a k á c s M . ) hajdan G y ő r ö t t nagyban m ű v e l v e .

L X V I . REND. GYÖKÖNKEFÉLÉK. V A L E R I A N E A E .

V a l e r i a n a officinalis L . (Macskagyökér G y ö k ö n k e . ) I l l a k - e r d ő , K o r . pagony ; — V . dioica L . ( K é t l a k i G y . ) Ravazd, kor. nedves r é t . V a l e r i a n e l l a olitoria P o l l . ( S a l á t a Galambbegy.) K o r . Sz.-M. r é t e k ,

á r o k p a r t o k .

L X V I . REND. U T I L A P U F É L É K . PLANTAGINEAE.

P l a n t a g o arenaria W . K . (Homok Ú t i l a p u ) Sz.-M. homokdomb, kor. homoktalaj ; — P. maritima L . (Tengeri M . ) Sz.-M. kor.

nedves r é t e k ; — P. major L . (Széleslevevelü U . ) u . o. kert,

utmente ; — P. media L . ( K ö z é p U . ) u. o. r é t e k ; — P. lanceolate L . (Keskenylevelii IT.) u. o.

L X V I I . REND. GÉGEVIRÁGFÉLÉK. ARISTOLOCHIACEAE.

A r i s t o l o c h i a Clematitis L . (Farkasalma G é g e v i r á g . ) Szt.-M. szőlő-kerítések, kor. Paradicsom.

L X V I I I . REND. EZÜSTFAFÉLÉK. ELAEAGNEAE.

E l a e a g n u s augustifolia L . (Keskenylevelii E z ü s t f a . ) Kertekben m ű v e l v e , g y ö k é r h a j t á s o k r ó l félvadon.

L X I X . REND. BOROSZLÁNFÉLÉK. DAPHNOIDEAE.

D a p h n e Cneorum L . (Henye Boroszlán.) Sz.-iváni s gönyői h a t á r b a n homoktalaj.

P a s s e r i n a annua W i c k s t r . ( E g y n y á r i Cicó.) Ugarokon m i n d e n ü t t . L X X . REND. SZANDALFÉLÉK. SANTALACEAE.

T h e s i u m ramosum H e y n . ( Á g a s B ö g r e t o k . ) Sz.-M. kor. homokos r é t e k .

L X X I . REND. CIKSZÁRFÉLÉK. POLYGONEAE.

R u m e X maritimus L . (Tengerparti L ó r o m . ) Sz.-M. kor. vizárkok ; — R . crispus L . (Fodros L . ) u. o. ; — R . Hydrolapathum Huds.

( P a r t i L . ) G y ő r s z i g e t , K o r . ; — R . pratensis M . K . ( L ó s o s k a L . ) Sz.-M. r é t e k ; — R . seutatus L . (Pajzsos L . ) Kertekben m ű v e l v e ; — R . Acetosa L . (Sóska L . ) M i n d e n ü t t r é t e k ; — R . Acetosella L .

( P a r t i L . ) G y ő r s z i g e t , K o r . ; — R . pratensis M . K . ( L ó s o s k a L . ) Sz.-M. r é t e k ; — R . seutatus L . (Pajzsos L . ) Kertekben m ű v e l v e ; — R . Acetosa L . (Sóska L . ) M i n d e n ü t t r é t e k ; — R . Acetosella L .