A politikai felhatalmazás-elméletre az elmúlt évtizedekben nem épült empiri-kus politikatudományi kutatási program. Ez nemcsak az elméleti keret jelen-tős teoretikus eredményei fényében különös, de akkor is, ha fig yelembe vesszük, hog y minteg y párhuzamosan mégis kialakult eg y kutatási irányzat, melynek a felhatalmazás-elmélet eg yik kulcsfogalma, a mandátum az alapja. A tanul-mány íg y e két, jelentős részben elkülönült irodalom, az ex ante felhatalmazás köré épített képviselet-elmélet teoretikus írásai, illetve az ún. ígéretkutatás (pledge research) és az üg yek fontosságát vizsgáló, ún. hangsúlyközpontú választásiprog-ram-kutatás (saliency research) empirikus irodalma között épít hidat. E felada-tot a választási felhatalmazás végrehajtásának anomáliáit vizsgálva végezzük el.
Az ilyen anomáliákat mandátumszivárgásként határozzuk meg, s három csoportba osztjuk őket normatív tulajdonságaik alapján. A „jó mandátumszivárgás” a hetero-gén választói preferenciákat közpolitikává alakító politikai folyamat elkerülhetetlen velejárója. A „rossz mandátumszivárgás” ug yanakkor nem függ össze a politikai pluralitással, és jellemzően kormányzati-intézményi súrlódásokra vezethető vissza.
A harmadik kategóriába olyan „semleges” mandátum nem-teljesítések sorolhatóak, melyek a választói preferenciák követését más normatív szempontból pozitív érté-kekkel hozzák átváltásba (ilyen a kormányozhatóság vag y az output legitimáció).
A tanulmányban a mandátumszivárgás e három elméleti kategóriáját a pozitivista ígéretkutatásban bevett változókkal illusztráljuk. A politikai felhatalmazás elméleté-re alapozva íg y kitágítható és részben újrafókuszálható a mandátumteljesítés vizsgála-tával foglalkozó empirikus kutatási program.
1. BEVEZETÉS
A politikai felhatalmazás-elméletre az elmúlt évtizedekben nem épült empirikus politikatudományi kutatási program. Ez nemcsak az elméleti keret jelentős teo-retikus eredményei fényében különös, de akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy mintegy párhuzamosan mégis kialakult egy kutatási irányzat, melynek a felha-talmazás-elmélet egyik kulcsfogalma, a mandátum az alapja. A tanulmány így e két, jelentős részben elkülönült irodalom, az ex ante felhatalmazás köré épített képviselet-elmélet teoretikus írásai, illetve az ún. ígéretkutatás (pledge research) és az ügyek fontosságát vizsgáló, ún. hangsúlyközpontú választásiprogram-ku-tatás (saliency research) empirikus irodalma között épít hidat.1
Az elmélet területén a képviselet mint delegálás irodalma – építve a megbí-zó–ügynök elmélet általános eredményeire – egy bevett megközelítésnek számít a komplex politikai rendszerek vizsgálatában. Jó példa erre a hatalommegosztás vizsgálata az Egyesült Államokban, vagy a többszintű kormányzásé az Európai Unióban (lásd pl. Epstein–O’Halloran 1999, illetve Strøm–Müller–Bergman 2006). Legerősebb pillanataiban e kutatási irány közel jut ahhoz, hogy a modern politikai rendszerek komplexitását a politikai kapcsolatok egy áttekinthető modelljévé alakítsa (lásd pl. Ferejohn 1999).
E kutatási programban a politikai elszámoltathatóság két fél szerződésére épül, mely szerződés a rendszeres és szabad választásokon jön létre. A szavazás aktusa a feltevések szerint a polgárok preferenciáihoz kapcsolja a későbbi köz-politikai döntéseket. Ezt a kapcsolatot megerősíthetik a szerződés különböző tartalmi elemei, pl. azáltal, hogy célirányosan ösztönzik helyes viselkedésre az ügynököt (Besley 2006). Miközben e kérdések nyilvánvalóan a demokratikus el-számoltathatóság alapjait érintik, az ilyen deduktív modellek empirikus tesztelé-se ritkán irányul e szerződétesztelé-sek explicit közpolitikai tartalmára, vagy annak telje-sítésére (Ashworth 2012). Ehelyett a hangsúly inkább a kormányzati pozícióban lévő szereplők viselkedésén (szembeállítva például a közpolitikai döntéshozatal szempontjait a választókerületek kiszolgálásával), vagy az újraválaszthatóság és a gazdasági teljesítmény oksági kapcsolatán volt (i.m. 191–198). Jellemző, hogy a függő változó ezekben a modellekben rendre a folyamatos közvélemény-érzé-kenység (responsiveness), s nem a választás napján rögzített mandátumok telje-sítése (i.m. 191).
Ezzel az elmélet-orientált kutatási programmal áll szemben egy induktív ala-pokon álló, empirikus vizsgálódásokra épülő irányzat, mely ugyanakkor a
man-1 E fejezet műfaja félúton van a tudományos közlemény és az esszé között. Ennek megfelelően az elsődleges célunk egy önálló gondolatmenet bemutatása, melyet csak a legszükségesebb szakirodalmi hivatkozásokkal illusztrálunk. A vonatkozó irodalom részletes áttekintését egy másik írásban végeztük el (ld. Sebők, 2015).
dátum fogalmát tekinti kiindulópontjának. E kutatások adatbázisaikat a pártok választási programjaiból és a kapcsolódó kampánykommunikációból nyerik ki.
A vizsgálódás alapvetően két fonalon fut, attól függően, hogy hogyan értelmezik a mandátum fogalmát. A hangsúlyközpontú megközelítések (Budge–Hofferbert 1990; 1992; Pétry 1991) a közpolitikai döntéshozás általános trendjeit vizsgálták (gyakran költségvetési adatokon) annak érdekében, hogy felmérjék a választási programok hatását a kormányzás tartalmára. Másfelől az ígéretközpontú irány-zat az egyes választási ígéreteket azonosította, illetve ezek teljesülését vizsgálta, függetlenül a kormányzás általános jellegzetességeitől (Rose 1984; Royed 1996).
Míg az ilyen tanulmányok egyre inkább egy sztenderdizált változó-készletre épülnek, mely számos elméleti kapcsolódást kínál, a valóságban ezt az elméleti potenciált csak ritkán használják ki.
A jelen tanulmányban a politikai felhatalmazás-elmélet és a programok/
ígéretek teljesítését vizsgáló ezen empirikus irodalom közötti, mind ez idáig hi-ányzó kapcsolattal foglalkozunk. Annak érdekében, hogy egységes értelmezési keretbe helyezzük a két kutatási irányt, az elemzés középpontjába a mandátum-teljesítést és a mandátumszivárgás fogalmát helyezzük. Külön foglalkozunk ez utóbbi három típusával: a jó, a rossz és a semleges mandátumszivárgással. Ezek elválasztása döntő fontosságú abban, hogy normatív szempontból értékelhessük a hangsúly- és ígéretközpontú tanulmányok empirikus eredményeit. E feladat egyben kijelöli a tanulmány kutatási kérdését is: mennyire lehetnek hasznosak a mandátumteljesítéssel kapcsolatos empirikus kutatások a képviseleti demokráci-ák működésének normatív értékelésében.
Az alábbiakban először áttekintjük a politikai felhatalmazás és elszámoltatás megbízó–ügynök elméletének alapjait és hiányosságait. Ennek során a hangsúlyt a választási mandátum forrásaira és a delegálási folyamat során bekövetkező vál-tozásaira tesszük. Ezt követően az alapmodell anomáliáinak tekinthető megsza-kított megbízó–ügynök kapcsolatokat vizsgáljuk a mandátumszivárgás újonnan bevezetett fogalma segítségével. A harmadik szakaszban a mandátumteljesítés empirikus irodalmának változóit és eredményeit a politikai felhatalmazás-elmé-let keretébe illesztve tárgyaljuk. A záró alfejezetben összefoglaljuk a tanulmány következtetéseit.