Forrás: Magyarország erdıállományai, 2001.- 29. o., ÁESz - Budapest 2002.
9. ábra: Az erdıterületek megoszlása az erdıtest jellege szerint
Adatok forrása: Magyarország erdıállományai, 2001. –29. o., ÁESz. – Szerzı saját munkája.
A 9. számú ábrán a köztulajdonú erdıterületek címszó alatt az állami és közösségi erdık adatai összevontan szerepelnek. A magántulajdonú erdıterületek adatai nagyobb részben tartalmazzák a rendezetlen tulajdonú erdık adatait is, mert ezek legnagyobb része várhatóan magántulajdonba kerül.
A gazdálkodó szektorok fafajszerkezete között is erıteljes és növekvı különbséget tapasztalunk. A hosszú tenyészidejő, lombos állományok (tölgy, bükk) túlnyomórészt állami tulajdonban maradtak, amíg az akác, nemes nyár és egyéb lágy lombos erdık 50-60%-a magánkézben van. Amennyiben az erdıfelújítás szempontjából is mértékadó területek hozami, véghasználati statisztikáit vetjük össze, a két szektor közötti eltérés még erıteljesebben mutatkozik meg.
A fenti összehasonlítások is alátámasztják, hogy a döntéshozók a magánosítás során a nagy erdıségek állami tulajdonlását kívánták fenntartani.
3.3.3 A magán erdıgazdaság mőködıképességérıl
A magán erdıgazdaság mőködıképességét elsısorban a jogszerően használt erdıterület nagyságával jellemezhetjük. 2005. évben mintegy 558 ezer hektáron folyt gazdálkodás, ami a lehetıségekhez képest 69%-os mőködésnek felelt meg. A magán-erdıgazdálkodás szerkezetének fontos kérdései a bejelentett erdıgazdálkodóval nem rendelkezı erdık területének és állapotának, valamint a gazdálkodási formáknak az alakulása.
Köztulajdonú erdıterületek megoszlása az erdıtest jellege szerint
0,6% megoszlása az erdıtest jellege szerint
0,4%
rendezetlen 72 27 90 95 2 7 293
Összesen 1 030 190 324 221 4 18 1 787
Amennyiben a rendezetlen gazdálkodású erdıterületek az elmúlt tíz évben tapasztalt ütemben csökkennek, akkor 2013. évre a bejelentett erdıgazdálkodóval nem rendelkezı erdıterületek aránya a magánszektorban 10% alá csökken.
10. ábra: A magántulajdonú erdıgazdálkodói struktúra változása 1996-2005.
Forrás: FVM – Bartha Pál
A 10. számú ábráról is jól érzékelhetı, hogy az 1996. és 2005. közötti idıszakban a magántulajdonú erdıgazdálkodói struktúrában nem játszódhattak le jelentısebb szerkezeti változások. Ebbıl adódik a magán erdıgazdálkodás egyik központi kérdése;
milyen eszközökkel és mennyi idı alatt érhetı el, hogy az erdészeti igazgatás 2005. évi kimutatásaiban még passzívnak feltőntetett és 252 ezer ha-t birtokló tulajdonosi kör tevékeny tagként jelenjen meg az erdıtulajdonosok és gazdálkodók körében, miközben tapasztalhatjuk a külsı ösztönzırendszer hiányosságait is. Az Erdıtörvény 14 §. (2) bekezdése lehetıséget biztosít kényszergazdálkodó kijelölésére. Ez az eljárás azokban az esetekben vezetett sikerre, ahol a kijelölt erdıgazdálkodó reális lehetıségét látta, hogy az elvégzett erdıtelepítési és felújítási munkák ráfordításait a fahasználatok ellenértékébıl realizálni tudja. A rendezetlen tulajdon arányain változtatni szükséges, azonban azt végleg megszőntetni biztosan nem lehet. Európa többi országának kimutatásaiban is találkozunk azonos fogalommal, hiszen az igazgatás nem képes azonnal adminisztrálni a tulajdonosváltásból, öröklésbıl vagy egyéb okból bekövetkezı változásokat.
erdıszövetkezet gazdasági társaság egyéni erdıgazdálkodó
közös megbízott erdıbirtokossági társulat
egyéb új szövetkezet mőködésképtelen struktúra
0 100 200 300 400 500 600 700 800
1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005év
1 000 ha
11. ábra: A magán-erdıgazdálkodás üzemszerkezete 2005. 01.
Forrás: FVM - Bartha Pál
A 11. számú ábra szemléletesen mutatja, hogy a magán-erdıgazdálkodás területén a bizonytalan szabályozásnak is köszönhetıen még a 2005. évben is jelentıs a mőködésképtelen struktúra, valamint a vitatott jogállású és emiatt a támogatási rendszerben is bizonytalanul megjelenı közös megbízotti formában való gazdálkodás aránya. Az évek során szervezettségükben is folyamatosan fejlıdı Erdıbirtokossági társulatok területe lényegében nem változott, bár a számuk csökkent és jelentıs részük a mőködıképesség határára került. Ennek legfıbb kiváltó oka, hogy labilis viszonyok között a nagyfokú bürokrácia és az erdıgazdálkodás speciális gazdálkodási rendszerét (pl. az olykor csak szakaszos tevékenységet) figyelmen kívül hagyó adórendszer mellett idegen szolgáltatások igénybevételével, vállalatszerően mőködnek. Még az 1990-es évek második felében is egészen más elvárások alapján szervezıdtek az Erdıbirtokossági társulatok. Az elhatározást az emlékekben élı „régi példa” is segítette, aminek alapját az Erdırıl és a Természetvédelemrıl szóló 1935. évi IV. tv.26 szolgáltatta. A tv. szellemiségének megfelelıen a közösségi tulajdonú erdıben a tagok a használati illetıség arányában személyesen mőködtek közre, amit az igazgatási rendszer mérsékelt bürokráciával és méltányos adózási feltételekkel is ösztönzött.
A már mőködı magán erdıgazdálkodást megvizsgálva elmondhatjuk, hogy az elenyészı erdıszövetkezeti forma kivételével a gazdálkodói szerkezet viszonylag arányosnak mondható.
26 Az Erdırıl és a Természetvédelemrıl szóló 1935. IV. T.-C. és végrehajtása - Budapest 1942.
közös megbízott
23% gazdasági
társaság 12%
egyéni erdıgazdálkodó
14%
mőködésképtelen struktúra
31%
erdıbirtokossági társulat
15%
erdıszövetkezet egyéb új 2%
szövetkezet 3%
12. ábra: A magán-erdıgazdálkodók átlagos üzemméretének változása 1996-2005.
Forrás: FVM - Bartha Pál
Az erdészeti igazgatás kimutatásai alapján az összes erdıterületre vetített hektáronként elérhetı éves árbevétel mintegy 35 000 forintra tehetı. Az erdészet hosszú termelési ciklusa miatt a rendszeres hozamok eléréséhez, valamint korszerő eszközök fenntartásához a jelenleginél nagyságrenddel nagyobb üzemméretre lenne szükség. A privatizáció módjából adódó kicsiny üzemméreteket - az elmúlt idıszak tanulsága alapján - külsı ösztönzı/kényszerítı eszközök bevezetésével sem sikerült számottevıen megváltoztatni, amit a 12. számú ábra is alátámasztani látszik.
13. ábra: A mőködı magán-erdıgazdaság üzemszerkezete 2005. 01.
Forrás: FVM - Bartha Pál
A 11. számú ábra adatait összehasonlítva a 13. számú ábra azonos idıszakra vonatkozó adataival megállapítható, hogy mind a magán-erıgazdaság egészét, mind mőködı részét tekintve a legnagyobb részarányt a közös megbízotti forma képviseli. Az EU-ban is ismert és hazánkban is támogatott erdıbirtokossági társulatok aránya azonban nem tudta
0 50 100 150 200 250 300
1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
év ha/db
egyéni erdıgazdálkodó közös megbízott gazdasági társaság erdıbirtokossági társulat erdıszövetkezet egyéb új szövetkezet
közös megbízott 33%
egyéb gazdálkodó 1%
gazdasági társaság
17%
egyéni erdıgazdálkodó
20%
erdıbirtokossági társulat
22%
erdıszövetkezet 3%
egyéb új szövetkezet
4%
meghaladni a 25%-ot sem. Az üzemméretbıl eredı problémák többségét valószínőleg fel lehetne oldani, amennyiben a magántulajdonú erdıbirtok integrálódhatna egy vegyes profillal kialakításra kerülı mezı- és erdıgazdálkodást folytató családi vállalkozásba;
vagy kellı számban jelennének meg az erdészeti ágazatban is érdekelt értékesítı -szolgáltató típusú gazdálkodó szervezetek. Ez utóbbi megoldást közelíti az országos erdészeti integrátori hálózat kialakítása, aminek kapcsán szükséges kiemelni, hogy az erdészeti integráció csak nevében azonos a mezıgazdasági integrációval. Amíg a mezıgazdaságban az integrált személyes közremőködésével állít elı termékeket, addig az erdészetben az integrált szolgáltatások igénybevételével a munka elvégzését várja az integrátortól.
Az erıgazdálkodó szervezetek területhasználati arányai nem mutatnak nagy volumenő változásokat, azonban a szervezeti formától függetlenül megfigyelhetı, hogy az átlagos gazdálkodói terület emelkedik. Ennek elsıdleges oka, hogy az átalakulások, átszervezések legtöbb esetben a kis erdıgazdálkodói területtel rendelkezı gazdálkodókat érintik. Ez a folyamat is megerısíti, hogy a megszőnéssel fenyegetett gazdálkodói kör pontosabb meghatározásához, a magán-erdıgazdasági ágazat magas fokú rugalmassága mellett is szükség van az életképesség területi korlátainak meghatározására.27
Az erdészeti integráció az EU tagországaiban is ismert és elfogadott rendszer, ahol az integrátor és az erdıtulajdonosok polgárjogi szerzıdéses kapcsolatot hoznak létre.
Ezáltal a mindenkori döntés lehetısége a tulajdonosoknál marad, továbbá nem kell belépniük egy adott szervezeti formába, és ezzel önkéntes alapon valósulhatnak meg az országot behálózó tartamos és fenntartható erdıgazdálkodást folytató „munka alapon szervezıdı gazdaságok”.
A Nyugat Európában létrejött szervezeti formák hosszabb idıtávú fejlıdés során alakultak ki. Magyarországon az erdıgazdálkodásban külsı ösztönzık bevonásával is segíteni kell az Európai Unió által is elfogadható és támogatható életképes szervezeti formákat, amelyek megfelelı területi eloszlással és legalább elégséges számukkal elkerülhetik az abszolút versenyhátrány kedvezıtlen hatásait.
3.4 Támogatások az Európai Unióban és Magyarországon
Az Európai Unió integrációs megoldásain belül is sajátos rendszert képvisel az agrárpolitika. A Közös Agrárpolitika (továbbiakban: CAP) szabályozásának elvi alapjait az 1957. március 25-én aláírt Római Szerzıdés (továbbiakban: RSZ) teremtette meg. A CAP az európai integráció egyik legbonyolultabb területe, ami elsısorban az EU tagállamainak jelentıs mértékben eltérı mezıgazdasági adottságaiból, társadalmi-gazdasági viszonyaiból adódik. A közös mezıgazdasági politika megvalósításának eszközei a közös versenyszabályozás, a tagállami piaci rendtartások kötelezı koordinációja, a közös európai piaci rendtartás kialakítása. A három szabályozási követelmény közül szinte kizárólagosan a meghatározott termék vagy termékcsoport piacát koordináló európai piaci rendtartás kiépítése valósult meg, amelynek a gyakorlatban is megjelent tipikus eszközei az ár- és a mennyiségi szabályozások, a felvásárláshoz és raktározáshoz kapcsolódó intervenciós intézkedések.
27 METH – 2005.- 5. oldal
A piacpolitika mellett a CAP másik jelentıs területét a struktúrapolitika képezi. A hat elembıl álló általános struktúrapolitikai célrendszerébı1 a strukturálisan elmaradott régiók fejlesztése, a mezıgazdasági struktúrák kialakításának felgyorsítása, valamint a falusi területek fejlesztése közvetlenül érinti a mezıgazdaságot, illetve a mezıgazdasági térségeket.
Az agrárpolitikai intézkedések finanszírozására 1962-ben létrehozták az Európai Mezıgazdasági Orientációs és Garancia Alapot (továbbiakban: EMOGA), amely 2006-ig az EU költségvetésének több mint 50%-val gazdálkodott. Az EMOGA Garancia Részlegre, illetıleg Orientációs Részlegre tagozódik. A Garancia Részleg kiadásai lényegében az exporttámogatás és az intervenciós kiadások egészére terjedtek ki, míg az Orientációs Részleg kiadásai elsısorban a termelési feltételeknek, az agrártermelés szerkezetének és a termékek minıségének, valamint a mezıgazdasági termékek értékesítési feltételeinek és piaci értékesítési szervezetének javítását szolgálták. A fentieken túl az EMOGA olyan tevékenységet is finanszírozhat, mint az egyes agrárpiacok menedzselése, a rászorulók közötti élelmiszerelosztás, a minıségellenırzés, a környezetvédelem, a tájfenntartás, az erdısítés, a korai nyugdíjazás. Az EMOGA keretében az erdıgazdálkodásnak nyújtott támogatási jogcímeket és a támogatások célterületeit a 16. számú táblázat mutatja be.