Az Európai Unió erdészeti stratégiája

A nemzetközi erdészetpolitikai eseményeken 1983. és 1998. között szinte évente fogadtak el valamely az erdıgazdálkodást, faipart, illetve részterületeiket érintı programokat, akcióterveket, állásfoglalásokat. Az erdészet szempontjából lényeges közösségi és tagállami erdészeti politikák, kezdeményezések összehangolására az Európai Parlament Mezıgazdasági és Térségfejlesztési Bizottsága 1997. január 30-i ülésén elfogadta az Európai Unió erdészeti stratégiájáról szóló elıterjesztést. Az Európai Tanács az erdészeti stratégiáról szóló 1998. december 15-én kelt állásfoglalásával már egy olyan, a hosszú távú erdıgazdálkodás támogatását segítı tevékenységeket összefogó keretprogramot hozott létre, amelynek elsıdleges célja az erdık és erdészet szempontjából lényeges tagállami és közösségi politikáknak, kezdeményezéseknek az összehangolása. A program kiemelten kezeli az EU és a tagállamok erdészettel kapcsolatos kötelezettségvállalásait, különös tekintettel az Egyesült Nemzetek 1992. évi a környezetrıl és a fejlıdésrıl szóló, valamint az Európai Erdık Védelme Miniszteri Konferenciákra. Az Európai Erdık Védelme Miniszteri Konferenciát (MCPFE) pán-európai kezdeményezésre elsı alkalommal 1990-ben Strasbourgban, majd ezt követıen 1993-ban Helsinkiben, 1998-ban Lisszabonban, és 2003-ban Bécsben hívták össze.

Az erıgazdálkodást jellemzı közös alapelvek, valamint a vidéki területek fejlesztésében betöltött rendkívül fontos szerepének elismerése ellenére az EU nem alakított ki a mezıgazdasági termékekhez hasonló közös erdészeti politikát. Ennek egyik oka részben az EU jogalkotási rendszerében kereshetı, hiszen általános irányelv, hogy a jogi normák, határozatok a lehetı legalacsonyabb szinten kerüljenek megalkotásra, így a hatalom a lehetı legközelebb maradjon azokhoz, akik felett a hatalmat gyakorolják.

Továbbá a közös álláspont kialakítását nehezítette, hogy a tagállamok erdıgazdálkodási- és végrehajtási rendszereiben jelentıs különbségek mutatkoznak, ami nagyon szők mozgásteret engedne meg a közös erdészeti-politika számára.

A nemzeti erdészeti politikák egyfajta biztosítékát is jelentik annak, hogy az erdıkkel kapcsolatos intézkedések és kezdeményezések végrehajtása, az ellenırzési eljárások, illetve a közösségi tevékenységek közel azonos módon kerülnek elbírálásra és értékelésre.

Ezáltal ugyan az elsıdleges döntéseket is a tagországoknak önállóan kell meghozniuk, azonban figyelembe kell venniük, hogy az erdık kezelésére, védelmére és fenntartható fejlesztésére vonatkozó egységes alapelvek a közös agrár-, vidékfejlesztési-, környezeti-, kereskedelmi-, belsıpiaci-, kutatási-, ipari-, fejlesztési- együttmőködési- és energetikai politikákban már korábban megfogalmazásra kerültek. A nemzeti erdészeti politikák olyan témákat tárgyalnak, mint az erdık produktív szerepe, a hosszú távú erdıgazdálkodás gazdasági életképessége, az erdészet hozzájárulása a vidékfejlesztéshez, a biodiverzitás védelme és kiterjesztése az erdıkben, az éghajlatváltozás csökkentése, az erdık védelmi, társadalmi, rekreációs és kulturális szerepe. Jóllehet a tagországok

hasonló célokat fogalmaznak meg, azonban az egyes programok kiemelt céljaiban az európai erdık társadalmi-gazdasági és ökológiai sokfélesége miatt jelentıs különbségek tapasztalhatók.¹⁰ Magyarországon is törekedni kell arra, hogy a valamennyi érintett támogatásával létrehozott nemzeti erdészeti program minél teljesebben beágyazódjon a hosszú távú fejlesztési stratégiákba.

Az 1990-es évek második felében az EU erdészeti célú támogatásainak döntı része a dél-európai országokba, Spanyolországba, Németországba, Franciaországba és Írországba jutottak. A kedvezményezett tagállamok a támogatásokat elsısorban a mezıgazdasági területen folyó erdészeti programok finanszírozására, valamint az erdıgazdálkodás hatékonyságának a javítására, a piacfejlesztési és környezetvédelmi intézkedésekre, a környezetkárosodás helyreállítására használták fel.

A magyar erdészeti jogalkotás és a kapcsolódó elıírások szükségszerő felülvizsgálatakor az EU által meghatározott irányelveket célszerően, a megadott szempontokat a nemzeti sajátosságoknak megfelelı súllyal kell figyelembe venni.

A közös erdészeti stratégia kidolgozására adott jogszabályi környezetben, elsısorban a Rio de Janeiro-i Föld Csúcstalálkozó erdıre vonatkozó alapelvei, az EU tagországok szakpolitikái és az erdészeti akcióprogramok figyelembevételével került sor. A közös erdészeti stratégia:

• az erdıgazdálkodás feladatai között jelöli meg az erdık sokféleségének és többcélú hasznosításának, valamint az ökológiai, ökonómiai és szociális funkciók fenntarthatóságának elısegítését;

• hasznosnak tekinti az EU, mint közösség tevékenységét a vidékfejlesztési intézkedésekben, az erdınek a levegıszennyezés és erdıtőz elleni védelmében, az erdészeti információs és kommunikációs rendszerekben, a kutatási és fejlesztési munkában, valamint a fejlesztési együttmőködésben;

• célja, hogy a nemzeti erdészeti programokat kiegészítse, és biztosítsa, hogy a közösségi intézkedések elınyeit maximális mértékben kihasználják.

A közös erdészeti stratégia lényeges elemei:

• a fenntartható erdıgazdálkodás biztosítása;

• a tevékenységek optimális szintjének (helyi, regionális, nemzeti, európai, vagy nemzetközi) meghatározása, valamint az egyes szintek közötti lehetı leghatékonyabb munkamegosztás kialakítása;

• az erdık multifunkcionális szerepének felismerése;

• a nemzetközi kötelezettségek megvalósítása nemzeti eszközökkel;

• aktív részvétel az erdészeti ágazattal kapcsolatos nemzetközi folyamatokban;

• a koordináció, kommunikáció és együttmőködés javításának szükségessége;

• a biológiai sokféleség megırzése és fokozása;

• faanyag felhasználásának elımozdítása a nyílt piaci szabályoknak megfelelıen;

• az erdészet és kapcsolódó iparok hozzájárulása a jövedelemhez, a foglalkoztatáshoz;

• integrált megközelítés az erdık és a többi politika között;

10 NEP, 2002; és www.europa.eu.int

• aktív részvétel, tulajdonosok bevonása;

• egyedi megközelítések szükségessége;

• a stratégia folyamat-jellegének felismerése.

Az egységes Erdészeti Akcióprogramot az Európai Tanács 1989-ben elfogadta, majd 1992-ben ismét megerısítette. Az Erdészeti Akcióprogram keretében nyújtott támogatásokat a 2. számú táblázat mutatja be.

2. táblázat: Az Erdészeti Akcióprogram keretében nyújtott támogatások

Támogatás Támogatás megnevezése Szabályozás

száma idıszak millió ECU Erdıvédelem:

légkör szennyezettséggel kapcsolatos védelem 29,4

erdıtüzek elleni védelem

2157/92.

2158/92. 1992-1996.

70,0 Térségfejlesztés keretében az erdı állapot

feljavítása Közös Agrárpolitikához kapcsolódó intézkedések 2080/92.

Európai Erdészeti Információs és Kommunikációs Rendszer támogatása (EFICS)

1615/89.

400/94. 1993-1997. 3,9 A mezıgazdasági és erdészeti genetikai készletek

védelme, osztályozása és hasznosítása 1467/94.

A tudományos kutatás támogatása a Közösségi Kutatási Keretprogramon belül történik.

Adatok forrása: www.europa.eu.int. – Szerzı saját munkája.

A CAP 1992. évi reformja újabb lehetıséget biztosított a mezıgazdasági területek erdészeti célú hasznosítására, valamint a már meglévı erıterületek állapotának javítására, értékeinek megırzésére. Az Európai Bizottság az 1993-1997. évek közötti idıszakra 650 ezer hektár mezıgazdasági mővelés alatt álló terület erdısítését és 130 ezer hektár meglévı erdıterület rehabilitációját irányozta elı azzal, hogy a feladatok végrehajtásához 1,2 milliárd ECU pénzügyi forrást rendeltek. A program, illetve egyes szakaszainak végrehajtását követıen a ténylegesen felmerült költségek mintegy 50-70%-a került visszatérítésre a tagállamok számára.

A 89/367 számú Európai Tanácsi határozattal létrehozott Erdészeti Állandó Bizottság az 1990-es évekre az EU erdészeti politikájának és a tagállamok közötti koordinációnak elsıdleges fórumává vált. A Bizottság irányító tevékenységét elsısorban az erdıvédelemrıl és -felügyeletrıl szóló jogszabályoknak megfelelıen végzi. Az EU tagállamai nemzeti szakpolitikájukat a Bizottság állásfoglalásainak és iránymutatásainak figyelembevételével igyekeztek alakítani. A Bizottság munkájának eredményeképpen az 1993. évi Helsinkiben megtartott Miniszteri Konferencián elfogadták a tartamos erdıgazdálkodás definícióját. Ennek megfelelıen az erdıket és fás területeket olyan módon kell gondozni és használni, hogy azok:

• biológiai változatossága, termıképessége, felújítási kapacitása és életenergiája megmaradjon;

• meghatározó környezeti, gazdasági és társadalmi funkcióknak megfeleljen;

• más környezeti rendszerek ne károsodjanak.

2001. év végén komoly elırelépést jelentett, hogy az Erdészeti Állandó Bizottság az erdıkkel kapcsolatos problémákat érintı koordináció elısegítésére egy a meghatározó közösségi politikákért felelıs szolgálatok közötti erdészeti csoportot hozott létre. Ez a kezdeményezés is hozzájárult a tagállamok és a Bizottság összehangolt álláspontjának kialakításában.

Az erdészeti politika rendszere 1998. óta jelentıs fejlıdésen ment keresztül. Elsı lépésként összevetésre kerültek az ágazatot közvetlenül érintı határozatok. A hosszú távú fejlıdés 2002. évi johannesburgi csúcstalálkozóján már rögzítésre került, hogy az erdészet a hosszú távú fejlıdés egyik meghatározó eleme. Pán-európai szinten a Bécsben megtartott IV. Európai Erdık Védelme Miniszteri Konferencián egységesen alkalmazható fogalmak és fogalom meghatározások, valamint az erdık védelmére és a hosszú távú erdıgazdálkodásra vonatkozó koherens cselekvési sorozatok kerültek elfogadásra. A 2002. évben elfogadott VI. Közösségi Környezetvédelmi Cselekvési Terv, valamint a közös agrárpolitika módosításaiban is megerısített vidékfejlesztési politika nagymértékben hozzájárult a tagállamok erdészeti politikáinak fejlıdéséhez is.

Az Európai Unión belül az erdészeti politika megközelítésében valószínőleg még a tágabb értelemben vett politikai összefüggésrendszer változásai, a lisszaboni és a gothenburgi stratégiák, az EU bıvítése és az elfogadásra váró új Alkotmányos Szerzıdés sem hoznak jelentısebb változást.¹¹