1838 márciusában minden korábbit felülmúló természeti katasztrófa zajlott le Magyar- országon, a Duna völgyében. A Duna jeges árvize végigpusztította a vidéket Esztergomtól Mohácsig.
Különös, de a bekövetkezett tragédia a műszaki szakembereket nem érte váratlanul:
a Duna-mappáción 1824 óta dolgozó mérnökök tudták, hogy a Duna szabályozatlan volta bármelyik télen hatalmas árvíz előidézője lehet. Véleményüket hangoztatták is: előbb Vörös László (1 7 9 0 -1 8 7 9 ) a budapesti áüóhídról írt cikkében hívta fel a figyelmet a jeges árvíz veszélyeire, majd 1833-ban kiadott térképen (Alap s vízhelyzeti térképe Buda és Pest szabad királyi fo városainak . . . ) közreadott „Vízhelyzeti leírás”-ában a Csepel sziget csúcsa körül elfajult mederszakaszt jelölte meg egy jövendő nagy árvíz előidézőjének. Győry Sándor (1 7 9 5 -1 8 7 0 ) szintén az építendő állóhíd ürügyén figyelmeztet: nem elegendő az eddig észlelt legmagasabb víz ellen gátakkal védekezni, m ert az árvíz magassága egyedül a jégtorlaszok erejétől függ, és így előre nem tudható, milyen szintet ér majd el. (A torlasz
képződés pedig az alacsony esésű folyószakaszon szinte minden erősebb télen előforduló jelenség volt. Komárom és Paks kö zö tt 40 olyan helye volt a Dunának, ahol sziget osztotta meg a medret, innen a Dráva-torokig pedig az éles kanyarulatok akasztották meg a lefelé vonuló jeget.)
A gyarapodó, európai rangra törekvő ikerváros nem sokat tett az árvízveszély ellen.
Mindössze a külvárosokat fenyegető régi Duna-ág (Pesti-ág) k ét torkolatát zárták el az 1775.
évi árvíz után a magas vezetésű országutakba k ö tö tt Váci- és Soroksári-gátakkal. A Sorok
sári-gáthoz kapcsolódó, a ferencvárosi Duna-parton emelt, ún. „Fa-gát” csak az ottani faipa
ros telepeket volt hivatott a nyári nagyvizektől megóvni.
Az 1837—38-as tél az átlagosnál jóval hidegebb és csapadékosabb volt. A jégzajlás Pestnél már december közepén elkezdődött, majd a Szekszárd meEetti borrévi kanyar 1837. dec.
22-i beállta után jégtorlaszok sorozata alakult ki Borrévnél, a faddi Hármas-szigetnél, Köm- lődnél, Pest alatt a csepeli és fölötte a szentendrei szigetcsúcson. A torlaszok visszaduzzasz- to tta folyó 1938.jan.6-án elöntötte Buda mélyebben fekvő utcáit és csak egy h ét múltán tért vissza medrébe. Ez volt az első figyelmeztető jel a közelgő még nagyobb veszélyre.
Időközben az egyre kegyetlenebb hideg m iatt a Csepel-sziget csúcsán kialakult jégtömb hozzáfagyott a mederhez. Vásárhelyi Pál (1 7 9 5 -1 8 4 6 ), aki a torlaszt 1838. febr.29-án fel
m érte, szinte előre látta a nem sokkal később bekövetkezőket: „A folyamnak állapotjára való tekintet valóban alapos aggodalmat gerjeszt, hogy a tavaszi olvadással, ha a jégindulás nem kedvező körülmények között megy véghez, még nagyobb áradások fognak bekövetkez
ni.”
A riasztó jelek hatására Pest város tanácsa „lépésekre” szánta el magát: homokból és trágyából (!) egy, az 1775. évi árvíz szintjét meghaladó koronájú töltést hú zato tt, valamint beszegeztette a Dunába ömlő csatornák nyílásait.
Március első napjaiban Bécsen felül elindult a jég. A pest-budai tragédia szempontjából meghatározó volt, hogy a Szentendrei-sziget csúcsánál lévő jégtorlasz a fentről érkező jeget és olvadt vizeket március 13-ig visszatartotta — ezzel a pestihez hasonló arányú pusztítást végezve a Dunakanyarban és Esztergom vidékén.
A márc. 13-án megindult jég-víz tömeg első hulláma aznap kora délután érkezett a főváros
hoz. A Duna már este 9 órakor átlépte a belvárost védő új gátat. A Váci-töltést márc,13-án éjfél körül, a Soroksári-gátat márc. 14-én hajnali 5 óra tájban szakította át, és most már 3 oldalról öm lött a városba, nem számítva ide a beszakított csatomanyílásokon alulról a házakba, pincékbe nyomuló áradatot.
A Csepel-sziget csúcsán lévő, és a visegrádi és kisoroszi torlaszok jegétől tovább erősödött jégdugó már elbírta a két oldalán kialakult kb. 3 méteres vízszintkülönbséget is! Csak a márc.
15-én éjjel 11 órakor 929 cm-rel tetőző, minden addigit 165 cm-rel meghaladó vízállás (amely Pestet is átlagban 2 méternél magasabban b orította el) tudta helyéből kimozdítani úgy, hogy a felgyülemlett hatalmas víztömeg a Duna balparti síkságán és a Csepel-szigeten keresztül — mintegy 20 km-es szélességben m indent elöntve és elpusztítva - hagyta el a fővárost.
Az árvíz óriási károkat okozott. Egyes falvakban egy ház sem m aradt (pl. Szigetszent- miklóson), de az anyagi károk és az ember-veszteség legnagyobb részét is Pest szenvedte el: az árvíz által k ioltott 153 emberéletből 151 itt veszett el, és az anyagi kár több m int 70%-a is Pest városáé volt.
A természeti katasztrófa számos addig megoldatlan műszaki problémára hívta fel a figyelmet. Előtérbe kerültek műszaki-szervezeti kérdések, a korszerűbb városszerkezet és építési m ódok problémája, valamint Pest-Buda árvíz elleni megóvása, ezáltal a magyar Duna- szakasz szabályozása is.
Az árvízkor Pest város tanácsa nem állt feladata magaslatán, nem lévén tapasztalata a hasonló váratlan(?) támadásokban. Ezért a mentés, a m enekültek elhelyezése, élelmezése szervezetlen volt,* és külső erő — a nádor személyes fellépése, ill. királyi biztos kinevezése — kellett a helyzet normalizálásához.
A tarthatatlan helyzet arra ösztönözte Pest város tanácsát, hogy megalkossa — jobb ké
sőbb, m int soha? — árvízvédelmi szabályrendeletét, amely azután 1839.jan.14-én meg is született. Ebben a tanács az árvíz előtti, alatti és utáni teendőket íija elő. K itér a gátak felügyeletére, karbantartására, a szennycsatomák zsilipjeinek zárhatóságára, jégtorlódások figyelésére, mentőcsónakok elhelyezésére, az élelmiszer-ellátásra, betegek, menekültek elhelyezésére stb.
A Dunába torkolló szennyvízcsatornákon betörő víz számos ház összedőlését okozta.
Kézenfekvő volt hát, hogy az igazi megoldás az lenne, ha a csatornák nem közvetlenül a Dunába, hanem gyűjtőcsatornába torkollnának, az pedig alkalmas helyen, zsilippel ellátva érne a Dunába. (Ezt csak részben, és csak a század 60-as éveiben R eitter Ferencnek sikerült megvalósítania.)
A sok összedőlt ház (2281) a nem megfelelő építési m ódokra hívta fel a figyelmet, ugyan
akkor a helyzet lehetőséget adott városszerkezeti változtatásokra is. A nádor kikövetelte azonnali vizsgálatok kim utatták: a dőlések nagy részét az okozta, hogy a város hom okos
ingoványos talajára megfelelő alapozás nélkül és - főként a külvárosokban — vályogból falaztak. Azért, hogy a hibák ne ismétlődhessenek meg, új építési szabályrendeletet készí
tettek, amely — építéstechnikai szigorításai m ellett — előírta az építési tervek kötelező engedélyeztetését is.
A városszerkezet-átalakítási tervekből nem sok lett; egy-két új utcát ny ito ttak csak és néhány mélyebb fekvésű helyet tö ltö ttek föl törmelékkel.
A Duna szabályozása volt az árvíz elleni védelem kulcskérdése. Az árvíz után íródott tanulm ányok egész sora (Győry, Vásárhelyi, Széchenyi, Kossuth, az Andrássy-féle pályázat) követelte az elódázhatatlannak látszó lépéseket. Az 1 8 3 9 -4 0 . évi országgyűlés meg is
* A hivatalnokok és vezetők kudarcának következményeit csökkentette az egyéni kezdeményezés, helytál
lás és hősiesség, pl.: Wesselényi Miklós báró (1 7 9 6 -1 8 5 0 ) önfeláldozó mentési tevékenysége.
hozta a törvényt (X. te.) a Duna-regulázásáról, de a megvalósítás még évtizedekig váratott magára.
Az árvíz és az azt követő védelmi intézkedések a mérnöki munka számára is számos tanulsággal szolgáltak.
A Pest-Buda árvíz ellen megóvását célzó Andrássy-féle akadémiai pályázat szerzői mind a tervezési alapadatok (térképek, vízsebességmérések) titkosságára panaszkodtak. Ugyan
ezt sérelmezte felirataiban az 1839-40-es országgyűlés is. Felelősséggel tervezni, költsége
ket számítani, gátakat emelni, csak pontos adatok ismeretében lehet.
Az 1838. évi jeges árvíz utolsó nagy tanulsága és következménye a Duna 1872-től tör
tén t szabályozása és az 1876. évi februári árvíz volt. A szabályozás tervezése és készítése ugyanis kezdetben csak a budapesti Duna-szakaszra terjedt ki, és az 1838. évihez sokban hasonló jeges árvíz — miközben Esztergomot, Vácot, a Csepel-szigetet elöntötte — Budapes
ten épp hogy az újonnan kiépített p artok között m aradt (Budán ki is öntött). Az újabb jeges árvíz végérvényesen bebizonyította, hogy Budapest ármentesítése csak a Duna középső szakaszának teljes rendezésével biztosítható.
Kaján Imre
Irodalom:
Trattner János: Jégszakadás és Duna kiáradása Magyar országban ... Buda, 1 8 38.349 o.
A pest-budai árvíz 1838-ban. Szerk.: Ném ethy Károly. Bp. 1838. 387 o.
Lászlóffy Woldemár: Az 1838-i árvíz és a Duna szabályozása. Vízügyi Közlemények, 1938.
Az 1838. évi pest-budai nagy árvíz. Kiállítási katalógus. Szerk.: Kaján Imre. (Sajtó alatt) Források az 1838. évi pest-budai nagy árvíz történetéből. Források a vízügy múltjából.
2. köt. (Sajtó alatt)