Az európai arany-, ezüst- és réztermelés jelentős részét évszázadokon át szolgáltató Selmec-, Körmöc- és Besztercebánya környéki ércbányák létét a XVII. század végén a mélység felé hatolás és a vízmennyiség emelésének növekedő költsége megszűnéssel fenyegette. A korabeli feljegyzések szerint Selmecen, 1687-ben a 2141 fő bányamunkás 34%-a — 720 fő — csak kézi szivattyúzást végzett, ehhez járult még a nyolc vízemelő járgányhoz szükséges 196 ló, továbbá kocsisainak és gondozóinak költségterhe.
A bányászat nehézségeit fokozta, hogy ez a török veszélytől alig érintett terület a Rákóczi-szabadságharcban hadszíntérré vált. A labanc, majd kuruc és ismét az osztrák hadak a bányákat birtokba véve mindig a leggyorsabb kiaknázásra törekedtek, rablógazdálkodást folytattak és a bányák vizeinek emelését elhanyagolták.
Minden bizonnyal a vízemelési gondok megoldása céljából vezényelte az udvari kamara Hell Máté Kornél (1650—1743) főgépmestert Csehországból 1694-ben Selmecbányára. Az akkor 44 éves szakember Selmecbányán vízgyűjtő tavak létesítésével, vízikerék meghajtású vízemelőgépekkel és tereprudazatos szivattyúkkal több bányát m entett meg az elfulladástól.
Személyének jelentőségét bizonyítja, hogy 1707-ben Rákóczi Ferenc fejedelmet levélben és a bányavidéket közvetlenül uraló Bercsényi Miklóst szóban elhangzott érvekkel győzte meg a selmeci bányászat folytatásának szükségességéről. A háborúban lerom lott bányászatot később a bécsi udvari kamara is fel akarta számolni. Hell Máté Koméi 1710-ben Bécsben személyesen tájékoztatta I. József uralkodót a selmeci bányászat ígéretes jövőjéről és ezzel elérte a kamara megszüntető rendeletének visszavonását.
A bányák helyzetén sokat javított M ikoviny Sámuel (1700—1750), akit 1735-ben nevez
tek ki a Selmecbányán felállított bányatisztképző iskola első tanárának. A kiváló „geométer”
1725—35 évek k ö zö tt vármegyei mérnöki tisztséget lá to tt el Pozsonyban és számos alapvető térképet készített, melyekkel kora vízrendezésének és az úthálózat kiépítésének feltételét terem tette meg.
Mikoviny 1729-ben ismerkedett meg a bányavidékkel, amikor a főkamaragróf kérte ki a véleményét a szélaknai tavak rendezése ügyében.
A víz szerepe a kor bányászatában kettős: kiemelésének gondjával egyenrangú volt az ércelőkészítő művek üzembentartásához szükséges hatalmas vízmennyiségek megszerzése, a vízzel — mint energiaforrással — való szabályozott gazdálkodás. Mikoviny mintegy tíz év megfeszített munkájával, hatalmas gátak építésével 16 tóból álló 7 millió m 3 vizet befogadó rendszert alakított ki, mely 65 km összhosszúságú, gondosan beszintezett árkokkal fogta össze, illetve vezette a felhasználási helyekre a vizet. Hasonló m éretű, különleges m unkát előtte sehol nem készítettek a bányászat céljaira.
Hell Máté Kornél két házasságából származó 23 gyermeke közül az idén 275. éve született' Hell J ó zse f Károly (1 7 1 3 -1 7 8 9 ) folytatta és még magasabb szintre emelte atyja bányagépész mesterségét. Tanulóévei már a Mikoviny által vezetett bányatisztképző iskola működésének idejére estek. Alig 25 évesen, 1738-ban Hegybányán a Siglisberg-aknában helyezte üzembe első, teljesen egyéni elgondolású „himbás-szekrényes” szivattyúját. A himba egyik karján fából készült víztartály, a másikon szivattyúrudazat vége volt felerősítve. A vízzel megtelő szekrény lesüllyedt és felemelte a szivattyúrudat. Amikor a szekrény önm űködően kiürült,
akkor a szivattyú süllyedve ismét felemelte a szekrényt. A viszonylag könnyű szerkezetű gép vízierő-szükséglete csak csekély hányada volt a vízikerekekkel m eghajtott szivattyúk
nak. Az első gépnél jóval jelentősebb volt az 1749-ben a Lipót-aknába beépített ún. „víz- oszlopos" gép. Ez a víznyomású dugattyús szivattyú a hidraulika törvényszerűségének új felismerésén alapult. A gép csaknem 3 m magas, 3,5 mázsa súlyú hengerében az alulról be
vezetett nagynyomású hajtóvíz fellökte a rudazathoz kapcsolt dugattyút. Amikor a nyom ó
víz kiöm lött a hengerből, a dugattyú visszazuhant, magával rántva a rudazatot. A gép legfon
tosabb része az erővíz adagolását szabályozó elmés vezérmű volt, mely n y ito tta és zárta a dugattyúhoz való hozzáfolyást. A fel-alá lüktetve m űködő szivattyúk több szinten helyez
kedtek el az aknákban. 1768-ban már 11 vízoszlopos gép dolgozott Selmecbányán és a Zsigmond-aknai szivattyú még 100 évvel később, 1865-ben is m űködött.
Hell József Károly 1753-ban újabb találmánnyal lepte meg a selmeci bányászatot.
A „machina hydraulico-pneum atico”-nak nevezett „léggép” a 330 m mély Amália-aknába került beépítésre. A vízemelést — a korábbi üzemi gyakorlatban ismeretlen m ódon — a sű
rített levegő mechanikai hatásával oldotta meg. A gép fő alkatrésze két vashenger volt.
A felső (nyom ó) hengert a külszínről vagy magasabb szintről táplálták vízzel, mely a hen
gerben lévő levegőt vascsövön az alsó (m unka) hengerbe kom prim álta, ahol a levegő nyomást gyakorolt a vízre, mely ennek következtében egy csövön át magasabb szintre, vagy a kül
színre folyt. A gépet két munkás kezelte, a tartályok, ill. csővezetékek csapjainak nyitásával- csukásával. Napjaink olajbányászatában világszerte használt „gázliftes” , „segédgázas” terme
lési mód nem más, m int a Hell-féle léggép munkaelvének korszerűsített alkalmazása.
Hell 1758-ban a Kőnigsegg-aknánál elkészítette - az 1722-ben IsaacPotter által beszerelt, majd Fischer von Erlach részéről m ódosított - tűzgép jav íto tt változatát. A gépet az aknától 40 m-re helyezte el és áttétellel hajtotta meg a szivattyút.
A XVIII. században a bányászatban a vízemelés hatásfokát, eredményességét elsősorban a kézi vízhordók, továbbá a járgányokhoz szükséges lovak és a gépkezelők számának csökkené
sével m érték és a jelentkező megtakarítást összevetették a gép építésének és az erővíz odave- zetésének költségeivel. Ezzel a módszerrel számítva Hell József Károly gépei fél évszázadon át, egészen a gőzgépek kiforrott gyakorlati alkalmazásáig versenyképesnek bizonyultak.
Ezek a gépek elsősorban tölgyfából és kezdetlegesen ön tö tt vas alkatrészekből készültek. A gé
pek a 2 0 -3 0 lóerős teljesítényeikkel óriási méretűek voltak a mai bányagépekkel össze
hasonlítva — viszont több évtizedig, üzembiztosán m űködtek.
A magyar bányagépesítés XVIII. századi úttörőinek munkásságát Poda Miklósnak (1 7 2 3 -1 7 9 8 ) a selmeci bányászati akadémia tudós tanárának előadásaiból ismeijük, melyek anyagát B őm Ignác (1 7 4 2 -1 7 9 1 ) könyvben adta ki 1771 -ben, majd Delius Traugott K ristóf (1 7 2 8 -1 7 7 9 ) akadémiai tanárnak 1773-ban napvilágot lá to tt Bevezetés a bányatan elméleté
be és gyakorlatába című munkájában — korának legrangosabb bányaműveléstanában - rész
letesen, írásban és rajzban mutatja be a század kiváló bányagépészeinek alkotásait.
Molnár László
Irodalom:
Poda, N.: Kurzgefasste Beschreibung der, bey dem Bergbau zu Schemnitz in Nieder-Hungam errichteten Maschinen. Herausgegeben von Ignatz Edlen von Born. Prag, 1771.
Delius, T. Ch.: Anleitung zu der Bergbaukunst. Wien, 1773.
Faller Jenő: A magyar bányagépesítés úttörői a XVIII. században. Bp. 1953.