A XVI. század elején Debrecenben két iskola is m űködött. Az egyik a volt domonkos rendi iskola, amelyet már a XIV. század közepétől a város vett á t, a másik a ferenceseké.
Amikor 1538 táján Török Bálint Pápáról Bálint nevű papját Debrecenbe hozta, s az a lu t
heri irányzatú protestantizm ust terjesztve a reformált hitre térítette a város polgárságát, a Szent András templom és a városi plébános által vezetett iskolája is a reformált egyház irányítása alá került. 1549—50-ből ismerjük először iskolamesterét, Dézsi Andrást, aki a század bibliaköltészetének is művelője volt.
A ferences rend 1552-ben költözött el Debrecenből, valószínűleg ekkor szűnt meg iskolá
juk is, ez pedig azt bizonyítja, hogy a Kollégium a városi hum anista iskola utódja.
Az iskola nagyarányú fejlődése és egyházi jellegének erősödése kétségtelenül Méliusz Juhász Péter debreceni lelkésszé választásával kezdődött. A reformáció te íj észté séhez szük
sége volt képzett lelkipásztorokra, ezért az alapismereteket elsajátított ifjakat magasabb vallástudományi képzésben részesítette, majd a községi gyülekezetekbe küldte. A tehetsége
sebbek pedig a wittenbergi egyetemen tanultak, ahol korábban Méliusz és a második ismert debreceni tanár — Szegedi Gergely — is tanult.
Az 1567. évi debreceni zsinaton elfogadott tiszántúli református „Egyházi Törvény Tár” 64. cikkelye az iskolák tananyagát is megállapítja: „a nyelvek ismerete, latin és görög nyelvtan (ahol lehet héber is), dialektika, retorika és más a teológia ismeretéhez megkíván
ható szabad művészetek taníttassanak, ezután a teológia, a szentírás görög és latin nyelven adassék elő.”
Ez a rendelkezés fokozatosan elősegítette az alapvető ismereteket oktató gimnázium és a lelkészképzést végző akadémia kialakulását. Az alsó és felső tagozat között azonban a határ ekkor még nem éles.
1588-ban az akadémiára lépő ifjak először írták be nevüket az ún. „subscriptionalis jegyzőkönyvbe”, s ezzel kötelezettséget vállaltak, hogy az iskola belső törvényei szerint fog
nak élni. E ttől az időponttól számithatjuk a gimnáziumi és az akadémiai tagozat szétválá
sát, vagyis ettől az időponttól már főiskolának tekinthetjük.
A wittenbergi egyetem mintájára alakult önálló diáktestület azonban már 1588 elő tt megvolt, hiszen a város 1580. évi jegyzőkönyvében már m in t „universitas studiosorum Debreceniensium” szerepel. A testület — coetus - maga választotta elnökét, a seniort, aki
nek segítőtársa a contrascriba volt.
A gimnázium és az akadémia k ö zö tt egyelőre a legfontosabb különbség, hogy az akadé
mián tanár (rektor), a gimnáziumban pedig az akadémiát kiválóan végzett, a tanár által kiválasztott tanítók (praeceptorok) oktatnak.
Az iskola jelentősége hamarosan messze tú ln ő tt Debrecenen. Mivel az országban nép- tanítóképzés nem volt, a nagyobb diákok vidékre m entek tanítani, ahonnan aztán némi pénzt megtakarítva visszatérhettek anyaiskolájukba vagy külföldi egyetemeken folytat
hatták tanulmányaikat. A magyar népművelésnek, népoktatásnak ezek a tanítók (később rektorok és praeceptorok) lettek a megalapozói, hiszen volt olyan másfél század, am ikor a népoktatást egyedül ők, a Kollégiumból kikü ld ö tt tanítók végezték. A tanítók a K ol
légium világnézetét vitték el az iskolákba; ezek munkáját a Kollégium irányította, amelynek részeivé, partikuláivá váltak.
A partikulákat az Alföld egész területén, északon Borsod és Zemplén vármegyékben, délen a Maros, keleten Erdély határáig, nyugaton pedig a dunántúli Komárom, Veszprém, Somogy és Baranya megyékben is megtaláljuk. Számuk 1740 eló'tt 126 volt, ebből 40 teljes hatosztályos gimnázium, 86 pedig három-négy osztályig kifejlődött csonka gimnázium.
1626-ban fejedelmi utasításra második tanári állást — tanszéket — létesítenek az isko
lában, de annak tananyaga még mindig konzervatív. Ezen nem tud változtatni a puritán meggyőződésű Kom árom i Csipkés György (1 6 5 3 -5 6 )* sem. Csak a nagyváradi iskolának Debrecenbe történt menekülésével (1660), s beolvadásával történik fordulat az oktatás tar
talmában, amikor Martonfalvi Tót György (1 6 6 0 -8 1 ) váradi professzor hatására a hum a
nista formális képzés mellett a reáltárgyak és a természetfilozófia iránti érdeklődés is kezd általánossá válni. A váradi főiskola áttelepülése Debrecenbe nemcsak szellemi frissítést, ha
nem a diákság számának nagyarányú növekedését is jelentette: a kis- és nagydiákok létszáma a korábbi ezer főnek mintegy kétszerese lett, s ezeknek több m int fele felső tagozatos.
1660 után kezdődött a debreceni kollégiumnak az a korszaka, amelyben az iskolát már valóban a többségében felsőfokú képzés jellemzi, s amelynek keretében Debrecen a korabeli magyar „akadémiai” képzés egyik jelentős bázisa lett. Martonfalvi már élete végéig profesz- szor m aradt, amint tanártársai is: Szilágyi Tönkő Márton (1 6 6 9 -9 9 ) - annak ellenére, hogy 1699-ben püspökké választották - , és Lisznyai Kovács Pál (1679—93).
A Kollégium ezt a fejlődést hazánk három részre szakadása idején érte el, éppen azon a helyen, ahol a három országrész találkozott. Az iskola ebben az időben fényt árasztott a pusztuló magyarság közművelődésében, s amikor a XVIII. században kiváló tudósok o k tat
ták az iskola diákjait, akkor már nemcsak a Tiszántúl, hanem az ország egyik szellemi köz
pontja lett. Pedig nem volt sok professzora. A harmadik tanszéket 1669-ben létesítették, de csak 1679-ben tö ltö tték be, a XVIII. században végig négy tanszéke volt, s 1798-ban hozták létre az ötödiket, 1800-ban pedig a hatodikat. Csak a XIX. század első felében sza
porodtak gyorsabb ütem ben, s 1848-ig 11 tanszék létesült.
A term észettudom ányok oktatása — ha más tudom ányokhoz kapcsolódva is — már a XVH. század végén megkezdődött. Szilágyi Márton (1681—1700) tanár fizikai szertárt lé
tesített, melyet H uszthy István (1700—1704) orvostanár delejtűvel és földgömbbel gazda
gított. E zt egészítette ki Maróthi György 1741-ben Lipcséből ho zato tt légszivattyúval, Hatvani István pedig machina electrikával (1776), prizmával, pirométerrel, barométer
rel és thermométerrel.
A XVIII. század egyik legkiválóbb professzora M aróthi György (1 7 3 8 -4 4 ), aki alig 29 évet élt, de tankönyve, az ,A rith m etica vagy Szám vetések mestersége” (1743) a magyar tankönyvirodalomban korszakalkotó volt, s a XVIII. század legkorszerűbb, tudományos igénnyel megírt hazai matematikai tankönyvének m inősíthetjük.
Tanítványát, Hatvani Istvánt (1749—86) Leydenbe hívták a teológiai akadémiára tanár
nak, de ő sokat szenvedett hazáját választotta a hírnév helyett. Igazi polihisztor, tanította a term észettudom ányok minden ágát, közöttük hazánkban elsőként a kémiát. Székfogla
lója is a gyakorlati tudom ányokhoz köti, címe: „A matem atika haszna a tudom ányok
ban”. Műveiben a testek körében létrehozott kísérletezést, az összekötő fogalmaknak az ismert fogalmakkal való egybevetését tartja fontosnak, szemben a spekulatív filozófiával.
Kitűnő orvos, de foglalkozott balneológiával és csillagászattal is. Hatvani a magyar felvilágo
sodás korának egyik legkiválóbb pedagógusa volt.
A XIX. században folytatódott a kiváló természettudós professzorok sora:
Kerekes Ferenc (1 8 2 3 -5 0 ) előbb a kémiai, majd az új m értani és természettudományi tanszék professzora; a kémiai elemekről írta főművét, de írt m értani és matem atikai m un
kákat is.
* A személynév utáni zárójelben mindig az szerepel, hogy az illető m ettől meddig tanított Debrecenben.
A Kollégium régi épülete (Dr. Nagy Sándor rajza)
A Kollégium mai épületének homlokzata
Csécsi Nagy Im re (1839—47) az első magyar geológiai művet írta (1842), s ezért az Akadémia tagjává választotta.
Török Jó zsef (1848—1894) orvosdoktor, a vegytani tanszék professzora, az egyik első hazai balneológiai művet írta „A k é t magyar haza elsőrangú gyógyvizei és fü rd ő in té ze te í’
címmel (1848).
A kiváló tanárok m ellett olyan, országos hírnévre em elkedett diákok nőttek fel, mint:
Köleséri Sámuel híres nagyszebeni orvos;
Segner János András 1730—31-ben debreceni orvos, majd a göttingeni és a hallei egyetem fizika, matézis és kémia tanára;
W eszprémiIstván a nagyhírű debreceni orvosdoktor;
Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály, m indketten a Kollégium diákjai, 1807-ben adták ki művüket: „Magyar füvészkönyv a Linné alkotmánya sze rin t’.
A Kollégiumban végzett kiemelkedő term észettudom ányi képzés sok kiváló elmét indított műszaki pályára, akik aztán mérnöki oklevelet szerezve a XVIII. és XIX. században a geodé
ziai munkák és a folyószabályozások, víz- és vasútépítések m a m ár névtelen tervezői és irá
nyítói lettek.
A kiegyezés után ismét gyors fejlődésnek indult az iskola. 1914-re a tanszékek száma a korábbi 11-ről 31-re emelkedett, ebből 6 hittudom ányi, 11 jogtudom ányi, 14 pedig böl
csészkari. 1873-ban ismét 8 osztályú le tt a gimnázium, tanárainak száma 21, az 1860-ban önálló intézménnyé vált tanítóképzőben pedig 15 tanár m űködött 1914-ig.
A református főiskola vitathatatlan érdeme: m egterem tette a lehetőségét annak, hogy Budapest és Kolozsvár után, Pozsonnyal egyidőben itt jöjjön létre hazánk harmadik egyete
me. Erre bizonyára nem került volna sor 1913-ban, ha nincs egy nagy m últtal rendelkező főiskola, amelynek minden adottsága megvolt arra, hogy egyetemmé fejlődjön. Az 1912.
évi 36. tc.-t, mely szerint Debrecenben és Pozsonyban fo ko za to s fejlesztéssel egyetem et alapítanak, 1912. július 7-én elfogadta a képviselőház. 1914. augusztus 26-án kinevezték a hittudom ányi, jogi és bölcsészkar 28 tanárát, akik közül 17 korábban a Kollégium profesz- szora volt. Ezzel a főiskola kivált a Kollégiumból, de az egyetem még ma is úgy tekinti a Kollégiumot, m int anyaintézetét.
A II. világháború szenvedései után új alapokra helyezett közoktatásügyünk az iskolákat államosította. A Kollégium azonban ezt követően is megmaradt a református egyház irányí
tása alatt, jelenleg református teológiai akadémia, és m ellette működik hazánk egyetlen re
formátus gimnáziuma.
Dunka Sándor — Szögi László
Irodalom:
Balogh Ferenc: A debreceni református kollégium története. Debrecen, 1904—1915. 782. o.
Nagy Sándor: A debreceni református kollégium. Hajdúhadháza — Debrecen, 1933. 424. o.
S. Szabó József: A debreceni református kollégium tanárai és kiválóbb növendékei 1549—
1925. Debrecen, 1926. 110. o.
Zsigmond Ferenc: A debreceni református kollégium története (1538—1938). Debrecen, 1 9 3 8 .2 4 4 .0 .
Makkai László: Debrecen mezőváros művelődéstörténete. Debrecen története. 1. köt.
Debrecen, 1984.