A Kárpátok által határolt egykori Magyar- ország ásványi kincsekben gazdag hegyei
ben évezredek óta bányászkodtak. A min
dentudó Hérodotosz megemlékezett a Maros m entén lakó agatyrsusokról, megírva ró
luk, hogy országuk aranyban gazdag. A dá
kok vesztét pedig éppen országuknak arany
ban való gazdasága okozta. Traianus római császár leverte őket és országuk Dácia pro
vincia néven 160 évig (105—265) állott római uradalom alatt. Ennek során korabeli becslések szerint a rómaiak mintegy 2000 tonna aranyat termeltek ki és szállítottak el. Az Erdélyi-Érchegységben szervezetten fo ly tato tt bányászatról számos római emlék tanúskodik.
Árpádházi királyaink, továbbá az Anjou- királyok alatt a magyarországi nemesfém
bányászat virágkorát élte. A XIII. század
ban kialakultak és rohamosan fejlődtek a szabad királyi bányavárosok, m int Selmec- Körmöc-Besztercebánya, Nagybánya, továb
bá az Erdélyi-Érchegység híres arany-ezüst bányái. A középkori Magyarország kivitelé
nek kb. 2/3-át bányatermékek, arany, ezüst, réz és kősó adták. Amerika felfedezéséig Európa növekvő arany-szükségle tét Magyar- ország elégítette ki.
A Mátyás király uralkodását követő időkben bányászatunkban is hanyatlás állott be, annak ellenére, hogy a Thurzó-család tagjainak sikerült időlegesen fellendíteni a hazai bá
nyaipart. Majd a XVIII. században, főleg Mária Terézia uralkodása alatt, újabb virágzás
nak indult a magyar bányászat.* Különösen Selmecbánya tűnt ki, amely m ár 1763-ban főiskolát kapott a bányászati tudom ányok művelésére. A magyar nyelvű oktatás azon
ban csak 1867 után kezdődött a selmeci tanszékeken. Hazánk fiai - m int Köleséri Sámuel, Fridvaldszky János, Johann Fichtel és Bőm Ignác — sem magyarul, hanem latinul, ill. néme
tül írták le, ism ertették Erdély és a Felvidék bányászati viszonyait a XVIII. században.
Közülük, Bőm Ignác mellett,Köleséri Sámuel volt a magyar, elsősorban az erdélyi bányászat legelső és legjobb ismerője és művelője.
*Lásd még: „A magyar bányagépesítés a XVIII. században” c. cikket.
A Borsod megyei Szendró'n született, 1663. november 18-án. Egyetemi tanulmányait a hollandiai Leydenben és Franekerben végezte. Teológiai, filozófiai és orvosi doktori diplo
mával tért haza Erdélybe és Nagyszebenben lett tartom ányi főorvos. Érdeklődését Erdély gazdag ásványvilága a bányászat felé fordította és egy életre eljegyezte magát az erdélyi bá
nyászattal. Ebben azonban nagy szerepe volt I.L ip ó t királynak is, aki elhatározta az 1691- ben visszaszerzett Erdély elhanyagolt és lerom lott nemesfémbányászatának a fellendítését.
E feladat megoldásával Kölesérit bízta meg, akit 1700-ban az erdélyi bányászat felügyelőjé
vé nevezett ki. Munkássága eredm ényeként az erdélyi bányászat néhány évtized alatt fel
lendült, úgyhogy Lipót utódai, köztük főleg Mária Terézia, bőven dúskálhatott az erdélyi aranyban, melynek termelési alapjait Köleséri rakta le.
Sikeres tevékenysége közben írta meg és adta ki 1717-ben Nagyszebenben Erdély bányá
szatáról szóló főművét az „Auraria Romano-Dacica”-t (A római-dáciai aranybánya) latin nyelven, 258 oldalon, mely a magyar bányászat első, kiemelkedő műve. Hat fejezetből ál
ló munkájában elsőként írta meg egykori bányászatunk nagyjelentőségű, európai hírű terü
lete, a „kincses Dáciá”-nak nevezett Erdély aranybányászatának történetét és szolgálta
to tt becses adatokat annak kultúrtörténetéhez, természetismeretéhez. Igen érdekes köny
vének első fejezete, melyben a Traianus császár által m eghódított Dácia római bányászatát ismerteti és megjegyzi, hogy az aranybányászat a római foglalásnál sokkal régibb keletű. Rá
m utat arra is, hogy amikor a rómaiak kénytelenek voltak feladni Dáciát, a bányászat meg
szűnt és azt csak a honfoglaló magyarok újították fel. — E m unka legnagyobb elismerését az jelentett^, hogy 1780-ban második kiadást ért meg Pozsonyban. Kölesérinek e bányászat- és technikatörténeti szempontból forrásértékű főműve a mai szakkörök számára elérhetet
len, mind latin nyelve, mind ritkasága m iatt. Ezért fontos lenne magyar nyelvű közreadása (mintegy harm adik kiadásként, nem bibliofilek számára, amint az nálunk manapság divat, hanem a szakembereknek).
Köleséri rendkívüli és ellentmondásos egyénisége magas szintű tudom ányos munkássá
gában és a könyvgyűjtésben oldódott fel. Említést érdemel egyedülálló könyvtára, amely igen változatos érdeklődését bizonyítja. Jakó Zsigmond megállapítása szerint „Köleséri több m int 4000 kötetes könyvtárát a maga idejében Erdély legnagyobb magángyűjtemé
nyének tartották. Korszerű orvosi és term észettudományos anyagán kívül a korai német felvilágosodás legfrissebb termékei éppen úgy o tt, sorakoztak könyvesházában, m int az ál
lamismereti történeti iskola alapvető művei. Ennek az elsőrendű szakkönyvtárnak egész anyaga beszédesen példázza, hogy a külföldi friss művelődési javak közvetítésében ebben a korszakban a magánkönyvtáraknak ju to tt a legfontosabb szerep.” Ha ezt a könyvtárat csu
pán számszerűségében vetjük össze a kortársi magánkönyvtárakkal, még inkább kiderül pá
ratlansága. Bőd Péter könyvtára 888 k ö tetet foglalt magába, Pápai Páriz Ferencnek pedig mindössze kb. 300 kötetes könyvtára lehetett.
Az egyetemességre való törekvés, a polihisztorság Köleséri korában még általános jelen
ség volt Európa-szerte. Az értelmiség-hiány szinte kötelezővé tette a sokoldalúságot; az enciklopédizmus tehát egy kényszerhelyzet eredménye volt; erre „nem a választás szabad
sága késztette őket, hanem inkább a teendők kötelezően heterogén jellege az ad o tt szegé
nyes viszonyok k özött” (Kosáiy Domokos). A legtöbb tudós indíttatása egyházi jellegű volt, s csak a kötelező témák m ellett foglalkozhattak azzal, amit érdeklődésük és felkészült
ségük diktált. Köleséri munkássága is ezekről a kényszerítő erejű körülményekről vall.
Nyomtatásban megjelent — latin, ném et, magyar nyelvű — írásaiban (kb. 40 m ű) a filozófia, teológia, descartes-i fizika, orvostudomány, történelem , jog, nyelvészet, bányászat kérdései
vel foglalkozott. Eszmevilága azonban már a felvilágosodás korának előhírnöke; a hasznos tudom ányok híve volt, a term észettudom ányok és a technika fejlődését követeli, a természe
ti jog elveit vallja, a teológia nyomasztó hatása alól felszabadult iskola- és művelődéspoliti
kát sürget.
E kivételes tehetségű, sikerekben és elismerésekben gazdag ember magánélete meglehető
sen zaklatott és viszontagságos volt. Házassága és családi élete nem szerencsés. Háromszor
S.VMl KI I s K l i l ESERt
IV K ! R I S I I R
; i
h n t i ( j i i k n n a l i s ( é - ' '* * > . • '/ . I ' r :*% ¡ f a t U i/ ' j •>'» /: . & c
A I R A R I A R O M A N O D A
-c i f ; a
C I R 1 N I I ,
T y p i s p u b l i c i s ,
Anno
m. dccj. x v ir-
C k . Ö r 2 ö
-Kölesén Sámuel könyvének címlapja
nősült, főleg első felesége és ellenfelei, irigyei aknamunkája nyomán bigámia m iatt börtön
be került és o tt is halt meg Nagyszebenben, 1732. december 24-én, agyvérzés következté
ben.
Köleséri Sámuel a XVIII. század eleji Erdély tudom ányos és közéletének kiemelkedő, úttörő alakja volt, a kartéziánus filozófia és term észettudom ány jelentős, polihisztor alkatú képviselője, a korai német felvilágosodás egyik legnagyobb hatású közvetítője, akit korának
— Pápai Páriz Ferenc mellett — legnagyobb magyar orvosaként tartottak számon. Több kül
földi tudós társaság, köztük a német Academia Caesarea Leopoldino-Carolina és a világvi
szonylatban legnagyobb tekintélyű londoni Királyi Társaság, a Royal Society (első magyar- országi) tagja volt.
Bőd Péter, Magyar Athenas c. művében, így ír róla: „ . . . Erdélybe jővén tsak hamar el- hiresedett, mint-hogy minden-féle tudom ányokban nagy böltsessége volt; az orvoslás mester
ségében pedig nagy földön mássa nem volt, aki olly jól a nyavalyák okait észrevehette volna, s olly fundamentomosan orvosolhatta volna. Nem tartottak az ő idejében a k ét Hazában hozzá hasonló tudósem bert” .
Csíky Gábor
Irodalom:
Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. 1. köt. Bp. 1960.
Faller Jenő: Köleséri Sámuel (1 6 6 3 -1 7 3 2 ) élete és munkássága. BKL Bányászat, 1968.
6 4 7 - 656, 7 2 5 -7 3 0 . o.
Jakó Zsigmond: írás, könyv, értelmiség. (Tanulmányok Erdély történelméhez). Bukarest, 1976.
Csíky Gábor: Köleséri Sámuel, a magyar bányászat úttörője. Földtani Tudom ánytörténeti Évkönyv, 1982. Bp. 1985. 2 3 1 -2 4 3 . o.